Címke: Forma-1

  • Marc Marquez szerint a McLaren rosszul döntött

    Marc Marquez szerint a McLaren rosszul döntött

    A Hondás MotoGP versenyző, Marc Marquez hisz benne, hogy a japán gyártó képes arra, hogy ismét sikeres legyen a Forma-1-ben, annak ellenére, hogy a McLarenes partnerség nem éppen jól sült el. Ugyanakkor a spanyol motoros nem biztos benne, hogy a McLaren jól döntött azzal, hogy szakított a Hondával.

    „Úgy gondolom, hogy a kezdetektől fogva tudták, hogy ez egy hosszútávú projekt.” – mondta Marquez az El Mondo Deportivonak. „A McLaren tudta, hogy ez megtörténhet, még akkor is, ha a Honda az egyik legerőteljesebb márka a világon. Remélem kiderül, hogy a McLaren döntése elhamarkodott volt, és hogy a Honda a legjobb mint motorkerékpár, mind autók tekintetében.”

  • Rosberg tévés szakértő lesz a Japán Nagydíjon

    Rosberg tévés szakértő lesz a Japán Nagydíjon

    A regnáló világbajnok, Nico Rosberg szakértőként csatlakozik a Sky Sports stábjához a Japán Nagydíj hétvégéjén.

    Nico Rosberg tavaly szerezte meg világbajnoki címét, mely után be is jelentette visszavonulását, utolsó győzelmét pedig épp Japánban szerezte.

    2016 világbajnoka e hétvége folyamán a brit, a német és az olasz Sky közvetítésében is feltűnik majd.

    „Nagyon örülök, hogy megerősíthetem, hogy csatlakozom a Sky F1-es csapatához Japánban.” – mondta a német. „Visszavonulásom óta csak néhány versenyen voltam kint, szóval örülök, hogy visszatérhetek.”

    „2016-ban nagyszerű győzelmet szereztem ezen a pályán, szóval várom már, hogy megoszthassam Suzukával kapcsolatos észrevételeimet és emlékeimet. Imádom ezt a versenypályát és a rajongók is csodálatosak. Nagyszerű lehetőség lesz ez, hogy megköszönjem a japán szurkolóknak az éveken át tartó csodás támogatásukat.”

  • Brutális pénzt fizetne Verstappennek a Mercedes és a Ferrari

    Brutális pénzt fizetne Verstappennek a Mercedes és a Ferrari

    Azt követően, hogy megszerezte élete második futamgyőzelmét Max Verstappen, újra beindultak az átigazolásával kapcsolatos pletykák. A legfrissebb sajtóhírek szerint a Ferrari és a Mercedes is hajlandó lenne óriási összeget ajánlani a holland pilótának.

    2018-ra már minden hely elkelt a topcsapatoknál, azonban közülük sokaknak már csak egy év van hátra a kontraktusából. A Ferrarinál Vettel három évvel hosszabbított, azonban Räikkönen szerződése már csak egy évig van érvényben. A németeknél Hamilton és Bottas szerződése is a következő év végén fog lejárni.

    A 20 éves pilóta hosszabb távú szerződéssel rendelkezik az energiaitalosokkal, de a lehetnek olyan záradékok a megállapodásban, ami lehetővé teszi, hogy idő előtt távozzon.

    Hiába a Malajziában aratott siker, Verstappen közel sem elégedett az idei évével, amiért a csapatát hibáztatja. Édesapja, Jos Verstappen pedig nem titkolta, hogy ha a helyzet nem fog változni, akkor új csapatot fog keresni a fiának. Az Evening Standard jelentése szerint két gyári istálló (Mercedes és Ferrari) is hajlandó lenne akár évi 22 millió eurót (közel 7 milliárd forintot) is fizetni az ifjú versenyzőért.

    Ha ez az üzlet létrejönne, akkor a mezőny egyik legjobban fizetett pilótája lenne. Jelenleg 5,5 millió eurót keres a Red Bullnál.

    „Be kell bizonyítanunk Maxnak, hogy mi vagyunk a legjobb csapat az ő számára. Megadtuk neki az áttörési lehetőséget és nálunk szerezte az első győzelmét is, és most egy újabb briliáns sikert könyvelhetett el.” – mondta a csapatfőnök Christian Horner.

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko nem aggódik a holland elvesztése miatt, de szerinte Ricciardo már távozni szeretne.

    „Verstappennek van szerződése. Ricciardo viszont már lehető legtöbb módon reklámozza magát. Muszáj egy alternatíva után nézni. Nem leszünk felkészületlenek, bárhogy is alakuljanak majd a dolgok.”

    Verstappen azonban még nem tekint a jövőbe.

    „Nem akarok nagyon előre tekinteni. Csak a saját munkámra szeretnék összpontosítani, azért, hogy a lehető legjobban fejezzem be ezt az évet. 2018 végéig még sok idő van, tehát még várnunk kell.”

  • Vettel hisz a bajnoki címben, de aggódik a büntetések miatt

    Vettel hisz a bajnoki címben, de aggódik a büntetések miatt

    Sebastian Vettel továbbra is bízik benne, hogy képes lesz Hamilton előtt végezni a végelszámolásnál. A felzárkózást már a Japán Nagydíjon meg is kezdené a német.

    Vettel egy elképesztő felzárkózással a negyedik helyen végzett a múlt heti Maláj Nagydíjon a pocsékul sikerült időmérő edzés után. A futam végén egy újabb furcsa jelenet főszereplőjévé vált, amikor is összeütközött a levezetőkörben Lance Stroll Williamsével, komolyan megtörve az autó hátulját. Mint kiderült a Ferrari váltója nem sérült meg az incidensben. Ennek ellenére Vettel továbbra is aggódik az esetleges technikai meghibásodástól.

    „Optimista vagyok, mert tudom, hogy az autónk gyors.”- mondta Vettel. „Ugyanaz a gond jelentkezett Kimi autóján is, mint az enyémen, nagy kár hogy nem tudott elrajtolni.”

    „Próbáltunk harcolni a dobogóért, mindent beleadtam, de a végére elfogyott a gumim és csökkent a tapadásom.”

    „Az látszik, hogy az autónk gyors, de picit feszélyez, hogy a technikai meghibásodások mostanában megszaporodtak mindkét autón. Nem ideális, hogy az egyik autó elszáll a rajtnál, a másik meg még az időmérőn. Meg kell értenünk, miért történnek meg ezek a dolgok. Nehéz hétvége volt, de legalább gyorsak voltunk. Kiváló autónk van az idén, nem stresszelek igazán már a múlt héten történteken, de persze szükségünk lesz a hibátlan hétvégékre.”

  • A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas csapat tárgyal a Maláj Nagydíj szervezőivel, az ügyben, hogy Romain Grosjean autója alaposan megsérült abban a balesetben, melyet egy felnyíló csatornafedél okozott. Az esetért kompenzációt akar a csapat a pályától.

    Grosjean kb 270 km/h-s sebességnél pördült meg, és 17G-vel csapódott a gumifalba a pénteki szabadedzésen, miután a csatornafedél a másodperc törtrésze alatt hasította szét jobb hátsó gumiját.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ez teljesen elfogadhatatlan.

    Steiner vasárnap reggel találkozott a sepangi pálya vezérigazgatójával, Dato’ Razlan Razalival, hogy elmondja, szeretne a csapat kártérítést kérni.

    Úgy tudni, hogy az autóban 500 000 font kár keletkezett (kb 175 millió forint).

    „Ez az eset teljesen független volt tőlünk.” – mondta Steiner. „Nem mondhatom azt, hogy ‘ó, oké, mondjuk úgy, hogy háromnegyed millió (dollár) csak úgy ugrott, mert valaki elfelejtett leheggeszteni valamit, de minden rendben van’.”

    „Megvitattuk ezt és nagyon profi volt a hozzáállásuk. Van biztosításuk, meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Vijay Mallyát azzal vádolják, hogy pénzmosásban érintett F1-es csapata, a Force India kapcsán.

    Kedden az Egyesült Királyságban tartóztatták le az egykori indiai milliárdost, később 80 000 dollár (kb 21 millió forint) óvadék ellenében elengedték.

    November 20-án lesz jelenése a bíróságon, a Bloomberd pénzügyi hírügynökség értesülései szerint. A büntetőeljárásról szóló nyilatkozat szerint Mallya „mosott” pénzének egy része a Force India csapatnál landolt. Mallya nem tagadta a vádakat.

    „Sok állítás túlzás, a következő meghallgatáson hallani is fogják, minden bizonnyal. Bármit is mondok, azt a bíróságon mondom el, és nem ismétlem meg a sajtónak.” – mondta Mallya

  • A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    Dr Helmut Marko elismerte, hogy a Red Bull előre gondolkodik, és már keresik az alternatívákat Daniel Ricciardo helyére, 2019-re.
    Jövőre még érvényes szerződése van az ausztrálnak az energiaitalosokkal, azonban egyáltalán nem kizárt, hogy 2019-ben esetleg távozik a csapattól.
    „Verstappennek hosszabb szerződése van, de Ricciardo már a pilótapiacon van.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak. „Alternatívákat kell keresnünk. Nem leszünk felkészületlenek.”
    Ha Ricciardo valóban távozik, és a Red Bull „saját nevelésű” versenyzőt akar a helyére, akkor az leginkább Carlos Sainz lehet, aki bár jövőre a Renaultnál versenyez majd, egyelőre csak „kölcsönben” lesz ott. Így ha a Red Bullnál üresedés lesz, akár vissza is kerülhet az energiaitalos csapathoz.
  • Bottas: Ez karrierem legnehezebb időszaka

    Bottas: Ez karrierem legnehezebb időszaka

    Egy újabb közepes teljesítményt tudhat maga mögött Valtteri Bottas. A Mercedes versenyzője csupán az ötödik helyen tudott célba érni a Maláj Nagydíjon. Úgy érzi, karrierje legnehezebb időszakát éli.

    A kétszeres futamgyőztes finn egész hétvégén szenvedett a balansszal és az új fejlesztési csomaggal, míg csapattársa egész hétvégén sokkal gyorsabb volt nála. Az utóbbi 9 futamon 7 dobogót szerző pilóta szerint, élete egyik, ha nem a legnehezebb időszakát éli.

    „Ez a pályafutásom legnehezebb szakasza.”- mondta Bottas. „Csak a dolgomat akarok teljesíteni, nem szeretnék több ilyen kisiklást csinálni.”

    „Rengeteg a kérdés, hogy mitől esett ennyire vissza a teljesítményem, míg Lewis egyértelműen ki tudja hozni az autóban rejlő potenciált.”

    „Sürgősen javulnom kell, mert az év nagyon fontos szakaszába lépünk, mindenki érdeke hogy visszanyerjem a régi formámat.“

    A hétvége elején mindkét Mercedesre feltették az új fejlesztéseket, ám a pénteki adatokból kiindulva, Hamilton autójáról inkább leszerelték a módosításokat, csak Bottas autóján hagyták fent.

    Bottas a futamon remek rajtot vett és a 3. helyen haladt pár kör erejéig, míg Ricciardo vissza nem előzte. A finn ezután képtelen volt az élen haladó hármas tempóját tartani, sőt a mezőny végéről száguldó Vettel is megelőzte őt a boxtaktikával.

    „Mechanikusan egyforma volt a két autó, egyedüli eltérés az aerodinamikában mutatkozott.”- mondta Bottas.

    „Nagyon szenvedtem az autó elejével, és ha próbáltam gyorsabban menni még inkább rossz lett minden. A kanyarokban instabillá vált az autó, nem tapadt be rendesen a kerék, illetve ha jobban megnyomtam azonnal daráltam a gumikat.”

  • Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Miközben az F1 új tulajdonosai azt kutatják – többek között -, hogy miként lehetne Amerikában is népszerűbbé tenni ezt a versenysorozatot, most irodát is nyitnak a kontinensen, méghozzá New Yorkban – számolt be róla a Sports Business Daily.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey a kezdetektől fogva mondja, hogy a sportnak jobban meg kell vetnie a lábát Amerikában is. Ennek érdekében azt is szorgalmazzák, hogy legyen az austini mellett még egy futam Amerikában, erre pedig olyan helyszínek az esélyesek, mint New York, Miammi, vagy Los Angeles.

    A New York-i iroda pontos helye még nem ismert, ahogy az sem, hogy fizikailag kik fognak ott tevékenykedni, de Norman Howell kommunikációs igazgató megerősítette az új iroda létesítésének hírét.

    „Igen, nyitunk egy kis irodát New Yorkban, ahol főleg a szponzorációs dolgokkal fognak foglalkozni.” – mondta Howell.

  • Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Toto Wolff elismerte, hogy aggódik Valtteri Bottas teljesítményének visszaesése miatt.

    A szezon első fele egészen eredményes volt a finn versenyző számára, pár verseny óta azonban nem sikerült kellően lépést tartania csapattársával, Lewis Hamiltonnal. Nem volt ez másként Malajziában sem.

    „Nehéz bármit is mondani erről.” – mondta Bottas a finn C More-nak.

    Bár Sepangba új aerodinamikai csomaggal érkezett a csapat, a szabadedzések után Hamilton inkább visszatért a régihez. Bottas azonban nem fogja erre a lemaradását.

    „Nem hiszem, hogy ez magyarázná a nagy különbséget. Most már könnyű azt mondani, hogy ha újra csinálhatnám én is maradnék a régi aero csomagnál. De a Q3-as különbség amúgy is túl nagy volt.”

    Főnöke, Toto Wolff így nyilatkozott a finn Turun Sanomatnak: „Persze aggódom, mert azt szeretném, hogy Valtteri jól szerepeljen, ahogy mindenki a csapatnál. Az utóbbi három, vagy négy versenyen láttunk tőle nagyon versenyképes megmozdulásokat, azonban az autó bonyolult, nem egyszerű megtalálni a legjobb tapadást.”

    Mindemellett Wolff sokra tartja Bottast.

    „Kellően intelligens és ügyes ahhoz, hogy összerakja a puzzle-t. Még mindig elég verseny van hátra ahhoz, hogy Valtteri megszüntesse a problémát. Nagyon jó versenyzőink vannak, akik képesek kimászni a bonyolult helyzetekből is, szóval nem kételkedem abban, hogy Valtteri képes lesz ezt megoldani.”