Címke: Forma-1

  • A Red Bull és a Liberty tulajdonosai az erőforrásokról témáztak

    A Red Bull és a Liberty tulajdonosai az erőforrásokról témáztak

    A Red Bull tulajdonosa „titkos” találkozón volt az F1 új tulajdonosával, John Malone-nal.

    Malone amerikai milliárdos üzletember, ő a Liberty Media tulajdonosa, aki szemügyre venné a Forma-1 jelenlegi motorszabályzását, melyre igen sokan panaszkodnak. A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko például már utalt rá, hogy ha a jelenlegi erőforrás-szabályzás lesz érvényes 2020 után is, az energiaitalos csapat talán kiszáll a Forma-1-ből.

    A Bild most arról számolt be, hogy Malone találkozott a Red Bull atyjával, Dietrich Mateschitz-cel. Úgy hírlik olcsóbb, egyszerűbb és hangosabb erőforrások bevezetéséről ötleteltek. Ezen elképzeléssel egyébként még Niki Lauda is egyetért.

    „Meg kell állapodnunk egy jövő-orientált, de hatékony megoldásban.” – mondta Lauda a Bild am Sonntagnak.

  • Megújul Monaco bokszutcája 2018-ban

    Megújul Monaco bokszutcája 2018-ban

    A 2018-as futam előtt teljesen megújul Monaco bokszutcája és a paddock területe, és 30 millió eurót fognak költeni rá. Ezt az információt a Bild magazin szellőztette meg, és állítólag Albert herceg beszélt erről a barátai körében az idei Forma-1-es verseny hétvégéjén.

    A monacói autóklub részéről Richard Micoud mindenesetre megerősítette az értesülést:
    „Igaz a hír. Már 2017-re új bokszutcát akart építeni Monaco, de nem volt garantált az, hogy időben készen lesznek. Így az egész projektet egy évvel elhalasztottuk. Az új főépület kétszintes lesz. A csapatoknak is több helyük lesz, és nem fognak egymás lábán taposni.”

  • Force India: Ami szabályos csütörtökön, már nem az vasárnap

    Force India: Ami szabályos csütörtökön, már nem az vasárnap

    A Force India dühös az F1 vezetőire, miután összevitáztak a rajtszámok autókon való elhelyezésének módján.

    A Spanyol Nagydíj előtt szabályba foglalták, hogy a versenyzők rajtszámának jól látható helyen kell szerepelni az autóikon. A Force India megoldását azonban később nem találták megfelelőnek, ezért büntetést kaptak, és Monacóra módosítaniuk kellett a rajtszám elhelyezésén.

    A csapat kényszerűségből eleget tett az igénynek, ám jelezték, hogy ez „árt” nekik, mivel a rajtszámok olyan helyeket foglalnak el az autón, mely helyekre szponzor feliratok is kerülhetnének, melyből bevétele származik a csapatnak.

    „Az autónkat minden alkalommal szabályosnak találták Barcelonában, de a verseny után hirtelen azt mondták, hogy nem felelünk meg az előírásoknak.” – mondta a technikai igazgató, Andy Green az Auto Motor und Sportnak.

    „Ez az eset precedens értékű.” – mondta Otmar Szafnauer sportigazgató. ” Ez azt jelenti, hogy minden csapat megteheti ugyanezt, akár technikai területen is. Ezek szerint ami legális csütörtökön, már lehet, hogy illegális lesz vasárnap.”

    Michael Schmidt tudósító értesülései szerint az FIA elnöke, Jean Todt rendelte el, hogy büntessék meg a csapatot. Erre Szafnauer csak annyit felelt: „Mi saját magunkra koncentrálunk.”

  • Verstappen megválogathatná a szavait

    Verstappen megválogathatná a szavait

    Damon Hill szerint Max Verstappen számára fontos lenne megtanulni türtőztetni magát.

    A Monacói Nagydíjon a boxkiállások alkalmával Daniel Ricciardo csapattársa elé került, mire a holland dühös lett, és ennek hangot is adott a csapatrádión. Kirohanásáért 1996 világbajnoka, Damon Hill kritizálta.

    „Minden versenyzőnek tudatában kell lennie, hogy manapság a Forma-1-ben, szinte minden rádióbeszélgetés közzé is van téve a televízióban.” – mondta Hill. „Jobban meg kellene válogatni a szavakat. Max túllőtt a célon Monacóban. Tisztában kellene lennie azzal, hogy ezt a fiatal nézők is hallják.”

    Hill azonban hozzáteszi, bízik benne, hogy azt ilyen esetekből tanul is Verstappen.

    „Max Monacóban biztosan megtanulta, hogy akadhat súrlódás a versenyző és csapata között, ha a stratégia nem jól működik. Fiatal kora ellenére Verstappen nagyon érett. Izgalmat és szenvedélyt hoz a sportba.”

  • Egy magyar srác felelős a Mercedes F1 ellátmányáért

    Egy magyar srác felelős a Mercedes F1 ellátmányáért

    Ugyan már évek óta járok a Forma-1-re újságíróként, de még mindig meglep, ha magyar hangot hallok, pláne a világbajnok csapat Mercedesnél. Kívülről nézve ez a cirkusz egy mérhetetlenül zárt világ, aki ide bekerül bármilyen szinten is, az bizony már letett valamit az asztalra. Találkoztunk már a korábbi Lotusnál, a Red Bullnál és a McLarennél is magyar fiatalokkal, akik némi nyelvtudással és vendéglátós ismeretekkel felvértezve munkához jutottak a Forma-1 zárt világában, és ott hosszú távon is megállják a helyüket. Ezúttal Wirgha Márk volt a beszélgetőpartnerünk, aki a Mercedes F1-es csapat alkalmazottja, de hogy pontosan mi is a dolga, mondja el ő!

    Adja magát a kérdés: egészen pontosan mi a munkaköröd a Mercedesnél?
    Nem egészen egy éve dolgozom a Mercedesnél, mint logisztikai ügyintéző. A pozícióm a hét első felében leginkább a logisztikáról, árubeszerzésről szól, a hét második felében pedig támogatom a konyhát, illetve magát a front of house-t, ahol a vendégek is tartózkodnak. Ha arról van szó, hogy sürgősen kell valami, akkor én vagyok az, aki ha kell, autóba ül, vagy a környékről a csapatok segítségével esetleg más vendéglátó egységeken keresztül beszerzem azt.

    Dolgoztál már hasonló munkakörben a Forma-1-en belül, mesélj erről!
    A Forma-1-en belül van egy Paddock Club nevezetű szekció, egy vendéglátó komplexum, ami a bokszutca felett található. Ez talán a legmodernebb, de a legklasszikusabb értelembe vett vendéglátó egység a Forma-1-en belül, ott fogadjuk a VIP vendégeket, a szponzorokat, támogatókat és én ott voltam felszolgáló és étteremvezető.

    Mennyire igaz az, hogy ott most megszorításokat eszközölnek?
    Ez jó kérdés. Amikor én ott dolgoztam, nem volt ilyen, viszont már nem igazán tartom a kapcsolatot velük. Persze valószínűleg mindenütt vannak megszorítások, a büdzsé a legfájóbb pontja egy ilyen cégnek.

    Varga Márk, Mercedes, interjú, magyarA Mercedes talált meg téged, vagy te találtad meg a Mercedest?
    A Mercedesnek elég jó kapcsolata van egy bizonyos ágon ezzel a vendéglátó egységgel, ahol én dolgoztam, és egész egyszerűen jött egy felkérés. Nem nagyon volt gondolkodni valóm ezen, ez egy jó kis lehetőség, így éltem vele.

    Magyarországon élsz, és onnan is jársz a versenyekre?
    Igen, szerencsére Magyarországon élek, Budapesten és onnan járok mindenhova. Van, hogy repülővel, de például Spielbergbe autóval érkezünk.

    Mi a végzettséged, mit tanultál?
    A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanultam, vendéglátás-hotelmenedzsment szakon, angol nyelven, ami nyilván egy nagyobb segítség hosszú távon, hiszen nem árt, ha az ember tudja a specifikus eszközök angol megnevezését. Ez mindenképp előny számomra.

    Ez volt az első külföldi munkád, a Paddock Club, majd a Mercedes, vagy esetleg volt ezt megelőzően is?
    Gyakorlati időket töltöttem el külföldön az egyetem alatt, de konkrét hosszútávú munkát külföldön csak itt végeztem a Forma-1-en belül.

    Milyen nyelveken beszélsz, mi az elvárás?
    Hála Istennek az alap elvárás, az angol nyelv felsőfokú tudása, már megvan. Tanultam Amerikában jó pár évvel ezelőtt, úgyhogy szerencsére elsajátítottam, tehát ezzel nincs gond. Nyilván a német háttér tekintetében a német nyelvtudás nem hátrány, de nem igénylik. Ugyanakkor az alap német nyelvtudásom megvan, illetve a spanyol.

    Milyen speciális dolgokat igényelnek a versenyzők?
    Nagyon odafigyelnek a diétára, arra, hogy minden a lehető legkevesebb zsírtartalommal legyen ellátva, lásd: tejek, joghurtok, tejtermékek. Odafigyelnek a modern étkezésen belül a paleolit jellegű étrendre, nagyon sok olyan lisztféléből készült ételeket fogyasztanak, mint például a quinoa liszt, ami nem búzaliszt, vagy fehérliszt eredetű és ez meghatározza az egész étrendet.

    Egész évben a csapattal tartasz, tehát a tengerentúlra is követed őket, vagy csak az európai versenyeken vagy jelen?
    Szerencsére végig követem a csapat útvonalát.

    Tehát ez az első teljes éved a Forma-1-ben?
    Mint Forma-1-es csapatnál, igen ez az első évem.

    Több magyar is van a paddockban, segítitek egymást?
    Maximálisan jó a viszony minden magyar kapcsolattal, ugyan ritkán vagyunk szomszédok, de a Red Bullnál több olyan magyar lány is dolgozik, akivel heti szinten tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jó a hangulat, ha találkozunk, olykor jó egy ízes magyar párbeszédet folytatni velük.

    Varga Márk, Mercedes, interjú, magyarMilyen rigolyái vannak a Mercedes versenyzőinek?
    Ahogy említettem, az étrend a legfontosabb. Megvan nekik fixen, hogy mit esznek, mivel nem én főzök, és nem én készítem az ételeket, ezért nem szoktam annyira odafigyelni erre, mert a főzési procedúra számomra nem igazán érdekes, annál inkább az alapanyagok beszerzése. Például nagyon sok quinoa lisztet, zablisztet esznek, illetve laktóz mentes tejtermékeket.

    Azon kívül, hogy egy versenycsapat része vagy, mennyire érintett meg a Forma-1 világa? Gyerekként érdekelt-e ez, vagy inkább fociztál volna?
    Fura, de egy idő után a Forma-1-es láz annyira már nem fogja meg az embert. Nagyon szeretem a versenysportokat, nagyon jó belecsöppenni a száguldó cirkuszba, mert ha az ember nem tudja, hogy mi ez, akkor csak legyint rá, mondván: nem egy nagy történet, viszont, ha benne vagy, akkor tudod, hogy tényleg egy cirkusz az egész. Nagyon sokat utazunk, sok a logisztikai feladat. A beszerzésnél látszik számomra a legjobban, mert például Bakuban rettentő nehéz beszerezni egy olyan alapanyagot, amit mondjuk Kanadában az ember a sarki közértben megvesz, és emiatt is számomra a száguldó cirkusz maximálisan egy igaz történet.

    Mivel egy nagy utazó családról beszélünk, akár szerelmek is szövődhetnek. Nálad ez, hogy néz ki?
    Vannak szép magyar lányok, akik biztos, hogy nagyon sok felkérést kaptak már (nevet). Nálunk is van egy nagyon kedves kis magyar lány, nagy sikere van, úgyhogy ezt tapasztaljuk mi is.

    Látsz karrierutat magad előtt ennél a csapatnál? Hova tudsz tovább fejlődni?
    Nagyon nehéz lehet egy ilyen szintű csapatnál hosszútávú karriert elérni. Azért is nehéz erről beszélni, mert ugye fél év telt el csak azóta, hogy itt vagyok. Még a csapatomat is meg kell ismerni, illetve ki kell alakítani a csapatszellemet, de azt látom, hogy aki tényleg ügyes és figyel arra, hogy a maximumot teljesítse munkája során, annak van jövője és elég jó karriert be lehet futni.

    Otthon az összes havernak van már Hamilton aláírás?
    Nincs még! (nevet) Nem kifejezetten Forma-1 fan a közeli társaságom, de ha van rá lehetőség, akkor a családon belül szoktam ajándékozni hébe-hóba, főleg az unokatesómnak, aki egy kilenc éves kissrác. Ő nagyon tudja ezt preferálni és nagyon hálás, ha kap bármiféle ajándékot.

    Egy évek óta győztes csapatnál kezdhetted a pályafutásod. Amikor leintik a kockás zászlóval valamelyik pilótát és éppen nyert, ti is kimehettek ugyan úgy ünnepelni, vagy van erre is egy elfogadott játékszabály?
    Az a baj, hogy a mi szempontunkból az események éppen ekkor gyorsulnak fel. Ekkor kell előkészülni a várható ünneplésre, például a pezsgők és a poharak előkészítésére. Úgyhogy ilyenkor odafigyelünk, hogy minden maximálisan prezentálva legyen, tehát nem sok időnk van az ünneplésre.

    Személyesen milyen a kapcsolatod a versenyzőkkel?
    Tudni kell, hogy mindenkinek megvan a saját kis helye. Tudjuk azt, hogy ki-kit szolgál ki, és hogy mit tud az adott versenyző, vagy éppen a vezető szokásairól, úgyhogy nem igazán szoktam nagy beszélgetésekbe bonyolódni a pilótákkal, vagy a vezetőséggel, de nyilván köszönünk egymással és jó a viszony a csapaton belül.

    Mit javasolsz azoknak a magyar fiataloknak, akik szeretnének a Forma-1-be bejutni, dolgozni? Mik azok a sarokkövek, amiket biztosan jó, ha úgy csinálnak?
    A szerencse az nem egy hátrány, mert tényleg nincs túl sok nyitott pozíció. Fontos az, hogy az ember jókor legyen jó helyen és nyilván csak utána tudja bebizonyítani azt, hogy mennyire ügyes és hogy mennyire tud helytállni ebben a szakmában. Mindent meglehet tanulni, de azért kellenek az alapok, hogy el tudjon indulni az ember egy ilyen úton.

    Mi volt a legkülönlegesebb kérés, amit teljesítened kellett?
    Nem igazán tudok ilyet mondani, mert nem hozzám jutnak el konkrétan az éppen aktuális dolgok, hanem inkább másodkézből kapom meg az információt. De például van egy vezető, aki nagyon szereti a Dr Pepper nevezetű üdítőitalt és hát ez megint egy olyan dolog, amit lehet, hogy csak tíz alkalomból kétszer kér, de ha nincs ott, akkor az elég kellemetlen. Mert elvárják azt, hogy beszerezzük, és sajnos vannak olyan helyszínek, ahol rettentő nehéz ezt megcsinálni, tehát volt már egy-két ilyen rizikósabb manőver, amit meg kell oldani.

    Ilyenkor egyébként, hogy megoldd a problémát, adott esetben átszaladsz egy másik csapathoz, hogy: „Adjatok már egy Dr Peppert, mert dráma van?”
    Hogyha tényleg drámai a helyzet és abban a pár másodpercben kell cselekedni, akkor simán. Nagyon jó a kapcsolat hála Istennek szinte mindenkivel, nyilván próbáljuk a legközelebbi szomszédot meglátogatni először, ha pedig nem járunk sikerrel, haladunk tovább.

    Ez nettó cserekereskedelem, vagy adtok pénzt is érte?
    Maximálisan a „fair trade” jegyében zajlik az egész és barterozunk (nevet). Amikor nekik kell bármi eszköz, alapanyag, akkor nagyon szívesen állunk rendelkezésre, ha tudunk segíteni.

  • Robert Kubica újra Forma-1-es autóban!

    Robert Kubica újra Forma-1-es autóban!

    Robert Kubica első alkalommal fog Forma-1-es autót vezetni, mióta rally balesete derékba törte F1-es karrierjét.

    Súlyos kézsérülése után a lengyel versenyző később visszatért a rally világába, és tavaly már újra kipróbálta magát a pályaautózásban is. Együléses versenyautót ez idő alatt nem nagyon vezetett, csak az utóbbi időben kezdett velük újra próbálkozni. Nem rég egy GP3-as autóval gyakorolt, illetve kipróbálta magát egy Formula E autóban is.

    Úgy tűnik azonban, hogy Kubica komolyan készül arra, hogy ha a keze állapota is engedi, visszatérjen a Forma-1-be. Kedden ugyanis újra F1-es autóba ülhet. A lengyel versenyző korábbi csapata, a Renault jóvoltából egy 2012-es Lotus E20-as volánja mögött érezhet rá újra a Forma-1 ízére.

    [poll id=”6″]

  • Hülkenberg időutazott a Renault-val és találkozott Prosttal

    Hülkenberg időutazott a Renault-val és találkozott Prosttal

    Gondolkodtatok már azon, milyenek lennének a mai F1-es versenyzők 40 évvel ezelőtti környezetben? Nico Hülkenberg és a Renault megmutatja!

    Hülkenberg időutazott egyet, majd „1977-ben”, korabeli autóban, ruhában és zenével, meglátogatta Alain Prostot.

    A német versenyző meg is hajtotta a Paul Ricardon az 1977-es Renault RS01-t, miközben Franck Montagy az 1983-as Renault RE40-est próbálta ki, majd autót cseréltek.

    A videó végén pedig a három szereplő bepattant egy 1979-es Renault Saviem SG2-be.

    https://www.youtube.com/watch?v=G1VqBWKtLm4

  • Claire Williams is kiáll Lance Stroll mellett

    Claire Williams is kiáll Lance Stroll mellett

    A Williams helyettes csapatfőnöke Claire Williams szerint a közvélemény méltatlanul kritizálja a csapat újonc pilótáját Lance Strollt, és azt szeretné, hogy ha ezekkel a kritikákkal egy időre leállnának.

     A 18 éves kanadai pilóta idén eddig pont nélkül áll hat futamot követően, ráadásul eddig négyszer még célba sem ért, miközben csapattársa Felipe Massa 20 pontot gyűjtött.

    Stroll Kínában már az első körben fel kellett, hogy adja a versenyt, ugyanis Sergio Perezzel ütközött, Bahreinben Sainzzal csapott össze, aminek a vége az lett, hogy mindketten kiestek, Oroszországban szintén az első kör volt számára a végállomás, míg Monacóban fék problémák miatt kellett kiállnia a versenyből.

    Csapattársához a legközelebb Spanyolországban volt, akkor 11 másodperccel Massa mögött ért célba, annak ellenére, hogy a brazil több bokszkiállást csinált, mert a verseny legelején Alonsoval koccant, és közel 50 másodpercet vert Strollra a teljes versenytávon.

    Stroll a kritikákat csak viccesnek nevezi, és igyekszik nem foglalkozni velük, csak a munkára koncentrál.

    „Az embereknek egy időre le kéne állniuk a kritikákkal, hagyni kéne őt nyugodtan dolgozni.” Mondta a Williams helyettes csapatfőnöke Claire Williams.

    „Néhány dolog, amit láttam nagyon kellemetlen volt, nem hinném, hogy bármelyik is jogos vagy indokolt lenne. Ő még nagyon fiatal, ezt sokan elfelejtik.”

    „Nincsenek tisztában azzal sem, hogy milyen nehéz is az átmenet az F3 és az F1 között. Irreális az, hogy azt hiszik, hogy megjön az alsóbb kategóriából és egyből mindenkit el is ver a Forma-1-ben.”

    „A kezdetektől fogva azt mondjuk, hogy ő neki időre van szüksége, hogy megismerje saját magát. Az év eddigi pályáin még sosem versenyzett, de hamar megtanulta a pályákat. Amikor kiesett, az egyszer sem az ő hibája volt.”

    „Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az őt ért kritikák nagyon tisztességtelenek.”

    A Williamsnél továbbra is bíznak a fiatal pilótájukban, és arra is rámutattak, hogy statisztikailag az első hat futama nagyon hasonló sok olyan pilótáéhoz, akik ma már futamgyőztesek és világbajnokok.

    „Ha megnézzük azon pilóták első hat futamát, akik ma már a győzelemért is harcolnak láthatjuk, hogy Lance teljesítmény nagyon hasonló az övékéhez. Viszont sajnos a hat futamból négyszer is kiesett. Jó lenne, ha az emberek néha a dolgok mögé is látnának, mielőtt bírálnak valakit.”

  • Alonso harmadik bajnoki címre pályázik

    Alonso harmadik bajnoki címre pályázik

    Indy 500-as kiruccanása után, a Kanadai Nagydíj előtt, Fernando Alonso hangsúlyozza, hogy a prioritás számára továbbra is a Forma-1.

    „Az elsődleges prioritás a Forma 1, és hogy megszerezzem a harmadik világbajnoki címemet.” – mondta Alonso a The Mail-nek. „A másodlagos prioritás az volt, hogy élvezzem az Indy 500-as élményt, és ez sikerült is.”

    Jelen állapotban azonban nem úgy néz ki, hogy a McLaren egyhamar alkalmas lesz arra, hogy Alonso bajnoki címért csatázhasson vele.

    A spanyol versenyző 2006-ban szerezte meg második bajnoki címét, a Renault-val, azóta azonban nem sikerült újabb címet szereznie. Ráadásul azóta egyik átigazolása sem úgy sült el, ahogy azt szerette volt. Ennek ellenére állítja, hogy nem bánt meg semmit.

    „Minden csapatváltásom esetében azért döntöttem a váltás mellett, mert a szívem azt súgta, az a jó döntés. És ha visszatekintek 17, vagy 18 évvel korábbra, akkor apám furgonjával utaztam a gokartversenyekre Olaszországba. Most viszont eljövök Amerikába, és mindenhova követnek az emberek.”

    „Nem értek egyet azzal, hogy ‘Milyen kár, Alonsonak ezt meg azt kellene csinálnia’.” – utalt Alonso arra, hogy sokan teljesen méltatlannak tartják azt, hogy a spanyol versenyzőnek ennyire küszködnie kell a McLarennél. „Van 97 dobogós helyezésem és két bajnoki címem. Szerintem rendben vagyok.”

  • Megveheted a 3D-s Alonso-mémet!

    Megveheted a 3D-s Alonso-mémet!

    Azt mindig is tudtuk, hogy az internet népe igencsak őrült és kreatív. Ahogyan az autósport rajongók is. És az is igaz, hogy az interneten minden, de tényleg MINDEN létezik, akár van annak értelme, akár nem.

    Nos, a legfrissebb, és autósport rajongók számára legérdekesebb és leghumorosabb ilyen ötlete, mely már meg is valósult az az, hogy meg lehet vásárolni az 1:8 méretarányú 3D nyomtaott Fernando Alonsót, méghozzá a mémmé vált pózban, az összecsukható kerti székben ülve, a pálya szélén.

    A 2015-ös Brazil Nagydíjon esett meg, hogy miután Fernando Alonso autója már a Q1-ben leállt, és a versenyző a pálya szélén „rekedt”, kapott egy széket, melyben kényelmesen el is helyezkedett és napozni kezdett.
    Az eset után persze beindult a mémgyár, minden exztém helyre oda-photoshopolták a napozó Alonsót, ezeket mai napig meg lehet találni a Twitteren, #PlacesAlonsoWouldRatherBe hashtag alatt.

    De akinek ez nem elég, 112.91 euróért (nagyjából 35 000 Ft) meg is vásárolhatja magának a mém tárgyát, 3D nyomtatott verzióban.

    További részletekért és képekért klikkelj ide.