Címke: Formula 2

  • Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    A felszáradó pályán startoló hungaroringi F2-es sprintfutamon végül Luca Ghiotto tudott győzedelmeskedni. A verseny változatos gumistratégiákat hozott, melyet egy sprintversenytől azért nem igazán szokhattunk meg. Ennek oka a különösen gyorsan kopó abroncsok voltak, szinte mindenki kiállt egyszer. A győztes Ghiotto volt az egyik, aki végigment egy szettel, de nem sokon múlt, hogy megelőzze a mögötte érkező, körönként 4 másodperccel gyorsabb Callum Ilott. A brit lett végül a második, mindössze néhány tizedmásodperc hátrányban, míg a harmadik a bevállalós előzéseket mutató Mick Schumacher lett. A német tehát mindkét magyar versenyen dobogóra tudott állni.

    A poleból Ilott rajtolt, és sikerült is megtartania a vezetést, mögötte pedig Deletraz és Ghiotto csatáztak, ebből végül az utóbbi jött ki győztesen. Dan Ticktum is remekül rajtolt, feljött ötödiknek, ám elkezdett motorerőt veszíteni, így számára véget ért a futam. A hatodik helyről rajtoló Schumacher erős tempót diktált, előbb Mazepint, majd Deletraz-t előzte meg. A kerékcseréje pedig hiába sikerült sokkal lassabbra, még így is vissza tudott jönni harmadiknak az utolsó etapjában.

    A negyedik helyen Robert Shwartzmant, az ötödiken Nikita Mazepint intette le a kockás zászló. A két orosz közül a tegnapi győztes állt ki később, így amikor hideg gumikon visszajött a pályára, Mazepin meg tudta őt előzni. Amikor a Prema versenyzője visszatámadott, a felek kicsit összeértek. Az esetet vizsgálták is, ám büntetés nem lett belőle.

    Az élmezőnyből egyébként egyedül Luca Ghiotto nem állt ki, az eredetileg futamban vezető Ilott pedig kiállása után bő fél percre volt az olasztól. Ezt a különbséget egyből elkezdte lefaragni, és ha van még egy kör a versenyből, szinte biztosan megelőzi riválisát, hiszen a befutónál teljesen odaért mögé.

    A hatodik-hetedik helyen Deletraz és Daruvala zártak. A nyolcadik helyen a leggyorsabb kört megfutó Guanyu Zhou ért célba, aki az utolsó körben előzte meg Marcus Armstrongot. Az első tízet a szintén kiállás nélkül végigmenő Giuliano Alesi tette teljessé.

  • Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    A Prema versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. Az orosz fiatalnak ez volt zsinórban a második győzelme főversenyen, ugyanis a Stájer Nagydíj főversenyén is őt intették le elsőként.

    A rajt utáni kalamajkában két csapat versenyzői is jelentősen pórul járt: a Trident versenyzői, Marino Sato és Roy Nissany egymást ütötte ki a rajtnál, amíg az ART Grand Prix kettősének sem alakult túl rózsásan az első kör. Marcus Armstrong defektet kapott, Christian Lundgaardnak pedig az autója sérült meg, ami miatt mindkettőjük azonnal a boxutcában kötött ki és később fel is adták a versenyt.

    Sokáig úgy nézett ki, hogy a poleból rajtoló Callum Ilott és a Williams junior Daniel Ticktum párharcából fog kikerülni a futam győztese, azonban arra senki sem számított, hogy a normális stratégia miatt a kerekeik annyira elkopnak majd, hogy a verseny végére már a nyolcadik-kilencedik helyen találják magukat.

    Azok jártak jól a verseny során, akik az alternatív stratégiát alkalmazták: egy hosszú etap a közepeseken, majd a kiállást követően egy sokkal rövidebb etap a lágyakon. Ezt a stratégiát alkalmazta a tizenegyedik helyről rajtoló Shwartzman is, aki a verseny vége előtt tíz körrel előtt kapta meg a friss lágy abroncsokat.

    Az orosz fiatal Ilott és Luca Ghiotto mögé érkezett vissza a negyedik helyre, azonban a frissebb gumikkal egy körön belül megelőzte mindkettejüket és azonnal csapattársa, Mick Schumacher nyomába eredhetett, aki szintén a közepes gumikat nyúzta már a hatodik kör óta.

    A két Premás nem nehezítette meg egymás dolgát és Shwartzman az élre is állt, ahonnan már képtelenség volt megállítani őt és meg is nyerte a versenyt. A második helyre az a Nikita Mazepin futott be, aki szintén a mezőny végéről rajtolt és az alternatív stratégiát alkalmazta, csakúgy, mint a futamgyőztes Shwartzman.

    A Hitech GP versenyzőjének még pont sikerült megelőznie a már látványosan szenvedő Schumachert, aki a tavalyi futamgyőzelmét követően először ünnepelhetett a Formula 2 dobogóján.

    Ghiotto hozta a kötelezőt és behozta az autóját a negyedik helyre, azonban a mögötte célba érő Felipe Drugovich még majdnem őt is elkapta, miután a frissebb gumijaival simán megelőzte az előtte autózó Zhout, Illottot és Jehan Daruvalát.

    Az UNI Virtuosi versenyzőinek tempója nagyon visszaesett a verseny végére, ami miatt még a charouzos Louis Déletraz és a Carlinnál versenyző Daruvala is maga mögé tudta utasítani őket. Az indiai pilóta még Deletrazt is megelőzte a hatodik helyért.

    A poleból rajtoló Ilott csak nyolcadik lett, azonban ez azt jelenti, hogy a holnapi fordított rajtrácsos versenyen ismét ő rajtolhat majd az első rajtkockából. Az utolsó két pontszerző helyen pedig Ticktum és Guanyu Zhou futottak be.

    A Formula 2 sprintversenyét holnap 11:05-kor rendezik majd meg és a futamot az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Különbség
    1 Robert Shwartzman Prema Racing
    2 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix s
    3 Mick Schumacher Prema Racing s
    4 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix s
    5 Felipe Drugovich MP Motorsport s
    6 Jehan Daruvala Carlin s
    7 Louis Deletraz Charouz Racing System s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi s
    9 Dan Ticktum DAMS s
    10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi s
    11 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB s
    12 Nobuharu Matsushita MP Motorsport s
    13 Jack Aitken Campos Racing s
    14 Pedro Piquet Charouz Racing System s
    15 Guilherme Samaia Campos Racing 1 Lap
    16 Yuki Tsunoda Carlin 1 Lap
    17 Sean Gelael DAMS 1 Lap
    Christian Lundgaard ART Grand Prix Retirement
    Marcus Armstrong ART Grand Prix Retirement
    Artem Markelov BWT HWA RACELAB Retirement
    Roy Nissany Trident Retirement
    Marino Sato Trident Retirement
  • F2: Lundgaard nyert, Schumacherrel szokatlan dolog történt!

    F2: Lundgaard nyert, Schumacherrel szokatlan dolog történt!

    A Formula 2-es mezőny is száraz időben, napsütésben vághatott neki a vasárnapi versenynek.

    Az élről Ticktum indult, Armstrong, Lundgaard, Ilott és Mick Schumacher elől.

    A rajt után Ticktum az élen tudott maradni, ám a 8. helyről induló tegnapi győztes, Robert Shwartzman azonban hamar kiesett. Míg az autót eltávolították a pályáról, virtuális safety car lépett életbe, ám hamar újra versenytempóra kapcsolhattak a versenyzők.

    Schumacher elkezdte támadni Armstrongot a harmadik helyért, ám közben mögötte érkezett Zhou.

    A negyedik körben Lundgaard sikeresen megelőzte Ticktumot és átvette a vezetést.

    A 12. körben Schumachernek sikerült megelőznie Armstrongot, így már dobogós pozícióban haladt tovább. Azonban nem sokáig örülhetett a pozíciónak. Mick fedélzeti kameráján azt lehetett látni, hogy egyszer csak az az autóból fehér, habos anyag kezdett spriccelni a versenyző nyakába, mely az autó tűzoltó készülékéből származott. Emiatt Schumachernek be kellett gurulnia a boxutcába, versenye pedig véget ért. Ezzel mindkét Prema autó kiesett a versenyből.

    Ezt követően az élen már nem változott a sorrend. A versenyt Christian Lundgaard nyerte Ticktum és Armstrong előtt.
    Piquet 14., Alesi 15., Nissany pedig 18. lett.

     

  • Formula 2: Shwartzman nyert, Schumacher szépet hajrázott

    Formula 2: Shwartzman nyert, Schumacher szépet hajrázott

    A Formula 2 e hétvégi első futamára a Forma-1-es időmérő edzés után került sor. Az F1-es kvalifikáció csúszása miatt pedig az F2-es rajt is csúszott nagyjából egy órát.

    Az első sorból Tsunoda és Zhou indulhattak, noha a mezőny először csak a biztonsági autó mögött kezdett el körözni.

    Nem sokkal később azonban felfüggesztették a versenyt, és a mezőny felsorakozott a boxutcában.

    Jó félóra eltelt, mire a versenyzők újra autóba ültek, és újra safety car mögött kezdtek körözni.
    4 kör elteltével azonban a biztonsági autó elengedte versenyezni a mezőnyt.

    Az újraindítást követően Tsunoda és Zhou az élen maradtak, őket pedig Ilott és Aitken követte.

    Lundgaard remekül ment a vizes pályán, sorra előzte versenytársait; 8. helyről indult, de 8 kör elteltével már a negyedik helyen autózó Aitkent támadta.

    A 36 körösre módosult versenytáv 16. körében az első versenyzők meg is érkeztek a boxba új szett esőgumiért.

    Drugovich extra izgalmakat szolgáltatott, ugyanis vörösen izzottak első féktárcsái és egyre feketébb füst szállt fel, mikor fékezett. A csapat ki is hívta a boxba. Ahogy a használt gumikat levették, látszott, hogy már égett is a fék, nem csak izzott, mégis feltették rá az új gumikat és visszaengedték a pályára. Szerencséjére a féktárcsa égése ez után hamar meg is szűnt.

    Tsunoda élen állt és az utolsó pillanatig húzta a kerékcserét, azonban nem sikerült zökkenőmentesen a kiállása, emiatt el is bukta az első helyét.

    Miután az élbolyból mindenki letudta a kerékcserét, a következő volt a sorrend: Shwartzman, Zhou, Tsunoda.

    Tsunoda azonban nem akarta veszni hagyni a győzelmet, feljött a második helyre, és célba vette Shwartzmant.

    2 körrel a vége előtt a száradó pályán már sokan küszködtek a gumikkal, miközben Mick Schumacher erőre kapott. A negyedik helyre jött fel és közeledett Zhoura. Látványos csatát vívtak a harmadik helyért, de végül már nem volt ideje megelőzni, így Shwartzman és Tsunoda mögött Zhou állhatott még dobogóra, Mick Schumacher pedig negyedik lett.

  • Mick Schumacher: A Forma-1-es álomnak nincsen B verziója

    Mick Schumacher: A Forma-1-es álomnak nincsen B verziója

    Mick Schumachernek nincsen B terve arra az esetre, ha a Forma-1 nem jön össze.

    Michael Schumacher fia az elmúlt években folyamatosan feljebb és feljebb lépett a kategóriákat illetően, most pedig egy kritikus szezon elé néz a Formula 2-ben, amely szezon egyébként a második lesz számára a sorozatban.

    Amikor a Playboy arról kérdezte, hogy mi történne akkor, ha a törekvései kudarcot vallanának, a 21 éves versenyző a következőt felelte:

    „Ha van egy B terved, akkor sosem tudsz majd igazán az A tervre koncentrálni.”

    Schumacher vezetett már néhány különböző F1-es versenyautót az elmúlt szezonok során, pontosabban a Ferrari és a Haas autóival randevúzhatott már, a Ferrari junior programja részeként.

    Azonban ezen lehetőségek medrei egyelőre kiszáradni látszanak:

    „Természetesen remek lenne, ha tehetnék egy pár kört, de sokkal kevesebb lehetőség van erre.” – mondta Schumacher, a koronavírus okozta helyzet nehézségeire utalva.

    Mindazonáltal egyelőre életben tartotta a királykategóriáról dédelgetett álmait.

    „Emlékszem, 11 éves voltam, amikor édesapámmal egy versenykamionban ültünk a kerpeni gokart pálya mellet, rám nézett, és megkérdezte: ’Biztos vagy ebben?’ Elmondtam neki, hogy semmi sem fontosabb annál, hogy a Forma-1-be kerüljek.”

  • Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    A Formula 2 újonca Felipe Drugovich nagy meglepetésre nyerni tudott a vasárnapi sprintversenyen Spielbergben. A brazil versenyző a fordított rajtácsnak köszönhetően a poleból rajtolhatott és az egész verseny alatt megállíthatatlan volt.

    Az MP Motorsport brazil versenyzője képes volt megtartani vezető helyét a rajtot követően. Őt a szintén az első sorból rajtoló Louis Déletraz követte. A rajttól fogva a svájci versenyző egyáltalán nem volt veszélyes Drugovichra, azonban a második helyét sikerült megtartania.

    A hátsó régióban Luca Ghiotto előzte Gunyau Zhout a DRS segítésével, azonban a mögöttük érkező Jehan Daruvala túlzottan optimista volt és elmérte féktávot, ami miatt kilökte az olasz pilótát a pályáról. Ghiotto a kavicságyban elásta az autóját, ami miatt kiesett a versenyző és mivel veszélyes helyen volt az autója, be kellett hívni a biztonsági autót.

    A verseny nem sokkal később újra is indult és az első öt sorrendje egészen a második biztonsági autó fázisig nem változott, amikor ugyanis a harmadik helyen haladó Marcus Armstrong egy motorprobléma miatt volt kénytelen leparkolni autóját.

    Az új-zélandi pilóta így jelentős pontoktól esett el, helyét pedig a „botrányhős” Daniel Ticktum vette át, aki végül meg is szerezte és fel is állhatott a dobogó legalsó fokára. A negyedik helyen a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman, az ötödik helyen pedig Armstrong csapattársa, Christian Lundgaard futott be.

    Mick Schumacher az egész verseny alatt próbálta megelőzni Nobuharo Matsushitát, azonban a japán kitűnően védekezett és nem állt szándékában feladni a hatodik helyet a hétszeres világbajnok F1-es legenda fiával szemben.

    A bajnokság a jövő héten folyatódik majd a második Red Bull Ring-i versenyhétvégével.

    A verseny végerdeménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1. Felipe Drugovich MP Motorsport
    2. Louis Deletraz Charouz 2.400
    3. Dan Ticktum DAMS 2.700
    4. Robert Shawartzman Prema 3.300
    5. Chritsian Lundgaard ART Grand Prix 5.300
    6. Nobuharo Matsushita MP Motorsport 9.100
    7. Mick Schumacher Prema 9.700
    8. Jack Aitken Campos Racing 14.000
    9. Callum Ilott UNI Virtuosi 14.200
    10. Nikita Mazepin Hitech GP 15.300
    11. Yuki Tsunoda Carlin 17.500
    12. Roy Nissany Trident 18.400
    13. Pedro Piquet Charouz 19.100
    14. Guanyu Zhou UNI Virtuosi 19.600
    15. Guilherme Samaia Campos Racing 22.000
    16. Jehan Daruvala Carlin 24.200
    17. Marino Sato Trident 24.900
    18. Artem Markelov HWA Kiesett
    Marcus Armstrong Art Grand Prix Kiesett
    Luca Ghiotto Hitech GP Kiesett
    Sean Gelael DAMS Kiesett
    Giuliano Alesi HWA Kiesett
  • F2: Ilott nyert, Schumacher dobogós helyről esett vissza

    F2: Ilott nyert, Schumacher dobogós helyről esett vissza

    Callum Ilott nyerte a szezon első Formula 2-es versenyét, a Red Bull Ringen. Mögötte Marcus Armstrong és Robert Shwartzman végzett.

    A verseny kezdetén Zhou állt az élen, Ilott és Drugovich előtt, utóbbi azonban hamarosan a nyakában találta Schumachert. Később meg is történt az előzés. Drugovich-ot aztán Shwartzman is megelőzte, így ő haladt tovább a negyedik pozícióban.

    Zhounak később műszaki gondja akadt és az élről a mezőny végére esett vissza.

    A boxkiállások okozta kavarodásban Schumacher még az élen állt, végül azonban nem sokkal a futam vége előtt dobogós helyről esett vissza, miután hibázott a 7. kanyarban. A 13. helyre esett vissza. Végül a 11. helyen zárt.

  • Jövőre már a Forma-1-ben versenyezne a Red Bull indiai neveltje

    Jövőre már a Forma-1-ben versenyezne a Red Bull indiai neveltje

    A Red Bull régi-új akadémistája Jehan Daruvala egyértelmű célja, hogy 2021-ben a Forma-1-ben találja magát, ám ehhez egy lenyűgöző debütáló idényre lesz szüksége a Formula 2-ben.

    Az indiai Daruvala korábban a Force India támogatását élvezte, de volt már korábban a Red Bull kötelékében is, ahová idén februárban tért vissza. Tavaly a Formula 3-ban több futamgyőzelmet is szerzett. Az összetettben a harmadik helyen végzett két Premás csapattársa, Robert Schwartzmann és Marcus Armstrong mögött.

    Az F2-es idényt megelőzően beszélt a motorsport.com-nak az idei és a távolabbi várakozásairól.

    „Az egész tavalyi szezonom jó volt, leszámítva a budapesti első versenyt. Végig harcban voltam a bajnoki címért, és remélem idén is így lesz, folyamatos pontszerzés és bajnoki küzdelem a végsőkig.” – kezdte.

    „Nem tűztem ki magam elé konkrét célokat, de szeretnék versenyképes lenni, így remélhetőleg a top háromban tudom majd befejezni ezt az évet, ezzel bizonyíthatnék és remélhetőleg ennek köszönhetően a Forma-1-be is bekerülhetek majd.” – folytatta.

    „Nyilván most azzal, hogy a Red Bull Junior csapatának vagyok a tagja, van erre lehetőségem, jó eredmények nélkül ez viszont nem fog megvalósulni. Így idén az élmezőnyben akarok végezni, hogy kiérdemeljem a Forma-1-es ülést.” – zárta Daruvala.

  • Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje megragadhat, ha idén sem tudja legyőzni a szurkolók körében igencsak népszerű csapattársát 2020-ban.

    A Ferrari támogatásával, a 26-éves olasz 2019-ben teljesítette első teljes szezonját a száguldó cirkuszban, azonban idén emelni akar a téten:

    „Ha azt akarom, hogy az álmaim folytatódjanak, akkor idén le kell győznöm Kimit.” – mondta a Blick svájci újságjának.

    Giovinazzi csak 14 pontot gyűjtött tavaly, ellenben 2007-es világbajnok csapattársa ennek több mint háromszorosát 43-at.

    Ha a szezon elején lassú lesz, akkor akár jóval a szezon vége előtt távozhat Giovinazzi a csapattól, Nick Heidfeld korábbi F1-es pilóta szerint:

    „Azt gondolom, hogy ez egy remek lehetőség Mick Schumachernek arra, hogy beüljön az Alfa Romeoba, nem csak péntekenként, hanem a versenyeken is.” – mondta a német a Sky Deutschland-nak.

    A Formula 2-ben versenyző Schumacher a következő a sorban, a Ferrari fiatal tehetségei közül:

    „Giovinazzi gondban lehet, ha a szezon első felében ugyanúgy Räikkönen árnyékában lesz, mint tavaly.” – tette hozzá Heidfeld.

    „Mick képes volna vezetni egy Forma-1-es autót és hamarabb lehetőséget fog kapni erre, mint ahogy azt sokan gondolnák.”

  • Montoya: Ross Brawn akart volna engem a Ferrariba!

    Montoya: Ross Brawn akart volna engem a Ferrariba!

    Juan Pablo Montoya azt állítja, hogy lett volna esélye akár a Ferrarira is, hiszen személyesen Ross Brawn kereste meg ezzel. A kolumbiaira a legtöbben úgy emlékeznek, mint aki a 2000-es évek elején sokszor tört borsot Michael Schumacher orra alá. Montoya most elárulta, hogy a Scuderia nagyon is dolgozott akkoriban azon, hogy kiszedjék a Williamsből.

    Diego Mejia, a kolumbiai Antena2 csatornán beszélgetett a most 44 éves sztárral. Most válaszolt azon egykori pletykákra, mely szerint akár a Ferrarinál is vezethetett volna. 2003-ban, az Olasz Nagydíj dobogóján találta meg őt ezzel Ross Brawn, aki akkor a csapat technikai igazgatója volt, miután másodikként végzett Michael Schumacher mögött:

    „Ross Brawn a monzai dobogón közölte, hogy örömmel venné, ha náluk versenyeznék, de emlékszem arra, hogy azt válaszoltam neki, hogy: „Köszi, nem!”

    Elmondta, hogy Schumacher jelenléte miatt mondott nemet a legsikeresebb Forma-1-es csapatnak, mivel a német a csapaton belül túl nagy sportpolitikai befolyása volt, arról nem is beszélve, hogy az addig eltöltött közös három évük alatt is a királykategóriában feszült volt a pályán és azon kívül is:

    „Az a helyzet, hogy Michaellel ez nem működött volna, nem akartam a vízhordója lenni, és soha nem is jöttem ki vele, Nem volt rossz a viszonyunk, de olyan erős pszichológiai hadviselést tolt, ami mindent kinyírt maga körül. Mindenkitől azt várta el, hogy takarodjon el az útjából, ami felbőszített, így még agresszívebb voltam.”

    A sors iróniája, hogy Montoya fia, Sebastian most a Prema Powerteamnél vezet a Formula 4-ben, és ilyenformán egy istállónál van Michael fiával Mickkel, aki a Formula 2-ben versenyez. Juan Pablo nevetve mesélte, hogy ők ketten jól kijönnek egymással az apáik korábbi csörtéi ellenére:

    „Nagyon jól elvannak. Poén, mert most mindketten ugyanannál a csapatnál vannak. Mick egy lépésre van már csak a Forma-1-től a Formula 2-ben, Sebastian pedig most kezd a Formula 4-ben. A Premánál egy istállóban vannak. Közösen fotózáson vesznek részt, és sok eseményen vesznek részt együtt. Az igazság az, hogy nagyon is jól kijönnek egymással.”