Címke: Forma-1

  • Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

    A Brazil Nagydíjon újabb olyan hétvégén esett át Lewis Hamilton, amelyen a legkevésbé sem a számításai szerint alakultak a dolgok – két első körös ütközés után a mezőny végén szenvedett, mielőtt a garázsba parkolta a Ferrarit, hogy aztán sokatmondó nyilatkozatban foglalja össze ingadozó érzelmeit.

    Hamilton az utóbbi futamokon már stabilan hozta Charles Leclerc szintjét, ám az eredményei így sem voltak kimagaslóak – amikor a Ferrari erősnek tűnt, a brit napját rendre félresiklatta valami, mint legutóbb Mexikóban a pályaátvágásért kapott büntetés.

    Ezúttal Interlagosban minden baj csőstül találta meg a hétszeres világbajnokot: most az időmérőn is jelentősen lemaradt csapaton belül, hiszen csak a 13. helyre kvalifikált, majd pedig a futama már az első körben megpecsételődött, amikor a célegyenes végén Carlos Sainz Williamse ütközött a Ferrari bal oldalának, majd a kör végén Franco Colapinto hátsó kerekéhez ért hozzá előzési kísérlet közben, amitől az első szárnya az autó alá szorult. A két incidens nyomán alaposan megrongálódott Hamilton autójának padlólemeze, a futam során balesetveszélyesnek is nevezte a vezetést, s miután letöltötte a Colapintóval való ütközésért kapott 5 másodperces büntetést, a 37. körben az utolsó helyről feladta a futamot.

    „Nem igazán tudom, mi történt az első kanyarban, de nyilvánvalóan nem jött jól, hogy ütést kaptam. Onnantól kezdve az autó nem működött normálisan” – mondta Hamilton az első incidenséről, majd rátért a másodikra.

    „Az utolsó kanyarból kijövet jó szélárnyékot fogtam, és ahogy elkezdtem közelíteni rá, mindketten egyszerre mozdultunk, emiatt hozzáértem. Az összeszedett sérülések hatalmas leszorítóerőveszteséggel jártak, nagyon nehéz volt kontrollálni az autó hátsó részét. Bár a csapat mindent megtett, hogy megoldást találjon, a versenyképességünk hiánya és a büntetés azt eredményezték, hogy végül fel kellett adnunk.”

    A Hamiltonnal ütköző egyik versenyző, Sainz azzal magyarázta az incidenst, hogy szendvicsbe került az 1-es kanyar előtt.

    A brit a Sky Sportsnak nyilatkozva nyújtott betekintést abba, milyen kettősséget, hullámvasutat él át érzelmileg idén a Ferrarinál azáltal, hogy minden törekvése ellenére az eredmények csak nem akarnak jönni.

    „Ez egy rémálom, és már ebben élek egy ideje. Folyamatosan váltakozik bennem az az álomszerű érzés, hogy ennél az elképesztő csapatnál vezethetek, és az a rémálom, amit az eredményeink jelentenek. Nagyon megterhelő. De holnap újra felkelek, folytatom az edzést, folytatom a munkát a csapattal. Szerettem volna sok pontot szerezni nekik ezen a hétvégén, de a következő versenyre igyekszem a lehető legjobb formában visszatérni és összeszedni magam” – mondta.

    Egy másik interjúban pedig hozzátette, egyszerűen nem lehetőség, hogy felhúzzák a fehér zászlót a Ferrarival:

    „Tudom, hogy ez mindenkinek fájdalmas, de tényleg hiszem azt, hogy ezek a nehéz idők valami nagyszerű dologra készítenek fel minket. Tényleg hiszem, hogy valami pozitív áll előttünk. Muszáj ezt hinnem.”

  • Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

    Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

    Bár nem nyert, és a bajnoki esélyeiről is lemondott, Max Verstappen maradéktalanul elégedett a Brazil Nagydíjon szerzett harmadik helyével, hiszen azt bokszutcai rajt után érte el. Elmondása szerint azért is szeret a Red Bull közegében dolgozni, mert a csapat kész bevállalni a mostanihoz hasonló merész húzásokat.

    Miután az autója beállításainak és specifikációjának megváltoztatása a sprintverseny és az időmérő között nagy mellényúlásnak bizonyult – Verstappen a 16. helyen már a Q1-ben kiesett –, a csapat vasárnap arról döntött, hogy feladják ezt a gyenge rajthelyet a hollanddal, és bokszutcai rajtért cserébe újabb jelentős változtatásokat hajtanak végre az autón annak reményében, hogy jobb esélyekkel szállhat majd harcba a versenyen.

    Ez a húzás már remekül bevált, az első bokszkiállások lebonyolítása után Verstappen máris dobogóesélyessé vált, és végül a nap során számos előzést bemutatva valóban megszerezte a harmadik helyet – mindezt úgy, hogy a pontszerzők közül egyedüliként három kerékcserével teljesítette a futamot, mivel a hetedik körben egy lassú defekt miatt nem tervezetten is ki kellett hajtania szervizelésre.

    Legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton tudott a bokszutcából rajtolva dobogóra állni.

    „A tegnapi nap nagyon nehéz volt számunkra, de azt szeretem ebben a csapatban, hogy sohasem adja fel – kezdte értékelését Verstappen a Sky Sportsnak. – Mindig jobbak akarunk lenni, nem érjük be a második hellyel, máskülönben a sprint után is mondhattuk volna azt, hogy inkább ne nyúljunk hozzá az autóhoz, ne kockáztassunk, hiszen annyira azért nem vagyunk rosszak. Ez viszont nem vallana a csapat mentalitására, hiszen mindig a még több teljesítmény megtalálásán dolgozunk. Ez az időmérőn ugyan nem jött össze, viszont a történtek lehetővé tették, hogy ismét változtassunk az autón, és sokkal versenyképesebbé tegyük mára.”

    „Az is igaz, hogy ma sokkal hűvösebb volt, ami valószínűleg segített nekünk egy kicsit. De az, hogy a bokszutcából felértünk a dobogóra, 10-11 másodperccel a győztes mögött, ráadásul egy defekttel, elképesztő eredmény számunkra.”

    Bár vitathatatlanul a nap legjobb teljesítményét tette le az interlagosi aszfaltra Verstappen, a bajnoki esélyei mégis romlottak ezzel a harmadik hellyel, hiszen a pontversenyt vezető Lando Norris győzött, a teljes hétvégét tekintve pedig 13 pontot veszített a McLaren britjével szemben. A nyári szünet óta remek sorozatban lévő holland az Olasz Nagydíj óta most először nem közeledett a bajnoki első helyhez, hátránya 36-ról 49 pontra nőtt, amikor még maximum 83 egység szerezhető a szezonból hátralévő három versenyhétvégén. A valós erőviszonyok érvényesülése mellett már biztosan nem tudna fordítani, a McLarenek további balszerencséjére is szüksége lenne ehhez.

    Verstappent viszont ez már csak azért sem bántja, mert már szombaton búcsút intett bajnoki esélyeinek, és a most mutatott remek forma sem változtatott a véleményén.

    „Túl sok pontot elveszítettünk a szezon közepéig. Már az is elég nagy meglepetés, hogy egészen idáig esélyesek voltunk. Reálisan nézve ki kell mondanunk, hogy a szezon egésze során nem voltunk elég jók, de továbbra is hajtunk azért, hogy a szezon végéig még emlékezetes pillanatokat szállítsunk és versenyeket nyerjünk – elvégre ezért vagyunk itt.”

  • A vétlen áldozat Leclerc szerint benézte Piastri büntetését az FIA

    A vétlen áldozat Leclerc szerint benézte Piastri büntetését az FIA

    Charles Leclerc semmit nem tehetett, amikor Oscar Piastri és Kimi Antonelli ütközése őt is magával sodorta a Brazil Nagydíj 6. körének kezdetén. Elmondása szerint nincs benne harag a történtek miatt, ám azt nem igazán érti, miért a McLaren pilótáját hozták ki az incidens egyértelmű vétkeseként a felügyelők.

    Nagy helyezkedés zajlott az élen haladó Lando Norris mögött, amikor az 5. kör végén kihajtott a bokszba a biztonsági autó. Piastri a 4. helyről a célvonalat még a 2. helyen átszelő Antonelli ellen indított támadást a célegyenes végén a belső íven, miközben Leclerc, mintha tartott is volna attól, hogy egy esetleges ütközés őt is magával ránthatja, a pálya jobb szélére húzódva próbálta bevenni az 1-es kanyart. Minden törekvése ellenére így sem járt sikerrel, mert a McLaren és a Mercedes valóban összeütközött, Antonelli autója pedig irányíthatatlanul nekicsapódott a Ferrari bal első kerekének, így Leclerc a kitört első felfüggesztés miatt kénytelen volt feladni a futamot.

    A felügyelők Piastrira róttak ki 10 másodperces büntetést, de Leclerc szerint ezzel nem a helyes döntés született, hiszen az ausztrálnak a belső íven helyet nem hagyó Antonellinek is volt felelőssége a történtekben.

    „Oscar optimista volt, de szerintem Kimi tudta, hogy Oscar a belső ívén van, mégis úgy vette be a kanyart, mintha nem lett volna ott. Én úgy látom, hogy nem minden felelősség Oscart terheli. Igen, optimista volt, de ezt el lehetett volna kerülni.”

    „Én pedig csak frusztrált vagyok. Nem haragszok sem Oscarra, sem Kimire, mert megtörténhetnek ilyen dolgok, de olyat semmiképpen nem mondanék, hogy ez az egész Oscar hibája volt, mert szerintem nem így van” – fogalmazott a Sky Sportsnak Leclerc.

    Pár perccel Leclerc nyilatkozata előtt a Sky szakértőjeként ténykedő versenyző, Jamie Chadwick is arra jutott a dobogós helyezések szempontjából döntő fontosságú baleset elemzésekor, hogy inkább Antonellit kellett volna felelősségre vonni a történtekért.

    „Ez annak a példája, hogy három autó nem fér be ugyanarra az egy helyre – pedig beférhetett volna, viszont ez nagyfokú éberséget kívánt volna meg mindhárom versenyzőtől. A leginkább tudatosan az eset teljesen vétlen résztvevője, Charles mozgott, aki annyira a pálya jobb szélére húzódott, amennyire csak lehetett. Aki viszont nem használta ki a rendelkezésére álló helyet, az Kimi, így én azon a véleményen vagyok, hogy Oscarral eléggé szigorúan bántak. Kimi pedig talán még azzal együtt is megtarthatta volna a pozícióját, ha egy kicsit könnyebbé teszi Oscar helyzetét és nem kockáztatja ezt az ütközést” – fogalmazott Chadwick.

    „Véleményem szerint Oscar nem amiatt blokkolta a kerekeit, mert elveszítette volna az irányítást, hanem amiatt, mert látta, hogy Kimi ráhúzza az autót, ilyenkor pedig természetes reakció, hogy egy kicsit erősebben lép rá a fékpedálra, és próbál a lehető legjobban balra húzódni. És a fedélzeti kamerájából látható, hogy még a blokkolással együtt is a fehér vonal mellett fordult el, és még így sem kapott elég helyet Kimitől.”

    A McLaren első kerekeinek blokkolásával kapcsolatban Piastri is ugyanazt a magyarázatot adta, mint amire Chadwick jutott.

  • Piastri a balesetről: „Nem tűnhettem csak úgy el!”

    Piastri a balesetről: „Nem tűnhettem csak úgy el!”

    Oscar Piastri Mexikóváros után Interlagosban is 15 pontot veszített csapattársával, a győztes Lando Norrisszal szemben a futamon. Az ausztrál egy balesetnek is részese volt, ami miatt őt büntették, de a leintés után nem vállalta magára a felelősséget.

    Az ausztrál számára lehetőség kínálkozott arra, hogy a biztonsági autót követő újraindítás után a negyedik helyről akár közvetlenül Norris mögé érkezzen meg, miután Kimi Antonelli nem reagált elég gyorsan az előtte meglóduló britre. Piastri az 1-es kanyar belső ívén próbálta megelőzni a Mercedest, ám a két autó összeért, Antonelli pedig a külső íven haladó Charles Leclerc Ferrarijának is nekiütközött, kiütve a monacóit a versenyből.

    Piastri ugyan célt ért azzal, hogy feljött Norris mögé a második helyre, ám a felügyelők őt találták vétkesnek a baleset okozásáért, és 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, ami jelentősen visszavetette törekvéseit, és végül csak az ötödik helyen ért célba – akárcsak a legutóbbi két versenyen, Austinban és Mexikóvárosban, miközben a legutóbbi két sprinten egyaránt nullázott.

    A Sky Sports kérdésére a futam után Piastri úgy fogalmazott, nem gondolta túlontúl bevállalósnak az előzési kísérletét, és nem csak rajta múlt, hogy az ütközésbe torkollott.

    „Elég egyértelmű lehetőségem volt, megpróbálkoztam vele. A másik két autó a külső íven elég későn fékezett, és persze egy kicsit én is blokkoltam a kerekeimet, de ez amiatt volt, mert láttam, hogy Kimi semennyi helyet nem fog nekem hagyni. Nem tűnhettem el, aztán pedig olyan döntés született, amilyen.”

    Szingapúr után még Piastri vezetett 22 ponttal Norrisszal szemben a tabellán, az azóta eltelt három nagydíjon viszont nagyot fordult az állás a McLaren háziversenyében, ami a világbajnoki címért folyik. Immár Norris vezet 24 ponttal, majdnem egy futamgyőzelemnyi mennyiséggel csapattársa előtt, amikor már csak 83 pont elérhető a maradék három versenyhétvégén.

    „Csak meg kell próbálnom a lehető legtöbbet kihozni ebből – mondta az esélyeiről Piastri. – A büntetés egy dolog, de a tempóm sem volt olyan, mint szerettem volna. A versenyem második fele nem tűnt annyira rossznak, de az első etapot elég nehéznek találtam. Csak felül kell kerekednem ezen, és a lehető legjobb hétvégéket összehozni.”

  • Norris óriáslépést tett a vb-cím felé, Piastri ismét hibázott, Verstappen a bokszutcából indulva dobogós

    Norris óriáslépést tett a vb-cím felé, Piastri ismét hibázott, Verstappen a bokszutcából indulva dobogós

    Lando Norris nyerte a Brazil Nagydíjat, s miután Oscar Piastri egy opportunista előzésért kapott időbüntetés nyomán csak ötödik lett, újabb 15 ponttal távolodott csapattársától. Kimi Antonelli a hajrában kivédekezte Max Verstappen támadásait, aki bokszutcai rajttal lett harmadik.

    A hétvégére beharangozott eső a szombat után vasárnapon sem kavarta meg a csapatok taktikáját, a versenyre is mindenki slick gumikkal készülhetett. A rajtrácson 18-an álltak, miután Esteban Ocon mellett az időmérő Q1-es szakaszában kieső Max Verstappen is bokszutcai rajtot választott motorkomponensek cseréjéért és az autón elvégezhető komolyabb változtatásokért cserébe.

    A rajtnál Norris megtartotta a vezetést Antonelli és Leclerc előtt, Piastrinak Hadjar ellen kellet védenie a negyedik helyet, az első pozíciócsere pedig mögöttük történt azzal, hogy Lawson lerajtolta Russellt.

    A mezőny sűrűjében azonban nem lehetett mindent megúszni koccanás nélkül. Az 1-es kanyarban összeért a 13. helyről rajtoló Lewis Hamilton és a belső ívén lévő Carlos Sainz autója, amitől, mint kiderült, a Ferrari padlólemeze jelentős sérüléseket szerzett. A pozíciókat vesztett Hamilton kalamajkái pedig ezzel még nem értek véget erre a körre: a célegyenesre gyorsítva Franco Colapintót próbálta megelőzni, ám elszámolta magát, és az Alpine hátsó kerekéhez érve letört a Ferrari első vezetőszárnya.

    https://twitter.com/racing_prix/status/1987567913843200325

    A második kör kezdetén pedig érkezett is a biztonsági autó egy másik incidens miatt, ami a brazil rajongók bánatára Gabriel Bortoletóval történt. A Sauber pilótája, aki már a sprintversenyen is balesetezett, ezúttal Lance Strollt támadva csúszott a fűre és végezte ismét a falban, ezúttal egy jóval kisebb csattanás során.

    Négy kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, s amikor Norris ismét igencsak későn a gázra lépett a célvonal előtt, Antonelli kissé lassan reagált erre, Piastri pedig azonnal megérezte a lehetőséget. Az ausztrál számára a dupla előzés lehetősége is megnyílt, amikor az 1-es kanyar felé száguldva a belső íven bebújt Antonelli mellé, miközben Leclerc hozzájuk képest kívül próbált elfordulni. Piastri McLarenje azonban nem érkezett meg teljesen a Mercedes mellé, nem maradt elé helye, és blokkoltak is az első kerekei, így összeért az ívet határozottan záró Antonellivel, akinek autója pedig a kívül haladó Leclerc Ferrarijának ütközött.

    Hármuk közül Leclerc járt csak kifejezetten rosszul, akinek azonnal kitört az első felfüggesztése, és Piastri támadásának vétlen áldozataként ígéretes pozícióból volt kénytelen leparkolni a pálya mellett – virtuális biztonsági autót előidézve. Piastri átvette a második helyet, Antonelli autója szintén sérülés nélkül folytathatta a harmadik pozícióban, a felügyelők azonban vétkesnek nyilvánították a McLaren ausztrál pilótáját az ütközés okozásáért, amiért tíz másodperces időbüntetéssel sújtották. Piastri hiába vállalt be egy merész manővert és került közvetlenül Norris mögé, újabb csapás várt rá.

    Verstappen már a 13. helyen járt ekkorra nagyon kevés versenyzés ellenére is, de lassú defekt miatt a bokszba kellett hajtania, ami persze nem jött jól a taktikája szempontjából a versenyen, amelyre a mezőny nagy része két kerékcserével készült. A tempója azonban kimagaslóan jó volt, amit bizonyított, hogy amikor Norris is megejtette első kerékcseréjét, a bokszutcából rajtoló Red Bull mögött jött csak vissza a pályára. Úgy tűnt, mindkettőjüknek egy-egy kiállása volt még hátra ekkor, de persze Verstappen jóval használtabb gumikon haladt, és Norris hamarosan el is ment mellette, ám a holland ekkorra már egyértelmű dobogóesélyesként exponálta magát.

    Piastri későre halasztott első kiállással töltötte le a büntetését. Az egymáshoz képest elcsúsztatott taktikák miatt ritkán láthattuk a valós sorrendet a pályán, de előkelő pozícióba kormányozta magát Bearman, és jól álltak a Racing Bullsok is, még ha Russell át is verekedte magát rajtuk, hogy Antonelli nyomában maradjon.

    Miután Verstappen és Norris megejtették második kerékcseréjüket is, a holland ismét előrébb, immár az első helyen találta magát, nyolc másodperc előnnyel a McLarennel szemben nagyjából húsz körrel a vége előtt. Norris a frissebb gumijaival ismét közeledett, a Red Bullnál viszont nem várták meg a csatát, egy újabb, harmadik kiállás mellett döntöttek Verstappennel, így ő léphetett fel támadószellemben a verseny végjátékában. Ekkor a negyedik helyen állt (Piastri csak mögé tért vissza a maga utolsó cseréje után), közel a két Mercedeshez, akiket még levadászhatónak tartottak a Red Bull bokszutcai irányítóközpontjában.

    Verstappen a 63. kör elején, a külső íven el is kapta Russellt, majd megindult Antonelli után. Bár az utolsó körökben DRS-közelségbe került, Antonelli remekül menedzselte a helyzetet, így megőrizte a második helyet, ami karrierje második dobogója és eddigi legjobb eredménye. Piastri hasonló módon helyezett nyomást Russellre a negyedik helyért, de ő sem járt sikerrel, az ausztrál ezúttal is csak ötödik lett, és újabb 15 pontot veszített az idei hetedik győzelmét szerző Norrisszal szemben.

    Bearman Mexikó után újabb remek versenyt produkálva hatodik lett, akit Lawson, Hadjar, Hülkenberg és Gasly követett még a pontszerző helyeken.

    A Ferrari kettős kieséssel zárta ezt a csapat számára nehéz hétvégét, az autója tapadásvesztését balesetveszélyesnek tartó Hamilton csak a mezőny végén szenvedett, és be is parkolt a garázsba, miután letöltötte a Colapintóval való ütközésért rá kirótt öt másodperces büntetést.

    Három futam maradt már csak hátra a 2025-ös szezonból, két hét múlva a Las Vegas-i Nagydíj következik. Norris 390, Piastri 366, Verstappen 341 ponttal rendelkezik jelenleg.

    A Brazil Nagydíj végeredménye:

  • Ez a LEGO-autók után a második legjobb dolog, ami a pilótaparádékkal történhetett

    Ez a LEGO-autók után a második legjobb dolog, ami a pilótaparádékkal történhetett

    Idén már másodszor rendeztek a szokványostól eltérő, gyermeki bolondozásba átcsapó pilótaparádét egy Forma–1-es nagydíjhétvégén. A versenyzők ezeket a kisautókat is élvezték, noha néhányan potyautasként teljesítették a kört, miután lerobbant alattuk a gép.

    Emlékezetes, hogy az idei Miami Nagydíjra LEGO-építőelemekből összerakott versenyautókat állítottak fel a rajtrácsra a vasárnapi futam előtt, azokkal körbevezetve, mintegy versenyezve teljesítették a pilótaparádék a csapattársak, ami elképesztő felvételeket és beszámolókat szült.

    Alighanem az az élmény inspirálta a Brazil Nagydíj felvezetőeseményét is: ezúttal egy-egy kisautót kaptak a csapattársak, a felvonulás pedig ismét versenyszerű élvezetté változott. Akadtak azonban kalamajkák, a Mercedes és az Aston Martin számára előkészített autót technikai probléma sújtotta, így George Russell, Kimi Antonelli, Fernando Alonso és Lance Stroll más csapattársak autójára voltak kénytelenek felkapaszkodni, az egyébként is elég szűkös helyre.

    De lássuk a videókat!

    Russell aligha gondolta még ma reggel, hogy Max Verstappennel azonos autóban fog megtenni egy kört Interlagosban, márpedig ez történt, miután a Red Bull szekerére kéredzkedett fel. A volánt Yuki Tsunoda kezelte, ahogy tudta.

    „Elég kellemetlen élmény volt, lerobbant az autónk. Yuki felvett, de az életünkért imádkoztunk” – adott vicces összegzést a történtekről Russell.

    Tsunodának már az elindulással is akadtak gondjai – mindenki más faképnél hagyta őket, ráadásul amikor először elmozdult az autó, azt is hátrafelé tette…

    A japán aztán úgy belelendült, hogy egy ponton a sapkáját is elhagyta, mint arról az alábbi képek tanúskodnak.

    Oliver Bearman csak egy Haas-matricát akart felragasztani az autóra, és az még hagyján, hogy nem sikerült tökéletesen, de véletlenül azt is felfedte, mi lapul a motorház alatt…

    Lájkvadász tartalomnak is elmenne, Lewis Hamilton brazil zászlót lengetve fuvaroztatta magát körbe Charles Leclerc-rel.

    A hazai sztár, Gabriel Bortoleto abban a kegyben részesült, hogy egy külön autót kapott, és senki nem is kéredzkedett fel mellé.

    Lando Norris élőzött is a McLaren és az Aston Martin pilótáit szállító négyesfogatról. A hangért elnézést kér a szél.

  • Norris kevésbé magabiztos, a Mercedes most elkaphatja a McLarent?

    Norris kevésbé magabiztos, a Mercedes most elkaphatja a McLarent?

    Egyáltalán nem magától értetődő, hogy Lando Norris meg tudja nyerni a pole-ból a Brazil Nagydíjat. Az összetett éllovasa elmondta, kevésbé magabiztos most, mint Mexikóban.

    Már akkor is izgalmas Brazil Nagydíj elé nézünk, ha a magyar idő szerint este 6 órakor rajtoló interlagosi versenybe nem kavar bele az eső, hiszen az időmérő óta a csapadék újra lemosta az aszfaltról az oda felhordott gumiréteget, így a csapatok bizonyos szempontból az ismeretlenbe ugranak fejest, a Pirelli ráadásul az egy és a két kiállást is megfelelő stratégiának tartja.

    Nagy a változatosság a Pirelli szokásos stratégiai étlapján:

    Forrás: Pirelli

    Lando Norris a sprintet ugyan megnyerte, de meg kellett dolgoznia érte, hiszen Kimi Antonelli rendesen megszorongatta őt a piros zászlós újraindítás után. Azóta persze lehetett változtatni az autók beállításain, és Norris elmondása szerint ezt ők nagyobb mértékben tették, mint a Mercedes, a pontverseny éllovasa azonban mégsem olyan magabiztos, mint a mellőle induló Kimi Antonelli.

    „Attól függ, mire gondolsz, ha a versenytempóra, akkor nem a legjobban – felelte a magabiztosságát firtató kérdésre az időmérő utáni sajtótájékoztatón. – Mexikóban például sokkal magabiztosabb voltam. Ma reggel, amikor láttam a Mercedes és Kimi tempóját, az kicsit visszavett az önbizalmamból. De még mindig gyorsak vagyunk. Van egy kis előnyünk az időmérőkön, és remélem, hogy a versenyre is megmarad ez a forma. Viszont az időjárás ismét változni fog, állítólag még hidegebb lesz, ami inkább nekik kedvezhet, és a szélirány is változik. Minden pálya más, minden érzés más. De úgy érzem, jól vezetek. A szezon elején még voltak gyenge pontjaim, de mostanra ezeket nagyon lecsökkentettem – már nem tizedek, hanem századok választanak el. Ha össze tudom rakni az erős részeket, és a gyengébbek sem annyira rosszak, akkor minden jól alakul.

    Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Antonelli ezzel szemben azt mondta, ő „nagyon” magabiztos a 71 körös futam előtt. „A tempónk ma reggel nagyon erős volt, és holnap hasonlóan hűvös idő várható, ami segíthet nekünk. De piszkos levegőben menni sosem könnyű, szóval remélem, hogy erős tempónk lesz, nyomás alá tudjuk helyezni Landót, és harcolhatunk a győzelemért.

    Arra a kérdésre, hogy minden a rajtnál fog eldőlni, az olasz érezhetően nem akarta elárulni, hogy mennyire lesz bevállalós, csak annyit mondott, feleslegesen nem akar kockáztatni. „Idén sok versenyen láttuk, hogy a rajt döntő fontosságú. Lando mostanában nagyon jól rajtol, szóval nekem valami különlegeset kell hoznom. De az a célom, hogy normál rajtot vegyek, ne kockáztassak feleslegesen, és megtartsam a pozíciómat, aztán onnantól majd meglátjuk.”

    Ami a harmadik rajtkockából kezdő Charles Leclerc-t illeti, ő úgy vélte, „ha sikerül megtartani a harmadik, második vagy akár első helyet a rajt után, akkor jó esélyünk lehet” a dobogóra, míg természetesen a 4. helyről induló Oscar Piastrit sem lehet leírni.

  • Betonvágóval estek neki a brazíliai F1-es pályának, hogy ne legyen újabb dráma

    Betonvágóval estek neki a brazíliai F1-es pályának, hogy ne legyen újabb dráma

    A Brazil Nagydíj sprintjén három pilótán, köztük a világbajnoki címért küzdő Oscar Piastrin is kifogott a pálya hármas kanyarjában felgyűlt víz, a szervezők azonban tettek róla, hogy a nagydíjon ez már ne jelenthessen problémát.

    A világbajnoki cím szempontjából akár döntőnek bizonyuló jeleneteket láthattunk a Brazil Nagydíj sprintfutamán, amikor Oscar Piastri a hármas kanyar rázókövére hajtva eldobta a McLarent, ezzel egyről 9 pontra növelve a hátrányát a sprintet megnyerő Lando Norrisszal szemben. Az ausztrál versenyző utólag elmondta, egy kicsit az előző körében is ráment a belső oldali rázókőre, és valószínűleg a kicsúszásakor az fogott ki rajta, hogy előtte a csapattársa keményebben ráhajtott a szóban forgó részre, amivel vizet vert fel, csúszósabbá téve a rázókő felületét, de elismerte, hogy ettől még nem kellett volna ráhajtania.

    A pillanat, amikor Norris ráhajt a kerékvetőre, vizet verve fel a mögötte érkező Antonellinek és Piastrinak:

    Piastri után közvetlenül ráadásul Nico Hülkenberg, majd Franco Colapinto is kicsúszott ugyanott – a legjobban az argentin törte össze az autóját, míg a német tovább tudott menni –, ami szintén azt mutatja, hogy a felvert vízpermet dominóeffektust indított el.

    Noha a versenyre nem jósolnak esőt, ha esetleg mégis esne, a hármas kanyarban valószínűleg nem ismétlődne meg a sprinten látott helyzet, a Brazil Nagydíjon szervezői a The-Race.com beszámolója szerint ugyanis betonvágóval estek neki a kerékvetőnek, hogy azokban rögtönzött vízelvezető árkot alakítsanak ki, ami a fűre tereli a felgyülemlett vizet.

    A szaklap szerint a víz egyértelműen a rossz tervezésnek köszönhetően gyűlhetett fel a hármas kanyarban, a helyzetet pedig súlyosbította, hogy az idei versenyre a kettes kanyar aszfaltjába is vízelvezető barázdákat vágtak, ezek pedig közvetlenül a hármas kanyar felé vezették a vizet.

    Piastri, Hülkenberg és Colapinto kicsúszása egyszerre:

  • Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

    Max Verstappen és a Red Bull bevállalta a büntetést, így a holland bokszutcából kezdi a Brazil Nagydíjat.

    Az a forgatókönyv érvényesült, amiről korábban mi is írtunk, azaz a Red Bull bevállalta a büntetést és Max Verstappen csak a bokszutcából fogja kezdeni a Brazil Nagydíjat. A holland csupán a 16. helyet szerezte meg az időmérőn, miután nem jól sültek el a sprintfutamot követő drasztikus beállításbeli változtatások az autóján, Helmut Marko, a bikások motorsport-tanácsadója pedig már a kvalifikáció után megerősítette, hogy az egyik opció számukra a helyzet mentésére a bokszutcai rajt lehet.

    Ezt végül meglépte a csapat, amely így szabadon módosíthat a beállításokon és az autó specifikációján (például felteheti a két, korábban kipróbált padlólemez közül a másikat), illetve friss erőforrás-elemekkel láthatja el a mindenből a büntetlenül felhasználható utolsó egységet koptató Verstappent.

    Miután az RB21-es már pénteken sem volt elég gyors, a Red Bull a sprintfutamot követően nagy változtatásokat hajtott végre az autón, és például visszatért a Yuki Tsunoda által a sprinten használt korábbi padlólemez-verzióhoz. Ez azonban csak rontott a helyzeten, Verstappen Q1-es kiesése után pedig a címvédő is teljesen tanácstalanul állt azelőtt, hogy mi siklott félre.

    A Red Bullnak most lehetősége lesz visszaváltoztatni a kockázatos beállítások egy részét, vagy akár teljesen új irányba is elmehetnek, amiben persze megintcsak ott van annak a rizikója, hogy rosszabb helyzetbe kerülnek, mint amiben a sprinten voltak. Ezzel együtt Verstappen már csak abban is bízhat, hogy a friss V6-os Honda-motor nyújt neki némi többletteljesítményt mára és a szezon hátralevő részére

  • McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesebben beszélt Oscar Piastri helyzetéről a Brazil Nagydíj időmérő edzése után, és elmondta, bizonyos mértékig ismét hátrányban volt az ausztrál a körülmények miatt.

    Noha Brazil Nagydíjon jobban érzi magát az autóban, mint az előző két versenyhétvégén, azaz Mexikóban és Austinban, Oscar Piastri az időmérő edzésen 0,390 másodperccel kapott ki a pole pozíciót megszerző Lando Norristól, és csak a 4. helyre kvalifikált. Az ausztrál pilótának ez volt a legnagyobb lemaradása a csapattársához képest a sprint és a rendes időmérő együttesen hat szakaszában (a legközelebb a szombati Q2-ben volt Norrishoz, akkor csak 0,043 másodperccel maradt el tőle), azonban még ezt követően is azt mondta, hogy jobb a helyzet, mint korábban.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke viszont kiemelte, hogy a brazíliai második nap nehezebb volt Piastrinak, mint az első, mert bizonyos mértékben ismét olyan vezetéstechnikával lehetett gyorsan menni, mint amire Mexikóban és Austinban szükség volt.

    Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

    „Ma sokkal kisebb volt a tapadás, mint tegnap. Az autó gyors vezetéséhez szükséges technikák kicsit hasonlítanak azokra, amiket Austinban és Mexikóban kellett alkalmazni. Oscar éppen most tanulja és építi be ezeket a technikákat, de idő kell, hogy természetes mozdulatokká váljanak. Különösen ilyen körülmények között, amikor minden kanyarban bizonytalan, mennyi tapadást találsz – a szél miatt is –, ez még Landót is megfogta az első Q3-as próbálkozásánál” – idézi az olasz szakembert a Motorsport.

    „Landónak az ilyen alacsony tapadási körülmények között természetesebben megy, amit csinálnia kell, és ezzel ténylegesen időt tud nyerni – folytatta Stella. – Az elmúlt három futamon egyaránt alacsony volt a tapadás, ilyenkor pedig az a cél, hogy az autót úgy vezesd, ahogy akarod, miközben az csúszik. Oscarnak ez még tanulási folyamat, de tudjuk, hogy villámgyorsan tanul, és biztos vagyok benne, hogy holnap erős versenye lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy miért nem foglalkoztak a szezon korábbi részében Piastri nehézségeivel, ha tudott volt, hogy ilyen körülmények között nehezebben boldogul, Stella így felelt:

    „Nemcsak arról van szó, hogy Oscar még sosem találkozott ennyi egymást követő hasonló körülménnyel, hanem az is szokatlan, ahogy a gumik és a tapadás viselkednek az utóbbi három versenyen. Nem is annyira a brazíliai első nap volt ilyen, inkább a második, amikor egyszerűen nincs elég tapadás, és az autót csúsztatni kell, miközben próbálod irányítani. Ezek furcsa, szokatlan körülmények. Ugyanakkor ez egy rendkívül versengő sport, és a különbségek az utolsó egy százalékban dőlnek el. Még ha azt mondjuk is, hogy Oscar már járt Brazíliában, ez mindössze a harmadik alkalma, és minden évben kicsit mások a körülmények.”

    „A legokosabb srác” – Norris tényleg kidobott egy banánhéjat, amitől Piastri a falba csúszott

    Stella ezután felhívta a figyelmet, hogy a szezon korábbi részében Norris is küzdött azzal, hogy megfelelően érezze az autót, ebben az időszakban pedig Piastrinak ment jobban ez. „Ha Landóra gondolunk, neki is idő kellett, hogy hozzászokjon, hogyan viselkedik az MCL39. A szezon elején még arról beszélgettünk, hogy meg kell érteni az első gumik működését, hol van a tapadáshatár, mikor csap át az autó túlkormányzottságba. Ez sok időt és munkát vett igénybe Landótól, és amikor neki nem volt meg az érzése az autóval, akkor ő volt hátrányban. A különbségek nagyon aprók.”