Címke: Forma-1

  • Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Kimi Räikkönen szerint, számos alkalommal közel járt,hogy a Parabolicában kisodródjon a pályáról.

    Raikkönen szenvedett az egész futamon, pedig a verseny elején még megelőzte Bottas-t is, ám honfitársa a kör végén visszavette a pozícióját. Ezek után csapatársával csatázott kicsit, ám hibázott és Vettel elment mellette majd hosszú körökön át harcolt a két fiatallal, Strollal és Oconnal. Később Daniel Ricciardo előzte meg őt látványosan. A finn világbajnok végül az ötödik helyen végzett a küzdelmes versenyt követően.

    „ Az első kör rendben volt, de utána rengeteget küzdöttem, nem tudom mi lehetett a gond.”- mondta Räikkönen. „ Megpróbáltam mindenhol határon menni, de az utolsó kanyarban majdnem keresztbe álltam többször is.”

    „ Nagyon nehezen tudtam megelőzni a többieket az egyenesekben kellett volna még egy kis erő, de végül csak sikerült túljutnom rajtuk. Ennek ellenére ez egy nehéz nap volt.”

    „ Összegezve az egész hétvége nehéz és küzdelmes volt.”

    „ Néhány körben jónak éreztem a kocsit, de aztán szétcsúszott minden és eltűnt a tapadás.”

    Arra a kérdésre, hogy mi lehetett a Ferrari szenvedése mögött Raikkönen a következőt mondta: „Ez egy nehéz kérdés, nyilván jó lenne tudni, hogy mi csúszott félre a Mercedeshez képest.”

    „ Ha választhatnánk, talán ez az a pálya, ami a legkevésbé illik a kocsinkhoz, míg a Mercedesnek a legerősebb pályája volt ez.”

    Räikkönen továbbra is az 5. helyen áll 100 ponttal lemaradva Hamilton mögött.

  • A Honda fél, hogy nem tudja meggyőzni a McLarent

    A Honda fél, hogy nem tudja meggyőzni a McLarent

    A Honda tart tőle, hogy nem tudja meggyőzni a McLarent arrül, hogy 2018-ban is folytassák az együttműködést, de tovább próbálkoznak.

    Ha a McLaren nemet mond a a japán erőforrásra, az lehet megoldás, ha a wokingiak erőforrást „cserélnek” a Toro Rossoval. Mivel a Renault ennél több csapatnak nem tud szállítani 2018-ban, csak a csere jöhet szóba.

    „Továbbra is próbálunk jó teljesítményt nyújtani, hogy meggyőzzük őket arról, hogy elég jók vagyunk.” – mondta a Honda F1-es főnöke, Yusuke Hasegawa. „A Honda nem fogja feladni ezt az együttműködést.”

    A japán gyártó magabiztos a legutóbbi fejlesztési csomagok miatt.

    „Ausztria óta a hármas specifikációjú erőforrás, a fejlesztési ütemünk felgyorsult, és nagyon jó az ütem.” – folytatta Hasegawa. „Láttunk némi teljesítménybeli javulást minden egyes fejlesztéssel, szóval ez ösztönző.”

    A McLaren taktikai okokból bevállalta a büntetést a nekik nem fekvő pályákon, Belgiumban és Olaszországban, annak érdekében, hogy a következő, szingapúri versenynek rajtbüntetés nélkül vághassanak neki.

    „Magabiztosak vagyunk a szingapúri versenyképességünk tekintetében.” – mondta Hasegawa. „Már eldöntöttük, hogy az aktuális erőforrással megyünk Szingapúrba. Talán módosítunk pár beállításon, de nagy változtatást nem tervezünk Szingapúrra.”

    [poll id=”21″]

  • A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche pénzügyi vezetője megerősítette, hogy a stuttgarti gyártó komolyan fontolóra veszi a Formula 1-nek mint motorszállítónak a 2021-es szabályok szerinti visszatérését.

    Lutz Meschke, az Igazgatóság elnökhelyettese és a Pénzügyi és Információs Igazgatóság tagja Ross Brawnnal és további sportvezetőkkel találkozott az Olasz Nagydíjon.

    Bár a sporthoz nem kapcsolódott közvetlenül az 1991-es Footwork csapattal megélt katasztrofális kapcsolatai óta, a Porsche a Supercup sorozaton keresztül továbbra is kereskedelmi kapcsolatot tartott az F1-es szervezettel, fizetve azért, hogy helyet kapjon a támogatási programban.

    Megnyílt az F1-es részvétel lehetősége,a Porsche a szezon végén leállítja az LMP1 projektjét mert nem térül meg eléggé a sorozatban az F1 méretű kiadása, anélkül dolgoznak,hogy bevételt és szponzort realizálna a törekvésük.

    A vállalat már elkötelezte magát egy munkabizottsággal  a Formula E-vel a 2019/20-as szezonban való együttműködésre.  Azonban a közelmúltban a 2021-es F1-es motorszabályozásról tartott tanácskozás sorozatokra is küldött képviselőket; ösztönözve őket a megvalósítandó céllal, a jelenleginél olcsóbb és egyszerűbb technológiára való áttéréssel.

    „Az F1 lehet az egyik legjobb hely” – mondta Meschke a Motorsport.com-nak. „Mint tudják, a Formula E nagyon fontos számunkra, és az F1 mindig jó perspektíva, amit figyelembe kell venni, és azt hiszem, nagyon eredményes tárgyalásokra számíthatunk egy új motorral.”

    Arra a kérdésre, hogy vajon a jelenlegi, alacsonyabb fejlettségű iker-turbó V6-os tervei vonzhatják-e a Porsche-t az F1-re, azt mondta: „Abszolút. Az F1-ben csökkentenünk kell a költségeinket és ez jó módja annak, hogy elérjük ezt a célt.”

    Meschke azt is megerősítette, hogy „a beszállítók körül viták zajlanak”, és ezért nincsenek tervek munkacsoport létrehozására.

    A lehetséges partnerek között szerepel a Williams, amely a Hybrid erőforrás divízió értékesítése előtt műszaki együttműködést hozott létre a Porsche-val és a Red Bull, mely széleskörű kapcsolatokat ápol a VW csoporttal.

    A McLarennel régmúltra visszatekintő történetük van az 1983-87-es TAG turbo fúzió időszakából, de most versenytársak a közúti autópiacon.

    Tárt karokkal vár a Formula 1

    Az F1 kereskedelmi főnöke, Sean Bratches elmondta, hogy a sport új tulajdonosai örömmel fogadják majd köreikben a Porsche-t 2021-ben.

    „Végeredményben olyan platformot és környezetet próbálunk létrehozni, ahol több motorgyártó, márka és csapat léphet be ebbe a sportágba, ami így egy lenyűgöző üzleti ajánlattá válik,” mondta Bratches a Motorsport.com-nak.

    ” Azt az egyént, aki a Porsche bevonásával az F1-ben marketinget alkalmazva megjelenít egy márkát, melynek a motorsportban múltja van, nagyra értékelik.”

  • Zak Brown biztos benne, hogy Lando Norris kész az F1-re!

    Zak Brown biztos benne, hogy Lando Norris kész az F1-re!

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy gondolja, hogy a 17 éves Lando Norris készen áll ugyan a Forma-1-es szereplésre, de nem akarja felgyorsítani a fejlődését, és azt, hogy nagyot ugorjon a szamárlétrán. Norris az év elején csatlakozott a McLaren junior programjához, és a Hungaroringen már az első igazi F1-es tesztjén is túl volt, és lenyűgözött mindenkit a paddockban azzal, hogy gyors volt, és éretten kezelte a helyzetet.

    A brit fiú jelenleg újoncként vezeti a FIA Formula 3 bajnokságát, és a legtöbben már most a jövő Forma-1-es sztárját látják benne. Annak ellenére, hogy felkészült lenne a királykategóriára, Brown nem szeretné azt, hogy kényelmetlenül nagyot ugorjon előre, ezért jövőre inkább a Formula 2-ben keresne védencének helyet. Ennyit árult el erről:
    „Nem érkezett Forma-1-es csapattól olyan kérés, hogy kölcsönkérnék őt 2018-ra, így az a tervünk most, hogy az F2-ben indítsuk. Azt gondolom, hogy elég gyors lenne egy Forma-1-es autóban is, de nem szabad ezt erőltetnünk, és nem baj, ha szerez még tapasztalatokat. Egyértelműen a jövő nagy tehetsége, nem hiszem, hogy beraknánk őt másik F1-es csapatba.”

    A McLarennek Norrison kívül Nyck de Vries a másik junior pilótája, aki az F2-ben versenyez. Brown elégedett de Vries munkájával, de elárulta, hogy az elkövetkezendő hetekben döntenek a jövőjéről:
    „Rengeteg szimulátoros munkát végez nekünk, és remekül dolgozik. Még nem döntöttünk a junior programunkat illetően a 2018-as szezonra. Lando egyértelműen marad. Nickkel pedig Eric Boullier egyeztet. Lesz találkozónk ezzel kapcsolatban ebben a hónapban Ericcel, és akkor átbeszéljük majd, hogy merre tovább a tehetséggondozó programunkkal.”

  • Íme a Mercedes csapat legifjabb tagja

    Íme a Mercedes csapat legifjabb tagja

    Jack Wolff már most nagyon menő. Susie és Toto Wolff első közös gyermeke, Jack már „versenyző” overálban személi a Mercedes F1-es serlegeit.

    https://www.instagram.com/p/BYoHAT8ngqs/?taken-by=susie_wolff

     

  • Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff elismerte, hogy találkozott Max Verstappen édesapjával, Josszal, Monzában.

    A hétvégén már szóbeszéd tárgyává vált, hogy állítólag Jos Verstappen a Mercedesszel tárgyalgat valamiről. A találkozó tényét most maga Wolff is megerősítette, azt azonban nem, hogy komoly szakmai apropója volt-e. A pletykák szerint a megbeszélés alapja az volt, hogy Max egyre elégedetlenebb a Red Bullal, jobban mondva annak motorszállítójával, a Renault-val.

    „Először is, már versenyző-kora óta ismerem Jost.” – mondta Wolff a német Skynak. „Niki (Lauda) és én ültünk az irodánkban, két holland barátunk pedig szintén jelen volt, megittunk együtt egy kávét.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy érdekli-e Max a Mercedest, Wolff így felelt: „A következő évre határozottan nem, nem elérhető. Utána azonban nyilvánvalóan ő az egyik név a radarunkon. Max a jövő egyik nagy Forma-1-es sztárja, de sok ilyen van még, mint például Valtteri (Bottas), Daniel (Ricciardo) és Esteban Ocon.”

  • Hamilton csütörtökön tesztelni fog

    Hamilton csütörtökön tesztelni fog

    Lewis Hamilton megegyezett a Pirellivel, ezen a héten tesztelni fog velük.

    A háromszoros világbajnok nem szereti az ilyen teszteket, gyakran ki is hagyja őket sérülésre vagy betegségre hivatkozva. Most azonban, hogy átvette a vezetést a bajnokságban, önként vállalta, hogy csütörtökön tesztel a Paul Ricardon.

    „Részt veszek egy teszten a héten, ami elég ritka tőlem, nem vagyok tesztelő.” – mondta Hamilton. „Már várom. Én ajánlkoztam. Szóval már várom, mondhatjuk.”

  • Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Jean Todt-nak támadt egy ötlete, hogyan népszerűsítse a 2018-ban bevezetendő  „Halo” biztonsági fejlesztést.

    Sok versenyző, bennfentes és rajongó boldogtalan, hogy a jövő évtől  a pilótafülke-védelmi rendszer hatással lesz az esztétikumra és a Formula 1 alapjaira.

    Todt, az FIA elnöke Monzában elmondta, hogy a Halo a pilóták biztonságát szolgálja, bár a rajtrácson lévők közül már sokan úgy tartják, hogy ’túl biztonságos’ a versenyzés.

    „Ezért van szükségünk felelős sportvezetőkre” – idézte az Auto Motor und Sport.

    „Amikor bejelentettem, hogy bevezetjük a Halo-t a 2018-as Formula-E szezonban, nem volt kritika” – tette hozzá Todt. És a Formula 2-ben a rákövetkező évtől való megjelenése hírére sem hallottam negatív megjegyzést. Ez azt mutatja, hogy az emberek már hozzászoktak a gondolathoz.”

    Mégis a Halo továbbra is népszerűtlen és ellentmondásos az F1 rajongók körében. Todt azt mondta: „Hallottam egy ötletet, – ami nekem is tetszik – miszerint a bajnokságban vezetőnek különleges színű Halo-t kellene adnunk”. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy egyes csapatok már eladták a Halo helyét a szponzoroknak” – tette hozzá.

  • Lauda elhintette, hogy Bottas marad 2018-ban is!

    Lauda elhintette, hogy Bottas marad 2018-ban is!

    A Mercedes most már készen áll arra, hogy bejelentse Valtteri Bottas maradását a 2018-as szezonra is. A csapatfőnök, Toto Wolff Monzában azt mondta, hogy már nincs akadálya annak, hogy megtartsák a finn versenyzőt.

    A Mercedes elöljárója, Niki Lauda is megszólalt a témában, a német RTL-en:
    „Annyit mondhatok, hogy jövőre is velünk fog versenyezni. Toto intézkedni fog, a felügyelőbizottságnak meg csak rá kell bólintania.”

  • Claire Williams kihagyja a hátralévő versenyeket

    Claire Williams kihagyja a hátralévő versenyeket

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams idén már nem lesz jelen több versenyhelyszínen. Claire ugyanis első gyermekét várja, és úgy tudni, hogy a kisfiú a napokban fog megszületni.

    Claire Monzában elmondta, hogy a szezon hátralévő részében otthonról dolgozik majd.

    „Kicsit furcsa, hiszen annyi éve itt vagyok már, és most kihagyom a szezon utolsó versenyeit.” – mondta. „Kicsit szomorú is vagyok emiatt, mivel ez az otthonom, az én irodám.”