Címke: Forma-1

  • A Honda pénze már nem fedezi a McLaren veszteségeit

    A Honda pénze már nem fedezi a McLaren veszteségeit

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown elismerte, hogy a csapat valószínűleg arra az üzleti döntésre kényszerül, hogy szakítson a Hondával, mert a gyártótól származó bevétel már nem tudja fedezni a pénzdíj és szponzorhiány okozta veszteséget.

    Idén, hét verseny elteltével már a McLaren az egyetlen csapat, mely még egyetlen pontot sem tudott gyűjteni, köszönhetően a Honda erőforrás gyenge teljesítményének és megbízhatatlanságának. Kanadában már majdnem sikerült pontszerző helyen célba érnie Alonsonak, ám két körrel a leintés előtt a Honda motor ismét megadta magát. Mindezek pedig könnyen azt eredményezhetik – a szponzorhiány mellett -, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso távozik majd a csapattól.

    „Azt hiszem, ez üzleti döntés lesz.” – mondta Brown. „Biztos vagyok benne, hogy sok csapat boldog lenne egy olyan partneri szerződéssel, mint amilyen nekünk van a Hondával, de mindent összevetve, így elkezdtünk elesni pénzdíjaktól és szponzorokat is veszítettünk, akik más csapatokhoz mentek át.”

    Brown aktíva keresi a szponzorokat 2018-ra, de elismeri, hogy amíg a Hondával állnak partnerkapcsolatban, ez aligha lesz eredményes.

    „Kétféle szponzorvesztés van, az egyik, mikor a szponzor kiszáll a sportból, ilyenkor gyakran nem tudod, hogy miattad-e, vagy a sport miatt, vagy más körülmények miatt. De amikor a szponzor egy másik csapathoz megy át, az azt jelenti, hogy a sporttal elégedettek, de a korábbi csapattal nem.” – magyarázza Brown. „És több ilyenünk volt az elmúlt pár évben, mint talán az elmúlt évtizedben.”

  • Permane: Kubica alkalmas arra, hogy visszatérjen

    Permane: Kubica alkalmas arra, hogy visszatérjen

    A Renault pályaműveletekért felelős vezetője, Alan Permane szerint Robert Kubica a valenciai tesztjén megmutatta, hogy megvan a szükséges sebessége ahhoz, hogy visszatérhessen a Forma-1-be. A lengyel versenyző hosszú évek óta nem vezetett F1-es autót, miután rally balesete következtében kis híján elveszítette az egyik karját. Azóta azonban visszatért az autósportba, és az elmúlt héten már Forma-1-es autóval tesztelhetett a Renault jóvoltából. Kubica egy 2012-es Lotus-t hajtott Valenciában, egy privát teszten, és összesen 115 kört teljesített.

    „Egyáltalán nem kérdéses a tempója.” – mondta Permane a lengyel Eleven Sportsnak. „Nem tudtam, és szerintem ő sem tudta, hogy egyáltalán fizikailag képes-e vezetni (F1-es autót), pláne ilyen sokat. Vezetett már ezt-azt (a balesete óta). Vezetett szimulátoron, vezetett GP3-as autót idén, hogy felkészüljön erre a tesztre, csinált időmérő- és versenyszimulációt is, és minden nagyon jól ment.”

    Arra a kérdésre, hogy képes lehet-e Kubica a Forma-1-be való visszatérésre, Permane így felelt: „Az alapján, amit a statisztikái és az adatok mutatnak, megvan a sebessége, szóval igen. Minden, amit elmondhatok a valenciai tesztről, az az, hogy fantasztikus munkát végzett. Sok más pálya van még, és vannak még fizikai korlátai, azt jelenleg csak ő tudhatja.”

    Kubica jobb keze nem úgy mozog a balesete óta, mint korábban, Permane pedig elmondta, hogy emiatt „egy nagyon-nagyon kis módosítást végeztek a kormányon a váltáshoz”, hogy könnyebb dolga legyen Kubicának.

    „Ugyanarra az oldalra helyeztük a le- és a felváltást is. Semmiség, ez csak egy aprócska módosítás volt számunkra. És nem volt befolyással a teljesítményére.”

    Kubica tesztjét már hónapok óta tervezték és szervezték, de csak közvetlenül előtte számoltak be róla.

    „Őszintén szólva nem akartunk nagy médiaszenzációt.” – magyarázta Permane. „Tudtuk, hogy ha kiderül, mindenki érdeklődni fog. Mindenki imádja Robertet, mindenkit nagyon elszomorít, ami történt vele.”

    Permane azt is hozzátette, hogy a Renault nyitott a további tesztekre, Kubica számára.

    „Továbbra is kapcsolatban vagyunk vele, és megbeszéljük, hogy mire lehet lehetőség a jövőben. Semmi nincs még eltervezve, ennyit tudok mondani jelenleg.”

  • A Force India névváltáson gondolkodik

    A Force India névváltáson gondolkodik

    A Force India csapat azt fontolgatja, hogy nevet változtat, hogy „nemzetközi ízléshez” jobban igazodva, hátha az jobban csalogatja majd a szponzorokat. Erről a csapatfőnök, Vijay Mallya számolt be.

    A csapat, mely korábban Jordan, Midland és Spyker néven volt ismert, 2008-ban került Mallya birtokába, aki azért választotta a Force India nevet, mert indiai szponzorokat és indiai versenyzőt szeretett volna a Forma-1-be hozni.

    A csapat bár elég jól teljesít, és olyan főszponzor érkezett hozzájuk, mint a BWT, mégis úgy gondolják, hogy szponzoráció terén nem túl eredményesek.

    „Egyre inkább úgy érezzük, hogy mióta előre léptünk a teljesítmény terén, és több nemzetközi szponzort érdeklünk, de sajnos kevesebb indiait, talán meg kellene fontolni, hogy megváltoztassuk a nevünket, a nemzetközi ízlésnek megfelelően.” – mondta Mallya.

    „Vannak akik szerint a jelenlegi Force India névnek korlátozó pszichológiája van. Megfontolom a többi részvényesek, hogyan lépjünk, de ez fontos döntés, olyasmi, amiről nem kapkodva vitatunk meg. Még fontosabb, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakul az F1 sorsa a Liberty tulajdonában. Ha az NFL modellt követik, akkor még inkább fontos a név, mert ez a franchise modell a névre fókuszál.”

    „Számos tényező van, amit meg kell vizsgálnunk, mielőtt végső döntést hozunk.”

  • Az Audi TT Cup hölgy versenyzője interjúvolta Räikkönent

    Az Audi TT Cup hölgy versenyzője interjúvolta Räikkönent

    Emlékeztek, hogy nem is olyan régen Kimi Räikkönen Warsóban járt, a Shell promóciós rendezvényén? Az eseményen nem más interjúvolta meg a Ferrari finn versenyzőjét, mint Keszthelyi Vivien és Fabian Vettel lengyel hölgy ellenfele, az Audi TT Cup pontversenyében a második helyen álló Gosia Rdest.

    https://www.youtube.com/watch?v=1sq6zuMHMrg

    https://www.instagram.com/p/BVC_bE_hVYO/

    https://www.instagram.com/p/BVFVpoTFQGA/

    https://www.instagram.com/p/BVFV8rFlx9w/

     

     

     

  • Lance Stroll bizonyította, hogy itt a helye

    Lance Stroll bizonyította, hogy itt a helye

    Lawrence Stroll, Lance milliárdos édesapja úgy véli, hogy sokat kritizált 18 éves fia most bebizonyította, hogy van keresnivalója a Forma-1-ben.

    A szombati időmérőn a kanadai versenyző alaposan elmaradt csapattársától, Felipa Massáról, mire honfitársa, Jacques Villeneuve azt nyilatkozta róla, hogy talán ő az F1 történetének leggyengébb újonca.

    Lancenek azonban hazai versenyén, Kanadában első alkalommal sikerült pontszerző helyen végezni.

    „Még csak a hetedik F1-es versenye volt, mindenkinek türelmesnek kell lennie.” – mondta édesapja a Le Journal de Montrealnak. „Szerintem a fiam épp ott tart, ahol tartania kell. Önök is látták a versenyeit, ahogy én, és tudják, hogy elég sok jutott neki balszerencséből. De itt rendkívüli versenyt futott.”

    A büszke édesapával a csapatfőnök, Claire Williams is egyetért.

    „A legfontosabb dolog, hogy egyedül csinálta.” – mondta Claire a La Presse című lapnak. „Nem volt alap ez az eredmény, sok előzés kellett hozzá. Olyan képességeket mutatott meg, melyek nem egy újonc jellemzői. Bebizonyította, hogy megérdemli a helyét az F1-ben, és elhallgattatta a bírálóit.”

  • A Haas-nál is beütött a fidget spinner mánia

    A Haas-nál is beütött a fidget spinner mánia

    A fidget spinner a fiatalok körében már biztosan ismert. Nem rég indult világhódító útjára az új őrület, ami valójában csak egy pár dolláros kis csapágyas pörgettyű, ezzel játszanak a fiatalok, és próbálják azt minél trükkösebb módokon és pozíciókban pörgetni. A mánia a Haas csapatát is elérte, készítettek saját spinnert.

    „A Haas F1 Team az innovációról szól! Ez az oka annak, hogy amikor az egyik csapattagunk készít egy Haas F1 Team fidget spinnert, azt meg kell mutatnunk! Téged is beszippantott már a fidget spinner őrület?” – írja a csapat.

    https://www.instagram.com/p/BVR9qemgL-x/?taken-by=haasf1team

  • Éjt nappallá téve dolgozott a Mercedes

    Éjt nappallá téve dolgozott a Mercedes

    A Kanadai Nagydíj előtt 10 napon át, éjt nappallá téve dolgoztak a Mercedes csapat tagjai a gyárban, és szimulátoron, miután Monacoban több problémájuk is akadt. A sok munka pedig kifizetődött: kettős győzelmet aratott a Mercedes Kanadában.

    „Összeült a mérnökcsoport, hogy higgadtan kielemezzék, mi történt.” – mondta Toto Wolff. „És folyamatosan, éjjel-nappal égtek a lámpák a gyárban, és az emberek dolgoztak a szimulátoron. Tíz napon át minden nap, egész nap talpon voltam, és senki nem pihent a csoportból. Nincs semmi csoda ebben a sportban, ez az adatok elemzéséről és a következtetésekről szól.”

    „Szóval átnéztünk minden területet, az aerót, az autó egyensúlyát, a beállításokat, a gumikat, és hogy miként vezetik a versenyzők az autót.”

    Bár Kanadában sikerrel zártak, Toto Wolff még sincs meggyőződve arról, hogy minden problémát sikerült megoldaniuk.

    Arra a kérdésre, hogy Kanada áttörést jelent-e a csapat számára, Wolff így felelt: „Sosem érzem ezt. Monaco elég kegyetlen volt, de nem zuhantunk depresszióba. Montreal elég jó volt, de nem mondanám, hogy megoldódtak a problémák. Persze már jobban értjük a dolgokat, az újabb adag hasznos adattal, de most továbblépünk Bakuba.”

     

     

  • Michael Douglas szerint Alonso távozik az F1-ből

    Michael Douglas szerint Alonso távozik az F1-ből

    A hollywoodi színész, Michael Douglas jó barátja a McLaren társ-tulajdonosának, Mansour Ojjehnek, így a Kanadai Nagydíj már nem az első alkalom volt, hogy Douglas a brit csapatnál vendégeskedett.

    Az amerikai színész szerint Fernando Alonso a szezon végén elhagyja a Forma-1-et.

    „Kedvelem Fernandót. Mesés versenyző.” – idézte Douglast a spanyol Marca. „De szerintem ez az utolsó éve. Nem tudom, hogy pontosan mi lesz a döntése, mit fog csinálni, de ő hihetetlen, és nagyon jó a McLaren számára.”

    „Sajnálom a McLarent és a Hondát, sokat vártam ettől a társulástól.” – mondta a színész már a spanyol AS-nek. „Különösen Fernandoval érzek együtt. Nagyszerű versenyző, és számomra nem csupán a legjobb most, de az egyik legnagyobb is a történelemben.”

  • Hamilton jobban kedveli Bottast, mint Rosberget

    Hamilton jobban kedveli Bottast, mint Rosberget

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy tökéletesen működik munkakapcsolata új csapattársával, Valtteri Bottasszal.

    Nico Rosberggel bár valaha barátok voltak, az utolsó években elég negatívra fordult kapcsolatuk, köszönhetően annak, hogy leginkább ők ketten voltak harcban a bajnoki címért.

    Hamilton azonban elégedett új csapattársával, és nem bánná, ha jövőre is maradna Bottas a csapatnál.

    „Igen, Valtterivel másmilyen (kettős győzelmet szerezni).” – mondta a brit versenyző a Bildnek. „Jobb érzés, mint Rosberggel volt. Valtteri segít engem. Csapatként most egységesebbek vagyunk, mint valaha. És ha másként alakulnak majd a dolgok, én is segíteni és támogatni fogom őt.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff szerint is jobb a helyzet, mint Rosberggel volt.

    „Elég csak megnézni az interakciójukat a pódiumon. Teljesen más, mint Lewis és Nico esetében volt.”

  • Wolff nem akar nagyon belefolyni a McLaren ügyeibe

    Wolff nem akar nagyon belefolyni a McLaren ügyeibe

    Egyre kétségbeejtőbb a McLaren-Honda együttműködése, de Toto Wolff nem akar nagyon beleszólni ebbe a témába. A montreáli hétvége alatt is erősödött az a pletyka, hogy a britek kidobják a japán motor partnerüket, és inkább vásárolnának Mercedes motorokat 2018-tól kezdődően.

    A Bild ezzel kapcsolatban ennyit tudott kiszedni Wolffból:
    „Jelen pillanatban nem szeretnék belefolyni ezen értesülésekbe és beszélgetésekbe. Ez kellemetlen lenne a Hondának is.”

    A szóbeszéd azonban egyre komolyabb, olyannyira, hogy a McLaren elviekben hónapokon belül dobhatja a Hondát. A Forma-1-es motorokat jól ismerő névtelen szakember pedig azt állítja, hogy minimum három hónap kell ahhoz, hogy egy új motort építsenek bele bármelyik F1-es autóba. Ugyanakkor az is érthető, hogy a csapat csalódottsága a tetőfokára hágott. Fernando Alonso a legutóbbi kanadai kiesése után közölte:
    „Az egyenesekben fellépő sebességkülönbség miatt veszélyesek voltunk a többiekre nézve. A többiek úgy mentek el mellettem, mintha én állnék az autópályán. És az még hagyján, hogy pontokat hagytunk itt, Bakuban is utolsó leszek, mert egy újabb erőforrás ment tönkre.”

    Az igazán dühítő az, hogy hiába várja a McLaren a Honda Kanadára tervezett motorfejlesztését, nem lesz az bevethető állapotban Azerbajdzsánban sem. A problémát tetézi az is, hogy már a Honda Motor Company igazgatósági tanácsánál is elfogyott a türelem a reménytelen F1-es projekt miatt. Yusuke Hasegawa persze még mindig próbálja menteni a dolgot a nyilatkozatával, még úgy is, hogy tudja azt, hogy akár el is küldhetik a jelenlegi szerepköréből:
    „Érthető, hogy a legfelsőbb vezetésünk nem boldog most, de elkötelezettek vagyunk a hosszútávon. Próbálunk javulni, és lehet, hogy valaki jobban csinálná ezt, mint én. Magam részéről mindent megteszek, amit csak tudok.”