Címke: Forma-1

  • Newey még mindig bűntudatot érez Senna halála miatt

    Newey még mindig bűntudatot érez Senna halála miatt

    Adrian Newey azt állítja, hogy még mindig bűntudata van, amiért Ayrton Senna életét vesztette Imolábana 1994-ben, egy végzetes balesetben.

    Ma már a Red Bull technikai igazgatója, de akkoriban a Williamsnél volt főtervező. Senna az FW16-osban akkor halt meg, amikor az autó letért a Tamburello kanyarban a verseny hetedik körében. Ez nem sokkal azután történt, hogy egy biztonsági autós fázis újraindították a futamot.

    A balesetet több évig tartó pereskedést eredményezett. A bűnügyi nyomozás a kormányoszlopra koncentrált, ami eltörött. A verseny előtt módosítva lett és át is helyezték, amit Newey ma már igazán sajnál.

    A szakember az új biográfiájában, amelynek „How to Build a Car” a címe, is visszaemlékezik az esetre. A könyv a héten jelent meg, és ebben úgy nevezi a változtatásokat a kormányművön, mint „két nagyon pocsék mérnöki munka”. Newey később átnézte Michael Schumacher fedélzeti felvételeit is, hiszen ő követte Sennát a pályán akkor. A videó meggyőzte Neweyt arról, hogy nem a kormányoszlop a felelős az ütközésért.

    Az ismert képsorokon látható, hogy Senna autójának a hátulja elveszti a tapadást. Ennek meg semmi köze a kormány hibájához. Ez azonban kevésbé enyhített Adrian bűntudatán:
    „Függetlenül attól, hogy a kormányoszlop hibája, vagy sem, nincs mentség arra, hogy ez egy rossz tervezés volt, amit soha nem szabadott volna engedni autóba építeni. Egyike voltam a csapat vezető tisztségviselőinek, amikor olyan autót terveztünk, amelyben egy nagyszerű ember meghalt.”

    Newey úgy érezte, hogy mivel alul teljesített az autó a szezon első két versenyén, ezért Senna nagyon elment a határig, hogy harcolhasson Schumacherrel:
    „Amiért igazán bűnösnek érzem magam: összecsaptam az autó aerodinamikai tervezését. Elcsesztem az aktívról passzív felfüggesztésre váltást, és instabil volt az autó a rossz aerodinamikai tervezés miatt. Ayrton olyan dolgokat próbált megvalósítani az autóval, amire az képtelen volt. Akár volt lassú defektje, akár nem, a pálya belső vonalvezetésén haladt, ami gyorsabb volt, de huplisabb, az autó pedig instabil volt. Még neki is ilyen körülmények között uralni az autót nehéz volt. Mindig is felelősséget fogok érezni Ayrton halála miatt, de bűnösséget nem.”

  • Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Egyre több részinformáció lát napvilágot Robert Kubica jövőjével kapcsolatban. Meg nem erősített hírek szerint a felvett biztosítási összegek 50%-át kell visszafizetnie, ha részt vesz 2018-as versenyeken. Arról folyik most az egyeztetés, hogy egy esetleges egy versenyes indulás még mivel járna. Akkor is vissza kell fizetnie, ha nem a Forma-1-ben, hanem más nyitott együléses szériában indulna jövőre teljes szezonban.

    A pletykák másik része arról szól, hogy a Williams a Pirelli 2018-as gumik tesztjére az FW40-esbe már Robert Kubicát nevezné meg. Ez az esemény napokkal a szezonzáró után lenne a Yas Marina pályáján. A lengyel immáron mint az ismeretes, a Williamsszel dolgozik azon, hogy visszatérjen hivatalos versenyzőként is, és már túl van két teszten is az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es autójával Silverstoneban és a Hungaroringen körözhetett.

    Felipe Massa november 8-ára hívott össze sajtótájékoztatót. Egy nappal később van annak a határideje, hogy a Williams és Kubica hivatalosan is igényeljen a lengyelnek szuperlicenszt, ami kell a Forma-1-es versenyzéséhez.

  • Lowe szerint egyedi stílusa miatt szeretik annyian Hamiltont

    Lowe szerint egyedi stílusa miatt szeretik annyian Hamiltont

    A Mercedes korábbi technikai vezetője, Paddy Lowe, aki ma már a Williamsnél dolgozik, úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltont a pályán kívüli izgalmas stílusának köszönhetően kedvelik nagyon a rajongói.

    „Nem csak azért szeretik, mert hozza az eredményeket.” – mondja Lowe. „Korábban, mikor még csak két világbajnoki címe volt, már akkor is rendkívül izgalmas versenyzője volt a sportnak, kétségkívül a legnépszerűbb versenyző a rajongók körében. Szerintem azért, mert a stílusa mindig is nagyon izgalmas volt. A versenyzéshez való ereje páratlan. Nagyszerű lenne látni olyanok ellen versenyezni, mint Ayrton Senna.”

    „Michael (Schumacher) fantasztikus rekordokat állított fel, de a versenyzésre képessége nem volt egyike a legnagyobb erősségeinek. Az emberek versenyzési stílusáért szeretik Lewist.”

    Lowe azt is elmondta, hogy idei teljesítményével Hamilton igazán kimagaslót nyújtott.

    „Kívülről úgy fest számomra, hogy ez az eddigi legjobb szezonja. Nagyon jól vezetett minden versenyen, akár jó napja volt, akár nem, és mindig szerzett pontokat. Nagyon, nagyon megérdemli a bajnoki címet.”

    „Lewis sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújtott, nem mintha korábban nem így lett volna, de megmutatta hogyan tud a legegyenletesebb teljesítményt produkálni idén. Ez kifizetődött számára és megnyerte a bajnokságot.”

  • 2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    Jövő kedden ülésezik újra a stratégiai csoport, és megint beadják majd a javaslatokat egy költségvetési sapkával kapcsolatban. Eddig a pletykák egy 150 millió dolláros határról szóltak, de a német AMuS szerint ez lehet akár 150 millió euró is, de akár „csak” 100 millió euró is, évente.

    A cikk szerint ezt a költségkeretet 2019-től kezdve vezetnék be, először úgy, hogy csak nyomon követnék az eseményeket, büntetés nélkül, ha esetleg túllépni valaki azt az összeget, amiben megállapodnak majd. A versenyzők, a csapatirányítás, és a marketing költségek ebbe nem számítanának bele. Michael Schmidt ezt állítja az írásában: „Mindegyik csapat kap egy független FIA könyvelőt, akik oda lesznek rendelve, ellenőrzés végett.”

    Sokan persze azt gondolják egyből, hogy „független” FIA hivatalnokok érzékeny információk birtokába juthatnak, szabad átjárásuk lesz egyik alakulattól a másikba, ismertek lesznek számukra a felszerelések, és jelenleg miután Marcin Budkowski is a FIA korábbi technikai igazgatójaként rengeteg adattal a Renaultnál kötött ki, nem nagy a bizalom.

    Ennek ellenére a költségvetési sapka célja az, hogy a Forma-1-ben a csapatok között egyenlő feltételeket biztosítson. Meg kell oldani a Forma-1 kisebb csapatainak a hosszútávú gazdasági életképességét, sőt versenyképessé kell tenni őket, ez nyilván vitákat fog eredményezni, és a nagyobb csapatok megértésére és kompromisszumkészségére lesz szükség.

    Az első kezdetleges lépései után a Liberty Mediára komolyabb kihívások várnak, ami csak most kezdődik el.

  • Vettel nem lesz ott a következő Race of Champions-ön!

    Vettel nem lesz ott a következő Race of Champions-ön!

    Sebastian Vettel 2007 óta minden Race of Champions eseményen részt vett, eleinte Michael Schumacherrel alkotva a német csapatot. Számos alkalommal meg is nyerték a nemzetek kupáját. Idén januárban Pascal Weherlein sérülése miatt Vettel a csapatversenyen is egyedül vett részt, ám megnyerte azt. Ezenkívül 2015-ben az egyéni versenyt nyerte meg.

    A német versenyző azonban úgy döntött, hogy a következő ROC-on – mely 2018 januárjában lesz, Szaúd-Arábiában – nem vesz részt. Helyette a Ferrari szimulátorával dolgozik majd,

    „Az a célom, hogy a Ferrarit visszasegítsem az élre.” – idézte a Vettelt a német Sport Bild. „Azt hiszen igazán különleges lenne visszavinni a bajnoki címet Maranellóba, úgy, mint Michael Schumacher. Ő még mindig inspirál engem.”

  • Kubica egy haverjánál lakik, és a Williamses fizetésére vár

    Kubica egy haverjánál lakik, és a Williamses fizetésére vár

    Furcsa videó látott napvilágot, amelyet egy szemfüles rajongó még időben le is mentett az Instagramról, mielőtt az eltűnt volna. Matteo Bobbi az anyag elkövetője, aki ismerős lehet még a Minardi tartalék versenyzőjeként 2003-ból, majd később a GT autóversenyzés világából, ahol bajnok is lett.

    Kubicával régebbre datálódik a kapcsolata, de hogy csak a szakmai dolgot nézzük, tavaly amikor visszatért a lengyel a pályaversenyzéshez, akkor csapattársként vezettek egy Renault RS.01-est, a 6 órás római versenyen, Vallelunga pályáján. Bobbi egyébként az olasz Sky Sports szakkommentátora is, akik Kubica témában rendre jobban értesültek az átlagnál.

    A legfrissebb meg nem erősített pletyka az, hogy a Williams elküldött egy szerződéstervezetet Kubicának, amely Robert aláírására vár, meg persze némi garanciára is, hogy hoz magával támogatókat a csapathoz. Az egyik sarkalatos pont továbbá még az is vele kapcsolatban, hogy a lengyel felvett biztosítási összegeket a balesete után, hiszen képtelen volt Forma-1-es autót vezetni. Ezeket nagyon okosan ingatlanokba fektette. Az alábbi videóban erről is szó lesz, olaszul tudók előnyben.

    https://youtu.be/K8aLyUrEsx8

    A lényeg ami ebből a szösszenetből kiderül: Robertnek el kellett adnia az összes házát ahhoz, hogy visszafizesse a biztosítótól kapott összegeket. Bobbi, Kubica jó barátjaként megengedte, hogy a lengyel nála húzza meg magát, aki az utolsó 50 euróját is odaadta az olasznak bérleti díjként, és ígéretet tett arra is, hogy amint megkapja a Williamstől az első fizetését, rendezni fogja a többit is. Bobbi persze poénból letétként elkérte volna Kubica útlevelét is, de Robert tiltakozott, hogy sokat olvasott az emberkereskedelemről, így ebbe nem megy bele. A lengyel ezután közli, hogy éhes, mire Bobbi megmutatja neki a hűtőjét, hogy kvázi üres, de megígéri, hogy hoz búzát és kukoricát.

    Figyelemreméltó, Oscar-díjas alakítás ez mindkettőjüktől, ugyanakkor mindenképp jelent már valamit ez a kis előadás, mégpedig azt, hogy feltehetően már nem kell sokat várni arra, hogy valóban eldőljön Kubica sorsa, illetve az, hogy visszatérhet-e 2018-ban a Williams versenyzőjeként a Forma-1-be.

  • Hamilton nem választaná a könnyebb utat, úgy, mint Rosberg

    Hamilton nem választaná a könnyebb utat, úgy, mint Rosberg

    Miután 2016-ban Nico Rosbergnek sikerült legyőznie csapattársát, Lewis Hamiltont, és világbajnok lett, hirtelen gondolt egyet, és úgy döntött visszavonul, ezzel pedig még csapatát is meglepte.

    Lewis Hamilton vasárnap már a negyedik világbajnoki címét zsebelte be, de elmondása szerint esze ágában sincs olyat lépni, mint Rosberg tavaly.

    „Ezt az évet minden eddiginél jobban élveztem.” – mondta Hamilton. „Egy bizonyos ponton túl majd biztos jó lenne egy helyen élni, többet szocializálódni, minden nap kutyát sétáltatni vagy szörfözni, ilyesmi, de huzamosabb ideig egy helyen élni.”

    „De úgy gondolom, hogy negyvenen túl is nagyon lehet élni, aktívnak lenni, egyensúlyban kell lenni. Nem tudok már majd visszatérni a Forma-1-be, így lesz egy pont, ahol már oké, elég lesz. Már így is áldás, hogy ilyen csodálatos időszakot tölthettem itt ebben a tíz évben. Remélhetőleg még van helyem itt, folytatom, míg a legjobb formámban vagyok. A csúcson akarom abbahagyni, ez a célom.”

    „Persze minden évben könnyű lenne azt tenni, mint Nico, egyszerűen csak abbahagyni és visszavonulni, négy bajnoki címmel. De azt gondolom, hogy több van bennem. Van még előttem kihívás előttem, a neheze még csak most jön. De szeretem ezt, imádom, igazi kihívást jelent.”

  • Túl korán állhatott le a fejlesztésekkel a Haas

    Túl korán állhatott le a fejlesztésekkel a Haas

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner attól tart, hogy idén túl korán tértek át a jövő évi autó fejlesztésére, ami azzal járt, hogy az ideire jóval kevesebb erőforrást használtak fel. Szerinte ezért most nagy árat fizethetnek.

    A csapat úgy döntött, hogy már nyáron abba hagyja a VF-17 fejlesztését, hogy a jövő évi modellre koncentrálhasson. Ennek viszont meg lett a böjtje az év végére, hiszen szemmel láthatóan lemaradtak a riválisaikhoz képest.

    A legutóbbi mexikói hétvégén az utolsó két helyen végeztek a kvalifikáción. Az eddig egyértelműen leglassabbnak tartott Sauberek is könnyedén megtudták előzni őket. A futam viszont jobban alakult, Kevin Magnussen remek versenyzéssel végül pontszerző helyen zárt. Ennek az eredménynek köszönhetően egy pontra megközelítették a Renault-ot, illetve a Toro Rossohoz képest is csupán hat egység a lemaradásuk.

    Az viszont más kérdés, hogy a hátralévő két versenyen képes lesz-e a Haas ezt a minimális hátrányt ledolgozni. A csapatfőnök szerint más lenne a helyzet, ha nem álltak volna le olyan korán a fejlesztésekkel.

    „Utólag visszagondolva kicsit korán álltunk le az idei autó fejlesztésével.” – ismerte el Steiner a Ekstra Bladet lapnak.

    „Meghoztunk egy döntést még nyáron, hogy teljes egészében átállunk a jövő évi autóra, mert alapjaiban szerettünk volna változtatni a konstrukción. Nem tudtuk volna az idei fejlesztéseket átvinni teljes mértékben a jövő évi autóba. Nem tudom, hogy azon csapatok amelyek tovább fejlesztették a 2017-es autóikat, hogyan tudják majd azokat felhasználni a jövő éviben.” – magyarázta az olasz.

    Steiner hozzátette, hogy mennyire volt ez jó döntés az majd csak a szezon előtti teszteken fog kiderülni.

    „Az hogy jól döntöttünk-e vagy sem az majd csak februárban a téli teszteken fog kiderülni. Most van egy szép szélcsatornás modellünk rengeteg adattal.”

  • Brawn szerint Hamilton Schumachert is túlszárnyalhatja

    Brawn szerint Hamilton Schumachert is túlszárnyalhatja

    Ross Brawn úgy véli, hogy Lewis Hamilton jelenlegi formáját látva képes lehet arra, hogy Michael Schumacher valamennyi rekordját megdöntse.

    A Mercedes pilótája a hétvégi Mexikói Nagydíjon szerezte meg karrierje negyedik bajnoki címét, ezzel már csak háromra van a német rekordjától. Futamgyőzelmek számában pedig az örökranglista második helyén áll, 29-cel lemaradva a rekordtól.

    Ross Brawn jelenleg a Forma-1 vezetésében dolgozik, de neki is kulcsszerepe volt abban, hogy a brit 2013-ban a Mercedest választotta, valamint a Schumacher-éra aktív részese is volt.

    „Amikor Schmuacher felállította ezeket a rekordokat, akkor nem tudtam elképzelni, hogy valaha is képes lesz rá valaki, hogy megdöntse, de most látva Lewis formáját nem tartom elképzelhetetlennek. A mexikói kilencedik helytől eltekintve egész évben parádésan teljesített.” – kezdte Brawn a Sky Sportsnak adott interjújában.

    A negyedik sikerével Hamilton csatlakozott ahhoz a nagyon szűk csoporthoz, akiknek legalább ennyi bajnoki sikerük született. Rajta kívül négyszeres bajnoknak mondhatja magát az idei legfőbb riválisa Sebastian Vettel, valamint a Alain Prost is. Öt bajnoki címe csak Juan Manuel Fangionak van, héttel pedig – mint sok más listán is – az élen áll Michael Schumacher.

    „Azt kell, hogy mondjam, hogy ő a legnagyobbak egyike, ő is olyan ikonikus alakja a sportnak, mint a régi nagyok.” – helyezte el Hamiltont a Forma-1 történelmében.

    A friss négyszeres bajnok már eljátszott azon gondolattal, hogy minden rekordot megdönthet, azonban nem szeretne ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, egyszerűen csak évről-évre akar tervezni.

    „A legfontosabb tudni, hogy Michael egy kivételes pilóta volt és a rekordjai még nagyon hosszú ideig fent maradhatnak. Ezek olyan rekordok amiket nehéz lesz bárkinek is felülmúlnia. Nem az a célom minden évben, hogy ezeket a rekordokat megdöntsem, hanem olyan területeken legyek jobb, ahol úgy érzem, hogy jobb lehetek.” – mondta a brit.

     

    Hamilton, aki januárban lesz 33 éves idén egyébként már egy rekordot magáénak tudhat, hiszen a pole-pozíciók számában már felülmúlta a német legendát.

  • Fittipaldi szerint 2018-ban Alonso bajnokaspiráns

    Fittipaldi szerint 2018-ban Alonso bajnokaspiráns

    A Forma-1-es legenda, Emerson Fittipaldi azt gondolja, hogy Fernandi Alonso harcolhat a bajnoki címért jövőre, amennyiben a McLaren és a Renault erős csomagot rak össze. A brazil 1974-ben lett bajnok a McLarennel, és nagy rajongója Alonsonak, és biztos benne, hogy a spanyolnak sokkal több esélye lesz az egykori csapatánák így, hogyy jövőre a Renault erőforrásaira váltanak. Az AS-nek Mexikóban ezt mondta:

    „Sokkal jobb lesz. Azt hiszem, hogy Fernando a legjobb, és a McLarennek egy remek autója van. Alonso is megerősítette ezt már, hogy kanyarokban kifejezetten remek az autó. Ha továbbra is ilyen remek lesz a váz és az aerodinamika, a Renault motorjával jövőre már a dobogóért harcolhatnak, győzelmekért, sőt, akár a bajnoki címért is.”

    A 70 éves legenda nagy rajongója persze Carlos Sainznak is, aki szerinte egyike lehet a jövő nagyjainak:

    „Jó helyen van a Renaultnál, és úgy vélem, lépésről-lépésre halad a csúcs felé. Ő, és az olyan versenyzők, mint Verstappen jelentik a jövőt.”