Címke: Formula 2

  • Piastri elismerte, nagyon kevés esélye van az Alfa Romeo ülésére

    Piastri elismerte, nagyon kevés esélye van az Alfa Romeo ülésére

    Oscar Piastri gyakorlatilag kivonta magát a Forma-1 2022-es rajtrácsának utolsó hivatalos üres helyéről.

    A Mark Webber által protezsált ausztrál is a jelöltek között volt mikor az utolsó szabad hely betöltéséről volt szó. A Formula 2-es tabella vezetőjén kívül még Guanyu Zhou is a lehetséges megfejtések között szerepel, sőt állítólag már egy ideje alá is írta a szerződést. Ennek is lehet köszönhető, hogy Piastri már nem ad túl nagy esélyt a 2022-es F1-es debütálásra:

    „Tudom, hogy Zhou nagyon erősen versenyben van az Alfa Romeonál, és Antonio Giovinazzi is reménykedik. Szóval nem hiszem, hogy én versenyben lennék ezért a helyért, ami történetesen az utolsó szabad pozíció a jövő évre.”mondta Piastri.

    Éppen ezért az ausztrál versenyző sokkal közelebbinek és reálisabbnak titulálja az Alpine tartalékpilóta pozícióját:

    „Ez sokkal realisztikusabb cél, mivel nagyon közel áll hozzám a csapat, nagyra értékelem a támogatásukat, és ezt viszonozzák. Így volna értelme ott 2023-ban tartalékpilótának lenni, aztán keresni egy ülést 2023-ra.” – zárta Piastri.

  • Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    A Forma-1 jövő évei naptára után a Formula 2 és a Formula 3 jövő évi helyszíneire is fény derült. A Formula 2-esek rekordot jelentő 14 majd el, amíg az F3-asok kilenc különböző helyszínre látogatnak majd el a következő szezon során.

    Formula 2

    A szezon a március 18-20-ai hétvégén veszi majd kezdetét Bahreinben és majd csak november végén fejeződik majd be Abu Dhabiban. A naptárban találhatunk olyan ismerős helyszíneket, mint például Spa-Francorschamps, Silverstone, Monza és Baku, de mindezek mellett két új pálya is csatlakozik a sorozathoz Imola és Zandvoort személyében.

    Minden helyszínen két futamot rendeznek, ami azt jelenti, hogy a fiatal pilóták 28 versenyen mérhetik majd össze a tudásukat egymás ellen. Az idén használt forradalmian új formátum nem jött be, ugyanis a szervezők túl soknak titulálták a hétvégénti három versenyt.

    Formula 3

    A legkisebbek naptárában is felfedezhetünk egy új helyszínt Bahrein és Imola személyében, ami már rögtön a szezonnyitó két hétvége során bemutatkozhat majd. A Bahrain International Circuit-en kívül viszont csak európai helyszínek adnak majd otthont. A szezon Monzában zárul majd szeptember elején. Itt is két futamot rendeznek majd egy hétvége során, amiből az következik, hogy a szezon során 18 versenyt láthatunk majd.

    Az új változások értelmében visszakapjuk a tavalyelőtti formátumot, ami azt jelenti, hogy újra együtt lesz majd a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye.

  • A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    Miután hivatalosság vált, hogy a HWA már nem lesz ott a Formula 3 következő szezonjának rajtrácsán most az is kiderült, hogy a Formula 2-es csapatok is megszűnik a 2021-es szezon végén – számolt be a motorsport.com.

    A Formula 3 nemrégiben jelentette be azt a tíz csapatot, akik 2022 és 2024 között versenyezhetnek majd a sorozatukban. Itt derült ki, hogy az eddig megszokott kilenc csapat mellett az újonc Van Amersfoort Racing a HWA csapat helyén szerepelhet majd a sorozatban.

    Mosta azonban a korábbi DTM óriás azt is bejelentette, hogy a Formula 2-es projektét is be fogja fejezni annak érdekében, hogy jobban tudjanak koncentrálni a GT és hosszú távú versenyzésben szereplő csapatikra. A HWA még a tavalyi szezonban csatlakozott a Forma-1 előszobájaként is nevezett sorozatba az Arden csapat helyére.

    A legjobb eredményüket legutóbbi hétvégén érték el Szocsiban, ahol Jake Hughes szerzett egy negyedik helyezést. Azonban a csapat még ennek ellenére is csak az utolsó helyen áll a csapatversenyben, miután az előbb említett negyedik hely mellett csak egy alkalommal tudta pontot szerezni.

    Azt még nem tudni, hogy melyik csapat veheti majd át a HWA helyét a Formula 2-ben a 2022-es szezontól kezdődően.

  • Piastri kész feláldozni 2022-t

    Piastri kész feláldozni 2022-t

    Oscar Piastri elmondta, hogy hajlandó lenne kiülni egy évet, amennyiben 2023-ban Forma-1-es ülést kap.

    Az ausztrál újoncként 36 ponttal vezeti a Formula 2-es bajnokságot. A legközelebbi riválisa Guanyu Zhou, aki az egyik nagy esélyese a még üresen álló Alfa Romeo ülésnek 2022-re.

    A remeklő Piastrit azonban semelyik F1-es alakulattal nem hozták szóba, szóval maga is arra számít, hogy sehol sem versenyez jövőre.

    „A legvalószínűbb, hogy egy évig az oldalvonalon kívül leszek, ami soha nem ideális, de nem én lennék első ember, akivel ez megtörténik” – idézi őt a MotorsportWeek. „Még mindig meg kell nyernem ezt a bajnokságot, sok minden megtörténhet, de ez a célunk. Nem ideális, hogy nem versenyzünk, hiszen versenyzőként természetesen ezt szeretjük csinálni, de ezt az áldozatot hajlandó vagyok meghozni, ha ez egy versenyzői ülést eredményez a következő évre.”

    Piastri miután növelte előnyét az orosz Formula 2-es fordulón, két hónapig szünetelhet, hiszen csak november végén folytatódik náluk a bajnokság Szaúd-Arábiában. A terve szerint leginkább ebben az időben, hogy az őt támogató Alpine-nal egyeztetne:

    „Nem mehetek vissza Ausztráliába. Meglátom, hogy az Alpine tervez-e valamit velem, valószínűleg megpróbáljuk kidolgozni a jövő évi terveket, mivel most már sok időnk van a megbeszélésekre.”

  • Zhou: Az idei az utolsó F2-es szezonom

    Zhou: Az idei az utolsó F2-es szezonom

    Az Alfa Romeo F1-es csapatával összeboronált Guanyu Zhou elég magabiztos abban, hogy jövőre már nem lesz a Formula 2 mezőnyének a tagja.

    Az Alpine kínai junior versenyzője harcban van az F2 bajnoki címéért, emellett pedig jelentős, harminc millió dolláros szponzori támogatással rendelkezik, emiatt sokan őt tartják a legesélyesebbnek az egyetlen szabad helyre az F1-ben, Nyck de Vries és Antonio Giovinazzi ellenében.

    Ugyan az Alfa Romeo szoros kapcsolatban áll a Ferrarival, könnyen lehet, hogy ez sem lesz elég, hogy megmentse a vörösök támogatását élvező Giovinazzi ülését. A gárda csapatfőnöke egy legutóbbi interjúban elismerte, hogy a 22 éves kínai is a jelöltjeik között van:

    „Zhou nagyszerű munkát végez a Formula 2-ben. Ezért ő is a listánkon szerepel.” – ismerte el.

    Miközben az érintett úgy érzi, készen áll a nagy ugrásra, és egy sokat sejtetőnek tűnő mondatot is elhintett.

    „Ha megnyerem a bajnokságot, vagy a dobogón végzek, akkor az F1-es lehetőség el fog jönni. Ez lesz az utolsó F2-es szezonom, ez teljesen biztos, Szerintem három év elég volt a bizonyításra.” – vélekedett Zhou.

  • Ticktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

    Ticktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

    Dan Ticktum elmondása szerint „vannak opciói” a jövőjét illetően. A brit fiatal a Formula 2 után akár az IndyCarba vagy a Formula E-be is szerződhet, miután a Forma-1-ben aligha lesz helye 2022-re.

    A Red Bull és a Williams egykori junior pilótája már az összes puskaporát ellőtte, ami a Forma-1-be való bekerülésének lehetőségeit illeti. Először a Bikák, majd a groveiak is megváltak tőle a botrányos viselkedése és a nem megfelelő magatartása miatt.

    Azonban Ticktum a pályán továbbra is jó teljesítményt nyújt, ugyanis a Formula 2 legutóbbi fordulójának sprintfutamát úgy tudta megnyerni, hogy esős körülmények között vezetett hibátlanul. Ugyan a balhéival rengeteg ellenséget és rosszakarót szerzett magénak a Carlin britje, saját elmondása szerint „túl sok lehetősége” van ahhoz, hogy felhagyjon a versenyzéssel.

    „Őszintén, nem is tudom, hogy mit mondjak” – nyilatkozta Ticktum a motorsport.com-nak. „Az előző hetekben kellett realizálnom magamban azt a tényt, miszerint valószínűleg soha nem fogom elérni a célomat. Ne akarom, hogy ez letörjön, de elég nehéz ezt elfogadni.”

    „Néhány évvel ezelőtt a szuperlicensz hiánya fosztott meg a lehetőségtől. Azóta pedig csináltam egy pár butaságot, ami miatt az esélyeim nullára csökkentek. Mindig azt mondtam magamnak, hogy, ha nem jön össze az F1, akkor majd elmegyek és csinálok valami mást, de mindezt anélkül, hogy arrogánsan viselkednék.”

    „Nem árulhatok el mindent, de annyi szent, hogy DTM, az IndyCar és a Formula E is lehetőség, de az is benne van a pakliban, hogy még egy évet lehúzok a Formula 2-ben. Jelen pillanatban ezek a legfőbb lehetőségeim a 2022-es szezont illetően.”

  • Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    A Prema pilótája, Oscar Piastri nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. Az ausztrál fiatal – akit az ex-F1-es Mark Webber mentorál – az újabb győzelmének köszönhetően már 36 ponttal vezeti az összetett pontversenyt a hétvége során szenvedő Guanyu Zhou előtt.

    Az élről rajtoló Oscar Piastri meg tudta őrizni a pozícióját, azonban ezt a mögüle rajtoló Jehan Daruvala már nem mondhatta el a magáról, ugyanis az indiai fiatalt Theo Pourchaire és Ralph Boschung is meg tudta előzni. Bent Viscaal számára már az egyes kanyarban véget ért a futam, ami miatt VSC fázis lépestt érvénybe.

    Az újraindítását követően mindenki próbált tapadni az előtte autózóra. Így tett többek között Guanyu Zhou is, aki a tegnapi versenyen egy óriásit hibázott és már a rajt előtt kiesett a versenyből. A kínai Alpine junior – aki az Alfa Romeo második ülésére pályázik – a nyolcadik helyről próbált meg előrébb kerülni, mivel a közvetlen bajnoki riválisa az élen haladt. A 7. körben meg is tudta előzni Jake Hughes autóját a hetedik helyért

    A kerékcserék hosszú sorát Boschung és Jüri Vips nyitotta meg a 7. körben. Mindketten a lágyabb keverékekről váltottak a közepes abroncsokra. Az észt pilóta autója azonban megállt a bokszutca végén és kiesett a futamból. Egy körrel később Daruvala és Shwartzman is letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Az élen Pourchaire egy másodpercen belül tudott kerülni Piastrihoz képest, aki ki is állt a bokszba, miután a lágy keverékei teljesen elfogytak a Premáján. Az ART Grand Prix francia fiatalja előtt pedig adva volt a feladat, hogy a létező legtovább nyújtsa az első etapját, hogy a kerékcseréjét követően gumielőnyben legyen Piastrihoz és a többi versenytársához képest. Pourchaire ugyan két körrel később a Prema ausztrálja elé jött vissza a pályára, de a hideg kerekei miatt nem tudta visszaverni Piastri támadását, így nem sikerült a taktikájuk.

    A Prema pilótája ezt követően elkezdte megelőzni azokat a pilótákat, akik az alternatív stratégiát alkalmazták. Piastri emiatt megelőzte többek között Roy Nissanyt és Marino Satót és Guilherme Samaiát is. Pourchaire pedig szorosan követte őt és ő sem várt sokat az előzésekkel.

    Az alternatív stratégiát alkalmazók közül Liam Lawson volt a legelőkelőbb helyen és az új-zélandi fiatal a kiállását követően folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket a friss lágy gumijaival.

    A 22. körben Daruvala el tudta venni Boschungtól a harmadik helyét Shwartzman azonnal követni tudta őt. A svájci versenyző az elfékezése miatt így rövid időn belül két pozíciót is veszített. Boschung ráadásul a 26. körben egy motorhiba miatt kiesett a versenyből, így még pontot sem tudott szerezni a jó szereplését követően.

    A sorrend ezt követően már nem változott az élen. Pourchaire hiába volt frissebb gumikon, az első helyet már nem tudta elvenni Piastritól, aki egy újabb győzelmet aratott a Formula 2-ben. A dobogó harmadik fokára Daruvala tudott felkapaszkodni.

    További pontszerzők: Shwartzman, Dan Ticktum, Zhou, Lawson, Richard Verschoor, Christian Lundgaard és David Beckmann.

    A sorozat most egy hosszú szünetre meg és majd csak december elején fog majd folytatódni a szaúdi Jeddahban.

  • Ticktum nyerte a sprintfutamot Szocsiban

    Ticktum nyerte a sprintfutamot Szocsiban

    A Carlin pilótája, Dan Ticktum nyerte a Formula 2 orosz hétvégéjének első versenyét. A botrányhős brit fiatal mellett Jüri Vips és a hazai pályán versenyző Robert Shwartzman ünnepelhetett a dobogón.

    Már a verseny rajtja előtt megtörtént a dráma, ugyanis mindkét UNI Virtuosi kiesett. Felipe Drugovich a rajtrácsra menet vágta a falnak az autóját, amíg az egyéni pontverseny második helyén álló Guanyu Zhou megforgott és lefulladt, ami miatt véget ért számára a futam.

    A mezőny a biztonsági autó mögül kezdte meg a versenyt, ami miatt állórajttal kezdődött meg a futam. A pole-ból rajtoló Dan Ticktum maga mögött tudta tartani a két Hitech GP autót és Robert Shwartzmant is. A középmezőnyben Christian Lundgaard keveredett óriási csatába Marcus Armstronggal a 10. helyért.

    Jüri Vips azonnal elkezdte ostromolni Ticktumot az első helyért, azonban csak egy száraz ív volt a pályán, ami miatt szinte lehetetlen volt előzni. Emiatt nem is láthattunk pozíciócseréket a verseny első köreiben.

    Az 5. körben Bent Viscaal kicsúszó autója miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe. A holland pilóta a 16-os kanyarban veszítette el uralmát a Tridentje felett és a megforgását követően le is fulladt az autója. Mivel a pályamunkások gyorsan eltakarították Viscaal autóját, a száguldás már a 6. körben folytatódott.

    A bajnokságot vezető Oscar Piastri megcsúszott a vizes aszfalton és a hibája miatt három pozíciót is veszített. Azonban az újraindítás legnagyobb vesztese a harmadik helyen autózó Liam Lawson volt, aki a hideg fékjei miatt a falnak csapta az autóját, kitörve ezzel az autójának a bal hátsó felfüggesztését. Az eset miatt újabb VSC fázis lépett érvénybe.

    A zöld zászlót követően Vips lecsúszott a pályáról, ami miatt az élen autózó Ticktum előnye négy másodpercre nőtt. A harmadik helyen haladó Shwartzman is hibázott, ami miatt nagy csatába keveredett Jake Hughes-zal, de végül a hazai publikum előtt versenyző orosz került ki győztesen a kettejük párharcából.

    A verseny 16. körében Jehan Daruvala egy óriási hibát vétett, ami miatt megpördült és elveszítette az ötödik helyét, ráadásul amire vissza tudott állni a pályára, addigra kicsúszott a pontszerző zónából is.

    Ticktum a sprintfutam során megállíthatatlan volt és hiba nélkül vezetett, ami miatt végül meg is nyerte a versenyt Vips és Shwartzman előtt.  További pontszerzők: Hughes, Théo Pourchaire, Ralph Boschung, Lundgaard és Richard Verschoor.

    A holnapi főfutamot vasárnap délelőtt rendezik majd meg.

  • Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy évvel ezelőtt eszközöltek drasztikus változtatásokat a két Forma-1-est betétszéria lebonyolításában. Ennek eredményeképpen a két sorozat sosem futott egy hétvégén, és egy fordulóban három versenyt is rendeztek.

    A két sorozat promóterei s az FIA most felülvizsgálták az ezévi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, hogy ismét módosítanak a sportszabályzat versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozó pontján.

    2022-től ismételten egyszerre fog versenyezni a Formula 2 és a Formula 3, amelyeknél egy szabadedzés, egy időmérő és két futam lesz majd a hétvége programja. Ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly évig fennálló formátummal.

    Mindkét sorozat esetében az időmérő edzés eredménye fogja meghatározni a két-két futam rajtsorrendjét. A szombati első futamok rajtsorrendje az F2-esek esetében a pénteki kvalifikáció első tíz helyezettjének a fordítottja lesz, míg az F3-asoknál továbbra is a legjobb 12-t fordítják majd meg. A vasárnapi versenyek rajtrácsa pedig értelemszerűen az időmérő végeredménye alapján fog felállni.

    A változás okát pedig Stefano Domenicali vázolta fel:

    „A 2021-es szezon rendkívül izgalmas volt, mindkét bajnokságban rengeteg tehetség mutatkozott be. Szeretnénk biztosítani, hogy minden rajongó maximális szórakozást kapjon egy versenyhétvége alatt, ezért 2022-től újra egyesítjük a két sorozatot.  Ezzel több akció és esemény lesz egy adott hétvégén, és olyan tartalmat adunk a rajongóknak, amelyek lekötik és izgalomban tartják őket.”

    Bruno Michel, a két sorozat vezetője pedig kiegészítette az olasz szavait:

    „Idénre költséghatékonysági szempontok miatt szeparáltuk el a Formula 2-t és a Formula 3-at, ami hatékonynak bizonyult. Mégha ilyen szempontból ez jól is működött, voltak olyan érdekek, ami miatt változtatnunk kellett. Megértettük, hogy az idei formátumnál előfordult, hogy két forduló között rengeteg idő telt el, ami korántsem ideális. Ezen kívül különböző részvényesek, érdekelt felek is szerették volna, hogyha a két bajnokság ismét együtt versenyezhessen. Alapos mérlegelés után végül az FIA-val úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk ennek a kérésnek.”

  • Giovinazzi még mindig az Alfa Romeo hívását várja

    Giovinazzi még mindig az Alfa Romeo hívását várja

    Antonio Giovinazzi azt állítja, még mindig nem biztos benne, hogy 2022-ben is Alfa Romeóval fog versenyezni. A Frederic Vasseur vezetette svájci székhelyű csapat jelenleg Valtteri Bottas jövő évi csapattársát mérlegeli – a pole pozícióban a jól kitömött kínai F2-es élmenő, Guanyu Zhou áll. Vasseur szerint a végső döntés októberben születhet meg, amint kiderül a Formula 2-es bajnokság végkimenetele. Szocsiban a Ferrari által támogatott Giovinazzi, – aki 2019-ben debütált F1-es karrierje során ennél a csapatnál -, így nyilatkozott:

    „Nem tudom, mikor születhet döntés a szerződésről. Ez nem nekem kérdés, hanem Frederic Vasseur-nek. Nincs más lehetőségem, mint megpróbálni ugyanolyan magabiztosan teljesíteni, mint az előző két futamon, és ha lehet, pontokat szerezni. Remélem, ez elég lesz.”

    A hírek szerint egyes olasz hivatalok a Ferrarihoz csatlakozva szeretnének beállni a 27 éves versenyző mögé, hogy továbbra is az F1-ben versenyezhessen. Giovonazzi erről ennyit tud:

    „Valaki állítólag ezt mondja, de nincs róla konkrét információm. Személyesen senkivel sem tárgyaltam erről.”

    Ha mégis elvesztené a versenyülését, az olasz elismeri, hogy meg kell vizsgálnia a lehetőségeit, hogy máshol hosszabbítsa meg autóversenyzői pályafutását:

    „Jelenleg minden erőfeszítésem arra irányul, hogy az F1-ben maradjak. Ha ez nem jönne össze, el fogok gondolkodni más opciókon, de ez már csak jövőre lesz akkor.”