Címke: Forma-1

  • 2020-ig marad a német RTL-en a Forma-1

    2020-ig marad a német RTL-en a Forma-1

    Újabb három évre nyerte el a német kereskedelmi tévé a jogokat, hogy a teljes versenyhétvégét közvetíthessék. Továbbra is szabadon és ingyenesen fogható, és az RTL ezzel a lépéssel nem csak azt érte el, hogy a királykategória új vezetése alatt is partnerei maradnak a Forma-1-nek. A csatorna azt a trendet is megfordította, hogy a komolyan számító sportjogok a fizetős adókon kössenek ki. Így tehát a komoly nézőszámmal bíró német motorsport rajongók továbbra is díjmentesen és élőben nézhetik majd a kedvenc sportjukat. 1991 óta, tehát 26 éve követhetőek a versenyek ilyen formában. Németországban nincs még egy olyan versenysorozat, ami ilyen hosszú ideje van egy adott csatornánál, mint a Forma-1 a német RTL-en.

    A jelenlegi szerződés 2015-ben köttetett, még Bernie Ecclestonenal, és az idei év végéig tartott. 2017-től már a Liberty Media irányít, és tévés jogok felügyeletét is teljesen átvették, az elmúlt hónapok egyeztetései meg arról szóltak, hogy milyen formában lesznek láthatóak a királykategória futamai ​a német közönségnek: késleltetve, vagy részben esetleg fizetős csatornákon, ahogy az Nagy-Britanniában is egy ideje bevett szokás. Ezeknek a spekulációknak vet most véget Frank Hoffmann, RTL főnök:
    „Nagyon boldog vagyok, hogy ingyenesen elérhető kereskedelmi tévéként egy kemény piacon sikerült az egyik leglátványosabb sportot magunknál tartani. A hosszú közös sikeres történetet tovább akarjuk vinni, hiszen izgalmas jövőképe van a Forma-1-nek. Az új tulajdonosok egy új útra léptek, és a tapasztalatunkkal, a tudásunkkal és a nagy befektetési erőnkkel segíteni fogunk. Az RTL is akarta tovább az F1-et, és a Forma-1 is akarta az RTL-t. A nyertesei ennek a partnerkapcsolatnak a nézők. Továbbra is ingyen nézhetik a nagyszerű motorsport eseményt, és a hozzá kapcsolódó elhivatott közvetítéseket.”

    Már 1984 és 1988 között is az RTL teljes hosszában mutatott Forma-1-es versenyeket. Egy kisebb szünet után, 1991 július 7-én, a Francia Nagydíjjal tért vissza a csatornára a királykategória. Azóta töretlenül ők adják a Forma-1-et Németországban.

  • Napi retró: Mikor Haddaway meglátogatta Hamiltont a GP2 paddockban

    Napi retró: Mikor Haddaway meglátogatta Hamiltont a GP2 paddockban

    Közel 12 éves már az alábbi fotó, melyen a még GP2-ben versenyző Lewis Hamilton látható édesapjával, Anthonyval, valamint az énekes Haddaway-jel.

    Lewis Hamilton, Haddaway
    Fotó: Andrew Ferraro/GP2 Series Media Service
  • Hamilton Adele-t játszott Olaszországban

    Hamilton Adele-t játszott Olaszországban

    Közismert, hogy Lewis Hamilton egyik nagy szerelme a zene, és ő maga is igencsak muzikális, többféle hangszeren is tud játszani.

    Hogy miként megy neki a zenélés, azt a minap egy olasz tévéműsorban is megmutatta: Adele „Someone like you” című számát adta elő zongorán.

    „A zene mindig is a szenvedélyem volt, egészen kicsi korom óta.” – mondta a Mercedes versenyzője. „Tizenhárom éves koromban kezdtem gitározni, teljesen autodidakta módon.”

    Most azonban zongoratudását mutatta meg:

  • Alguersuari: Alonso akár nyolcszoros bajnok is lehetne

    Alguersuari: Alonso akár nyolcszoros bajnok is lehetne

    A spanyol közszereplő szerint, amennyiben Fernando Alonso még szeretne komolyabb eredményeket elérni a Forma-1-ben, sürgősen változtatnia kell a hozzáállásán.

    Vitathatatlan, hogy Alonso karrierje folyamán három hatalmas hibát is elkövetett: az egyiket, amikor otthagyta a McLarent 2007-ben, a másikat, amikor elvált a Ferraritól 2014-ben, a harmadikat pedig, mikor becsatlakozott a bukásra ítélt McLaren-Honda projektbe.

    „Bár kétszeres világbajnok, tehetsége alapján azonban sokkal több van benne.” – mondta Jaime Alguersuari, az egykori Toro Rosso versenyző édesapja a barcelonai Dario Arának. „Egy idő után biztos úgy gondolta, hogy ő a Forma-1 maga.”

    „Fernando mindig a saját feje után ment, amikor pedig tévedett, bűnbakokat keresett ahelyett, hogy magába szállt volna.” – teszi hozzá a Renault világsorozat korábbi promótere. „A kérdés adott: megváltozik-e valaha?”

  • Ericsson elmondta, mi az oka gyenge szereplésének

    Ericsson elmondta, mi az oka gyenge szereplésének

    Sokak kritizálják Marcus Ericsson teljesítményét, mely elmaradt csapattársáétól, Pascal Wehrleinétől, mégis a svéd versenyző maradhat a Saubernél 2018-ra. Mindemellett Ericsson az egyetlen versenyző a 2017-es szezonban, aki minden versenyen részt vett, mégsem tudott szerezni egyetlen pontot sem. Negyedik F1-es szezonját töltötte idén, de mindössze 2015-ben tudott 9 pontot szerezni, a többi évben nullázott.

    A svéd versenyző azonban igyekszik megvédeni magát.

    „Továbbra is úgy érzem, hogy fejlődtem, mint versenyző és egyre jobb lettem.” – mondta Ericsson F1-es karrierjéről. „Az első évem Kamuival (Kobayashi) nagyon kemény volt (még a Caterhamnél), akkoriban már sok tapasztalattal bírt és nagyon jó versenyző volt.”

    „Szerintem Pascal is szuper tehetséges versenyző, és jó csapattársam volt. Jól jött számomra a felhajtás, ami körülötte volt, mint Mercedes junior versenyző, jó mérce volt. Ha megnézzük az idei statisztikákat, kiátlagoljuk a csapattársakat, akkor szerintem a mi párosunk volt a legközelebb egymáshoz a kvalifikációk és versenyek tekintetében.”

    „Az egyetlen probléma az volt, hogy javarészt a mezőny végén voltunk és nem pontokért csatáztunk, ezért nem szereztem egy pontot sem, és ehhez képest nagy különbségnek tűnik az ő öt pontja. De ha az ember jobban megnézi a számokat, látja, hogy nagyon közel voltunk egymáshoz.”

    „Szerintem az a probléma, hogy ha az ember olyan csapatnál versenyez, ami a mezőny végén van, akkor nehéz jó benyomást tenni.”

    „A szezon közepén eléggé le voltunk maradva mindenkitől, és még ha sikerült is jobban kvalifikálnom, mint Pascal, az még mindig az utolsó két helyet jelentette számunkra. Így senkinek nem tűnik fel, hogy jó hétvégém volt-e, vagy sem.”

    „Olyan autóra van szükségem, mely rendszeresen a top 10-ben tud végezni, és akkor meg tudom mutatni a képességeimet, hogy készen állok. Keményen dolgoztam az elmúlt években, így erre van szükségem a következő lépéshez.”

    Hogy 2018-ban nagyobbat tud-e villantani Ericsson, majd elválik. Mindenesetre az Alfa Romeóval társuló Sauber csapat nagyon bizakodó, terveik szerint nagyot tud majd előrelépni a csapat. Ez azonban még nem lesz elég, Ericssonnak új csapattársát, az F2-es bajnok Charles Leclercet is le kell majd győznie.

  • Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Räikkönen még mindig éhes a sikerre

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy még mindig nagyon motiválja őt a siker a Forma-1-ben, és ha úgy érezné, hogy ha már nem lenne képes győzelmekre, akkor nem lenne már tagja a mezőnynek.

    A finn pilóta idén a negyedik helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy a csapattársához képest több mint száz ponttal szerzett kevesebbet.

    A három nagy csapat pilótái közül ő az egyetlen, aki idén nem tudott futamot nyerni. Legutolsó nagydíj sikere egyébként a 2013-as ausztrál siker volt, még a Lotusszal.

    Idén kétszer végzett a második helyen, és négyszer pedig a harmadikon.

    Räikkönen úgy érzi, hogy csak apró dolgokon múlt, hogy idén lemaradt a futamgyőzelemről.

    „Néhány hétvégén nagyon közel voltak egymáshoz az autók. Ilyenkor apró dolgokon múlik a siker. Gyorsabbnak kell lennünk, sokkal többször kell a legjobbnak lennünk. Ha ez könnyű lenne, akkor mindenki nyerni tudna. Sok apró dolog van, ami mindent befolyásol.”

    „Nem lennék itt jövőre, ha nem lennék éhes a sikerre. Amíg megvan az éhségem a sikerre addig tudom a legjobbamat nyújtani.” – tette hozzá 2007 bajnoka.

    Sokan arra számítottak, hogy a 2017 végén lejáró szerződése miatt visszavonul a Forma-1-től, de a szerződését egy évvel meghosszabbította a csapata. Räikkönen sokkal jobb szezonkezdetet szeretne, mint idén, ugyanis az első három futamon nem tudott dobogóra sem állni, miközben csapattársa kétszer is győzedelmeskedni tudott.

    „Lassan kezdtük az évet. Aztán feljavultunk, de jött a sok kiesés, ami miatt sosem lehettünk ott, ahol lennünk kellett volna. Nem a legjobb idénykezdet volt. Voltak jó pillanataink, de nem az volt, amit szerettünk volna elérni a szezon egészét tekintve.”

    „Össze kell raknunk a dolgokat az első futamra. A tempónk meg van, de ha nem állnak össze tökéletesen a dolgok, akkor sok pontot fogunk veszíteni. Azért vagyok itt, hogy világbajnokságot nyerjek. Ezért nem volt ideális ez az év, de így alakult, együtt tudok ezzel élni, de nem ezért vagyok itt.” – tette hozzá a finn.

     

  • Napi retró: Romain Grosjean közel 10 éve

    Napi retró: Romain Grosjean közel 10 éve

    Romain Grosjean 2008-ban, GP2-es karrierjének kezdete előtt, 21 évesen.

    Romain Grosjean
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service
  • 1000 lóerő felé tart a Mercedes

    1000 lóerő felé tart a Mercedes

    A Mercedes már közel jár ahhoz, hogy F1-es erőforrásából 1000 lóerőt préseljen ki, állítja a motorrészleg főnöke, Andy Cowell.

    Tavaly már túllépték a 900 lóerőt, Cowel szerint pedig már az 1000 felé közelítenek.

    „Közel járunk.” – mondta Cowell a Motorsport.com-nak. „Biztos vagyok benne, hogy egy adott ponton sikerülni fog.”

    Úgy tartják Mercedes M08 EQ Power+ erőforrása a valaha volt leghatékonyabb erőforrás, köszönhetően a termikus hatásfok javulásának.

    A Mercedes első turbó hibridje 2014-ben 44%-os hatásfokkal bír, de már közelítenek az 50% felé.

  • Hamilton „üzent” Michael Schumachernek

    Hamilton „üzent” Michael Schumachernek

    Lewis Hamitlon a napokban azt nyilatkozta, hogy nem nagyon lát esélyt arra, hogy beérje Michael Schumacher hét bajnoki címes rekordját. A pole pozíciók számát illetően azonban már le is előzte a német legendát.

    Hamilton a közösségi oldalakon „üzent” most Schuminak, akiről 2013-as síbalesete óta nem sokat tudni.

    „Michael, nagyon sokat jelent számomra, hogy beértem a pole pozíciós rekordodat idén, Belgiumban, igazi megtiszteltetés volt. Mindig imádkozom érted és a családodért. #KeepFightingMichael #Legend” – írta Instagramon.

    https://www.instagram.com/p/Bcz3WiJlnHZ/?taken-by=lewishamilton

    Az üzenet oka feltehetően az volt, hogy a napokban ünnepelte egyéves születésnapját a Keep Fighting alapítvány.

    „Az első évfordulóját ünnepli a Keep Fighting kezdeményezés, ami már regisztrált adománygyűjtő.” – írta Instagramon Mick Schumacher, Michael fia. „Sok köszönet mindenkinek, aki támogat minket, akik bátorítanak más embereket, hogy sose adják fel. Évek óta kapja a családunk a pozitív energiát az emberektől, akiket az édesapám inspirált. Szeretnénk egy az energiát olyan erővé alakítani, mely olyan területeket segít, amelyeket apám mindig támogatott.”

    https://www.instagram.com/p/BczrbYUDdJL/?taken-by=keepfighting

  • Schumacher az ötödik a Forbes listáján

    Schumacher az ötödik a Forbes listáján

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher az ötödik helyen szerepel a történelem legjobban fizetett sportolóinak listáján, 1 milliárd dolláros bevétellel. Ő az egyetlen német a top 10-ben.

    Mindez a neves Forbes listájából derül ki, mely a rangsort az egyének bére, reklámbevételei, vagyontárgyai, pénzdíjíai és bónuszai összegéből generálja ki.

    A lista élén Michael Jordan szerepel, 1,85 milliárd dollárral. Rajta kívül Tiger Woods, Arnold Palmer (2016-ban elhunyt) és Jack Nicklaus szerepel még Schumi előtt.