Címke: Forma-1

  • A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy kikkel tesztel Abu Dhabiban

    A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy kikkel tesztel Abu Dhabiban

    Némi meglepetésre három pilóta is szerepet kap, hiszen Robert Kubica és Sergey Sirotkin mellett szerepet kap a Pirelli teszten Abu Dhabiban a jelenlegi Williams pilóta Lance Stroll is. Ez a teszt két napig tart majd, a szezonzáró futamot követő héten, Yas Marina pályáján.

    Az első napon Robert Kubica vezetheti majd az FW40-est délelőtt, majd délután Lance Stroll kapja meg a lehetőséget. Második nap Sergey Sirotkint kezd, de késő délután át kell majd adnia a kormányt újra Robertnek.

    Itt most a 2018-as Pirelli gumik kiértékelésén van a hangsúly, akik a Forma-1 hivatalos gumibeszállítói. A Williams csapat is örömmel tesz eleget ennek a felkérésnek, hogy megismerjék az új abroncsokat, és mindezeket majd változatos pilóta felállással teszik majd meg: Lance már biztosan a csapattal lesz 2018-ban is, Robertnak nagy tapasztalata van, Sergey pedig egy ígéretes tehetség, aki a Forma-1-be tart.

  • A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    A Sauber bejelentheti a 2018-as pilótáit, és Alfás csapattá is válhatnak

    Az már ismert, hogy a Sauber szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Ferrarival, így szinte biztosra vehető a maranellóiak által támogatott Charles Leclerc Formula 2-es bajnok érkezése a csapathoz. A második Sauberes ülésért már komolyabb harc van, hiszen a Ferrari Antonio Giovinazzit szeretné itt látni, ezzel szemben a Sauber tulajdonosi köre Marcus Ericssonnal ápol jó viszonyt, akik akár egy újabb szezont biztosítanának a svéd pilótának.

    Eddig úgy tűnt, hogy Ericssonnak szavaznak újra bizalmat, de a végső döntésbe bizony a Ferrari is komolyan beleszólhat. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azt szeretné, ha a Sauber ügyfél motorjait átneveznék Alfa Romeora, ezzel is erősítvén a kapcsolatukat. Másrészt ő már régebben is emlegette, hogy szeretné visszahozni az Alfa Romeo nevet a Forma-1-be, akik utoljára gyári szinten 1979 és 1985 között szerepeltek a királykategóriában. Azzal, hogy A Sauber hosszabb távon is elkötelezte magát most a Ferrarival, erre esetleg nyílna lehetőség, hogy most valamilyen formában visszatérhessen az Alfa márkanév. Tavaly Marchionne utalt is rá, hogy az Alfa Romeo projektet kifejezetten a Ferrari junior pilótáival hoznák össze. Enynit mondott az olasz médiának:
    „Az Alfa Romeo név az F1-ben jó táptalaj lehetne az olasz fiatal pilótáknak. Giovinazzi most a legjobb, de mások is rajta kívül nem találnak maguknak helyet és lehetőséget. Az Alfa Romeo több mint egy ügyfélcsapat, teret adhatna nekik.”

    Az, hogy egy ilyen együttműködés létrejöhet már 2018 elején, vagy hosszabb távon, egyelőre nem eldöntött, de ha Marchionne megadja a jelet, az nagy lökést adhatna a Saubernek globálisan is nézve. Az ikonikus Alfa név, valamint a négylevelű lóhere visszatérése a Forma-1-be új lehetőségeket nyit, újabb támogatók érdeklődését hozhatja, és a Sauber egy ilyen F1-es programnak jó alapja lehet most. A kiscsapatnál is ismerik annak az előnyét, ha az Alfával tudják őket összefüggésbe hozni, de a végső döntést Marchionnénak kell kimondania, és neki kell elköteleznie az Alfa Romeo márkát a Forma-1 iránt, ami most kicsit nehezebben fog menni, mert a Ferrari illetve a száguldó cirkusz új urai, a Liberty Mediánál jelenleg épp nincsenek a legfelhőtlenebb viszonyban.

  • Verstappen gyakran meghökken Hamiltonon

    Verstappen gyakran meghökken Hamiltonon

    Max Verstappen elmondása szerint Lewis Hamilton pályán kívüli viselkedése számára meghökkentő.

    A holland versenyző a De Teleraafnak mesélt erről, azzal kapcsolatban, hogy tavaly óta ő egyre kevesebbet használja a közösségi oldalakat.

    „Nem sok versenyzőt követek a közösségi médiában.” – mondta Verstappen. „Követem Danielt (Ricciardót és Pierre-t (Gasly), mert ő kedves srác.”

    „Amikor látom, hogy Lewis mit csinál szabadidejében, azon olykor meghökkenek. Nagyon sok mindent csinál! De ez az ő élete, és futamokat meg bajnokságokat nyer. Nehezen lehetne azt mondani, hogy nem működik számára.”

  • Sirotkin is tesztelhet a Williamsszel Abu Dhabiban

    Sirotkin is tesztelhet a Williamsszel Abu Dhabiban

    Robert Kubica mellett Sergey Sirotkin is mehet a Pirelli gumitesztjén majd a 2017-es Williamsszel, Abu Dhabiban, a verseny után. Az orosz pilóta eddig a Renault tartalékversenyzője volt, ugyanúgy egy egész napot tesztelhet majd Yas Marina pályáján, ahogy Kubica is. Mindeközben a Williams még mindig nem döntötte el, hogy ki lehet majd Lance Stroll csapattársa jövőre, miután Felipe Massa felhagy a Forma-1-gyel.

    A motorsport.com úgy tudja, hogy elsődlegesen Kubicának szánják a versenyülést, de a jövő heti teszt adhatja meg majd a végső választ. A Sauberes Pascal Wehrlein, a volt Toro Rosso versenyző Daniil Kvyat, és a Williams jelenlegi tartalékversenyzője Paul di Resta is még elviekben versenyben vannak.

    Sirotkin Williams tesztjéről azonban nem tudja jelenleg senki sem, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, vagy akár ő is felkerül azon listára, akik közül kiválasztják jövőre Stroll csapattársát. A 2018-as felállásról a csapat biztosan nem dönt még most a szezonzáró versenyhétvégén Abu Dhabiban. Idén az orosz négy alkalommal vezethette a Renault versenyautóját szabadedzéseken, tavaly kétszer volt erre lehetősége, illetve egyszer még a Sauberrel is edzhetett, még 2014-ben.

  • Megmutatjuk, milyen gyorsan telik az idő

    Megmutatjuk, milyen gyorsan telik az idő

    Rohan az idő, ez nem újdonság. Jobban szíven üt azonban, mikor egyes eseményeket valaminek a fejlődésével hozunk párhuzamba, és rádöbbenünk, hogy olyan, mintha csak ma lett volna.

    Így alkottuk meg az alábbi szokatlan összeállítást, melyen F1-es eseményekhez rendeltük hozzá, hogy akkor épp milyen mobiltelefon volt a sláger. Emlékeztek még rájuk? 😀

    10 eseményt és telefont válogattunk össze, lapozzátok az alábbi posztot!

    https://www.instagram.com/p/BbpcSCwlV4O/?taken-by=racingline.hu

     

  • Nem könnyíti meg a Halo a 2018-as autók tervezését

    Nem könnyíti meg a Halo a 2018-as autók tervezését

    A Williams csapat technikai vezetője, Paddy Lowe elmondása szerint a jövőre kötelezővé váló Halo integrálása az autóhoz, nagyobb kihívást jelent, mint annak aerodinamikai hatásának kezelése.

    Minden csapatnak rá kell majd illesztenie a szerkezetet autójára, és a szükséges teszteket is el kell vele végezniük ahhoz, hogy az FIA engedélyezze autójukat.

    „Komoly projekt ezt ráilleszteni az autóra.” – mondta Lowe. „Még dolgozunk rajta, és az integrálása elég bonyolult. Nagy súlyhoz kell alkalmazkodni, és szerintem a struktúrális hatása sokkal jelentősebb, mint az aerodinamikai.”

    Lowe szerint vannak akiknek jobban megy ez az alkalmazkodást, akik megoldják a helyzetet kevesebb többletsúllyal.

    „Talán a legfontosabb kérdés az, hogy milyen hatékonyan tudjuk összehangolni a szerelési követelményeket a terhelési igényekkel, mekkora plusz súllyal tudjuk megoldani a problémát? Mert ez mind súly.”

    Lowe szerint az aerodinamikai hatás elhanyagolható, annak ellenére is, hogy bizonyos keretek között a csapatok igényeikhez igazíthatják a Halo-t.

  • Hamilton a Puma kampányában gyúr

    Hamilton a Puma kampányában gyúr

    Lewis Hamilton, a Puma legújabb nagyköveteként a márka új, „24/7” nevű kampányának reklámarca lett. A kampány célja, hogy újradefiniálja a Puma teljesítményének filozófiáját, az edzőtermeken túlmutató területeken is. E célból Hamilton Los Angelesben, az első Global Team Faster Summit nevű eseményen mutatta meg, miként edz.

    A Puma eseményére több, mint 100 edző érkezett a világ minden tájáról, hogy részt vegyen az utcai edzésen. Több mindenben részt vett a Merecdes brit versenyzője is, hogy demonstrálja, milyen fizikai állapotban van.

    „Számomra az edzés az egyik legfontosabb dolog az életemben, nem csupán fitt akarok lenni, hanem a munkám is megköveteli ezt.” – Minden verseny előtt fogynom kell, ez tesz különbséget győzelem és vereség között.”

    „Szerintem nagyon izgalmas, hogy nem csupán a Puma család tagja lettem, hanem ennek a kampánynak is részesévé váltam, mely 100%-ig tükrözi, hogy ki is vagyok én.”

    „Lewis hozta a saját stílusát az edzés során, és jól is néz ki a tevékenységek közben, ezért tökéletesen reprezentálja a 24/7 gondolkodásmódot.” – mondta Adam Petrick, a Puma márkáért és marketingért felelős igazgatója. ”

    https://www.youtube.com/watch?v=GkcipHLmWlg

     

  • A Williams cáfolja egyelőre Kubica szerződtetését

    A Williams cáfolja egyelőre Kubica szerződtetését

    A brit istálló cáfolja azt, hogy aláírtak volna szerződést Robert Kubicával, és hogy jövőre Lance Stroll csapattársa a lengyel pilóta lehetne majd. Pedig Kubica már tesztelt a csapattal kétszer is, Silverstoneban illetve a Hungaroringen, a 2014-es autóval, utóbbi helyszínen csatlakozott hozzá Paul di Resta is, aki szintén esélyes a 2018-as Williamses versenyülésre.

    A 32 éves pilóta biztos hogy menni fog immáron az idei autóval a szezonzáró utáni Pirelli teszten a Williamsszel, de a csapat tagadja azt, hogy megegyeztek volna. A közleményükben ez áll:

    „Annak ellenére, hogy egyeztetünk Kubicával, még mindig nem eldöntött az, hogy ki helyettesíti majd Felipe Massát. Akkor fogunk bejelentést tenni, ha van is mit bejelentenünk, de erre a hétre nincs ilyesmi eltervezetten Abu Dhabiban.”

    Kubica szenzációs F1-es visszatérésében nem más segédkezik, mint Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka, aki a menedzseri csapatot erősíti. A pletykák szerint egy több millió dolláros csomagot is összeraktak azért, hogy biztosítsák a lengyelnek azt, hogy újra vezethessen.​

  • Lance Stroll egy 10-es skálán 8,5-re értékelné debütáló szezonját

    Lance Stroll egy 10-es skálán 8,5-re értékelné debütáló szezonját

    A 19 éves újonc versenyző, Lance Stroll rengeteg kritikát kapott idén, köztük honfitársától, 1997 világbajnokától, Jacques Villeneuve-től is. A fiatal kanadai azonban nem foglalkozik az őt érő kritikákkal, kiáll maga mellett.
    „Azt kell mondjam, hogy voltak kihívást jelentő idők ebben a szezonban. Főleg az elején.” – mondta a Williams versenyzője, akinek milliárdos édesapja is segít megtartani helyét az F1-ben. „Voltak nagyszerű idők is. Voltam dobogón. Voltam első sorban.”
    Az Auto Motor und Sport arról kérdezte Strollt, hogy 10 pontból hányat adna magának idei szezonjára.
    „Mindig van mód a fejlődésre.” – válaszolta. „Szóval nem 10-et. Azt mondanám, erős 8,5. Elég jó szezonunk volt, sok pontot szereztünk. De a 9 túl jó lenne.”
    Arra a kérdésre, hogy a kvalifikáció tekinthető-e a gyengéjének idén, Stroll így felelt: „Mindenhol tudok még fejlődni. Sok kis apróságban. Gyakran balszerencsés voltam az időmérőn, de máskor viszont sikerült javítanom is. Persze tudok még teljesebb, jobb versenyzővé válni. De ehhez idő és tapasztalat kell. Ez még csak az első szezonom volt.
    Villeneuve úgy fogalmazott, hogy Strollnak talán lassabb csapattárs kellene, hogy mellette jobbnak tűnhessen.
    „Nem figyelek rá, hogy mit mondanak vagy írnak rólam.” – reagált Stroll. „Nem olvasok újságot, nem hallgatok az irigyekre és utálkozókra. Fontos, hogy megőrizzem a hidegvérem.”
    „Fiatal vagyok, ez az első szezonom. A Forma-1 előtt mindent megnyertem. Bebizonyítottam magamnak és a világnak, hogy tudok versenyeket és bajnokságokat nyerni. Ez csak egy új munka, új széria. Hozzá kell igazodnom, és fejlődnöm.”