Címke: Forma-1

  • Hamilton szerint több mókához több esőgumi kell

    Hamilton szerint több mókához több esőgumi kell

    Lewis Hamilton a Forma-1-es szabályok felülvizsgálatát szorgalmazza a tekintetben, hogy mennyi esőgumi áll a versenyzők rendelkezésére egy versenyhétvégén.

    „A rajongók csodálatosak itt.” – mondta Hamilton Suzukában, ahol a második szabadedzésen nem hajtottak pályára a versenyzők az eső miatt. „Kint vannak az esőben és ránk várnak az egész FP2 alatt. Én ki akartam menni, hogy legalább egy kis showt lássanak. Remélhetőleg láttak valamit, ha már nem sok autó volt kint.”

    Egy versenyhétvégére egy versenyző négy szett intermediate és három szett esőgumival gazdálkodhat. Többek között ezért esik meg, hogy esés szabadedzés esetén inkább nem mennek pályára a versenyzők, hogy spóroljanak a gumikkal.

    „Jobb nem kimenni, mert talán szükség lehet ezekre a gumikra a versenyen.” – magyarázta Hamilton. „Persze a csapatok kockáztatni sem akarnak. Ez egy hülye szabály. A rajongók kint ülnek az esőben egész nap, és mivel mi korlátozva vagyunk, nem megyünk ki. De ha több gumink lenne, többet lennénk a pályán.”

    „Ha sokkal lazább lenne (ez a szabály), akkor kimennénk, hogy szórakoztassuk a közönséget. Ez a legfontosabb dolog.”

    „Kint ültek a srácok egész nap az esőben és csak három autót láttak. Szerintem ez nem fair. Így gondolom. Ez egy hülye, hülye szabály. Vissza kellene kapniuk a pénzüket (a rajongóknak).”

  • Abu Dhabi ragaszkodik hozzá, hogy övék legyen a szezonzáró

    Abu Dhabi ragaszkodik hozzá, hogy övék legyen a szezonzáró

    Abu Dhabi szeretné, ha továbbra is náluk lenne a szezonzáró verseny az F1-es naptárban, ahogyan van az idén, és volt az elmúlt pár évben is.

    Annak ellenére is szeretnék. ha ez így maradna, hogy nem minden esetben a szezonzárón dől el a bajnoki cím sorsa, és idén is esélyes, hogy Lewis Hamilton már előbb bebiztosítja magát.

    „Láttunk már ilyet korábban, hogy a bajnoki cím sorsa már eldőlt (a szezonzáróra).” – mondta a Yas Marina pálya főnöke, Tareq Al Ameri a Gulf Newsnak,. „Nem hiszem, hogy ez bármit is elvesz a mi versenyünk értékéből.”

    Al Almeri azt is elmondta, hogy már tárgyalnak a Liberty Mediával, hogy továbbra is a naptár legvégén szerepeljen az Abu Dhabi Nagydíj.

    „Örülünk, hogy az utolsó verseny a miénk és tárgyalásban állunk a Liberty-vel.” – mondta. „Eddig mindketten úgy véljük, hogy ez jól van így.”

  • A pletykák szerint utoljára ülhet autóba majd Daniil Kvyat is

    A pletykák szerint utoljára ülhet autóba majd Daniil Kvyat is

    Az orosz Daniil Kvyat ugyan visszatér a Forma-1-be a hétvégén, de lehet, hogy ez már csak egy hattyúdal lesz. Az oroszt kispadra ültette a Toro Rossonál a Red Bull, és a helyén bemutatkozhatott a francia Pierre Gasly. Neki azonban ezen a hétvégén a Super Formula bajnoki címéért kell küzdenie, így Kvyat visszatérhet.

    Austinban a csapattársa Le Manst is megnyert Brendon Hartley lesz, aki pedig a Renaulthoz igazolt Carlos Sainz helyére érkezik. A legújabb pletykák szerint azonban amint Gasly visszatér Japánból, ő illetve Hartley maradnak is a szezon végéig már 2017-ben. Boris Shulmeystera az orosz versenysport egyik promótere a Championat hasábjain panaszkodott:
    „Nem értem eléggé a politikai játszmákat a Forma-1-ben. Abból ítélkezve, viszont amit tudok, aggódóm Daniilért. Elég szégyen, ha egy ilyen tehetséges pilótát mint ő, előbb a nagy csapatból a juniorokhoz száműznek, és most már a bennmaradásáért kell harcolnia…”

  • Újabb képeken és videón Kubica a Williamsben!

    Újabb képeken és videón Kubica a Williamsben!

    Ahogy már korábbi cikkünkben megírtuk, Robert Kubica először tesztel a legendás brit alakulattal, és annak a 2014-es versenygépével, az FW36-ossal. A végső cél az, hogy holnap miután Paul di Resta is lehetőséget kapott, kiderülhessen lassan az, hogy adott esetben kettejük közül ki ülhessen Felipe Massa helyére 2018-ban a Williams autójába.

    Délután is leskelődtünk tovább, és az alábbi videót és képeket tudjuk most prezentálni:

    Senki ne vonjon le semmiféle komolyabb elemzést, de méréseink szerint 1:25-1:26 körüli időket ment Kubica, persze a kerítésen kívülről mérve ez minden, csak nem pontos adat. Még véletlenül sem összehasonlításképp, hanem csak információként: pár éve, éles körülmények között és nyáron volt, de Valtteri Bottas 2014-es kvalifikációs ideje a Magyar Nagydíjról, 1:23.354. Versenykörülmények közt ugyanekkor a finn 1:26.850-et ment, a verseny 63. körében.

    Kubica

    Délelőtt Kubica amikor autóban ült hosszabb etapokat ment, és amikor beállt, hosszabb időre, délután viszont intenzívebb lett a program is, és többet volt a lengyel a pályán. A csapat csak annyit közölt hivatalosan, hogy újabb produktív napot teljesítettek a lengyellel, és folyik annak a kiértékelése.

    Íme egy lengyel rajongó felvétele:

  • Hartley négy hónapig nem kapott reakciót a Red Bulltól, egészen az elmúlt hétig

    Hartley négy hónapig nem kapott reakciót a Red Bulltól, egészen az elmúlt hétig

    Brendon Hartley, pár éve maga is a Red Bull Junior Team tagja volt, és már egészen közel állt ahhoz, hogy lehetőséget kapjon a Forma-1-ben, végül azonban Jaime Alguersuari lett a befutó.
    Ma már Hartley maga is úgy gondolja, hogy 2010-ben még nem állt készen a Forma-1-re. Utólag pedig valóban úgy néz ki, hogy jobban járt a WEC-es kitérővel az F1 előtt.
    Elmondása szerint először nem is fogta fel igazán, hogy F1-es álma végül mégis valóra válhat, ez egész a Porsche döntésével kezdődött, mi szerint jövőre kiszállnak az LMP1-ből.
    „Nem hittem 100%-ig, hogy ez megtörténhet.” – mondta Hartley a New Zealand Heraldnak. „Amikor a Porsche bejelentette, hogy kiszállnak LMP1-ből, elkezdtem gondolkodni, hova mehetnék jövőre. Az egyik legelső hívásomat Helmut Markonak intéztem a Red Bullhoz, és mondtam neki, hogy ha esetleg lenne lehetőség, most készen állok; nyolc éve még nem voltam. Megkapta az üzenetet, de nem kaptam választ három-négy hónapig, és igazából a semmiből bukkant elő múlt héten.”
    Az új-zélandi versenyző elmondása szerint az, hogy annak idején kitették a junior programból, megtanította őt arra, hogy kiálljon saját magáért, és jobb versenyző is lett azóta.
    „Régen volt.” – mondta a 27 éves versenyző. „Nehéz időn mentem át. Őszintén szólva nem álltam készen. Nem voltam elég érett. Életem azon szakaszában élveztem a versenyzést. Amin pedig keresztül mentem, sokkal erősebbé tett engem.”
  • Exkluzív: Kubica ma tesztel a Williamsszel a Hungaroringen!

    Exkluzív: Kubica ma tesztel a Williamsszel a Hungaroringen!

    Az előzetes információk helyesnek bizonyultak: a lengyel Robert Kubica ma már a Hungaroringen tesztel a reklámmentesített 2014-es Williams FW36-ossal. Mivel privát tesztről van szó, ezért még a média is ki van zárva az eseményről.

    Leskelődni azonban ér, így ezt tettük mi is, ahogy még pár lengyel fanatikus Kubica rajongó is, akik a helyszínen tartózkodnak, és próbálnak minden elérhető információt begyűjteni. Ezek szerint Robert már tegnap óta hazánkban tartózkodik, és a vártaknak megfelelően meg is kezdte délelőtt a körözést a pályán. A lengyel TVN24 és a magyar  MTVA kocsijai is a helyszínen tartózkodnak, így ők feltehetően valamilyen formában mindenképp beszámolnak az eseményről, a magyar stáb megszólaltatja Gyulai Zsoltot is. Állítólag 2016 világbajnoka, Nico Rosberg is a helyszínről követi a teszt alakulását, de nagyon erős a biztonsági jelenlét, így ez nem 100%-os információ.

    Ahogy az a képeinken is látható, Kubica nagyon iparkodik, mert egyszer meg is forgott a rajt-cél egyenesben, de ezt leszámítva rendben halad a teszt. Holnap Paul di Resta ül majd a versenygépbe.

    Kubica GIF

    Kubica

  • 38 Kimi Räikkönen aranyköpés

    38 Kimi Räikkönen aranyköpés

    Kimi Räikkönen 38. születésnapját ünnepli ma. Ez alkalmából összegyűjtöttünk 38 darab aranyköpést, beszólást, párbeszédet a Jégembertől, a teljesség és időrendiség igénye nélkül. Fogadjátok szeretettel. 😀

    1. Kérdés: Milyen a kapcsolatod Peter Sauberrel?
    Kimi: ő a főnököm.

    2. Kérdés: Mi teszi különlegessé a TAG Heuer-t?
    Kimi: Eléggé rendben van.

    3. Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok.

    4. Miért ordítasz a ki*****tt rádióban?

    5. Annyira k*****ottul szarok vagyunk, hogy az hihetetlen. (NASCAR)

    6. Inkább második és harmadik sem akarok lenni (…ha nem nyer – a szerk.), így nem kell elmenni a díjátadóra.

    7. Menj és kérdezd Mikko Leppilampit, ő szeret beszélni.

    8. Kérdés: Tényleg szoktál unatkozni az autóban?
    Kimi: Csak ha mérföldekkel vezetek, mint tavaly Melbourne-ben. Akkor máson gondolkodik az ember, vagy csak játszok a gombokkal a kormányon.

    9. Nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Én nem vagyok Michael Schumacher.

    10. A vezetés az egyetlen, amit szeretek a Forma-1-ben.

    11. Kérdés: A sisak sok versenyző számára valami különlegeset jelent. Mit jelent számodra?
    Kimi: Megvédi a fejem.

    12. Gyertek vissza holnap, ma még szabadságon vagyok. (Ausztrál Nagydíj előtti csütörtökön a finn televíziónak)

    13. Kérdés: Van valami különleges szokásod a versenyek előtt, mielőtt felveszed a sisakodat?
    Kimi: Igen, megtisztítom, hogy jobban lássak.

    14. Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!

    15. Miután Lewis Hamilton azt mondta, a győzelme jobban esett neki, mint a szex.
    Kimi: Talán még sosem szexelt.

    16. Kérdés: Miként szoktál készülni a következő szezonra?
    Kimi: Általában az Önök újságából szoktam megtudni.

    17. Mit súgott neki a spanyol király, mikor átadta neki a díjat?
    Kimi: Azt mondta, hogy jól vezetek. Kedves király.

    18. Ron Dennis: Bejössz kerékcserére?
    Kimi: Nem. Még valami?

    19. Valahol azt olvastam, hogy a részeg emberek szerencséjével vezetek.

    20. Mit csinálnak a finnek szabadidejükben?
    Kimi: Nos, nyáron lehet horgászni és szexelni. Télen pedig… a horgászat kiesik.

    21. A jégkorongból elegem lett, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez.

    22. Montoya véleménye nem érdekel.

    23. A vizemet akarom. Hé! Adjátok a vizemet! (NASCAR)

    24. A legnagyobb probléma a lábaim. Égnek. A cockpitben. A padló és minden. Lehet kilógatom a lábam az ablakon. (NASCAR)

    25. Nem értem, hogyan lehet ilyen forró az autó. A s*ggem is ég benne. (NASCAR)

    26. Láttátok milyen k**va szar? Nem tudok befordulni az autóval a kanyarban. És emlékezzetek, vízre van szükségem. (NASCAR)

    27. A Ferrari szokásos éve karácsonyi partijáról:
    A Ferrari saját partijai a legjobbak. Ott vannak a csapattagok és a gyerekeik. Nem tudom mit fogok ott csinálni. Talán én leszek a Mikulás. A többi parti hivatalos és unalmas.

    28: Az életem sokkal egyszerûbb lenne ha a ’70-es években lennék versenyző. Határozottan rossz korba születtem.

    29: Ha piros a lámpa, mikor kihajtanál a boxutcából, meg kell állnod. Aztán egy vakegér (Hamilton) neked ütközik, és összetöri az autót.

    30. Schumacherről, mikor a német tanácsadó volt a Ferrarinál.
    Nem jön ide hogy mondjon nekünk versenyzőknek bármit is. És nincs is szükségem a tanácsára.

    31. Kérdés: Ha találkoznál egy földönkívülivel, elfutnál félelmedben, vagy megpróbálnál beszélni vele?
    Kimi: A probléma ott kezdődik, hogy nem hiszem, hogy találkozni fogok vele.

    32. Ha a katonaság önkéntes lenne, nem mentem volna.

    33. Kérdés: Milyen érzés 300 km/h-s sebességgel vezetni?
    Kimi: Normális.

    34. Miután megkérdezték, hány kilót fogyott: Nem tudom. Nincs mérlegem. Jól érzem magam, míg az összsúly (autó+versenyző) rendben van, ennyi a lényeg.

    35. Natalie Pinkham a volánnál, Räikkönen az anyósülésen. Natalie: Adnál 3 tippet, hogy kell jégen vezetni?
    Kimi: Csak menj.

    36. Párbeszéd Räikkönen és mérnöke között a 2017-es Orosz Nagydíjon.
    Mérnök: 9,5-re vagyunk Bottas mögött és körönként nyolc tizeddel vagyunk gyorsabbak.
    Kimi: Hogy érted azt, hogy Bottas mögött vagyunk?
    Mérnök: Megerősítem, hogy Bottas mögött vagyunk.
    Kimi: Hogy kerültünk mögé? Miért nem álltunk ki korábban?
    Mérnök: Ő vezette a versenyt, Kimi.
    Kimi: Ó, oké. Azt hittem fordítva.

    37. Panasz Di Restára a 2017-es Magyar Nagydíjon.
    Mi a franc(ot csinál) ez a Williamses fickó? Ha nem lát maga mögé, talán a riporterkedős dolognál kéne maradnia.”

    38. Bwoah

  • Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    A minap a Red Bull arra kérte Daniel Ricciardót, hogy áruljon el csapattáráról, Max Verstappenről valami olyasmit, amit a többiek nem tudnak.
    „Max… ez elég vicces… A vasárnap délelőtti stratégiai megbeszéléseken úgy ül, hogy leteszi a fejét az asztalra. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy alszik! Pedig biztos lehetsz benne, hogy képben van és figyel mindenre, csak úgy néz ki, mintha nem így tenne!”
    Ricciardo korábbi csapattársáról, Sebastian Vettelről is mesélt.
    „Ami Sebet illeti, ő elég babonás. Van egy szerencsehozó kabalája, amit az overalljában vagy a cipőjében hord magával, nem emlékszem pontosan.”
  • Rózsaszín lesz a Pirelli és az austini pálya is

    Rózsaszín lesz a Pirelli és az austini pálya is

    Persze nem teljesen és nem véglegesen. Az amerikai versenypálya, a COTA (Circuit of the Americas) összeállt a Susan G Komen alapítvánnyal, a világ legnagyobb mellrákellenes szervezetével, hogy komoly pénzösszeget gyűjtsenek össze számukra és felhívják a figyelmet a betegség elleni küzdelemre.

    Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, szerte a világon, így ez begyűrűzik az autósportba is. Az akcióhoz F1-es szponzorok, csapatok, tévéstábok és az FIA is csatlakozik pályán, és pályán kívül is.

    A Pirelli például az egyébként lila jelölésű ultralágy gumijain cseréli rózsaszínre a jelölést a hétvégén, míg a COTA szinte mindent ilyen színűre változtatott, beleértve a pálya egyes részeit is.

    „Több, mint félmillióan halnak meg minden évben mellrákban, pedig óriási lépések történnek a gyógymódok felkutatásában és kezelésekben.” – mondta az amerikai verseny promótere, Bobby Epstein James Allen F1-es futósítónak.

    „Kevesebb, mint két mérföldre a Susan Komen alapítvány dallasi központjától nőttem fel, láttam hogyan növekednek és tesznek hatalmas előrelépéseket. Az emberek talán nem veszik tudomásul, de a kutatások és a kutatási létesítmények Houstonban és a dallasi Susan Komen létesítményben óriási erőfeszítéseket tesznek és Texasnak fontos szerepe van a rákkutatásban és a mellrák-kutatásban. Szóval ez az amit minden évben próbálunk: segíteni.”

    https://www.facebook.com/CircuitofTheAmericas/photos/a.244776828881998.84656.219399881419693/2075658112460518/?type=3&theater

     

     

  • Hartley édesapja rendkívül büszke most

    Hartley édesapja rendkívül büszke most

    Brendon Hartley hétvégén a Forma-1-ben is bemutatkozhat, édesapja, Bryan pedig nagyon büszke rá.

    Az új-zélandi versenyző Pierre Gasly helyére ugrik be a Toro Rossóba Austinban, mivel ő a japán Super Formula szezonzáróján lesz.

    „Nem is lehetnék ennél büszkébb rá.” – mondta a 27 éves versenyző édesapja az új-zélandi RadioLIVE-nak. „Igazán, abszolút csodálatos, és minden motorsportban érintett ember szeretne most az én helyemben lenni.”

    „Az egész olyan gyorsan történt. Minden a színfalak mögött történt és senki sem tudta, mi zajlik ott, és minden az elmúlt néhány napban történt.”

    A büszke édesapa szerint fia ki fogja hozni a maximumot a lehetőségből.

    „Remélhetőleg öt éven belül a Forma-1-be kerül, de sajnos ezt nehéz megjósolni. Amit a hétvégén tennie kell, hogy befejezi a versenyt. Minden ami ennél jobb, már bónusz, tekintve, hogy egy métert se ment és szimulátoron sem tesztelte (ezt az autót). Saját tapasztalatból tudom, hogy ha az ember felveszi a sisakot és kialszanak a zöld lámpák, akkor megszűnik a világ körülötte, csak a dolgára figyel és eljut a kockás zászlóig, és ő (Brendon) jó ebben.”