Címke: Forma-1

  • Bottasé az első rajtkocka az idei zárófutamon

    Bottasé az első rajtkocka az idei zárófutamon

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő indulhat majd az első rajtkockából.

    A 28 éves Bottasnak ez az idei harmadik, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója.

    Bottas mellől a negyedik világbajnoki címét az idén megnyerő csapattársa, a brit Lewis Hamilton rajtolhat, míg a harmadik kockát a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalhatja el.

    Az idei Forma-1-es szezon utolsó futama, az 55 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

     

  • Räikkönen vigyorogva hullámvasutazott

    Räikkönen vigyorogva hullámvasutazott

    Nem először járt Kimi Räikkönen Abu Dhabiban, a Ferrari Wolrd-ben, és nem első alkalommal ült fel az ott található brutál hullámvasútra. Eddig általában faarccal tűrte ezt a fajta száguldást, ez alkalommal azonban kifejezetten jó kedélyű és mosolygós volt a finn versenyző.

  • Ericsson nem biztos benne, hogy maradhat a Saubernél

    Ericsson nem biztos benne, hogy maradhat a Saubernél

    Egyre inkább úgy fest, hogy a 2017-es szezon után nem csak az egyik, hanem mindkét jelenlegi Sauber versenyző elveszíti helyét.

    Az már szinte biztos, hogy Pascal Wehrlein helyére a Ferrari junior versenyzője, az F2-es bajnok Charles Leclerc ülhet majd.

    „Nem tudom. Nem tudom, hogy ez lesz-e az utolsó Forma-1-es versenyem.” – mondta Wehrlein Abu Dhabiban.

    Wehrlein ugyanis még jelölt lehet a Williams egyik ülésére. De az is lehet, hogy tesztpilótaként tér vissza a DTM-be.

    „Nem tudom elképzelni, hogy ne versenyezzek jövőre. Az a legfőbb prioritásom, hogy versenyezzek és lehetőleg a Forma-1-ben.” – tette hozzá Wehrlein.

    A legfrissebb hírek szerint azonban Ericsson is elveszítheti jelenlegi helyét, annak ellenére, hogy a szoros kapcsolatban áll a Sauber jelenlegi tulajdonosaival. A svéd versenyző pedig maga is elismerte, hogy nem a Sauber az egyetlen opciója.

    „Jók az esélyeim, de sajnos még semmi nincs eldöntve, ami furcsa érzés a szezon utolsó versenye előtt.” – mondta Ericsson.

    A pletykák szerint a Ferrari a másik junior versenyzőjét, Antonio Giovinazzit is beültetné a Sauberhez. Ahogy az is felmerült, hogy jövőre a Ferrari kapcsolatú olasz autógyártó, az Alfa Romeo szponzorálná jövőre a svájci csapatot.

    „Tudom, hogy tárgyalások folynak a Ferrarival arról, hogy milyen mértékű legyen az együttműködés és tudom, hogy a Ferrari két versenyzőjét akarja beültetni a Sauberbe. Ez a legfőbb gondom most.”

    Korábban az is felmerült hogy talán ezen a hétvégén bejelentheti jövőévi versenyzőpárosát a Sauber, bár ezt végül elhalasztották a jövőhétre.

    „Én még nem írtam alá semmit, szóval ha most bejelentést tesznek, az nem jó hír számomra. A menedzsmentem nyitva tartja a lehetőségeket és kapcsolatban vannak más szériákkal is.” – ismerte el Ericsson.

  • Hülkenberg nem hajlandó fogyni a Halo miatt

    Hülkenberg nem hajlandó fogyni a Halo miatt

    Jövőre kötelezően felkerül az F1-es autókra a Halo, ami megnehezítheti majd a nehezebb és magasabb versenyzők helyzetét.

    A Halo ugyanis plusz 14 kilót jelent majd az autókon, az autók minimum súlyát azonban csak 6 kilóval növelik. Így súly minimalizálása érdekében a versenyzőknek kellene fogyniuk – ismét. Ez azonban szinte már fizikailag lehetetlen, így több csapat azt szeretné, hogy növeljék a minimum súlyt, hogy a magasabb versenyzők ne kerüljenek akkora hátrányba.

    „Ez politikai kérdés, és a csapatoknak meg kell egyezniük abban, hogy módosuljon a súly, de néhéány csapat nem akarja ezt, szóval ez a helyzet.” – mondta a mezőny egyik legmagasabb versenyzője, Nico Hülkenberg.

    „Számomra, mint magasabb és nehezebb versenyzőnek, ez határozottan felér majd egy büntetéssel. A csapat már jelezte számomra, hogy lesz némi túlsúly probléma esetemben és arra kértek, hogy diétázzak. De a válaszom nem volt!”

    Romain Grosjean hasonló véleményen van.

    „Az autóm már így is eléggé a határon van a súly tekintetében.” – mondta. „Ha a Halo tényleg ilyen nehéz, az probléma lesz.”

    „Már a csontomból kéne fogynom! Őszintén szólva így is túl vékony vagyok és ha tehetném, nehezebb lennék. De vannak javaslatok folyamatban, a probléma megoldására.”

    Hülkenberg eközben abban bízik, hogy végül mégis lemond az F1 a Haloról.

    „Nem hiszem, hogy hosszú életű lesz a Halo az F1-ben, hogy őszinte legyek.” – mondta a német. „Szerintem az emberek rá fognak jönni, hogy ez szükségtelen.”

  • Massa tudja kit alkalmaz majd a Williams, de Stroll is csak sejtet

    Massa tudja kit alkalmaz majd a Williams, de Stroll is csak sejtet

    A visszavonuló brazil azt állítja, hogy tudja, ki követi őt majd a Williams versenyzői ülésében. Felipe kénytelen volt 2018-ban végleg visszavonulni, és egyre több jel mutat arra, hogy a helyére Robert Kubica érkezhet majd. Ugyanakkor a riportok szerint Daniil Kvyat, Pascal Wehrlein, Sergey Sirotkin és Paul di Resta is harcban van papíron Massa helyéért.

    Cselesen kérdezték Massát az újságírók Abu Dhabiban, mégpedig úgy, hogy kire is tenne fel 100 eurót esetlegesen. Ez volt a válasza:
    „Már tudom, hogy ki lesz a kiválasztott, így nem kell, hogy fogadjak rá, de nem árulom el nektek, hogy ki az.”
    A zsurnaliszták azonban nem hagyták ennyiben, és tovább próbálkoztak, hogy a Williams vajon elégedett lesz-e a döntésével, erre Massa így reagált:
    „Remélem, hogy a legjobb döntést hozták, de én már lépek, így engem ez nem érint. Boldog vagyok, és a legjobbakat kívánom nekik.”

    Az orosz Sirotkin, aki eddig a Renault kötelékéhez tartozott, és a lengyel Kubica lesznek azok mindenesetre, akik 2017-es Williamssszel körözhetnek majd a jövő héten Abu Dhabiban.

    Lance Strollból is próbálják kiszedni az információt a tudósítók, ő így nyilatkozott: „A legfontosabb, hogy csapatjátékos legyen.”
    Aztán amikor konkrétan Kubicára terelődött a szó, ennyit mondott:
    „Még nem találkoztunk, de mindenki tudja, hogy a balesete előtt egyike volt a legjobbaknak. Nem tudom azt, hogy jelenleg milyen formában van, de várjuk meg, hogy végül hogy dönt a Williams.”

  • Daniel Ricciardotól bűzlik minden

    Daniel Ricciardotól bűzlik minden

    Annak ellenére, hogy nagyon versenyképes duó Max Verstappen és Daniel Ricciardo, mégis jól kijönnek egymással, és cseppet sem utálják egymást. A csütörtöki sajtótájékoztatón Verstappent arról kérdezték, hogy szerinte milyen hatással van rá ausztrál csapattársa. Meglepő válasz érkezett.

    „Nagyon rossz.” – felelt a holland. „Folyamatosan fingik! Állandóan bűzlik a helyiségünk…”

    „Klassz srác.” – tette azért hozzá. „A pályán mindig megpróbáljuk legyőzni egymást, de a pályán kívül jókat röhögünk.”

    „Tiszteljük egymást, és hogy őszinte legyek, sosem tapasztaltam még ilyesmit a versenysportban, hogy ilyen jó csapattársam lett volna, akivel ilyen jól elvagyunk. Remélem sokáig csapattársak leszünk még.”

  • Briatore szerint a versenybírák megpróbálják kicsinálni Verstappent

    Briatore szerint a versenybírák megpróbálják kicsinálni Verstappent

    Az egykori csapatfőnök, Flavio Briatore nagy Max Verstappen rajongó, és most komoly kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, ahogy a versenybírák „bánnak” a fiatal versenyzővel.

    Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben, és azonnal lenyűgözte az F1-es közönséget. Gyorsan felkerült az energiaitalosok „főcsapatába”, és rögtön be is zsebelte első győzelmét. Ugyan idén is nyert már, mégis balszerencsésnek mondható idei szezonja, legfőképpen a motorhibák miatt. Briatore azonban kiemelte azt is, hogy látványos manőverei, melyek élvezetessé teszik a versenyeket, gyakran büntetéssel érnek véget, ez pedig nincs rendjén.

    „Verstappen a Forma-1 új csillaga.” – mondta Briatore a francia Auto Hebdonak. „Nagyon jól megy, de megpróbálják kinyírni őt. Ez őrület. Én 12 ‘Verstappent’ szeretnék a rajtrácson látni! Max egy kivételes versenyző. Fiatal, kiröhögi a rendszert és előz. A közönség pedig imádja ezt a képességet.”

    Briatore szerint minél inkább büntetgetik Verstappent, annál inkább szeretni fogja a közönség.

    „Minél inkább büntetik, annál jobban megszeretik őt a rajongók. Hihetetlennek tartom, hogy minden versenyen megbüntetik, legalábbis majdnem. Az F1 túlkontrollált. Engedniük kellene a versenyzőknek, hogy küzdjenek. A MotoGP-ben más a helyzet. Azok a srácok kerék a kerék ellen csatáznak 300 km/h-s tempónál és sokkal-sokkal több rajongó nézi őket.”

    Briatore azonban felfigyelt egy másik feltörekvő tehetségre is.

    „Charles Leclerc. Ő igazán jó. Ha jól menedzselik, akkor nagy jövő áll előtte.”

  • Stroll „csapatjátékost” szeretne maga mellé

    Stroll „csapatjátékost” szeretne maga mellé

    Lance Stroll olyan csapattársat szeretne maga mellé a Williamshez 2018-ra, ki „csapatjátékos”.

    A leggyakrabban előkerülő téma mostanság, hogy vajon leigazolja-e a Williams Robert Kubicát. Noha mellette állítólag még Pascal Wehrlein, Daniil Kvyat és Paul di Resta is versenyben van a helyért, sőt a legfrissebb hírek szerint Sergey Sirotkin is.

    „Csak egy csapatjátékost szeretnék.” – mondta Stroll, mikor arról kérdezték, hogy ő kit szeretne csapattársnak. „Végtére is, mi csak vezetjük az autónkat, és erre kell koncentrálnunk, saját magunkra.”

    „Persze az mindig jó, ha az ember jó kapcsolatban van (a csapattagokkal), és senki sem akar negatív csatákba keveredni, nem akarja senki, hogy felbomoljon a csapategység, szerintem ez a legfontosabb dolog.”

    „Nyilvánvalóan olyat (csapattársat) akar az ember, aki ösztönzi, aki versenyképes, így téged is jobb versenyzővé tesz. De végül úgyis úgy lesz majd, ahogy a Williams akarja.”

    Stroll még sosem találkozott Kubicával, akit nagy tehetségnek tartottak rally balesete előtt, de a lengyel versenyző továbbra is elég meggyőzőnek tűnik.

    „Sosem találkoztam még vele.” – mondta Stroll. „De mindenki tudja, hogy az egyik legjobb volt itt. Mást viszont nem tudok róla, nem tudom hol tart erőnlét és egészség szempontjából, nem ismerem a részleteket. Majd meglátjuk, hogy dönt a Williams.”

  • Tovább dolgozik a motorján a Porsche

    Tovább dolgozik a motorján a Porsche

    Annak ellenére, hogy a Porsche kiszállt a hosszútávú világbajnokságból, továbbra is folyik a munka a nemrég megtervezett, új motoron.

    A német gyártó elsődleges prioritása jelenleg a Formula-E, ahol 2019-től lesznek jelen, de azt elismerték, hogy érdeklődéssel figyelik a 2021-es Forma-1-es motorszabályokat is.

    A csapat weissachi székhelyén továbbra is aktívan dolgozik a 30 motormérnök a V6-os hibrid erőforráson, lehetséges, hogy ezzel egy esetleges jövőbeli Forma-1-es szerepvállalást alapoznak meg.

    „Az világos számunkra, hogy ha tovább folytattuk volna az LMP1-es projektünket, akkor új motort kellett volna építenünk, mivel a négyhengeres erőforrásunk elérte a határát.” – mondta Fritz Enzinger a Porsche LMP1-es igazgatója.

    „Még áprilisban elkezdtünk dolgozni egy hathengeres motoron és természetesen szeretnénk be is fejezni azt. Először egy egyhengerest készítünk, amíg nem kapunk utasítást arra, hogy egy komplett motort készítsünk.”

    Enzinger hozzátette még, hogy az F1 egyelőre nem élvez elsőbbséget a cég terveiben.

    „Nincs még ilyen megbízatásunk, nem tudok most erről többet mondani.”

    A Porsche vezérigazgatója Oliver Blume szerint ezek a munkálatok elsődlegesen a jövőbeli utcai autók számára szolgálnak fejlesztéssel.

    „Nem nyilatkozok a Forma-1 kapcsán. Jelenleg csak a Formula-E-re koncentrálunk. A Porschénál mindig megfontoltak vagyunk és egyszerre csak egy dologra fókuszálunk. Elkezdtünk készíteni egy egyhengeres erőforrást, hogy teszteljük az égési rendszerünket a jövőbeli utcai autók miatt.”