Címke: Forma-1

  • Hamilton évek óta azt próbálgatja, mit csináljon visszavonulása után

    Hamilton évek óta azt próbálgatja, mit csináljon visszavonulása után

    Egyre gyakrabban kérdezik Lewis Hamiltont arról, hogy mik a tervei az F1-es karrierje utáni időszakra. Mivel gyakran zenél, énekel, vagy ha épp nem azt, akkor divatbemutatókra jár. Legutóbb épp a londoni, majd a milánói divathéten járt modell- és egyéb celeb ismerőseinek társaságában.

    „Ha megnézed a korábbi Forma-1-es versenyzőket, azt látod, hogy a Forma-1-es rivaldafényben vagy, a világ tetején, és aztán onnan csak lejtő következhet, nem keresel ugyanannyi pénzt, nincs olyan sok lehetőséget sem, mert már túl sok időt eltöltöttél ebben a világban.” – mondta Hamilton az ITV-n futó The Jonathan Ross Show-ban.

    „Nyolc éves korom óta benne vagyok ebben. Most az elmúlt öt-hat évben próbáltam megtalálni azt is, amit a sporton kívül élvezek, hogy majd ha azt abba hagyom, úgy tudjak távozni, hogy más dolgokkal tudok foglalkozni… minden évben kiértékelem a terveimet.”

    Mikor Ross azt kérdezte, hogy ezek szerint tervez-e visszavonulni, Hamilton így felelt: „Nem. Volt róla szó, határozottan gondolkodtam rajta, és voltak idők, mikor arra gondoltam, hogy más is van amit csinálni szeretnék, de most itt vagyunk a csata hevében és ezt mindennél jobban imádom. Az edzés, minden munka, amit az ember beletesz valamibe, és aztán valóban megmutathatja, hogy mire képes. Ez a legjobb érzés a világon, szóval addig csinálom, amíg tudom.”

  • Az Aston Martin érdeklődik a 2020 utáni motorformula iránt

    Az Aston Martin érdeklődik a 2020 utáni motorformula iránt

    Andy Palmer szerint az Aston Martin, amennyiben számára kedvezően alakulnak a 2020 utáni szabályok, szívesen csatlakozna motorszállítóként a száguldó cirkusz mezőnyéhez.

    A Forma-1 2014 óta használja az 1,6 literes V6-os turbómotorokat, melyek rengeteg kritikát kaptak elsősorban a csendességük és az elképesztő áruk miatt, éppen ezért az elsődleges cél egy olcsóbb és vonzóbb erőforrás bevezetése 2021-től.

    Az új motorformulának kifejlesztését 4 alapvető pillér figyelembevételével kell elérni:

    • A Forma-1 a technológia csúcspontját kell képviselje továbbra is, és mintegy laborként kell szolgálnia az utcai autók fejlesztésében.
    • A jövőbeli erőátviteli rendszerek használata, miközben azok olcsóbbá és egyszerűbbé válnak.
    • A hanghatás javítása
    • A pilóták mindig a határon vezethessenek.

    A jelenlegi motorszállítók és az érdeklődő gyártók technikai értekezletet tartottak a szabályok további megvitatásában. Palmer megerősítette a Szingapúri Nagydíjon, hogy az Aston Martin, szándékát fejezte ki abban, hogy amennyiben a szabályok számukra is kedvezően alakulnak, 2021-től mint motorszállító lépnének a Forma-1 porondjára.

    „Azért vagyok itt, hogy a jövőt megvitassuk és természetesen a 2021-es motorszabályokról is folynak megbeszélések.”- mondta Palmer a Sky Sportnak. „ Ha vissza tudnánk csempészni a „színházat” a Forma-1-be és a motorok árát csökkenteni lehetne, akkor az Aston Martin biztosan visszatérne.”

    Palmer reméli, hogy az év vége felé kitisztul a kép az új motorszabályokat illetően.

    A Red Bull és az Aston Martin már komoly szinten dolgoznak együtt, hiszen Adrian Newey segített az Astonnak megalkotni a Valkyrie hiperautót a Cosworth közreműködésével, amely cég szintén érdekelt lehet motorszállítóként a Forma-1 motorérájának következő fejezetében.

     

  • Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    Helyet cserélhet Kína és Bahrein

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches „hihetetlenül optimista” azzal kapcsolatban, hogy Kína a versenynaptárban marad a következő szezonra, és talán helyet cserél Bahreinnel.

    Szingapúr mellett Kína az a helyszín, mely jelenleg még nem fix a 2018-as versenynaptárban, még aláírásra vár a szerződésük.

    A hírek szerint 2018-ban a Kínai Nagydíj és a Bahreini Nagydíj az előzetes tervekhez képest lehet, hogy helyet cserélnek.

    Jelen állás szerint Kínában lesz a második futam, április 8-án, és Bahreinben a harmadik, egy héttel később. Így azonban a Sanghaji verseny egybeesne a Qingming nemzeti ünneppel, mikor a családok őseikre emlékeznek. Jelenleg folynak a tárgyalások, miként lehetne megoldani, hogy a futam ne az ünnep idejére essen.

    „Igyekszünk tekintettel lenni a globális és helyi eseményekre, vallási ünnepekre és maximalizálni a lehetőség annak, hogy a rajongók el tudjanak menni a versenyekre.” – mondta Bratches a Reutersnek.

    „Mindkettőjükkel (Kína és Bahrein) tárgyalunk, és ha sikerül kölcsönösen elfogadható megoldást találnunk, arról minden bizonnyal értesülni fognak.”

    Bratches bizakodó abban a tekintetben is, hogy Kínával és Szingapúrral hamarosan aláírhatják a folytatásról szóló megállapodást.

  • Emelt fővel távozna a szezon végén Palmer

    Emelt fővel távozna a szezon végén Palmer

    Jolyon Palmer a Renault brit versenyzője elmondta, hogy az év hátralévő részében úgy szeretne teljesíteni, hogy büszkén és felemelt fejjel távozhasson a francia csapattól.

    A Szingapúri Nagydíjon vált biztossá, hogy a 2014-es GP2-es bajnok nem tarthatja meg az ülését 2018-ra, hiszen Carlos Sainzot igazolták le Nico Hülkenberg mellé, de egyes pletykák szerint az sem kizárt, hogy a következő versenyhétvégén már megtörténik a váltás.

    Miután a brit pilóta megtudta, hogy nem tar rá igényt a csapata kijelentette, hogy a szezon hátralévő részében azon fog dolgozni, hogy emelt fővel inthessen búcsút a csapatának és nagy valószínűséggel a Forma-1-nek is. Ehhez a tervéhez Szingapúrban egy lépéssel közelebb került, hiszen élete legjobb eredményét elérve hatodik lett a villanyfényes futamon.

    „Őszintén megmondva nem érzek semmiféle különbséget az elmúlt tizennégy futamhoz képest. A Forma-1-ben mindig nyomás nehezedik az emberre, és saját magamtól is azt várom el folyamatosan, hogy jól teljesítsek.” – kezdte Palmer. „A szezon elején is mindig elől akartam lenni és jó eredményeket szerettem volna elérni. Jobb lett volna, ha egy ilyen jó eredmény a szezon korábbi szakaszában jön, de kemény évad van mögöttem. Még csak a bajnokság egyhuszadánál járunk, a hátralévő hat futamra is koncentrálnom kell. A legjobbamat szeretném nyújtani a hátralévő versenyeken, hogy emelt fővel távozhassak a csapattól. Remélhetőleg jönnek majd még ilyen helyezések.”

    Palmer szerint bárhol képes lett volna, olyan teljesítményre, mint amit Szingapúrban mutatott, csak sokszor a körülmények összeesküdtek ellene.

    „Spában is sok pontot szerezhettem volna, de a váltó csere miatti büntetés és a forgalomba való beszorulás miatt ez nem jött össze. Utána Monzában pedig be se fejeztem a versenyt. Ezen a két versenyhétvégén kimondottan versenyképes voltam, ennek pedig végre meg is lett az eredménye itt Szingapúrban. Az autó egyre jobb és jobb lesz, ami bizakodásra ad nekem okot. Tavaly egy pontot szereztem Malajziában, remélem idén egy kicsivel több sikerül.”

    Palmer minden bizonnyal szívesen folytatná F1-es pályafutását, de erre már csak a Williamsnél lehet esélye, de ott sok riválissal kell megküzdenie. Az biztos, hogy nem ő szerepel a brit istálló elsődleges célpontjaként.

    „Túl sok ’mi lett volna ha…’ versenyem volt. Ilyen volt például Silverstone vagy Baku. Végre most azonban ki jött a lépés egész hétvégén. Persze ehhez kellett szerencse is, de ez az eredmény most már mindig ott lesz a nevem mellett. Hat versenyem van a bizonyításra, remélhetőleg mások is felfigyelnek majd a teljesítményemre. Kemény szezon volt, és csalódott vagyok, hogy nem lehetek itt jövőre, de mindent bele adok az utolsó hat versenyen. Tavaly jól mentem ezeken a pályákon. És igen, ott leszek Malajziában és Abu Dhabiban is.” – zárta a brit.

  • Még több büntetést oszthatnak ki jövőre, ha nem változik a szabály

    Még több büntetést oszthatnak ki jövőre, ha nem változik a szabály

    Már most is sok gondot okoz, hogy egy versenyző egy szezon során csak négy erőforrást használhat. Ha ezt a számot túllépi, jön a temérdek rajtbüntetés, melynek az erőforrás egyes elemeinek cserélésével irracionálisra nőhet. Így történhetett meg például, hogy volt már, aki 60-70 rajthelyes büntetést is kapott, holott mindössze 20 fős a mezőny.

    Jövőre azonban tovább csökken a felhasználható elemek száma. A szezon során négy helyett mindössze három használható majd fel az ICE-ből (belsőégésű motor), a turbófeltöltőből és az MGU-H-ból (hőenergiájú motorgenerátor). Mindeközben a MGU-K-ból (kinetikus motorgenerátor), energiatárolóból, és vezérlő elektronikából is csak kettő áll majd rendelkezésre a 21 versenyes szezon során.

    Ennek tükrében ha a rajtbüntetéses rendszeren nem változtatnak, jövőre várhatóan még több büntetést szórnak majd ki, mint idén. Ezen büntetési rendszer megváltoztatása már napirenden van.

  • Sainz nem tudja, mivel áll rajthoz Malajziában

    Sainz nem tudja, mivel áll rajthoz Malajziában

    A spanyol pilótával még senki nem közölte, idei, vagy jövő évi csapatának autóját vezeti jövő héten.

    Egyes hírek arról szóltak, hogy a 23 éves pilóta már Malajziában leváltja Palmert, és a Renault autójával áll rajthoz, azonban ezt még senki nem erősítette meg, sőt, még maga Sainz sem tudja, mivel áll rajthoz Sepangban.

    „Senki nem mondta el, hogy mit kell csinálnom.” – fogalmazott Sainz.

    Azt azonban megerősítette, hogy amennyiben visszatér a Renault csapatától, csakis a Red Bullhoz szóló szerződést fogad el.

    „Én vagyok a pilóta, akit kölcsönadtak egy másik csapatnak, amely a következő szezontól nagyon erős lehet. Amennyiben visszatérek, csakis a Red Bull jöhet szóba.” – zárta a fiatal spanyol.

  • Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Hamarosan bejelentheti pilótáit a Sauber

    Már nem kell sokat várnunk a svájci csapat döntésére.

    Korábban már gyakorlatilag biztosnak tűnt, hogy Wehrlein elveszíti ülését, és Charles Leclerc, vagy Antonio Giovinazzi veszi át helyét.

    A csapat pár napja viszont bejelentette, hogy Leclerc négy pénteki szabadedzésen is autóba ülhet, azonban nem Wehrlein, hanem Ericsson helyén. A svéd helye pedig elég biztosnak tűnt 2018-ra, így viszont lehet, hogy tőle (is) megválik a csapat.

    A jelenlegi találgatások szerint vagy Wehrlein-Leclerc, vagy Leclerc-Giovinazzi párossal indul 2018-ban a Sauber.

    Wehrlein elmondta, a Mercedes tárgyal a Sauberrel, hogy maradhasson jövőre.

    „Az ő junior pilótájuk vagyok.” – fogalmazott az Auto Motor und Sportnak. „Szerintem így sokkal jobb.”

    A német magazin szerint egyébként vagy szeptember végén, vagy október elején megszületik a döntés.

  • Aktuális évi autóval is lehet demózni ezentúl

    Aktuális évi autóval is lehet demózni ezentúl

    A Forma-1 új tulajdonosainak nem titkolt szándéka, hogy több olyan nagyszabású rajongói eseményt szervezzenek, mint ami júliusban Londonban volt.

    Eddig a szabályok szerint az ilyen demó eseményeken a csapatok nem használhatták az aktuális évi autójukat, csak a két-három évvel korábbi versenygépekkel parádézhattak. Mivel nem volt a célnak megfelelő autójuk, ezért a Force India és a Haas nem is demózott a londoni eseményen idén.

    Most azonban elfogadták a változtatást, így 2018-tól az aktuális évi, és egy évvel korábbi autókat is használhatnak. Így aztán a versenyeken és teszteken kívül is használhatják autóikat, de csakis a kereskedelmi jogok tulajdonosa által rendezett eseményeken.

    Korábban csak két demo nap volt engedélyezve a csapatoknak az aktuális autóval, a szezon utolsó versenye és a naptári év vége között, de ez sem haladta meg a 15 km-t.

    Bár a szabályon így most lazítanak, a 15 km-es korlátozást megtartják.

  • Carlos Sainz 2019-ben Red Bull versenyző lehet

    Carlos Sainz 2019-ben Red Bull versenyző lehet

    Egy ideje már ismert tény, hogy Carlos Sainz megunta a Toro Rossonál időzést, csapatváltást akart. Az energiaitalosok főcsapatánál, a Red Bullnál azonban 2018-ra biztosan nincs üresedés. Így történhetett meg, hogy a Red Bull/Toro Rosso a 2018-as szezonra „kölcsönadja” Sainzot a Renaultnak.

    „Carlos a Renaultnál folytatja a karrierjét, miközben továbbra is a Red Bull család tagja marad.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    „Az, hogy a Red Bull csak arra kölcsönadni volt hajlandó őt, az elárul valamit Carlos tempójáról.” – állapította meg a Renault főnöke, Cyril Abiteboul.

    A Spanyol Marca című lap szerint azonban minden esély megvan rá, hogy 2019-ben Sainz visszatérjen korábbi munkaadójához, azonban már annak főcsapatába, Daniel Riccardi, vagy Max Verstappen helyére.

    „Ezzel az opcióval 2018 végén élhet a Red Bull. Ha nem teszi meg, Sainz kapcsolata megszűnik az energiaitalos céggel.” – tette hozzá a lap.

  • Sainz élete versenyének nevezte a szingapúrit

    Sainz élete versenyének nevezte a szingapúrit

    A Toro Rosso spanyol pilótája fantasztikus versenyt futott Szingapúrban, amit ő maga élete legjobb versenyének titulált.

    A fiatalabbik Sainz szombaton a tizedik rajthelyet szerezte meg, azonban a rajtnál több pozíciót is veszített, ám remekül jött ki a balesetből, így összességében nyert az első körben. Miután a pálya felszáradt a mezőny jelentős része ultra-lágy gumikra váltott, Sainz azonban a szuper-lágyakat választotta. A futam egésze során komolyan kellett védekeznie Perezzel szemben, majd Hülkenberg kiesése után megörökölte a negyedik pozíciót, amit végig meg is tartott. Ezzel pályafutása legjobb eredményét érte el.

    „Ez volt életem legjobb futama, ez nem kétséges. Nagyon jó volt a tempóm az esőben. Remekül működtek a használt interek és az új interek is. Ezt követően pedig az ultra-lágyon futó versenyzők támadását kellett visszavernem, de ez sikerült. Ez volt a karrierem legjobb versenyetapja. Végül negyedik lettem, ami hihetetlen és felfoghatatlan.” – mondta Sainz.

    Sainz az eltérő taktikát inkább a csapat döntésének nevezte, mint a sajátjáénak.

    „Mondjuk úgy, hogy ez belekerült némi plusz munkába az etap elején. Mire sikerült felmelegíteni őket, addigra Nico már átugrott minket az intereken. Azokban a körökben, amikor Checóval szemben kellet védekeznem, időmérős köröket autóztam. Kemény volt.”

    Sainz volt az egyike annak a hét pilótának az első tízből, akik köztes esőgumikon rajtoltak, a többiek extrém esősön. Elmondta, hogy a rossz start ellenére is nyugodt tudott maradni, köszönhetően annak, hogy megtudta, hogy az élen álló Hamilton is ugyanazon a gumin volt, mint ő.

    „Nyugodt maradtam. Tudtam, hogy hosszú a verseny. Amikor elmondták, hogy Hamilton is ugyanolyan abroncsokon van, akkor magabiztossá váltam, hogy nem vagyok egyedül.”

    A negyedik helyének köszönhetően Sainz már 48 pontot gyűjtött idén, ami már most több, mint amennyit tavaly egész évben szerzett. A bajnoki pontversenyben pedig a kilencedik helyen áll.