Címke: Forma-1

  • Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    Már megint baja van az F1-nek a kavicsággyal, furcsa kiesést okozott

    A Forma–1 igazi szeretem-utálom viszonyt alakított ki az elmúlt egy-két évtizedben a pályák nyomvonalán kívül elhelyezett kavicságyakkal. Két hete Monzában a sóder Fernando Alonso kieséséhez vezetett, de nem azáltal, hogy elakadt volna benne az Aston Martinnal. A sport újra szükségét látja a változtatásnak.

    Az Aston Martin sokáig nem jött rá, mi okozta a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Alonso első felfüggesztésének eltörését, amikor a spanyol ráhajtott egy kerékvetőre a 24. körben, hiszen az adatokban előzetesen nem látták ennek semmiféle jelét. A csapat sportigazgatója, Andy Stevenson Bakuban a The Race-nek fedte fel, nemrég milyen bizarr megfejtésre jutottak.

    „Az autóra ható összes terhelést figyelemmel kísértük, és semmi nem keltette fel a figyelmünket, ezért kicsit értetlenül álltunk a kiváló ok előtt” – kezdte a szakember.

    „Ezen a héten viszont már sokkal több információ állt a rendelkezésünkre, különösen a fedélzeti kamera felvételének köszönhetően. Azon pedig azt láttuk meg, hogy a verseny kezdetén, az 1-es kanyar felé tartva Lando [Norris] autója felvert egy kavicsot, miközben Max [Verstappen] ellen csatázva kicsit lehajtott a pályáról. A kavics egyenesen Fernando autója felé szállt, és közvetlenül eltalálta a tolórudat. A verseny során ezt nem vehettük észre, csak utólag, amikor képkockáról képkockára átnéztük a videót.”

    Itt egy kép az Alonso autóján a kavics által okozott, végül kieséshez vezető sérülésről.

    Stevenson szerint ez a rendkívül balszerencsés eset csak tovább erősíti azt a paddockban egyre elterjedtebb vélekedést, hogy a versenyzők és az autók biztonságának további javítása érdekében kezdeni kell valamit a kavicságyakkal, hiszen az utóbbi időben több példa is adódott arra, hogy az abból felverődő kövek sérülést okoznak. Isack Hadjar például a Magyar Nagydíjon volt kénytelen az ujjának erős fájdalmával együtt versenyezni, miután egy kavics eltalálta azt az első körben.

    „Egy ideje már egyeztetünk erről az FIA-val. Hallhattunk versenyzői panaszokat azzal kapcsolatban, hogy a felverődő kavicsok eltalálták az ujjukat a versenyek alatt, és tudom, hogy az FIA már dolgozik a pályákkal közösen azon, hogy erre megoldást találjon. Azt hiszem, az egyik lehetőség az, amit a silverstone-i utolsó kanyarban láthatunk, ahol sokkal könnyebb sódert helyeztek el” – folytatta Stevenson.

    „Szóval dolgozunk ezen. A kavicságy egyik szerepe, hogy megakadályozza a pályahatárokkal kapcsolatos vitákat, ami hosszú ideje problémát jelentett. Lehet, hogy egyszer találunk egy ennél jobb megoldást, de addig is a kavicságyak velünk maradnak.”

    Lépett az FIA, miután rájött, mi okozza a csonttöréssel járó különös sérüléseket a versenyzőknél

    Az utóbbi időben már enélkül is komoly dilemma övezte a kavicságyak szükségét az F1-ben és általában véve az autósportokban. Hagyományosan hosszú ideje ez volt a pályákat övező leggyakoribb borítás, ami bünteti a kicsúszó versenyzők hibáit, és akár a verseny végét is jelentheti valaki számára, ha ebben elakad. A modern tanulmányok azonban felfedték, hogy az aszfaltozott bukótér valójában biztonságosabb, hiszen azokon könnyebb megállítani egy kicsúszó autót. Az utóbbi években a pályahatárok feszegetése miatti bonyodalmak nyomán néhol mégis visszatért a kavicságy – ennek a furcsa fejlődéstörténetnek az egyik legjobb példája a monzai Parabolica, ahol 2014-re leaszfaltozták a bukóteret, de azóta részlegesen ismét visszaépítették a kavicságyat. Az F1 azonban tovább keresi a lehető legjobb megoldást, ami lehetőleg minden felmerülő problémára gyógyírt jelentene.

    „Különös, de a Forma–1-ben, ahol mindent a legapróbb részletekig kimérünk, a pályától függ, hogy éppen mekkora nagyságú kavicsokból áll a kavicságy. Ezt pedig nagyon nehéz egységesíteni, mivel a pályák különféle sorozatokat fogadnak világszerte, így nem alakíthatnak át mindent kifejezetten csak az F1 igényeire” – mutatott rá az Aston Martin szakembere.

  • Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Briatore elárulta, kié lehet jövőre a másik Alpine – hátha most nem felejti el, mit mondott

    Ha nem is egy egész, de egy fél puzzle-darab ismét a helyére került a jövő évi F1-es pilótafelállást illetően, miután az Alpine ügyvezetője szóbelileg kétesélyessé tette, ki lehet Pierre Gasly csapattársa. Akár egy újonc is érkezhet.

    Az Alpine második ülésének tulajdonosa körül az egész szezon során kérdőjelek sorakoztak, és történt is már egy évközi csere, amikor Imolától Jack Doohant Franco Colapinto váltotta. Most már úgy tűnik, az argentin ezt a szezont végigversenyezheti, de azért alkalmi autótörései mellett neki sem lehetett nyugodt a nyara, különösen főnöke kommunikációs csapongásai mellett.

    Briatore többször is zavarosan nyilatkozott már idén az Alpine második autójának sorsáról: emlékezetes, hogy Colapintót először ötversenyes szerződéssel jelentették be, ám az olasz üzletember később már cáfolta, hogy ilyet mondott volna a csapat hivatalos közleményében. Nyáron továbbá Toto Wolff elmondása szerint az is nagyon valószínűnek látszott, hogy a Mercedes tesztpilótája, Valtteri Bottas ülhet át évközben az Alpine-ba, de úgy tűnik, most már ebből sem lesz semmi.

    Az F1-be vezetői pozícióba 15 év után visszatért Briatore most Bakuban a The Race-nek beszélt arról, hogy Colapintónak 2026-ra is van esélye az ülése megtartására, ebben a versenyfutásban pedig egyetlen riválisa van, az idén szabadedzéseken már velük és a Sauberrel is résztvevő Paul Aron, az F2 tavalyi harmadik helyezettje.

    „Franco és Paul között fog eldőlni. Paul egy nagyon rendes srác, és nagyon gyors is. Rá kell jönnöm, melyikükkel járna jobban a csapat” – fogalmazott Briatore.

    „Nekem egyikükhöz sem fűződik érdekem. Korábban, amikor a versenyzők 50%-át én menedzseltem, őrületbe kergettek ezzel az emberek. De most nem menedzselek senkit. Szóval nem érdekel ilyen szempontból. Egyedül az számít, hogy az elérhető legjobb versenyzőt ültessem az autóba, aki a legjobb munkát végzi számunkra. Ilyen egyszerű. Még szükségem van egy-két versenyre, hogy döntést hozzak.”

    A most 21 éves Aron nemcsak újoncként érkezne a mezőnybe, de általa Észtország egy új nemzet lenne, amely a történelem során versenyzőt adott a Forma–1-nek. Eddig 39 különböző országnak volt F1-es pilótája, vagyis a balti állam lehetne a 40. ilyen.

    Gasly helye már korábban is biztos volt a jövő évre, de két hete újabb szerződéshosszabbítást írt alá az Alpine-nal, aminek értelmében 2028-ig a csapatnál marad.

  • Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Hamilton megérkezett az élre: „Kösz a türelmet!”

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén elérte az áttörést Lewis Hamilton? A brit inkább fokozatos fejlődésről beszél, de miután Bakuban erősnek tűnik a Ferrari formája, könnyen lehet, hogy itt jöhet ki a hétszeres bajnoknak az első igazán nagy eredmény idén.

    Hamilton ugyanis a leggyorsabbként zárta a pénteki napot, a második edzésen 74 ezreddel legyőzve csapattársát, Charles Leclerc-t, a harmadik helyezett George Russellnek pedig már közel fél másodpercet adva. Nem sűrűn láthattuk még a tél folyamán csapatot váltó brit nevét idén bármilyen eredménylista élén, mert a szezon második fordulóján, Sanghajban megnyerte ugyan a sprintverseny időmérőjét, majd pedig magát a sprintet is, de visszatekintve az csak egy anomáliának tűnik, Hamilton szezonjának fő történetszála ugyanis eddig a Ferrari autójához való nehézkes alkalmazkodás volt.

    Arra a kérdésre, hogy az eredménytől függetlenül is pozitívnak érezte-e a napját, megkönnyebbülten válaszolt: „Az volt, hála istennek!”

    „Az első edzésem még elég zűrzavarosan alakult. Ezen a pályán nagyon bíznunk kell a fékeinkben, nekem pedig akadt némi gondom a fékekkel. Idén minden pályán első alkalommal vezetek Ferrarit, az alkalmazkodás pedig nem egyszerű. Aztán elvégeztünk pár módosítást a második edzésre, és a fékek onnantól tökéletesen működtek, időt tudtam velük nyerni” – idézi Hamiltont a racingnews365.

    A hétszeres bajnok a mélypontjára talán a közvetlenül a nyári szünet előtt jutott el, Spában és a Hungaroringen is rémes időmérős eredmények pecsételték meg a hétvégéjét, de a szünet után visszatérve már egyértelműen a pozitív kicsengésű nyilatkozatok uralják a korábban többször is aggasztóan lelombozottnak tűnő Hamilton kommunikációját.

    „Nagy örömmel látom a fejlődést, mert ez mutatja, micsoda utat jártunk be együtt a csapattal. Igazán hálás vagyok mindenki türelméért. Mindenki nagyon keményen dolgozik, és végre elkezdtük látni a javulást” – mondta.

    „Persze ez még csak egy edzésnap, szóval ne szaladjunk nagyon előre. De azt mindenképp el akartam mondani, mennyire hálás vagyok a munkáért és a támogatásért mindenkitől, úgy a gyárban, mint itt a pályán is. A hétvégéről hétvégére mutatott türelmük és támogatásuk igazán megemel, ebben a garázsban dolgozóknak és még a marketingcsapatnak is szerepe van.”

    „Még mindig fel vagyok villanyozva attól az energiától, amit a tifositól kaptam az előző versenyen. Bízom benne, hogy ezt az energiát magammal tudom vinni egészen a szezon végéig.”

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A hétvégén a Ferrari számára elérhető eredmény szempontjából egész jókor jött Hamilton feltámadása, hiszen a Scuderia autóinak már-már hagyományosan fekszenek az utcai típusú, lassú kanyarokkal tűzdelt pályák, és Lando Norris is kijelentette, hogy mindenképp számol Hamiltonnal és Leclerc-rel a hétvége további részére.

    A The Race elemzése szerint a két Ferrari eltérő beállításokkal futott a második edzésen: Leclerc alacsonyabb szárnyállást kapott, de Hamilton így is gyorsabban gyorsult nála a célegyenesben, ami azt sugallja, hogy a brit viszont nagyobb motorerőt használhatott.

    Bakuban a legutóbbi négy évben Leclerc-é volt a rajtelsőség, de sem ő, sem más Ferrari-versenyző nem tudott még itt futamot nyerni az eddigi nyolc kiírás során.

  • A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    Nem a McLaren volt a pénteki edzésnap leggyorsabbja az Azeri Nagydíjon, olyannyira, hogy hat csapat is jobb köridővel zárt, mint a szezon domináns istállója. Ennek persze köze lehet ahhoz, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is zűrös második edzést teljesített, de a brit szerint a hétvége további részén legalább három egyenrangú kihívója lesz a McLareneknek.

    Norris a második edzés derekán a 4-es kanyarban a falhoz csapódott a bal hátsó kerekével, aminek nyomán kitört az autó felfüggesztése, és bár vissza tudott evickélni a bokszba, a gyakorlás ezzel mindössze hét megtett körrel véget ért számára, és a hosszú etapokról már lemaradt. Pár perccel később Piastri szintén lekoccolta a falat, és bár őt is visszahívták a bokszba ennek nyomán, az ő autója nem sérült, folytatni tudta a munkát.

    A McLarenek ugyan az első edzést még a két legjobb idővel zárták, ám a másodikon, amelyen másfél másodpercet javult a tempó, már csak a 10. és a 12. helyen zártak, egy másodperc körüli lemaradással a leggyorsabb időt autózó Lewis Hamiltonhoz képest. A nap legjobb köridőinek összesítésében a McLaren csak a hetedik helyen áll, és még ha ez nem is ad valós képet a hétvégén a konstruktőri cím bebiztosítására hajtó wokingi csapat helyzetéről, Norris felhívta a figyelmet a Ferrari jelentette veszélyre.

    „Ez elég sokba került ezen a pályán – mondta balesetéről a brit, akit az Autosport idéz. – De inkább járok így amiatt, mert a határokat feszegetettem, semmint hogy egyáltalán ne tegyem oda magam. Persze bosszantó, mert szerettem volna magasabb üzemanyagmennyiséggel is kipróbálni ezeket a gumikat, amelyek lágyabbak a tavalyiaknál. De ez van, ezt a hátrányt máshol kell behoznom.”

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    „Tavaly simán ők [a Ferrari] voltak a leggyorsabbak, annak ellenére is, hogy Oscar győzött. Szóval arra számítok, hogy a Ferrari most is gyors lesz. A Red Bull pedig pénteken sohasem teszi oda magát, de aztán alszanak egyet, és amikor felébrednek, ismét gyorsakká válnak. Holnap tehát legalább három másik autótól számítok kihívásra.”

    Piastrit a koccanáson túl még a felügyelők is elővették, miután a második edzésen egy alkalommal nem lassított kellően sárga zászlós jelzés mellett, de a meghallgatás után megúszta egy figyelmeztetéssel.

    „A tempó ott van az autóban, de jelenleg még nem olyan egyszerű kihozni belőle. Kipróbáltunk néhány dolgot a második edzésen, és át fogjuk nézni, min változtathatnánk holnapra. Volt pár necces helyzetem, de így is sok pozitívumot elraktározhatunk ebből a napból” – értékelte a napját a bajnokságot vezető ausztrál.

  • A McLaren mindkét pilótája falhoz csapta az autóját, Hamilton az élre állt

    A McLaren mindkét pilótája falhoz csapta az autóját, Hamilton az élre állt

    Az F1 második bakui edzésén a két Ferrari volt a leggyorsabb, miután Lando Norris és Oscar Piastri is túlságosan megtámaszkodott a palánkon, de ettől függetlenül is erősnek tűntek a maranellóiak autói.

    Az Azeri Nagydíj első edzésének közel felét elvesztette az F1 mezőnye, mert sokáig piros zászlós megszakítás volt érvényben, miután az egyik kerékvető alatti gumialátét kiszakadt a helyéről, így volt mit bepótolni a csapatoknak a második tréningen.

    Az első menetek után meglepetésre Lewis Hamilton állt az élre a közepes gumival, ami sok pályán általában a legpuhábbnak számít, de a mostani azon kevés alkalmak egyike, amikor még az annál is harapósabb C6 a lágy – a korábbi tapasztalatokból kiindulva elképzelhető, hogy többen tartalékolják a közepes keveréket az időmérőre, mert talán az lesz a legjobb választás.

    Az edzés fele után, amikor az időmérő-szimulációk kezdődtek volna, Norris nekicsapta a McLaren bal hátulját a falhoz, ezért csálé kerékkel kellett visszagurulnia a garázsba, és nem is tudott már visszatérni, vagyis potenciálisan lépéshátrányba került a versenyre a hosszú etapok hiánya miatt.

    Másoknak nem volt ekkora balszerencséje, amikor súrolták a szalagkorlátot, pedig láttunk rá még bőven példát – Piastri és George Russell autóját is ellenőrizni kellett egy-egy ilyen eset után, amikor kísértették a sorsot. Előbbi még az időmérő-szimulációja előtt követte el a hibát, így a bajnoki éllovas csak 12. lett a rangsorban, az ellenőrzést követően már hosszabb etapra jött vissza.

    Charles Leclerc hagyományosan jól megy a bakui pályán, de Hamilton ezúttal 74 ezredmásodperccel gyorsabbnak bizonyult nála, majd Russell és a hibákat eddig kerülő Kimi Antonelli következett. A Haas párosa is jól zárta a pénteki napot, Oliver Bearman 5., Esteban Ocon 8. lett, előbbi Max Verstappent is megelőzte.

  • Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    Fernando Alonso a visszavonulási terveiről beszélt, és a szavai alapján töprenghetnek a rajongói, hogy jó vagy rossz teljesítményt kívánjanak-e neki jövőre.

    A 44 éves spanyol korábban többször megpendítette, hogy nagy valószínűséggel a jövő évi lesz az utolsó szezonja a Forma–1-ben, egy friss interjúban azonban felvázolta, milyen esetben számíthatunk a további részvételére, ha nem kezd hanyatlani a teljesítménye (ennek egyelőre nyoma sincs). 2026 nagy szabályváltozást hoz, így az új típusú autókat különösen nagy lelkesedéssel várja.

    „Tudom, hogy ez az utolsó esélyem, és így másképp várom, mint a korábbi szabályváltozásokat. Azoknál csak annyit láttam, hogy változás jön, és reménykedtem, hogy jól alakul számunkra, és a csapatom gyors autót készít az új szabályokhoz” – nyilatkozta Alonso az AS-nek.

    „Ez lesz az utolsó lehetőség, hogy megpróbáljak újra nagydíjat nyerni, élvezni a jó dolgokat, dobogóra állni, a bajnokságért harcolni. Nagy reményekkel várom a 2026-os szabályváltozást, ami nem jelentősebb vagy kevésbé jelentősebb a korábbiakhoz képest, viszont nekem érzelmileg nagyon jelentős.”

    Ki nem találnád, melyik futamot tartja Alonso élete legjobbjának

    A Renault-val kétszeres világbajnok Alonso utoljára tizenkét éve, 2013-ban nyert Forma–1-es futamot, azóta csak 2023 első felében volt egy viszonylag örömtelibb időszaka a világbajnokságban, amikor az Aston Martinnal többször dobogóra állt. A csapatot erősíti az új érára a legendás Adrian Newey, ami miatt különösen figyelni kell a zöldeket.

    Itt jön az egyenletbe egy furcsaság, ami a spanyol rajongóit lélekben szétfeszítheti: nyilván erős szereplést kívánnak neki, ez viszont azt jelentheti, hogy utoljára látjuk őt a mezőnyben 2026-ban. Ha viszont rosszat kívánnak, az elvileg segíthet, mert a rossz teljesítmény miatt dacból tovább nyújthatja a karrierjét…

    Attól függ, hogyan érzem magam fizikálisan és mentálisan. Most még nem tudom, nincs elképzelésem. Ha jól megy az autó, jó eséllyel az lesz az utolsó évem” – mondta a veterán pilóta 2026-ról és a folytatásról.

    Tudom, hogy 2027-ben vagy 2028-ban jobb esélyem lehet jól teljesíteni, amikor már stabilizálódott a stáb Adrian Newey-val és a többiekkel. Talán már az első évben jól teljesít a csapat, de a másodikban vagy a harmadikban már biztosan jól fognak. Majd eldöntöm. Ha rosszul megy az autó 2026-ban, van rá esély, hogy maradok még egy évet, hogy kellemes szájízzel távozzak, de ha jól megy, valószínűleg az lesz az utolsó évem.

  • Megint különös megszakítás zavarta meg a csapatok felkészülését Bakuban

    Megint különös megszakítás zavarta meg a csapatok felkészülését Bakuban

    Az F1-es Azeri Nagydíj első edzésén rögtön előkerült a piros zászló, jó hosszan, de nem baleset miatt.

    Az első percekben akadt két versenyző, akit nem tökéletes autóval indítottak útnak, Alexander Albonéról letört az egyik tükör, míg Lando Norrisén rajta felejtettek egy csövet. A lassú kezdést aztán bánhatták a csapatok, mert negyedóra után leállították az edzést piros zászlóval.

    Először úgy nézett ki a fekete valamit látva, egy leszakadt alkatrész hever a pálya mellett, de utána kiderült, hogy az egyik kerékvető alatti gumialátét jött fel a helyéről, ahogy Carlos Sainz áthajtott rajta. Bakuban a korábbi években láttunk már hasonló, pályahibára visszavezethető okból edzésmegszakítást, és ennek a kijavítása is elég sokáig tartott, a mezőnynek alig 20 perce maradt a gyakorlásra. Ennek Oscar Piastri örülhetett a legjobban, mert ezáltal szinte semmit sem vesztett a többiekhez képest, az ő autójában ugyanis motorproblémát fedezett fel a McLaren, amit így érdemi időveszteség nélkül megoldhattak.

    A csapatok egyik kiemelt feladata az, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat a Pirelli legpuhább, C6-os gumikeverékéhez, amit idén a negyedik alkalommal vetnek be. Ezen a típuson Lando Norris volt a leggyorsabb, három tizedmásodperccel előzte meg a másik McLarent vezető Piastrit, majd a Bakuban rendszeresen jól szereplő Charles Leclerc (már fél másodperc fölötti hátrányban), George Russell, Albon, Yuki Tsunoda, Max Verstappen következett a sorrendben. Tsunoda azért előzhette meg Verstappent, mert a holland a legjobbnak kinéző körén kiment a bukótérbe.

    Ebből relatíve kevés volt bakui mércével, a fallal viszont az utolsó percekben többen kerültek közelebbi ismertségbe: Albon a Williamse jobb hátulját támasztotta meg az egyik kanyarkijáratnál, míg Lewis Hamilton az egyik derékszögű balosnál túl szűken fordult (videó itt, az egyik hátrafelé néző kamerából), és a szalagkorláton megrongálta a Ferrarija bal elejét.

    Az F1 második edzését magyar idő szerint 14:00-tól tartják.

  • Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Lando Norris reagált a McLaren monzai csapatutasítását kísérő negatív visszhangokra.

    Annak a brit versenyző volt a kedvezményezettje, ugyanis a csapata elrontotta a kerékcseréjét, amivel Oscar Piastri mögé került, természetesen önhibáján kívül, ezért a McLaren beavatkozott és helycserére szólította fel a pilótáit. A konstruktőri vb-címet akár már Bakuban bebiztosítható csapat többször hangoztatta, hogy előre lefektették a házon belüli szabályokat a hasonló esetekre, viszont többek szerint veszélyes vizekre eveznek, ha folyamatosan megpróbálják ilyesfajta lépésekkel kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    Norris úgy véli, törvényszerű volt a bírálatcunami. „A mai világban mindenki negatív akar lenni, rosszakat akar mondani másokról. A médiának szalagcímekre van szüksége, hogy olvassák az anyagokat, ezért nem volt meglepő számomra. De a csapatot ez nem befolyásolja” – jelentette ki az Azeri Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon.

    „Erre lehet számítani manapság, ilyen világot élünk, több a negativitás, mint a pozitivitás. A magunk módján folytatjuk tovább, akár egyetértenek vele mások, akár nem, ez nem a mi problémánk, és nem is érdekel bennünket.”

    A monzai csapatutasításról Piastri is megszólalt azután, hogy aludt rá néhányat.

  • A Red Bull még lát reményt Tsunodában

    A Red Bull még lát reményt Tsunodában

    Yuki Tsunoda a szerződéshosszabbításért küzd a Red Bullnál, amelynek részéről megerősítették, hogy két pilótájuknak van szerződésre a következő idényre.

    Helmut Marko a Kleine Zeitungnak azt mondta, a Red Bullnál Max Verstappennek és Isack Hadjarnak van szerződése 2026-ra, de még bíznak Tsunodában is, akinek elvileg a saját kezében van a sorsa. Hadjar szerződéssel rendelkezését nyilván úgy kell érteni, hogy a bikások két istállója körül valamelyikben helyet kap, lehet, hogy pont Tsunoda helyére lépve.

    A minél több pont gyűjtésével megbízott japán próbál magabiztosságot sugározni, és azt mondja, nem filozofál azon, hogy visszafokozzák-e a Racing Bullshoz, ahogy korábban más pilótákkal tették. „Nem gondolkodom a jövőn, hogy őszinte legyek. Viszont mindegyik verseny kulcsfontosságú jelenleg, ez igaz. Nekem hoznom kell továbbra is az eredményeket, és fejlődést kell mutatnom mindegyik versenyen, aztán majd eldöntik, mit akarnak” – idézte az Autosport.

    „Nem tudom, mi lesz jövőre a Racing Bullsnál. Kizárólag arra gondolok, hogy a Red Bullnál maradjak, azon nem tanakodom, mi lenne, ha visszamennék a Racing Bullshoz. Majd akkor fogok, ha így történik.”

    Ez az út egyébként nem tűnik kifejezetten reálisnak, hiszen a Red Bull akár már jövőre felléptetheti az F2-ből az F1-be a következő tehetségét, Arvid Lindbladot, és kelleni fog neki a hely – nem biztos, hogy a maradást tekintve a már sok bizonyítási lehetőséget kapó Tsunoda lesz a kedvezményezett Liam Lawson helyett.

    „Nehéznek tűnik a helyzetem, de valójában sokat fejlődtem emberként és versenyzőként is” – tette hozzá Tsunoda. „Emellett kiemelte, hogy a legnagyobb probléma a hosszú etapos tempómmal van. A tapasztalt dolgok egy részét még a csapat sem tudja megmagyarázni.”

    Marko közölte, hogy a mostanit követő harmadik versenyig, a mexikóiig nem hoznak döntést, és lehet, hogy azt még utána is halasztják majd kicsit.

  • Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    A Ferrari idén még nem nyert versenyt az F1-ben, de így is kétségtelen, hogy jobb győzelmi eséllyel hajtanak ki a pályára Bakuban, mint amilyen reményekkel leültek Teimour Radjabovval szemben az asztal másik oldalára.

    Ritka, hogy két csapattársnak olyan kedvelt szabadidős tevékenysége legyen, amit valóban szívesen űznek egymás társaságában, nem csak azért, mert a csapatuk összeültette őket egy videó erejéig. Hamiltonnak és Leclerc-nek két ilyen is van, de nem a mezőny tagjai között népszerű padel vagy a golf az – gyorsan kiderült az év elején, hogy mindketten szeretik a videojátékokat, valamint a sakkot is. Utóbbi egészen szokatlan időtöltés az F1-es paddockban, de a Ferrari két versenyzője még az év eleji közös autóbemutatón is azzal keltette fel a figyelmet, hogy belefeledkeztek egy partiba.

    Azerbajdzsánba érkezve pedig a csapat leszervezte nekik eddigi legkeményebb ellenfelüket, az ország egyik sakknagymesterét, a csapatban Európa-bajnok Teimour Radjabovot.

    A 38 éves sportoló – merthogy a sakk sportként számon tartott játék – tanítgatta is az F1-es pilótákat, például megmutatott számukra egy nyitást, valamint bíráskodott kettőjük egymás elleni rapid partiján, a találkozás csúcspontjaként azonban a két Ferrari-versenyzőnek egy csapatot alkotva, egyesített tudásukkal kellett megpróbálnia legyőzni a nagymestert.

    Az eredmények az eddigi videókból ugyan még nem derülnek ki, de annak fényében, hogy Leclerc monzai nyilatkozata szerint a bakui pálya feküdni fog a Ferrarinak, és a hétvégére még Hamilton is optimistán érkezett, nem vitás, hogy a Red Bull, a McLaren és a Mercedes ellen jobb esélyekkel állnak majd ki mától kezdődően, mint Radjabov ellen tették.