Címke: Forma-1

  • Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

    Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

    Oscar Piastri a Brazil Nagydíj helyszínén részletesen beszélt az őt az utóbbi két versenyhétvégén hátráltató problémáról.

    Egyelőre úgy tűnik, Oscar Piastri már nem küszködik a McLaren autójával csapattársához, Lando Norrishoz képest, de persze ahhoz, hogy ezt kijelenthessük, meg kell várjuk, hogy miként alakul a Brazil Nagydíj hétvégéjének további része. Az viszont tény, hogy az ausztrál pilóta Austinban, és különösen Mexikóban nagy lemarasásban volt az összetett első helyét utóbbi helyszínen átvevő brithez képest, amit eleinte „rejtélyesnek” nevezett.

    Mivel nem volt egyértelmű hiba sem az ő, sem a csapat részéről, ami megmagyarázhatta volna, hogy miért volt folyamatosan fél másodperc körüli a hátránya egy körön Norrishoz képest, rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek arról, hogy a McLaren szándékosan hátráltatja őt, mert Norrist szeretné világbajnokként látni.

    Piastri megkapta az erre vonatkozó kérdést Brazíliában is, de ismét azt mondta, amit a Mexikóvárosi Nagydíj után is: az autója egyszerűen más vezetési stílust követelt meg tőle az utóbbi két hétvégén, ennek oka pedig nem az, hogy a csapata szabotálja őt. „Vannak kérdések azzal kapcsolatban, hogy miért kell kicsit másképp vezetnem most, de mindenre van logikus magyarázat. Szó sincs semmiféle összeesküvésről” – jelentette ki.

    Itt a magyarázat, Piastri miért üti bottal Norris nyomát (nem azért, mert a McLaren szívatja)

    Az ausztrál elárulta azt is, hogy a mexikói hétvége után kielemezték a történteket, ennek eredményeként pedig „egészen világos válaszokat” kaptak, az őt hátráltató probléma pedig már „nem is annyira rejtélyes.” Piastri úgy látja, hogy a Pirelli gumiválasztása az utóbbi versenyeken – nem közvetlen három egymás melletti keveréket kaptak  – kulcsszerepet játszott a visszaesésében.

    Ami a számára katasztrofálisan alakuló bakui hétvégét illeti, szerinte ott „a tempó rendben volt, csak a végén túlságosan erőltettem”, Austinban és Mexikóban viszont már a tempó sem volt meg, amit Andrea Stella csapatfőnök a két pilóta eltérő vezetési stílusával magyarázott. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy Norris kényelmesebben érzi magát alacsonyabb tapadás mellett, amikor a gumik hajlamosabbak a túlmelegedésre és csúszásra, valamint a gyors kanyarokat és féktávokat nem lehet olyan agresszívan támadni.

    Persze nem most először szembesültek alacsony tapadással a versenyzők, és Piastri továbbra sem teljesen érti, miért nem működött az esetében az a vezetési stílus, amely korábban ilyen körülmények között bevált. Elmélete szeirnt a pálya felülete és a gumik közötti kapcsolat olyan mértékű alkalmazkodást igényelt az utóbbi két helyszínen, amire korábban nem volt szükség. Még a korábbi, nagy melegben, alacsony tapadású pályán rendezett hétvégéken sem.

    Oscar Piastri, McLaren
    Fotó: Sam Bloxham/LAT Images

    „Ezeken is alkalmazkodtam valamennyire, de nem olyan mértékben, mint amit Austin és Mexikó megkövetelt. Austin és Mexikó több szempontból is eltér a többi pályától – már csak a gumikezelést nézve is. Két olyan hétvégénk volt, ahol a lágy gumi volt a legjobb választás az időmérőre és versenyre is, ami elég ritka. Ez nagy különbség volt a szezon elejéhez képest.”

    „Korábban elég volt egy-két kanyarban kicsit másképp vezetni, most viszont az egész körön más stílusra volt szükség. Ezt próbálom most jobban megérteni, és ráérezni, hogyan kell ehhez alkalmazkodni – ez volt a legnagyobb tanulási folyamat.”

    Piastrinak nehéz dolga van, hiszen egy versenyzőnél az a legrosszabb, ha nincs egyértelmű, jól behatárolható oka a lassúságának. Merthogy jelen esetben hiába vannak válaszai neki és a csapatnak is, továbbra is több az ismeretlen, amit Piastri azon kijelentése is mutat, miszerint „arra, hogy az utóbbi hétvégéken miért nem működtek bizonyos dolgok, míg mások igen, talán sosem kapunk pontos választ”.

  • Közölte a nagy bejelentés időpontját az F1 egyik új csapata

    Közölte a nagy bejelentés időpontját az F1 egyik új csapata

    A közösségi médiában hozta nyilvánosságra annak időpontját az F1-ben jövőre debütáló Audi, hogy mikor leplezi le „következő fejezetét” a motorsportban.

    Az Audi jövőre a Sauber-istálló megvételével gyári csapatként beszáll a Forma–1-be – így a teljesen új gárdát építő Cadillac mellett a két új név egyike lesz 2026-ban –, ezzel kapcsolatban pedig a német márka nagy bejelentésre készül november 12-én, azaz jövő héten szerdán.

    Mivel a csapat alapvető struktúrája ismert – Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto lesz a két versenyző, Jonathan Wheatley a csapatfőnök, Mattia Binotto pedig az F1-es projektet irányítja –, a RacingNews365.com azt tartja valószínűnek, hogy az Audi a csapat 2026-os színvilágát és/vagy festését fogja leleplezni a jövő héten.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Audi F1 Project (@audif1)

  • Újabb hely kelt el az F1-ben 2026-ra

    Újabb hely kelt el az F1-ben 2026-ra

    Még egy rubrikát kipipálhatunk a 2026-os F1-es mezőnyben, az Alpine ugyanis a Brazil Nagydíjon véglegesítette jövő évi felállását.

    Volt időszak, amikor mindenki biztosra, vette, hogy Franco Colapinto napjai meg vannak számlálva a Forma–1-ben, ám ahogy teltek a versenyek, úgy vált egyre szilárdabbá a jelentős szponzori háttérrel rendelkező argentin pilóta helye, a Brazil Nagydíj előtt pedig az Alpine bejelentette, hogy a tavaly a Williams színeiben debütáló, a franciákkal első futamát az idén Imolában teljesítő versenyző 2026-ban is náluk folytatja.

    „Nyomon követtem Franco fejlődését a Forma–1-es karrierje során, és mindig is hittem abban, hogy megvannak benne azok a tulajdonságok és a potenciál, amelyek révén a legjobb pilóták közé kerülhet, és együtt fejlődhet a csapattal – nyilatkozta az Alpine-t tanácsadói pozícióból irányító Flavio Briatore Interlagosban. – Azzal, hogy 2026-ban is együtt folytatjuk, egyértelműen jelezzük az elkötelezettségünket és bizalmunkat Franco iránt, miközben ő tovább fejlődik versenyzőként.”

    „Nehéz év volt ez a csapat számára, és nem volt egyszerű környezet a jó teljesítményhez. Ennek ellenére Franco és Pierre [Gasly] is mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb helyzetbe hozzák a csapatot a következő szezonra – folytatta Briatore. – Pierre és Franco párosa jó egyensúlyt teremt tapasztalat, gyorsaság és tehetség között, ami segíteni fogja a csapat előrelépését, és remélhetőleg ad majd szurkolóinknak valamit, aminek igazán örülhetnek és amiért szurkolhatnak jövőre.”

    „Nagyon hálás vagyok Flaviónak és az egész csapatnak, hogy hisznek bennem, és lehetőséget adnak arra, hogy segítsek a csapatot előre vinni a jövőben. Amióta debütáltam az F1-ben, tudtam, hogy a körülményeket tekintve hatalmas kihívás lesz megőrizni a helyemet a sportban. Hosszú és nehéz út áll mögöttem, ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy 2026-ban is ezzel a csapattal versenyezhetek, Pierre oldalán, aki nagyszerű csapattárs, és akitől kétségtelenül sokat tanulhatok még” – nyilatkozta Colapinto, majd hozzátette, bízik a jövőre Mercedes-motorra váltó csapat 2026-os terveiben és a jövő évi nagy szabályváltozás kínálta lehetőségekben.

    Ezzel már csak három ülésről nem tudjuk, hogy kié lesz, hiszen a Red Bull még nem jelentette be, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa jövőre, miként azt sem, hogy a Racing Bulls autóit kik vezethetik majd.

    A 2026-os pilótafelállások jelen állás szerint:

    McLaren Lando Norris Oscar Piastri
    Ferrari Lewis Hamilton Charles Leclerc
    Red Bull Max Verstappen ?
    Mercedes George Russell Kimi Antonelli
    Aston Martin Fernando Alonso Lance Stroll
    Alpine Pierre Gasly Franco Colapinto
    Haas Esteban Ocon Ollie Bearman
    Racing Bulls Isack Hadjar ?
    Williams Carlos Sainz Alex Albon
    Sauber Nico Hülkenberg Gabriel Bortoleto
  • Falnak ütköző Red Bull-lal és feltámadó Piastrival indult a brazíliai F1-es hétvége

    Falnak ütköző Red Bull-lal és feltámadó Piastrival indult a brazíliai F1-es hétvége

    Interlagosban lezajlott a Brazil Nagydíj egyetlen szabadedzése, amelyet Lando Norris zárt az élen, ám ennek ellenére kijelenthető, hogy Oscar Piastri mexikói szenvedése a jelek szerint a múlté.

    Az edzés első szűk 40 percében kizárólag a kemény gumik kerültek fel az autókra, a csapatok többsége pedig a sprinthétvégéken szokásos programot futotta: beállításokon való munka, majd néhány megtankolt autós kör.

    Ezen körök során George Russell érte el a legjobb időt 1:11,188-cal, míg mögé Max Verstappen iratkozott fel 0,180 másodperces hátrányban, a 3. helyet pedig Oscar Piastri kaparintotta meg 0,213 másodperces lemaradássa. Az első tízbe még Sainz, Leclerc, Hamilton, Gasly, Lawson, Antonelli és Norris fért be ebben a sorrendben.

    Ahogy a versenyzők igyekeztek minél gyorsabban feltérképezni a határokat, több elfékezést is láthattunk, Yuki Tsunoda pedig a négyes kanyarban kicsit meg is törte a Red Bullt, amikor a bukótérbe csúszva eltalálta az autó bal elejével, majd egy kicsit a hátuljával is a falat. Az RB21-es komolyan nem sérült, így a japán néhány javítás és szárnycsere után folytathatta a körözést.

    Tsunoda kicsúszása:

    Hogy a Red Bull különösen idegesen viselkedett a pálya ezen részén, azt mutatta, hogy kis híján Max Verstappen is eldobta a vasat ugyanott, ahol a csapattársa, majd valamivel később ő is meglátogatta a 4-es kanyar bukóterét.

    Nemcsak a holland élt át meleg helyzeteket, hanem Oscar Piastri is, aki 6-os kanyar előtt nem vette észre a gyorskörön levő Isack Hadjart és kis híján nekiment a franciának, az utolsó 20 percbe lépve pedig az ausztrál a 3-as kanyarban csúszott meg nagy tempónál, de szépen megfogta a McLarent.

    Az első lágy gumis kört Tsunoda teljesítette, de csak a 10. helyre ugrott előre vele, közel 6 tizedre Russelltől.

    Mivel a magyar idő szerint pénteken 19:30-kor kezdődő sprintidőmérő első két szakaszában a közepes keverék lesz a kötelezően használandó gumi, nem mindenki lágyakon szimulált időmérőt, sőt! Előbb Stroll ugrott fel a sárga Pirelliken a 2. helyre, majd Albon 1:11,004-gyel átvette a vezetést, de aztán jött Russell és már ő állt az élen, hogy Sainz szinte azonnal le is taszítsa onnan.

    A spanyol pilóta 1:10,820-as idejét Piastri csapta agyon több mint 6 tizeddel, amire a közvetlenül mögötte érkező, a pontversenyben előtte egy ponttal vezető Norrisnak nem volt válasza, és 0,278 másodperccel elmaradva a 2. helyre ugrott fel.

    Antonellit csúnyán feltartották:

    A papajaszínű autók azonban nem álltak meg itt és még egyszer próbálkoztak ugyanazon a szetten. Végül mindketten javítottak, de Piastri előnye szinte ugyanakkora (0,261) maradt. Ez pedig végül első helyet ért, még úgy is, hogy Max Verstappen a hajrában a lágy gumikon jelent meg, de miután a második szektor végén már több mint 5 tized volt a hátránya, elvette a gázt és a bokszba hajtott.

    Piastri a végén még megpróbált javítani, de lila első szektor után a kör végén 6 századdal elmaradt a legjobbjától, a mögötte érkező Norris viszont gyorsult, és végül 0,023 ezreddel lenyomta a csapattársát. A két McLaren mögött Hülkenberg lett a 3., Fernando Alonso a 4., Bortoleto pedig az 5.

    Russell csak a 6., Antonelli pedig csak a 10. helyen végzett, míg a közepes gumin nem javító Ferrarik a 18. és 19. helyet szerezték meg a 17. helyen végző, legjobb idejét ugyancsak a kemény keveréken futó Verstappen mögött. Lewis Hamilton zárszóként ráadásul a 11-es kanyarban bemutatott egy nagysebességű megpördülést, miután elmondása szerint leért az autójának az alja.

    Hamilton megforgása:

    Mivel nagyon vegyes volt a pilóták által futott program és nem mindenki ugyanolyan keveréken futott, messzemenő következtetéseket nehéz levonni a látottakból, de az mindenképpen kijelenthető, hogy a McLaren gyors, Oscar Piastri mexikói szenvedése pedig a jelek szerint a múlté.

    A szabadedzés végeredménye:

  • Ítéletidő jön, de Verstappen szerint ettől még nem ő lesz a favorit

    Ítéletidő jön, de Verstappen szerint ettől még nem ő lesz a favorit

    Szombaton, a sprintfutam, illetve a vasárnapi nagydíj időmérőjének napján a legmagasabb intenzitású esőt sem zárja ki saját skáláján az FIA. Max Verstappen nem gondolja, hogy a körülmények mindenképp őt teszik esélyessé.

    Az FIA jelenleg 3-as vagy 4-es intenzitású csapadékra számít szombaton, utóbbi a legmagasabb szintet jelenti. Ez helyi idő szerint délelőtt, esetlegesen a sprintfutam idején zúdulhat a pályára, majd enyhülés várható az aktuális előrejelzés alapján, de a nap második felében, az időmérőn is 2-es vagy 3-as erősségű maradhat az eső hevessége. Ehhez ráadásul igen erős szél társul, 65-75 km/h sebességgel. A legnagyobb ítéletidő péntekről szombatra éjjel várható, ami az esetleges károkkal, nehézségekkel a pálya megközelítését befolyásolhatja a szurkolók számára.

    A nagy esőzés és a valószínűsíthető balesetek alaposan elnyújthatják a szombati programot, már ha lesz belőle bármi: tavaly az egészet áttolták vasárnapra, a futam előttre, de aznap is olyan sok piros zászlós megszakítás történt, hogy aki erre épített ivós játékot, az elég jó hangulatba kerülhetett. A Brazil Nagydíj menetrendje itt olvasható.

    Verstappen egy éve lubickolt Brazíliában ilyen körülmények között, a 17. rajthelyről nyert. „Esőben mindig sokkal több a veszély – nyilatkozta a Forma–1 hivatalos oldalának. – Az eső segíthet bárkin, de ellene is dolgozhat. Ebben az idényben ráadásul a McLaren nagyon jól kezelte a gumik túlhevülését vizes pályán, például a köztes gumin. Szóval nem készpénz, hogy ha esik, akkor minket kell majd legyőzni.”

    Noha futamok óta közeledik a tabella 1. helyéhez (azt sokáig Oscar Piastri birtokolta, az előző verseny után pedig már Lando Norris), továbbra is úgy érzi, szerencsével védheti csak meg a bajnoki címét. „A 2023-as szezonban ha azt mondták volna, 36 pont a lemaradásom négy versennyel a vége előtt, nem éreztem volna problémának, könnyen ledolgoztam volna” – mondta.

    „Rajtam nincs teher. Ha nem nyerem meg a bajnokságot, akkor is tudni fogom, hogy kiváló szezont futottam. Nagyon nehéz feladat vár rám, egyszerűen csak realistán kell tekinteni az idei esélyeimre. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy arról beszélünk, még harcban állok az első helyért. Ez a csapat feljavulásának köszönhető, sohasem adták fel, ez az erősségünk. Lenyűgöző.”

  • Öntelt, lusta F1-es mérnököket tessék, szabadon vihetők – kisöprésbe kezd az Aston Martin

    Öntelt, lusta F1-es mérnököket tessék, szabadon vihetők – kisöprésbe kezd az Aston Martin

    A The Race és más szakoldalak is azt írják, az Aston Martin F1-es csapatánál a tervezési és az aerodinamikai részlegen eltávolítottak a beosztásából hét mérnököt.

    Ez nem jelenti azt, hogy menesztik is őket, mivel az érintettekkel egyeztetve a csapat még nem döntötte el, találnak-e nekik más munkakört a vállalatcsoporton belül (akár a közúti autók gyártásánál, akár más versenysorozatoknál), de az ilyesmi általában a távozás előszelét szokta jelenteni. Különösen azután, hogy Adrian Newey nemrég jelezte, hogy nem tetszik neki a meglévő szervezeti kultúra, és ez a Red Bullnál töltött idejének hajnalára emlékezteti, amikor a Jaguar öröksége rájuk telepedett.

    Virágnyelven több kollégájának üzent a másokat hibáztató kultúrával, az önteltséggel, a lustasággal és az önbizalomhiánnyal, és ezek után aligha meglepő az Aston Martin lépése, hiszen ki ne hallgatna az F1 történelmének egyik legsikeresebb mérnökére.

    A hét személyből kettő nevét említettek meg, Akio Hagát és Eric Blandint – utóbbi a legismertebb, korábban a Ferrarinál és a Mercedesnél is dolgozott vezető beosztásban az aerodinamikai részlegen, az Aston Martinhoz pedig eredetileg Dan Fallows technikai igazgató helyettesének érkezett 2022-ben; tőle már korábban elköszönt a csapat. Tekintve, hogy az istálló 2023 első fele után lejtmenetbe került és azóta csak elvétve teljesített jól, nem váratlan, hogy személycserék történnek a stábban. Hogy az említett mérnökökre mekkora lesz a kereslet más F1-es csapatok részéről, hamarosan kiderül, hiszen ha kapnak ajánlatot a sportágon belülről, bizonyára azt preferálják majd.

    Az Aston Martin idei szezonjának a 6. és a 9. hely között bármilyen kifutása lehet, de a csapat már az új szabályrendszerre koncentrál és abban készül nagy dobásra.

  • Meghalt az F1 egyik forradalmi autójának tervezője

    Meghalt az F1 egyik forradalmi autójának tervezője

    Az FIA az Instagramon tudatta Peter Wright (cikkünk borítóképén a jobb oldalon) gyászhírét, aki részt vett az F1 egyik leginkább meghatározó autójának tervezésében.

    Ez a bizonyos autó Lotus 79 volt, amely a szívóhatást meghonosította az F1 világában 1978-ban. Sokan Colin Chapman nevéhez kötik a csapat ezen találmányát is, de természetesen nem egymaga fejlesztette ki azt, a stábjának egyik kulcsfigurája volt Peter Wright. A forradalmi felfedezésük a 2022-ben visszahozott szabályrendszer alapja volt az autó padlólemeze alatti csatornák kialakításával, ami alacsony nyomású területeket hoz létre, jelentősen növelve a leszorítóerőt és a tapadást a kanyarokban.

    1978-ban a Lotus ennek köszönhetően nagyon simán megnyerte a bajnokságot Mario Andrettivel és Ronnie Petersonnal, csak sajnos utóbbi egy tragikus baleset áldozata lett Monzában.

    Peter Wright 79 évet élt – különös egybeeséssel pont annyit, amennyi annak a bizonyos Lotusnak a kódszáma volt. Mérnöki karrierjét a BRM csapatnál kezdte az 1960-as évek végén, innen igazolt a Lotus egyik alvállalkozásához, majd onnan került az F1-es csapathoz, amelynél egészen annak megszűnéséig, 1994 végéig kitartott. Utána az FIA alkalmazásába került és különböző biztonsági és teljesítmény szabványok kidolgozásával foglalkozott.

  • Piastri így reagált arra, hogy a gyámoltalanságára utaltak

    Piastri így reagált arra, hogy a gyámoltalanságára utaltak

    Jos Verstappen a De Telegraafnak arról beszélt, furcsállja Oscar Piastri teljesítményének visszaesését, és hogy a versenyző vagy a menedzsere, Mark Webber helyében ő már az asztalt ököllel csapkodva követelt volna válaszokat és megoldást a McLarentől.

    Mindenki azon tűnődik, képes-e kezelni a nyomást, és ez nem tesz jót a megítélésének – mondta még ezt is Max Verstappen apja. – Ha én lennék Piastri, most állnék ki magamért.” Ezzel ugyan nem fogalmazta meg nyíltan, de bizonyára azokat a teóriákat táplálja, melyek szerint a McLaren mégsem azonos feltételeket ad a versenyzőinek, és inkább a brit, velük hosszabb ideje dolgozó Lando Norris vb-címét támogatja.

    Piastrit a Brazil Nagydíj előtt szembesítették Jos Verstappen szavaival. „Mindig nyíltan beszéltünk egymással [a McLarennel], többek között arról, hogy igazságosnak látjuk-e a dolgokat, ebből a szempontból megfelelő döntések születtek-e. Ki tudunk állni magunkért, határozottan fel tudom ezt vállalni, és a csapat is buzdít erre” – jelentette ki.

    „De nyilván nehéz helyzetet teremt, hogy egy csapat két autóval harcol a bajnoki címért, és csak az egyik nyerheti meg. Ez természetesen nehézségeket okoz, de tisztelem a csapatot, hogy mindkettőnket enged az egyéni bajnoki címért harcolni.”

    Piastri elkényelmesedésére célzott Jacques Villeneuve

    A szabotázs gyanújáról egy újságíró konkrétan megkérdezte Piastrit, de ő határozottan elhessegette a felvetést. A McLaren részéről közben újfent kijelentették, a végsőkig kitartanak az elveik mellett a két versenyzővel való bánásmóddal, és ezzel a hozzáállással inkább elveszítenék a vb-címet, mint 2007-ben, semmint hogy feladják azt.

    Természetesen Jos Verstappen célja a feszültségkeltés és a McLaren zavarása is lehetett a nyilatkozatával, amivel a fia felzárkózását próbálja segíteni. Arra nincs rálátásunk, hogy a színfalak mögött Piastri reklamál-e bizonyos valós vagy vélt igazságtalanságok miatt, de vegyük figyelembe, hogy az előző pályákon a tapadásviszonyok szerepet játszhattak az ausztrál gyengébb eredményeiben a vezetési sajátosságai miatt, valamint az sem mellékes, hogy az év elejéhez képest Norris sokkal jobb összhangba került az autóval, ennek is köszönhetően vette át a tabella 1. helyét csapattársától négy nagydíjjal a szezon vége előtt.

  • Még mindig nem tért magához a döbbenettől a furán megvádolt F1-es pilóta

    Még mindig nem tért magához a döbbenettől a furán megvádolt F1-es pilóta

    A mexikói motorsport szövetség részletes magyarázattal próbálta alátámasztani, hogy miért Liam Lawson miatt alakult ki a veszélyes helyzet az előző futamon.

    A közvetítésben nem látszott, de utólag hátborzongató volt visszanézni, hogy az új-zélandi versenyző előtt két sportbíró átszaladt a pályán az első kanyarkombinációban, miután roncsdarabokat szedegettek. Ilyesmiből sajnos lett már tragédia a Forma–1-ben, néhány esetben csak fenyegetett a sors ilyesmivel, így természetesen kivizsgálja az FIA, miért alakult ki a szituáció.

    A mexikói motorsport szövetség megállapítása mindenkit váratlanul ért, és jelzi annak tartalmának abszurd voltát, hogy az FIA közleményt adott ki, kifejezve, hogy Lawson megfelelően reagált a helyzetben és minden tőle telhetőt megtett a tragédia elkerülésére. Maga az érintett is hüledezett.

    „Nagyon meglepődtem. Azt gondolom, az FIA közleménye teljesen világos és pontos volt, nem érzem szükségét kiegészítésnek – mondta Brazíliában, az aktuális verseny helyszínén. – Nyilvánvalóan mindent ellenőriztek, ami az eseményeket okozta, és azt is, hogy mindent megtettem, hogy lassítsak és elkerüljem a sportbírókat, továbbá más íven fordultam, mint egész hétvégén. Megdöbbentett [a mexikói szövetség reakciója], még most is megdöbbent.”

    „Bármikor előfordulhat ilyesmi, és a legfontosabb az, hogy megfelelő intézkedésekkel megelőzzék őket. Nincs problémám ezzel, csak más részről kiadtak egy közleményt, amiben engem próbáltak vádolni.”

  • Hamiltont az elbukott 2021-es vb-címre emlékeztette az FIA legújabb húzása

    Hamiltont az elbukott 2021-es vb-címre emlékeztette az FIA legújabb húzása

    A brazíliai hétvégére érkezve még mindig téma volt az F1-es mezőnyben a Mexikóvárosi Nagydíjon elmaradt büntetések ügye. Lewis Hamilton szerint az FIA sportfelügyelői nem érzik át annak súlyát, hogy karriereket befolyásolnak döntéseikkel, míg George Russell szerint át kellene építeni a mexikói pályát.

    A legutóbbi futam rajtjánál többen, Charles Leclerc, Max Verstappen és Kimi Antonelli is átvágták az első kanyarok valamelyikét, ám az FIA egyiküket sem büntette. Később Verstappen és Lewis Hamilton csatája során is mindketten elhagyták a pályát, és ezúttal csak a Ferrari britjére róttak ki 10 másodperces időbüntetést, ami meg is fosztotta őt egy dobogós eredmény lehetőségétől, csak a 8. helyen ért célba.

    A brit Interlagosban is értetlenkedett még a mexikóvárosi döntések miatt, elmondása szerint azóta sem magyarázta meg senki az FIA-tól, hogy miért maradt büntetlenül az övén kívül az összes pályaátvágós eset. Hamilton a 2021-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjjal is párhuzamot vont, amikor egy teljesen más szituációban, de szintén egy nehezen magyarázható, ráadásul a szabályokat is semmibe vevő versenyigazgatói döntés eredményezte, hogy nem ő, hanem Verstappen emelhette magasba a bajnoki trófeát.

    „Egyáltalán nem látunk tisztán. Ez, az átláthatóság és az elszámoltathatóság hiánya pedig egy átfogóbb problémára mutat rá. Folyamatos a titkolózás azt illetően, hogyan születnek a döntések a színfalak mögött. Ezzel pedig mindenképp csinálni kellene valamit a háttérben, úgy gondolom” – idézi Hamiltont a The Race.

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    „Nem tudom, tisztában vannak-e a döntéseik súlyával. Karriereket tudnak eltéríteni azáltal, hogy világbajnokságok végeredményét döntik el, ahogy azt láthattuk is a múltban. Biztos, hogy ezzel csinálni kell valamit.”

    George Russell, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik elnöke már megoldási javaslaton gondolkodik a mexikói pályaátvágások ügyében: ő nem a felügyelőkben keresi a hibát, hanem az ominózus kanyarkombináció átalakításában látja a kulcsolt.

    „Nagyon-nagyon meglepett, hogy azok a versenyzők megúszták büntetés nélkül” – szögezte le azért a Mercedes pilótája is.

    „Én személy szerint egyáltalán nem kedvelem azokat a kanyarokat, szerintem nem jók a versenyzésre, és úgy gondolom, teljesen át kellene alakítani őket. A 2-es és a 3-as kanyarban egyetlen ív létezik, szóval nem lehetséges, hogy az 1-estől a 4-esig végig csatázzunk valakivel, mint például Bahreinben. Ott akár át is vághatunk valaki mögött és folytathatjuk a harcot egészen a 4-es kanyarig, ráadásul a pályahatárok sem jelentenek gondot, hiszen a rajt után egy hajtűkanyar jön, amit nem vágunk le.”

    Fernando Alonso már a futam alatt is morgott a büntetések elmaradása miatt, de ő másképp közelíti meg a témát: belebegtette, hogy ha következmények nélkül át lehet vágni a mexikói első kanyarokat, akkor jövőre tőle is számíthatunk erre!