David Coulthatd egyenesen az év előzésének titulálta a manővert, amivel Oscar Piastri az Abu-dzabi Nagydíj első körében elment Lando Norris mellett, ám utólag kiderült, hogy előre egyeztetett koreográfiát követett a McLaren.
Világbajnoki címről döntő versenyen az egyik vb-aspiráns egy igen gyors kanyarban kívülről megelőzi a másik vb-aspiránst, aki történetesen a csapattársa, és ráadásul jobban tapadó gumikon halad. Ez így leírva is hidegrázós és méltán esélyes az év előzése szubjektív díjra (David Coulthard az F1 TV közvetítésében rögtön ki is jelentette, hogy szerinte ez volt az év előzése), de van egy apró bökkenő: amikor Oscar Piastri az Abu-dzabi Nagydíj első körének 9-es kanyarjában körbeautózta Lando Norrist, az előre megbeszélt stratégia része volt, ami így már igen sokat elvesz a manőver értékéből.
Mert miután a McLaren úgy döntött, hogy a két versenyzője eltérő esélyeiből adódóan – Norrisnak elég volt a legjobb háromban végeznie ahhoz, hogy Verstappen és Piastri eredményétől függetlenül világbajnok legyen, míg az ausztrálnak győzelem esetén is szüksége volt arra, hogy csapattársa ne kerüljön a legjobb ötbe – Norrist az ideálisabb stratégiát biztosító közepes, Piastrit pedig a Red Bullt is meglepve a keményebb keveréken rajtoltatja, egyértelművé vált, hogy utóbbinak kell Verstappen mögé kerülnie.
A verseny előtt ugyanis a csapatok aggódtak a várható szemcsésedés mértéke miatt – a McLaren ezért versenyzőnként két kemény szettet is megspórolt a futamra –, a wokingi istálló pedig azt tervezte, hogy Piastrival nyomás alá helyezi Verstappent, hátha a holland autóján nagy mértékben szemcsésedni kezdenek a gumik.
„Szerintem mindenki úgy vágott neki a versenynek, hogy nem tudta, egy vagy két kiállásos futam lesz. Az viszont szerintem mindenki számára világos volt, hogy a kemény keverékű lesz a jobb gumi, és ha valaki ezen a keveréken üldöz egy közepes gumikon haladót, akkor utóbbinak a gázra kell lépnie, majd előbb-utóbb kereket kell cserélnie. Kicsit meglepődtünk, hogy Max olyan sokáig és olyan jó tempóban autózott a közepes gumikon” – nyilatkozta utólag Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke.
Ennek a forgatókönyvnek a része kellett legyen az is, hogy Piastri Norris elé kerül a rajtnál, és bár a brit nem állt szándékosan félre – vélhetően ilyesmit nem is kértek tőle –, a megbeszéltek szerint nem kekeckedett az ausztrállal.
„A szokottnál többet beszéltünk arról, hogy abszolút tiszta versenyzést akarunk az első körben, illetve azt is megvitattuk, hogy azzal, hogy Oscar a kemény gumikon rajtol, engedjük el, vagy legalábbis ne nehezítsük meg a dolgát abban, hogy átvegye a második helyet és megpróbálja támadni Verstappent – árulta el Stella. – Ezt a stratégiai lehetőséget Lando is támogatta. Ez egy jó és fair előzés volt Oscar részéről, de olyan forgatókönyv, amit előzetesen megvitattunk, ezért nem ez volt a legkeményebb csata, hiszen ebből a szempontból általános érdekünkben állt, hogy ez történjen.”
A McLaren csapatfőnöke azt is elárulta, hogy kollektív döntés volt Piastrit a kemény gumin rajtoltatani, amit néhány órával a rajt előtt hoztak meg. Piastri utólag azt mondta, „nyilván kicsit hazárdíroztunk a stratégiával, hogy más lehetőségeket biztosítsunk magunknak és reméljük, hogy a csillagok együttállása a legjobb esélyt adja nekünk, de ez végül nem történt meg.”
Az ausztrál ezután megjegyezte, hogy „mivel kihagytam egy szabadedzést, némi időbe telt felvenni a ritmust, ezért szerintem ez volt a legtöbb, amit elérhettünk. Nem volt válaszunk Max tempójára, úgyhogy elégedett vagyok a hétvégével. Nem tehettünk volna sokkal többet.”
Rengeteg sportágban ikonikus pillanat, amikor az aktuális bajnok a bajnoki cím megnyerése után magasba emelheti a bajnoknak járó trófeát. Az F1-ben azonban nem az, aminek több oka is van.
Noha az F1 már az Abu-dzabi Nagydíj előtti csütörtökön rendezett sajtótájékoztatón kiállította a világbajnoki trófea mását, Lando Norris nemhogy az eredetit, de ezt sem vehette át, miután vasárnap a 3. helyen célba érve bebiztosította az év végi elsőségét. Noha ebben a korábbiak alapján semmi meglepő nincs, hiszen eddig sem adták oda a vb-győztesnek járó serleget az utolsó versenyen (vagy akkor, amikor az adott pilóta bebiztosította a címet), az F1 minden eddiginél nagyobb népszerűsége és a világbajnoki cím megnyerése köré rittyentett hatalmas show tükrében ez egyre inkább megkérdőjelezhető eljárás.
Nate Saunders elismert F1-es újságíró az ESPN hasábjain mutatott rá, hogy miután az egyetemes motorsportban ez a legjelentősebb trófea, eléggé „bizarr”, hogy bár fizikálisan egy utánzat volt a vb-döntő helyszínén – nemcsak csütörtökön, hanem a futam előtt is jól látható helyre állították ki –, a világbajnok nem vehette azt a kezébe, azzal ugyanis várnia kell az FIA szokásos év végi díjátadójáig, amit az idén december 12-én rendeznek az üzbegisztáni Taskentben.
Piastri, Verstappen és Norris a vb-trófea másolatával az Abu-dzabi Nagydíj rajtja előtt | Fotó: Xavier Bonilla / DPPI
Saunders rámutatott, hogy azzal, hogy ezt a hagyományt a mai napig követi az F1, olyan, más sportágakban ikonikussá vált pillanatok megélésétől és halhatatlanná válásától fosztja meg a rajongókat és a világbajnokot, mint például az NBA-bajnokának járó Larry O’Brien trófeával síró Michael Jordan, de nyugodtan ide vehetjük az összes nagy presztízsű trófea átadását a Super Bowl győztesének járó Vince Lombardi-trófeától kezdve az NHL-győztesnek átnyújtott Stanley-kupán át a labdarúgó-vb győztesének járó FIFA World Cup Trophyig, vagy a labdarúgó Bajnokok Ligáját megnyerő csapatnak járó trófeáig. Mindet egytől egyik megkapja a győztes csapat a döntő mérkőzést követően, majd azzal ünnepel.
Persze vannak olyan sportágak is, amelyek esetében mindez kicsit másként van, hiszen számos esetben például az olimpiai bajnokok sem kapnak azonnal aranyérmet, de a díjátadóra legalább még aznap, a verseny helyszínén sor kerül, így az ünneplésre ott is megvan a lehetőség. Ugyanez a helyzet a nemzeti focibajnokságok győztes csapatával, amely rendszerint akkor is az utolsó fordulót követően kapja meg a trófeát vagy serleget, ha már korábban bebiztosította a bajnoki címet, de az ünneplés a szurkolókkal és csapattagokkal itt is adott.
Ezzel szemben Norrisnak napokat kell várnia, hogy egy steril eseményen, szmokingban nyújtsa át neki az FIA elnöke azt a serleget, amelyért egész életében dolgozott. A pillanatot nem oszthatja meg nézők millióival – a gála persze követhető online, de közel sem fogják annyian nézni, mint az idei utolsó versenyt –, a szurkolóival, a családjával, és ami ennél is fontosabb, az érte éjt nappallá téve dolgozó McLaren-csapattagokkal. Sőt, még csak nem is fogja semmilyen látható módon képviselni a McLarent, hiszen nem overallban vagy csapatruházatban lesz.
Sokáig trófea sem volt
Noha az idén ünnepelte 75. születésnapját a Forma–1, egészen 1995-ig kellett várni, hogy legyen hivatalos világbajnoki trófeája, ekkor kérték fel ugyanis Richard Foxot a kicsit több mint fél méter magas, 4,7 kg-ot nyomó trófea elkészítésére, amelyre azóta minden évben felkerül az aktuális világbajnok aláírása évszámmal együtt. Ugyanebben az évben szintén Fox készítette el a konstruktőri világbajnoknak járó trófeát is, csak arra aláírás helyett a világbajnok csapat logóját teszik rá.
Max Verstappennek négy vb-trófeája is van otthon, de természetesen mindegyik másolat | Fotó: Grégory Lenormand/DPPI
Az ESPN újságírója megtudta, hogy azért csak egy másolatot vittek el az egyéni vb-címért járó trófeából Abu-Dzabiba, mert az eredetinek Londonban kellett maradnia, hogy elkészíthessék rá az idei gravírozást azután, hogy kiderült, ki lett a világbajnok, majd útnak indíthassák Üzbegisztánba. A magyarázat azt nézve ugyanakkor felettébb érdekes, hogy más sportágakban ott helyben gravírozzák a trófeát, úgyhogy vélhetően ez az F1-ben sem lenne megoldhatatlan feladat.
Az eredeti trófeát Norris tehát Taskentben veheti át, majd egy évig nála lehet, miután vissza kell szolgáltatnia, hogy rágravírozhassák a 2026-os bajnok nevét (ha az is ő lesz, akkor megint az éves díjátadón kapja meg, azaz ez esetben vissza). Ezután a McLaren versenyzője rendelhet magának saját másolatot, ahogyan azt Max Verstappen mind a négy eddigi vb-győzelme után megtette.
Lehet-e változás?
Miként azt Saunders is megemlíti, joggal vetődhet fel sokakban a kérdés, hogy a Liberty Media 2018-as hatalomátvétele óta a showcsinálásra fogékony és abban remekül teljesítő amerikaiak hogyan nem ismerték még fel ezt a hiányosságot, és miért nem adják még hét évvel az érkezésük után sem oda a vb-trófeát az azt megnyerő versenyzőnek legalább az utolsó futamot követően.
A helyzet az, hogy a döntés nem kizárólag a Forma–1 jogtulajdonosának kezében van, hanem az FIA-nak is van beleszólása. A Nemzetközi Automobil Szövetség pedig két okból kifolyólag is ódzkodik attól, hogy már annak megnyerése után átnyújtsa az egyéni, illetve a konstruktőri vb-címért járó trófeát.
Az első az, hogy ezzel szerintük jóval kisebb figyelem irányulna az év végi díjátadó gálájukra, és félő, hogy azon meg sem jelenne az aktuális világbajnok (az összetett első három helyezettjének kötelező a részvétel, ami mondjuk Lewis Hamiltont 2021-ben nem tántorította el attól, hogy pénzbüntetés fejében kihagyja az eseményt). Ez ugyanakkor eléggé gyenge kifogásnak tűnik, hiszen csak kötelezni kellene a győztest, hogy a gálára hozza magával a trófeát is, és kész.
Az F1 már 2021-ben elérte, hogy a trófea mása ott lehessen az utolsó, mindent eldöntő versenyen, de átadni akkor sem lehetett | Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool
A második ok az FIA Nemzetközi Sporkódexében keresendő, amely kimondja, hogy a bajnokság végeredménye ellen bármely csapat legkésőbb négy nappal a díjátadó előtt nyújthat be óvást. Ezt tette a Mercedes is a 2021-es botrányos szezonzáró után, majd nem sokkal a gála előtt a „sport érdekeit szem előtt tartva” visszavonta az óvást. Az FIA tehát úgy van vele, hogy csak akkor szeretné átnyújtani a trófeát, ha abszolút biztos lehet benne, hogy azt az kapja, aki a tényleges világbajnok.
Ám ez az érvelés is könnyen támadható, hiszen minden futam végén kiosztják a pódiumceremónián az első három helyezettnek járó díjat is, miközben a verseny eredménye az utólagos óvások miatt még minden esetben változhat, ahogyan az legutóbb Las Vegasban a McLarenek kizárásával meg is történt, Norris mégis átvehette a második helyezettnek járó serleget, míg az utólag dobogón végző Kimi Antonelli nem lehetett ott az ünneplésen.
Hogy a jövőre nézve lesz-e változás a trófea átadásában, azt csakis az F1 és az FIA tudná megmondani, de igény bizonyára lenne rá.
Norris nem tehette fel az egyes rajtszámot
Egy, a fentebb taglaltaknál kisebb jelentőséggel bíró, ám szintén igen furcsa szabály az is, hogy az újdonsült világbajnok nem használhatja az egyes rajtszámot az FIA hivatalos díjátadójáig. Ez abban az esetben még érhető, ha valaki már a szezon vége előtt bebiztosítja a címet, és a következő futamtól nem teheti fel az egyest – noha talán ez sem lenne ördögtől való –, de hogy Norris a mai napon zajló abu-dzabi gumiteszten is a 4-essel az autóján kellett körözzön, miközben már ő is kijelentette, hogy jövőre 1-essel megy (lehetősége lett volna megtartani az eddigi állandó rajtszámát is), az szintén bizarr.
A McLaren britje így jobb híján egy különleges, aranyozott festésű sisakkal adta a világ tudtára, hogy felért az F1 csúcsára, tette ezt ahhoz hasonlóan, ahogy Max Verstappen 2021-ben. A holland ugyanis szintén nem körözhetett az 1-essel az abu-dzabi teszten, így ő nem arany sisakot, hanem aranyozott versenyzőcipőt húzott.
Norris arany sisakja az abu-dzabi teszten | Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Előfordult azonban már olyan is, hogy valaki feltehette korábban az egyest, Lewis Hamilton a 2018-as Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén ugyanis ezzel a rajtszámmal körözhetett, de csak az autó orrán, a motorborításon továbbra is a 44-esnek kellett szerepelnie, miután a brit pilóta hivatalosan azzal volt nevezve. Ezt azért is tehette meg, mert abban az évben is ő volt az 1-es rajtszám jogos tulajdonosa (csak nem élt a használatával, és maradt a 44-esnél), lévén 2017-ben is ő lett a világbajnok, míg az idei év végéig az 1-es rajtszám Max Verstappen birtokában van, úgyhogy Norris már csak ezért sem kaparinthatta meg azt a tesztre.
Hogy Norris miért döntött úgy, hogy jövőre 1-essel megy, és nem marad a 4-esnél, arról a Sky Sports-nak a következőt nyilatkozta: „Ennek oka van. Azért van, mert megszerezheted, mert keményen dolgozhatsz érte, és egy évre mindenki, aki a McLarennél része a csapatomnak, büszkén viselheti majd. A szerelőim, a mérnökeim, mindenki, aki a McLarenhez tartozik, megkapja ezt az elismerést is. Szóval nemcsak rólam szól, hanem róluk is. Ez az ő büszkeségük. Tudják, hogy rengeteget dolgoztak, és most ők is azt mondhatják: »mi vagyunk az elsők«. Ezt mondani nem olyan menő, amikor a négyest viseled.”
Lewis Hamilton jövőre még inkább az igényeihez igazított „irodát” kaphat.
Noha az Abu-dzabi Nagydíj után is felerősödtek azok a hangok, melyek szerint benne van a pakliban, hogy Lewis Hamiltont most láttuk utoljára Forma–1-es autóval versenyezni, azért jóval valószínűbb az, hogy a hétszeres világbajnok ott lesz a 2026-os szezon rajtjánál. Ezt erősíti az is, hogy ma ő is teszteli a 2026-os gumik prototípusát Abu-Dzabiban, illetve az is, hogy a Ferrari az elmúlt hétvégén az ő igényeihez igazított kormányt próbált ki.
Az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén Hamilton nem vezetett, az autóját pedig Charles Leclerc öccse, Arthur Leclerc foglalta el, aki a Ferrari által eddig használttól eltérő kormányt tekert. A már 2026-ra tesztelt változat pedig számos ponton eltér az elődjétől, aminek egyik oka nyilván az, hogy jövőre jelentősen megváltoznak az erőforrások, így a különböző üzemmódok is, a pilótáknak pedig jelentősen másként kell majd menedzselnie azokat a verseny közben.
A Ferrari idei és a Mercedes tavalyi kormánya:
Fotó: DPPI
A Ferrari kormányán végrehajtott változtatások mögött a Motrosport olasz kiadása szerint azonban más is áll. A Ferrari jelenleg is használt kormánystruktúráját ugyanis még Sebastian Vettel alakíttatta ki, a négyszeres világbajnok pedig folyamatosan egyre több és több gombot rakatott rá, hogy a különböző beállításokat és funkciókat közvetlenül is elérje. Hamilton ezzen szemben nem szereti, ha sok a gomb a kormányán, a Ferrari így az idei szezon előtt a hétszeres világbajnok igényei alapján elvégzett változtatások után most nagyobb lépést tesz abba az irányba, amit a brit preferál.
A Ferrari 2026-os, elődjénél könnyebb kormányának prototípusán ezért feltűnően kevesebb a gomb és a kapcsoló, egyes funkciók pedig minden bizonnyal almenükön keresztül érhetők el. Hogy pontosan hogy néz ki a kormány, azt az olasz Motorsport cikkében IDE KATTINTVA lehet megnézni.
Miközben egyre valószínűbb, hogy a kezdetek óta a Red Bull F1-es programjában kulcsszerepet vállaló Helmut Marko az idei év végén elköszön az energiaitalos csapattól, érdekes hírek láttak napvilágot a 82 esztendős motorsport-tanácsadóval kapcsolatban. Olyan hírek, amelyeknek akár az osztrák várható távozásához is köze lehet.
A holland De Limburger ugyanis arról ír, hogy az idei Forma–2-es szezont két győzelemmel az 5. helyen záró korábbi McLaren-junior Alex Dunne és a Red Bull egyeztetései nem pusztán nem hoztak eredményt, hanem Marko az energiaital-gyártó felsővezetését megkerülve szerződést kötött a wokingiak által októberben elküldött vesrenyzővel. Amikor azonban a Red Bull vezetősége ezt megtudta, rögtön felbontotta a kontraktust, mindez pedig több százezer eurójukba került.
A holland lap szerint ráadásul a jövőre a Racing Bullsban a Red Bullhoz távozó Isack Hadjar helyét átvevő Arvid Lindblad testvéristállóba hozatala is Marko egyéni akciója volt, azt viszont utólag nem torpedózták meg.
Dunne, itt még a McLaren juniorjaként | Fotó: Sebastiaan Rozendaal / DPPI
Ami Dunne jövőjét illeti, már eldőlt, hogy a 20 esztendős ír marad a Rodin Motorsport kötelékében és 2026-ban megcélozza az F2-es bajnoki címet, emellett pedig egybehangzó sajtóhírek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat az Alpine-nal egy tartalékpilótai állásról. A Planet F1 azt írja, a szerződés megkötése már a küszöbön áll, és a franciáknak az sem gond, hogy Dunne-nak nincs rendes superlicence, azaz legfeljebb pénteki szabadedzéseken vezethet versenyhétvégén F1-es autót.
A szaklap saját forrásaira hivatkozva azt is kijelenti, hogy amennyiben Dunne-nak elegendő pontja lenne a rendes F1-es jogosítványhoz, akkor pilótaként is szóba kerülhetett volna a neve az Alpine-nál Franco Colapinto helyén, de mivel az írnek nem sikerült az idei F2-es bajnokság első három helyének valamelyikén zárnia, ez nem jöhetett létre.
Az Alpine-nak ugyanakkor lehetősége van mentességet kérni az FIA-tól, amit az alapján akár meg is kaphat, hogy Dunne az idén ausztriai és monzai első szabadedzésen való szereplésekor is remekül teljesített, az F2-ben elért eredményeivel kiegészítve ez pedig bőven bizonyítja, hogy alkalmas F1-es pilóta lenne belőle.
A Mercedes és a Ferrari is átalakított első szárnnyal tesztel ma Abu-Dzabiban, így rájuk nem vonatkozik a sebességkorlátozás.
Miként arról beszámoltunk, ma zajlik az F1 szokásos utószezoni tesztje Abu-Dzabiban, ahol az újoncok idei autót vezetnek, az állandó versenyzők pedig a 2026-os szabályváltozások hatásait szimuláló öszvérautókkal tesztelik a Pirelli jövő évi abroncsainak prototípusait. Ahhoz pedig, hogy ezek a tesztek a lehető legpontosabb képet adják a várható terhelésekről, a Pirelli kikötést tett.
A gumigyártó az egyenesekben ugyanis 300 km/órában maximalizálta a csúcssebességet a legtöbb 2026-os gumit tesztelő autó esetében, aminek oka az, hogy jövőre a hátsó és az első szárny is menet közben állítható lesz – és bármelyik egyenesben ki lehet nyitni, hacsak az FIA ezt előre nem tiltja –, azaz az első és hátsó tengelyen egyaránt kisebb lesz a terhelés.
2026-os gumik az abu-dzabi paddockban | Fotó: Steven Tee/LAT Images
A sebességkorlátozás azonban csak azokra az öszvérautókra vonatkozik, amelyek nem használnak módosított első szárnyat, ők ugyanis a hátsó szárny nyitásával nagy tempónál túl nagy terhelésnek tehetnék ki az első gumikat, ami értelemszerűen nem segítené a 2026-os felkészülést (az idei autóval tesztelő újoncok esetében nincs érvényben sebességkorlát).
A Mercedesnek és a Ferrarinak azonban a 2026-os öszevérautó ellenére sem kell visszafognia a tempót, ugyanis átalakított első szárnnyal készültek a tesztre. Ezt úgy tehették meg, hogy az FIA engedélyt adott a csapatoknak, hogy a 2026-os szárnyakat szimuláló rendszereket fejlesszenek és használjanak a teszten, mert ezzel lehetőséget adnak a Pirellinek arra, hogy jobban megbecsülje a várható légellenállás-csökkenést és a gumiterhelés változásait.
Ezzel a lehetőséggel jelen állás szerint csak a Mercedes és a Ferrari élt, és utóbbi már egy korábbi privát Pirelli-teszten használta azt. A Mercedes megoldásáról készült fotókon jól látszik, hogy a brackley-i istálló eléggé ormótlan kialakítást vitt pályára, amely az első szárny felső elemeit tudja mozgatni egy, a szárnyat nagy csövekkel összekötő, orrkúpban elhelyezett belső mechanizmussal. A Ferrari megoldása kifinomultabb.
And Mercedes are running a special front wing system to replicate some of the 2026 changes with the new Pirelli tyres. All teams were allowed to come up with a system if they wanted – Ferrari also has one according to Pirelli #F1pic.twitter.com/lSbJJMq08f
Az első szárnyak mellett más kísérleti alkatrészeket is tesztelnek a csapatok Abu-Dzabiban. Ezek pedig a felnik, amelyek szintén változnak, hiszen bár marad a 18 colos méret, a jövő évi gumik keskenyebbek és átmérőjükben is kisebbek a korábbiaknál. Az eddigi öszvérautós gumitesztek az alapbeszállító módosított felnijeivel zajlottak, jövőre azonban a csapatok nagyobb szabadságot kapnak a tervezésben, ezért Abu-Dzabiban engedélyezett korlátozott számú futást olyan felnivel, amelyhez hasonlót 2026-ban használnak majd.
Édesanyja és édesapja is a helyszínről szorított Lando Norrisnak az Abu-dzabi Nagydíjon, majd mindketten a sajtó rendelkezésére álltak, miután fiuk megnyerte élete első világbajnoki címét.
„Nem találom a szavakat. Érzelmileg kimerültem. Nagyon hiányzik Lando, nagyon. És csak nagyon boldog vagyok. Ez egy valóra vált álom” – modta Cisca Wauman, Norris édesanyja a Canal+-nak, majd a Sky Sports-nak is hasonlókról beszélt: „Érzelmileg kimerült vagyok, de nagyon boldog. Nagyon boldog a család miatt, a csapat – a McLaren – miatt, a rajongók miatt, mert ők mindig ott voltak.”
Ezután a Sky Sports-nak bővebben is beszélt arról, anyaként miért volt nehéz átélni, hogy fiának már gyerekkorában a versenyzés lett az élete.
„Rengeteg áldozattal járt, igen. Lando hét évesen kezdett el gokartozni. Mire nyolc lett, már a bátyjával, Ollie-val együtt versenyzett, és ez a két fiút egy irányba vitte, a két lányomat pedig egy másikba. Így lemaradtam arról, ahogy Lando és Ollie felnőnek, tudod, gyerekként. Egyik pillanatról a másikra vége lett annak, hogy meztelenül játszanak a traktorral a kertben. Vége lett. És ez hiányzik, tudod… de hát ez csodálatos. Fantasztikus.”
Lando Norris szüleivel, Cisca Waumannal és Adam Norrisszal:
Norris már Katarban is megnyerhette volna a vb-címet, így a szülei ezen a versenyen is ott voltak. Édesanyja pedig most elárulta, hogyan teltek a két futam közötti napok azután, hogy az első adandó alkalommal nem jött össze a hőn áhított siker.
„Nagyon egyszerű volt. Hazarepültünk Angliába, kicsit mostam, dolgoztam a kertben, és szerdán elmentem megnézni az unokám betlehemes előadását. Csütörtökön pedig már mentünk is vissza a repülőre. Szóval ez egy nagyon zavaros hét volt, nagyon rövid hét. De az utolsó körök… azok örökkévalóságnak tűntek” – utalt az abu-dzabi futam zárására, majd hozzátette, nagyjából 10 körrel a befutó előtt lehívták őt és férjét, hogy készüljenek az ünneplésre, amit nem értettek, mondván „hogy hívhatnak ide, hiszen még nincs vége a futamnak?”
Adam Norris, Lando édesapja az F1 TV-nek nyilatkozott, és így felelt, amikor arra kérték, foglalja össze az érzéseit: „Megkönnyebbülés, valószínűleg. Hosszú idő volt és nehéz szezon, és a közepén volt egy időszak, amikor visszaestünk. De ez egy hosszú út, nehéz út. Rengeteg fájdalommal jár eljutni idáig – fájdalmas napokkal, hosszú napokkal, áldozatokkal, és most itt vagyunk. Világbajnok – ez elég menő.”
Az édesapát is megkérdezték arról, hogyan bírta az utolsó futamot: „Igazából nagyon jól. Az idén először bezárkóztam egy szobába, kommentár nélkül néztem, fejhallgatóval, csendben, az egészet. A kommentár felhúzza az embert, és amikor otthon vagyok, nagyon is felhúz! Felmegy az egekbe a pulzusom, szóval arra gondoltam: »Tudnék valami klasszikus zenét hallgatni?« Már egy defekt megakadályozhatta volna, hogy sikerüljön.”
A család a verseny utáni kedden rendezett tesztre is maradt:
„Szerintem kell majd idő – felelte arra a kérdésre, hogy mikorra fogja felfogni, hogy a fiából Forma–1-es világbajnok lett. – De szeretem ezt az utat, és imádtam azokat a helyeket, ahová az ember sosem menne el turistaként. Eljutsz apró, távoli pályákra, és szeretem ezt az utat – élveztem minden részét, bár nehéz volt, nagyon nehéz. Sok szülő feladta, mert nem akarták ezt az életet, de én ott voltam, és a csapat is ott volt végig, hogy továbbmenjünk.”
Arra a kérdésre, mit mondott Landónak, amikor a győzelem után, amikor megölelték egymást, azt válaszolta: „Nem káromkodhatok, de csak annyit mondtam: »világbajnok«. Ezt sosem vehetik el, ha valaki megnyeri, azt soha nem lehet elvenni. Nagy nap ez.”
A 2025-ös szezon véget ért, de a munka nem áll le – nemcsak a gyárakban, hanem a versenypályán sem, hiszen egy utolsó menetre még beindulnak az idei F1-es autók Abu-Dzabiban.
Ma, kedden rendezik ugyanis a hagyományos utószezoni tesztet az évadzáró helyszínén, amelyen minden csapat két autót üzemeltet majd. Az egyikbe, a ténylegesen idén használt modellbe szokás szerint újoncok (legfeljebb két nagydíjrajttal rendelkezők, de egyiküknek sincs még egy sem) ülnek majd, míg a másikat többnyire a mezőny állandó versenyzői a Pirelli 2026-os gumijainak fejlesztésére használják majd. Ezek az autók viszont átalakított modellek, a jövő évi szabályokhoz igazítottan csökkentett leszorítóerővel, hogy a lehető legjobban tudják szimulálni a gumikat érő erőhatásokat.
A vasárnap versenyző mezőny 20 tagjából 14 munkában lesz még ezúttal is, egyes csapatoknál, mint a McLarennél és a Ferrarinál mindkét pilóta osztozik a 2026-os tesztautón a nap során. Így pályán lesz a Forma–1 friss világbajnoka, Lando Norris is, de nem felejtheti még el teljesen az idei Ferrarit Charles Leclerc és Lewis Hamilton sem, akiket egyaránt beosztottak a napi műszakra – pedig a brit a futam után azt mondta, rövid úton a szemetesbe készül dobni a telefonját, hogy a szünet során senki ne tudja őt elérni.
Az előző holtszezonban történt temérdek pilótamozgás után ezúttal csak egy versenyző van, aki csapatot vált 2025-ről 2026-ra, Isack Hadjar pedig házon belül már most könnyen megteheti ezt, a Racing Bulls helyett ugyanis a Red Bullt fogja vezetni.
Egyedül az Aston Martinnál hagyták távozni mindkét állandó versenyzőjüket, náluk a tesztpilóta Stoffel Vandoorne lesz munkában a Pirelli-teszten.
A teszten nem cél a mesterséges megvilágítás melletti körözés, így közép-európai idő szerint igen korán, reggel 6 órakor kezdődik, és 15 óráig tart az F1-es szezon utolsó pályaeseménye.
Már a hétvégi szezonzáró után megérkeztek az első ezzel kapcsolatos utalások, de azóta több forrás tényként közli, hogy nagy horderejű vezetőváltást jelent be hamarosan a Red Bull.
Az Abu-dzabi Nagydíjat követően a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának vezetője, Helmut Marko már beszélt arról, hogy valószínűleg lesz egy megbeszélése a cég tulajdonosaival, amelyen a munkájának folytatásáról egyeztetnek. Tegyük hozzá, az 1970-es években az F1-ben maga is versenyző, az elmúlt 21 évben pedig a Red Bull csapatainál ténykedő Marko már 82 esztendős, így visszavonulása semmiképpen sem lenne váratlan fejlemény.
A verseny utáni hétfőn aztán a The Telegraph írt arról, hogy értesülésük szerint Marko valóban távozik a Red Bulltól. Arról pedig a paddock videóblogger-fotósa, Kym Illman számolt be, hogy úgy tudja, hétfőn Abu-Dzabiban Marko valóban találkozott Oliver Mintzlaff-fal, a Red Bull cégcsoport vezérigazgatójával, akivel megegyeztek abban, hogy a szókimondásával olykor vihart kavaró, a pilótaprogram tagjai szerint gyakran kíméletlen módszerekkel élő, de Sebastian Vettel és Max Verstappen képében a sportnak két sokszoros bajnokot adó tanácsadó távozik az istállótól az idei év végével.
Az értesülések szerint Mintzlaff rossz néven vette Marko legutóbbi kirohanását, amikor a Katari Nagydíj után alaptalanul azzal vádolta meg a Mercedes versenyzőjét, Kimi Antonellit, hogy szándékosan adta át a 4. helyet Verstappen bajnoki riválisának, Lando Norrisnak, pedig az olasz egyszerűen csak hibát vétett és lecsúszott a pályáról az utolsó előtti körben. Miután Marko megjegyzésének nyomán rajongók ezres nagyságrendben küldtek sértő üzeneteket Antonellinek, a Red Bull múlt hétfőn kénytelen volt bocsánatkérő üzenetben visszavonni a tanácsadó szavait. Azt nem tudni, hogy a történteknek közvetlen következménye-e a várható szakítás.
Marko egy éven belül a második vezető személyiség lenne, aki távozik a Red Bull csapatától – a szintén két évtizeden át a csapatfőnöki posztot betöltő Christian Hornert nyáron, a Brit Nagydíj után menesztették, helyét Laurent Mekies vette át. Ha hozzávesszük, hogy az előző év során két másik fontos szakember is távozott a Red Bulltól, és Jonathan Wheatley már az Audi, Adrian Newey pedig az Aston Martin csapatvezetője lesz a következő szezontól, kijelenthető, hogy jelentős őrségváltás ér hamarosan a végéhez a hatszoros konstruktőri bajnok istállónál.
Marko felügyelete alatt a Red Bull pilótaprogramjának 18 tagja kapott debütálási lehetőséget az F1-ben – Arvid Lindbladdal bezárólag, aki a múlt heti bejelentés értelmében jövőre lesz először a mezőny tagja az energiaitalosok kiscsapata, a Racing Bulls pilótájaként.
Elég nehéz volt eltalálni Lewis Hamilton kedvét az Abu-dzabi Nagydíj versenyén a csapatrádióban, ami néhány mulatságos pillanatot is szült.
A hétszeres bajnok a 16. helyről rajtolva a 8.-on zárta szezonbeli utolsó versenyét a Ferrarival, amit követően nem is volt kedve visszatekinteni az évre, inkább kijelentette, hogy a telefonját a szemetesbe dobja, és lemegy a térképről a télen, ami a paddockban egyesekben még azt a kérdést is felvetette, hogy vissza szándékozik-e térni jövőre egyáltalán.
A verseny közben persze Hamilton még teljes mértékben a munkájára, a felzárkózásra koncentrált, és olyannyira átszellemült eközben, hogy a csapatrádiót is csak egyirányú kommunikációs eszközként szerette volna használni – egy ponton ugyanis elég erélyesen adta mérnöke, Riccardo Adami tudtára, hogy bosszantják a sablonszerű válaszreakciói, ami szituációs komédiába is beilleszthető párbeszédet eredményezett.
Hamilton: Aki előttem van, most csúszott le a pályáról az 1-es kanyarban. Adami: Oké, jelentjük. Hamilton: Nem kell megerősítened. Csak szóltam. Adami: Értettem. Hamilton: Hagyd abba a megerősítést!
A verseny leintése után Hamilton lecsillapodott, és a levezető körben sokakhoz hasonlóan ő is megfogalmazott egy köszönetnyilvánító üzenetet a csapata felé.
Hamilton: Hálás vagyok a kemény munkáért. Mindig harcolni fogok értetek, srácok, mindig. Ez van.
A rádióból viszont nem érkezett válasz.
Hamilton: Megkaptad ezt az üzenetet? Persze most az egyszer nem válaszolsz. Adami: Haha, megkaptuk, csak beszélgettünk. Nagyon köszönöm. Nagyszerű volt veled dolgozni, grazie mille [nagyon köszönöm].
Az Abu-dzabi Nagydíj leintése után az F1-es mezőny tagjai sorban mentek oda gratulálni a vb-címért a végsőkig harcban álló három pilótához, a legtöbb különféle érzelem viszont mind közül Max Verstappen és Kimi Antonelli ölelkezésébe és rövid párbeszédébe zsúfolódott bele.
Verstappen megnyerte ugyan a szezonzárót, de a harmadik helyen befutó Lando Norrisnak elég volt az ezért járó tizenöt pont, hogy két egységet megőrizzen előnyéből a hollanddal szemben, ezzel megszerezze a 2025-ös bajnoki trófeát.
A verseny után, az interjúterületen Antonelli odament Verstappenhez, és bár az erről készült videón a zaj miatt nem minden elhangzott szó kivehető, az olasz elsősorban bocsánatot kérni akart az egy héttel korábban, a Katari Nagydíj végén hibája miatt Norrisnak átadott két pont miatt – amiből a Red Bull néhány kulcsembere jó nagy ügyet is kerekített.
„Nagyon sajnálom a múlt hetet” – mondta Antonelli.
„Haver, ne tedd, minden rendben, nincs harag” – nyugtatgatta kollégáját Verstappen.
Antonelli aztán egy utolsó kézfogás kíséretében még azt mondta, „te vagy a valaha volt legjobb”.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 7, 2025
Való igaz, hogy ha Verstappennek kettővel több pontja lenne, akkor pontegyenlőséggel, de több futamgyőzelme révén (8 a 7-tel szemben) a hollandé lenne a világbajnoki cím, de ez a matek csak elméletben működik: mivel Abu-Dzabiban Oscar Piastri közvetlenül Norris előtt haladt, a csapattól érkező kérés esetén az ausztrál szinte biztosan átadta volna a második helyet csapattársának, hogy házon belül tartsa mindkét vb-trófeát a McLaren.
Elhullajtott pontokról, a hármas versenyfutást kisebb-nagyobb mértékben befolyásoló pillanatokról pedig hosszasan lehetne beszélni – és nem is érdemes ilyenkor már ezt túlságosan firtatni. A legfájóbb hiányzó pontokat pedig Verstappen bizonyosan nem is Antonelli számlájára kell írnia, hanem a sajátjára, hiszen a Spanyol Nagydíjon 10 pontot cserélt el pusztán 1-re azzal, hogy frusztráltságában szándékosan nekiment George Russell Mercedesének, aminek nyomán büntetést kapott. Maga a holland azonban a hétvége előtt, és most a szezonzáró után is igyekezett elbagatellizálni annak jelentőségét.
Persze alighanem az is igaz, hogy ha Verstappen június 1-jén Barcelonában elfogadja az ötödik helyet és nincs a balhé, akkor utána sok más eredmény is máshogy alakult volna a bajnokságban.