Címke: Forma-1

  • Antonelli: Kellett a seggbe rúgás apámtól és Wolfftól

    Antonelli: Kellett a seggbe rúgás apámtól és Wolfftól

    Jól dokumentált Kimi Antonelli szenvedése a szezon középső, európai részében, és az olasz szerint szüksége volt erre a fajta figyelmeztetésre, hogy összerántsa magát.

    A jó debütálása után Antonelli gödörbe került: a Mercedes új (azóta kukázott) felfüggesztése nem tetszett neki, egyre többet hibázott, és elismerte, hogy a média jelentette nyomás kezelésében, illetve az energiaszintje fenntartásában sem volt jó. Ez ahhoz vezetett, hogy néhányan megkérdőjelezték, szerződést fog-e hosszabbítani vele a csapat 2026-ra, különösen a monzai mélypontnál, amikor Toto Wolff először adott hangot elégedetlenségének a média felé is.

    A fiatal versenyző tulajdonképp hálás a csapatfőnökének és az apjának az erélyes fellépésért. „A monzai verseny után mindketten seggbe rúgtak. Fájtak a szóbeli megnyilvánulásaik és meglátásaik, de szükségem volt rájuk, hogy újra összeszedjem magam” – ismerte el a Blicknek.

    „Ismét a fontos dolgokra kellett koncentrálnom, hogy megint korábbi jó formámat nyújtsam. Egyedül nem jöttem volna ki a slamasztikából, és segítettek a mérnökökkel folytatott, órákon át tartó megbeszélések is.”

    Antonelli az utolsó európai versenyt követően ismét eredményesebb lett, legutóbb, Brazíliában pedig 2. lett, ami új magasságot jelentett számára. A sajtótájékoztatón megkérdezték Max Verstappentől, mit tanácsolna neki, aki azt felelte, higgyen magában, az újoncok gyakran élnek át érzelmi hullámvasutat, és az elkövetett hibák részei a tanulási folyamatnak. „Muszáj hibákat elkövetni, hogy jobb versenyzővé váljunk, még a Forma–1-ben is.”

    Wolff szerint pilótája küszködésében szerepet játszott a felé támasztott elvárások túl magas szintje is.

  • 16 év után megszakad egy fontos sorozat az F1 életében

    16 év után megszakad egy fontos sorozat az F1 életében

    Váratlan bejelentést tett a Codemasters, a Forma–1 hivatalos videojátékának alkotója.

    Ugyanis a 2026-os év lesz hosszú idő után az első, amelyben a cég nem ad ki új F1-es játékot, nem lesz F1 26. Ezzel egy 16 éves sorozat ér véget, hiszen a 2009-es első kiadás óta egyetlen év sem volt még, amikor a játék rajongói ne vásárolhatták volna meg a legújabb verziót, amely a friss csapatfelállások, pályák és szabályok mellett rendre újabb és újabb funkciókat kapott.

    Ez azonban nem az F1 és a Codemasters együttműködésének végét jelenti (noha a legutóbbi megállapodásuk éppen 2025 végéig szólt, kétéves hosszabbítási opcióval): a cég bejelentette, hogy 2026-ban egy az F1 25-höz vásárolható frissítéssel kaphatják meg az aktuális újításokat, az új szabályok szerint épülő autókat a játék kedvelői, egy év kihagyás után pedig 2027-ben teljesen új élményt nyújtva érkezik majd az új kiadás, az F1 27.

    Kissé különös persze, hogy éppen a szabályok szempontjából rengeteg újítást tartogató 2026-os szezonnál döntöttek úgy a fejlesztők, hogy szüneteltetik a játék kiadását, másrészt viszont az is igaz, hogy ahogyan a sport szereplői sem tudják még igazán, hogyan is alakul át a versenyzés az új érában, úgy a Codemasters fejlesztőinek is kicsit vakon kellene dolgozniuk az „új világ” realisztikus megformálásán.

    És mint a The Race elemzése rámutat, elkerülhetetlen volt már egy ilyen szünet. A játékiparon belül a sportjátékok külön kasztot képviselnek, hiszen mivel a valós bajnokságokat igyekeznek követni és leképezni, abban a kényszerhelyzetben vannak, hogy minden szezonra a játék újabb kiadásával álljanak elő – ám a játékok fejlesztései ma már nem haladnak akkora ütemben, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, nehéz már még és még valósághűbbé tenni a virtuális világot, csak apróbb javítások végezhetők, és gyakran már csak olyan funkciókkal bővíthető a játékélmény, amelyekre a vásárlóknak nem igazán van szükségük.

    Egyre nehezebbé vált évről évre újként eladni ugyanazt az élményt, ráadásul mivel folyamatosan a játék aktualizált kiadásának fejlesztése vonja el az erőforrásokat, a tényleges megújulásra sem jut elég idő. Ez az egyéves kihagyás talán megágyazhat annak, hogy az F1 27 „más kinézettel, érzéssel és játékélménnyel” robbantson, mint az elődei, ahogy azt a Codemasters a közleményében ígéri.

  • Pérez úgy érzi, nem is történhetett volna vele annál jobb, mint hogy kirúgja a Red Bull

    Pérez úgy érzi, nem is történhetett volna vele annál jobb, mint hogy kirúgja a Red Bull

    Amíg el nem veszítette az F1-es állását a tavalyi szezon végén, elmondása szerint Sergio Pérez fel sem fogta, mekkora szüksége van már egy kis pihenőre. A Cadillackel való jövő évi visszatérésével egyik célja, hogy a Red Bulltól való menesztésével ellentétben boldogan hagyja majd maga mögött a sportot egy napon.

    A mexikói versenyzőt gyenge teljesítménye miatt menesztette a tavalyi év végén a Red Bull. Ezt még azzal együtt is megtérülőnek érezte a csapat, hogy meglévő szerződése miatt jelentős összeget is ki kellett fizetnie emellé Péreznek. Ráadásul a pilóta utódjai, Liam Lawson és Yuki Tsunoda még annál is nagyobb lemaradásban versenyeztek idén Max Verstappenhez képest, mint tavaly Pérez tette, így utólagosan végiggondolva kevésbé érte meg a váltás a csapat számára.

    Pérez azonban, miután átesett a kezdeti csalódottságon, az idei év elején már megkönnyebbülésnek, a feltöltődés esélyének tekintette, hogy nem nehezedik rá többé a Red Bull által jelentett nyomás.

    „Akkor még nem éreztem, de szükségem volt egy kis szünetre – mondta Pérez az F1.com-nak adott interjúban. – Amikor benne vagyunk a körforgásban, lefoglal minket, hogy folyamatosan a következő versenyen, a következő éven, a következő szerződésen gondolkodunk. Mintha már automatikusan működne az egész. De amikor a partvonalra kényszerülünk, ahogy az velem is történt, sok minden új megvilágításba kerül, és egészen máshogy tekintünk a sportra.”

    „Már kezdtem egy kicsit motiválatlan lenni, pedig nem hagyhatom, hogy ez történjen, hiszen mindent ez a sport adott számomra. Azon a napon, amikor végleg távozok, a sport iránti tisztelettel, az arcomon pedig hatalmas mosollyal akarom ezt megtenni.”

    Pérez meglepte a Cadillacet, de a szurkolóknak csalódást okozott

    Pérez 2011-ben debütált az F1-ben, és az első szezonjában történt monacói balesetét követő rövid kihagyást, valamint egy 2020-as betegségét leszámítva minden futamon részt vett a következő 14 év során, miközben összesen hat versenyt nyert. Jövőre 36 évesen tér vissza egy másik tapasztalt és többszörös futamgyőztes pilóta, Valtteri Bottas csapattársaként.

    „Így visszatekintve álomszerű forgatókönyvnek tűnik, hogy kihagyhattam egy évet és felfrissülhettem. A Forma–1-ben eltöltött 15 év után ismét energiával telve térhetek vissza egy utolsó szakaszra” – tette hozzá.

    Pérez a múlt héten már vissza is ült egy F1-es autóba, Imolában a feketére festett 2023-as Ferrarit vezethette a Cadillac felkészülésének jegyében, akik az olaszoktól vásárolják majd a motort az első években.

    „Teljesen frissnek érzem magam ahhoz, hogy visszarázódjak, hogy segítsem a csapatot, hogy dolgozzak a szimulátorban. Új csapat vagyunk, szóval tulajdonképpen mindent a nulláról kell kezdenünk” – fogalmazott Pérez.

    „Nem is igazán az számít, hogy hogyan kezdünk. Sokkal fontosabb ennél, hogy milyen gyorsan leszünk képesek fejlődni. Azt hiszem, sokakat meg fogunk lepni. A célunk pedig az, hogy már az első naptól kezdve hatást gyakoroljunk a Forma–1-re. A fő, utolsó projektemként tekintek erre, és azon fogok dolgozni, hogy sikeres legyen a visszatérés.”

  • Az Audi már 2028-ra fejleszt, miután a Ferrari felhúzta előtte a Kínai Nagy Falat

    Az Audi már 2028-ra fejleszt, miután a Ferrari felhúzta előtte a Kínai Nagy Falat

    A következő F1-es szezon új gyártója úgy érzi, hasznosabban tudja felhasználni a fejlesztési kapacitásait, ha már most leállítja a jövő évi motoron való munkát, és hosszabb távban gondolkodik.

    Az Audi új csapatként és motorgyártóként csatlakozik 2026-tól az F1-es mezőnyhöz. Csapatként jobb helyzetből indul, mint a másik újonc Cadillac, hiszen nekik nem az alapokról kell felépíteniük egy teljes struktúrát, hanem a Sauber évtizedek óta működő gyárát és tapasztalt személyzetét veszik át. Motorgyártóként viszont nehezebb a dolguk, mint az ebben a tekintetben szintén újonc Red Bullnak, akik saját motorrészlegükön az utóbbi években már együtt dolgozhattak a Hondával.

    Az Audi technológiai főigazgatója, Stefan Dreyer most azt mondja, motorfejlesztés terén nekik igencsak meg van kötve a kezük azáltal, hogy a jövő januári első tesztekig semmiféle valós adatot nem szerezhetnek az erőforrásuk hatékonyságáról, és csak a szimulációs eredményekre hagyatkozhatnak.

    „A 2026-os hajtáslánc fejlesztése befejeződött, már 2027-re és 2028-ra koncentrálunk. Persze az alkotóelemek fejlesztése igazából sohasem áll le a Forma–1-ben, de mivel nagyon korlátozott mennyiségű értékes adat áll rendelkezésünkre a Sauber és a Ferrari jelenlegi együttműködéséről, már az első évünk utánra tervezünk” – mondta Dreyer, akit a The Drive idéz.

    A szakember aláhúzta, hogy noha az Audi már teljes egészében felvásárolta a Sauber istállóját, a csapat pedig idén még Ferrari-motorokat használ, a maranellóiak gondosan ügyelnek arra, hogy a saját technikájuk, intellektuális tulajdonuk egyetlen részlete se kerülhessen a rivális német gyártó birtokába. Dreyer ezt azzal a hasonlattal írta le, miszerint a Ferrari „Kínai Nagy Falat” épített fel kettőjük közé, így a motorokkal kapcsolatos adatok még az előző évekből sem érhetőek el az Audi számára.

    Dreyer továbbá hozzátette, 2026-tal kapcsolatban most már leginkább a tartalékalkatrészek gyártásán van náluk a hangsúly.

  • Újra jöhet az ájulásveszély? Amikor már azt hittük, minden rendben, visszatért a 2023-as szabály

    Újra jöhet az ájulásveszély? Amikor már azt hittük, minden rendben, visszatért a 2023-as szabály

    Tavaly már úgy tűnt, megoldódott a 2023-ban még vészforgatókönyvet megkövetelő gumihelyzet a Katari Nagydíjon, ám a Pirelli most ismét szigorú korlátozásokat vezetett be a szezon utolsó előtti futamára.

    A két évvel ezelőtti Katari Nagydíjat joggal nevezhetjük a modern idők egyik legkimerítőbbjének. Miután az edzések során kiderült, hogy a pálya egyes kerékvetői sérülést okoznak a gumik oldalfalán, a Pirelli javaslatára biztonsági okokból az FIA 18 körben maximalizálta minden gumiszett használhatóságát, ami azt jelentette, hogy az 57 körös futam teljesítéséhez mindenkinek legalább háromszor kereket kellett cserélnie.

    Emiatt viszont a gumik teljesítményét a versenyzők a határokig feszegethették, ami szokatlan jelenség napjainkban, a határon való autózás a katari hőséggel párosulva pedig azt eredményezte, hogy sok versenyző a teljes fizikális kimerültség jeleit mutatta a futam végére, egyesek az autóból is alig tudtak kiszállni vagy orvosi ellátásra szorultak.

    A 2024-es versenyre módosították a kerékvetőket, így hasonló óvintézkedésekre, korlátozásokra már nem volt szükség – a futamot egy kerékcserével teljesítette a többség, és nem jelentkeztek látható gumiproblémák. Úgy tűnt, hogy a helyzet megoldódott, ám a Pirelli két héttel az idei katari versenyhétvége előtt bejelentette, hogy a 2024-es gumik utólagos kivizsgálása során ismét vészjósló jeleket találtak, emiatt pedig ebben az évben visszatér a gumihasználatra vonatkozó korlátozás.

    „Több gumi, különösen a bal elsők, elérték az elhasználódás maximális mértékét. A körülmények, párosulva a magas oldalirányú terheléssel, megnövelik a gumik strukturális fáradását” – áll a Pirelli közleményében.

    Ezúttal nem lesz annyira szigorú a megkötés, mint 2023-ban: az akkori 18 helyett most maximálisan 25 kör megtétele lesz engedélyezett minden egyes gumiszettel, ami legalább két kerékcserét tesz kötelezővé.

    Így ez lesz idén már a második verseny, amelyen a szabályok legalább két kerékcsere elvégzését követelik meg minden autó számára: a Monacói Nagydíjon nem a gumikkal volt gond, ott a futam izgalmainak fokozását célozta ez az intézkedés, de mérsékelt sikerrel járt. Nem csoda, hogy az F1 döntéshozói egyelőre ódzkodnak is annak az előterjesztésnek az elfogadásától, hogy a jövő évre minden versenyen kötelezővé tegyék a legalább két kerékcserét.

  • A McLaren nagyfőnöke erkölcsi iránytűvel beszélt Horner arroganciájáról

    A McLaren nagyfőnöke erkölcsi iránytűvel beszélt Horner arroganciájáról

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint Christian Hornert megváltoztatta a hírnév, és az ő viselkedésére másképp kell tekinteni, mint saját egoizmusára.

    A Forma–1-ben csapatvezetői szinten nem jámbor bárányokat találunk, és noha előfordul, hogy közülük néhányan jó kapcsolatot ápolnak egymással, alapvetően sok áskálódás, fagyos viszony jellemző rájuk. Ez volt megfigyelhető Zak Brown és a Red Bulltól júliusban kirúgott Horner esetében – a két csapatvezető alapvetően 2024 közepe óta feszült egymásnak egyre jobban, mert a McLaren akkor taszította le az erősorrend éléről a Red Bullt.

    A McLaren vezérigazgatója most bíráló megjegyzéseket tett Hornerre. „Több mint 30 éve ismerem Christian, korábban jól kijöttünk. Elképesztő eredményeket ért el, le a kalappal előtte, de megváltozott – jelentette ki a Telegraphnak. – Azt hiszem, a Drive to Survive által hozott hírnév, a pénz, a csillogás túl sok volt neki.”

    „Amikor versenyző voltam, akadtak kemény riválisok, akik két kerékre leszorítottak az útról. Ez rendben van. Az viszont már nem, hogy négy kerékkel leszorítanak, és Christian ilyen típus – mondta. – Megvádolta a csapatunkat, és nem gondolom, hogy hitt a vádak alapjában. Pusztán meg akart zavarni bennünket. Mindenki tudja ebben a sportban, az egésznek semmi köze sem volt a műszaki dolgokhoz, a szabályossághoz.”

    Még Piastri bajnok honfitársa is „baromságnak” gondolja a fotelszakértők gyanúját a McLarenről

    Utóbbi mondatával azokra a technikai vizsgálatok kezdeményezésére utalt, amelyekkel a Red Bull próbálta bemártani a McLarent az FIA-nál, azt remélve, hátha találnak valami illegális megoldást a riválisuk autóján. Ez persze része a Forma–1-nek, mindig jelen volt a sportban.

    Zak Brown szintén szokott nem épp szimpatikus megnyilvánulásokkal jelentkezni, de ő alapvető különbséget lát saját, illetve Horner személyiségjegyei között. „Hatalmas az egóm, ne értsenek félre. Az egoizmus jó, az arrogancia szörnyű. Az ego nálam a büszkeséget testesíti meg, és én megvédem a vállalatomat, a csapatom teljesítményét. Az arrogancia azonban hibákhoz vezet” – mondta.

    Ne zárjuk ki, hogy a két keménykezű vezető összecsap még az F1-ben, hiszen gyakran pusmognak Horner visszatéréséről – többen a Ferrarival boronálják össze, például Bernie Ecclestone is.

  • A Forma–1 beköltözik az egyik népszerű videójátékba

    A Forma–1 beköltözik az egyik népszerű videójátékba

    Együttműködést jelentett be a Forma–1 és Fortnite.

    A világ egyik legnépszerűbb videójátékába „F1 Cosmetic Team Set” néven kerülnek be november 20-tól a karakterek, akik a tíz csapat egy-egy tagját szimbolizálják.

    A Fortnite az elmúlt években több megállapodást kötött más franchise-okkal, például az NFL csapataival, a Marvellel, de megtalálhatók benne már Batmant vagy John Wick-et idéző karakterek is.

  • Verstappen jó ómennel várja Vegast, de ilyen eredményekkel végleg sírba száll a reménye a címvédésre

    Verstappen jó ómennel várja Vegast, de ilyen eredményekkel végleg sírba száll a reménye a címvédésre

    Miközben a McLaren joggal aggódik amiatt, hogy Las Vegasban megint gyengén fognak teljesíteni, léteznek olyan forgatókönyvek is, amikben Max Verstappen maradék címvédési esélyei matematikailag is elszállnak.

    A McLarennek az eddigi két alkalommal időmérőn és futamon is a 6. hely volt a legjobb eredménye Las Vegasban – tavaly messze ez jelentette a leggyengébb teljesítményüket onnantól, hogy az élre ugrottak az erősorrendben 2024 nyarán. Ez alapvetően jó ómen a Lando Norrishoz képest 49 pontos hátrányból felzárkózni kívánó hollandnak, de vannak olyan lehetséges kimenetelek a hétvégi Las Vegas-i Nagydíj, amelyekben kiszáll ő is a küzdelemből. Ezeket az Autosport összegyűjtötte össze.

    Norris semmiképp sem lehet világbajnok Las Vegasban, Oscar Piastri ugyanis ehhez még túl közel áll hozzá. Utána még két állomása lesz a bajnokságnak, azokon 58 pont gyűjthető (Katarban sprintfutam is lesz).

    A brit versenyzőnek az első öt helyezett között kell célba érnie ahhoz, hogy egyáltalán nézegessük-e azt, Verstappennek maradtak-e még matematikai esélyei: ha 3., 4. vagy 5. lesz, a holland eliminálódik 7. vagy rosszabb, 9. vagy rosszabb, 10. vagy rosszabb pozíció esetén. Ilyen végeredmény még nem fordult elő idén.

    Ha Norris a 2. helyen végez, akkor tünteti el Verstappent az egyenletből, ha riválisa a 6. vagy rosszabb pozícióban ér célba. A legvalószínűbb eshetőség, amivel számolhatunk, az Norris győzelme: ez esetben Verstappennek csak akkor marad matematikai esélye, ha elcsípi a 2. helyet, a 3. már nem elég neki hozzá.

    Summa summárum, a Red Bull pilótájától azért nagyjából olyan csoda kell, jókora adag szerencsével megfűszerezve, mint amit Kimi Räikkönn 2007-ben bemutatott a szezon végén.

  • Még Piastri bajnok honfitársa is „baromságnak” gondolja a fotelszakértők gyanúját a McLarenről

    Még Piastri bajnok honfitársa is „baromságnak” gondolja a fotelszakértők gyanúját a McLarenről

    Egyeseknél tartja magát a néphit, hogy a McLaren szívének kedvesebb gyermek Lando Norris, mint Oscar Piastri.

    Jack Brabham és Alan Jones nyomdokaiba akar lépni Piastri az F1-es világbajnoki címmel, korábban ez a két versenyző nyerte meg azt ausztrálként. Sokáig ő volt a favorit, de a szezon utolsó harmadára látványosan visszaesett a teljesítménye, és ezt egyesek rendületlenül azzal magyarázzák, hogy a brit csapat inkább a brit pilótájával szerezné meg az egyéni vb-címet, aki ráadásul hosszabb ideje dolgozik velük.

    Ebben a teóriában az említett Alan Jones sem hisz. „Ez szerintem minden idők egyik legnagyobb baromsága. Minden évben elhangzik ilyen baromság – nyilatkozta az ABC-nek. – Akár Mark Webber és Sebastian Vettel, akár más csapattársak viszonylatában. Folyton elhangzik, hogy az egyik jobb autót vagy kedvezőbb elbánást kap. Teljes hülyeség.”

    „A csapatok nem azért költenek csillagászati összegeket és utazzák keresztül a fél világot, hogy az egyik autót elfojtsák, vagy a kettőből valamelyiket preferálják. Biztosíthatok mindenkit, hogy mindkét autóval egyformán bánnak. Nagyon jól ismerem Zak Brown-t, kiváló versenyző, és mindkét pilótának egyforma esélyeket ad.”

    Ha elbukja a vb-harcot, Piastri nem lesz olyan különleges, mint azt menedzsere szeretné

    Hiába, az összeesküvés-elméletek kiirthatatlanok, mindig lesz piacuk a fogékonyak részéről. „Az emberi természettel együtt jár, hogy kedvezőtlen fejlemények esetén összeesküvés-elméleteket keres. Ha ez teniszben történt volna [Piastrival], bizonyisten arról beszélnének, hogy rossz ütőt adtak neki, vagy ilyesmi – mondta a Forma–1 1980-as világbajnoka. – Van egy csomó fotelszakértő, aki kifejti a véleményét, miközben a felük meg sem tudná különböztetni egymástól az autó elejét és a hátulját.”

    A McLaren részéről tettek már olyan hangzatos kijelentést is, hogy inkább elbuknák a vb-címet, mint 2007-ben, csak ne adják fel az elveiket. A bukástól azóta távolodtak, mert Norris növelte az előnyét Piastri, illetve Max Verstappen előtt Brazíliában.

    Ha valaki, Alan Jones azért tudna mesélni a csapaton belüli kapcsolatokról: nem jött ki jól az utolsó F1-es csapattársával a Williamsnél, mert 1981-ben Carlos Reutemann az év elején megszegett egy megállapodást, ezért Jones berágott rá, és a vb-címre pályázó csapattársának még szándékosan keresztbe is tett a szezonzárón, miközben az ausztrálnak már nem volt esélye a címvédésre.

  • Már csak Ecclestone véleménye hiányzott a Ferrari elnöke és pilótái közötti üzengetésről

    Már csak Ecclestone véleménye hiányzott a Ferrari elnöke és pilótái közötti üzengetésről

    John Elkann és a Ferrari versenyzői között konfliktus húzódhat, és naná, hogy Bernie Ecclestone is odabökött.

    A márka elnökénél (cikkünk borítóképén bal oldalt, sötét öltönyben a 2024-es Monacói Nagydíjon) a jelek szerint kezd betelni a pohár a Ferrari hosszú ideje tartó sikertelensége miatt, és Lewis Hamilton és Charles Leclerc felé azt fogalmazta meg egy interjúban, hogy a versenyzőink kevesebbet beszéljenek, és a vezetésre koncentráljanak.

    Hamilton és Leclerc sem volt rest reagálni a kritikára, amit utána többen megtettek a Forma–1 világában már dolgozók közül. A sportág korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone arra a kérdésre válaszolva szúrt oda a Ferrarinak, hogy barátja, Christian Horner jövőjét és F1-es visszatérését firtatták nála. Szerinte az Aston Martin azért nem alternatíva számára, mert Adrian Newey elvileg miatta távozott a Red Bulltól, nem akart együtt dolgozni Hornerrel.

    „Nem zárnám ki a Ferrarit! Ott csak káosz van, és a főnök, Elkann most már a két pilótáját vegzálja” – mondta a Blicknek Horner következő lehetséges állomáshelyéről.

    A Twitter/X-en felhívták rá a figyelmet egy árulkodó felvétellel, hogy Elkann már Hamilton elődjének, Carlos Sainznak sem volt a szíve csücske: a Ferraritól tavaly elküldött spanyol ügyet sem vetett rá, amikor a monacói befutó után .

    Az Elkann kontra Hamilton és Leclerc ügyről a véleménycikkünk itt olvasható.