2000. október 8-án reggel véget ért a Ferrari 21 esztendős böjtje, hiszen ismét a maranellói istálló pilótájának személyében ünnepelhetett világbajnokot a Forma-1. Michael Schumacher kimerítő szezon végén, hatalmas csatában nyerte meg első világbajnoki címét a Scuderiával, 13 évvel később pedig élete valószínűleg legjobb futamának nevezte a szuzukai versenyt.
A Scuderiával ötödik éve próbálkozó, a vb-címet 1997-ben és 1998-ban is az utolsó futamon elveszítő Michael Schumacher úgy érkezett meg Szuzukába, a 2000-es szezon utolsó előtti versenyére, hogy győzelemmel bebiztosíthatja saját maga harmadik, a Ferrarival közösen pedig az első világbajnoki győzelmét. Végül megtette, ráadásul egy olyan versenyen, amelyre 91 sikert számláló pályafutása végeztével is úgy emlékezett vissza, mint karrierje egyik, ha nem a legjobb futamára.
A 2000-es szezon igazi hullámvasút volt mindkét világbajnok aspiránsnak. Schumacher zsinórban három győzelemmel kezdte az évet, miközben a címvédő Mika Häkkinen az első két futamon egyaránt kiesett, 6 verseny után pedig a német már 18 ponttal (akkori pontrendszerben 2 pont híján két győzelem) vezetett. Ezután egy ideig úgy tűnt, hogy a McLarennél eljön David Coulthard ideje, és nem is Häkkinen, hanem ő lehet Schumacher első számú kihívója, a kétszeres világbajnok finn azonban lendületbe jött, és a Magyar Nagydíj megnyerésével átvette a vezetést a Ferrari ászától a pontversenyben, hogy aztán Spában a híres előzési manőverével ismét nyerjen, és már 6 pontra elhúzzon az összetettben.
Monzában aztán Schumacher visszavágott – majd emlékezetes módon elsírta magát, hiszen aznap állította be Ayrton Senna győzelmeinek számát –, és Indianapolisban is nyert. Utóbbi futamon ráadásul Häkkinen motorhiba miatt kiesett, így a Japán Nagydíj előtt már nem a saját kezében volt a sorsa, hiszen két győzelem sem lett volna elég a számára a vb-címhez, ha Schumacher mindkét alkalommal a második helyen végez.
Schumacher nem volt 100%-os állapotban
Akkoriban természetesen még csak tervben sem volt semmilyen költségplafon, a McLaren és a Ferrari pedig az utolsó pillanatig teljes gőzzel fejlesztett. Shumacher a szuzukai futam előtt emiatt az Egyesült Államokból nem egyből Japánba repült, hogy átálljon a merőben eltérő időzónára, hanem elutazott Fioranóba tesztelni a legújabb fejlesztéseket, és csak igen későn érkezett meg az utolsó előtti forduló helyszínére. Emiatt aztán igencsak szenvedett a jetlagtől (a futam előtti éjszaka alig aludt valamit), a teljesítményén ez azonban nem látszott.
Miként 1998-ban és – bár akkor Schumacher Irvine-t volt hivatott segíteni – 1999-ben, a szuzukai hétvége ezúttal is a McLaren és a Ferrari vezéréről szólt, David Coulthard és Rubens Barrichello hozzászagolni sem tudott az egymást hajszoló vb-aspiránsok tempójához. Häkkinen és Schumacher öldöklő küzdelmét hozta az időmérő is, amelyen folyamatosan egymás idejét javították meg, végül pedig a német jött ki győztesen a párharcból, de mindössze 0,009 másodperccel lett az övé a pole riválisa előtt.
A taktika döntött
Az már a verseny előtt nyilvánvaló volt, hogy egyetlen kiállással nem lehet majd végigmenni, így 99%-ig biztosak lehettünk benne, hogy Häkkinen és Schumacher is két cserét és tankolást tervez. A kérdés csak az volt, hogy milyen etaphosszokkal mennek. A Ferrari általában nem rajtolt olyan jól, mint a McLaren, amit kevesebb üzemanyaggal lehetett volna ellensúlyozni, ám ebben az esetben fennállt a veszélye, hogy amennyiben Häkkinen tapadni tud Schumacherre, az első kiállások során tovább kint maradva a későbbiekben behozhatatlan előnyre tesz szert.
Óriási volt a feszültség, de a két rivális között mindig is a tisztelet volt a jellemző
A maranellóiak végül 23 körre tankolták meg Schumachert, akinek a rajtnál esélye sem volt az ismét remekül elrugaszkodó finnel szemben, viszont – mint az az első kiállások során kiderült – egy körrel több üzemanyagot cipelt nála. Persze, a pályaelőny Häkkinennél volt, de hamar nyilvánvaló vált, hogy – bár ők ketten mindenki mást faképnél hagytak – Schumachert nem fogja tudni leszakítani. A különbség folyamatosan 1 másodperc körül mozgott a két autó között, miközben mindketten a határon vezetve rótták a köröket a hűvös japán őszben.
Az etap vége felé aztán Häkkinen 2,5 másodpercre tudta növelni az előnyt a Ferrarin jobban kopó hátsó gumik miatt, viszont egy körrel előbb érkezett, ami további előnyt jelentett a vörösöknek, hiszen a McLaren tankolásának idejét lemérve már Häkkinen második etapjának hosszához tudták igazítani Schumacherét. Az egyetlen extra kör ekkor persze még nem volt elég ahhoz, hogy a német az élre álljon, viszont itt került olyan stratégiai előnybe, ami később döntőnek bizonyult.
Häkkinen tankolásának idejéből Ross Brawn úgy számolt, hogy a finn második etapja 15 körös lesz, ezért Schumachert 17 körre tankolták meg, ami az eleve meglévő extra körrel azt eredményezte, hogy a német a második kiállások alkalmával már 3 körrel tudott tovább kint maradni Häkkinennél. A sikerhez viszont 2 másodpercen belülre kellett kerüljön, miközben az első tankolás után 2,7 másodperccel jött vissza a finn mögé, és nem igazán tudott közeledni rá, lévén Häkkinen is a határon ment, az autója pedig könnyebb volt.
Schumacher simán elveszítette az első helyet a rajtnál, de aztán tapadt a McLarenre
Ám ekkor megérkezett az eső, Schumacher pedig egy csapásra gyorsabbá vált Häkkinennél – miként Barrichello is utolérte Coulthardot a negyedik helyen –, és a maga javára fordította a Ferrari rosszabb gumikopását, mivel emiatt az F1-2000-essel egyszerűbb volt fenntartani a gumihőmérsékleteket a lehűlő, némileg nedves aszfalton. A 30. körben egy teljes másodpercet hozott Häkkinenen, a 33. körre pedig egy másodpercen belülre került.
A szitálás ekkor hol abbamaradt, hol rákezdett. Amikor szárazabbá vált a pálya, Häkkinen elkezdte növelni a különbséget, miközben Schumacher a határon táncolva próbálta vele tartani a lépést, amikor pedig kicsit nedvesebb lett, az inga a másik irányba lendült. Schumacher kevesebb mint 1 másodperccel volt a McLaren mögött, amikor Häkkinen a 37. kör végén kiállt a második kerékcserére és tankolásra. Innentől 3 köre volt arra, hogy kiépítse a kellő előnyt, az autóban ülve azonban úgy érezte, hogy nem lesz meg.
„A második kiállás után nem számítottam arra, hogy működni fog a dolog. Az utolsó két köröm a kiállás előtt nem volt túlzottan jó, forgalomba kerültem, és ki kellett kerülnöm egy Benettont (Alex Wurz pont a bokszutca bejáratában állt keresztbe – a szerk.), amelyik megpördült. Aztán jött Ross rádióüzenete. Hihetetlen” – emlékezett vissza Schumacher nem sokkal 2013-as síbalesete előtt.
A német tempója valóban nem volt olyan jó, mint amilyen lehetett volna, viszont Häkkinennel ellentétben üzemmeleg gumikon haladt, miközben a finn az új Bridgestone-okon még nála is jobban szenvedett. Így, amikor a Ferrari a 40. körben megejtette Schumacher kiállását, sikerült átvenniük a vezetést.
„Soha életemben nem fogom elfelejteni azt a rádióüzenetet Rosstól – mondta 13 évvel később Schumacher. – Haladtam a bokszutcában a második kiállásom után, és azt mondta a rádióban, hogy »Nagyon jól néz ki, nagyon jól néz ki.« Nagyon feszült voltam, és teljes mértékben arra számítottam, hogy azt fogja mondani: »Jól nézett ki«, de hirtelen azt mondta: »Ez átkozottul jól néz ki!«”
Ross Brawn rádióüzenetei pontosan így hangzottak:
– „Figyelj, Michael! Amikor visszamész a pályára, ő ott lesz. Folyamatosan tájékoztatlak, jól állsz.”
– „Jól néz ki.”
– „Jól néz ki.”
– „Fantasztikusan néz ki, Michael! Szép volt, szép volt! Fantasztikus! Most már csak tartsd a pályán!”
Persze ezzel még nem volt vége, hiszen volt még hátra 13 kör, Häkkinen pedig nem tágított, így Schumacher is tudta, hogy ellenfele az utolsó centiméterig üldözni fogja, megpróbálva hibába hajszolni őt. Viszont azzal is tisztában volt, hogy csakis rajta múlik a siker.
„Amint az élre álltam vissza a bokszutcából kiérve, azonnal felismertem, hogy ha nem hibázok és nem lesz gond az autóval, akkor a kezünkben van [a világbajnoki cím], mert Szuzukában szinte lehetetlen előzni. Az volt a jó, hogy egész idő alatt koncentrálnom kellett, mert szemerkélt az eső, a pálya különböző részei pedig sötétebbek voltak, ahol újraaszfaltozták azt. Nem lehetett tisztán látni, hogy vizes volt-e vagy sem.”
Végül 1,8 másodperccel ért célba Häkkinen előtt, aki saját elmondása szerint az utolsó körben minden kanyarban úgy ment, hogy jócskán átlépte a határokat (annyira nyilván nem, hogy elszálljon). „Abban a pillanatban, hogy átszeltem a célvonalat, kezdődött az őrület. Addig nem mertem örülni, mert abszolút biztosra akartam menni, hogy magam mögött hagyjam a célvonalat” – tekintett vissza Schumacher.
A vesztes viselkedése is sokat hozzátett
„Később folyton azt kérdezték, hogy mit éreztem abban a pillanatban, de egyszer sem találtam meg a megfelelő szavakat arra, hogy elmondjam. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel a boldogsággal. Hirtelen úgy éreztem, hogy csapdába estem az autóban, a Ferrarimban, és mintha készülnék felrobbanni. Olyan erősen ütöttem a kormányt, hogy azt hitték, eltörtem, és elővigyázatosságból ki kellett vonni a forgalomból.”
Nemcsak a kormányt őrült módjára verő, majd a levezető körben magát elsíró és később is könnyes arccal ünneplő Schumacher égett bele minden Ferrari-drukker emlékezetébe, hanem a parc fermében ezután látott örömmámor képei is, na meg az, ahogyan Häkkinen gratulált ellenfelének, akivel többször is megölelték egymást.
Az ünneplés pillanatai:
„Gratulálok Michaelnek. Nagyszerű szezon volt, egyértelműen nagyon érdekes, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Megértem, hogy olykor mások is nyernek. Ahhoz, hogy jó győztes legyél, jó vesztesnek is kell lenned, ami nem jelenti azt, hogy örülnöd kell ennek. De meg kell adnod a lehetőséget az örömre a győztesnek, aki most Michael. Nem voltunk képesek megcsinálni, és természetesen kicsit csalódott vagyok, de az élet és a versenyzés megy tovább” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.
„Visszatekintve, azt kell mondanom, ez a verseny valami nagyon különleges volt a számomra – mondta Schumacher 13 évvel később. – Nemcsak azért, mert itt nyertem meg a világbajnoki címet, hanem azért is, mert annyira magas színvonalú futam volt. Tényleg a legmagasabb szinten versenyeztünk. Mika és én több mint 40 körön át azonos időket értünk el, mint egy örökké tartó időmérő. Egyértelműen ez volt az egyik legjobb, ha nem a legjobb versenyem. Mika fantasztikus volt, és a végső határig űzött.”
Ez a cikk eredetileg 2023. október 8-án jelent meg a Rallycafe.hu-n.
