Címke: Forma-1

  • Újabb aggasztó előjel a McLarennek, Verstappen a mexikói péntek leggyorsabbja

    Újabb aggasztó előjel a McLarennek, Verstappen a mexikói péntek leggyorsabbja

    Max Verstappennek meg sem kottyant az első szabadedzés kihagyása a Mexikóvárosi Nagydíjon, a másodikon ugyanis rögtön az élen robbant be a hétvégébe, miközben a bajnoki éllovas Oscar Piastri a mezőny második felébe szorult.

    A pénteki második gyakorlásra minden állandó versenyző visszakapta a volánt, miután az első edzésen még kilencen istálló is egy tesztpilótának adta egy-egy autóját, eleget téve az erre vonatkozó kvótának. A pálya határaival ismerkedő új autóba ülők közül pedig többen is kisebb kicsúszással kezdtek: Lewis Hamilton, Lance Stroll, Esteban Ocon és George Russell is így járt.

    Leclerc első edzésen jegyzett 1:18,380-as etalonját elsőként ő maga javította meg 15 perc elteltével, de a köridők akkor kezdtek el igazán látványosan javulni, amikor félidőhöz közeledve minden autón megjelentek a lágy gumik. A monacói ekkor 1:17,5-ös körre javított, pár perccel később azonban Verstappen 1:17,392-vel állt az élre, és ott is maradt a leintésig, hiszen a mezőny hamarosan áthelyezte a hangsúlyt a hosszú etapok gyakorlására.

    A három keverék közül többen is a lágyakon gyakorolták a versenyszimulációt, ez a gumitípus ugyanis szinte biztosan mindenkinél szerepet kap majd a versenyen – a közepes (C2) és a kemény (C4) között ugyanis ezen a hétvégén két lépést is hagyott a Pirelli, így utóbbi várhatóan nem lesz népszerű választás a futamra.

    A nap leggyorsabbja tehát Verstappen lett, akit Leclerc és Kimi Antonelli követnek az eredménylistán. Negyedik lett a jobbik McLarennel Lando Norris, negyed másodperccel lemaradva a holland mögött. A bajnokságot vezető Oscar Piastri azonban további hat tizedmásodperces hátránnyal csak a 12. lett, miután leggyorsabb körében hibázott az utolsó szektorban.

    Norrist Lewis Hamilton, George Russell, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso követi az első nyolc helyen, de még a 16. helyezett is egy másodpercen belül végzett Verstappenhez képest.

    A hétvége programja szombaton 19:30-kor a harmadik edzéssel folytatódik.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Leclerc kezdett az élen Mexikóban, a Red Bullban Verstappen helyettese is gyors

    Leclerc kezdett az élen Mexikóban, a Red Bullban Verstappen helyettese is gyors

    Charles Leclerc nyitotta az élen a mexikói F1-es hétvége első edzését, amelynek mezőnye újoncokkal volt teletűzdelve – közülük Max Verstappen ideiglenes helyettese, Arvid Lindblad szerepelt a legjobban.

    Szokatlan nyitóedzés zajlott a Mexikóvárosi Nagydíjon abban a tekintetben, hogy a húszfős mezőnyben kilenc tesztpilóta hajtott pályára, a Sauber kivételével minden istálló egy újoncnak adta ezt a 60 perces gyakorlási lehetőséget – ennek okairól itt írtunk.

    Ennek értelmében Lando Norrist Patricio O’Ward (McLaren), Lewis Hamiltont Antonio Fuoco (Ferrari), Max Verstappent Arvid Lindblad (Red Bull), George Russellt Frederik Vesti (Mercedes), Lance Strollt Jak Crawford (Aston Martin), Pierre Gaslyt Paul Aron (Alpine), Oliver Bearmant Ryo Hirakawa (Haas), Liam Lawsont Ayumu Iwasa (Racing Bulls), Carlos Sainzt pedig Luke Browning (Williams) helyettesítette.

    Nem meglepő módon az állandó pilóták uralták az eredménylista első felét, sokáig Oscar Piastri, majd Charles Leclerc birtokolta a legjobb időt a 2240 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő pályán. Az aszfalt porossága azonban néhány olyan versenyzőn is kifogott, akik ott lesznek a rajtrácson a hétvégén: Franco Colapintónak és Isack Hadjarnak volt egy kicsúszása, de a bajnoki éllovas Oscar Piastrinak is meg kellett fognia egyszer az elúszni akaró McLarenjét.

    Az első gyakorlás legjobb idejét végül Leclerc jegyezte, egy tizedmásodperccel jobb időt futva Kimi Antonellinél, és közel négyed adva a harmadik helyen záró Nico Hülkenbergnek. Az újoncok közül a Red Bullt vezető, jövő évi F1-es debütálásra is esélyes Lindblad szerepelt a legjobban, ő a 6. helyen végzett hat tizedmásodperces lemaradással, legyőzve a másik autót vezető Yuki Tsunodát is.

    A közép-európai idő szerint éjfélkor startoló második gyakorláson már a teljes állandó mezőny lesz munkában.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Leclerc-t még meg lehetne lepni olyasmivel, amivel Hamiltont már nem

    Leclerc-t még meg lehetne lepni olyasmivel, amivel Hamiltont már nem

    Charles Leclerc nem merne Max Verstappen világbajnoki címszerzésére fogadni, de a mezőny más tagjai nincsenek ilyen konzervatív állásponton. Csapattársa, Lewis Hamilton, de a fiatal pilóták is simán kinézik a hollandból a fordítást.

    Verstappen hátránya a Holland Nagydíjat követően még 104 pont volt a bajnokságot vezető Oscar Piastrihoz képest, és sem ő, sem a Red Bull vezetősége nem beszélt már reális címszerzési esélyről. Ezután viszont nagy fordulat következett, a holland a következő négy nagydíjon egyaránt több pontot szerzett Piastrinál és Lando Norrisnál is, három győzelmet is bezsákolva pedig ripsz-ropsz 40 pontosra csökkentette lemaradását. Öt versenyhétvége van még hátra, és ha az olló hasonló ütemben záródik tovább, nagyon is reális forgatókönyv lehet a fordítás.

    Hamilton már intelmet is intézett a két McLaren-pilóta felé, miszerint ha nem szedik össze magukat, Verstappen el fogja happolni előlük a címet a szezon első felében mutatott dominanciájuk ellenére is.

    Leclerc azonban máshogyan látja a holland esélyeit:

    „Nagyon meg leszek lepve, ha ebből a helyzetből megnyeri a bajnokságot. Kétségtelen, hogy mindig ura a helyzetnek és mindig rendkívül jól teljesít, de a 40 pont az akkor is 40 pont, és ez jelentős különbség. Szóval ha fogadnom kellene egy dollárral, azt a McLaren-versenyzőkre tenném. De persze Maxot mindig számításba kell venni” – idézi a Ferrari monacói pilótáját az Autosport.

    „A Red Bull alighanem tovább foglalkozott a fejlesztésekkel, mint más csapatok. A McLaren már elég rég leállt velük, mi is elég rég leálltunk velük, míg a Mercedes és a Red Bull egy kicsit tovább fejlesztett.”

    Úgy tűnik, hogy Leclerc kisebbségben van a véleményével, legalábbis a Mexikóvárosban ebben a témában megkérdezett többi versenyző, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Gabriel Bortoleto és Oliver Bearman egyaránt esélyesnek látják még Verstappent a zsinórban ötödik bajnoki címére.

    A Sauber brazil újonca a szuperlatívuszokkal sem spórolt a holland kapcsán, akire elismerten felnéz.

    „Hihetetlen, amit csinál. Számomra ez az egyik legnagyszerűbb visszatérés egy bajnokságban, ami valaha történt. Meglátjuk, mit tud vele elérni. Az év legnagyobb részében nem az övé volt a legjobb autó – sőt, a három legjobb valamelyike sem –, mégis ilyen sokáig ott tudott maradni a harcban. Most pedig rátaláltak valamire az autóval, és jó eredményeket tudott szállítani. Ez máris történelmi” – fogalmazott Bortoleto.

    „Az nem lepett meg, hogy képes erre, de az már igen, hogy ilyen jelentősen tudták fejleszteni az autót a nyári szünet óta. Ezt ugyanis nem könnyű megtenni, különösen akkor, ha egy csapat már ilyen magas szinten áll, mint ők.”

  • Verstappen Norrisnak: Ott a sárga csík, azt kell nézni!

    Verstappen Norrisnak: Ott a sárga csík, azt kell nézni!

    Az ügy talán lezárult, de Max Verstappen még egy csípős reakcióval szólt oda Lando Norrisnak, aki segédeszközként egy ragasztószalagot is használ az F1-es rajtok előtt.

    Az USA Nagydíj után ráirányult a figyelem egy a célegyenes melletti korlátra helyezett ragasztószalagra, ami Norrisnak nyújt segítséget ahhoz, hogy precízen álljon be a rajtkockájába, ugyanis a Red Bullt 50 000 eurós pénzbírsággal büntették, amikor egy szerelő a felvezető kör ideje alatt le akarta azt szedni, ettől remélve, hogy megnehezíti Norris dolgát. Nem a szalag leszedésének szándéka miatt szankcionálták az istállót, az nem szabálytalan, hanem azért, mert az illető ehhez túl későn akart visszamenni a rajtrácsra, amikor a bokszutca oldalán lévő kapunak már a bezárása zajlott.

    Mint arról még a múlt hétvégi történések előtt írtunk, nem Norris az egyetlen, aki használ efféle, teljesen legális segédeszközt a rajtnál, a McLaren britje mindenesetre Mexikóvárosban elárulta, már nagyon ritkán veszi igénybe a ragasztószalagot viszonyítási pontként.

    Van persze egy hivatalos mankójuk is a versenyzőknek, egy a rajtkockájukból oldalra hosszan kinyúló sárga felfestés. Alapesetben ehhez igazítják beállási pozíciójukat, de amiatt is érkezett már panasz, hogy a pilótafülke mélységéből elég nehéz meglátni ezt a csíkot – autófüggő, hogy egy versenyzőt mennyire akadályoznak ebben az autó idomai és elemei.

    Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Max Verstappen mindenesetre jelezte Norris felé, ő azok közé tartozik, akik a hagyományos módszert használva állnak fel a rajthelyükre – és a McLaren is elkerülhetett volna minden ekörüli cselszövést, ha a brit is így tenne.

    „Nos, látható ott egy sárga csík a rajtkockában – azt kell nézni! – ironizált a holland, akit a Racer idéz. – Aztán egyszerűen csak parkoljunk oda. Nem igazán számít, hogy mihez viszonyítunk, de megértem, hogy mások különféle gyakorlatokat dolgoztak ki.”

    Azt viszont a holland sem vitatja, hogy saját csapata a múlt hétvégén szabálysértés árán próbálta levenni Norris szalagját, ami a szezon korábbi szakaszában néhányszor már sikerült nekik.

    „Úgy tűnik, Austinban ez valamiért tovább tartott, és a kapu bezárult. A felügyelők indoklásából elég egyértelmű, hogy mi történt, szóval érthető, ha ilyenért pénzbírság jár. És persze nem is kell, hogy ennek a ragasztószalaghoz legyen köze. Egyszerűen nem szabad feltartani a kapu bezárásának folyamatát.”

    A ragasztószalag-ügynek viszont talán folytatása már nem is lesz, miután Mexikóvárosban a McLaren és a Red Bull csapatfőnöke megegyezett, hogy ezzel nem bosszantják többé egymást.

  • Miért most ültették kispadra a mezőny közel felét az F1-ben?

    Miért most ültették kispadra a mezőny közel felét az F1-ben?

    Több érv is szól amellett, hogy a tízből kilenc F1-es csapat a mexikói hétvége első szabadedzésén padoztatja az egyik vesrenyzőjét.

    A Mexikóvárosi Nagydíj magyar idő szerint 20 óra 30 perckor kezdődő pénteki első szabadedzésén a 20 fős mezőny 9 tagjának is megfigyelői szerep jut, a Saubert kivéve ugyanis az összes istálló újoncot ültet az egyik autójába, így nem láthatjuk az első 60 perces gyakorláson többek között Lando Norrist, Lewis Hamiltont, Max Verstappent és George Russellt sem.

    Az F1-ben 2022-ben vezették be azt a szabályt, hogy egy csapatnak évi kétszer olyan pilótát kell beültetnie az autójába első szabadedzésen, aki legfeljebb két F1-es futamon indult korábban. Korhatár nincs, így adott esetben egy tapasztaltabb, ám F1-es szinten akkor is újoncnak számító versenyző is részt vehet, mint arra ma is lesz példa.

    Ez a szám azonban az idei évtől a duplájára nőtt, azaz egy versenyzőnek már évi két edzést kell kiülnie, ha csapata igazságosan osztja el a beugrásokat, ami például hátrányba hozhatja Oscar Piastrit, mivel neki várhatóan a szezonzáró, adott esetben a vb-címről döntő Abu-dzabi Nagydíjon kell majd padoznia.

    Példátlan tettre készülhet a McLaren, aminek Piastri ihatja meg a levét

    És hogy miért döntött úgy a 10-ből 9 istálló (a Sauber azért nem, mert ők már mind a négy kötelező alkalmat teljesítették), hogy Mexikóban tudja le az újabb újonclehetőséget? Egyrészt azért, mert a szezon vége felé járunk, ilyenkor pedig a csapatok már jellemzően nem hoznak nagy fejlesztéseket, ami az idei évre különösen igaz, hiszen a 2026-os szabályváltozások miatt a legtöbb istálló már rég leállt az idei autója fejlesztésével, így nem kell újításokat kiértékelnie, amire nyilván az állandó versenyzőkkel való körözés az ideálisabb.

    Az utolsó öt hétvégéből pedig kettő sprint, ahol eleve kizárt újonc szerepeltetése, lévén egyetlen szabadedzést rendeznek, így Mexikó, Las Vegas és Abu-dzabi marad. Ezek közül Las Vegasban a legrizikósabb tapasztalatlan pilóta szerepeltetése a falak közelsége miatt. Abu-Dzabinak eközben megvan az az előnye, hogy villanyfényes futam lévén a még nappali viszonyok között rendezett első edzés nem túl releváns, Mexikó mellett viszont az szól, hogy nem igazán kell sokat foglalkozni az autók aerodinamikai beállításával, mert a nagy tengerszint feletti magasság miatt mindenki maximális leszorítóerővel megy.

    Nagy sebességgel elszállva tört autót a mexikói beugrásra készülő F1-es pilóta (videó)

    Ami azonban döntő tényező, az a pálya állapota, Alex Albon szerint ugyanis a mexikói pálya annyira poros szokott lenni (ne feledjük, egy 21 milliós metropolisz közepén fekszik), hogy az első edzésen még alig, vagy egyáltalán nem tudnak értelmezhető adatokat gyűjteni.

    „Tulajdonképpen ezért lesz pályán az összes újonc. Emellett ez jó pálya tanulni, relatíve egyszerű, noha van néhány fal, amit én is megtaláltam már néhányszor. De annyira poros, hogy a pálya javulásának mértéke az első edzésen az egyik legmagasabb az egész szezonban. Gyakran mondjuk, hogy itt nem is változtatunk az autón az első és második edzés között, hacsak nincs valami súlyos gond, mert a második edzésig nem tudod, hogy milyen valójában az autó” – ecsetelte a Williams versenyzője.

    George Russell erre ráerősítve hozzátette, hogy valójában még azt is lehet mondani, hogy előnyös kihagyni itt az első edzést, mert a pálya annyival lassabb, hogy nem releváns a körözés a folytatásra nézve, és így legalább nem rögzül a versenyzőben ez a tapasztalat.

    A csapatok felállása az első mexikói szabadedzésre:

    McLaren: Pato O’Ward Lando Norris helyett
    Ferrari: Antonio Fuoco Lewis Hamilton helyett
    Red Bull: Arvid Lindblad Max Verstappen helyett
    Mercedes: Fred Vesti George Russell helyett
    Aston Martin: Jak Crawford Lance Stroll helyett
    Alpine: Paul Aron Pierre Gasly helyett
    Haas: Ryo Hirakawa Oliver Bearman helyett
    Racing Bulls: Ayumu Iwasa Liam Lawson helyett
    Williams: Luke Browning Carlos Sainz helyett
    Sauber: nincs változás

  • A Red Bull a mexikói futamtól kezdve felhagy a McLaren bosszantásával

    A Red Bull a mexikói futamtól kezdve felhagy a McLaren bosszantásával

    Nem lesz több szalagletépés – állapodott meg a McLaren és a Red Bull csapatfőnöke.

    Brit sajtóértesülések szerint vége a szalagügynek, a Red Bull a Mexikóvárosi Nagydíjtól kezdve ugyanis felhagy azzal a néhány futam óta meglévő szokásával, hogy megpróbálja a felvezető kör előtt eltávolítani a Lando Norris számára a bokszutca falára referenciaként felragasztott szalagot. A brit versenyző más pilótákhoz hasonlóan a felvezető kör végén a rajthelyére történő minél pontosabb beálláshoz használta ezt a versenymérnöke által feltett ragasztót, noha elmondása szerint az utóbbi időben már csak biztosítékként volt ott, és nem ezt figyelve foglalta el a helyét.

    Arra, hogy a Red Bull már futamok óta igyekszik eltávolítani a ragasztószalagot, azok után derült fény, hogy Austinban a bikás istálló 50 ezer eurós büntetést kapott, amiért az egyik szerelője visszament a rajtrácsra, megpróbálva még egy kísérletet tenni a szalag eltávolítására – mert bár a szalagra vagy annak leszedésére nincs szabály, a szerelő nem tartotta be az őt a bokszutcába tessékelő pályabírók utasításait, ami viszont már szabályellenes.

    A Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtónapján Norris is megszólalt az ügyben, valamint több részlet is kiderült, például, hogy a Red Bull már futamok óta igyekszik beleköpni a McLaren levesébe a szalag leszedésével, amire a wokingiak több megoldással is reagáltak. Az Autosport azt írta, volt, hogy egyfajta anyaggal kezelték a szalagot, hogy az a leszedése után is nyomot hagyjon, a The-Race.com pedig olyan módszerekről számolt be, mint a szalag hosszú, függőleges csíkokra vágása, hogy ne lehessen egyben lehúzni, illetve egy szerelő utolsó pillanatig a szalag előtt hagyása, amire válaszul a Red Bull is hátrahagyta egy emberét.

    Ezeknek a játszmáknak azonban mostantól vége, a szaklap értesülései szerint ugyanis a McLaren, valamint a Red Bull csapatfőnöke, Andrea Stella, illetve Laurent Mekies a héten megbeszélték az ügyet, és bár a riválisok közötti ártalmatlan játszmázásnak tartják, úgy döntöttek, hogy véget kell vetni neki, mielőtt valaki túlzásokba esne, vagy elterelné a figyelmet a lényeges dolgokról, mivel egyik fél sem akarja, hogy elmérgesedjen a rivalizálás a két csapat között.

    A McLaren pedig valószínűleg továbbra is felhelyezi majd a szalagot Norrisnak biztonsági tartalékként.

  • Leclerc megnevezte, mi nehezítheti meg a Ferrari dolgát Mexikóban

    Leclerc megnevezte, mi nehezítheti meg a Ferrari dolgát Mexikóban

    Charles Leclerc az austini 3. helye után reménykedve várja a Mexikóvárosi Nagydíjat, de nem gondolja, hogy az idén harcban lesznek az első helyért.

    A Ferrari pozitív austini hétvége után érkezett meg Mexikóba, hiszen Texasban a 3. és 4. helyen végeztek a nagydíjon, pedig az a hétvégéjük is eléggé lehangolóan indult. Ráadásul egy olyan helyszínen próbálhatják meg megismételni ezt a szereplést, ahol tavaly Carlos Sainz révén nyertek, míg Charles Leclerc Lando Norris mögött célba érve a 3. lett. A monacói versenyző azonban úgy érzi, az idén nem lesznek ilyen jó helyzetben.

    „Carlos egész hétvégén nagyon erős volt, és nehéz volt megközelítenem. Jelenleg azonban nem tűnik valószínűnek, hogy ezen a hétvégén ugyanazért a célért küzdjünk, mint 2024-ben. A remény persze mindig megvan, de az az érzésem, hogy most távolabb vagyunk, mint tavaly. Úgy gondolom, nagyon nehéz lesz versenyt nyerni a szezon végéig, hacsak nem történik valami váratlan” – idézi Leclerc-t a Motorsport olasz kiadása.

    Leclerc beszélt még az austini hétvégéről is, és abbéli reményét fejezte ki, hogy az ott szerzett tapasztalatokat kamatoztathatják Mexikóban, ugyanakkor megemlített két dolgot, amivel meggyűlhet a bajuk.

    Leclerc visszaszólt az újságíróknak az austini harmadik helye után

    „A csalódást keltő sprintidőmérő után nem alakítottuk át teljesen az autót, csak néhány beállítást módosítottunk, és főként arra koncentráltunk, hogyan készítjük elő a gumikat. Ez a terület idén nagyon-nagyon érzékeny számunkra. A múlt hétvégén sokat tanultunk, és remélem, hogy az Austinban végzett munka Mexikóban is működhet. De nem akarom túlfűteni a várakozásokat – idén már többször láttuk, mennyire megváltoznak az erőviszonyok egyik hétvégéről a másikra. A magasság nem segít, aztán ott van a fékek túlmelegedése, ami – mint tudjátok – Szingapúrban gondot okozott nekünk. Érdekes lesz a pályán ellenőrizni, mennyit tanultunk a Marina Bay-i problémákból.”

    Egy dolog viszont Leclerc szerint a Ferrari-pilóták malmára hajthatja a vizet abban az esetben, ha képesek lesznek felvenni a kesztyűt a McLarennel és Max Verstappennel.

    „Azt hiszem, amikor egy ellenféllel harcolsz, mindig nagyon számít a környezet, amelyben ez a párharc zajlik. Az én esetemben nincs sok veszítenivalóm, míg nekik épp az ellenkezője igaz – ez adhat nekünk egy kis előnyt. De ahhoz, hogy ezt kihasználjuk, tartanunk kell a tempójukat, ami nem könnyű feladat, mert nincs meg az a ritmusunk, amit szeretnénk, és jelenleg nem tűnik úgy, hogy a McLaren vagy a Red Bull szintjén lennénk. De ha mégis ott leszünk, biztos vagyok benne, hogy ha csatába keveredünk, Max, Lando és Oscar óvatosabb lesz velem szemben. Ezt fontos szem előtt tartani.”

  • Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Lewis Hamilton tanáccsal látta el a meglepődött Oscar Piastrit és az autójában bízó Lando Norrist a Max Verstappen elleni csatához.

    Miután Max Verstappen négy versenyhétvége alatt 64 pontot dolgozott le a hátrányán Oscar Piastrival szemben, és jelenleg 40 ponttal követi az összetett harmadik helyén az ausztrált, valós esély mutatkozik arra, hogy a négyszeres világbajnok odaérjen a két McLaren-pilótára, és háromszereplőssé változtassa a bajnoki finálét. Amennyiben így lesz, a Verstappennel 2021-ben megküzdő és alulmaradó Lewis Hamilton szerint Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak olyanná kell válnia, mint a holland, különben Verstappen kiénekli a sajtot a szájukból.

    „A nyomás óriási. Ilyenkor fel kell húzni a szemellenzőt, és mindent kizárni, ami kívülről jön. Rengeteg hatás ér, pozitív és negatív is. Emellett tényleg kíméletlennek kell lenni – és Max pontosan ilyen. El fogja venni tőlük a címet, ha ők nem lesznek ugyanolyanok – jelentette ki a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak. – Nyomniuk kell, és mélyre kell ásniuk magukban, hogy képesek legyenek feltartóztatni olyasvalakit, mint Max, abban az autóban, amiben most ül. De ahhoz, hogy bármelyikük előtte végezzen, a következetesség a kulcs – és ezt Maxnál láttuk az utóbbi néhány futamon.”

    A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    Hamilton kiemelte, hogy mivel Verstappen már négyszeres világbajnok, több tapasztalata van az egyaránt első vb-harcát vívó Norrisszal és Piastrival szemben, valamint a helyezéséből adódóan is könnyebb a dolga.

    „Itt van három elképesztően tehetséges versenyző, és nem tudom megjósolni, hogy miként fognak viselkedni. Max négyszer nyert már, szóval tudja, milyen, üldözőnek lenni pedig sokkal könnyebb, mint üldözöttnek. Amikor te vezetsz, valaki pedig közeledik, az jobban hatással van rád, mintha te lennél az üldöző és nem lenne veszítenivalód. Az élen állva csak te veszíthetsz” – mondta a 40 esztendős brit.

    Piastri meglepődött, Norris szerint mostantól az övék a jobb autó

    A Mexikóvárosi Nagydíj sajtónapján megtudhattuk, hogy a McLaren a pilótáik austini sprinten történt ütközése után nyomott egy resetet és tiszta lappal vág neki az utolsó öt hétvégének, ami annyit jelent, hogy Piastrit nem szankcionálták, ellenben törölték Norris szingapúri ütközésért kiszabott csapaton belül büntetését.

    Ez nyilván annak is szól, hogy Wokingban is tudják: Verstappen és a Red Bull feltámadását nem lehet félvállról venni. A pilóták nem is veszik, de azért mindketten igyekeztek azt erősíteni, hogy továbbra is rajtuk múlik, hogy kettejük közül kerül-e ki az idei világbajnok.

    „[Verstappen] Monza óta mutatott formája egy kicsit meglepett. A szezon korábbi szakaszában voltak ugyan villanásai, de elég nagy visszaesések is. Tudjuk, hogy rengeteg fejlesztést próbáltak bevetni az autójukon, hogy javítsanak rajta, de Max gyorsabban visszatért a harcba, mint amire számítottam” – mondta Piastri, akitől ezután azt kérdezték, aggódik-e a négyszeres világbajnok miatt.

    „Ez nem igazán olyasmi, amin gondolkodom. Az utóbbi néhány hétvégén következetes és erős volt, de nincs értelme ezen aggódni vagy erre koncentrálni. Ami segíthet abban, hogy megnyerjem a bajnokságot, az az, ha magamból, az autóból és a csapatból is kihozom a maximumot. Ő ott van, harcban van, de végső soron ez nem változtat azon, ahogyan versenyzem.”

    Wolff szerint Verstappen van előnyben; azt is megindokolta, hogy miért

    Norris eközben azt fejtegette, hogy a szezon hátralevő részében szerinte az ő autójuk lesz a jobb (miközben ezt semmi nem garantálja, főleg úgy, hogy a Red Bull a hírek szerint Las Vegasban újabb fejlesztést vet be, míg a McLaren már nem hoz újítást az idén)

    „Max az elmúlt egy hónapban nagyon jó formában volt. Jobban teljesítettek, mint mi. Megnyert néhány futamot – és hát ő Max Verstappen. Bolondság lenne nem esélyt adni neki. Jelenleg jobb formában vannak, sok versenyen gyorsabbak is voltak. De még mindig van esélyünk. Mostantól a szezon végéig jobb autónk van, és ezt kell kihasználnunk” – jelentette ki Norris.

    Mindeközben Verstappen továbbra is azt az elvet vallja, hogy továbbra is a maximumra kell törekedniük, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. „Egyértelmű, hogy jó sorozatban vagyunk, sokkal jobban élvezem így, és igyekszünk megtartani ezt a lendületet. Tudjuk, hogy tökéletesen kell teljesítenünk a végéig, ha esélyt akarunk, de csak próbálunk mindent maximalizálni, és majd meglátjuk, hová jutunk” – nyilatkozta Mexikóban a holland.

  • A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    A múlt héten derült fény arra, hogy a Red Bull milyen trükkel igyekszik versenyek óta hátráltatni a McLarent. A Mexikóvárosi Nagydíj előtt még több részlet derült ki, valamint Lando Norris is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

    Az USA Nagydíj után kiderült, hogy a Red Bull futamok óta kétes módszerekkel próbálta hátráltatni Lando Norrist a rajtoknál, ami olykor sikerült is nekik. A McLaren versenyzője ugyanis a több pilóta által is használt ragasztószalagot helyeztet el a bokszutca falán vagy a célegyenes melletti védőfalon (attól függően, hogy melyik oldalról rajtol), hogy annak segítségével a lehető legpontosabban tudjon felállni a felvezető kör végén a rajtrácsra.

    A Red Bull azonban ezt már többször megpróbálta leszedni, Austinban azonban ráfázott, a csapat egyik szerelője ugyanis a felvezető kör kezdete után még visszament a célegyenesbe, hogy újra megkísérelje a leszedést – elsőre nem jött össze –, amivel szabályt szegett. A bikás istállót ezután az FIA 50 ezer euróra (25 ezret felfüggesztett) büntette, a világ pedig értesült a Red Bull trükközéséről, ami egyébként önmagában nem szabálytalan, legfeljebb sportszerűtlen.

    Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    A Mexikóvárosi Nagydíj előtt aztán több dolog is kiderült az üggyel kapcsolatban. Például az, hogy Norris Austinban nem is használta referenciának a szalagot, sőt, legtöbbször már nem is szokta (legalábbis az ő elmondása szerint), azaz a Red Bull nem feltétlenül tud vele kitolni annak leszedésével.

    „Jó munkát végeztek, mert megtehetik. Nem használtam a szalagot, ami miatt ez extrán mulatságos volt, mivel nem volt rá szükségem. Csak szükség esetére tettük fel. Ez extrán viccessé tette, mert büntetést kaptak érte, miközben nekem nem is volt rá szükségem. Megpróbálták leszedni, de nem sikerült, mert változtattunk rajta, ezért nem tudták leszedni. Egyszerűen csak mulatságos volt. Apró játszmák a cspaatoknak, amikkel szórakoztatják magukat, de most mi voltunk azok, akik nevettek” – nyilatkozta Norris a csütörtöki sajtónapon.

    A Red Bull ott tervez újabb tőrt döfni a McLarenbe, ahol annak a legjobban fájhat

    A McLaren britje megerősítette, hogy már korábban is babrált a Red Bull a szalaggal. „Már korábban is megpróbálták leszedni, azt hiszem Monzában, meg néhány másik versenyen. Mulatságos volt látni, ahogy próbálják leszedni, de aztán nem jött össze a terv. A folytatásban is használni fogom. Olykor egyáltalán nincs rá szükségem, mert kicsit túl messze is van, de olykor van. A versenyek 95%-án azonban most már a rajtrácson levő vonalat használom.”

    Az Autosport pedig megtudta, hogy a McLaren elkezdte olyan anyaggal bevonni a szalagot, amely akkor is nyomot hagy a bokszfalon, ha magát a szalagot leszedik, Szingapúrban pedig ez össze is jött a Red Bullnak, amely egy kis üzenetet is kapott, a szalag alá a McLaren ugyanis odaírta, hogy „több szerencsét legközelebb.”

    Változó, hogy ki és mikor használja

    Ami Norris szalagozását illeti, a szaklap úgy tudja, hogy a bahreini futam után kezdte el ezt használni a McLaren, mert Szahírban a brit pilóta kissé túllógott a rajtkockán. Persze mint az Norris szavaiból is kiderül, enélkül is be lehet állni, így a szalag csak egyfajta mankó, illetve arra is jó, hogy maximalizálják vele a rendelkezésre álló helyet, azaz a versenyző egyetlen centiméterrel se álljon hátrébb annál, ami még szabályos. Amikor a vb-cím a tét, minden milliméter számít…

    Emellett fontos megjegyezni azt is, hogy miként arra több rivális is rámutatott, autófüggő, sőt, fejlesztésfüggő is lehet, hogy kinek, mikor van szüksége ragasztószalagra.

    „Szerencsés vagyok, mert az autómban van egy nagyon jó tájékozódási pont [az oldaldobozon lévő tükörrögzítési pontok], ami segít, hogy pontosan be tudjak állni. De voltam már olyan autóban, ahol ez a lehetőség nem volt meg, és akkor a falon lévő szalagot kellett használni, hogy a rajtrács pozíciójához igazodjak. Szóval ez teljesen autófüggő. De igen, tudom, ha én lennék a Red Bull csapatfőnöke, pontosan mit tennék azzal, aki megpróbálna ilyet csinálni…” – mondta Carlos Sainz, utalva a Red Bull trükközésére.

    „Autóról autóra változik, mennyire könnyű látni a rajtkockádat, mert ez attól függ, milyen a oldalütközés elleni védelmi struktúra, és hogy az mennyire van magasan vagy előrébb – tette hozzá Nico Hülkenberg. – Ezekkel az új generációs autókkal nem egyszerű, szerintem senkinek sem. Én személy szerint nem használok szalagot. Az utolsó pillanatban meglátom [a sárga vonalat], és onnantól érzésből ítélem meg, hol lehetek – néha jobban, néha rosszabbul –, de eddig még nem léptem túl. De ezekkel az autókkal ez mindenképp kihívás.”

    „Az F2-ben és minden más kategóriában nagyon könnyű megmondani, hol van az első gumiabroncsod a sárga vonalhoz képest, de most annyi aerodinamikai elem van az autón, és az autó nem arra készült, hogy a sárga vonalat lásd – hanem arra, hogy a pályán a lehető leggyorsabban menjen – mutatott rá Oliver Bearman. – Amikor pedig megkaptuk az új fejlesztést az idei autón, néhány geometriai elem megváltozott, és most még kevésbé látom a sárga vonalat. Szóval ha attól lesz gyorsabb az autó, hogy még kevésbé látod a sárga vonalat, akkor gondolom, a McLaren pilótái egyáltalán nem látják…”

  • A Red Bull ott tervez újabb tőrt döfni a McLarenbe, ahol annak a legjobban fájhat

    A Red Bull ott tervez újabb tőrt döfni a McLarenbe, ahol annak a legjobban fájhat

    Van egy komoly különbség az egyéni vb-címért versenyben lévő Max Verstappen Red Bullja, valamint Oscar Piastri és Lando Norris McLarenje között, ugyanis míg az előbbire érkezik még fejlesztés az idén, utóbbira már nem.

    A paddockban elterjedt általános vélekedés szerint az elmúlt négy versenyhétvégén az éllovas Oscar Piastrin 64 pontot hozó Max Verstappené jelenleg a legjobb autó a Forma–1-ben, miután a Red Bullnak sikerült fejlesztésekkel újra igazán ütőképessé tennie az RB21-est. Helmut Marko, a bikások motorsport-tanácsadója pedig az USA Nagydíj után előrevetítette, hogy nem állnak meg itt, és „van még valami a tarsolyunkban”, majd hozzátette, nem tudja, mikor vetik azt be.

    Eközben a McLaren már egy ideje nem fejleszti az MCL39-est, Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke Austinban pedig közölte, hogy a hátralevő versenyeken sem érkezik újítás az autóra, és a rendelkezésre álló csomagból kell kihozniuk a legtöbbet. De nemcsak ezt mondta el az olasz szakember, hanem azt is, hogy a maradék öt hétvégéből a Las Vegas-i lehet számukra a legnehezebb, ami illeszkedne az eddigi sormintába. A McLarennek ugyanis szüksége van a minél hosszabb középgyors kanyarokra ahhoz, hogy igazán életre keljen, az utcai pályákon pedig ilyenekből eredendően kevés van.

    A Red Bull tehát eleve előnyben lehet velük szemben a kaszinóvárosban, a Motorsport.com olasz kiadása pedig úgy tudja, hogy a bikások az idei utolsó fejlesztésüket/fejlesztéseiket Las Vegasban fogják bevetni, és amennyiben ezek beválnak, azzal újabb csapást mérhetnek a nagy riválisra.

    Ráadásul ott van még a Mercedes is, amely Vegasban híresen jó szokott lenni, George Russell szingapúri győzelme pedig bizakodásra adhat okot a brackley-i istállónak, amely bekavarhat a vb-harcba, amennyiben a McLareneket mondjuk legyőzi, de Verstappennel már nem bír el.