Címke: Forma-1

  • Nincs több jogi vita Maria de Villota családja és a Manor közt

    Nincs több jogi vita Maria de Villota családja és a Manor közt

    Maria de Villota családja megállapodásra jutott a Manor F1-es csapattal, miután hosszasan vitáztak arról, hogy ki okolható a versenyzőnő súlyos, 2012-es tesztbalesetéért.

    De Villota a Manorral tesztelt a Duxford Aerodrome-on tesztelt, majd csapatához visszahajtva belegurult egy tehergépjármű leengedett hátfalába. Az épp olyan magasságban volt, hogy Maria fejét találta el, melynek következtében elvesztette jobb szeme világát.

    Igen komoly fejsérülést szenvedett, ám később újból nyilvánosság elé állt, sőt még könyvet is írt, és megházasodott.
    Nem sokáig élvezhette azonban ezt a „visszatérést”, 2013-ban, 33 évesen életét vesztette. Halálát pedig neurológiai sérülései okozták, melyeket a baleset során szerzett.

    Balesetének körülményeit sokáig vizsgálták, azonban végül az illetékes hatóság úgy ítélte meg, hogy nincs ok intézkedések kezdeményezésére a Manor ellen.
    A jogi vita végéről De Villota családja számolt be.

    „Ez egy tragikus esemény volt, ami sokkolta a csapatot, és mindenkit, aki ismerte őt. Nagyon hiányzik nekünk.” – mondta a Manor szóvivője.

    A család ezentúl csakis arra koncentrál, hogy továbbvigyék Maria örökségét, és olyan gyerekeknek szeretnének segíteni, akik neurodegeneratív betegségben szenvednek, valamint szegény embereken segítenének.

  • Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Robert Kubica egész nap a 2014-es Williamsszel hajtott Silverstoneban, azért hogy a csapat kiértékelje a képességeit, és esetlegesen 2018-ban versenyzői ülést biztosítson neki. A lengyel most vissza akar térni, 6 évvel a horrorisztikus ralis balesete után. Csapattársa adott esetben Lance Stroll lenne, és jelenleg olyan kollégákkal kell megküzdenie az ülésért, mint Paul di Resta, Felipe Massa és Pascal Wehrlein.

    A Williams kifejezetten egy kiélezett teszt programot rakott össze a 2014-es autóval, azzal, amelyiket Stroll is használ, amikor gyakorol az új pályákra. A lengyel edzettségére is kíváncsiak, és Kubica egész nap a teljesen fehér FW36-ossal körözhetett zárt kapuk mellett Silverstoneban, a mai felhős időjárási körülmények között.

    Az istálló annyit közölt csak, hogy sikeres teszten vannak túl, de a teszteredményeket nem hozzák nyilvánosságra, így semmilyen részlet nem ismert, az se hogy hány kört és milyen időkkel teljesített.

    A következő terv az, hogy  a Hungaroringen is mehet újra, ahol Kubica már tesztelt idén a 2017-es Renault versenyautóval egy egész napot, még augusztusban. A hírek szerint a jövő héten kerülhet erre sor, az Amerikai Nagydíj előtt, ahol másnap a csapat jelenlegi tesztpilótája, Paul di Resta is a volán mögé ül majd.

    A Williams nem akarja elkapkodni  a döntést, ugyanakkor jelenleg az övék a leginkább vágyott 2018-as versenyülés a rajtrácson, de feltehetően a terv az, hogy még a szezon vége előtt nyilvánosságra hozzák a végleges jövő évi felállásukat.

    Pár paparazzi videó:

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Egyedi felkonferálást kapnak a versenyzők Austinban

    Egyedi felkonferálást kapnak a versenyzők Austinban

    A legendás bemondó, Michael Buffer fogja bemutatni a Forma-1-es versenyzőket a rajtrácson, az Amerikai Nagydíjon. Buffer jellegzetes, boxolókat felkonferálásáról lett híres.

    „Részese voltam a világ legnagyobb sporteseményeinek, és a modern kor legkiválóbb boxolóit konferálhattam.” – mondta Buffer. „Most pedig itt az idő, hogy ezt tegyem a világ legjobb autóversenyzőivel is. Ők ennek a shownak a sztárjai és olyan energiával és adrenalinnal szeretném őket felkonferálni, amilyet megérdemelnek, mielőtt beindítják autóikat és versenybe szállnak.”

    Annak érdekében, hogy ez az extra show elem is beleférjen a menetrendbe, az FIA kivételt tesz, és engedi, hogy az amerikai versenyen eltérjenek a megszokott ütemtervtől. Így a boxutca helyi idő szerint 13.15-kor nyit majd 13.30 helyett.

    „Így több idejük lesz az autóknak és a versenyzőknek a rajtrácson.” – mondta Charlie Whiting versenyigazgató. „A rajt előtti időszak mindig nagyon látványos, így örülünk, hogy ezt még izgalmasabbá tehetjük a közönség számára.”

  • Sebastian Vettel még nem tervez visszavonulni

    Sebastian Vettel még nem tervez visszavonulni

    Sebastian Vettelt a Playboy kérdezte arról, hogy ha sikerül megszereznie ötödik bajnoki címét, lehetséges-e, hogy úgy dönt, mint Nico Rosberg tavaly, és hirtelen bejelenti visszavonulását?

    „Nem gondoltam még erre.” – mondta a 30 éves német versenyző. „Úgy gondolom, hogy az ilyesmi egy rendkívül nagy döntés, nem valami spontán dolog.”

    Rosberg ugyan visszavonult, de talált magának más elfoglaltságokat, többek között Robert Kubicát kezdte menedzselni.

    „Úgy látom, hogy egyik megbeszélt időpont után rohan a másikra.” – mondta Vettel Rosbergről.

    A Ferrari versenyzője azonban nem ilyen aktív, ha van egy kis szabadideje.

    „Én lepihenek a kanapéra.” – mondta Vettel, és hozzátette, hogy Ferraris pozíciója továbbra is izgatottsággal tölti el. „Úgy gondolom, hogy mindenki, aki ült már Ferrariban, érzi, hogy ez valami különleges dolog.”

    Vettel arra a kérdésre is felelt, hogy váltana-e még csapatot, főleg ha majd azt is kipipálhatja, hogy a Ferrarival is sikerült bajnoki címet szereznie.

    „Nem tudom. Még nem lettem bajnok a Ferrarival.” – felelte.

    A német versenyző saját személyiségét is megvédte, miután mostanában gyakran vádolták azzal, hogy túl forrófejű.

    „Az vagyok, aki vagyok. És imádom, amit csinálok.”

  • Lehet, hogy Alonso ott lesz a Daytona 24 órás versenyen

    Lehet, hogy Alonso ott lesz a Daytona 24 órás versenyen

    A McLaren el tudja engedni Fernando Alonsót a Daytona 24 órás versenyre, jövőév elején.

    Alonso idén már kihagyott egy futamot, mert helyette az Indy 500-on indult, és nem titkolt szándéka, triple crown-t szerezzen, azaz Monacói győzelme mellett Indy 500-on és Le Mansban is nyerni tudjon karriere során.

    Jelenleg a spanyol versenyző épp tárgyal a McLarennel 2018-ról, és állítólag már az apróbb részleteknél tartanak. Például annál, hogy elengedi-e őt a csapat egyéb szériákba egy-egy versenyre, ha mehetnékje lenne…

    „A Forma-1 a prioritás.” – mondta Alonso. „Háttérben a triple crown gondolatával. De nagyon sok lehetőség van arra, hogy 2018 fantasztikus legyen.”

    A francia Auto Hebdo azt is tudni véli, hogy a csapat megengedi a spanyolnak, hogy induljon a daytonai 24 órás versenyen, melyre 2018 január 25-18-án kerül majd sor. Főleg, hogy a McLaren vezetőjének, Zak Brawnnak van egy csapata, a United Autosports, mely indul Daytonában.

  • Ez a megfogalmazás ok lehet a reményre, Michael Schumacher kapcsán?

    Ez a megfogalmazás ok lehet a reményre, Michael Schumacher kapcsán?

    Talán nem is tudatosan, de Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere olyan szóhasználattal élt, mely reményt adhat a síbalesete után régóta lábadozó bajnok rajongóinak.

    Kehm ugyanis többesszámban fogalmazott, mikor arról beszélt, milyen tervei(k) vannak a múzeum kapcsán, melyet a hétszeres világbajnoknak dedikálnak. A nemzetközi sajtó pedig úgy ítéli, hogy a többesszám arra utalhat, hogy lehet kommunikálni Schumacherrel.

    „Aktív évei során Michael megtartotta a legtöbb autóját, overáljait és sisakjait.” – mondta Kehm. „Mindig is azt terveztük, hogy ezeket egyszer megmutatjuk a közönségnek is.”

    Nem vagyunk benne biztosak, hogy ez a megfogalmazás kellőképpen sugallhatja-e azt, hogy Schumi kommunikálóképes állapotban van, de azért bízunk benne…

  • Robert Kubica elröhögte a fotózást – videóval!

    Robert Kubica elröhögte a fotózást – videóval!

    Eddig nem igazán volt jellemző a lengyel pilótára, hogy reklámokban lássuk, most ez a jég megtört: az Olimp Sport Nutrition elsősorban étrendkiegészítőiről ismert cég kedvéért Robert vállalt egy fotózást. A több mint 20 éve piacon lévő vállalat elsősorban Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, és a skandináv államokban ismert. Már a Renault teszteken is látható volt Kubica sisakján az Olimp logója, tehát viszonylag friss kapcsolatról van szó.

    Nem akarunk semmit se belemagyarázni az alábbi videóba, de felhívnánk a szíves figyelmét mindenkinek arra, hogy Mercedesszel érkezett Kubica, és a reklámoverál színvilága pedig erősen a Williamsére hajaz… Persze, ez is lehet, hogy a stratégiájuk része, és ezzel is hatni kívánnak a nagy múltú brit csapat döntéshozóira.

    Maga a fotózás mindenképp  vidám hangulatban telt, a lengyel nem is bírt mindig a feladatra koncentrálni, egyszerűen elröhögte azt. Íme, a végeredmény:

    https://www.facebook.com/OlimpSportNutritionPL/videos/275842729589985/

  • Elkészült Marion és Romain Grosjean szakácskönyve

    Elkészült Marion és Romain Grosjean szakácskönyve

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Romain Grosjean és felesége, Marion közös projektbe kezdtek. Közös szenvedélyük, a főzés egy szakácskönyvet eredményezett, mely mostanra elkészült, és már meg is rendelhető a Haas versenyzőjének weboldaláról.

    A könyv, mely 46 receptet tartalmaz, francia és angol nyelven is megvásárolható, 29,9 euróért (kb 9500 forint).

    A receptek elkészítésében neves séfek is közreműködtek: Akrame Benallal, Guy Savoy és Christophe Michalak.

    Közismert Grosjeanról, hogy nagy rajongója a gasztronómiának, és maga is előszeretettel ténykedik a konyhában. Ennek eredményét gyakran közzé is teszi a közösségi oldalakon.

    A történetben annyi az érdekes, hogy 2015-ben vele készített interjúnkban pont megkérdeztük tőle, hogy nem tervez-e szakácskönyvet… Akkor azonban azt felelte, hogy könyvet nem, éttermet viszont igen. Lehet akkor adtuk neki az ötletet? 😉 😀

    A könyv IDE KATTINTVA rendelhető meg.

     

  • Stephen Hawking a Williamsnél járt

    Stephen Hawking a Williamsnél járt

    Igazán különleges vendéget köszöntött tegnap előtt a Williams csapat, grove-i főhadiszállásukon. Nem más, mint Stephen Hawking professzor látogatott el hozzájuk. Közös kép is készült Frank Williamsszel, azt azonban nem tudni, hogy mi célból látogatott el hozzájuk, vagy miről beszélgethettek.

    Azért ha a következő versenyen meglepően jó lesz a Williams, tudni fogjuk, hogy miért. 😀

  • Kisfia született Claire Williamsnek!

    Kisfia született Claire Williamsnek!

    Megszületett a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams és párja, Mark Harris első gyermeke.

    Claire tegnap délelőtt egy kisfiúnak adott életet, aki a Nathaniel Louis Harris nevet kapta.

    „Anya és baba is jól van.” – közölte a Williams csapat Twitter oldalukon.

    Idén Claire már nem lesz jelen a Forma-1-es paddockban, 2018-ban azonban visszatér.