Címke: Formula 2

  • Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Günther Steiner bevallotta, hogy találkozott az orosz milliárdossal, Dmitry Mazepinnel. A Haas csapatfőnökével kapcsolatban az Orosz Nagydíjon Szocsiban elterjedt az a pletyka, hogy találkoztak, és egyeztettek Mazepin fiáról Nikitáról a 2021-es versenyülés miatt, sőt akár a teljes amerikai kiscsapat felvásárlása is szóra került. A Nürburgringen Steiner ennyit árult el erről:

    „Ismerem Mazepin urat jó ideje már. Érthető okból ott volt Oroszországban, hiszen mégiscsak orosz. Ott volt a motorhome-unkban a családjával. Ittunk velük egy kávét, és valójában ennyi volt.”

    Steiner elismerte, hogy lennének érdeklődők, akik felvásárolnák a Haas alakulatát, de inkább tisztázott:

    „Nem eladó a csapat, tehát fejezzük is be ezt a beszélgetést. Ha eladó is lenne az istálló, akkor úgy tennénk ahogy tette azt a Williams, egy brókeren keresztül. Pontosan így járnánk el mi is.”

    A Haas 2021-es versenyzői felállásával kapcsolatban is annyit mondott, hogy közelebb állnak már egy döntéshez. Úgy tűnik, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean is partvonalon kívül reked. A Nürburgringen Magnussen ennyit mondott a 2021-es egyeztetéseiről:

    „Semmi se történt az elmúlt hetekben, amit érdemes lenne megírni.”

    Pénteken a Ferrari junior, Callum Ilott vezetheti a szabadedzésen Grosjean autóját. Steiner mégis így nyilatkozott nevetve a brit Formula 2-es pilótáról:

    „Nem számolunk vele, mivel Ferrari versenyző. Ő hozzájuk tartozik. Nem tudom, hogy mi a tervük vele, így jelenleg nincs a listánkon. Felkerülhet, persze úgy nem, ha összetöri pénteken az autót.”

  • Tsunoda szerint Marko igényes, de szórakoztató figura

    Tsunoda szerint Marko igényes, de szórakoztató figura

    A jelenleg a Formula 2-ben versenyző Red Bull junior, a japán Yuki Tsunoda úgy véli, hogy a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szórakoztató és kedves ember, ugyanakkor nagyon igényes.

    A Red Bull neveltjei közül Tsunoda áll a legközelebb most ahhoz, hogy F1-es versenyző válhasson belőle, azonban esélyeit rontja, hogy 2021 végén a Honda nem csak hogy a Red Bulltól, de az egész F1-ből távozik. Mindeközben az AlphaTaurihoz újabban Nikita Mazepint emlegetik.

    Marko szigorú, szinte már kegyetlen ember hírében áll, Tsunoda szerint azonban van egy sokkal lágyabb oldala is.

    „Nagyszerű a kapcsolatunk, ő egy kedves és szórakoztató személy” – mesélte Tsunoda az olasz Motorsport.comnak. „Tavaly elmentem Ausztriába, hogy találkozzam vele és beszéljek vele az épp véget ért szezonról és ő nem volt elégedett az elért eredményemmel. Persze tudta, hogy újonc voltam és hogy nehéz időszakon mentem át, de sokkal többet várt.”

    „Aztán elmentünk együtt vacsorázni és konkrétan megkérdezte tőlem, hogy mik a céljaim és mit várok. Őszintén feleltem neki, annak ellenére, hogy éreztem magamon egy kis nyomást.”

    Tavaly Tsunoda 9. lett a Formula 3-as bajnokságban, idén azonban, jelenleg a harmadik helyen áll a Formula 2-ben.

    „Őszintén szólva nem számítottam ilyen teljesítményre” – mondta a japán.

    „Az év elején azonnal jó érzésem volt az autóval kapcsolatban. Már a teszteken is, nagyon jól mente Ausztriában, a szezon első fordulóján, rögtön elég gyors voltam és sikerült hoznom a maximumot és támadnom.”

    „Mindenesetre tudtam, hogy mindent bele kell adnom idén, hogya top négyben végezzek a bajnokságban és esélyem legyen a szuperlicenszre. Másként álltam hozzá a versenyzéshez, mint korábban. Az idei a karrierem eddigi legjobb éve, élvezek minden versenyt.”

    „Az elejétől fogva a a negyedik hely a minimum cél. Ez volt Helmut Marko kérése, hogy szerezzem meg a szuperlicenszhez szükséges pontokat. Nyilvánvaló azonban, hogy minden versenyző ambíciója az, hogy megnyerje a bajnoki címet.”

     

  • A Covid-korszak megkönnyíti Schumacher F1-es bemutatkozását

    A Covid-korszak megkönnyíti Schumacher F1-es bemutatkozását

    A Forma-1 jelenlegi koronavírus miatti korlátozásai áldásként hathatnak Mick Schumacher számára, aki az első versenyhétvégéjét kezdi meg a Nürburgringen. Ez a fiatal német menedzserének, Sabine Kehmnek a véleménye, aki hasonló szerepben volt Mick édesapja, Michael mellett. A hétvégén Kehm visszatér a paddockba, a 21 éves Forma-1-re felkészült pilóta segítőjeként, aki Antonio Giovinazzi Alfa Romeóját vezetheti majd a pénteki edzésen. A német RTL-nek annyit mondott, hogy a COVID-19 miatti korlátozások a bokszutcában megkönnyítik Schumacher első hivatalos F1-es hétvégéjét, és így az kevésbé lesz stresszes:

    „Azt hiszem, ez megfelel majd neki. Arra gondolok itt, hogy nem lesz annyi újságíró a paddockban, így nem beszéltetik majd annyit, a motorhome és a garázs közötti úton.”

    Kehm szerint normál esetben ez lenne a helyzet, és a korlátozások nélkül a média rászabadulna a Formula 2 bajnokságát vezető versenyzőre, ami csak nehezítené a dolgát:

    „Egy normális évben sokkal nagyobb érdeklődéssel számolnék. Mivel jelenleg a koronavírus járványt éljük, tudjuk, hogy erre nincs lehetőség. Így könnyebb a dolga Micknek is, mert nem lesz körülötte akkora fizikai jelenlét.”

    Kehm utalt arra is, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem vesz részt aktívan a fiatal sztár karrierjének az irányításában:

    „Még ha nem is látható ez mindig, de én vagyok az, aki ott van az oldalán ha szükséges, és persze akad még néhány ember. Az első és legfontosabb Corinna, akinek hatalmas a szerepe, hiszen mindig ott van Mick mellett, támogatja őt mindenben, amit csinál. Peter Kaiser is egyike azoknak, akik extrém fontosak, valamint Kai, a fizioterapeutája. Ez egy csapat, jó ideje barátok is vagyunk, és mindanyniunknak kedves, hogy segíthetjük Micket, hogy megtegye ezt a következő lépést.”

  • Nem lesz három Ferrari junior 2021-ben a Forma-1-ben

    Nem lesz három Ferrari junior 2021-ben a Forma-1-ben

    A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies közölte, hogy nem jut hely mindhárom magasan képzett akadémistájuknak a Forma-1-be jövőre. Mick Schumacher és Callum Ilott bemutatkozhatnak a most pénteki szabadedzésen az Alfa Romeo illetve a Haas színeiben a Nürburgringen, míg Robert Shwartzman esetében erre a szezon végén kerül majd sor.

    Mindhárman a Formula 2-ben a top 5-ben vannak, és bármelyikük bemutatkozhat 2021-ben a Ferrarihoz köthető Alfa Romeo vagy Haas csapataiban. Mekies a Speed Weeknek elárulta, hogy kellemes probléma a Ferrarinak az, hogy helyet találjanak nekik:

    „Az, hogy ennyi ígéretes fiatalunk van, örömmel tölt el bennünket és ad némi stabilitást is. Több különböző lehetőségünk is akad a jövőre nézve, de az akadémiát pontosan is ezért alapították. Tudjuk ugyanakkor, hogy mindhárom pilótánk nem kerülhet be egyszerre a királykategóriába. Van azonban elég eszközünk arra, hogy tovább képezzük őket, akár úgy, hogy marad valaki a Formula 2-ben, vagy a tesztpilóta lesz.”

  • A Haas reagált a Mazepin általi felvásárlási pletykákra

    A Haas reagált a Mazepin általi felvásárlási pletykákra

    Az orosz Dmitry Mazepin is egyike azon apáknak, akik már keresik azt a Forma-1-es csapatot, amelyet felvásárolhatnának. Az elmúlt években történtek már felvásárlások, gazdag apukák által, elég csak akár Lawrence Stroll esetét említeni a Racing Pointtal, vagy Nicholas Latifiét, akinek az apja rendesen rajta tartja a kezét a Williams istállón.

    Mazepin Nikita nevű fia a második szezonját tölti a Formula 2-ben. Idén eddig kétszer nyert, és hatodik a bajnokságban. Tesztelt már a Mercedes csapatával is. Nem úgy tűnik ugyanakkor, hogy a srác a közeljövőben a Forma-1-ben versenyezhetne, pedig tisztességes anyagi támogatással érkezne. Az apja versenyben volt már a Force Indiáért is, de végül Stroll tett jobb ajánlatot, így most a motorsport.com szerint a figyelme a Haas istállója felé irányult.

    Arról cikkeztek, hogy teljesen átvenné a csapatot, de a formula1news.co.uk megszólaltatta a Haas szóvivőjét, aki tömören közölte, ebből semmi sem igaz:

    „A csapat nem eladó.”

  • Sainz ugyanolyan F1-es autókat akar, de ezt lehetetlen elintézni

    Sainz ugyanolyan F1-es autókat akar, de ezt lehetetlen elintézni

    Sebastian Vettel korábban utalt már rá, hogy szívesen versenyezne ugyanolyan Forma-1-es autókkal, most csatlakozott ehhez Carlos Sainz is. A királykategória az utóbbi években arról szól, hogy van egy csapat, aztán pedig jönnek a többiek. 2014 óta a Mercedes dominál. Más osztályokban, mint például az F2-ben és F3-ban, ugyanolyanok az autók, és a különbségek is kisebbek. A spanyol jövőre Vettel helyére érkezik a Ferrarihoz, és szerinte ez jó ötlet lenne, ami működhetne, árulta el a motorsport.com-nak:

    „Olyan versengést akarok, ahol mindenki ugyanolyan azonos feltételekkel vezethetünk F1-es autót. A többi része nem érdekel. Versenyzőként azt akarod tudni, hogy mennyire vagy gyors a világ leggyorsabb autójában, ami a Forma-1-es autó. Remélem, hogy egy napon mindannyian ugyanolyan F1-es autókat vezethetünk, és megtudhatjuk, hogy ki a leggyorsabb.”

    Sainz véleménye az, hogy ez a legjobb módszer arra, hogy kiderüljön, ki a leggyorsabb, mert jelenleg az autó képessége nagyban befolyásolja a teljesítményt:

    „Azt hiszem, ez lenne a legigazságosabb. Végeredményben a Formula 2, Formula 3 vagy a ralikrossz inkább csak kiegészítő eleme annak, mint amiket mi vezetünk.”

    Ezek az osztályok, ahol ugyanolyan autókat vezetnek, a versenyző és a szerelők adják a különbséget. Carlos persze azért a realitás talaján marad, és tudja, hogy nagyon távol áll a valóságtól az, hogy 20 ugyanolyan Forma-1-es autóval versenyezhessen 20 F1-es versenyző, így ezzel zár:

    „Azt hiszem, ezt lehetetlen lenne elintézni.”

  • Mi lesz a Renault legjobban álló juniorjával?

    Mi lesz a Renault legjobban álló juniorjával?

    Számos F2-es pilóta versenyez valamelyik F1-es csapat kötelékében, a bajnokság élén harcolók közül például Schumacher, Ilott és Shwartzman hármasa a Ferrarihoz tartozik. Yuki Tsunoda a Honda pilótája, míg Christian Lundgaard és Guanyu Zhou a Renault juniorjai.

    A francia gyártó versenyzői közül előbbinek az idei az első F2-es szezonja, de már van két győzelme, és az összetett 4. helyén áll, mindössze két ponttal Tsunoda mögött. Hiába azonban a remek teljesítmény, nem tud bemutatkozni a Forma-1-ben, mivel a Renault párosa fix 2021-re.

    Ennek ellenére a SoyMotor.com arról számolt be, hogy Lundgaardnak lehet más csapatnál is esélye: „Lundgaard érdekes lehet olyan csapatok számára, mint a Red Bull, aki a Honda távozása miatt valószínűleg nem érdeklődik tovább Tsunoda iránt, akit az AlphaTauriba szerettek volna ültetni.”

    Lundgaardnak még opció lehet a Super Formula is, ahová Vandoorne és Gasly is ellátogatott debütáló Forma-1-es évük előtt.

  • Hülkenberg: A versenyhétvégék lebonyolításának változnia kell

    Hülkenberg: A versenyhétvégék lebonyolításának változnia kell

    Nico Hülkenberg továbbra is a helyét keresi a Forma-1-ben a 2021-re. A legjobb esélyei a Red Bullnál, illetve a Haas csapatánál lehet. Mindenesetre, ha visszatérne szeretné, hogy a Forma-1-es versenyhétvégék megváltoznának.

    A jelenlegi szabályok szerint a versenyzőknek és a csapatoknak összesen négy órányi gyakorlás áll rendelkezésére, ami a német szerint rengeteg: „Ez a formátum rendkívül monoton.” – mondta Hülkenberg a GQ – Nice Am Still podcastjében, ahol Forma-1-es napjairól beszélt, beleértve a megbeszéléseket, minden szabadedzés előtt és után:

     „Amikor már éveken keresztül ugyan azt csinálod, akkor nincs más ritmusa. Mindig ugyan az, másolás, beillesztés. Egy kicsit álmos is leszek tőle.”

    Hülkenberg jó érzéssel tekint vissza a junior bajnokságaira. A Formula 2-ben és a Formula 3-ra, ahol csupán egy 45 perces edzéslehetőségük van, a többi szériában, pedig egy fél órás edzéslehetőségnek is elégnek kell lennie:

    „Mindig is szerettem ezeket a junior szériákban. Rövid szabadedzés, majd azonnal a kvalifikáció kezdődik, ahol valahogyan a legjobbadat kell nyújtanod.” – zárta Hülkenberg.

  • Ralf Schumacher nem tudja elképzelni, hogy unokaöccse nem lesz F1-es pilóta 2021-ben

    Ralf Schumacher nem tudja elképzelni, hogy unokaöccse nem lesz F1-es pilóta 2021-ben

    Miután megerősítésre került, hogy Mick Schumacher fogja vezetni az egyik Alfa Romeót az Eifel Nagydíj első szabadedzésén, nagybátyja, Ralf Schumacher már arról beszélt, hogy elképzelhetetlen lenne jövőre nem az F1-ben látni Micket.

    A jövő pénteki  alkalom előtt viszont Schumacher tesztelhetett egy két évvel korábbi Ferrarival is, két, hasonlóan magasan jegyzett juniortársával együtt. Természetesen Robert Shwartzmanról és Callum Ilottról van szó. A Ferrarinál dolgozó Laurent Mekies tagadta, hogy a teszt tétje egy 2021-es versenyzői ülés lett volna.

    Ralf Schumacher amúgy is úgy gondolja, alapból unokaöccse a favorit.

    „A tanulási íve idén nagyon ígéretes. El sem tudom képzelni, hogy nem vezet jövőre a Forma-1-ben” – nyilatkozta. „Az elmúlt években különböző kategóriákban már megmutatta, ő az egyik legjobb. Világos, hogy megvan benne a potenciál az F1-hez.”

    Több német kommentátor is egyetért, Florian König szerint a nürburgringi szabadedzésen való szereplés is egy jel. Sascha Roos pedig azzal érvelt, hogy nagyon szokatlan lenne nem alkalmazni egy olyan pilótát, mint Schumacher, főleg ha a Formula 2-ben is a legjobb 3-ban végez. Utóbbi nem teljesülése is elég valószínűtlennek tűnik, hiszen a német meggyőző előnnyel vezet összetettben.

  • A Honda Tsunoda bemutatkozásáról tárgyal

    A Honda Tsunoda bemutatkozásáról tárgyal

    A Honda nagyon szeretne a japán versenyzőt a Forma-1-ben látni, ezért is eshet meg, hogy Yuki Tsunoda jövőre bemutatkozik az AlphaTaurinál.

    Sokszor szóba került már a 20 éves pilóta érkezése, aki jelenleg harmadik a Formula 2-ben.

    „A tisztán Pierre Gasly árnyékában lévő Kvyat, 100-nál is több versennyel a neve mellett, biztosan nem szolgál rá arra, hogy megtartsák Tsunoda ellenében” – utalt arra az Auto Hebdo, kit válthat a japán.

    A Honda főnöke, Masashi Yamamoto sem tagadta, hogy tárgyalásban állnak Helmut Markóval Tsunodával kapcsolatban.

    „Beszéltem Markóval az orosz verseny után és azt mondta, kár, hogy a második [F2-es] versenyt lefújták. Mindenesetre Tsunoda így is harmadik a bajnokságban” – nyilatkozta.

    Viszont azt ne várjuk, hogy mostanában lesz bejelentés.

    „Nem számítunk arra, hogy rögtön Oroszország után jöjjön egy megerősítés” – tette hozzá a japán. „Viszont már október van és Markóval sokat beszélünk a lehetőségekről. De nincs még végleges döntés, habár Marko nagy rajongója Tsunodának.”