Címke: Forma-1

  • Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Az új szabályoknak köszönhetően nőttek az F1-es csapatok költségei. A Force India 167,6 millió fontot (kb 52 milliárd forint) költött. Szükség volt némi pótlásra is, mely az orosz Nikita Mazepin alkalmazásával sikerült, számolt be róla Christian Sylt, aki az F1es pénzügyekkel foglalkozik.

    2015 végén a csapat könyvelésében már szerepelt: Többéves szerződés köttetett az orosz fiatallal, Nikita Mazepinnel, mely biztosítja az elegendő pénzmennyiséget, melyre szükség van a 2017-es szezon előtt, a szabályváltozások miatt.

    Nekik pedig nem probléma a pénz, mivel Nikita édesapja, Dimitrij az ásványi műtrágyát gyártó Uralchem tulajdonosa, milliárdos.

    Az orosz közreműködés ellenére is 11,6 millió font nettó veszteséget könyvelhetett el a Force India 2016-ban, így ők a legnagyobb veszteséggel záró csapat a mezőnyben. Ennek többek között az is az oka, hogy 2016-hoz képest a 2017-es autó 90%-ban új.

    Nem csoda hát, hogy a Force India élen jár a költségvetési korlát bevezetése mellett folyó kampányban.

  • Megvan, mi lesz Hartley rajtszáma

    Megvan, mi lesz Hartley rajtszáma

    2014 óta az F1-es versenyzőknek állandó rajtszámaik vannak, mindenki maga választhat 2 és 99 között, a még szabad számok közül.

    Brendon Hartley 39-es rajtszámmal debütál majd a Forma-1-ben, ezen a hétvégén, az Egyesült Államok Nagydíján, Pierre Gasly helyén.

    A 2017-ben rajthoz állt/álló versenyzők rajtszámai:

    2 Vandoorne
    3 Ricciardo
    5 Vettel
    7 Räikkönen
    8 Grosjean
    9 Ericsson
    10 Gasly
    11 Perez
    14 Alonso
    18 Stroll
    19 Massa
    20 Magnussen
    26 Kvyat
    27 Hülkenberg
    31 Ocon
    33 Verstappen
    36 Giovinazzi
    39 Hartley
    44 Hamilton
    55 Sainz
    77 Bottas
    94 Wehrlein

  • Weber szerint a rajongókat informálni kellene Schumacher állapotáról

    Weber szerint a rajongókat informálni kellene Schumacher állapotáról

    Michael Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber úgy véli, hogy a hétszeres világbajnok családjának informálnia kellene a sok millió rajongót arról, hogy milyen állapotban van kedvencük. Ugyanis közel négy éve már, hogy Schumi súlyos síbalesetet szenvedett és mióta otthonában ápolják, Svájcban, gyakorlatilag semmit sem lehet tudni arról, hogy van az egészsége.

    A legfrissebb pletyka vele kapcsolatban, hogy talán átszállítják az Egyesült Államokba.

    Weber szerint a család csak fokozza az emberek zavarodottságát azzal, hogy nem árulnak el információt Schumiról.

    „Nagyon szerencsétlen helyzetnek tartom, hogy Michael rajongói nem tudják, milyen egészségi állapotban van.” – mondta Weber. „Miért nem mondják el nekik az igazságot?”

    Weber saját hátműtétje után nyilatkozott a müncheni székhelyű TZ-nek a Forma-1 jelenlegi helyzetéről is.

    „A Forma-1 olyan, mint most a hátam. Fájdalmas.” – mondta. „Ez egy Mickey egér show és semmi több. A sport háttérbe szorult.”

    [poll id=”33″]

  • Nézzétek meg ezt a finn Räikkönen-imitátort!

    Nézzétek meg ezt a finn Räikkönen-imitátort!

    Üzenetet kaptunk ma egy finn Forma-1 rajongótól, Kimmotól, aki megörvendeztetett minket egy videóval, melyen ő utánozza hazája legnépszerűbb versenyzőjét, Kimi Räikkönent! Mit ne mondjuk, szerintünk hibátlan a produkció! 😀 Ha nektek is tetszik, like-oljátok Kimmo facebook oldalát, ITT.

  • Hülkenberg: Sainz fiatal, vad és minden bizonnyal gyors is

    Hülkenberg: Sainz fiatal, vad és minden bizonnyal gyors is

    Nico Hülkenberg egyelőre még kivár, mielőtt megítélné újdonsült csapattársát Carlos Sainzot, de azt már tudja róla, hogy nagyon gyors.

    A spanyol pilóta három szezon után hagyja el a Toro Rossot, és teszi át a székhelyét a franciákhoz Austintól kezdve. Hülkenberg jóval rutinosabb fiatalabb társától, még is sokan a jelenlegi mezőny egyik legtehetségesebb pilótájának tartják, hiába már 30 éves. Sainz megítélése is hasonló, de van egy közös dolog a karrierjükben, méghozzá az, hogy még egyikük se állt dobogóra a Forma-1-ben.

    Hulk elismerte, hogy nem tud sok mindent arról, aki jövőhéten már a garázs másik oldalán lesz.

    „Én csak a paddockból ismerem őt. Ő egy ambiciózus versenyző, viszonylag fiatal és minden bizonnyal nagyon gyors is.” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    A 30 éves pilótát – aki a Renault 42 pontjából 34-et szerzett idén – nem aggasztja különösen Sainz érkezése, szerinte az idei év hátralévő része még a beilleszkedésről fog szólni.

    „Rendben lesznek a dolgok. Én csak a saját feladatomra fogok összpontosítani. Természetesen mindig kell egy kis idő a beilleszkedésre. Várnunk kell egy kicsit.”

  • Egyértelműen bírjátok Ricciardo hülyéskedéseit!

    Egyértelműen bírjátok Ricciardo hülyéskedéseit!

    Daniel Ricciardo híres vigyorgásáról, a shoey-ról, és arról, hogy mostanság léptennyomon komolytalankodik.

    A vidám kedélyű ausztrálnak rengeteg rajongója van, ám mostanra egyre többen hangoztatják, hog ráuntak a vicceskedéseire. Megkérdeztünk hát titeket is arról, hogy mi a véleményetek Danielről.

    Az eredmény eléggé egyértelmű lett. 81% állítja, hogy „végre valaki, aki egy kis jókedvet visz az F1-be, igazi karakter!”, 16% voksolt arra, hogy „eleinte vicces volt, de kezd sok lenni”. Mindössze 3% nyilatkozott úgy, hogy számára kifejezetten unszimpatikus az Red Bull ausztrál versenyzője.

  • Brendon Hartley készen áll az F1-es kihívásra

    Brendon Hartley készen áll az F1-es kihívásra

    Tagnap hivatalosan is bejelentették, hogy Brendon Hartley vezetheti majd az egyik Roro Rossót Pierre Gasly helyén, Austinban, mivel a francia versenyző jövőhéten a japán Super Formula szezonzáróján lesz, és bajnoki címet készül szerezni.

    A Le Mans-győztes Hartley, aki ezen a hétvégén még Japánban versenyez a WEC Fuji 6 órás versenyén, a következőképp nyilazkozott a Toro Rossós lehetőségről: „Ez egy őrült hét volt. Minden olyan gyorsan történt.”

    „Jelenleg próbálok csak erre a hétvégére koncentrálni, majd ha véget ér a hétvége, akkor minden erőmmel a jövőheti, új kihívásra összpontosítok majd. Sok mindent kell majd megtanulnom egy hét alatt, de őszintén készek állok rá.”

    „Ez a program (WEC) sokat tanított nekem, olyan fickókkal dolgozhattam, mint Mark (Webber), Timo (Bernhard) és Earl (Bamber), és ez egy remek projekt volt, az élvonalban voltunk a technológia a fejlesztés tekintetében. Sokat fejlődtem versenyzőként. Ez egy hosszú hét lesz, de nagyon várom.”

    „Ez egy csodálatos lehetőség. Egy álmom válik valóra, kisgyerek korom óta vártam erre.”

  • Ki mit főzött, egye meg!

    Ki mit főzött, egye meg!

    A Forma-1 hivatalos weboldala arról kérdezte meg a versenyzőket, hogy mit tudnak főzni, mi a specialitásuk a konyhában. Van aki egészen komoly ételt mondott, mások igencsak egyszerűeket…
    Íme a válaszok arra a kérdésre, hogy mit tudnak a versenyzők a legjobban főzni?

    Alonso: A legjobb étel, amit főzni tudok, valószínűleg a paella.
    Bottas: Spárgás rizottót, és nagyon finom.
    Grosjean: Mivel francia vagyok, szeretek libamájjal dolgozni.
    Hülkenberg: Zöldség csirkével és rizzsel, vokban.
    Kvyat: Csirke és rizs.
    Hamilton: Csirke fajitas. Öhm… A mostohaanyámtól tanultam.
    Massa: Én… nem igazán vagyok jó a főzésben.
    Ricciardo: Jó, magas fehérjetartalmú, Bircher müzlit. Ez nem igazán főzés, de… meg tudom csinálni.
    Ocon: Tészta és steak.
    Wehrlein: Steaket, mert imádom a steaket.
    Perez: Én nagyon jó tésztát tudok neked csinálni.
    Stroll: Pomodoro tésztát.
    Verstappen: Nem sok mindent. Talán csak… őőő… tojást.
    Magnussen: Talán tojást.
    Vandoorne: Azt hiszem rántottát tudok legjobban.
    Ericsson: Taco, ami nem olyan bonyolult.
    Räikkönen: Sok különféle ételt készítek, és őőő hát meg tudom enni, meg a feleségem is, szóval elég jó.

    A videó ide kattintva tekinthető meg.

     

  • Alonso még mindig nem hozott döntést a jövőjéről

    Alonso még mindig nem hozott döntést a jövőjéről

    A Forma-1 világa izgatottan várja, hogy Fernando Alonso hogyan dönt a jövőjével kapcsolatban, marad-e a Forma-1-ben, vagy esetleg máshol folytatja a pályafutását.

    Az már biztos, hogy az idény végeztével a McLaren és a Honda útjai különválnak, hiszen a britek a Renault erőforrásait fogják használni a továbbiakban. Sokan emiatt arra számítanak, hogy a kétszeres bajnok maradni fog a jelenlegi munkaadójánál. A spanyol korábban szeptemberre ígért döntést, azonban most ő maga mondta el, hogy még mindig nem tudja, hogy hol akarja folytatni.

    „Még nem döntöttem, szóval meglátjuk még, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Továbbra is nyitott vagyok minden lehetőségre.” – kezdte Alonso az El Mundo Deportivonak.

    „Ahogy már mondtam néhányszor, a célom az, hogy én legyek a legjobb versenyző a világon. Éppen ezért, hogy ezt elérjem más sorozatokban is sikeresnek kell lennem. De leginkább a tripla korona megszerzése motivál.”

    „Néha azonban hajlamosak vagyunk csak a Forma-1-re koncentrálni, mert ez az autóversenyzés csúcsa a legfejlettebb technológiákkal. De más kategóriákban, más autók vannak, és ezek sokkal másabb vezetést igényelnek, ami egyesek számára vonzó is lehet.”

    Alonso azt viszont kizárta, hogy a közeljövőben teljes szezont futna az IndyCarban.

    „Egy komplett IndyCar szezon nem szerepel a rövid távú terveimben. De az Indy500 az idei tapasztalatom alapján viszont igen. A jövőbe tekintek, de még nem tudom, hogy mikor mi lesz velem.”

  • Lauda az életét köszönheti feleségének

    Lauda az életét köszönheti feleségének

    Niki Lauda elmondta, hogy ma nem lehetne köztünk a nála 30 évvel fiatalabb felesége, Brigit önfeláldozása nélkül. 2005-ben ugyanis, az akkor 26 éves Birgit Wetzinger önként ajánlotta fel egyik veséjét Laudának.

    „Nyolc hónapja randevúztunk, mikor vesebetegségem lett.” – mesélte Lauda Graham Bensinger sportriporternek. „Megkértem a fiamat, Lucast, hogy végeztesse el a tesztet, hogy megfelelő-e a veséje (a transzplantációhoz), de nem volt az. Brigit akkor azt mondta, hogy elvégezné a tesztet (hogy jó lenne-e a veséje Laudának), én meg megkérdeztem, hogy ‘miért csinálnád meg a tesztet?’. ‘Mert meg akarom’, felelte. Én pedig azt válaszoltam, hogy soha nem fogod nekem adni a vesédet, mert én beteg vagyok és nyolc hónapja ismerlek. Szóval én sosem tenném.”

    „De megcsináltatta a tesztet és jó volt (Brigit veséje Niki számára). Körülbelül három hónapon át ugyanazt állította: ‘Megteszem, mert szeretlek’. Sosem ijedt meg, és nem tett fel kérdéseket, csak egy színtiszta elhatározása volt, hogy ‘meg fogom tenni’.”

    „Miután sokat gondolkodtam rajta, elmentünk és amikor elvitték őt a kórházban, azért imádkoztam, hogy semmi ne történjen vele.”

    „Megkaptam a vesét, és 100 százalékig jól működik, fantasztikus!”

    A műtét idején a pár még nem volt házas, és Lauda azt hangoztatta, hogy sosem fog újra megnősülni. Végül meggondolta magát és 2008-ban feleségül vette a korábbi stewardesst.

    „Feleségül vettem, és nem azért, mert a vesedonorom volt, hanem mert ő volt a megfelelő nő a házassághoz. És eztán ikreink lettek, Max és Mia. Igazán szerencsés vagyok, hogy ez mind megtörtént.”

    Lauda azt is elismerte, hogy első két fia, Lucas és Mathias esetében sok mindent kihagyott az apaszerepből, mert a versenyzésre koncentrált.

    „Most több időm van, és már nincs rizikó az életemben. Élvezem a két kisgyerekemmel töltött időt, ők tartanak engem fiatalon, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus most az életem. De nem bántam meg a múltat sem, mert nem volt választásom. Más idők voltak. Ma fantasztikus a kapcsolatom Lucasszal és Mathiasszal, szóval minden nagyon jól sült el végül.”