Yuki Tsunoda versenyzői ülés nélkül maradt 2026-ra, tesztpilótaként szolgálja tovább a Red Bullt. Ennek apropóján elbúcsúztak egymástól Max Verstappennel.
Az ajándék mindkettejük számára a másik sisakja volt, és Verstappen mindezt „Arigato Yuki-san” felirattal osztotta meg az Instagram-oldalán, vagyis megköszönte azt. A két versenyző egy teljes idényen keresztül sem volt csapattárs, hiszen Tsunodát a szezon harmadik állomásától léptette elő a Red Bull Verstappen mellé. A négyszeres világbajnok mellé azonban ő sem nőtt fel, a helyét jövőre Isack Hadjar foglalja el.
Az F1 Twitter/X oldalán közzétettek az Abu-dzabi Nagydíjról, Kimi Antonelli utolsó köréből egy fedélzeti kamerás részletet.
Látszólag nincs különösebb jelentősége a tartalomnak, ahogy a Mercedes pilótájához sem volt köthető emlékezetes jelenet a szezonzárón. A sors azonban úgy hozta, történelmi távlatban egyvalami miatt azért mégis kiemelhető a neve az almanachokban: ő volt az utolsó, aki az eddig ismert formájában használta a DRS-t az F1-ben.
Az előzést segíteni hivatott DRS 2011 óta része az F1 világának, legelőször Jenson Button nyomhatta meg a gombját az akkori szezonnyitón, a korábbi világbajnok poénkodott is azzal, hogy igazán kaphatna egy alkalmai szerződést az Abu-dzabi Nagydíjra, mert akkor utoljára is ő tehetné meg ezt, és az milyen szép keretet adna az eszköz létezésének. A jövő évtől érvényes szabályrendszerben szintén lesznek menet közben állítható szárnyak (a hátsó mellett az első szárny is ilyenné válik), csak azok nyitását már nem manuálisan aktiválják a versenyzők, hanem ez automatikusan fog megtörténni a pálya adott részein, és nem csak az üldözők élhetnek vele.
Az F1 közösségi médiás oldalán elbúcsúztak a DRS-től. Íme a felvétel az utolsó versenyen történő gombnyomásról, Antonelli által, aki az első idején még csak 4 éves volt:
Farewell, DRS 🫡
Kimi Antonelli is the last F1 driver to open the rear wing… he was just four years old when Jenson became the first driver to press the DRS Button 😉#F1#AbuDhabiGPpic.twitter.com/da1mB2azJF
A bajnokságot sokáig vezető, de csak bronzérmesként végző Oscar Piastri egyesek szerint a testbeszédével többször mutatta, hogy nem annyira érzi jól magát a McLarennél, és a stábja állítólag a Red Bull-lal is felvette a kapcsolatot.
Hónapok óta tartja magát sokaknál, hogy a McLaren szabotálta Piastri bajnoki hadjáratát és Lando Norrist favorizálták. Erre a teóriára Ausztráliában többen rátettek több lapáttal, nemrég egy ottani parlamenti képviselő is említést tett róla a felszólalásában, az utolsó futamon pedig az egyik helyi tévétársaság, a 9News Australia tudósítója kapcsolt vissza a stúdióba úgy a versenyző csoportos interjúja után, hogy „reméljük, Oscar jövőre sikerrel jár…ha a McLaren nem dolgozik ellene.”
Nem újdonság, hogy egy tehetséges, bizonyított, de magát a helyén nem feltétlenül jól érző versenyzőt összeboronál a sajtó más csapatokkal, és ezeknek szokott is lenni némi alapja, hiszen mindegyik pilóta rendszeresen feltérképezi a piacot és beszélget a riválisok képviselőivel, még ha ezen puhatolózásokból gyakran nem is lesz több egyszerű flörtnél.
Egy ideig biztos a McLarennel állítólag 2028 végéig megállapodó Piastrit övezi majd ilyen pusmorgás (a szerződése meghosszabbításakor nem közölték hivatalosan, az pontosan milyen időtartamra szól), akiről már év közben felröppent a pletyka, hogy szemez a Ferrarival, és most újabb csapatneveket dobtak be a kalapba az Inside The Piranha Club podcast adásában, bokszutcában keringő információkra hivatkozva: úgy hallották, Piastri stábja megkereste a Red Bullt, hogy a 2027-es lehetőségekről érdeklődjenek, de az Aston Martin neve is előkerült a jövője kapcsán.
Papíron mindkét alternatívában van potenciál: az új szabályok első éve sokat meghatároz a következő évek erőviszonyairól, és a Red Bullnál elvileg Max Verstappen evezhet új vizekre, ha valami nem tetszik neki, vagy Isack Hadjart tehetik ki, ha nagyon felsülne, míg az Aston Martinnál Fernando Alonso közelgő visszavonulása szabadíthat fel egy ülést – utóbbi azt mondta, 2026-ban valószínűleg jó eredmények esetén akasztja szögre a bukósisakot, mert rossz szájízzel nem akar visszavonulni az F1-ből.
Piastri tavasszal egy interjúban „hízelgőnek” nevezte a Red Bull-os szálakat, de természetesen azt mondta, „a McLarennél látja a jövőjét.”
Valtteri Bottas utoljára utazott el egy nagydíjra a Mercedes tartalékversenyzőjeként, sőt, azóta hivatalosan is túlvan első munkanapján a Cadillac tagjaként.
A Mercedest egyszer már elhagyta, miután a Sauberhez igazolt, és Abu-Dzabiban újra eljött a búcsú ideje. Bottas a szokásos (nagydíjanként más, általában az adott pályához köthető témára fókuszáló) hétvégi ismertető videójában mutatta be, mit jelent ez, és kicsit talán túljátszotta a szerepet: műkönnyekkel és -szipogással lépett oda kollégáihoz elköszönni.
Azt mondta, karrierje során megtette ezt már néhányszor, ami nem könnyű, de pozitívan gondolkodva, látni fogják egymást jövőre is, hiszen az F1-et egy nagy családnak nevezte, neki pedig lesz helye a legújabb családtagnál, a Cadillac-nél – amelynél azóta hivatalosan munkába állt, megejtette az üléspróbát (természetesen ennek kapcsán sem maradhatott el a rövid bejelentkezés a finntől). Az új amerikai istálló a pályán egy régebbi Ferrarival kezdte meg a felkészülést Imolában, azt Sergio Pérez vezette.
Bottastól a csapat ruházati szponzora, az Adidas is búcsúzott, és az átadott levélben azt írták neki, hiányozni fog, egyúttal megköszönték neki a sok mosolyt, jó hangulatot és persze a bajuszát.
Max Verstappen a közösségi médiában szólalt meg azután, hogy hivtalossá vált, Helmut Marko 25 év után elhagyja a Red Bullt. A holland ezzel legfőbb szövetségesét veszítette el, de úgy tűnik, egy másik, hozzzá rendkívül közel álló személy nem hagyja őt el.
A Red Bull 82 esztendős motorsport-tanácsadójának távozása az Abu-dzabi Nagydíj leintése óta érett, az enegiaital-gyártó pedig kedden be is jelentette, hogy Marko nem tölti ki még jövőre is érvényes szerződését, és az idei év végével elmegy. Hogy az osztrák távozása mögött valójában mi állhat, arról ITT írtunk, azt pedig csak Max Verstappen tudhatja, hogy rá milyen hatással lesznek a történtek – esetleg gyengítik a bizalmát a Red Bullban és a távozás felé terelik, vagy változott az álláspontja azóta, hogy tavaly utalt rá: amennyiben Marko megy, akkor ő sem marad.
A négyszeres világbajnok mindenesetre a közösségi médiában posztolt a bejelentés után, és azt írta: „Köszönöm, Hemut! Mindent elértünk, amiről közösen álmodtunk. Örökké hálás leszek azért, hogy hittél bennem.”
Miután nemcsak a csapat vezetéséből történt elképesztő kiáramlás az elmúlt két szezon során, hanem Verstappen közvetlen csapatából is (távozott például a Sauberhez a holland főszerelője és vezető szerelője is), az Abu-dzabi Nagydj után Marko várható távozásának napvilágra kerülésével egyetemben olyan hírek is terjedni kezdtek, amelyek szerint jövőre nem Gianpiero Lambiase lesz a holland pilóta versenymérnöke. A Verstappennel annak a Red Bullnál a 2016-os Spanyol Nagydíjon történt bemutatkozása óta egy párost alkotó mérnök az idén az Osztrák és a Belga Nagydíjat is kihagyta magánéleti okok miatt, majd az abu-dzabi futam után elsírta magát a bokszfalon.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Sajtóhírek szerint emögött is az a bizonyos személyes ok áll, sőt, úgy volt, hogy a GP becenévre hallgató szakember jövőre más pozícóba kerül, és bár marad a Red Bull kötelékében, nem ő lesz Verstappen versenymérnöke. Egyes híroldalak már azt is megpendítették, hogy a 45 esztendős szakember a futamokra sem fog elutazni, helyette a Milton Keynes-ben található gyárból segíti majd a csapatot.
A RacingNews365.com azonban most arról számolt be, hogy a Verstappennel négy világbajnoki címet és 71 futamot nyerő Lambiase marad a jelenlegi pozíciójában, és jövőre is versenymérnökként segíti majd a négyszeres világbajnokot.
Oliver Bearman jogosítványába megint bekerült egy büntetőpont, 10-nél tartva várja az F1 2026-os idényét, s mint ismert, aki egy tizenkét hónapos periódus alatt eljut 12-ig, eltiltják a következő futamtól.
Az újoncnak tekinthető brit jó teljesítménnyel mutatkozott be teljes állású F1-es versenyzőként, de szabálytalanságokkal sok elkerülhető bajt hozott a saját fejére. Ősszel már vigyáznia kellett, mert az Olasz Nagydíjtól kezdve egy darabig már szintén 10 strigula állt a neve mellett, úgyhogy szerencséje van, hogy azóta elévült belőle 2, mert anélkül a Brazíliában és az Abu-Dzabiban kapott 1-1 büntetőponttal pont összegyűlt volna neki a 12, és később kezdődne számára a 2026-os szezon.
A hétvégi szezonzárón Lance Stroll ellen védekezve túl sokszor váltott irányt (csakúgy, mint Yuki Tsunoda, és kapott egy ötmásodperces időbüntetést is). „Nem tudtam, hogy nem törhetem meg többször a szélárnyékot, ez furcsa. Nem tudom, miért büntettek meg – mondta Bearman. – Természetesen mozogtam, hogy védjem a pozíciómat, de ezt a szélárnyék megtörése miatt tettem, és amikor ténylegesen védtem a pozíciómat, hagytam helyet Lance-nek. Meg kell értenünk, miért hoztak ilyen ítéletet.”
A leintéshez közeli pillanatok miatt az élmezőnyt mutatták a közvetítésben ekkor, az esetről ezért maradtak le sokan: az utolsó körben történt a leghosszabb egyenesben a 9-es kanyar felé menet, Stroll hasonló szép manőverrel előzte meg kívülről a Haast, mint Oscar Piastri Lando Norrist a verseny elején. (Ittmegtekinthető videón Stroll fedélzeti kamerájából.)
Bearman leginkább az idei Brit Nagydíj egyik edzésén elkövetett, négy büntetőpontot eredményező buta hibáját bánhatja, amikor piros zászló hatálya alatt balesetet szenvedett a bokszutcában gyorshajtás miatt. A 2026-os idény hetedik állomása, a május második felében esedékes Kanadai Nagydíj idején évül el először 2 büntetőpontja, addig tehát nagyon oda kell figyelnie minden mozdulatára, hiszen sok kihágásért eleve gyakran 2 büntetőpontot adnak az FIA felügyelői.
Eddig csak épp a Haas egyik versenyzőjét, Kevin Magnussent tiltották el egy futamról 12 fekete pont miatt, 2024-ben, és épp Bearman helyettesítette őt.
Bearman mellesleg részese, szenvedő alanya volt egy másik, veszélyesebb akciónak is az Abu-dzabi Nagydíjon: Liam Lawson majdnem rápréselte őt a falra csata közben, ellenfele „jutalma” szintén időbüntetés lett.
Az Aston Martin dupla pontszerzéssel zárta a felejthető 2025-ös szezonját, amit Fernando Alonso mesteri versenyzésének köszönhet.
Egy háromszereplős bajnoki finálét hozó versenyen óhatatlanul kisebb figyelem irányul a középmezőnyre, pedig Abu-Dzabiban ott is akadt bőven történés, aminek egy része a közvetítésbe sem került be. Így kissé elsikkadt az is, hogy az Aston Martin nem volt messze tőle, hogy elcsípje a konstruktőri hatodik helyet – végül csak három ponttal maradt el a Racing Bullstól –, ami nagyban köszönhető Fernando Alonso szenzációs vezetésének.
A kétszeres világbajnok a 6. helyre kvalifikált, majd közölte, hogy a versenytempójuk alapján nagyjából a 13. hely környékére várja magát a versenyen, miközben csak félig fog a futamra koncentrálni, mert a kivetítőkön tervezi nézni a bajnoki címért zajló küzdelmet. Ehhez képest a 6. helyre hozta be az autót a futamon is, amihez szüksége volt minden rutinjára, menet közben ugyanis mesterien menedzselte a tempót és tartotta fel a mögötte haladókat, majd amikor az ebből szintén profitáló Lewis Hamilton felért a spanyol mögött autózó Esteban Oconra, Alonso odalépett a gázra és biztonságos távolságba került a franciától.
Mindkét Aston Martin pontot szerzett | Fotó: Sam Bloxham/LAT Images
„Fernando tulajdonképpen túl erős volt: elképesztően jól menedzselte a tempót a szűk részen – nyilatkozta utólag a spanyol veterántól 2,3 másodpercre lemaradva a 7. helyen célba érő, a futam nagy részében az Aston Martin hátsó szárnyát bámuló Ocon. – Mindannyian beragadtunk mögé, aztán a következő néhány kanyarban nyomta neki, és elegendő előnyt gyűjtött ahhoz, hogy ne tudjuk megelőzni. Még mindig ismeri a trükköket, ami nagyon feldühít, de közben elképesztő volt. Egy legenda a kerék a kerék elleni küzdelemben, ma pedg nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy megpróbáljunk elé kerülni.”
Alonso ráadásul nemcsak saját magán, hanem Lance Strollon is segített, hiszen a kanadai így utol tudta érni az előtte haladókat, majd az utolsó körben frissebb közepes gumikon szenzációs előzéssel, a 9-es kanyar külső ívén ment el a 9. helyen haladó Oliver Bearman mellett. Nem véletlen, hogy a levezető körben ő és mérnöke, Gary Gannon felváltva örömködtek a rádióban, de csak addig, amíg a mérnök nem közölte a pilótával, hogy 5 másodperces büntetést kapott, mert egynél többször váltott irányt a Carlos Sainz elleni csatája során.
Stroll előzése Bearman ellen:
All the action and emotion over the airwaves, for one final time in 2025! 👀📻
Stroll ezzel kikerült a pontszerzők közül, csakhogy nemsokára jött az üzenet arról, hogy az ellene védekezés során az egyenesben cikázó Bearmant is megbüntették, amivel a kanadai visszajött a 10. helyre. Noha kettő helyett végül csak egy pontot szerzett, így is volt minek örülnie, hiszen a Holland Nagydíj óta először végzett a legjobb tízben, ráadásul bosszankodnia sincs miért a büntetésért, hiszen amennyiben marad 9., az Aston Martin akkor sem végez előrébb a konstruktőrök között.
Az Aston Martin újonca volt az idei utolsó F1-es tesztnap leggyorsabbja, Kimi Antonelli pedig a legszorgalmasabbja. A Mercedes módosított első szárnnyal is készült 2026-ra.
A 2025-ös szezont lezáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén rendezett keddi tesztnappal hivatalosan is lezárult az idei év a pályán zajló F1-es események szempontjából. A teszten számos újonc és az idei mezőny 14 tagja – köztük Lando Norris is – vett részt, előbbiek 2025-ös autóval, utóbbiak a 2026-os szabályok hatásait szimuláló öszvérautóval köröztek, a Mercedes és a Ferrari pedig módosított első szárnyat is villantott, amellyel lehetősége volt szimulálni a jövőre az első és hátsó szárnyon egyaránt jelen levő mozgatható aerodnamikai elemeket.
A Red Bullt először vezethette a bikások hivatalos versenyzőjeként Isack Hadjar – Max Verstappen nem vett részt a teszten –, aki a 2026-os öszvérautóban körözött, az RB21-esben pedig Ayumu Iwasa foglalt helyet. A Racing Bullsnál eközben debütált a jövőre Liam Lawson csapattársaként F1-es pályafutását megkezdő Arvid Lindblad, míg a McLarennél és a Ferrarinál mindkét állandó pilóta kapott fél-fél napot az öszvérautóban a 2026-os gumik nyüstölésére. A Mercedesnél kizárólag Kimi Antonelli vezetett az állandó pilóták közül, azaz George Russell sem vett részt a teszten.
Hadjar, mint főállású Red Bull-pilóta | Fotó: Mark Thompson/Getty Images
Mivel az öszvérautók monzai szintű leszorítóerővel, illetve az állítható első szárnnyal tesztelő Mercedes és Ferrari kivételével 300 km/órában limitált egyenesbeli tempó mellett köröztek, a teszten különösen irreleváns köridőtáblázatot a 2025-ös gumikkal és Abu-Dzabihoz illő leszorítóerővel köröző fiatalok uralták. Délelőtt Luke Browning, a Williams újonca volt a leggyorsabb 1:23,920-as körrel, és egészen a már hűvösebb körülmények között rendezett hajráig az élen maradt, amikor Jak Crawford az Aston Martin volánjánál 1:23.766-tal letaszította onnan. A második helyen Paul Aron, az Alpine versenyzője végzett, de ezúttal Saubert vezetett, míg a harmadik Browning, a negyedik a Mercedesszel Frederik Vesti, az ötödik pedig Iwasa lett.
Az öszvérautós rangsort az összesítésben 6. időt autózó Antonelli zárta az élen 1:25,170-es körrel, ami majdnem másfél másodperccel rosszabb Crawford idejénél. A második leggyorsabb öszvérautós a 10. helyen záró Piastri lett, de neki már be kellett tartania a 300 km/órás tempólimitet, így a lemaradása érthető. A nap legszorgalmasabb pilótájának Antonelli bizonyult 157 körrel.
A teszten mindössze egy komolyabb incidens történt, amikor a délelőtt folyamán a Haas tesztpilótája, Ryo Hirakawa kicsúszott az egyes kanyarban és háttal nekicsapódott a védőfalnak, megrongálva az autója hátsó szárnyát. Az amerikai istállónak nemcsak ezért nem volt zökkenőmentes napja, Esteban Ocon a délután folyamán ugyanis valamilyen műszaki probléma miatt csak 4 kört teljesített.
Az öszvérautóval tesztelők sorrendje (harmadik oszlopban, hogy milyen gumikeveréken érték el a legjobb idejüket):
Fotó: Pirelli
A 2025-ös autóval tesztelő újoncok sorrendje (harmadik oszlopban, hogy milyen gumikeveréken érték el a legjobb idejüket):
A Red Bull úgy keretezte Helmut Marko távozását, mintha ők szerették volna, hogy maradjon, de az osztrák a visszavonulás mellett döntött. A valóság azonban valószínűleg nem ez.
A Red Bull a mai napon közleményben jelentette be, hogy hiába szólt még 2026-ra is a szerződése, az energiaital-gyártó juniorprogramját 25 éve vezető Helmut Marko távozik, miután „mélyen megérintette” Max Verstappen szoros bajnoki veresége, ami „világossá tette” a számára, hogy lezárja a Red Bull-lal közös, „nagyon hosszú, intenzív és sikeres fejezetet.”
Oliver Mintzlaff, a Red Bull vállalati projektekért (mint amilyen az F1) és új befektetésekért felelős vezérigazgatója is megszólalt a közleményben, és azt mondta, Marko azzal a kívánsággal fordult hozzá, hogy az év végén befejezné a motorsport-tanácsadói szerepét, amit ő „mélységesen” sajnál, de egy „hosszú és intenzív” beszélgetés után úgy érezte, tiszteletben kell tartania ezt a kérést.
Illetve az sem segített, hogy a Katari Nagydíj után szándékossággal vádolta Kimi Antonellit, mondván szerinte direkt állt félre Lando Norris elől, hogy a Mercedes a motorpartner McLarent segítse. Nem kizárólag Marko szavai miatt, de nagy mértékben annak is köszönhetően zaklató üzenetek ezrei – köztük számos halálos fenyegetés – zúdultak az olasz újoncra a közösségi médiában, amit a Red Bull hivatalos közleménnyel és a színfalak mögötti személyes bocsánatkéréssel igyekezett enyhíteni.
Évek alatt jutottak ide
A közvetlenül a Marko távozásának bejelentése után megjelent cikkében a The-Race.com is azt ecseteli, hogy a juniorprogram irányítása mellett a Red Bull F1-es csapatának létrehozásában és felemelkedésében kulcsszerepet játszó, a Red Bull Racing és a testvércsapat Toro Rosso/AlphaTauri/Racing Bulls fontos döntéseiben is részt vevő osztrák és a Red Bull anyacége között jelentősen megromlott a viszony, ez a folyamat pedig már Dietrich Mateschitz, a Red Bull társalapítójának 2022 végi halála után elkezdődött.
A szaklap szerint a Mateschitz jobbkezének és motorsport-téren elsőszámú bizalmasának számító Marko nem volt hozzászokva ahhoz a magas szintű elszámoltathatósághoz, amelyet a Red Bull anyavállalata Mateschitz halála után elkezdett bevezetni, és nagyon nem nézte jó szemmel az olyan PR-katasztrófákat, mint Marko Sergio Pérezzel kapcsolatos 2023 végi megjegyzései, amelyeket a mexikói pilóta származására tett.
Fotó: Mark Thompson/Getty Image/Red Bull Content Pool
Ezt követte 2024 elején a Red Bull belviszályának és Christian Horner zaklatási botrányának kirobbanása, amely során történt egy kudarcba fulladt kísérlet Marko eltávolítására – Verstappen ekkor utalt rá, hogy ha az osztrák megy, akkor ő is –, majd az idén Marko több vitatható döntést is hozott a juniorprogramban – köztük Alex Dunne visszafordított szerződtetése –, majd Katarban Antonellit és a Mercedes bírálta.
A The-Race úgy tudja, Mintzlaff és Chalerm Yoovidhya, a Red Bull résztulajdonosa egyetértett abban, hogy Markót meneszteni kell, a távozását pedig vasárnap estétől hétfőig házon belül kommunikálták a keddi bejelentést előkészítve, így utóbbi már senkit nem ért meglepetésként.
Mi lesz Verstappennel?
Jogos kérdés, hogy miután tavaly még azonnal és határozottan kiállt mellette, milyen hatással lesz Verstappen jövőjére Marko távozása. Az osztrák volt az, aki 2015-ben közvetlenül az F3-ból beültette a hollandot a Toro Rossóba, amivel megalapozta a kölcsönös lojalitásra épülő kapcsolatukat. Ennek a 2024-es Marko melletti kiállás volt a lelátványosabb megnyilvánulása, hiszen Horner mellé nem állt be nyilvánosan Verstappen a zaklatási ügyben, Markót viszont a Red Bull egyik alappillérének nevezte.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Noha a baráti kapcsolat minden bizonnyal megmarad majd pilóta és immár ex-tanácsadó között, Marko akkor sem lesz ott Verstappen mellett egy olyan időszakban, amely a jövő szempontjából nagyon fontosnak ígérkezik a négyszeres világbajnok számára, hiszen hiába van 2028 végéig szóló szerződése a Red Bull-lal, az ennél korábbi távozása az idén és tavaly is felmerült, és ha a 2026-os szezon nem jól alakul a számára, akkor minden bizonnyal jövőre is fel fog.
Hogy Verstappen álláspontja változott-e Marko kapcsán, és már nélküle is bízik a Red Bullban, vagy ez a fejlemény pont, hogy a távozás felé fogja terelni, azt csak ő tudja. Mindenesetre nem nehéz látni, hogy a Red Bulltól folyamatosan mennek el a korábbi sikercsapat kulcszereplői, és Adrian Newey, Christian Horner, valamint Jonathan Wheatley sportigazgató kiválása csak a jéghegy csúcsa, hiszen Will Courtenayt stratégiai főnök a McLarenhez tart, Verstappen pedig vezető szerelőjét és első számú szerelőjét is elveszítette – mindkettőre az a Sauber (jövőre Audi) csapott le, amelynek Wheatley lett a csapatfőnöke.
Mindennek tetejébe pedig már arról is szó van, hogy magánéleti okok miatt jövőre nem Gianpiero Lambiase lesz a holland pilóta versenymérnöke, ami szintén nagy érvágás lenne, lévén a páros azóta együtt van, hogy a holland a 2016-os Spanyol Nagydíjon debütált a Red Bull Racingnél.
Miként arra az utóbbi két nap sajtóhírei után számítani lehetett, Helmut Marko 25 év után távozik a Red Bulltól.
Az idei F1-es szezon abu-dzabi lezárása után kezdett terjedni a hír a paddockban, hogy Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója az idei év végén távozik az energiaital-gyártó kötelékéből, december 9-én, kedden pedig a hivatalos bejelentés is megérkezett, miután a 82 esztendős osztrák hétfőn, Abu-Dzabiban leült beszélgetni a Red Bull felső vezetésével, köztük Oliver Mintzlaff vállalati projektekért és befektetésekért felelős vezérigazgatóval.
„Hat évtizede vagyok a motorsportban, és az elmúlt több mint 20 év a Red Bullnál rendkívüli és rendkívül sikeres utazás volt. Csodálatos időszak, amelyet alakíthattam és megoszthattam ennyi tehetséges emberrel. Minden, amit együtt felépítettünk és elértünk, büszkeséggel tölt el – idézi a Red Bull közleménye Markót. – Az, hogy idén nagyon kis különbséggel maradtunk le a világbajnoki címről, mélyen megérintett, és világossá tette számomra, hogy most jött el az ideje, hogy személyesen lezárjam ezt a nagyon hosszú, intenzív és sikeres fejezetet. További sok sikert kívánok az egész csapatnak, és meg vagyok győződve róla, hogy jövőre ismét mindkét világbajnoki címért harcban lesznek.”
„Helmut azzal a kívánsággal fordult hozzám, hogy az év végén befejezné motorsport-tanácsadói szerepét – idézi a közlemény Mintzlaffot. – Mélységesen sajnálom a döntését, hiszen több mint két évtizeden át meghatározó személyiség volt, és a távozása egy rendkívüli korszak végét jelenti.”
„Egy hosszú és intenzív beszélgetés után tudtam, hogy tiszteletben kell tartanom a döntését, mivel úgy éreztem, számára most jött el a megfelelő pillanat ehhez a lépéshez – folytatta Mintzlaff. – Bár a távozása jelentős űrt hagy maga után, a döntése iránti tiszteletünk és hálánk mindazért, amit a Red Bull Racingért tett, mindennél fontosabb.”
Marko, Newey és Horner – már egyikünk sem a Red Bull tagja | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Marko versenyzőként is eljutott az F1-be, ám nem futhatta be azt a karriert, amire hivatott volt, hiszen az 1972-es Francia Nagydíjon egy felverődő kő a fél szemére vakká tette, a pályafutásának pedig véget vetett. Ezt követően menedzsmenttel kezdett foglalkozni: megalapította az RSM Marko csapatot, amely a DTM-ben, a német Forma–3-ban és az F3000-ben versenyzett.
Ebből az istállóból lett 1999-ben a Red Bull Junior Team, mielőtt a márka hivatalos utánpótlásprogramjává vált, amely Marko irányítása alatt 18 F1-es versenyzőt nevelt ki – köztük a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt és Max Verstappent is, noha utóbbi nem tekinthető a klasszikus értelemben véve a Red Bull neveltjének.
2005 óta Marko a márka F1-es tevékenységeinek tanácsadójaként is működött, beleértve a Milton Keynes-i Red Bull csapatot és a faenzai Racing Bulls (eredetileg Toro Rosso, aztán AlphaTauri) istállót. Az osztrák menedzser időszaka alatt az anyacsapat nyolc egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet nyert.