Címke: Forma-1

  • A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault vezető mérnöke, Ricardo Penteado azt gondolja, hogy Robert Kubica megmutatta azt is, hogy milyen erős, és hogy még mindig megvan a gyorsasága, a szezonközi teszten, a Hungaroringen. Mint az ismert, a lengyel vissza akar térni a Forma-1-be, és hat év után először vett részt hivatalos F1-es teszten immáron egy idei autóval, a Renault RS17-essel.

    A lengyel pilóta 142 kört teljesített különösebb fáradtság nélkül, sőt közölte is a teszt után egyből, hogy akár már másnap újra teljesítene szívesen 142 kört. Nyilvánvaló, hogy az ilyen kijelentéseivel Kubica egyértelműen egy versenyülésre hajt, 2018-ra.

    A brazil Globo magazinnak Penteado ennyit nyilatkozott:

    „El lehet felejteni az olyan jellegű kérdéseket, hogy tudja-e vezetni a jelenlegi hibrid versenyautókat. A leglényegesebb dolog, amit most igazolt Kubica, hogy nem csak egy körön tud gyors lenni. Kiemelkedő az is, hogy hány kört tudott megtenni, gyakorlatilag egy kétszeres versenytávról beszélünk. Negyven fokos hőség volt, és Robert egyszer sem szállt ki arra panaszkodva, hogy kimerült volna.”

    A szakember még kiemelte, hogy Kubica úgy volt képes vezetni a Renault versenyautóját, hogy csak minimálisan kellett módosítaniuk a kormányon:

    „Nem okozott neki problémát. Direkt sok változtatást kértünk tőle a kormányon, és mindenre a megfelelő időn belül reagált.”

  • Ocon úgy érzi, nagyot lépett előre

    Ocon úgy érzi, nagyot lépett előre

    A Force India pilótája komoly fejlődésen van túl, és elégedett 2017-es szezonja első felével.

    Ocon a tavalyi Belga Nagydíjon mutatkozott be, akkor még azonban a Manor színeiben, így kiugró eredmény nem köthető a nevéhez abban az időszakban.

    Idén azonban az eddigi tizenegy futamból csupán egyszer nem szerzett pontot, legjobb eredménye pedig az ötödik hely volt, melyet Spanyolországban sikerült megszereznie. Jelenleg 45 ponttal áll a tabella nyolcadik helyén.

    „Jól látható, hogy nagy előrelépés történt Ausztrália óta.” – fogalmazott a fiatal versenyző. „Az első öt futamon folyamatosan javultam, utána pedig még jobban odafigyeltem a részletekre, és figyeltem, min javíthatnék még, hiszen jó érzés volt, hogy hétvégéről hétvégére sikerül egyre jobb formát hozni.”

    „A fejlődés természetesen időbe telik, így azt is tudom, hogy még rengeteget kell tanulnom, de nem adom fel, és nem is szeretnék megállni a dobogóig! A célunk az volt, hogy minden versenyt ponttal zárjunk, ami Monaco kivételével eddig sikerült is. Így nagyon elégedett vagyok a szezon első felével.”

    „Minden egyes alkalommal, amikor az autóba ülök, egyre jobban érzem magam, egyre komfortosabban. A csapaton belül is megtaláltam a helyem, így nagyon boldog vagyok.” – zárta Ocon.

  • Perez már nagyon várja első gyermekét

    Perez már nagyon várja első gyermekét

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Sergio Perez és kedvese, Carola első gyermeküket várják. Most, hogy a Forma-1-es versenyzőknek is kitört a nyári szünet, Carola posztolt egy ilyen kedves fotót. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BXeeyibDqkC/?taken-by=carolamtz1

     

  • Stroll is főszereplő lehet az átigazolási piacon

    Stroll is főszereplő lehet az átigazolási piacon

    Lance Stroll lehet az idei pilóta piac legnagyobb meglepetése. Az Italianracing beszámolója szerint ugyanis a fiatal pilóta milliárdos édesapja, Lawrence Stroll érdeklődést mutat a Force India istálló iránt.

    A Force India tulajdonosai – Vijay Mallya és Subrata Roy – ellen is eljárás van érvényben. A tulajdonosok többször is hangoztatták, hogy szeretnék elhagyni az ’India’ szót a csapat nevéből, de még az eladástól sem zárkóznának el.

    A csapatfőnök Mallya reméli, hogy sikerül egy sokkal erősebb tőkével rendelkező befektetőt vagy egy új tulajdonost találni.

    „Ha egy kicsivel több pénzből tudnánk gazdálkodni, akkor még a mostaninál is jobb eredményeket is elérhetnénk. Szerintem már a csapatversenyben az első három helyre is oda érhetnénk.” – jegyezte meg az indiai csapatfőnök.

    Így jöhet a képbe a kanadai üzletember Lawrence Stroll, aki akár teljesen meg is vásárolhatja az egész csapatot. Ebben az esetben a fia is követné út az új csapathoz.

    Ebben az ügyben viszont még semmilyen hivatalos megerősítés sem történt, de egy biztos, ha ez valóban igaz, akkor a kanadai pilóta alaposan felforgathatja az amúgy sem nyugodt pilótapiacot.

  • A Porsche nem tagadja a Forma-1-es részvételt

    A Porsche nem tagadja a Forma-1-es részvételt

    A Porsche nem tagadta, hogy a 2021-től érvénybe lépő motorszabályok erősen gondolkodóba ejtették a cég vezetőit a Forma-1-es részvételt illetően.

    A német cég nemrég sokkolta a közvéleményt, miután bejelentették, hogy kiszállnak a Le Mans LMP1 projektből. A Porsche a teljes versenycsapatot megtartja, ez alapján valószínűsíthető, hogy a Mercedes után ők is a Formula E-ben folytatják, esetleg pár éven belül a Forma-1-ben.

    „Minden emberünkre szükség van a jövőben is.”- nyilatkozta a Porsche kutatási és fejlesztési vezetője Michael Steiner az Auto Motor und Sportnak.

    „Az LMP1-ben kiforrt csapat nagyon motivált és óriási ismeretekkel rendelkezik.”- magyarázta. „Ez egy jó stratégia, hogy legyen konkrét tervünk a mérnökökre, a mechanikára és a pilótáinkra is.”

    Hogy mi lesz a Porsche következő lépése egyelőre nem tudni, de a pletykák szerint a németek már a Forma-1-es, 2020 utáni szerepvállalást készítik elő.

    „Mint sok más manufaktúrát, minket is meghívtak az FIA aktuális ülésére, ahol a Forma-1 2021-től életbe lépő motorszabályait vitatták meg.”- tette hozzá Steiner. „A csapatunk Weissachban jelenleg nem dolgozik semmilyen Forma-1-es motoron csak egy nagy hatékonyságú erőforráson, de még nem döntöttük el mihez kezdünk majd vele.”- mondta.

     

  • A McLaren szerint Lando Norris a jövő egyik sztárja

    A McLaren szerint Lando Norris a jövő egyik sztárja

    A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier magasztalta a fiatal versenyzőt a hungaroringi F1-es tesztje után. Úgy véli, hogy Lando Norris a jövő egyik potenciáli nagy kedvence.

    A 17 éves versenyző, aki év elején csatlakozott a McLaren young driver programjához és egyébként a Formula 3-ban versenyez, 91 kört tett meg múlthét szerdán a Hungaroringen, az MCL32-vel, ezzel pedig a második helyen zárta a napot Sebastian Vettel mögött.

    „Lando lenyűgözött minket érettségével, profizmusával és sebességével.” – mondta Boullier. „Nagyon gyorsan ráérzett az autóra már az első alkalommal, hogy beleült az MCL32-be. Hasznos és pontos visszajelzéseket adott a mérnököknek és határozottan passzol a tesztpilótáink közé, nem beszélve arról, hogy ő a jövő egyik potenciális sztárja.”

    „Nagyon izgalmas nap volt ez számomra.” – mondta Norris a teszt után. „Ez olyasmi, amit már nagyon vártam. Nagyon jó nap volt, és nagyon produktív is, mindannyiunk számára. Sikerült teljesítenem azt, amit a csapat elvárt, és minden jól ment. Elsőre nem volt egyszerű megszokni az autót, de a nap végére már nagyon jól éreztem benne magam. Sok kört teljesítettem és nagyon élveztem.”

  • A McLaren tagadja, hogy Alonso indulna az IndyCar szezonzárón

    A McLaren tagadja, hogy Alonso indulna az IndyCar szezonzárón

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown tagadja azokat a friss pletykákat, melyek szerint Fernando Alonso még idén újra IndyCar versenyen indulna, méghozzá Sonomában.

    Fernando Alonso idén az IndyCarban is bemutatkozott: a Forma-1-es Monacói Nagydíj helyett az Indy 500-on vett részt. Jól is szerepelt, ám motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

    Az idei IndyCar szezonból már csak négy verseny van háta, a finálé pedig A Sonoma Raceway-en lesz, Kaliforniában. Egyes pletykák szerint pedig ezen a McLaren spanyol versenyzője is részt tervez venni szeptemberben.

    „Ez őrültség.” – reagált Brown. „Ezt az igényét először nekünk kell elmondania, de nem tett ilyet, egyébként pedig a sonomai verseny ütközik a Szingapúri Nagydíjjal. Ez álhír.”

    Brown azt is elmondta, hogy Alonso esetleges újbóli Indy 500-as szereplése leginkább attól függ majd, hogy milyen erőforrást használ majd jövőre a McLaren a Forma-1-ben és milyet az Andretti Autosport az IndyCarban, mivel Michael Andretti talán Chevrolet-ra cseréli majd a Hondát.

  • Vettel csak egyéves szerződést szeretne

    Vettel csak egyéves szerződést szeretne

    Az elmúlt időszakban körvonalazódni látszott Sebastian Vettel jövője, azonban a médiában újabban megjelent információk szerint mégsem ennyire egyértelmű a helyzet.

    Olasz források arról számoltak be, hogy Monzában bejelenthetik, hogy 2018-ban is marad a Vettel-Raikkönen páros.

    Most azonban a finn Ilta Sanoma újság információja szerint a négyszeres világbajnok mindösszesen egy évvel szeretné meghosszabbítani a szerződését a csapattal, így nyitva hagyva saját magának számos más lehetőséget 2019-re.

    „Az teljes mértékben igaz, hogy jelenleg még nincs szerződésem. Most azonban nem a papírmunka a legfontosabb, hanem hogy minél jobb eredményeket érjünk el.” – jegyezte meg a négyszeres bajnok.

    Másik pletykák arról szóltak, hogy a 30 éves bajnoki éllovas előszerződést kötött a Mercedesszel, emiatt nincs még hivatalos bejelentés a jövőjéről.

    „Ahogy már mondtam, nem sietek el semmit. A csapat is hasonlóképpen cselekszik. Nagyszerű a kapcsolatom a csapat és köztem, minden nagyszerű, nincs semmi probléma.” – tette hozzá Vettel.

  • Paul Stoddart interjú – 2. rész: Négyéves Max Verstappen és ütős vélemény a Halóról

    Paul Stoddart interjú – 2. rész: Négyéves Max Verstappen és ütős vélemény a Halóról

    Paul Stoddrat 2001-től 2005-ig volt a Minardi csapatfőnöke, míg nem megvette azt a Red Bull. Ez idő alatt többek között olyan versenyzők vezettek nála, mint Fernando Alonso, Mark Webber, Jos Verstappen, vagy épp Baumgartner Zsolt.

    Paul a Racingline.hu-nak elmondta, hogyan debütálhatott csapatában Fernadno Alonso.

    „2010-ben Spában nyűgözött le igazán, mikor ellene versenyeztünk, F3000-ben, Mark Webberrel (2000-ben Formula 3000-ben versenyzett akkor Alonso, ahol szintén jelen volt Stoddart European Arrows F3000 nevű csapata, Mark Webberrel és Christijan Alberssel – a szerk.). Fernando pedig megnyerte a versenyt, és briliánsnak találtam. Aztán mikor a következő évben átvettem a Minardit az F1-ben, úgy gondoltam, hogy Fernando mindenképp megérdemel egy F1-es ülést, így Mark Webber csak 2002-ben kapott lehetőséget.”

    És mi a véleménye a mai fiatal versenyzőkről, akik már igazán fiatalon bekerülnek a Forma-1-be, mint például Max Verstappen?

    Max különleges számomra, mivel az édesapja (Jos Verstappen) nálam versenyzett 2003-ban, és emlékszem Max-re egészen kicsi korából. Már nagyon korán Forma-1-es szimulátorban ült. Mindig mondta Josnak, hogy, apa, apa, elég, most én jövök.”

    „És Max gyorsabb volt a szimulátoron!”

    „Három és fél, vagy négy éves volt! Biztos vagyok benne, hogy Max világbajnok lesz.”

    Paul Stoddart

    „Csapattársa, Daniel Ricciardo is potenciális világbajnok, gyakran jókor volt jó helyen, és ő is van olyan jó, hogy bajnok legyen. De sok ilyen van még a fiatal versenyzők között, például Ocon, aki talán már dobogóra is állhatott volna, ha nem ütközik a csapattársával (Bakuban), de úgy gondolom Rob Fernley jól kezelte a helyzetet, remek csapatvezető. Sergio Perez bár már nem újonc, úgy gondolom szintén nagy tehetség. Aki szintén az, csak nincs abban a helyzetben, hogy könnyedén megmutassa, az Stoffel Vandoorne. Küzdelmes éve van az autóval, de láthattuk a junior sorozatokban, hogy mennyire ügyes.”

    „A Forma-1 szerintem nagyon jó jelenleg. Itt vagyunk a szezon felénél, és nem lehet sejteni, hogy ki fogja megnyerni a bajnokságot. Nem az van, mint korábban, mikor csak annyi volt a kérdés, hogy melyik Mercedeses versenyző fog nyerni, vagy melyik Red Bullos versenyző fog nyerni. Rég volt már ilyen, hogy tényleg nem tudhattuk, hogy ki lehet majd a bajnok.”

    Minden a Halóról szól mostanában így nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy megkérdezzük erről Paul Stoddart véleményt is. Ütős meglátása van…

    „Azt gondolom, például Fernando (Alonso) esetében, hogy… nem biztos, hogy ma köztünk lenne, ha akkor Halo lett volna az autóján…” – mondta Stoddart Fernando 2016 Ausztrál Nagydíjas hatalmas balesetére utalva. „Vannak olyan esetek, melyekben biztosan segít a Halo, de nem gondolom, hogy mindent meg tudna állítani. Felipe (Massa) esetében (2009 Magyar Nagydíj) sem valószínű, hogy segített volna. Nincs arra garancia, hogy olyan nagy elem a probléma okozója, amit ez ki tud védeni.”

    Hozzáteszi, hogy az autósport mindig is veszélyes volt, és ezt mindenki tudomásul veszi, aki benne dolgozik. A versenyzőktől, egészen az újságírókig. És valóban….

    F1 pass„Másrészt ha te is megnézed a passodat, még arra is rá van írva, hogy „motorsport is dangerous” (azaz ‘a motorsport veszélyes’). Mindenesetre nem szeretnék az FIA helyében lenni most. Hiszen, ha ezt kötelezővé teszik, és netán valaki beszorul miatta, hibáztatva lesznek. De ha nem tesznek semmit, és valaki megsérül, akkor is hibáztatva lesznek. Én azt mondanám, hogy ne legyen ezzel kapcsolatban semmi, 2021-ig, mikor amúgy is komolyabb változások jönnek. Addig pedig vizsgáljuk meg alaposan, hogy mi az, ami valóban funkcionál. Mert én nem gondolom, hogy a Halo egy jó ötlet. Szóval, én ezzel nem értek egyet, ugyanakkor megértem az FIA álláspontját.”

  • Ki a legmeggyőzőbb fiatal tehetség?

    Ki a legmeggyőzőbb fiatal tehetség?

    A Magyar Nagydíjat követő hungaroringi teszten sok fiatal tehetség, leendő Forma-1-es versenyző autóba ült. Bizonyára mindegyikük célja, hogy egy nap az F1-es mezőny tagjai legyenek, de ez csak a legjobbaknak sikerülhet.

    Kíváncsiak vagyunk azonban arra, hogy ti melyiküket várjátok leginkább a Forma-1-be.

    [poll id=”17″]