Címke: Forma-1

  • Norris nyitott az élen egy meglepő név előtt, Leclerc gyanúsat szimatolt az egyetlen austini edzésen

    Norris nyitott az élen egy meglepő név előtt, Leclerc gyanúsat szimatolt az egyetlen austini edzésen

    Lando Norris zárta az első helyen az USA Nagydíj egyetlen szabadedzését, hozzá legközelebb pedig meglepetésre Nico Hülkenberg Sauberje végzett.

    A szezon negyedik sprintfutamos hétvégéjére érkezett az F1-es mezőny Austinba, ami fokozott fontosságúvá tette az első és egyetlen szabadedzést: csupán ez az egy hatvan perces gyakorlás állt a csapatok rendelkezésére, hogy elvégezzék mindazt a felkészülési munkát, amire normál hétvégénen háromszor ennyi idejük van.

    Így persze minden időveszteség is fokozottan fájdalmas, és valószínűleg többen is túlzásnak érezték a piros zászló belengetését az edzés negyedénél pusztán amiatt, mert Lance Stroll Aston Martinjáról leszakadt egy elem, ami a 19-es kanyar kerékvetőjére esett – különösen úgy, hogy szabadedzésen is van lehetőség virtuális biztonsági autós jelzés mellett lelassítani a tempót.

    Ez a leállás öt perccel rövidítette le a munkát mindenki számára, egy versenyző azonban ennél is sokkal többet veszített: Carlos Sainz váltóhibával szembesült, emiatt a Williams pilótája számára kilenc megtett kör után véget ért az edzés.

    Az egy óra nagy részében Lewis Hamilton Ferrarija állt az élen a legjobb idővel. A versenyzők a kemény keverékű gumin egy 8-10 körös hosszabb etapot is abszolváltak, az utolsó percekre azonban mindenkinél előkerült egy lágyabb keverék, hogy még egy időmérős szimulációt is bezsúfoljanak a programba.

    Ekkor alakult át alaposan a tabella: úgy tűnt, a McLaren kettős elsőségével érhet véget az edzés, miután Norris és Piastri az első két helyre ugrottak, ám az utolsó pillanatokban csattanóként megérkezett Nico Hülkenberg Sauberje, aki Norristól két és fél tizeddel lemaradva meglepetésre bejött a második helyre. Piastri mögött Alonso, Verstappen, Albon, Russell és Hamilton zártak az első nyolc helyen.

    A végjátékról a tavalyi győztes Charles Leclerc is lemaradt, miután a pályán körözve a csapatrádióban jelezte, hogy olajszagot érez a pilótafülkében – ezt követően pedig visszatért a garázsba és kiszállt a Ferrariból.

    A szabadedzés végeredménye:

  • Csak délibáb Colapinto erősödése, amit az Alpine felfedezése megsemmisít?

    Csak délibáb Colapinto erősödése, amit az Alpine felfedezése megsemmisít?

    Az Alpine csapatánál a helye megtartásáért harcoló Franco Colapinto úgy érzi, javult a teljesítménye, de lehet, hogy ez a csapattársát sújtó probléma miatt téves benyomáson alapul.

    Az Alpine részéről azt mondták, közte és a tesztpilóta Paul Aron között fog eldőlni a kiadó ülés sorsa, és az argentin azért teper, hogy ne váltsák le őt. Mivel az istálló tökutolsó a csapatok rangsorában, és újabban már az is nagy eredménynek számít tőlük, ha valamelyik pilótájuknak az időmérőn továbbjut a Q1-ből, Colapinto értékeléséhez a csapattársához viszonyított teljesítménye adja a legjobb támpontot.

    Ez alapján bizakodhat, hiszen a nyári szünet után a négy időmérőből hármon legyőzte Pierre Gasly-t, futamon is többször előtte ért célba. „A nyári szünet után, az utóbbi versenyeken kezdtem megvetni a lábam, érzem, hogy javul a tempóm – mondta Colapinto. – Úgy gondolom, világos a fejlődés. Az utóbbi versenyeket pozitívnak éreztem a magam részéről, de természetesen nem vagyok elégedett a csapat eredményeivel.”

    „Mindenki motivált, a mérnökök és a szerelők ugyanúgy hajtanak, mintha folyamatosan pontokat szereznénk.” 

    Csakhogy kiderült: Gasly autója az utóbbi hetekben nem muzsikált rendesen, és ezt a hétvégi USA Nagydíjtól orvosolhatják, vagyis Colapintónak szintet kell lépnie, hogy a házon belüli versenyképességét továbbra is megmutassa. A probléma a nem megfelelő minőségű padlólemezzel volt, ami értelemszerűen rontotta a francia autóján az aerodinamikai teljesítményt.

    „Az alkatrészek amortizálódnak, és időnként le kell cserélni őket újakra. Sajnos az egyik ilyen csere után, a monzai verseny óta azt éreztem, hogy valami nincs rendben néhány elemmel, amiket ott szereltünk fel” – nyilatkozta Gasly a The Race-nek. – Időbe telt, mire rájöttünk az okára. A Szingapúri Nagydíj után a csapattal keményen dolgoztunk, és észrevettük, hogy némelyik aerodinamikai elem nem úgy működött, ahogy kellene. Erre a hétvégére megoldjuk a gondot.”

  • Hamilton pánikba esett a hétvégi verseny előtt

    Hamilton pánikba esett a hétvégi verseny előtt

    Lewis Hamilton csütörtökön először ült rá a Ferrari jelképének számító állatra, egy lóra, de alapvetően nagyszerű élményben volt része.

    A Ferrari versenyzője, a britek hétszeres világbajnoka az Instagramon képeket is megosztott az eseményről, amit korábban az allergiás tünetei miatt nem tudott megtenni. Texasban erőt vett magán, és elment egy kis útra a cowboy-hagyományokról ismert térség jellegzetes állatán.

    „Először lovagoltam életemben, és hihetetlen élmény volt. Fiatalabb koromban az otthonunkhoz közeli réten ott volt minden nap egy gyönyörű ló, és én megálltam mellette. Odajött hozzám, foglalkoztam vele” – nyilatkozta Hamilton az USA Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    „Hazafelé sétálva azonban előjött az allergiám, nehezen szedtem a levegőt. Szenvedtem, akkoriban még nem tudtam, hogy asztmás vagyok. Ez csak később derült ki, amikor egy másik ló közelében jártam, és asztmás rohamom támad. Ijesztő élmény volt, mert nem volt nálam inhalátor, vagy bármi más ellenszer. Azóta, nagyjából 14 éves korom óta távolt tartottam magam a lovaktól.”

    „Átestem egy gyógyító kezelésen, mert az allergiás rohamaim őrületesek voltak, főleg az Egyesült Királyságban a szénanáthám. Azóta nem gondoltam rá, hogy lovagolnom kellene, de az év elején volt egy fotózásom a Time 100 magazinnak egy lóval, és semmilyen problémám sem jelentkezett. Amikor a Plus 44 magazinhoz volt fotózásunk egy lóval, arra gondoltam, lovagolhatnék-e rajta? Felszálltam, elindultunk, és aztán…tyűha. Lenyűgöző élmény volt. A ló ment, ügetett, én meg úgy voltam vele, hogy Istenem, nem tudom, mit tegyek. Kicsit pánikoltam, de amúgy elképesztő volt.”

    Kérdés, az autóban is hasonlóan kellemes érzések várnak-e rá Austinban – ez előzetesen nem tűnik valószínűnek, mert a Ferrari kompromisszumokra szokott kényszerülni a hasmagassággal, hogy a kopólemez kellően vastag maradjon, és ez pont egy olyan pálya, ami a hepehupákkal és a szintváltozásokkal gyakran sokat leradíroz ebből az elemből.

  • „Ez csak a demokrácia illúziója” – valódi harc nélkül dőlt el az FIA elnökválasztása

    „Ez csak a demokrácia illúziója” – valódi harc nélkül dőlt el az FIA elnökválasztása

    Mohammed Ben Sulayem egyetlen potens kihívója, Tim Mayer elismerte, hogy nem fog tudni kiállni az év végi FIA-elnökválasztásra, így közel két hónappal a szavazás előtt biztossá vált, hogy a jelenlegi elnök második négyéves ciklusát is megkezdheti.

    Már a múlt héten beszámoltunk arról, hogy nagyon valószínűtlen, hogy bárki is ki tud majd állni az ismétlésre készülő jelenlegi elnök ellen a december 12-i elnökválasztáson, miután nyilvánosságra került, hogy a dél-amerikai régióból csak egyetlen személy jelölhető alelnöknek – ő Fabiana Ecclestone, aki már korábban kifejezte a támogatását az emirátusokbeli szakvezető felé.

    Mivel az elnökjelölti pályázathoz a hat kijelölt földrajzi régió mindegyikéből meg kell neveznie egy alelnökjelöltet az új elnökaspiránsnak, Dél-Amerikában viszont különös módon Bernie Ecclestone felesége az egyetlen lehetőség, ezzel tulajdonképpen eldőlt, hogy senki más nem is állíthat listát Ben Sulayem ellen.

    „Az FIA elnökválasztása véget ért. Csak egy jelölt lesz, a jelenlegi elnök. Egész egyszerűen esélytelen. Nem lehet majd szavazni az ötletekre, nem csapnak össze az elképzelések, nem teszik próbára a vezetési képességeket. Ez nem demokrácia, csak a demokrácia illúziója” – idézi Mayert a planetf1, hozzátéve, hogy a korábbi F1-es sportfelügyelő a versenyt ugyan lefutottnak kiáltotta ki, ám elnökjelölti kampányával ennek ellenére sem áll le.

    Szokatlan módon két hölgy, Laura Villars és Virginie Philippot is exponálták magukat elnökjelöltként az elmúlt hetekben, de az ő ténykedésükről azóta sem derültek ki érdemi részletek, s nyilvánvalóan ők is ugyanazzal a problémával szembesülnek, mint Mayer, vagyis nem tudnának dél-amerikai elnökjelöltet állítani.

  • Leclerc ugyanazt érzi, mint Hamilton, csak ő már hosszú évek óta

    Leclerc ugyanazt érzi, mint Hamilton, csak ő már hosszú évek óta

    A halál és az adók mellett az is biztos az életben, hogy a Ferrari körül sok a pletyka, Charles Leclerc unja és zavarónak tartja ezt.

    Szokás szerint terítéken van a csapatfőnök lecserélése a sajtóban, Frédéric Vasseur helyére veszélyes lehet, hogy a Red Bullt sikerekre vezető Christian Horner potenciálisan elérhetővé vált; állítólag a Ferrari elnöke, John Elkann egyeztetéseket folytatott vele. Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Leclerc is zavarónak érzi ezt, és ha ez nem lenne elég, az a szóbeszéd is járja, hogy a maranellóiak mérnökeinél kezd betelni a pohár a monacói pilóta kritikái miatt, és utóbbinál belengették a csapatváltás lehetőséget.

    Mindig ilyen volt – reagált Leclerc. – De nem kellemes folyamatosan ezt tapasztalni a csapat körül. (…) Amikor nem jönnek az eredmények, mindig újra és újra felröppennek pletykák.

    „Csak azt tudom ismételni, amit egyértelműen mindig tettem. Mindig imádtam a Ferrarit, az vezérel, hogy a vörösökkel nyerjek valamikor, vissza akarom vezetni a Ferrarit a csúcsra. Sok pletyka kering rólam, és idegesítő, hogy valamiért összességében sokan beszélnek megalapozatlan dolgokról a csapat kapcsán.”

    Vasseur és Leclerc számára az új szabályrendszert hozó 2026-os szezon lehet vízválasztó, hiszen ha teljesen tiszta lappal indulva sem kerül előrébb a Ferrari, felerősödhetnek a távozásukról szóló híresztelések, a versenyző esetében a saját elhatározásból eredő szándékkal.

  • Russellt már csak Verstappen és Hamilton előzi meg

    Russellt már csak Verstappen és Hamilton előzi meg

    A Mercedes egyelőre csak annyit árult el, hogy 2026-ban is a Russell–Antonelli kettőssel folytatja a versenyzést a Forma–1-ben, de azzal részlettel adós maradt, hogy a pilótákkal kötött megállapodás milyen időtávra szól. Nyilván a bérezésüket sem hozták nyilvánosságra, de kaptunk információt róla.

    A Daily Mail Russell fizetésének összegét derítette ki, az értesülésük szerint szezononként 30 millió fontot fog keresni a brit pilóta, és ha ez igaz, Max Verstappen és Lewis Hamilton után ő lesz a mezőny harmadik legjobban fizetett versenyzője (amennyiben addig nem kap valaki más egy nagyobb összegű szerződést nála).

    Verstappen éves fizetését 48, Hamiltonét 45 millió fontra becsülik – eddig Charles Leclerc volt a harmadik a listán 25 millió fonttal. Russell jól reagált az Antonelli érkezése jelentette kihívásra, saját bevallása szerint eddigi legjobb F1-es idényét futja (nehéz vitatkozni ezzel a véleménnyel), vélhetően ennek is köszönhetően tudtak kicsikarni, hogy nagyságrendileg közel a háromszorosára emelje a Mercedes a bérét.

    A brit pilóta az USA Nagydíj előtt az egyik tudósító kérdésére azt felelte, 52 oldalas dokumentumot írtak alá, és a megállapodás „több évre szól” – könnyen lehet viszont, hogy a titkolózás a pontos időtartam körül a kilépési opciók miatt van.

    Toto Wolff New Yorkban egy autósportos üzleti rendezvényen azt mondta, Russell az elmúlt években „alulértékelt volt”, talán a befelé fordulóbb személyisége miatt, de az is szerepet játszott ebben, hogy Hamilton volt a csapattársa.

  • Alonso szerint Verstappen a McLarennél gyengébb autóban is képes megnyerni a bajnokságot

    Alonso szerint Verstappen a McLarennél gyengébb autóban is képes megnyerni a bajnokságot

    A McLaren versenyzőit tartja ő is favoritnak, de nem érzi lehetetlennek, hogy Max Verstappen csodát csináljon.

    Fernando Alonso a korábbi csapatának versenyzői, Lando Norris és Oscar Piastri felé kicsit odaszúrt a világbajnoki címre vonatkozó esélylatolgatásával. „A két McLaren némi előnyben van a több pontjuk miatt. Úgy fogalmaznék, közöttük fog eldőlni, de Max hihetetlen versenyző, és ha valaki képes ellensúlyozni az autója hátrányát, ő az” – idézte a spanyolt a RaceFans.

    „Négyszeres világbajnok, ez nem véletlen. Egyike a sportág történelmének legjobbjainak. Úgy gondolom, képes a maximumot kihozni az autóból, és amikor az autója uralja a mezőnyt, megnyeri a bajnokságot és felülír néhány rekordot a szezonban. Amikor nem annyira jó, vagy nem a leggyorsabb az autója, olyankor is jó időmérőt és futamot megy, nagyot küzd. Nagyon magas szinten teljesít.”

    „Idén a McLaren autója a legerősebb, az övék ellen harcol, de ha az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím, és szoros a pontállás, őt kell majd figyelni. Mint említettem, a McLaren pilótáinak szerintem elegendő az előnye az autóval, hogy egymás közt rendezzék az ügyet, de Max esetében bármi megtörténhet, ahogy láttuk 2021-ben, amikor úgy nyerte meg a bajnokságot Abu-Dzabiban, hogy az autójának teljesítménye elmaradt a Mercedesétől.”

    A McLaren háza táján egyre több parázs szituáció kuszálja a szálakat, az előző futamon koccantak a pilótái, amiért a csapat Norrist tette felelőssé. Kérdés az is, hogy a kényszerű egyenlősködés működik-e hosszú távon anélkül, hogy ezzel veszélyesen magukra húzzák Verstappent a tabellán.

    A Red Bull klasszisa nem foglalkozik a címvédés gondolatával, az USA Nagydíj előtt is arról beszélt, hogy „mindegyik versenyhétvégére egy lehetőségként tekint, ahol megpróbál nyerni, de ha nem jön össze, akkor nem jön össze, az élet megy tovább, nincs dráma, és ez nem rak rá nyomást.” Helmut Marko is elismerte, Verstappen címvédéséhez szerencse szükséges.

  • „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    Andrea Kimi Antonelli szerződéshosszabbítása jóval kisebb figyelmet kapott, mint a vele egyszerre hosszabbító George Russellé. Pedig a fiatal olasznak voltak kétségei.

    A Mercedes a minap pontot tett pilótáinak rövid távú jövőjére, amikor bejelentette, hogy változatlan felállással vág neki a 2026-os szezonnak. Ám míg arról, hogy bár sajtóhírek szerint 1+1 éves kontraktust írt alá, George Russell esetében is nyitva maradt az ajtó egy 2027-es csapatváltáshoz, rengeteget beszélnek az emberek, Kimi Antonelli maradása ennél jóval kevesebb figyelmet kap.

    Az újonc pilóta természetesen teljesen más helyzetben van, mint Russell, hiszen neki egyelőre csak az a fontos, hogy helye legyen a mezőnyben. A teljesíménye a szezon eddigi része során meglehetősen ingadozóan alakult, az utóbbi időben azonban felszálló ágba került. Az USA Nagydíj előtt ugyanakkor elmondta, volt olyan időszaka az idei évnek, amikor a jövője miatt aggódott.

    Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    „Voltak kétségeim a Forma–1-es jövőmmel kapcsolatban, de most sokkal biztosabb lábakon állok – jelentette ki, majd hozzátette, igazán komolyan azért soha nem kellett aggódnia. – A csapat mindig nagyon egyértelmű volt a terveikkel kapcsolatban, és abban, hogy mit szeretnének, szóval igazából sosem aggódtam komolyan – de mindig jó érzés a megerősítés. Különösen a hullámvölgyekkel, a nehéz időszak alatt az emberben elkezdenek felmerülni kétségek. De a csapat végig nagyon támogató volt, és nyíltan kifejezték, hogy folytatni szeretnék velem, különösen jövőre. Most, hogy hivatalosan is bejelentették, nagyon boldog vagyok. Még ha tudtam is, ez mégis megnyugtat, mert most már biztosan tudom, hogy jövőre is enyém az ülés.”

    A 2026 utáni időszakról azonban a Mercedeshez hasonlóan ő sem igazán akart még beszélni. „Nem tudom, én évről évre versenyzek, és mindig a lehető legjobb eredményre törekszem. Ahogy korábban is mondtam, a csapat szeretne velem dolgozni a jövőben is, nemcsak jövőre – de ehhez nekem is teljesítenem kell.”

    „A tervük az, hogy velem folytassák, valószínűleg 2026 után is. De versenyzőként nekem kell bizonyítanom és eredményeket szállítanom – különösen jövőre, amikor már lesz egy év tapasztalatom, és új szabályrendszer jön, ami mindenkinek hatalmas lehetőség. Ha meglesz a versenyképes autónk, akkor kulcsfontosságú lesz, hogy kihozzam belőle a maximumot, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam – különösen akkor, ha szeretném megtartani az ülést 2027-re és azon túl is.”

  • A McLaren Norrist találta hibásnak a Piastrival történt ütközésért, és voltak következmények

    A McLaren Norrist találta hibásnak a Piastrival történt ütközésért, és voltak következmények

    A McLaren a Szingapúri Nagydíj harmadik kanyarjában Lando Norris és Oscar Piastri között történt ütközés kapcsán részletes vizsgálatot ígért, amit azóta le is folytattak, a brit versenyző pedig az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismertette az eredmény egy részét.

    Mint azt bizonyára sokan tudják, Norris az előző verseny rajtja után betette a Piastri melletti résbe az autóját, de kicsit elmérte a helyzetet, nekikoccant az előtte haladó Max Verstappennek, ami megdobta a 4-es rajtszámú McLarent, amely nekikoccant Piastri autójának. Norris ezzel együtt átvette a 3. helyet a csapattársától, aki a rádióban nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a csapat ezek után nem állítota félre előle a szerinte nem tiszta eszközökkel elé kerülő britet. Norris végül ennek a manővernek köszönhetően a 3. helyen zárt és 3 pontot hozott az összetettben továbbra is vezető ausztrálon.

    Noha a felügyelők nem vizsgálták az esetet, a McLaren a verseny után alapos vizsgálatot ígért, amelyet el is végzett, Norris elmondása szerint pedig a csapat őt találta hibásnak.

    Miért lett ekkora balhé abból, hogy Norris nekiment Piastrinak? – a McLaren miatt

    „Természetesen voltak beszélgetések, ez elkerülhetetlen volt. A csapat engem tett felelőssé a történtekért, amit teljesen jogosnak érzek – jelentette ki Austinban. – Ezután közösen elemeztük, mik voltak ennek a következményei rám nézve, és hogyan kerülhetünk el egy… mondjuk ennél rosszabb kimenetelt a jövőben. A legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy ilyen esetek vitát generáljanak a verseny után. Ráadásul ugyanolyan kockázatot vállalok az ilyen manővereknél, mint a másik versenyző – akár Oscar az, akár más. Ezért is akarom az ilyen helyzeteket elkerülni.”

    „A Forma–1-es karrierem egyik erőssége mindig is az volt, hogy elkerültem az ütközéseket, és célba értem. Szerintem az egyik dolog, amiben mindig is jók voltunk csapatként, hogy bizalmat építettünk egymás között, és a csapat is bizalommal van irántunk. Ez az egyik oka, hogy erősebb csapat vagyunk, mint sok másik.”

    Norris azt is elárulta, hogy voltak következményei a történteknek, de hogy micsoda, abba nem ment bele, így csak valószínűsíthető, hogy valamiféle figyelmeztetést kaphatott a McLarentől talán azzal az intelemmel, hogy hasonló helyzetben legközelebb át kell adnia a pozíciót Piastrinak.

    „A szabály az, hogy ne ütközzünk egymással – folytatta Norris. – Ez most nem volt komoly ütközés, sokkal kisebb dolog volt, de még ezt is el akarjuk kerülni, mert ilyen beszélgetésekhez vezet, és az sosem jó. Kerülni akarunk minden hasonlót, mint ami Szingapúrban történt, de a végén azért tudjuk, hogy ez versenyzés, és nem mindig lehet tökéletesen kivitelezni. Nem akartam, hogy ez történjen, de sosem fogok elengedni egy lehetőséget. Volt egy rés, én pedig kihasználtam, és ez lett belőle. Ez nem változtat a versenyzésünkön – csak egyszerűen el akarjuk kerülni az ilyen szituációkat.”

    „És pusztán azért, mert két McLaren autó ütközött. Zak [Brown, a McLaren vezérigazgatója] és Andrea [Stella, a McLaren csapatfőnöke] sem akar ilyet látni. És szerintem mi sem akarjuk, hogy ilyen megtörténjen. Ezért is tartottak engem felelősnek.”

    Piastri elégedett és nem érez részrehajlást

    Az összetett éllovasa is megszólalt az USA Nagydíj előtt, és közölte, hogy bár Norris nem tartotta be az előre megbeszélteket, elégedett a verseny óta történtekkel. „Nagyon világos számunkra, hogyan akarunk versenyezni csapatként, és ez a jövőre is vonatkozik – a Szingapúrban történt eset pedig nem felel meg ennek az elvnek. Lando vállalta a felelősséget, ahogy a csapat is. Számunkra egyértelmű, hogy az első kör alakulása nem felelt meg a csapat elvárásainak.”

    Piastri ezután elmondta, örül annak, hogy nincs részrehajlás a McLarennél, a történtek miatt pedig nem fog máshogy versenyezni. Amikor pedig arról kérdezték, hogy mindezek tükrében hiba volt-e nem megcserélni a pozíciókat a versenyen, így felelt:

    „Egy élő versenyhelyzetben nagyon-nagyon nehéz ezt azonnal elemezni. Annak megítélése is nehéz, hogy valóban helyes lett volna-e a csere. Átbeszéltük nyugodt körülmények között, több adattal és részlettel kiegészítve, hogy pontosan mi történt. Nem hiszem, hogy egyértelműen meg lehet mondani, mi lett volna igazságos a futamon – de a lényeg, hogy Lando viseli a felelősséget.”

    Piastri ezután így folytatta: „Minden döntésnek van igazolható oka – még ha ez a pilótafülkéből nem is egyértelmű azonnal. Nem várom el, hogy az ilyen helyzeteket mindig vagy azonnal újraértékeljék a pályán. De tudjuk, mi az elvárás velünk szemben, és ha ezt nem tartjuk be, annak következményei lesznek. Számomra világos, és nem gondolom, hogy szándékos volt, ami történt – egyszerűen csak egy kis hibás ítélet volt.”

    Nincsenek szigorú szabályok

    A történtek kapcsán ismét előtérbe kerültek az idén oly sokat kritizált papaja-szabályok, amelyeket a McLaren annak érdekében fektetett le, hogy tiszta legyen a küzdelem Norris és Piastri között. Előbbi szerint az emberek túlmisztifikálják a papaja-szabályokat.

    „Belülről ez nagyon egyszerű. Kívülről úgy tűnhet, mintha sok szabályunk lenne – de valójában alig van. És ezek is egyszerűek. Az emberek szeretnek sokat beszélni róla, és azt állítani, hogy ez meg az történik. De valójában nagyon kevés szabály van, és ezek egyszerűek – és olyasmik, amiket mindig is értettünk.

    „Ahogy Andrea [Stella] is gyakran mondja: mindig jogunk van kérdéseket feltenni. Sosem fogjuk csak úgy elfogadni, amit a csapat gondol vagy jónak tart, mert versenyzőként mindig meg fogjuk kérdőjelezni azt – akár az én oldalamról, akár Oscaréról. Tudom, hogy sokan máshogy gondolják vagy más véleményen vannak, de továbbra is úgy érzem – és Oscarral, valamint Andreával együtt úgy gondoljuk –, hogy a mi megközelítésünk jobb, mint más csapatoké.”

    Ez a megközelítés egyfajta közös működési elvet, egységes csapatfilozófiát határoz meg konkrét szabályok helyett, amit sokan nem vesznek figyelembe. Ennek az elvnek a legfontosabb eleme, hogy nem lehet ütközni a csapattárssal, amit Norris megszegett, és ezen az sem változtat, hogy nem szándékosan tette. Mindezek után a jövőben nagyon oda kell figyelnie, mert több ilyen aligha fér bele.

  • Hamilton szerint zavarók a Ferrari potenciális bombaigazolásával kapcsolatos pletykák

    Hamilton szerint zavarók a Ferrari potenciális bombaigazolásával kapcsolatos pletykák

    Lewis Hamilton az USA Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált azokra a pletykákra, melyek szerint Christian Horner válthatja Frédéric Vasseur-t a Ferrari csapatfőnöki székében.

    Horner 20 éven át irányította a Red Bullt, ám júliusban eltávolították a csapat éléről, majd szeptemberben végleg lezárult a bikásokkal közös időszaka. Az elmúlt hónapokban pedig folyamatosak a találgatások az 51 esztendős szakember jövőjével kapcsolatban, így a neve felmerült az Aston Martinnál, a Haasnál és a Cadillacnél is, legutóbb pedig a Ferrarival hozták szóba, és olyan pletykákat is hallani, hogy John Elkann, a Ferrari elnöke tárgyalásokat folytat vele. 

    A hétszeres világbajnok szerint mindez ugyanakkor nem válik a csapat javára. „Nem tudom, mennyire tudok valódi fényt deríteni erre, de számunkra, mint csapatnak, kissé zavaró ez az egész. A csapat világosan jelezte az álláspontját Fred (Vasseur) újraszerződtetésével kapcsolatban, és Freddel, valamint az egész csapattal keményen dolgozunk a jövőn. Szóval az ilyen hírek természetesen nem segítenek” – jelentette ki.

    „Tudom, hogy mindenki a gyárban hihetetlenül keményen dolgozik, fókuszáltan, és az ilyen pletykák néha elvonhatják a figyelmet. De számomra most az a legfontosabb, hogy a célra koncentráljak, fejlesszük a jövő évi autót, és tovább építsük az idei szezon alapjait, hogy jövőre jobb kivitelezéssel és összteljesítménnyel lépjünk pályára. Ahogy Spa-ban is mondtam, rengeteg megbeszélésen vagyunk túl, hogy biztosak legyünk benne: jó irányba hajózunk.”

    Később újra rákérdeztek Hamiltonnál a Horner-pletykákra, mire hozzátette: „Nem tudom, van-e bennük igazság, de nem is foglalkozom pletykákkal.”

    Mivel már junior korában együtt dolgoztak, Hamilton érhető módon nem szeretné, ha Vasseur-t leváltanák, aminek már akkor is hangot adott, amikor a francia szakember szerződését még nem hosszabbították meg.