Címke: Forma-1

  • Megvan az első autóbemutató dátuma

    Megvan az első autóbemutató dátuma

    Az olasz csapat 2016-ban felejthető szezont teljesített, egy futamot sem tudtak nyerni. Ehhez képest idén komoly javulásnak örülhettek, harcban voltak a bajnoki címért. Noha alulmaradtak, jövőre abszolút a bajnoki címre pályáznak, elsősorban Sebastian Vettellel.

    Az olasz alakulat volt az az első csapat, aki elárulta, mikor mutatja majd be 2018-as versenygépét, a dátum pedig február 22 lesz, négy nappal a barcelonai, szezon előtti tesztek kezdete előtt. A leleplezés kora délelőtt lesz, majd filmezéssel tölti a napot a csapat.

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy véli, nem kérdés, hogy a bajnoki címért küzd majd a Ferrari 2018-ban.

  • Hamilton új tetkókat varratott, az egyik olyan, mint a Palvin Barbié

    Hamilton új tetkókat varratott, az egyik olyan, mint a Palvin Barbié

    Lewis Hamilton gyakran mondogat, illetve írogat hangzatos, patetikus dolgokat a közösségi oldalakton, úgy, mint például „God is the greatest” (Isten a legnagyobb), vagy „Blessed”, azaz áldott. Utóbbi jelzővel gyakran illeti önmagát, sikeres karriere okán.

    A sokat hashtagelt szó most már örökre rajta ragad a brit bajnokon, szó szerint, mivel magára tetováltatta azt. A „BLESSED” már ott látható Hamilton bal füle mögött.

    https://twitter.com/AlenaTeamLH/status/942487508612501504

    A rajongói azonban azt is észrevették, hogy a négyszeres világbajnoknak a bal kezére is került egy tetkó: a hüvelykujja és a csuklója között mintha egy rózsa tűnne fel, ez pedig igencsak ugyanolyan, mint amilyet hazánk világhírű modellje, Palvin Barbi is magára varratott pár napja.

  • Ecclestone a Liberty Mediát és a Ferrarit kóstolgatja

    Ecclestone a Liberty Mediát és a Ferrarit kóstolgatja

    Bernie Ecclestone beélesítette a nyelvét, és egyaránt melegebb éghajlatra küldte az F1 új jogbirtokosát a Liberty Mediát, illetve a közönség kedvenc Ferrari csapatot. A 2017-es év volt az első, amikor egy teljes szezont a 87 éves üzletember irányítása nélkül élt meg a sport, miután az amerikai Liberty Media félreállította őt, és átvették a hatalmat.

    A Liberty jelenleg is egyeztet a gyártókkal a 2021 utáni motorok szabályzásáról, de Ecclestone szerint ezt a sportágat csakis diktatórikus módszerekkel lehet irányítani. Az öreg erről veterán Forma-1-es újságíró barátjának, Roger Benoitnak mesélt, aki meglátogatta őt Brazíliában, a kávéültetvényén. A svájci vasárnapi Blicknek tehát így nyilatkozott Mr. E.:
    „Nincs helye a demokráciának a Forma-1-ben. Az új tulajdonosok hamarosan felismerik ezt, mivel eddig valójában semmit se értek el.”

    Odaszúrt egyúttal akkor már a Ferrarinak is, miután a maranellói gárda újra azzal fenyegetőzik, hogy kilépnek a királykategóriából, ha a Liberty bevezeti az új motorszabályzást, és a csökkentett költségvetési keretet. Erről Bernienek ez a véleménye:
    „A jó öreg ismert játszma. Ha nem nyernek, mindig bepánikolnak. Max Mosley és én is egy hosszú listát tudnék írni arról, ahányszor segítettük a Ferrarit, persze mindig letagadják…”

  • A FIA szerint a TT Assen pálya megfelelne a Forma-1-re is!

    A FIA szerint a TT Assen pálya megfelelne a Forma-1-re is!

    A nemzetközi motorsport szövetség a FIA úgy véli, hogy a TT Circuit Assen megfelelne, ha Forma-1-et szeretnének rendezni rajta. Ezt állítja legalábbis a Dagblad van het Noorden. A vizsgálat eredményét kedden kívánja a FIA publikussá tenni, de mint az kiderült, a leglényegesebb információ már eljutott az újságokhoz. Arnoud Bodde és William Pomp ezt írják az említett lapban:

    „A leglényegesebb döntés az, hogy lehetséges ott Forma-1-et is rendezni, de egy újabb vizsgálat szükséges, mielőtt megteszik a következő lépést.”

    A vizsgálatok tehát még nem fejeződtek be teljesen, sőt továbbiak szükségeltetnek, rövid időn belül. Erről azt írja az újság, hogy az újabb inspekciónak következő év elején kell megtörténnie, és a szabályalkotók már akkor azt is látni fogják, hogy a TT pályán milyen módosításokat kell esetlegesen elvégezni, mi lenne ennek a költsége ahhoz, hogy Forma-1-re alkalmas pályája lehessen Assennek.

    A jelentés nem tartalmazza azt, hogy a Forma-1- jogbirtokosa a Liberty Media, milyen követelményeket támaszt a bokszokkal, médiaeszközökkel és a paddockkal kapcsolatosan. Novemberben a pálya elnöke, Arjan Bos már úgy nyilatkozott, hogy várható volt a jóváhagyás:

    „Ha ezen múlik, akkor nem állunk a motorsport fejlődés útjába, és felkészülünk arra is, hogy többet kell befektetnünk.”

    Nézzünk is meg gyorsan egy videót, a helyi hős Max Verstappennel, hogy milyen lenne az élmény, ha itt száguldana a cirkusz!

  • Minttu Räikkönen: Kimi a legjobb apa

    Minttu Räikkönen: Kimi a legjobb apa

    Míg mi Magyarországon december 6-án a Mikulás érkezését vártuk, addig a finnek ünneplőbe öltöztek és függetlenségük 100. évfordulóját ünnepelték. Ezen a napon minden évben nagyszabású bált tartanak Helsinkiben, az elnöki palotában. Az eseményre rendre meghívást kapnak elismert finn zenészek, sportolók és más hírességek. Idén Minttu és Kimi Räikkönen is meghívást kaptak az eseményre.

    A finn Seiska című lap röpke interjút is készített a házaspárral.

    „Jól néz ki, mint mindig.” – nyilatkozta Räikkönen feleségéről, tőle szokatlanul nagy mosoly kíséretében.

    Minttu valóban pompásan festett, ehhez pedig többek között egyedi készítésű, sötétzöld Armani ruhája is hozzájárult melynek ára vélhetően öt számjegyű, méghozzá euróban.

    „Nem is lehetne ennél jobb.” – felelt Minttu, mikor arról kérdezték, hogy milyen apának tartja Kimit. „Szerető és gondoskodó.”

    „Úgy szeretném nevelni a gyerekeimet, ahogy engem is tanítottak.” – mondta Räikkönen.

    https://www.instagram.com/p/BcX9408nArr/?tagged=mintturaikkonen

  • Norris alig várja, hogy Alonsotól tanulhasson

    Norris alig várja, hogy Alonsotól tanulhasson

    Lando Norris idén megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, jövőre Formula 2-ben folytatja – már az idei szezonzárón is részt vett -, ezen kívül pedig 2018-ban a McLaren teszt- és tartalékversenyzője lesz.

    Mindemellett, mintegy bemelegítvén a következő szezonra, rajthoz áll majd a Daytona 24 órás versenyen is, egy csapatban Fernando Alonsóval, a United Autosports színeiben. Ezt pedig kihasználni készül a fiatal brit abban a tekintetben, hogy minél többet szeretne tanulni a kétszeres Forma-1-es bajnoktól.

    „Még jobban megismerem majd egy Forma-1-es versenyző munkamorálját.” – idézi Norrist a McLaren weboldala. „Még ha most más autót is vezet majd (Alonso), akkor is a lehető legjobb akar majd lenni. Le akarja győzni elsősorban a csapattársait és keményen dolgozik majd, hogy javítani lehessen az autón. Amennyire tudok, igyekszem majd részt venni mindenben, amit tesz.”

    „Persze én is szeretnék jól szerepelni, de azt hiszem a (daytonai) versenyzésnél is jobb lehetőség az, hogy tanulhatok Fernandotól. Semmiképp nem akarom elpazarolni ezt a lehetőséget. Ugyanakkor szeretném bebizonyítani, hogy tudok versenyezni ellene, különösen a kvalifikáción.”

    „Daytona csapatjáték, így megosztjuk majd az autót és együtt dolgozunk. De szerintem azért lesz egy kis verseny, hogy ki végez jobb munkát, az edzésen és a kvalifikáción.”

  • Newey szerint több kutatás kellett volna a Halo bevezetése előtt

    Newey szerint több kutatás kellett volna a Halo bevezetése előtt

    Az F1 egyik legelismertebb tervezője, Adrian Newey úgy véli, több kutatást kellett volna végezni a Halo kapcsán, mielőtt azt bevezetik a sportban.

    Newey abszolút támogatja a biztonság fokozását a Forma-1-ben, a Halo 2018-as bevezetésével azonban nem ért egyet.

    „El kell ismernem, hogy vegyesek az érzéseim a Haloról.” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Egyrészt úgy érzem, hogy minden, ami biztonságosabbá teszi az autókat, az jó dolog. Amikor valaki tényleg súlyosan megsérül, vagy meghal, az rettenetes. Ott voltam Justin Wilson temetésén három éve, és szörnyű volt látni a családja arcán a szomorúságot. Szóval ha ez segít biztonságosabbá tenni az autókat, akkor támogatom.”

    „A mérnök énem azonban úgy látja, hogy ez egy béna és ronda megoldás, és az ember úgy érzi, hogy ennél valami jobbat kellene kitalálni.”

    „Szerintem több kutatásra lenne szükség. Talán egyfajta kupola vizuálisan jobban nézne ki, de akkor az már zárt-fülkés versenyzés.”

    „Ami azonban fontos, hogy bármi, ami megjelenik a Forma-1-ben, annak elérhetőnek kell lennie az alacsonyabb szériákban is, elvégre miért is érne kevesebbet egy Formula Ford versenyző élete egy F1-esénél? Olyan megoldás kell, amit végig lehet vinni (minden formula szérián), de az nem kérdés, hogy ez ronda. A szépérzékemet sérti.”

  • Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy az idő előtti váltás a Renaulthoz már kifizetődő volt számára, és jobb alapokkal indulhat neki a 2018-as szezonnak. Az ifjú Sainz eredetileg év végéig a Toro Rossoval maradt volna, de 2018-ra kölcsönadták a francia gyári csapathoz, egy több csapatot is érintő motorcsere program után. A spanyol így végül hamarabb került a Renaulthoz Jolyon Palmer helyére, és négy versenyt is már ezen új környezetben teljesített. Szerinte eredményes volt a váltása a gyári alakulathoz, hiszen azonnal pontokkal mutatkozott be az Amerikai Nagydíjon, és ilyen formán egyből látható volt, hogy ez a lépés mindkét félnek gyümölcsöző volt:

    „Ha valaki március elején azt mondta volna, hogy ilyen szezonom lesz, nagyon örültem volna neki. Előre akartam mindenképp lépni a 2017-es szezonomat követően, de ez a lehetőség már négy futammal hamarább megérkezett, mint azt vártam. Azzal a csapattal versenyezni négy versennyel előbb a kelleténél,​ akikkel 2018-ban is fogok, mindenképpen kihívás, és rengeteg munkát igényel. Sok eredmény már ezen időszak alatt is látható, amiből profitálni fogunk, főleg a jövőben.”

    Sainz tehát kifejezetten elégedett a 2017-es teljesítményével, hiszen kilencedik lett a bajnoki összetettben, és volt egy negyedik helyezése is, amelyek egyben az utolsó pontjai voltak Toro Rossósként:

    „Azt hiszem, hogy amikor ott volt a lehetőség hogy megmutassam magamat, amikor benne volt, hogy sok pontot szerezzek, akkor meg is szereztem ezeket a pontokat. Ennek köszönhető, hogy kilencedik lettem a bajnokságban. Még olyan helyzetben is, amikor nehéz volt pontokat szerezni akár a Toro Rosso, akár a Renault autójával, ha ott volt a lehetőség, akkor megragadtuk azt. Ezért lett sok pontom, így büszke lehetek magamra, bárhol is voltam épp.”

  • A Toro Rosso szenved a Honda motor beépítésével

    A Toro Rosso szenved a Honda motor beépítésével

    Kemény feladat elé állította a Toro Rossót a Honda, hogy belepasszoljon az erőforrásuk a 2018-as autójukba. A Red Bull junior csapatának a versenygépét eredetileg még a Renault motorja köré tervezték, aztán jött az üzlet a McLarennel, és a franciák leléptek a wokingiakhoz.

    James Key, aki a technikai részleget irányítja a Toro Rossónál elárulta a Speed Weeknek, hogy a Honda motorja alapvetően különböző:
    „Ez egy nagyon kicsi egység, de teljesen más az architektúrája a Renault motorjához képest. Rengeteget kell majd dolgoznunk azon, hogy be tudjuk építeni.”

    Key azt is elárulta, hogy a Toro Rosso nem kezdheti újra a tervrajzoktól kezdve az immáron Honda motoros 2018-as versenygépük tervezését, mivel az autó aerodinamikai paramétereitől már nem tudnak eltérni, gyakorlatilag azok kőbe lettek vésve már korábban.