Címke: Formula 2

  • Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól.

    Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, azonban a komoly lehetőség akkor adódott meg előtte, amikor az első futamot megnyerő Liam Lawson kiesése miatt pályára gurult a biztonsági autó.

    A Prema pilótájának többek között a lágy keverékeken autózó Guanyu Zhout is meg kellett előznie ahhoz, hogy a végén Lundgaardot is elkaphassa a győzelemért. Az Alpine junior mellett Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtot követően már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Robert Shwartzman ütközött össze Dan Ticktummal, ami miatt bemutatkozhatott hivatalosan is az Aston Martin biztonsági autó. Mindkét előbb említett pilóta kiesett a versenyből.

    A poleból rajtoló Jüri Vips meg tudta tartani a vezető helyét Lirim Zendelivel és a pénteki időmérőt megnyerő Zhouval szemben. A kínai nem tétovázott sokat és szinte azonnal megelőzte német riválisát a négyes kanyarban az újraindítást követően.

    Eközben nagy felzárkózásoknak is szemtanúi lehettünk: Théo Pourchaire a huszadikról a tizenegyedikre, Marcus Armstrong pedig az utolsó helyről a nyolcadik helyre zárkózott fel mindössze nyolc kör leforgása alatt.

    A dráma most sem maradt el, ugyanis a harmadik helyen haladó Zendeli egy bal hátsó defekt miatt kiszállt a meccsből, miután Lundgaarddal ütközött az egyes kanyarban.

    Zhou ezt követően Vipst is megelőzte és elkezdte növelni előnyé. Azonban a kínai pilóta szorgosan kiépített előnyét lerombolta az újabb biztonsági autós fázis Felipe Drugovich és Lawson ütközése miatt.

    Az újraindítást követően Zhou hiába versenyzett végig jól, Piastrival nem tudott mit kezdeni és az ausztrál végül megnyerte a versenyt. A második helyen célba érő Lundgaard végül a büntetése miatt csak kilencedik lett.

    További pontszerzők: Richard Verschoor, Pourchaire, David Beckmann, Marino Sato és Mateo Nannini.

    A szezonnyitó hétvége a holnapi főfutammal zárul, amit 12:45-től élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

  • Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    A Hietch GP pilótája Liam Lawson nyerte a Formula 2-es szezon első versenyét Bahreinben. Az új-zélandi fiatal mellett Jehan Daruvala és David Beckmann mellett állhatott még fel a dobogóra.

    Miután Jüri Vipset diszkvalifikálták az időmérőről, így a tizenegyedik helyet megszerző Théo Pourchaire rajtolhatott a pole pozícióból. A harmadik helyről rajtoló Liam Lawson repülő rajtot vett és az első kanyarban már elsőként tudott elfordulni. Robert Shwartzman volt még nagyon agresszív a rajtot követően és egy kör alatt hat pozíciót tudott előrelépni a tizenegyedikről.

    A második körben Dan Ticktum próbált előzni, de elmérte a féktávot és megtorpedózta Richard Verschoor autóját, aki megforgott az ütközés következtében és visszaesett az utolsó helyre. A futam későbbi szakaszában a Williams brit juniorja egy öt másodperces büntetést kapott a versenybíróktól.

    Ezt követően Marcus Armstrong és Ralph Boschung megálló autója miatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az első öt pilóta, Lawson, Pourchaire, David Beckmann, Jehan Daruvala és Shwartzman szorosan követték egymást. Sokáig nem történt pozíciócsere, azonban Daruvalának a tizenegyedik körben sikerült megelőznie a gumijaival küszködő német versenyzőt.

    A tizenharmadik körben az ART Grand Prix számára megérkezett a dráma, ugyanis a második helyen haladó Pourchaire autója lelassul, majd félre is állt a kilences kanyarban.

    A virtuális biztonsági autós fázist követően Lawson magabiztosan tartotta előnyét Daruvalaval, Backmannal és Shwartzmannak szemben. Azonban a Red Bull indiai juniorja a verseny vége felé ki tudta használni azt, hogy az új-zélandi újonc gumijai teljesen elfogytak. Az új-zélandi Red Bull juniornak azonban csodával hatásos módon meg tudta tartani a pozícióját és megnyerte az első sprintversenyt Daruvala előtt.

    Lawsonhoz hasonló helyzetben volt Beckmann és Shwartzman is, akikre így a gumimágus tavalyi FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastri fel tudott zárkózni. Az ausztrál ugyan próbálkozott orosz csapattársával szemben, azonban végül nem járt sikerrel.

    További pontszerzők: Christian Lundgaard, Guanyu Zhou, Ticktum, Lirim Zendeli és az utolsó helyről rajtoló Vips.

  • Piastri biztos abban, hogy előbb-utóbb lehetőséget kap majd a Forma-1-ben

    Piastri biztos abban, hogy előbb-utóbb lehetőséget kap majd a Forma-1-ben

    Oscar Piastri biztos abban, hogy amíg a Formula 2-ben versenyez, előbb vagy utóbb lehetőséget fog majd kapni egy Forma-1-es csapattól.

    Az ausztrál fiatal – akinek az egykori Forma-1-es versenyző Mark Webber egyengeti az útját – az FIA Formula 3 bajnokaként vághat neki az idei Formula 2-es szezonnak a Prema csapatával.

    Piastri az egyik junior Guanyu Zhou mellett, akik már némivel több tapasztalattal rendelkeznek a sorozatban a leendő újonc ausztrálhoz képest. A Prema leendő pilótája mindezek ellenére abban bizakodik, hogy ha képes lesz bizonyítani az idei szezonban, akkor reméli, hogy azonnal lehetőséget is fog kapni a száguldó cirkuszban.

    „Az akadémia lehetővé tette, hogy a Renault 2018-as autójával tesztelhessünk számos alkalommal és az idei szezonban sem lesz másként,” – idézi az Alpine juniorjának szavait a Motorsport.com.

    „Ha jók lesznek az eredményeim, akkor akár a Forma-1-ben is lehetőséget kaphatok majd azonnal.

    „Jelen pillanatban semmi sincs még kőbe írva, azonban a Forma-1-es lehetőségre minden esélyem meglesz, ha továbbra is szorgalmasan dolgozom és szállítom a jobbnál jobb eredményeket.”

    Az ausztrál fiatalnak nehéz lesz az átállás Formula 3-as autókról a Formula 2-esekre, azonban Piastrinak a célja egyértelmű: újoncként megnyerni a bajnokságot.

    Újoncként nagyon nehéz dolog lehet az olyan nagyágyúk ellen, mint Robert Shwartzman vagy a szintén FIA Formula 3-ból érkező Théo Pourchaire, azonban az biztos, hogy a Formula 2-es szezon – amiről a legutóbbi Podcast adásunk során beszéltünk a Formula 3-as szezon mellett – az idei héten kezdetét fogja venni Bahreinben. Az első három verseny alapján pedig el is fog dőlni, hogy ki volt képes a legjobban kipihennie a magát a télen és kinek sikerül a létező legjobb módon elkezdeni az évet.

  • Kezdődik a szezon, itt a hétvégi Forma-1-es, és Formula-2-es menetrend!

    Kezdődik a szezon, itt a hétvégi Forma-1-es, és Formula-2-es menetrend!

    Hétvégén elrajtol a 2021-es Forma-1-es és Formula 2-es szezon, Bahreinben! Alábbi táblázatunkból pedig megtudhatjátok, hogy mikor kell majd leülni a tévé elé.
    Ne felejtsétek el, hogy óraállítás is lesz hétvégén!

    Március 26. péntek
    12:25 Forma-1 első szabadedzés élő M4 Sport
    14:30 Formula 2 időmérő élő M4 Sport
    15:55 Forma-1 második szabadedzés élő M4 Sport
    Március 27. szombat
    11:20 Formula 2 1. sprintfutam élő M4 Sport
    12:55 Forma-1 harmadik szabadedzés élő M4 Sport
    16:00 Forma-1 időmérő élő M4 Sport
    17:40 Formula 2 2. sprintfutam élő online
    Március 28. vasárnap
    0:00 Formula 2 2. sprintfutam
    felvételről M4 Sport
    12:45 Formula 2 Főfutam élő M4 Sport
    16:30 Forma-1 Futam élő M4 Sport

    Forrás: Port.hu

  • Racingline.hu Podcast: Mire lehet számítani idén F2-ben és F3-ban?

    Racingline.hu Podcast: Mire lehet számítani idén F2-ben és F3-ban?

    Tudjuk, hogy egyre népszerűbbek a Forma-1 rajongók körében a junior bajnokságok is. Nem csoda, hiszen ezekből kerülnek ki a jövő F1-es versenyzői, idén például három versenyző is érkezett F2-ből a mezőnybe!
    Így aztán ebben az epizódban azt beszéljük meg, hogy mire, illetve kikre lesz érdemes odafigyelni idén Formula 2-ben és Formula 3-ban.

    A mikrofonnál: Jámbor Máté és Boa Bence

    Egyetértetek a meglátásaikkal? Valamit másként gondolsz? Oszd meg velünk – kulturáltan! – Facebookon, kommentben!

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

     

  • Ecclestone: Nem a megfelelő csapattal debütál Schumacher

    Ecclestone: Nem a megfelelő csapattal debütál Schumacher

    Bernie Ecclestone szerint Mick Schumacher rossz istállónál mutatkozik be a Forma-1-ben. Michael Schumacher 21 éves fiát a Ferrari segítségével 2021-re a kis amerikai alakulathoz, a Haashoz helyezték el. Az F1 korábbi ura, így nyilatkozott róla a Sport1-nek:

    „Ez egy olyan név, amelynek a Forma-1-ben a helye. Sajnálom, mert remek képességei vannak, amivel többet is elérhetne, mint azokkal, akiknél jelenleg van. Nem hinném, hogy sokat tanulhatna ott. Nincs igazából ott senki sem, akitől tanulhatna, magára van utalva. Egy olyan csapat lenne tökéletes Mick számára, mint például a Red Bull, akiknek megvan az a képességük, hogy versenyeket is nyerjenek, és megvannak az embereik, akik megfelelően tudnák támogatni. Remek volt, amit mutatott a Formula 2-ben, de ezt megismételnie a jelenlegi csapatával nem lesz könnyű.”

    A Ferrarival való partnerség ugyan extra támogatást ad a Haasnak idén, és még a személyzeti állományát is átrendezték ezért, és egy külön épületet is kaptak Maranellóban. A 90 éves Ecclestone mégis úgy véli, hogy nehéz dolga lesz a fiatal német pilótának:

    Máris van egy nagy gondja, hiszen vállán hordja a nagy név terhét, amit viselnie kell. Az emberek azt fogják mondani, hogy nem olyan jó, mint az apja. Most még azt is láthatjuk, hogy még nagyobb hátrányból indul majd az autó miatt, amit vezethet. Olykor azonban ezek a dolgok hasznosnak bizonyulnak. Néha, ha van egy keményebb időszakod, abból fejlődhetsz.”

  • Minardi: Tsunoda jobb versenyző, mint Schumacher

    Minardi: Tsunoda jobb versenyző, mint Schumacher

    Nem Mick Schumacher lesz a leglenyűgözőbb újonc a Forma-1-ben idén, állítja a korábbi csapattulajdonos- és főnök, Giancarlo Minardi. Ugyan figyel természetesen a nagyszerű Michael Schumacher fiát is 2021-ben, de afelől kétsége sincs, hogy ki lesz a legeredményesebb újonc pilóta. A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Kétség sem férhet hozzá, Tsunoda lesz a legjobb. Persze, az autója is sokkal jobb, mint Schumachernek, de összességében is úgy gondolom, hogy a Red Bull és a Honda támogatottja a jobb versenyző. Láttam Imolában, egy két évvel ezelőtti autóban, és lenyűgözött. Jó lesz.”

    A Red Bull elöljárója, Dr. Helmut Marko is úgy gondolja, hogy Tsunoda legyőzte volna Schumachert már 2020-ban is a Formula 2 bajnoki címért folytatott harcban, ha nem lettek volna technikai problémái. A 73 éves olasz Minardi ezzel egyetért:

    „Az F2-ben Tsunoda a középmezőnyben kezdett, de végül egyike lett a legjobbaknak. A titka abban is rejlik, ahogy a japánok teszik a dolgukat. Elképesztően szerény emberek ők, de Tsunoda esetében láthatjuk, hogy ő extrém elhivatott és szupergyors is tud lenni.”

  • Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    A Ferrari kötelékében versenyző Robert Shwartzman elmondta, hogy az idei szezonban okosabbnak kell lennie a bajnoki elsőségért folytatott harcban. Az orosz fiatal már csak az új fajta formátum miatt is tenné ezt, ami miatt egy helyszínen nem kettő, hanem három versenyt rendeznek majd.

    A sorozat 2005-ös megalakulása eddig minden egyes évben 12 versenyhétvégén szerepeltek a fiatalabb pilóták a Forma-1-es mezőnnyel egy helyszínen. Az idei szezontól kezdődően azonban ez a szám nyolcra fog csökkenni, de cserébe az eddig megszokott kettő verseny helyett három versenyt fognak teljesíteni a versenyzők az adott helyszínen.

    A pénteki időmérő edzés a vasárnapi főfutam sorrendjét fogja megadni, amíg a szombati nap folyamán két darab sprintfutamot rendeznek majd meg.

    Az első sprintverseny sorrendje pedig úgy fog kinézni, hogy az időmérő legjobb 10 versenyzője között fordított lesz a rajtrács, a többiek pozíciója nem változik. A második sprint futamé pedig úgy fog kinézni, hogy az első sprintfutam legjobb tíz versenyzője között lesz megfordítva a rajtsorrend.

    „Természetesen valamivel nehezebb lesz és nagyobb lesz a kihívás,” – ismerte el Schwartzman, aki a tavalyi szezonban Mick Schumacher csapattársa volt.

    „A pontokat tekintve lesz nehezebb a dolgunk és a rajtsorrend kialakítása a különböző versenyekre is sokkal kaotikusabb lesz. Ezért is lesz fontosabb a taktikázás és az okosabb játék a bajnokság szempontjából. „

    A Prema orosz fiatalja szerint az idei szezonban sok olyan pálya lesz, amik a tavalyi szezonban nem voltak benne a versenynaptárban, szóval a tapasztaltabb versenyzőknek nem lesz akkora előnye az újonc pilótákkal szemben.

    „Egy új pályán nem lesz sok a különbség a másodéves és az újonc pilóták között. Ebből kifolyólag a tapasztalat nem fog sokat nyomni a latban azok számára, akik már tavaly is itt versenyeztek,” – véli Schwatzman.

    „Már az új dolgok megszokása is nagy kihívás lesz, és akkor arról a négy új helyszínről még nem is beszéltem, amik a tavalyi naptárban benne sem voltak.”

  • Biztosított a Campos Racing motorsportos jövője

    Biztosított a Campos Racing motorsportos jövője

    Az alapító, Adrian Campos halála után a csapat közleményben tudatta, hogy a tragédia ellenére nincs veszélyben a csapat jövője.

    A korábbi spanyol Forma-1-es pilóta és csapat alapító januárban hunyt el, aki a 90-es években alapította meg a róla elnevezett csapatot, ami azóta is meghatározó szereplője a különböző autosportos kategóriáknak.

    Napjainkban a Forma-1 betét sorozataiban, az F2-ben és az F3-ban is résztvevő a Campos Racing. Campos váratlan halála aggodalmakat szűnt a jövő kapcsán, de a fia Adrian Campos Jr. egy közleményben nyugtatott meg mindenkit.

    „Ezúton szeretném ezzel a levéllel kifejezni a hálámat a családom és a Campos Racing nevében a sok részvétnyilvánításért, édesapám Adrian Campos Suner halála óta számtalan telefonhívás, levél és üzenet is érkezett hozzánk, amik nagyon meghatottak minket. Tisztában voltunk azzal az elismeréssel és szeretettel, amit a motorsport család érzett iránta, de ezek most meghaladták a számításainkat.”

    „Évek óta Adrian Campos Suner azon dolgozott, hogy mindent megfelelően előkészítsen a generáció váltáshoz, ebben pedig mindig kulcsfontosságú emberek segítettek apámnak. A Campos Racingnél megalapozott és kellően áttekinthető szervezeti struktúránk van.[…] A Campos Racing jövője tehát biztosított. Adiran Campos Suner kiemelkedően tudta összekovácsolni a csapatot, ahol mindenki összetartó lett és sajátjuknak érezték a vállalatot.[…]”

    „Sokkal motiváltabban, egységesebben és izgatottabban tekintünk a jövőbe. Hűek maradunk a filozófiánkhoz, miszerint lehetőséget és támogatást adunk fiatal versenyzőknek a versenyzéshez. A mi felelősségünk, hogy tovább vigyük ezt.”

  • 15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    Az F2-ben versenyző Guanyu Zhou lehet Kína egyetlen esélye az elkövetkező 15-20 évben arra, hogy az országot egy versenyző képviselje a Forma-1-ben. Véli az Alpine versenyzőakadémiájának igazgatója, Mia Sharizman.

    Zhou 2019 óta van az Alpine, illetve Renault kötelékében, tavaly a Renault F1 Team tesztpilótája is volt. Korábban a Ferrari akadémiájának volt a tagja.

    F2-ben idén harmadik szezonját tölti majd, korábban a hetedik és hatodik helyen zárt a bajnokságban.

    Sharizman szerint Zhu lehet Kína számára az a „generációnként egy”, akinek esélye lehet a Forma-1-es szereplésre. Ráadásul első kínaiként.

    „Különösen Zhou esetében, három évvel ezelőtt kezdtük a projektet azzal a céllal, hogy (készen álljon az F1-re) hároméves akadémiai programjának végére” – mondta Sharizman a Motorsport.comnak. „Ez mindig is egy ‘egy a generációból’ projekt volt, különösen a Kínából érkező Zhou számára.

    „Nem láthatunk majd más kínai versenyzőt az elkövetkező 15-20 évben, sem Formula 3-ban, sem Formula 4–ben, vagy Formula 2-ben.”

    „Ez olyasmi, ami mellett a csapat – a Renault Group és az Alpine F1 Team is – elkötelezett, hogy a jövőben ez megtörténjen.”

    Ezidáig Ma Qinghua volt az a kínai versenyző, aki legközelebb járt az F1-es szerepléshez, de csak szabadedzéses bemutatkozásig jutott a HRT csapattal.

    Most Kína Zhou-ban bízik

    „Ha meg tudom szerezni a bajnoki címet (F2-ben), akkor meg lesz a lehetőségem arra, hogy F1-es pilóta legyek, és készen állok arra, hogy F1-es autót vezessek” – mondta Zhou.

    „A kulcs mindenképpen az, hogy harcban legyek a címért, de ha nem, akkor is az első három helyezett között kell lennem. Korábban láttuk, hogy azok a pilóták, akik a Formula 2-es bajnokságban az első három helyen végeztek, a következő évben az F1-be kerültek.”

    Noha volt ellenpélda is… Ott van például Nyck de Vries esete, aki 2019-ben F2-es bajnok lett, mégsem lett belőle F1-es versenyző, végül a Formula E-ben kapott lehetőséget.

    „Ez egy magas színvonalú bajnokság, hogy az ember megmutassa a benne rejlő potenciált és ha képes erre, akkor szerintem van esély előrébb lépni” – mondta Zhou.