Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.
A Brit Nagydíjon a rajongók Daniel Ricciardót találták a legjobbnak, miután az ausztrál versenyző a mezőny végéről az 5. helyik menetelt előre!
A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:
Nico Rosberg világossá tette, kizárt, hogy jövőre visszatér a Ferrarival.
Mivel az olasz csapat gyakorlatilag nyíltan keresi Kimi Räikkönen 2018-as utódját, azonnal megkezdődtek a találgatások. Egyes hírekben pedig már a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg neve is felmerült, mint a finn utódja.
A tavaly év végén visszavonult Mercedes pilóta azonban világosan fogalmazott az üggyel kapcsolatban.
„Ez nem fog megtörténni. Nagy megtiszteltetés, hogy szóba hoztak a csapattal, és azt pletykálják, hogy még versenyezni fogok, de teljesen elégedett vagyok a karrieremmel.” – fogalmazott Rosberg az olasz Corriere della Sera napilapnak. „Semmit nem bántam meg.”
Digisport 1
17.15: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Nürburgring, 1. futam
21:55: Autósport, Formula E, New York, 1. futam
július 16., vasárnap:
——————–
M4 Sport
14.00: Forma-1, Brit Nagydíj, futam
Eurosport 1
18.15: Motorsport, FIA endurance világbajnokság, Nürburgring
Eurosport 2
11.15: Autósport, Porsche Szuperkupa, Silverstone
20.00: FIA túraautó-világbajnokság, Argentin Nagydíj
Digisport 1
10.00: Autósport, Porsche Carrera Kupa, Nürburgring, 2. futam
18.55: Autósport, Formula E, New York, 2. futam
21.25: Autósport, IndyCar, Toronto
Sebastien Buemi neve sokak számára ismerős lehet. Amellett, hogy megfordult a Forma-1-ben, jelenleg pedig a Formula E mellett a WEC bajnokság egyik főszereplője, többször parádézott a Hungaroringen a WSR keretein belül.
A svájci pilóta továbbra is kapcsolatban áll a Red Bull-lal, így természetesen nem hagyta ki a Red Bull Ringen megrendezésre kerülő osztrák Forma-1-es hétvégét sem. Itt örömmel állt rendelkezésünkre, így hát beszélgettünk vele Formula E-ről, a Toyota győzelmi esélyeiről, sőt, még a magyar rajongókról is örömmel beszélt, és elárulta, mindig boldogan tér vissza Budapestre.
A Formula E mellett a WEC bajnokságban is indulsz. Mit csinálsz, amikor ütközés van a két széria között – mint például a soron következő hétvégén?
Jelenleg még folynak a tárgyalások ebben az ügyben, azonban már több megbeszélésünk volt, és nagyon úgy tűnik, hogy a Nürburgringen fogok versenyezni a WEC-ben. (Azóta ezt egyébként már hivatalosan is megerősítették – a szerk.)
Mit gondolsz, lehet a közeljövőben Formula E verseny Svájcban?
Nagyon remélem! Voltak már pletykák, megbeszélések a jövőre nézve. Reméljük minél előbb, akár már jövőre láthatunk ott futamot. Svájci versenyzőként elképzelni sem tudnék jobb hírt, minthogy bejelentik, mehet az országba a Formula E. Korábban ugyanis sajnos ez nem jöhetett létre különböző okokból. Elképesztő lenne, remélem, hogy megvalósul!
Idén Le Mans-ban az LMP1-es autók sorra hibásodtak meg. Mit gondolsz, ez befolyásolja a hibrid versenyzés jövőjét?
Szerintem nem. Nagyon keményen dolgozunk ezeken az autókon, és ez a jövőben sem fog változni. Két éve nem volt probléma az autókkal, idén rengeteg volt. Nyomtuk, ahogy csak tudtuk, és ezután sem lesz ez másképp. Folyamatosan azon vagyunk, hogy még jobbak és jobbak legyünk, és nem nézünk hátra.
Fotó: Tajthi Andrea
2020-ban szabályváltozások lesznek. Mit gondolsz, ekkor visszatérhet a Peugeot? Esetleg új gyártó léphet be a szériába?
Remélem, hogy új gyártók is fognak érkezni. A Peugeot-val kapcsolatban több híresztelés is napvilágot látott már, talán a visszatérésükre is lehet esély. Most a Toyota és a Porsche küzd egymás ellen, ami nagyon jó, viszont fontos lenne a sorozatnak is, hogy új gyártók csatlakozzanak. És természetesen a versenyzőknek is jót tenne, több autó ellen lehetne versenyezni. Egy harmadik gyártó nagyon fontos lenne.
Le Mans-ban az egyik legfontosabb, hogy az embernek erős csapattársai legyenek. Kivel volt a legjobb ott indulni?
Idén is Anthonyval és Kazukival alkotunk egy csapatot, immár harmadik éve. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és szeretek is velük egy autót vezetni. Jól kiegészítjük, és segítjük egymást.
Akkor következzen a legnagyobb kérdés: Mikor fog nyerni a Toyota Le Mans-ban?
Csak remélni tudom, hogy jövőre. (nevet)
Budapesten is többször versenyeztél már. Milyen emlékeid vannak a városról, és az ottani eseményekről?
A Forma-1-ben ott szereztem az egyik legjobb eredményemet. A Toro Rossoval nyolcadik lettem 2011-ben. Az egy nagyon jó hétvége volt számomra, jó visszagondolni rá. Nagyon jó hely, lelkes rajongókkal, jó időjárással. Úgy gondolom, mindenki örömmel tér vissza oda, mindig nagyszerű a hangulat.
Reméljük, minél előbb sor kerül a visszatérésre, és hamarosan újra láthatjuk a svájci pilótát a Hungaroringen körözni.
A Forma-1 aktuális, ám visszavonult világbajnoka, Nico Rosberg elismerte, hogy elhagyták világbajnoki trófeáját, még a Goodwood Festival of Speed előtt, ahova a csapat küldte el a trófeát. Öt napig nem volt meg.
„Komolyan meg voltam ijedve, mivel közvetlenül előtte küldtük Goodwoodba, nagyon komoly biztonsági intézkedések mellett, és elveszett.” – mesélte Rosberg az F1 szerdai, londoni show-ján. „Öt napra eltűnt. Elveszett a postán! Volt pár nyugtalan napom, de most már megvan.”
Lewis Hamilton riválisai is bevallották, meglepődtek a brit döntésén, szerintük nem szabadott volna kihagynia a londoni parádét.
Amint Hamilton megérkezett Silverstoneba, azzal indított, hogy megmagyarázta, miért hagyta ki azt az utcai parádét, melyen mindenki más részt vett a mezőnyből, és melyet ráadásul szülőhazájában tartottak meg.
Riválisait azonban nem hatotta meg a magyarázkodás, többen is kifejtették véleményüket a történtekkel kapcsolatban.
Max Verstappen például egy nemrég Hollandiában tartott eseményt emlegetett fel.
„Ha én megpróbálok onnan távol maradni, valószínűleg lelőttek volna.” – fogalmazott.
Stoffel Vandoorne is értetlenül áll a történtek előtt: „Nem is értem, Lewis miért nem volt jelen. Egy háromszoros világbajnok, ráadásul brit. El sem tudom képzelni azt a szituációt, hogy Belgiumban tartanak egy hasonló rendezvényt, én pedig nem vagyok ott. Pláne úgy, hogy a soron következő futam helyszíne is az adott ország.”
Felipe Massa csak röviden kommentálta az ügyet: „Azt gondolom Lewis veszített a legtöbbet azzal, hogy nem jelent meg.”
Februárban Fernando Alonso adta rajongói tudtára, hogy saját arcát animáltatta meg és készíttetett egyedi emoji, emoticon, azaz hangulatjel csomagot, melyet le lehet tölteni az okostelefonokra.
Most Lewis Hamilton közölte ugyanezt, így hamarosan a közösségi oldalak megszokott hangulatjelei mellett már nem csak Alonso, de Hamilton grimaszaival is üzenhetünk ismerőseinknek aktuális véleményünkről.
A „Hamoji” csomag Androidra és iOS-re is elérhető lesz hamarosan.
A szerdán frissen hivatalosan is kinevezett Frederic Vasseur egyik első feladatának gondolja azt, hogy megvizsgálja, hogy mi legyen a csapata Hondás szerződésével, mivel szerinte ahogy a McLarennel dolgoznak, az szerinte ijesztő.
Ugyan a Sauber a japánokkal szerződött le 2018-tól kezdődően, egyre több forrás állítja azt, hogy kételyek merültek fel. A végleges szerződés elviekben még nincs aláírva, és a Sauber tulajdonosai mérlegelik annak a lehetőségét, hogy esetleg a sokkal megbízhatóbb és versenyképesebb Mercedes vagy Ferrari erőforrásait használják inkább. A volt Renault vezér Vasseur a francia L’Equipenek nyilatkozott, és kiemelte, hogy központi kérdés nála az, hogy 2018-ban milyen motor kerül a Sauberbe, mert csalódással tekint a McLaren-Honda házasságára, és látja, hogy a japánok mekkora kárt okoztak a legendás brit alakulatnak:
„Asztalon van a Honda kérdés, és ez az első dolog, amin dolgozni fogok. Ezt a kérdést hamar le kell, hogy zárjuk. Amiket hallok a McLarenesektől, az kifejezetten megijeszt.”
Vasseur azt is elárulta, hogy a Sauber jelenlegi tulajdonosai, a Longbow Finance azért szavaztak neki bizalmat, hogy újra egy versenyképes csapatot varázsoljon belőlük a rajtrácson, és azt az ígéretet kapta, hogy ehhez meglesznek a megfelelő források is.
„Fel akarom „ébreszteni” a csapatot, és szeretném, ha megint rendszeres pontszerzők lennénk. Ez egy izgalmas kihívás lesz, és a Longbow komoly anyagi támogatást biztosít a projektnek. Precíz tervük van, évekre előre lefektetve. Megkötések nélkül dolgozhatok. A csapat motivált, és a múltban már bebizonyították a képességeiket.” – ígéri Vasseur.
A francia szakember ugyanakkor utal arra is, hogy nem lenne szerencsés Marcus Ericssonnal összefüggésbe hozni a csapatot, hiába az ő támogatói azok, akik finanszírozzák a csapatot:
„Egy csapat terveit nem lehet építeni egy versenyző köré, ez nem egészséges. Amennyiben Marcus karriert akar építeni, – amiről meg vagyok győződve, akkor versenyeket kell nyernie, így nem biztos, hogy az az elképzelése, hogy a Sauberrel maradjon. A csapat is lehet, hogy más pilótákat szeretne. Most ez a két dolog összeér, és van is értelme, hogy közös legyen a cél. Ugyanakkor senki sem kötődik túlzottan. Én hozom majd meg a versenyzők kérdéskörében a végleges választ. A Sauber a jövőben a fiatal versenyzőkre koncentrál majd.”
A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jon McEvoy vetette fel a Daily Mail-től, hogy egy nappal Sebastian Vettel meghallgatása előtt (még a bakui Hamiltonos eset miatt) a Mercedes főnöke, Toto Wolff is elment a német versenyző születésnapi bulijára. Megkérdezte hát a jelenlévőket (Hamilton, Ricciardo, Kvyat, Wehrlein), hogy meglepődtek-e ezen? Mókás válaszok érkeztek.
Ricciardo: „Ingyen pia. Nem számít mennyi pénzt keresel, ezt sosem utasítod el.”
Hamilton: „Ezen csak nevetni tudok. Nem tudok mit válaszolni, hogy őszinte legyek. Ez a legostobább kérdést amit eddig hallottam.”
Wehrlein: „Szerintem Seb egy igazán kedves srác, én is elmentem volna a születésnapjára.”
Ricciardo: „Miért nem voltál akkor meghívva?”
Wehrlein: „Nem tudom! Talán nem tudja, hogy kedves vagyok.”
Kérdés: Daniil, te is kicsípted magad az estére, vagy elmentél te is?
Kvyat: „Reméltem, hogy elfelejtesz engem is megkérdezni. Nem tudok erre válaszolni neked. Nem tudom elképzelni.
Ricciardo röhögve: „Volt meghívó a torpedó (Daniil) részére. Láttam.”
Kvyat: „Jó memóriád van.”