Címke: Forma-1

  • „Nonszensz” – két korábbi F1-es pilóta szerint sem trükközik a McLaren

    „Nonszensz” – két korábbi F1-es pilóta szerint sem trükközik a McLaren

    Ralf Schumacher és Martin Brundle is úgy véli, alaptalanok azok a pletykák, melyek szerint a McLaren Lando Norrist favorizálja.

    Mexikóban Lando Norris átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, miközben Oscar Piastri végigszenvedte a hétvégét, amitől rögtön beindultak a találgatások arról, hogy a McLaren a brit pilótát részesíti előnyben. Nemrég még Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére is úgy nyilatkozott, hogy a wokingiak Norris vb-címét szeretnék, mert ő jobban eladható a médiának. A valóság azonban az, hogy semmi nem utal arra, hogy a McLaren bármilyen módon is visszafogná Piastrit, akinek a küszködésére a tényeken alapuló magyarázat a legkézenfekvőbb. Erről ITT írtunk bővebben.

    Szerencsére azért nem mindenki szállt fel a „McLaren Norrist tolja” vonatra, Ralf Schumacher például a német Sky-on megbízható forrásra hivatkozva állította, hogy Zak Brownnak, a McLaren vezérigazgatójának teljesen mindegy, hogy melyik versenyzője lesz a világbajnok.

    „Nonszensz, hogy Zak Brown Norrist preferálja. Csak egy dolgot mondhatok, és ezt megbízható forrásból tudom: Zak Brown senkit nem preferál, csakis a leggyorsabb versenyzőjét. Egyáltalán nem érdekli [hogy melyikük nyer]. A legfontosabb, hogy a csapattal legyen világbajnok és legyen egy világbajnok a csapatban. Ő egy üzletember. Legyen bármennyire is kedves, valójában nagyon kemény. Nem érdekli, hogy a két pilótából melyik fog nyerni” – közölte Schumacher.

    Eközben Martin Brundle a Sky F1-es podcastjában azt fejtegette, hogy egyetlen csapat sem azért versenyez, hogy kitoljon az egyik pilótájával. „Mindenki nyugodt lehet, hogy egy csapat nem költ el 400 millió dollárt évente és foglalkoztat 1500 embert azért, hogy az egyik autóját egy kicsit lassabbá tegye. Mindenki, akinek köze van Oscarhoz, azt akarja, hogy nyerjen, és már Brazíliában fordítson. A szezonjának első része lenyűgöző volt, és nem felejted el egyik napról a másikra, hogy miként nyújts ilyen teljesítményt.”

    Brundle úgy véli, Piastrinál egyszerűen nem klappolt valami az utóbbi két hétvégén, miközben a nyomás is kezd hatással lenni rá. „Valami egyszerűen csak félresiklott. Amiatt, ahogyan ezek az autók belemennek a kanyarokba, és mert annyira szoros a verseny, elég csak egy kicsit lemaradnod. Nagyon jó hétvégére van szüksége. Hogy sok mindent hall-e? Nagyjából egész szezonban úgy jellemeztük őt, mint akire nincsen hatással az ilyesmi, mert így tűnt. Mindig annyira nyugodt volt a rádióban, nem hagyta, hogy bármi megzavarja, de ez az üvegplafon hirtelen eltűnt fölüle és most küszködik.”

  • „Túl gyenge, és nem diktátor” – a Ferrari főnökébe és Hamiltonba is belerúgott az F1 korábbi vezére

    „Túl gyenge, és nem diktátor” – a Ferrari főnökébe és Hamiltonba is belerúgott az F1 korábbi vezére

    Lewis Hamilton és Fred Vasseur is megkapta a magáét Bernie Ecclestone-tól.

    Ha így folytatja tovább, a Ferrarinak még az a „bravúr” is összejöhet, hogy a híres, 1979-től 2000-ig tartó nagy böjtidőszaknál is hosszabb ideig nem nyer (egyéni) világbajnoki címet a Forma–1-ben (ellenben azon kívül már az idén nyerhet). Ehhez az kellene, hogy 2026-ban, 2027-ben és 2028-ban sem a maranellóiak valamelyik versenyzője legyen a világbajnok, három idénye van tehát még elkerülni a negatív csúcsdöntést a Scuderiának.

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére azonban jelenleg aligha fogadna arra, hogy ez összejön, a nemrég 95. születésnapját ünneplő üzletember szerint ugyanis a jelenlegi csapatfőnökkel a Ferrari nem fog felérni a csúcsra. „A probléma az, hogy a Ferrari csak akkor sikeres, ha egy diktátor áll az élén. Nem olaszul beszélnek ott, hanem ferrarisan. Olaszországban mindenki beleszól abba, mi a helyes és mi nem. [Fred Vasseur] túl gyenge, és nem diktátor” – kritizálta a csapatot 2023 óta irányító, az idén szerződést hosszabbító francia szakembert Ecclestone a Sky Sports-nak.

    Az F1 egykori mindenható ura azonban nemcsak Vasseurt, hanem Lewis Hamiltont is kritizálta. „„Minden kicsúszik a kezei közül ott. Világbajnok akart lenni a Ferrarinál, és most meglepődik, hogy nem sikerül neki. Hamilton az elmúlt tíz év egyik legjobbja, de nem a legjobb” – közölte a hétszeres világbajnokról, akinek a szerződtetése szerinte csak „pénzügyi marketingprojekt”, és szerinte Hamilton a jövőben inkább a divat világában fog érvényesülni.

  • Verstappen és a McLaren pilótái is egyre nagyobb veszélyben – lehet, hogy ez dönti el az idei bajnoki címet?

    Verstappen és a McLaren pilótái is egyre nagyobb veszélyben – lehet, hogy ez dönti el az idei bajnoki címet?

    Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri is a határon táncol, de egy bizonyos dologban a holland áll a legrosszabbul négy hétvégével az idei szezon vége előtt.

    Négy versenyhétvégével (négy nagydíj, két sprint) az idei szezon vége előtt három versenyzőnek van még reális esélye a világbajnoki címre. Közülük értelemszerűen a pontversenyt vezető Lando Norris a legnagyobb esélyes, de a küzdelem abszolút nyílt közte és a tőle mindössze 1 pontra levő Oscar Piastri között, míg a brittől 36 pontos lemaradásban levő Max Verstappennek már alighanem némi szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy zsinórban ötödször is világbajnok legyen.

    Ez a szerencse pedig akár valamelyik McLarennek kiosztott hátrasorolásos büntetés képében is érkezhet, már ha ezt szerencsének lehet nevezni, hiszen az év ezen szakaszában már a legtöbb csapat (amelyek korábban nem vállaltak be büntetést) a határán van a felhasználható erőforrás-elemeknek. Az idén pilótánként négy belső égésű motort, négy turbófeltöltőt, négy MGU-H-t és négy MGU-K-t, továbbá két energiatárolót és két vezérlőelektronikát lehet használni, míg a kipufogórendszerek száma nyolcban van maximálva.

    Amennyiben valaki túllépi a limitet, automatikusan 10 helyes rajtbüntetést kap, majd minden további túllépéssel 5 rajthelyet.

    A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    Rossz hír ugyanakkor Verstappennek, hogy a vb-aspiránsok közül pont ő áll a legrosszabbul kipufogó téren, hiszen a nyolcadik kipufogórendszert használja éppen, azaz egy újabb beszerelése 10 helyes hátrasorolást eredményez. Ezzel szemben Norris és Piastri eddig csak 3-3 kipufogórendszert használt, úgyhogy nekik ezen a téren aligha kell büntetéstől tartaniuk.

    Ami viszont mindhárom pilótának rossz hír, hogy a fő erőforrás-elemek mindegyikét kimaxolták már, azaz mindannyian megkapták már a negyedik belső égésű motort,  turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t, valamint a második energiatárolót és vezérlőelektronikát. Azaz egy komolyabb baleset vagy meghibásodás nagy eséllyel büntetést vonna maga után, hacsak nem tudják valamelyik korábbi egységet újra bevetni. Utóbbi ugyanakkor értelemszerűen teljesítményveszteséggel jár, így adott esetben (ez nyilván pályától is függ) jobban megéri büntetéssel, de friss egységgel rajthoz állni.

    Ilyen szempontból például a hétvégi Brazil Nagydíj helyszíne kifejezetten kedvező egy büntetés bevállalásához, hiszen miként azt Lewis Hamilton 2021-ben demonstrálta, gyors autóval itt lehet előzni.

    A kipufogó fog dönteni?

    Alighanem az kijelenthető, hogy egy 10 helyes hátrasorolás Verstappen számára szinte biztosan a bajnoki remények szertefoszlását eredményezné, a Red Bullnak ráadásul a McLarennél is óvatosabbnak kell lennie, mert ellentétben a wokingiakkal, ők kimerítették a büntetlenül beszerelhető kipufogókat. Ez eleve kisebb mozgásteret ad nekik, mert ha vigyázni kell a kipufogóra, akkor nem lehet olyan agresszívan használni az erőforrást az edzéseken és forgalomban, mert a futásteljesítmény mellett a magas hőterhelés is csökkentheti annak élettartamát. Ezzel szemben Norris és Piastri szükség esetén nem kell spóroljon.

    Nyilván senki sem szeretné, ha így dőlne el a bajnoki cím, de az erőforrás-elemekkel való sakkozás éppúgy része a játéknak, mint a gyors autó és a megfelelő stratégia, és ha a Red Bull emiatt marad alul, az azért lesz, mert a McLaren jobb munkát végzett.

  • A McLaren IndyCar-pilótája sejt valamit az F1 következő nagy durranása kapcsán?

    A McLaren IndyCar-pilótája sejt valamit az F1 következő nagy durranása kapcsán?

    Az F1 következő nagy durranása lehet, ha Colton Herta sikerrel jár és az F2-n keresztül be tudja verekedni magát a királykategóriába. Korábbi ellenfele szerint pedig egyértelmű, hogy kilátásban van számára egy ülés.

    Akármi is történjék, az már biztos, hogy 2026-ban valószínűleg soha korábban nem tapasztalt figyelem fogja övezni az F1 első számú előszobájának számító F2-t, hiszen a mezőnyt tagja lesz a rutinos IndyCar-versenyző Colton Herta. A 25 esztendős pilóta a tenegrentúli széria stabil szereplőjeként hagyja ott a biztos helyét azért, hogy megpróbáljon a Hitech GP pilótájaként az F1-be katapultálni a Cadillac-istállóval. Noha Dan Towriss, a Cadillac F1-es vezérigazgatója elmondta, semmi sincs garantálva Herta számára egy 2027-es vagy azutáni szerződést illetően, Pato O’Ward, a McLaren IndyCar-versenyzője úgy véli, valamilyen deal már elő van készítve korábbi riválisának.

    Túlzásba viszi a versenyzést az amerikaiak F1-be vágyó reménysége?

    „Nagyon tehetséges. Kiváló ellenfél volt az IndyCarban, és minden jót kívánok neki. Meglepődnék, ha 2027-ben nem látnánk őt egy Forma–1-es ülésben. Nem hiszem, hogy ezt a váltást megtenné, ha ez nem lenne kilátásban számára – idézi a mexikói versenyző szavait a Motorsport. – Szóval nagyon izgatott vagyok miatta, és tényleg szeretném, ha jól szerepelne, mert ő lesz az IndyCar képviselője ott. Nemcsak saját magát képviseli, biztos vagyok benne, hogy sokan szurkolnak neki és segítik, hogy jól teljesítsen, nemcsak az F2-ben jövőre, hanem tovább is. Azt akarjuk, hogy eljusson a Forma–1-be, és ott is sikeres legyen.”

    Herta legutóbb Monzában tesztelt egy korábbi F2-es autót:

    Azt persze O’Ward sem hiszi, hogy Herta a kisujjából kiráz majd egy F2-es bajnoki címet.

    „Nehéz feladat lesz. A gumik teljesen mások, az autó pedig sokkal gyengébb, mint egy IndyCar, szóval az autó képességeit és érzését tekintve mindenképp visszalépést jelent. Ahogy mondtam, meglepne, ha ezt csak a tapasztalat kedvéért csinálná. Nem tudom biztosan, de nagyon remélem, hogy azért vállalja ezt, mert már van kilátásban egy Forma–1-es ülés, különben nagyon hiányozni fog neki az IndyCar. Tudom, hogy így lesz.”

  • A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren sokkal korábban leállt az idei autó fejlesztésével, mint a Red Bull, amely csapat így rohamléptekben el is kezdett zárkózni rájuk az egyéni bajnokságban. Andrea Stella szerint több van ennek hátterében annál, mint hogy ki mennyire koncentrál a 2026-os autóra.

    A wokingiak nyáron felhagytak az idei autójuk frissítésével – megalapozott okuk is volt erre, hiszen a bajnokságokban nem látszott közeli kihívójuk. A konstruktőri címet azóta Szingapúrban be is húzták, ám az egyéni tabellán a nyári szünet után rohamléptekben közelíteni kezdett Oscar Piastrira és Lando Norrisra Max Verstappen. A McLaren érezhetően elveszítette korábbi domináns státuszát, négy egymást követő futamon maradt nyeretlen, bár Mexikóban Norris révén visszatértek a dobogó tetejére.

    Verstappen őszi feltámadása mögött az áll, hogy a Red Bull továbbra sem állt le az idei autó fejlesztésével, így pedig a hollandnak még maradt esélye a címvédésre is, hiszen négy versenyhétvégével a szezon vége előtt 36 pont a hátránya az új éllovas, Norris mögött.

    Persze annak, hogy idén a csapatok mennyire feszegetik még a fejlesztéseket, hatása lehet a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-os autók felkészítésére is, de Stella szerint nem ez volt az egyetlen szempont, amikor arról döntöttek, meddig érdemes még erőforrásokat fektetni 2025-be: a McLaren csapatfőnöke szerint számukra ez jóval kevésbé térült volna meg, mint a Red Bullnak, hiszen a plafon közelében járnak a 2022 óta létező jelenlegi szabályrendszer lehetőségeivel.

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    „Ez erősen érintené a 2026-os projektet. A jövőben bajnokságokat akarunk nyerni. Ahhoz pedig, hogy bajnokságot nyerjünk, versenyképes autóra van szükség” – idézi a planetf1 a fejlesztések korai leállítását magyarázó Stellát.

    „Emellett a technikai oldalról is van egy fontos szempont: az autónk aerodinamikailag már elég kiforrott volt, és az, hogy egyetlen ponttal növeljük az aerodinamikai hatékonyságot, ahogy azt Ausztria és Kanada környékén tettük, heteket venne igénybe, mivel ezen a téren már már tetőzött a teljesítményünk.”

    „A 2026-os autónál viszont minden héten rengeteg leszorítóerőt találunk. Ezért a rendelkezésünkre álló információk alapján meg kellett hoznunk a döntést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bajnokként minket korlátoznak leginkább a szabályok a szélcsatorna- és CFD-használat tekintetében. Tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy korlátlan erőforrásaink lennének. Így mivel már csökkenő hozadékkal dolgoztunk, realisztikusan nézve át kellett helyeznünk a hangsúlyt 2026-ra.”

    „Ami viszont a Red Bullt illeti, a szezon eleji panaszaik alapján elképzelhető, hogy nekik nagyobb mozgásterük volt a hatékony 2025-ös fejlesztésre, így talán könnyebb szívvel engedtek el egy kicsit a 2026-os fejlesztésekből.”

  • Massa hiába remélte, hogy erre a hétre már beljebb lesz az F1 elleni perben

    Massa hiába remélte, hogy erre a hétre már beljebb lesz az F1 elleni perben

    Az elmúlt héten a londoni Legfelsőbb Bíróságon megtartották a Felipe Massa által az FIA, a FOM és Bernie Ecclestone ellen indított eljárás előzetes meghallgatását. Egyelőre még arra is várni kell, hogy kiderüljön, az ügyet érdemesnek találják-e a tárgyalás megkezdésére.

    A háromnapos előzetes meghallgatás még csupán arról szólt, hogy a három alperes amellett érveljen Jay bíró előtt, miért nem kell a pernek eljutnia a tárgyalási szakaszba, miközben Massa ügyvédje ennek ellenkezőjét próbálta elérni.

    A folytatás szükségességéről azonban nem született döntés közvetlenül a meghallgatás lezárultával. „Az ítélet kihirdetésére egy későbbi időpontban kerül sor” – jelentette ki Jay bíró. Az nem derült ki, hogy mikorra várható a döntés.

    Massa azt akarja, az F1 mondja ki, hogy nem Hamilton a jogos 2008-as világbajnok

    Az ítélet tehát egyelőre még csak arról dönt, megkezdődhet-e egyáltalán a Massa által a 2008-as F1-es világbajnoki szezon vélt igazságtalansága miatt kezdeményezett eljárás, vagy az ügyet már azelőtt kidobják az ablakon. A brazil 82 millió dolláros kártérítés szeretne kapni, mivel önmagát érzi a Lewis Hamilton által megnyert 2008-as világbajnoki szezon jogos bajnokának, ezt pedig arra alapozza, hogy az F1 és az FIA akkori vezetői tudtak róla, hogy a Renault manipulálta a Szingapúri Nagydíj végeredményét.

  • Átfazonírozza magát és megindul a világbajnoki cím felé a Williams

    Átfazonírozza magát és megindul a világbajnoki cím felé a Williams

    Frank Williams hagyatékának felidézésével nyomatékosítja tovább a grove-i istálló: hosszú és nehéz évtizedek után készen áll, hogy visszatérjen a Forma–1 csúcsára és ismét vb-címekért harcoljon.

    A csapat ugyanis két apróságnak tűnő, de eszmei értékben fontos változtatást jelentett be megjelenésében 2026-ra. Az egyik, hogy a nevük Williams Racingről Williams F1 Teamre változik, névadó szponzorként továbbra is megtartva a szoftvercég Atlassiant. A csapat nevében utoljára 2013-ban szerepelt az F1 Team, ám a következő évtől a Martini főszponzorrá válásakor ezt elhagyták.

    A másik változtatással még régebbre nyúlik vissza a Williams: a csapat logójában a W stílusa megváltozik, és 2026-tól ismét az az „előre dőlő W” lesz az istálló szimbóluma, amit Frank Williams a csapat 1977-es alapításakor is megálmodott és használt. Ezt a logót utoljára 1999-ben alkalmazták, a BMW-vel való szövetségre lepés előtti utolsó évben.

    A Williams 2026-os névváltása

    „Büszkévé tesz, hogy a következő évtől Atlassian Williams F1 Team lesz a nevünk, és olyan logót viselnek majd az autóink, amelyet az alapítónk, Sir Frank Williams inspirált, és amely végigkísérte a csapatot évtizedek sikerein” – mondta az istálló közleményében a csapatfőnök, James Vowles, aki 2023-as érkezése óta eltökélt aziránt, hogy visszavezesse a legendás istállót a csúcsra.

    „Miközben a múltból táplálkozunk, izgatottak vagyunk a jövőt illetően, és készek arra, hogy új, bajnoki fejezetet írjunk a Williams történetében. A csapat új identitása tükrözi azt, hogy kik vagyunk, hova tartunk, és felerősíti a világbajnoki hagyományainkat az F1 egy olyan növekvő nézői bázisa számára, akik még nem követték a sportot, amikor legutóbb dominánsak voltunk.”

    A Williams az utolsó erős éveit az élmezőny sarkában 2014-15-ben élte meg, amikor egyaránt harmadik lett a bajnokságban, futamot azonban 2012 óta nem nyert. A legutóbbi világbajnoki címükig viszont már egészen 1997-ig kell visszamenni, abban az évben mindkét trófeát bezsebelték Jacques Villeneuve vezényletével.

    A kevés sikert hozó 21. század ellenére a Williams továbbra is az F1 történetének harmadik legsikeresebb csapata a 9 konstruktőri címével (csak tavaly érte utol és idén előzte meg őket a McLaren), 114 futamgyőzelmét azonban az elmúlt években az örökranglista ötödik helyére taszította a Mercedes és a Red Bull.

    Az azóta a konstruktőri utolsó helyet is megjáró Williams a Dorilton Capital általi 2020-as felváráslással és Vowles érkezésével láthatóan újra felfelé ívelő pályára állt, Carlos Sainz révén az élmezőnyből igazoltak pilótát a szintén nagyra tartott Alexander Albon mellé, a spanyol pedig Bakuban a harmadik helyen végezve négy év után szerzett ismét dobogót a csapatnak.

  • Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Lewis Hamilton a Ferrari által készített interjúban hangsúlyozza, mennyire sok idő és munka kell ahhoz, hogy olajozottan működjön az F1-ben egy újonnan összeállt partnerség – és tisztában van vele, hogy a külső szemlélők ezt nem tudják átérezni.

    Nemcsak a győzelemtől van messze, de dobogós helyezések számában is már 7:0-s hátrányba került Hamilton csapattársához, Charles Leclerc-hez képest első ferraris szezonjában. Míg a győzelmek elmaradása az élmezőnyben lépéshátrányban lévő istálló kontójára írható, a csapaton belüli lemaradását csak apró lépésekben tudja ledolgozni az idén új közegbe csöppent hétszeres bajnok – ráadásul a szerencse is ritkán van az ő oldalán, Mexikóban például az élmezőny több pályaátvágója közül csak ő kapott büntetést.

    A napokban az olasz sajtó már azt kezdte megszellőztetni, hogy jelenlegi teljesítményszintje mellett nem fogja meghosszabbítani Hamilton jövőre lejáró szerződését a Ferrari, és már lehetséges új jelöltek neve is felmerült.

    A Ferrari hivatalos kommunikációjában persze semmi jele a bizalomvesztésnek, s mintegy ezt megerősítendő a Ferrari Magazine egy friss interjút is közreadott Hamiltonnal, amelyben a brit a döcögős kezdésre és az őt emiatt érő kritikákra is kitért.

    „Tudtam, hogy hatalmas dolog lesz, ha összefogunk [a Ferrarival], de még mindig azt érzem, hogy ez valami annál is erősebb dolog, mint azt képzeltem. Rengeteg pozitívumot hozott már ez, de persze sok felelősséggel és teherrel is jár. Mindenki arra számított, hogy azonnal nyerünk, de Rómát sem egy nap alatt építették – vette elő az Olaszországban kifejezetten ismerősen csengő szólást Hamilton. – Hogy meddig tartott? Ennek utána kell néznünk!”

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Mint egy igazi alákérdezős interjúban, a Ferrari Magazine ekkor hozzátette: „mindenki, aki az F1-ben dolgozik, tudja, hogy a sikerhez idő kell”.

    „És ez nem túl sok ember – folytatta a gondolatmenetet Hamilton. – Csak azok tudhatják, hogyan működik valójában az F1, akik tényleg belülről látnak egy csapatot. Enélkül el sem lehet képzelni, ahogyan ez a gépezet dolgozik. Én már hosszú ideje az F1-ben vagyok, de amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, nekem is mindent újra kellett tanulnom. Szóval nem hibáztatom az embereket, amiért ezt nem tudják. Én annyit tehetek, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyekre ráhatásom van. Olyanokra, mint hogy hogyan készülök fel, hogyan dolgozok a csapattal és hogyan maradok pozitív minden nap.”

  • „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    A Forma–1 televíziós közvetítéseinek elmúlt hetekben terítékre került hibáira, kritikáira válaszolt Dean Locke, a sport közvetítésekért és médiáért felelős igazgatója.

    Fernando Alonso és Carlos Sainz még a Szingapúri Nagydíj után kezdte el ostorozni a közvetítések készítőjét, amiért a futam végén több kulcspillanat sem került képernyőre.

    Az előző futamon, Mexikóban aztán Alonso folytatta is a szerinte minden fontos rádióbeszélgetésre lecsapó rendezői stábon való élcelődését, és miután a rajtnál azt látta, hogy több versenyző is átvágta az első kanyarokat (amelyek végül nem értek büntetést), a rádióban próbálta felhívni a figyelmet a szabálysértésekre. „Úgyis minden privát rádiózást bejátszanak. Remélem, ezt is be fogják, és így felfigyelnek majd az 1-es és a 2-es kanyarra” – mondta Alonso a futam elején, mint azt az Autosport írja, ez az üzenete ugyanis nem került adásba.

    A lap megkereste Locke-ot az elmúlt hetekben a közvetítéseket ért versenyzői kritikák miatt, a szakember pedig Alonso játszmázására is reagált.

    „Felelősségünk, hogy igazságosan és pontosan meséljük el a történeteket, emiatt nem is teszünk közzé semmi olyat, ami félrevezető lenne vagy más szándékkal születik. Csodálatra méltó, ahogy Fernando az autóban dolgozik, és emellett még gondolkodni is van ideje. De nem vagyunk a szócsövei” – szögezte le.

    „Védelmet kell képeznünk a félreértelmezésekkel szemben. Be akarjuk ültetni a nézőt a pilótafülkébe, és bemutatni számára, hogy kicsoda is valójában a versenyző – de mindezt túlzások vagy szenzációhajhászás nélkül. Emlékszek, hogy volt egy idő, amikor Fernando olaszul kommunikált a rádióba, de miután mi ezt elkezdtük feliratozni, felhagyott vele. Szóval néha ilyen mögöttes dolgok is közrejátszanak, de igyekszünk ezekkel okosan bánni.”

    Végre megérkezett a józan hang is az életveszélyes F1-es incidens kapcsán

    A Sainz által Szingapúrban megfogalmazott kritika szerint a futamok közvetítésében túl nagy hangsúlyt kapnak a barátnők és egyéb hírességek, ami az akciók bemutatásának rovására megy. Bár azon a bizonyos futamon biztosan nem állta meg a helyét, hogy túl sok külső dolgot mutatott volna a kamera, amit most Locke is kihangsúlyoz, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a versenypályák környezetének bemutatása is a feladataik közé tartozik – és ez valójában egy olyan előny, amivel sok más sportág nem rendelkezik.

    „Azt hiszem, egyes megjegyzéseket eléggé kiragadták a környezetükből. Az a verseny során például összesen háromszor mutattunk pályán kívüli képet, és egyszer sem akció közben. Az is a dolgunk, hogy átadjuk a teljes esemény légkörét, vagyis nemcsak a pályán, hanem az akörül történteket is, ebbe pedig beletartozik a rajtrács, a rajongók és a díjátadó is” – mutatott rá Locke.

    „Ha mindig csak az autókról mutatnánk közeli képeket, azt sem lehetne tudni, melyik pályán járunk. Szerencsések vagyunk, hiszen sok pályának egészen sajátos hangulata van, legyen szó akár Abu-Dzabiról, Austinról vagy Monzáról, ezt pedig meg kell ragadnunk. A stadionban zajló sporteseményeknél, mint amilyen a labdarúgás, ez nem igazán van meg.”

    „A Manchester United stadionja látványra nagyon hasonlít a többi stadionra, ezzel szemben minden F1-es versenynek megvan a sajátos karaktere. Így magát az eseményt is képernyőre kell vinnünk, de persze a középpontban a pályán zajló akciónak kell lennie. Az pedig minél feszültebb, annál jobb.”

  • Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    A technikai sportok két csúcssorozatának kereszteződésével örvendeztette meg a rajongókat az idei Halloween Lando Norris és Fabio Quartararo jóvoltából.

    A világszerte elterjedt Halloweenhez kötődő események során valami ijesztő figurának szokás beöltözni (a rendszerint a mexikói halottak napja körül rendezett F1-es hétvégén George Russellnek ez egész jól is ment), és nem egyértelmű, hogy Lando Norris ijesztgetni akart-e, amikor Fabio Quartararo MotoGP-szerelésében fotóztatta magát a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés


    A McLaren brit versenyzője nagy kedvelője a motorversenyzésnek is, gyerekként először ő is kétkerekű járműveken ismerkedett a sebességgel, és Valentino Rossi jelentette számára az inspirációt. A jelenlegi MotoGP-mezőnyből talán Quartararóval ápolja a legszorosabb kapcsolatot, olykor meg is látogatta már őt versenyhétvégéken, és egy alkalommal ezt a Yamaha-szerelést kapta tőle ajándékba.

    De a francia motoros sem maradt adós a válaszreakcióval, hiszen hamarosan ő is Norris-overallban jelent meg a saját Instagram-oldalán. „Így lesz a tökből papaja” – írja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés