Címke: Forma-1

  • A Red Bull Racing és az ő 13-asa

    A Red Bull Racing és az ő 13-asa

    A Red Bull Racing 2017-es konstrukciója az RB13-as elnevezést kapta, mivel a 13. Forma-1-es szezonjuk volt az idei.

    Idei autójuk bemutatásakor kifejezetten felhívták a figyelmet a 13-as számra, és hangsúlyozták, hogy vannak, akiknek szerencsés, vannak, akiknek peches ez a szám.

    Nos, a Red Bullra épp ilyen felemás hatással volt a babonás szám, nehéz eldönteni, hogy szerencsét hozott-e nekik, vagy sem, mivel az idei szezon során a csapat összesen 13 dobogós helyet szerzett, emellett pedig 13 alkalommal estek ki a versenyből…

  • Niki Lauda hirtelen felmondott az RTL-nél!

    Niki Lauda hirtelen felmondott az RTL-nél!

    21 szezon után Niki Lauda, mint a német RTL Forma-1 szakértője felmondott, és szögre akasztotta a mikrofont. A háromszoros világbajnok, meglepte az RTL-es kollégáit is, főleg Florian Königet, a szezonzáró futam utolsó bejelentkezésében. A végén élő adásban oda is húzta a képernyőre Nico Rosberget is, aki ezúttal szintén segédkezett, majd ennyit mondott: „Nico, legyél te az (aki folytatja).”

    Florian épp levezetett volna, amikor a 68 éves egykori pilóta közbeszólt, méghozzá nagyot:
    „Most valami nagyon személyeset kell hogy mondjak: meghoztam egy döntést, méghozzá azt, hogy a következő évben már nem szeretnék RTL szakkommentátor lenni. Tőled külön is búcsúznék, mert 20 éve együtt dolgoztunk. Sok vicces és kevésbé vicces dolgot éltünk meg együtt.”

    Erre Florian König sem számított, és még a tapasztalt moderátort is elhallgattatta, aki csak ennyit tudott mondani:
    „Most sokkolsz. Az elmúlt 21 évet együtt csináltuk, egyszerűen nem jutok szóhoz.”
    Ebből is kiderül, hogy Lauda még közvetlen kollégájával sem beszélte meg előre ezen tervét, akinek könny szökött a szemébe. Természetesen megígérte a nézőknek, hogy megpróbálja Laudát jobb belátásra téríteni, de ez közismerten lehetetlen küldetés. És ezt az osztrák legenda le is szögezte:
    „Ha egy döntést meghoztam, akkor meghoztam. Azért köszönöm neked.”

    Ezután König és Lauda megölelték egymást. Nico Rosberg közvetlen közelről szemlélte az eseményeket, annyit mondott, hogy szép dolog ilyen érzelmeket látni. Végül König csak magára talált:
    „Köszönöm neked! Általában ezt nem az élő adásban mondom, de: köszönöm Legenda! Egy vidámabb szezonzárót képzeltem ugyan magamnak, de tudom hogy nem szereted, szóval elbúcsúzom, és utána most megölellek.”

    Így lett úgy a vége a német RTL-en a szezonnak, hogy férfiak ölelkeznek, amihez csatlakozott Rosberg is, akinek sokáig Lauda volt a főnöke a Mercedesnél. Lauda nem árulta el a visszavonulásának az okát. Elsősorban a nézőktől köszönt el azzal is, hogy utoljára emelte meg a híres sapkáját, és ennyit mondott:
    „Remélem, hogy Florian és én megnevettettünk benneteket párszor. Ugyanakkor remélhetőleg mindent kritikusan is néztünk.”

    Lauda szerződése az RTL-lel 2015-ben járt eredetileg le, majd 2016-ra is meghosszabbították. Nem mindegyik versenyen volt már azonban ott, volt, hogy Timo Glock helyettesítette. Innen nézve az, hogy befejezi, talán mégse akkora meglepetés, talán csak a módja volt igazán formabontó.

  • Napi retró: Pink is ott volt a Red Bull 2005-ös bemutatkozásán

    Napi retró: Pink is ott volt a Red Bull 2005-ös bemutatkozásán

    A Red Bull Racing 2005-ben debütált a Forma-1-ben, ez alkalomból pedig nagyszabású bemutatót tartottak akkor, Melbourne-ben. Az esemény fényét pedig a világhírű énekesnő, Pink is emelte, aki maga is beleült a csapat első F1-es gépébe.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Büntetést kapott a Renault

    Büntetést kapott a Renault

    A Renault 5000 eurós pénzbüntetést kapott, amiért Carlos Sainz-ot nem biztonságos körülmények között engedték ki a boxutcából az Abu Dhabi Nagydíjon.

    Sainz pontszerző helyen állt, mikor első boxkiállását megejtették, azonban nem jól rögzítették a bal első kereket az autóján, így már az is csoda volt, hogy kitalált a boxutcából anélkül, hogy a falban kötött volna ki. Végül a hármas kanyarban félreállt és feladni kényszerült a futamon.

    „Sainz Jr. mindent megtett azért, hogy az első biztonságos helyen megálljon, anélkül, hogy feltartana más versenyzőket, ugyanakkor a marsallok úgy tudják onnan eltávolítani az autót, hogy akadályoznák a versenyt.” – közölték a versenybírák.

    A hiba ellenére a Renaultnak sikerült a Toro Rosso előtt végeznie a bajnoki tabellán, mivel Nico Hülkenberg a hatodik helyen ért célba.

  • Minden domain nevet befoglaltak a Force India elől

    Minden domain nevet befoglaltak a Force India elől

    Régóta ismert már, hogy a Force India csapat szeretne nevet változtatni. Szeretnék ugyanis az India szót eltüntetni a csapat nevéből, hogy az jobban imponáljon a nemzetközi szponzoroknak.

    A legesélyesebb opció a Force One név volt, de ezt elvetették, mivel számos ilyen nevű cég van bejegyezve az Egyesült Királyágban .A legfőbb ok ezen ötlet elvetésére azonban az volt, hogy így könnyen össze lehetne keverni a csapat nevét magával a sporttal, az F1-gyel.
    A másik ok, hogy a „Force” és „F1” szavak számos verziója/kombinációja hirtelen bejegyzett domain név (weboldal név) lett, mikor kiderült, hogy a csapat e felé kacsintgat.

    „Mint mindenre, erre is fel kell készülni.” – mondta Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke az Autorsportnak. „De a probléma az, amikor nyilvánosságra kerül (egy név-ötlet), akkor minden ember, de még a kutyája is, fogja magát, és beregisztráltatja ezeket a domain neveket! És ez megnehezíti az életünket.”

    „Bármit is csinálunk a ‘Force’-szal, az egyelőre felejtős. Úgy gondolom, talán valami teljesen más irányba kell elmennünk, ha el kell mennünk egyáltalán. Maradhatunk Force India is. Így neveztünk 2018-ra.”

    A csapatnak a következő szezon kezdetéig van lehetősége megváltoztatni a nevét, ha azt az F1 és az FIA is jóváhagyja.

  • Hamilton nem biztos abban, hogy Vandoorne bajnok lesz

    Hamilton nem biztos abban, hogy Vandoorne bajnok lesz

    Lewis Hamilton elmondta, hogy nem biztos abban, hogy Stoffel Vandoorne egy nap majd bajnok lesz.

    Sokan a belga pilótát tartják a jövő egyik nagy bajnokának, de a négyszeres világbajnok nem tudott erre reagálni.

    „Nem tudok mit mondani más pilótákról. Nem tudok sokat róla vagy a karrierjétől, csak annyit, hogy az elmúlt években kiválóan teljesített, különösen az ide évben szerepel jól. Hogy egyszer bajnok lesz-e?  Nem tudom, nincs kristálygömböm.” – mondta Hamilton egy belga hírügynökségnek.

    A brittől azt kérdezték, hogy milyen tanácsokat adna Vandoornenak a jövője szempontjából, a következőket felelte.

    „Neki nincs szüksége tanácsra. Teljesen kész pilóta, idén többször is verte Fernando Alonsot csapaton belül.”

    Ezt követően a saját évének a második felét értékelte.

    „Nagyon erős második félévem volt, nem tudnék ennél jobb teljesítményt nyújtani, de a korral és a tapasztalattal tovább fogok fejlődni. A szabályok nem változnak, úgyhogy jövőre is megpróbálok egy hasonló szezont produkálni.”

    Eddig 62 futamgyőzelemnél tart Hamilton, a rekordot Schumacher tartja 91-gyel, így akár még meglehetne az esélye annak is, hogy utolérje a német legendát.

    „Nem ez a célom. Ez attól függ, hogy mennyi idei fogok még versenyezni, de nem hiszem, hogy fogok olyan sokáig, hogy ezt megdöntsem. A legjobb évemben tíz futamot nyertem, tehát még három évet kellene eltöltenem egy versenyképes autóban.”  – mondta a Mercedes pilótája.

  • Bottas nyerte a szezonzárót

    Bottas nyerte a szezonzárót

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.

    A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben aratta.

    A rajt-cél győzelmet arató Bottas mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, aki negyedik világbajnoki címét már korábban megszerezte.

    A dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája állhatott fel, míg a pályafutása 269., egyben utolsó versenyét teljesítő, 36 éves brazil Felipe Massa (Williams) a 10., egy pontot érő helyen fejezte be a futamot.

    A rajtot egyformán jól kapta el Bottas, Hamilton és Vettel is, így az első kanyarban nem változott a dobogósok sorrendje. Egy kör után Bottas előnye valamivel több mint egy másodperc volt a második Hamiltonnal szemben, akit Vettel próbált üldözni.

    Az élen száguldó három pilóta közül Vettel állt ki elsőként kerékcserére a 21. körben, egy körrel később pedig Bottas járt a boxban. Hamilton megpróbált még két gyors kört teljesíteni, ez sikerült is neki, de a 24. körben végrehajtott kerékcseréje után ennek ellenére Bottas mögött tért vissza a pályára.

    Féltávhoz közeledve így Bottas egy másodperc körüli előnnyel vezetett Hamilton előtt, miközben a harmadik Vettel hátránya hozzájuk képest 10-11 másodperc volt.

    Hamilton néhány körön keresztül agresszívan üldözte Bottast, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie.

    A hajráig nem változott a sorrend az élen, Vettel hátránya viszont 21 másodperc fölé nőtt.

    Hét körrel a leintés előtt Hamilton ismét nagyon közel került Bottashoz, de a finn pilóta nem hagyott esélyt a támadásra csapattársának.