Címke: Forma-1

  • Egyik csapat sem akart Forma-1 részvényt vásárolni

    Egyik csapat sem akart Forma-1 részvényt vásárolni

    A Forma-1-es csapatok nem kívántak élni a Liberty Media által felkínált lehetőséggel, mi szerint F1-es részesedést vásárolhatnak.

    A csapatok hat hónapot kaptak arra, hogy éljenek a lehetőséggel, ám a határidő most lejárt és a Liberty szóvivője azt közölte az Autosporttal, hogy egyik csapat sem mutatott érdeklődést. A Liberty azonban azt tervezi, hogy később újra előáll majd ezzel az ajánlattal.

    „A Forma-1-es csapatok számára szóló ajánlat értelmében lehetőség lett volna 2126 dolláros egységáron részesedést vásárolni a Liberty által felvásárolt Delta Topcóból, a Forma-1 anyacégéből.” – áll a Liberty Media közleményében.”

    19 millió részvény egység volt lefoglalva a csapatok számára, egészen mostanáig.

    „Bár egy ablak most bezárult, mely által befektetési lehetőséget kínáltunk, mi elégedettek vagyunk a csapatokkal való együttműködő megbeszélésekkel.” – hangsúlyozta Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója, hogy ennek ellenére minden csapattal jó a Liberty viszonya.

  • Auer úgy véli, nem lesz jövőre az F1-es mezőny tagja

    Auer úgy véli, nem lesz jövőre az F1-es mezőny tagja

    Gerhard Berger unokaöccse, a DTM-ben remekelő Lucas Auer tagadja, hogy jövőre már Forma-1-es ülést kaphat.

    Auer a Hungaroringen tesztelhet majd a Force Indiával a Magyar Nagydíj után, s köszönheti ezt részben a közös szponzornak, a BWT-nek, valamint a Mercedesnek.

    „Jelenleg nem gondolom, hogy a Forma-1 lenne a célom, mivel teljes mértékben a DTM-re koncentrálok.” – mondta a 22 éves Auer. „A DTM-ben három-négy évbe telik, hogy felkészülj egy bajnoki címre, szóval boldogan maradok a Mercedesszel a következő szezonra, még ha egyelőre nem is tisztázott, hogy hol leszek majd. Majd meglátjuk, hogy vannak-e opciók, és ha igen, mik azok.”

  • Magyar Nagydíj dobogó, tíz éve

    Magyar Nagydíj dobogó, tíz éve

    2007-es Magyar Nagydíj: ők hárman állhattak dobogóra! Közülük ketten idén is esélyesek erre. Szerinted kik végeznek idén a top 3-ban a Hungaroringen?

    2007-es dobogó: Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen, Nick Heidfeld.

    Magyar Nagydíj 2007, Kimi Räikkönen, Nick Heidfeld, Lewis Hamilton
    Fotó: Ferrari Media
  • Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Ugyan az ex-Sauberes Felipe Nasr dolgozik azon, hogy jövőre újra a száguldó cirkuszban indulhasson, elismerte, hogy egy IndyCar debütálás reálisabb lehet.

    A brazil Nasr először mutatkozott az F1-es paddockban a Brit Nagydíjon, mióta 2016 végén távozni volt kénytelen. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Még mindig keresem a lehetőségeket. Azt gondolom, hogy még visszatérhetek, és figyelem, hogy milyen lehetőségek adódhatnak 2018-ra. Az elsődleges tervem a Forma-1, de több B opcióm is van. Ilyenek mint IndyCar, Formula E, vagy a WEC, ezek közül bármelyikben kiköthetek, érdekelnek. Megpróbálok mindenhol kialkudni egy tesztlehetőséget, mielőtt elkötelezném magamat, vagy döntenék.”

    Nasr azt is elismerte, hogy magának nehezíti a Forma-1 a dolgát azzal, hogy kevés a hely a rajtrácson:
    „Nehéz kérdés. Jó lenne, ha érkezne egy-két új csapat, nem csak magam miatt, hanem minden feltörekvő fiatalnak, akinek a végcélja a Forma-1. A dolgok azonban gyorsan megváltozhatnak, és akár jóra is fordulhatnak. A leglényegesebb, hogy fitt vagyok. Mindent megtettem azért, hogy készen álljak, tudom, hogy ha bármikor beülhetnék az autóba, akkor egyből versenyképes lennék. Nem jó dolog, ha kikerülsz az autóból, de nem fogom sajnáltatni magam. Mindennek megvan az ideje az életben, és az a lényeg, hogy készen állok, és hamarosan döntést hozok.”

    A brazil azt reméli, hogy a brazil kapcsolatainak köszönhetően akár az IndyCar világába is hamar bekerülhet:
    „Mindig is figyeltem az Indy-t. Sok brazil kötött ott ki, és Helio Castronevesszel jó a kapcsolatunk, mert a nagybátyám F3-as csapatában versenyzett. Mindig is mondta, hogy mi újság arrafelé, és ez egy olyan széria, ami mindig is érdekelt, és komolyak a versenyek is. Meglátjuk mi lesz, de egyértelműen vannak nyitott ajtók.”

  • Schumacher szerint a Ferrarinak meg kellene tartania Räikkönent

    Schumacher szerint a Ferrarinak meg kellene tartania Räikkönent

    Ralf Schumacher, aki korábban maga is Forma-1-es versenyző volt, úgy véli, hogy a Ferrari megtartja Kimi Räikkönent a következő szezonra is.

    Sebastian Vettelnek már tett ajánlatot az olasz csapat, ám Räikkönen sorsa még teljesen bizonytalan. Ralf szerint azonban maradhat a finn.

    „Tehetség tekintetében Kimi briliáns.” – mondta Ralf Schumacher a finn Ilta Sanomatnak. „Már világbajnok, de minden bizonnyal képes többet is elérni. Ha számításba vesszük az életkorát, mondhatjuk, hogy nagyszerű munkát végez. Szerintem a Ferrari okosan dönt, ha megtartja őt.”

    „Idén jó autója van, de Sebastian erősebb. Ez ideális Sebastiannak, de Kimi is képes még futamokat nyerni. Meglátjuk, mit hoz majd a következő szezon.”

    Schumachernek egyébként tetszik az idei szezon, nézői szemmel.

    „Azt kell mondjam, hogy az F1 nagyon érdekes most, hogy a Ferrari és a Mercedes küzd egymással.” – mondta.

  • Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Robert Kubica végre beülhet az idei Renault R.S. 17-es volánja mögé a szezonközi teszten a Hungaroringen, ezzel új fázisába érkezett a felkészülése, erősítette meg a csapat immáron hivatalosan is. Miután a lengyel idén visszatért a Forma-1-es autók világához, és tesztelhette a 2012-es E20-ast Valenciában és Paul Ricardon, valamint Goodwoodban is tarthatott bemutatót, újabb szintet tervez most megugrani.

    A Renault már a tesztek alatt is azt kommunikálta, hogy elhárultak az akadályok az elől, hogy a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese visszatérjen, és balesete előtti teljesítményét nyújtsa. A lengyel pilóta így már hivatalosan is csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez a jövő heti teszten a Hungaroringen, és szerdán vezetheti majd az R.S.17-est.

    Cyril Abiteboul.a következőt nyilatkozta: „Az első két teszt Robertnek és nekünk is rengeteg információt adott. A következő lépés az R.S. 17 vezetése lesz a Hungaroringen, és így már precíz adataink lesznek az autóról, és a fizikai felkészültségéről. Ezen teszt után alaposan kielemezzük a begyűjtött adatokat, ami alapján eldönthetjük azt, hogy Robert készen áll-e teljesen a versenyzésre a következő években.”

    Kedden az Formula 2-ből ismert Nicholas Latifi hajthatja meg a Renault F1-es torpedóját, aki negyedik jelenleg a bajnokságában, és győzött Silverstoneban.

  • Verstappen úgy véli, nem kell hallgatnia Vettelre

    Verstappen úgy véli, nem kell hallgatnia Vettelre

    Max Verstappen elmondása szerint ő már nem veszi túl komolyan Sebastian Vettel megjegyzéseit.

    Vettel a Brit Nagydíjon rádión arra panaszkodott, hogy Verstappenn irányt váltott fékezés közben, mikor egymással csatáztak. A német szerint a Red Bullos versenyző túl agresszíven védte pozícióját.

    Erre azonban Verstappen azt reagálta, hogy Vettel viselkedését ismerve – beleértve a bakui incidensét Hamiltonnal -, a német versenyző nem az az ember, akire hallgatnia kellene.

    „Nem veszem túl komolyan.” – mondta a holland. „Főleg nem azok után, amiket tett. Ha megnézik a büntetőpontokat, amiket kapott…”

    „A Sebastainnal való csata jó volt. Kemény volt, de fair, szerintem. Volt egy apró kontakt, vagy talán nem, de alapvetően minden rendben volt.”

  • Egy finn dizájner tovább gondolta a halo-t

    Egy finn dizájner tovább gondolta a halo-t

    A héten kiderült, hogy jövőre biztosan vezetik a halo alkalmazását, így minden autóra felkerül majd a „tangapapucsnak” gúnyolt fejvédő elem.

    A vélemények igencsak megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy a „glória” valóban hasznos-e és jól betölti-e védelmi funkcióját, abban azonban mindenki egyetért, hogy egyáltalán nem esztétikus.

    Ezen próbált javítani – még ha csak virtuálisan is – egy finn dizájner, Esa Mustonen, aki egyénre, jobban mondva csapatokra szabta a vitás fejvédő elemet.

    A módosított verziókat alább megmutatjuk, előtte azonban kíváncsiak vagyunk a véleményetekre halo-ügyben.

    [poll id=”16″]

    És akkor íme – lentebb – Mustonen dizájnjai (laopzható galéria). Nem mind tér el jelentősen a valóditól, de a Red Bullos verzió például extra légterelő elemet is kapott a két oldalán, míg a Ferrari esetében a középső elem végigfut a versenyző feje felett. A Renault-é egészen áramvonalas és esztétikus, annak ellenére, hogy robosztusabb az eredetinél.

    „A McLaren festése segít abban, hogy a halo beleolvadhasson az autóba. Van ötletem arra, hogy a Renault és ez esetében kijelző, vagy gombok kerüljenek a vastagab, középső részre.” – írja Mustonen. Ezt illusztrálva láthattok egy módosított PS képet is.

    És ha már glória, a legmenőbb – legalábbis oldalnézetből – a Williams-es verzió, bár lehet, hogy ennek csak a Martini örülne igazán.

    F1 2018 Halo Concepts (Esa Mustonen)

  • Jenson Button bajnoki karkötőt tervez

    Jenson Button bajnoki karkötőt tervez

    Jenson Button a tavalyi szezon után visszavonult a Forma-1-ből, noha idén Monacoban visszatért, helyettesíteni Fernando Alonsót, aki épp az Indy 500-on próbálta ki magát.

    Visszavonulása óta triatlonnal, sziklamászással és persze barátnőjével, a bikinimodell Brittny Warddal múlatja az időt.

    A legfrissebb hírek szerint azonban 2009 világbajnoka az ékszer-bizniszbe is beszáll némileg. Parham Ramezanival áll össze, és hamarosan elkészül a 30 000 fontos (~ 10 millió forint) Jenson által tervezett, egyedi karkötő.

    „Jenson lesz a neve, és a Brawn autóm színeit viseli majd, mellyel 2009-ben világbajnok lettem – sárgás és fehér, egy kevés feketével.” – mondta Button.

  • A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    Sokan azt gondolják, hogy az egész egy nagy marketingfogás a Renault Sport részéről,  de valójában nagyon is gondolkodnak azon, hogy Robert Kubica velük térjen vissza. Szinte biztos az, hogy a 32 éves pilóta a mezőnnyel együtt tesztelheti majd a 2017-es autót a Magyar Nagydíj után, amely sokkal erősebb, és jobban is igénybe veszi, mint az E20-as, amivel idén már két pályán is körözhetett. Mivel ezek jól sikerültek, valamint a MARCA szerint Robert már jobb időket megy Jolyon Palmernél és Nico Hülkenbergnél is a csapat szimulátorában, így lehetséges, hogy a Renault akar egy mindent eldöntő tesztet. Amennyiben minden megfelelően alakul, akkor Kubica válthatja Palmert Spaban, ami logikus is lenne, hiszen az angolnak nincs még idén pontja szezon közepén.

    Kubica barátja, Fernando Alonso mindenesetre nagyon lelkes:, és már adott a lengyelnek tippeket is, miképp kell vezetnie majd az új autót: „A visszatérése az év legjobb híre lenne. Robert egyszerűen a legjobb.”

    Nagyon úgy néz ki, hogy Kubica meg tud birkózni egy egész versenytávval problémamentesen, menne neki az időmérő edzés, szimulátorban jobb ideje van mint Palmernek a Hungaroringen, tehát kijelenthető, hogy készen áll.  A Renault módosított minimálisan a kormányon, hogy jobban kézre essen neki. Simán tud váltani, és mindenféle mozgásra bírni az autót. Egyedül az okoz kisebb gondot, amikor teljesen kicsavart állapotban keresztezi a karjait. Ilyen kanyar például a Loews Monte Carloban, vagy Austinban is van ennyire szűk kanyar. Ezek sem feltétlenül leküzdhetetlen akadályok, mert a teszteken már kipróbáltak olyan beállítást, aminek következtében kisebb erőfeszítést kell kifejtenie, hogy az autó kanyarodjon.