Címke: Forma-1

  • Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Korábban Nico Rosberg elhintette, hogy szerinte már vannak jelei annak, hogy Lewis Hamilton hamarosan visszavonulhat. Bár Rosberg ezt később tagadta, most Hamilton elismerte, hogy nagy dilemmában van azt illetően, hogy meddig folytassa F1-es pályafutását, mivel nem akar egyéb élményekről sem lemaradni az életben.

    „Olyan ez, mint az időjárás. Próbálod megtalálni a megfelelő egyensúlyt.” – mondta Hamilton egy interjúban. „Jelenleg az a helyzet, hogy még egy évet eltöltök a csapattal és akarom is folytatni. De eljutottam ahhoz a ponthoz, ahol már felmerül a kérdés. Nem lehet visszatérni. Akár jövőre, akár öt év múlva (vonul vissza), hiányozni fog, mikor abbahagyod.”

    „Van aki úgy véli, addig kell maradni, amíg lehet, de én nem vagyok erről meggyőződve, mivel annyi minden más is van az életben. Vannak dolgok az életben, amik hiányoznak. Egyik nap beszélgettem egy barátommal azokról a dolgokról, amiket irigyelek, vagy amikre vágyom, mint példáiul egy helyen élni, hogy legyen egy napi rutin; nekem ez az edzőterem, játékesték a barátaimmal, családommal.”

    „Minden a sportban töltött évvel elhalasztom ezeket a dolgokat. De 40 után már sok idő lesz erre.”

    „A nénikém rákban halt meg, és az utolsó napján azt mondta: ‘Minden nap dolgoztam, azt tervezve, hogy egy nap majd abbahagyom és egy csomó más dolgot csinálok majd, de kifutottam az időből’. Szóval szóval ezzel küzdök gondolatban,” – mondta Hamilton. „Szóval napról napra élem az életemet és igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Akarok még versenyezni, de más dolgokat is csinálni akarok. Csak meg akarok győződni róla, hogy a megfelelő időpontot választom ki (a visszavonulásra), de szerintem ez sikerülni fog.”

    „Más erősségeket és képességeket is felfedeztem magamban és nem bánom ha alulról kell indulnom egy cégél, és kitaposni a magam útját. A gyakornokság sem zavarna, szeretek új dolgokat tanulni. Ez izgalmas, kockázatos és ez tetszik. Persze más a helyzet ha az ember a nyugdíja miatt aggódik és nincs anyagi stabilitása. Jótékonykodtam is már korábban, de a jövőre koncentrálok, mivel az F1-es korszakom véget ér majd, és már teszek dolgokat a jövőm ezen szakaszáért.”

  • Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Kilenc évvel ezelőtt tűz ütött ki Mika Häkkinen Dél-Franciaországban lévő házában, mely komoly anyagi kárt okozott, de talán még nagyobb eszmei érték veszett oda: a trófeák. Az volt a „szerencse”, hogy azok csak másolatok voltak, mivel a McLaren mindig megtartotta magának az eredetieket. Ennek ellenére Häkkinen még mindig „siratja” azokat.

    „Olaszországban voltam a Mille Miglián, egy fantasztikus versenyen.” – mesélte a finn a Firstpostnak. „Kaptam egy hívást reggel négykor; az inasom volt az, aki az ingatlanra vigyázott. Azt mondta: ‘Mika, ég a házad!’”

    „Istenem! – gondoltam, és visszarepültem Nizzába az első géppel, hogy megnézzem a házat. Nagy ház volt, több, mint 1000 négyzetméter lakrésszel.”

    „Persze az összes trófea a nappaliban volt, mind elégett, elolvadt az egész ház, minden, amit az utazásaim során összegyűjtöttem a világ minden részéről, minden elégett.” – mesélte közel 10 év távlatából.

    Le is vonta a szomorú tanulságot az esetből.

    „Ezeknek a trófeáknak semmi keresnivalójuk a nappaliban – gondoltam magamban. Nem szabadna a múltban élnem, a jövőbe kell tekinteni.”

    A tüzet egyébként egy rövidzárlat okozta a trófeák vitrinjének világításában.

    „Előfordulnak előre megjósolhatatlan dolgok, pár trófeát sikerült megmenteni, hihetetlen pillanat volt.” – mesélte. „Szóval odamentem a tűzoltókhoz, és megköszöntem nekik, hogy mégsem égett le teljesen minden.”

    „A biztosító által fizetett pénz állta a kárt és helyrehozattam a házat. Most még gyönyörűbb, mint korábban.” – mondta Häkkinen.

    S hogy mi lett a pár megmaradt trófeával?

    „Maradt pár trófea, de be vannak dobozolva.” – mondta Häkkinen nevetve.

     

  • A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari idén is alul maradt a Mercedesszel szemben, annak ellenére, hogy az év eleje elég kecsegtetően indult a maranellói gárda számára. Az olasz sajtó így aztán cseppet sem elégedett a csapat idei teljesítményével.

    „Ez egy szomorú és halvány finálé volt a Ferrari számára.” – írta a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után a La Gazzetta dello Sport. „Lógnak a levegőben a kérdések. A Vettel-Räikkönen páros képes legyőzni a Hamilton-Bottast? Mi okozta Vettel pszichológiai összeomlását és Räikkönen hullámzó teljesítményét? A Ferrarinak mentális iránymutatásra van szüksége, vagy Arrivabene és Marchionne panaszaira? Kívülről úgy néz ki, mintha a Ferrarinál állandó, túlzott, értelmetlen feszültség uralkodna.”

    A Corriere dello Sport így fogalmazott: „A vészharangok megszólaltak Maranellóban”.

    A jól ismert olasz F1-es bennfentes, Leo Tuttini a következőképp vélekedik: „Napóleon azt mondta, hogy 100 nap alatt meg tudja változtatni a világot, de nem sikerült neki. Most Arrivabenének és Binottónak alig 11 napja van arra, hogy felkészüljenek 2018-ra.”

  • Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey elárulta, hogy 2014-ben a Mercedeshez szerződhetett volna, de elutasította az ajánlatot.

    A tervező a BBC-nek számolt be arról, hogy a Mercedes és a Ferrari is megkereste őt, miután a Red Bull begyűjtötte negyedik bajnoki címét.

    „Változás történt a motorszabályokban 2014-re.” – mesélte Newey. „Nagy változás történt az erőforrások teljesítménye tekintetében. A mi motorszállítónkkal így kudarcra lettünk ítélve. Elég depressziós lettem emiatt.”

    Ezt pedig megérezték a riválisok, így megpróbálták átcsábítani a sztártervezőt.

    „Megkeresett a Ferrari, ahogy egy másik csapat, a Mercedes is.” – vallotta be.

    Newey azonban egyik ajánlatra sem bólintott rá.

    „Úgy vélem, a Red Bull a semmiből épült fel, amolyan ‘szülői’ kötelékem van a csapathoz. Az emberekhez, akik itt dolgoznak. És a Christian Hornerrel való erős kapcsolatot is élveztem.”

    Newey elmondása szerint a Red Bull elhagyásénak gondolata olyan volt, mintha a családjából akarna kisétálni. A sportszabályokkal való egyet nem értése így azt az eredményt szülte, hogy F1-es kívüli projekteken is dolgozni kezdett.

    „Az új hibridek, amik szerintem nem a sport érdekeit szolgálják, nem jók. Szerintem idén szerencsénk volt. Két csapattal, a Mercedesszel és a Ferrarival küzdhettünk a bajnokságban. De ez volt az első alkalom a hibrid érában, hogy kétszeresen is tudunk a bajnoki címért küzdeni.”

  • Häkkinent annak idején legyőzte egy lány

    Häkkinent annak idején legyőzte egy lány

    Mika Häkkinen legnagyobb ellenfeleként Michael Schumachert szokás emlegetni. A kétszeres világbajnok finn azonban felfedte, hogy volt még egy nagy ellenfele, még gokartos időkben, méghozzá egy lány, akitől ki is kapott akkor.

    „Amikor Finnországban gokartoztam a legnagyobb ellenfelem egy lány volt.” – idézi Häkkinent a Motorsport-Total.com. „Tényleg nagyon nyomta neki. Néha nem is értettem, hogy ez a lány hogy lehet ennyire jó. Jól is nézett ki és fantasztikusan tehetséges is volt.”

    De ha annyira jó volt a lány, miért nem került a Forma-1 közelébe?

    „Történt valami.” – mondta Häkkinen. „Motorozott és volt több balesete, aminek következtében véget ért a karrierje, ami nagy kár! Nagyszerű versenyző volt.”

    Häkkinen Taru Rinnéről beszélt, aki több gokartbajnokságot nyert meg Häkkinennel szemben 1979-től 1982-ig. Ő volt az első nő, aki motoros világbajnokságon, 125 cc-s kategóriában pontot tudott szerezni.

    „De az abszolút elsőszámú (ellenfele) Michael Schumacher volt, ő volt a legkomolyabb.”

    Íme Taru Rinne, a motoros korszakában:

    https://www.instagram.com/p/BRY69rgBHUq/?tagged=tarurinne

    És így fest mostanság (jobb oldalon):

    https://www.instagram.com/p/Bb_wjjznZ2Q/?tagged=tarurinne

    És ilyen volt, mikor Häkkinen és Salo ellen gokartozott (1. Salo, 2. Rinne, 3. Häkkinen):

    https://www.instagram.com/p/BBXMqpVB-Nd/?tagged=tarurinne

     

     

  • Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Korában már beszámoltunk róla, hogy Felipe Massa szerepet vállalhat az FIA-nél, a Motorsport Világtanácsnál, ez pedig mostanra már elég valószínűvé vált.

    Abu Dhabiban az FIA elnöke, Jean Todt – aki korábban Massa csapatfőnöke is volt – elmondta, hogy ő szívesen dolgozna együtt a frissen visszavonult versenyzővel, mint Brazília képviselője.

    „Brazília szeretne képviselőt küldeni a Motorsport Világtanácsba, a jelöltjük pedig Felipe Massa.” – mondta Todt. „Szóval majd az éves közgyűlésen eldől. Talán más ötleteim is vannak számára. Van még pár nap rá, hogy kiderüljön, érdekli-e.”

    „Emelem kalapom Felipe előtt. Történetesen nem régiben volt a fiam születésnapja. Felipe pedig olyan számomra, mintha a második fiam lenne, nagyszerű srác. Elhagyja az F1-ez. Szomorú, hogy távozik. Még mindig nagyon motivált és biztos vagyok benne, hogy talál majd módot rá, hogy versenyezzen valahol. Ha közre tudna működni a motorsportban, az nagy érték lenne.”

    Massa is elmondta, hogy megfontolja a Todt kínálta lehetőségeket.

    „Van pár ötletem arra, hogy mit fogok csinálni.” – mondta a brazil. „Más dolgokat, talán eljövök majd pár versenyre valami más szerepben és próbálom hasznosítani a tapasztalatomat. Talán kicsit közelebb leszek majd az FIA-hoz. Egy FIA-szerep érdekelne. A tapasztalataim segítségemre vannak, nem csak abban a tekintetben, hogy ismerem a motorsportot, hanem mint versenyző is, aki hosszú ideig versenyzett, gokarttól az F1-ig. Kellene pár megbeszélés (közte és az FIA között), pár ötlet, aztán meglátjuk, hogy alakul.”

  • Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    A Forma-1 tulajdonosai előleget adnak pénzdíjakból a csapatoknak, cserébe, hogy a sport profitja 31 millió fonttal csökkent 2017-ben az előző évhez képest, köszönhetően a már elkezdett újításoknak.

    Niki Lauda aggodalmát fejezte ki a profitcsökkenés kapcsán, a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek azonban nincs gondja ezzel.

    „Az ő modelljük (a Libertyé) teljesen más, mint a korábbi menedzsmenté.” – mondta Horner. „Olyan világban élünk, melyben teljesen helyénvaló, ha a kereskedelmi jogok tulajdonosa szeretné átvenni a sportot. Szóval mindenképpen áldoznak rá.”

    „Ugyanakkor a bevételekre az is hatással volt, hogy Malajzia nem hosszabbított (szerződést az F1-gyel), stb., de szerintem a kereskedelmi jogok tulajdonosa nagylelkű ajánlatot tett arra, hogy gyakorlatilag előre kifizeti a pénzdíjakat, hogy a következő évre ugyanakkor összeg állhasson rendelkezésünkre, mint az idei év elején.”

    Horner azonban hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen, hogy magukra igazítsa a dolgokat a Liberty Media, ehhez pedig muszáj némileg pénzt költeni.

    „Nyilvánvaló, hogy átépítettek helyiségeket és elköltöztették az irodákat, ők másként irányítanak, mint Bernie. Bernie egy kereskedő volt, egy one-man show, ami mindig fenntarthatatlanná válik egy idő után, mert lehetetlen volt helyettesíteni.”

    „Úgy gondolom, hogy az új struktúra remélhetőleg profitot hoz majd, de ehhez még egy kis időre van szükség.”

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene egyetért Horner szavaival és támogatja a Liberty Mediát.

    „Egy év alapján nem könnyű ítélkezni.” – mondta Arrivabene. „Tudom, hogy december elején prezentálni akarják nekünk a jövőre vonatkozó terveiket. Remélem ez legalább egy hároméves terv lesz.”

    „Szóval idén egy kicsit összefogtunk, egy kicsit. Összefogtunk, hogy támogassuk őket a munkájukban, és hogy felépíthessék a jövőt, de ahogy Christian is mondta, ez még csak az első év volt. Nem könnyű megítélni; még. Le kell ülnünk velük és megnézni az üzleti tervüket a következő évekre, aztán majd már egy tiszta képet látva megítélhetjük, hogy hova is akarunk tartani.”

  • Napi retró: A bajnok csapat születése

    Napi retró: A bajnok csapat születése

    Oké, egy 2010-es képet talán még ne nevezzünk retrónak, ugyanakkor nagyon sok minden történt közel 8 év alatt.

    A 2010-es szezon előtti tesztek kezdetekor készült az alábbi kép, mely több szempontból is meghatározó. Ekkor debütált a Mercedes önálló F1-es csapatként, azóta pedig már négyszeres világbajnokok. Egyik versenyzőjük akkor a Williamstől átszerződött Nico Rosberg volt, aki időközben szintén bajnok lett, sőt vissza is vonult. Másik versenyzőjük pedig az akkor négy év kihagyás után visszatérő, korábban Ferrari versenyző, hétszeres világbajnok, Michael Schumacher volt, aki kapcsán négy éve csak reménykednek a rajongók, hogy felépüljön 2013-as síbalesete során elszenvedett fejsérüléséből…

    Retró, vagy sem, a kép már történelem.

    Rosberg, Schumacher, Merecdes, bajnok csapat
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
  • Sainz szeretné, ha Kvyat visszatérne

    Sainz szeretné, ha Kvyat visszatérne

    Carlos Sainz azt mondta, reméli, hogy korábbi Toro Rossós csapattársa, Daniil Kvyat visszatérhet még az F1-be.

    Kvyat egy ideje már nem tudta hozni a szintet, amit a Red Bull elvárt, így tavaly előbb a főcsapat visszafokozta őt Toro Rossóssá, az idei austini verseny után viszont meg is váltak tőle az energiaitalosok.

    „Austin után egyszer láttam Daniilt, de azóta nem hallottam felőle és nem tudom, mik a tervei.” – mondta a most már Renault-versenyző Sainz az orosz Match TV-nek.

    A 23 éves Kvyatot potenciális jelöltnek tartják a Wiliamshez jövőre, azonban nem csak ő pályázik arra a helyre, hanem többek között Robert Kubica is.

    „Minden jót kívánok neki, megérdemli, hogy a Forma-1-ben legyen.” – mondta Sainz. „Mindig nyomott engem előre, szóval remélem, hogy kap egy újabb esélyt.”

  • Főnöke szerint Alonso teste még csak 22 éves

    Főnöke szerint Alonso teste még csak 22 éves

    Fernando Alonso számára küzdelmes volt az elmúlt pár év, gyakran hangot is adott nemtetszésének, mondhatni beleunt az eredménytelenségnek.

    Hogy kizökkenjen a McLaren-Hondás „hétköznapokból” idén kipróbálta magát az Indy 500-on, jövőre pedig Daytona és Le Mans a cél számára, a Forma-1 mellett, miközben saját divatmárkája, a Kimoa a McLaren szponzora lett.

    A spanyol versenyző azonban tagadja, hogy lankadna a figyelme a Forma-1 tekintetében.

    „Nem. A lényeg, hogy akkor koncentráljon az ember, mikor lecsukja a sisakrostélyt.” – idézi Alonsót a spanyol Marca. „Az autóban a saját környezetében van az ember és gond nélkül koncentrál.”

    A McLaren főnöke, Zak Brown is cáfolja, hogy gond lenne Alonso koncentrációjával.

    „Megalapoztunk egy hosszútávú szerződést.” – mondta Brown az AS-nek. „A jövő évi természetesen még nem az utolsó szezonja lesz. Szeretném, ha Fernando a McLarennél fejezné majd be a karrierjét és szerintem ő még versenyezni fog.”

    „Vannak olyan versenyzők, mint Nico Rosberg, aki egyszerűen csak abbahagyja. Szerintem Lewis is ilyen. De azt hiszem, hogy Fernando inkább olyan versenyző, mint Mario Andretti, aki más kategóriákban is versenyezni akar majd. Ő 36 éves ugyan, de a teste még csak 22. Szerintem még sokáig fog versenyezni.”