Címke: Forma-1

  • Nico Rosberg a Monacói Autóklubnak szeretne dolgozni?

    Nico Rosberg a Monacói Autóklubnak szeretne dolgozni?

    A visszavonult világbajnok, Nico Rosberg idén még nem járt F1-es paddockban, Monaco az első helyszín, ahova kilátogat.

    Rosberg Monacoban is él, és azt tervezi, hogy találkozik Michel Boerivel, aki a Monacói Autóklub elnöke és a Monacói Nagydíj promótere. A 78 éves Boeri azonban a Nice-Matin napilapnak elmondta, hogy 2021-ben nyugdíjba megy.

    „Aki szeretné ezt a munkát, az 2021-ig gondolkodhat ezen.” – mondta Boeri.

    Elmondása szerint pedig Rosberg már be is jelentkezett erre a feladatra.

    „Szeretne velünk együtt dolgozni azon, hogy tökéletesítsük a pályát, jól is jön az ő versenyzői nézőpontja. Biztonsági hiányosságokra is rá tud mutatni.” tette hozzá Boeri.

  • Mivel nem ő eteti a babát, Räikkönen nyugodtan alszik

    Mivel nem ő eteti a babát, Räikkönen nyugodtan alszik

    Kimi Räikkönen Monacóban fog először úgy versenyezni, hogy más kétszeresen is édesapának mondhatja magát, hiszen a múlt héten megszületett kislánya, Rianna is.

    Arra a kérdésre, hogy nyugodtak voltak-e az éjszakái az elmúlt napokban, Kimi így felelt a finn Yle tévécsatornának:

    „Minden rendben, számomra legalábbis. Nem én etetem, szóval jelenleg még nem sok mindent tudok csinálni! Boldogok vagyunk, nagyszerű dolog ez számunkra. És a legfontosabb természetesen, hogy mindenki egészséges.”

  • Button szerint felesleges lett volna tesztelnie

    Button szerint felesleges lett volna tesztelnie

    A McLaren-Honda beugrója, Jenson Button úgy véli, nem lett volna értelme tesztelnie az éles bevetés előtt.

    Jenson Button tavaly még a McLaren versenyzője volt, ám a szezon végén visszavonult. Fernando Alonso és a McLaren azonban mondhatni váratlanul bejelentették, hogy a Monacói Nagydíj hétvégéjén a spanyol versenyző nem vesz részt, helyette részt vesz az Indy 500-on. Így helyére, ideiglenesen visszahívták Button, aki azonban nem vezette korábban a 2017-es autót.

    Többek szóvá is tették, hogy miért nem tesztelhetett a brit versenyző, de véleménye szerint az amúgy is hasztalan lett volna, helyette szimulátoron gyakorolt.

    „A felkészülés jól ment, függetlenül attól, hogy valójában nem vezettem még az új szabályok szerint megépített autót.” – mondta ma Button. „Az egyik lehetőség az volt, hogy teljesítek egy fél napot Bahreinben, de úgy gondoltam, annak nem lenne értelme.”

    „Mondtam a csapatnak, hogy a legjobb az lenne, ha inkább teljesítenék pár napot szimulátoron. Sokat gyakoroltam rajta, és már egészen beleszoktam.”

    „A lényeg az, hogy az ember megértse az autó működését, és én megkaptam minden apró információt, beállítást, mire hogyan reagál az autó… ezekkel kell tisztában lenne, a többi munkát el lehet végezni a szimulátoron is. A legtöbb dolog ugyanolyan, mint volt, csak pár dolog változott. Van pár újdonság, amit meg kell tanulnom, de ez még mindig egy verseny autó, csak azt kell igazán megszoknom, hogy ez egy kicsit szélesebb.”

    Button azt is elmondta, nem érez magán extra nyomást.

    „Egyáltalán nem, nagyon nyugodt vagyok, és nagyon izgatott vagyok. Érdekes egy versenyre visszatérni, Monacoban lenni pedig nagyon különleges. Nyertem is itt korábban, és 17 évig itt éltem.”

    „De egyáltalán nem érzek nyomást magamon. Beülök az autóba, és a tőlem telhető legjobbat nyújtom majd. Versenyképes akarok lenni, és a legtöbbet akarom kihozni az autóból, ez nem változott.”

  • McLaren: Az Indy 500 még jobb formába lendítheti Alonsot

    McLaren: Az Indy 500 még jobb formába lendítheti Alonsot

    Fernando Alonso Indy 500-as részvétele jót tehet a spanyol önbizalmának, emiatt még jobb teljesítményre lehet majd képes a Forma-1-ben, véli a McLaren sportigazgatója Zak Brown.

    Alonso a vasárnapi 500 mérföldes futamon az előkelő 5.helyről rajtolhat majd a McLaren Honda Andretti színeiben.

    Brown úgy véli, hogy Alonso Indy-s szerződése pozitívan hatott a kétszeres bajnokra, aki ennek is köszönhetően az elmúlt hetekben nagyon erős teljesítményt tudott felmutatni, a nem túl versenyképes McLarennel is.

    „A versenyzőknél nagyon fontos a megfelelő mentális állapot és ez a megállapodás olyan lelkiállapotba helyezte Fernandot, ami nagyon jót tesz neki.” – mondta Brown az Autosport.com azon kérdésére, hogy ez a kis kiruccanás mennyiben változtathat Alonso Forma-1-es teljesítményén.

    „Remekül érzi magát, hogy egy versenyképes autóval versenyezhet és ezáltal minden tekintet rászegeződik.” – folytatta.

    „Ő nem egy olyan típusú pilóta, aki elvárná, hogy ő legyen a reflektorfényben, de jó érzéssel tölti el a tudat, hogy világszerte sokan követik nagy figyelemmel, hogy hogy teljesít.”

    „Mindnyájan csak akkor tudjuk a legjobbat kihozni magunkból, ha jó lelkiállapotban vagyunk. Két év után végre egy jó helyre került, ahol sikert érhet el, mert erre nálunk nem volt lehetősége. Ez az egész csapatnak és a partnereinknek egy feltöltöldést jelent. Ez mind őt, mind pedig a csapatot feldobhatja, és megalapozhat egy jobb szezon folytatást.”

    Brown azt is elmondta, hogy őt nem lepte meg Alonso remek szereplései Indianapolisban, addig a közvélemény várakozásait alaposan felülmúlja.

    „Az eddigi teljesítménye egyáltalán nem lep meg engem, egy Alonso kaliberű pilóta igenis képes ilyen eredményekre.”

    „Azonban ez a verseny olyan nehéz és trükkös, hogy még a világ legjobb pilótáin is kifoghat. Rajta viszont eddig nem fogott ki, de gyorsan le is kopogom.”

    „Megmutatta, hogy nem véletlenül lett ő kétszeres világbajnok, és letette a névjegyét egy másik sorozat nagyságai között is. Erre csak a legjobbak képesek.”

  • A Sauber nyitott a japán versenyzők alkalmazására

    A Sauber nyitott a japán versenyzők alkalmazására

    Monisha Kaltenborn azt mondja, a Sauber nyitotta arra, hogy japán versenyzőknek adjon lehetőséget, mintegy reflektálva a Honda-megállapodásukra.

    A Hondának jelenleg két fiatal tehetsége versenyez a kisebb szériákban: Nobuharu Matsushita Formula 2-ben, míg Nirei Fukuzumi GP3-ban.

    Arra a kérdésre, hogy a jövőben fog-e japán versenyző érkezni a Sauberhez, Monisha Kaltenborn így felelt az Autosportnak: „Nincs erre kifejezetten szabály. De végül a csapat hozza meg a döntést, ez a mi felelősségünk.”

    „De ahogy a múltban is, az ilyen döntéseket meg kell vitatnunk a főbb partnereinkkel is. Eddig a Ferrarival is megbeszéltük ezt, alkalmaztuk a versenyzőiket.”

    „Mi nyitottak vagyunk, és ha alkalmas lesz az idő, meg fogjuk ezt vitatni. Ugyanolyan lesz a hozzáállásunk, mint a Ferrarival volt.”

    Fukuzumi meg is nyerte a GP3 szezonnyitóját, esélyesnek is tartják arra, hogy a jövőben Sauber versenyző legyen.

    „Ez jó hír számomra, és a junior versenyzőknek.” – mondta a versenyző az Autosportnak. „Lehetőségem lehet az F1-ben vezetni, de még nem tudom, hogy erre jövőre, vagy csak három év múlva kerülhet-e sor.”

    A Saubernek idén nincs konkrét tartalékversenyzője, de továbbra is él a kapcsolatuk Giovinazzival. Amennyiben pedig ő nem elérhető, akkor Charles Leclerc kerül képbe. Leclerc terv szerint fog is kapni pénteki tesztlehetőséget a Saubertől.

  • Lauda szerint Alonso nem szerepel a Merecdes listáján

    Lauda szerint Alonso nem szerepel a Merecdes listáján

    Niki Lauda tagadja azokat a pletykákat, melyek szerint Fernando Alonso jövőre akár a Mercedeshez is igazolhat.
    Korábban a Merecdes csapatfőnöke, Toto Wolff nem zárta ki ennek a lehetőségét, ám emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen zűrös is volt Alonso és Lewis Hamilton kapcsolata, mikor egy csapatnál versenyeztek,
    Alonso mindenesetre nagy eséllyel lépni fog valahova a McLaren-Hondától, mivel lejár a szerződése, a Honda motor teljesítménye pedig nem javul.
    Lauda azonban kizárja a Mercihez igazolás lehetőségét.
    „Ő biztosan nem szerepel a kívánságlistánkon.” – mondta. „Teljesen elégedettek vagyunk Hamiltonnal és Bottasszal. De a Toto Wolff azt mondta: soha ne mondd, hogy soha.”
  • Renault: A Red Bull mindig rosszul fogalmaz

    Renault: A Red Bull mindig rosszul fogalmaz

    A Renault azt állítja, hogy a Red Bull kommunikációja az erőforrás fejlesztési terveik kapcsán, igencsak „rossz”. Az energiaitalosok szerint ugyanis a Renault nem fejleszt addig, míg a megbízhatósági gondokat nem orvosolják.

    „Szeretném cáfolni ezt, mivel az erőforrásunk minden hétvégén fejlődik.” – mondta Abiteboul. „Azt mondtuk, hogy a megbízhatóság a kulcskérdés a teljesítmény javulása érdekében, és ez így is van. De már javult a megbízhatóságunk.”

    „Most fejeztünk be egy teljesítménymérési programot (a Spanyol Nagydíj hetében), szombat délután pedig azonnal minden csapatunk (akiknek motort szállítanak) megkapta az adatokat.”

    „Ez nem egyszerűen fekete és fehér, nem ugrunk hirtelen a Mercedes szintjére, de apránként fejlődünk. Újabb javulás várható Monacóra, majd továbbiak, mikor újra előállunk a harmadik erőforrásunkkal.”

    „A Red Bull, mint mindig, rosszul kommunikál a teljesítmény fejlesztéséről. De garantálom, hogy az erőforrásunk versenyről versenyre fejlődik, az egész szezon során. Az erőforrás szoftverének, hardverének adatai és az üzemanyag partnerünktől származó adatok alapján biztos vagyok benne, hogy komoly lépést teszünk majd előre.”

  • Lauda nem adna Merecdes motort a McLarennek

    Lauda nem adna Merecdes motort a McLarennek

    Niki Lauda azt állítja, ő megvétózná, hogy a Mercedes újra erőforrást szállítson a McLaren számára.

    Bár a brit csapat rendre tagadja, hogy motorszállítót váltanának, azért egyre inkább látszik, hogy kezd elfogyni a türelmük a Honda irányába.

    „A Forma-1 számára fontos, hogy a Honda itt maradjon.” – vélekedik a Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff. „Nincs kétségem afelől, hogy meg fogják oldani a problémáikat.”

    A német csapat elnöke azonban egyértelműbben fogalmaz azzal kapcsolatban, lehet-e újra Mercedes erőforrás a McLarenekben.

    „Én megvétóznám.” – mondta Lauda az Auto Motor und Sportnak. „Két éve könyörögtem, hogy adjunk motort a Red Bullnak. Ma már nem tenném. Nekünk teljes mértékben a Ferrari elleni csatára kell koncentrálnunk, nem pedig a riválisaink erősítésével kell foglalkoznunk.”

  • Pastor Maldonado nem tud, és/vagy nem akar visszatérni az F1-be

    Pastor Maldonado nem tud, és/vagy nem akar visszatérni az F1-be

    A venezuelai versenyzőt 2016-ban Kevin Magnussen váltotta a Renaultvá alakuló Lotus csapatnál.

    Maldonado elmondása szerint több csapattal is tárgyalt, hogy visszatérhessen idén, és mikor Rosberg bejelentette visszavonulását, komolyan reménykedhetett is, hogy lehet helye valahol. Ám végül ebből nem lett semmi.

    „Megvan a tapasztalatom, és lehetőségem is volt a visszatérésre idén.” – mondta az Autosportnak Maldonado Spanyolországban, ahol öt éve nyerni tudott. „Elég közel álltam hozzá, hogy visszatérjek, de úgy döntöttem, hogy inkább nem. Ha már előre nincs jó érzésem dologgal kapcsolatban, és nem látok garanciát arra, hogy jó lesz, akkor jobb inkább távol maradni, szóval elutasítottam az ajánlatot.”

    Maldonado karrierjét anyagilag a venezuelai, állami tulajdonú PDVSA támogatta, és bár most elég nehéz helyzetben van a venezuelai gazdaság, a korábbi F1-es versenyző tagadja, hogy emiatt kell távol maradnia a Forma-1-től.

    „Ez nehéz ügy. Vannak hullámvölgyek a gazdaságban és remélhetőleg hamarosan kilábalunk ebből a helyzetből és újra erős ország leszünk.” – mondta Maldonado. „Nem hiszem, hogy ez fontos (a karriere szempontjából), de visszatérésre továbbra is van lehetőség, nem ez az egyetlen szponzor.”

    „Felfedeztem, hogy van az életben érdekesebb dolog is az F1-nél. Nem ez a minden. Ugyanakkor hiányzik, mert az autóversenyzésnek szenteltem az életemet, hat éves korom óta. Amikor majd úgy ébredek fel, hogy oké, ideje visszatérni, akkor vissza fogok.”

    Arra a kérdésre, hogy valahol fog-e versenyezni idén, így felelt: „Valamit fogok csinálni, de nem tudom mit.”

  • A gamereknek áll a világ a McLaren főnöke szerint

    A gamereknek áll a világ a McLaren főnöke szerint

    Minden Forma-1-es csapatnak kellene, hogy legyen virtuális másolata, a e-game-ek pedig az új alapjait jelenthetnék a valós sportnak, véli a McLaren vezetője, Zak Brown.

    A McLaren „World’s Fastest Gamer” eseményén beszélt Brown arról, hogy az e-sport világát is többre kellene értékelni manapság.

    „Nem látom, hogyan tudják az F1-es csapatok figyelmen kívül hagyni az e-sport erejét, közönségét, és gyártóikat. Szeretném hinni, hogy a legtöbb F1-es csapat valamilyen módon tenni fog valamit ezen a téren.” – mondta Brown.

    „Ezek (az e-sportok) jelentik a motorsportok valódi gyökereit. Ez az alap eredetileg a gokartozás volt, aminek még mindig csak egy szűk rétegnek megfelelő, mivel még mindig drága. Én úgy látom, hogy ez (az e-sport) komolyabb alapja lehet a motorsportoknak, mivel erre jobban tudnak áldozni az emberek.”

    Simon Long, a Nielsen Sport elemző cég üzleti fejlesztésért felelős vezetője elmondta, hogy az e-sport iparág 2 milliárd dollárt érhet 2020-ra, miközben nézőközönsége eléri a 600 milliót.

    „A gyerekek manapság először virtuálisan találkoznak a sportokkal, még mielőtt ténylegesen kipróbálnák a valódi sportágat. Miközben a valós motorsport közönsége csökken.” – mondta Darren Cox, az Ideas+Cars ügynökségtől.

    Brown szerint, mivel az autósport egy olyan sport, amit nem lehet az iskolában gyakorolni, és komoly anyagi háttér is kell hozzá, fontolóra kell venni az egyéb módokat arra, hogy a fiatal korosztállyal is megszerettessék azt.

    „Én szeretem azokat a sportokat, melyeket űzök is, és szerintem ez a legtöbb emberrel egy van.” – folytatta Brown. „Az autósport pedig remekül passzol az e-sporthoz, és szerintem ez növelni tudná a rajongók számát.”

    Más versenyszériák, és a Le Mans is emelt már ki gamereket a fotelból és vitte őket valódi versenypályára.

    De már a Forma-1 fiataljainak sem idegen ez a világ, Stoffel Vandoorne és Max Versrtappen is rendre versenyeznek a virtuális valóságban, csak úgy, mint a McLaren fiatal fejlesztő versenyzője, Lando Norris is.

    Nekünk magyaroknak talán nem is kell bizonygatni az autósportos játékok és szimulátorok hatékonyságát, elég ha csak arra gondolunk, hogy miként indult Kiss Norbi és Michelisz Norbert karrierje. 🙂