Címke: Forma-1

  • Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Bottas: Jövőre több versenyt kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni

    Valtteri Bottas egyértelművé tette, hogy ha jövőre a bajnoki címért szeretne küzdeni, akkor több futamot kell nyernie, mint idén.

    A finn pilóta első évét töltötte a Mercedesnél, viszonylag hamar, már a negyedik fordulóban megszerezte élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Pár futammal követte a második is Ausztriában. Ezután azonban a teljesítménye visszaesett, és tempóban jelentősen elmaradt csapattársától, Lewis Hamiltontól.

    A brit idén kilencszer ünnepelhetett a dobogó tetején, aminek köszönhetően megszerezte karrierje negyedik világbajnoki címét, míg a finn háromszor nyert és a pontversenyben a harmadik helyen végzett.

    Bottas tisztában van vele, hogyha jövőre bajnok akar lenni, akkor jobban kell teljesítenie és több futamot kell nyernie.

    „Jövőre az a célom, hogy több versenyt nyerjek. Ebben a pontrendszerben több győzelemre van szükséged a bajnoki címhez.”- mondta Bottas. „Természetesen az is fontos, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre legyél képes, nekem ez volt a legnagyobb problémám idén, nagyon hullámzó volt a teljesítményem. Ez volt a fő oka, hogy Lewis legyőzött.”

    A 28 éves pilóta eltökélt szándéka, hogy a téli szünetben még keményebben fog dolgozni, hogy 2018-nak sokkal összeszedettebben vágjon neki.

    „Mindig magasra teszem a lécet, már ami a célokat illeti és jól tudom, hogy az idei év egy remek lehetőség lett volna arra, hogy bajnok legyek. Tudom, hogy ez lehetséges. A győzelem volt a cél, amit nem sikerült teljesíteni. A legfontosabb mégis az, hogy sokat tanultam a csapattól és Lewistól is. Ez sokat segíthet majd az elkövetkezendő évben is. Az ember próbál mindig tökéletes lenni, keményebben fogok dolgozni ezen a télen azért, hogy minden eddiginél jobb szezont produkálhassak.” – tette hozzá Bottas.

  • Pierre Gasly félt, hogy elveszíti édesanyját

    Pierre Gasly félt, hogy elveszíti édesanyját

    Pierre Gasly karrierjének egyik meghatározó pillanata nyilvánvalóan az, mikor debütálhatott a Forma-1-ben. Volt azonban egy másik jelentős történés is eddigi pályafutása során.

    2016 nyarán Gasly Silverstone-ba utazott GP2-es versenyére a szüleivel, mikor a család súlyos közúti balesetet szenvedett.

    „Én voltam hátul, középen.” – emlékezett vissza a versenyző. „Anyukám ült a bal oldalamon. Balesetet szenvedtünk, négyszer megforogtunk és az autó 50 méterre az úttól, a tetején állt meg! Vér volt mindenütt, mindenhol vért láttam. Azt hittem az anyám meg fog halni. Nem tudott levegőt venni és halálra volt rémülve, ahogy én is.”

    Szerencsére azonban nem történt komolyabb bajuk, Gasly megnyerte a hétvégi GP2-es főversenyt, győzelmét pedig a kórházban lévő édesanyjának ajánlotta.

  • 2017 legjobb F1-es versenyzői a csapatvezetők szerint

    2017 legjobb F1-es versenyzői a csapatvezetők szerint

    A brit Autosport 2017-ben sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy megkérdezze a csapatvezetőket, szerintük melyik tíz pilóta nyújtotta a legjobb teljesítményt az elmúlt szezonban.

    Talán nem meglepetés, hogy a szavazást az immáron négyszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte – jókora előnnyel.

    Az Autosport minden csapatvezetőtől top 10-es listát kért, majd az eredményeket összesítették. A végeredmény felállításában a jelenleg is érvényben lévő  (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1) pontrendszert alkalmazták.

    1. Lewis Hamilton 233 pont
    2. Max Verstappen 143 pont
    3. Sebastian Vettel 141 pont +2
    4. Daniel Ricciardo 112 pont
    5. Esteban Ocon 73 pont új
    6. Fernando Alonso 65 pont
    7 . Kimi Raikkonen 49 pont
    7 . Carlos Sainz Jr 49 (pontegyenlőség) +2
    9. Nico Hulkenberg 47 pont új
    10. Valtteri Bottas 39 pont -1

    (A jobb szélső oszlopban a 2016-os szezonhoz képest hasonlítottuk az egyes versenyzők jelenlegi pozícióját).

    A tavalyi évhez képest a visszavonuló Nico Rosberg, valamint a Force Indiánál versenyző Sergio Perez került ki a top 10-ből.

    A szavazásban Toto Wolff, Maurizio Arrivabene, Christian Horner, Vijay Mallya, Claire Williams, Cyril Abiteboul, Franz Tost, Gunther Steiner, Eric Boullier és Fred Vasseur vettek részt.

    Mi pedig a Ti véleményetekre vagyunk kíváncsiak, IDE KATTINTVA szavazhattok!

  • Mutatjuk TheSigner Maserati Haas F1 concept-jét!

    Mutatjuk TheSigner Maserati Haas F1 concept-jét!

    Máté – aki hobbi designer – a múlthéten elküldte nekünk a 2018-as Toro Rosso elképzelését, amit be is mutattunk nektek. Ma felröppent a hír, miszerint Sergio Marchionne a Maserati és a Haas összeboronálásán dolgozik. Hogy az együttműködés létrejön-e és a Maserati névadó szponzorként visszatér-e az F1-be, egyelőre nem tudni, azonban Máté máris előrukkolt egy lehetséges design-al. A későbbiekben a Forma-1-es grafikáit elsőként nálunk, a Racingline.hu-n láthatjátok!

    TheSigner Instagram oldalán még több elképzeléssel találkozhattok, többek között Formula-E és csapatruházat terveket is láthattok.

     

    Maserati Haas F1 Team concept

    Maserati

    Maserati

    Maserati

     

     

     

     

  • Rossi szerint Verstappen veszélyesen vezet

    Rossi szerint Verstappen veszélyesen vezet

    Max Verstappen fiatal kora ellenére már most elég sikeres, és rengeteg rajongója van, szerte a világon. A legtöbben csodálva nézik, mit művel a versenypályán, és közeljövő talán legnagyobb sztárjának tartják.

    A MotoGP legenda, Valentino Rossi azonban cseppet sem hatódott meg a fiatal holland versenyzőtől, nem ért egyet annak vezetési stílusával.

    „Verstappen olyan, minz (Johann) Zarco, egyikük sem szokott fékezni.” – mondta Rossi az olasz GP One-nak. „Helyet kell hagynod neki, különben fennáll a veszélye, hogy az lesz az eredmény, hogy mindketten kiestek.”

  • Marc Surer: Hamilton bármelyik pillanatban visszavonulhat

    Marc Surer: Hamilton bármelyik pillanatban visszavonulhat

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Marc Surer úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton akkor fog kiszállni a Forma-1-ből, amikor a „privát” élete már fontosabb lesz számára. Ez pedig bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

    Jelenleg azonban úgy tudni, tárgyal a Mercedesszel a 2018 utánra vonatkozó szerződéshosszabbításról.

    „Úgy gondolom, hogy néha megzavarja őt a privát élete.” – mondta Surer a német Sky-nak. „Egy nap azt mondja majd, ‘ó, ember, megint versenyezni kell mennem?’ Szerintem ez nála bármikor megtörténhet.”

    Surer szerint ezen kívül Hamilton csak akkor motivált igazán, ha a bajnoki címért tud csatázni, mint ahogy volt az idei szezon végén is, mikor csapattársának, Valtteri Bottasnak nem nagyon ment a szekér.

    „Bottas egyszerűen más kategória, mint Vettel. Ez tisztán látszott idén. Ha Lewis komolyan veszi magát, akkor Bottasból valami hiányzik.”

  • Biztonsági ajánlást címeztek a Brazil Nagydíj promóterének

    Biztonsági ajánlást címeztek a Brazil Nagydíj promóterének

    A Brazil Nagydíj promótere biztonsági javaslatokat kapott annak érdekében, hogy a jövőben ne történjenek olyan incidensek, mint az idei verseny idején.

    Legalább három rablótámadás érintette az F1-ben dolgozókat az idei Brazil Nagydíj idején, ez okból a Pirelli törölte is a verseny után tervezett tesztjét.

    Az F1 vezetői és az FIA megvitatták a történteket, elképzeléseiket pedig a Motorsport Világtanács gyűlésén közzé is tették.

    „A Világtanács elé terjesztett a kereskedelmi jogok tulajdonosa (CRH= Commercial Rights Holder) és az FIA egy jelentést a Brazil Nagydíj idején történt incidensekről.” – áll az FIA közleményében. „A jelentést követően a CRH azt javasolta, hogy a promóter, aki az esemény biztonságáért felel, alkalmazzon egy független biztonsági szakértőt, hogy az kiértékelje az esetet és biztonsági tervet javasoljon; hozzon létre egy rendőrségi jelentő központot a pályán, és javítsa a kommunikációt a promóter biztonsági személyzete, a rendőrség, és az F1 részvényesei között.”

    „A Világtanács szorgalmazza, hogy a promóter hajtsa végre ezeket az ajánlásokat és javítson a helyzeten a következő évi esemény előtt. Az FIA felajánlja, hogy részt vesz a helyi hatóságokkal folytatott megbeszéléseken és figyelemmel kíséri az esetet.”

  • 2018-tól a Pirelli visszatér a rally világbajnokságba

    2018-tól a Pirelli visszatér a rally világbajnokságba

    Egy éves kihagyás után a Pirelli jövőre visszatér a rally világbajnokságba. Az olasz cég a versenysorozat kezdetétől, 1973-tól vesz részt a bajnokságon, ahol 181 győzelmet aratott és 25 világbajnoki címet szerzett az évek során.

    A Pirelli új abroncsokat homologizált a rally autók legújabb generációjához és a WRC2 kategória beszállítója. Aszfalton és murván is növelve az abroncsok teljesítményét és élettartamát.

    Emellett a Pirelli a jövő évtől a junior rally világbajnokságnak is kizárólagos beszállítója. Ezt a versenysorozatot az 1989. január 1-je után született pilótáknak rendezik, akik R2 osztályú Ford Fiestával versenyeznek. A nyertes egy vadonatúj Fiesta R5 gépkocsit nyer abronccsal, üzemanyaggal és ingyenes rally csomaggal a 2019-es WRC2 szezonra.

    A Pirellinél régi hagyomány a junior versenyzők pályafutásának támogatása a rally világbajnokságon a Pirelli Star pilóta program és a WRC akadémia keretében. Ezekkel a programokkal olyan versenyzőket segített gyártói csapatokkal a sport élére emelkedni, mint Craig Breen, Elfyn Evans, Hayden Paddon és Ott Tanak. A jelenlegi világbajnok, Sebastien Ogier is Pirelli abroncson nyerte junior címét 2008-ban.

    A jövő évi rally világbajnokságra a Pirelli teljesen új P Zero abroncsokat gyártott aszfaltra és Scorpion abroncsokat murvára az újratervezett, jeges és havas útra való Sottozero mellett, mely szegecses és szegecs nélküli változatban is elérhető.

    Aszfaltra fejlesztették a vadonatúj P Zero RK5A és a lágyabb P Zero RK7B abroncsot. A vizes aszfalthoz bemutatják a Cinturato RWA-t. Ezek az abroncsok új futófelületi kialakítással és gumikeverékekkel készültek, ami az eddiginél nagyobb tapadást és teljesítményt biztosít a szabadalmazott technológiáknak köszönhetően.

    Murvás úthoz az új Scorpion K4 Reinforced és a lágyabb Scorpion K6 Reinforced abroncsot vezeti be a Pirelli. Ezek az abroncsok nemcsak rendkívül gyorsak, de megerősítésük a legmostohább terepen is ellenállóvá teszi őket defekttel szemben. Az új futófelület fokozza a vezethetőséget és a kezelhetőséget.

    A Monte Carlo-i és a svédországi téli rallyhoz egy új generációs Sottozero abroncsot készített a Pirelli: a Sottozero B-t Monte Carló-ba és a (hosszú szegecses) Sottozero Ice-ot Svédországba. Ezek is szabadalmazott technológiával készültek a szegecsvisszatartás biztosítása érdekében, optimális tapadást nyújtva a pálya teljes hosszán.

    Ha tekintetbe vesszük a Rally Világbajnokságban játszott legendás, nagy múltra visszatekintő szerepünket” – mondta a Pirelli versenyfőnöke, Mario Isola –, „valamint csapataink és versenyzőink kiemelkedő sikereit, természetes, hogy jövőre visszatérünk. A Formula 1-ben szerzett tapasztalatainkra támaszkodva, kifejezetten a rally világbajnokság összetett igényeinek megfelelő abroncsokat fejlesztettünk, hogy fokozzuk versenyképességünket és megőrizzük megbízhatóságunkat. Nagy örömünkre szolgál a junior bajnokságra való visszatérés is, mert tökéletes összhangban van a fiatal versenyzők támogatásáról vallott filozófiánkkal, mely oly sok rallybajnok pályafutását segítette a múltban.”

    A január 22-28-án a Rallye Monte-Carló-val induló rally világbajnokság iránti elkötelezettsége mellett a cég továbbra is támogatja az európai rallybajnokságot, mely sok fiatal versenyző karrierjét előrelendítette és három egymást követő bajnoki címhez segítette a Pirelli versenyzőjét, Kajetan Kajetanowiczot. A 27 év alattiak junior Európa-bajnoksága ismét a Pirelli kizárólagos támogatásával kerül megrendezésre, újra R2-es autókkal.

    Ez azt jelenti, hogy a Pirelli, az ultra-nagyteljesítményű közúti személyautó-abroncsok vezető gyártója világvezető a tehetséges fiatal pilóták támogatásában is – egészen a csúcsig kísérve őket.

  • ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Nem okozott különösebb meglepetést a FIA Motorsport Világtanács tegnapi párizsi gyűlésén, gyakorlatilag amit két hónapja megírtunk előzetes versenynaptárként, egy az egyben elfogadásra is került. A FIA ETRC, azaz a kamionos Európa-bajnokság 2018-ban tehát 8 versenyhelyszínre látogat el, és ezek közül a második állomás lesz majd a Hungaroring, június 16-17-én. Ugyan még mindig csillagos, azaz nincs végleges megállapodás a magyar pálya és az ETRA között, de mint az a legfrissebb versenynaptárból kiderült, északi szomszédaink sem állnak jobban. Feltehetően azonban mindkét esetben már csupán formalitásról beszélünk.

    Feltételezéseknél maradva ami még a magyar versenyt illetően biztos feltűnő lesz majd, hogy ezúttal nem a Blancpain széria lesz a kamionos versenyek betétfutama, hanem a Formula Renault NEC. Ez már régebben is terv volt az információink szerint, de nem sikerült tető alá hozni tavaly, illetve idén az üzletet. Ez az a nyitott együléses formula junior széria, ahol megfordult már például Lando Norris, vagy Ferdinánd Habsburg mellett a Forma-1-ig jutott Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Carlos Sainz Jr., vagy Sebastien Buemi is.

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság végleges versenynaptár:
    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing* (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    * még egyeztetés alatt

     

     

     

  • Végleges a 2018-as F1-es versenynaptár

    Végleges a 2018-as F1-es versenynaptár

    A WMSC (Motorsport Világtanács) az alábbi 2018-ra vonatkozó sport- és technikai szabályokról tanácskozott:

    • A verseny rajtját és újraindítását érintő biztonsági autós szabályok
    • Módosult a versenyhétvégék időbeosztása, hogy az rugalmasabb legyen
    • A korábbi autók csak FIA Grade 1-es vagy 1T minősítéssel rendelkező pályákon tesztelhetnek
    • A korábbi autókkal demó eseményeken való részvétel nem minősül tesztnek. Ezen bemutatók alkalmával tilos 50km-nél többet teljesíteni és csak a gumigyártó külön erre a célra gyártott gumijait szabad használni.
    • Változások annak érdekében, hogy az olajat ne lehessen üzemanyagként használni
    • A felhasználható olaj részletes bemutatása
    • A minimum súly és az energiatároló (akkumulátor) térfogata
    • Módodul a kamerák és a szárnyként is funkcionáló tükrök helye, alkalmazkodva a Halohoz.

    Ezen kívül, ha egy versenyző 15 rajthelynél több büntetést kap, akkor a mezőny végéről kell rajtolnia. Ha egynél több versenyző kap ilyen büntetést, akkor a mezőny végén kettőjük sorrendjét az határozza meg, hogy melyikük kapta előbb a büntetést.

    A végleges 2018-as Forma-1-es versenynaptár:

    március 25 Ausztrál Nagydíj Melbourne
    április 8 Bahreini Nagydíj Sakhir
    április 15 Kínai Nagydíj Sanghaj
    április 29 Azerbajdzsáni Nagydíj Baku
    május 13 Spanyol Nagydíj Barcelona
    május 27 Monacói Nagydíj Monte-Carlo
    június 10 Kanadai Nagydíj Montreal
    június 24 Francia Nagydíj Le Castellet
    július 1 Osztrák Nagydíj Spielberg
    július 8 Brit Nagydíj Silverstone
    július 22 Német Nagydíj Hockenheim
    július 29 Magyar Nagydíj Mogyoród
    augusztus 26 Belga Nagydíj
    Spa-Francorchamps
    szeptember 2 Olasz Nagydíj Monza
    szeptember 16 Szingapúri Nagydíj Marina Bay
    szeptember 30 Orosz Nagydíj Szocsi
    október 7 Japán Nagydíj Suzuka
    október 21 Egyesült Államok Nagydíja Austin
    október 28 Mexikói Nagydíj Mexikóváros
    November 11 Brazil Nagydíj Sao Paulo
    November 25 Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina