A Virgin alapító Richard Branson nem kevesebbet állít, minthogy a Formula E tíz éven belül leváltja a Forma-1-et a motorsportok éléről, ha nem változtatnak azon. A Formula E tiszta hajtást biztosít, és komoly növekedés várható a szériában már a közeljövőben. A milliárdos a South China Morning Postnak nyilatkozott:
„A Formula E nagyon izgalmas. A sorozat pokolian gyorsan növekszik, és mindegyik szezon tartogat meglepetéseket. Ha ez így folytatódik tovább, sé nem változtat a királykategória, akkor a formula E az elkövetkezendő tíz évben megelőzi a Forma-1-et.”
A Formula E kifejezetten környezetbarát, és Branson reméli is, hogy pont emiatt formabontó a dolog, és szerinte a klímaváltozás miatt is komolyabban veszik már az emberek:
„Meg kell szabadulnunk a mocskos autóktól, és Formula E ebben az élharcos. Abban a helyzetben vagyunk, hogy az embereket inspiráljuk. Akár a motorsport rajongókat, de még a kormányokat is, akik ki kell hogy vegyék a részüket a klímánk megmentése érdekében.”
A Formula E gyakran megkapja azon jelzőket, hogy „unalmas” és „lassú”. Branson szerint pedig „menő”, „tartós” és rengeteget lehet velük mókázni. A Formula E-ben fontos tényező a világ klímájának a tudatos kímélése. A kaliforniai tűz, illetve a hurrikánok is mind a klímaváltozásnak tudhatóak be. A Formula E a jövőben komoly szerepet vállalhat abban, hogy az emberek gondolkodásmódját átalakítsa, így akár kormányzatokét is, véli Branson:
„A Formula E szórakoztató, ugyanakkor jó célt szolgál. Ez egy jó kombináció. Néha nyerünk, néha veszítünk egy pályán. Minél több város ismeri fel a pozitív hatását a formula E-nek, annál jobb lesz.”
(MTI) – Jánvári Zsolt, a Williams magyar technikusa jól érzi magát Forma-1-es csapatánál, és egyelőre nem gondolkodik azon, hogy a ranglétrán feljebb lépve erősebb csapathoz szerződjön.
„A paddockban gyakorlatilag már majdnem mindenki mindenhol dolgozott” – mondta Jánvári kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Hozzátette, a pilótákhoz hasonlóan a technikusok között is rendszeres a csapatok közötti mozgás, csak az ő esetükben közel sem akkora a hírverés.
„Van lehetőség feljebb lépni, de az odáig vezető utat is ugyanúgy végig kell járni” – hangsúlyozta a szakember, aki kiemelte: vannak csapatok, ahol elsősorban újoncokat foglalkoztatnak, így ugródeszkát jelentenek nekik.
„Valószínűleg ez lesz az én esetemben is, de egyelőre nagyon jól érzem magam a helyemen, a váltás még a jövő zenéje” – árulta el Jánvári. Elmondta: nagy adag alázat kell ahhoz, hogy valaki megragadjon a Forma-1-ben, továbbá az, hogy folyamatosan tanuljon, képezze magát.
A Williams elektronikai részlegéhez tartozó Jánvári az első olyan szezonját töltötte a Forma-1-ben, amikor minden futamon a helyszínen is dolgozott, idén elsősorban Felipe Massa autóját felügyelte.
„Nagyon megszervezett rohanás az egész történet” – közölte a háttérről Jánvári, aki elmondása szerint „hosszú, fárasztó” szezonon van túl, melynek így is élvezte minden pillanatát.
A Williams idén az ötödik helyen végzett a csapatok versenyében, pilótái közül a brazil Felipe Massa utolsó szezonjában a tizedik, míg a kanadai Lance Stroll a tizenegyedik helyen zárt.
Az egyik leginkább kihasznált pálya lett az évek alatt a Hungaroring. Annyira már az sem meglepő, ha junior szériák, vagy egyenesen a királykategória tartja nálunk a szezonközi tesztjét, és ez tényleg annak köszönhető, hogy legendásan ügyesek a pályabíróink, az irányítás, és a szervezés. Azt is érdemes tudni, hogy ezt a tudásbázist nem csak feltétlenül Mogyoródon kamatoztatják, hiszen a promóteri szerepet betöltő Ostermann több rendezvény szervezésében is segédkezik Budapest belvárosában, elég csak a Nagy Futamra, vagy a Red Bull Air Racere gondolni.
Ugyan még némi bizonytalanság van a konkrét menetrendet illetően, de már kitölthetitek a frissen megkapott 2018-as asztali naptáraitokat. Ebben az összeállításban a komoly nemzetközi versenyeket szedtük össze időrend szerint, így kérjük ebben ne keressétek a CEZ, OB futamok, Mikulás és Szilveszter ralik időpontjait!
2018. április 28-29. FIA WTCR Az egyesített WTCC + TCR International series jogutódja még szép, hogy nem hagyja ki azt a magas labdát, hogy mindkét széria évek óta tele volt sikeres magyarokkal, elég csak Michelisz Norbertre, a Zengő Motorsportra, a M1RA-ra vagy Tassi Attilára gondolni, hogy másokat most ne is említsünk. Ez az időpont is még csak egy előzetes tervezetből van, amolyan félhivatalos. A magyarokat illetően pedig jelenleg teljes a bizonytalanság, még az eddig gyári Honda alkalmazásban álló Michelisz esetében is.
2018. május 1. Nagy Futam
Mivel keddre esik majd a munka ünnepe, ezért a Forma-1-es versenyzők sem élhetnek majd azzal a kifogással, hogy nem érnek rá, mert versenyhétvége van. Ez azért jó hír, mert újra sanszos, hogy a top csapatokból erre jár valaki. 2017-ben Valtteri Bottas és Daniel Riciardo tette tiszteletét, népes további más szériákban versenyző külföldi és magyar pilóták mellett. Azt, hogy ezúttal konkrétan Budapest belvárosának mely részén, kik és mivel szerepelnek majd, arra még bőven várnunk kell.
2018. május TCR Academy Endurance
Erről sem lehet tudni még sokat, azon kívül, hogy 6 órás futam tervezett, TCR autókkal. Az érdekessége az lehet leginkább majd, hogy akár egzotikusabb, és a WTCR-ben sem látott járgányok is indulhatnak itt akár, hiszen ideális teszt terep egy ilyen verseny bármelyik gyártónak, akik persze azonnal elhatárolódhatnak attól, ha rájuk olvassuk, hogy komolyan be akarnak szállni a TCR vérkeringésébe. Igen, nincs még pontos dátum!
2018. június 1-3. DTM + FIA Formula 3 European Championship Rendszeres vendég Magyarországon most már a német túraautó bajnokság, és már csak azért is érdemes kilátogatni, mert Mercedeseket utoljára láthatunk majd a mezőnyben, mivel a német cég úgy döntött, hogy a jövőben inkább beszállnak a Formula E-be, és arra koncentrálnak. Másrészt a feltörekvő és Forma-1-be vágyó ifjúsággal is itt lehet találkozni majd, olyanokkal, mint Habsburg Ferdinánd, vagy Mick Schumacher.
2018. június 15-17. FIA ETRC, FR 2.0 NEC
A kamionos Európa-bajnokság jövőre 2 hónappal az eddig megszokotthoz képest korábban látogat Magyarországra, de addigra Kiss Norbi és a Tankpool24 már egy versenyhétvégén túl lesz, hiszen a szezonja Misanóban kezdődik majd. Az is változás, hogy betétfutamként a nagy túraautók és inkább gentleman vezetőik helyett fiatalok lepik el majd a pályát, a 2 literes formaautóikkal.
2018. június 23. Red Bull Air Race
Ez lesz az a nap, amikor ellepi a Facebook folyamodat a folyamatos nyivákolás, hogy miért kell ezt ide, miért a belvárosba. Vitán felül továbbra is a repülős sorozat legszebb és legérdekesebb helyszíne a budapesti, akinek nem tetszik, menjen nyaralni!
2018. július 7-8. TCR Europe + GT Open + Euroformula Open Újabb olyan TCR széria érkezik majd hazánkba, amelyen számítani lehet akár fokozottabb mennyiségben is magyar indulókra. Mindemellett még GT autók, illetve formaautók is indulnak. Utóbbiba szeretnének évek óta eljutni magyar pilóták is, hátha 2018-ban ez is sikerül!
2018. július 27-29. Forma-1 Magyar Nagydíj + Formula 2 + GP3 + Porsche szuperkupa Az év motorsportos eseménye, rengeteg külföldivel, és főleg lengyel drukkerrel, főleg ha végre a Williams leigazolja Robert Kubicát. Az is könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi retro állapotában utoljára lehet majd látni az épületegyüttest illetve a nézőteret, mert egy ideje aktuális már a felújítása, és ennek akár 2018 végén érdemben is nekiláthatnak.
2018. augusztus 31-szeptember 2. Blancpain GT Series Sprint +Eurocup Formula Renault 2.0
Az utóbbi két évben a kamionosok betétfutamai voltak, most előléptek főszereplővé a dögös drága luxus sportautók. A tervek szerint melléjük is érkeznek még fiatal formaautósok, így ez a rendezvény is remek program lehet még az iskolakezdés előtt.
2018. szeptember 28-30. „Hungaroring Classic”
Nem véletlen az idézőjel, nevezzük a dolgot a jelenlegi formájában munkacímnek. Ami biztos, hogy újra veteránautók lepik el majd a mogyoródi aszfaltcsíkot, és a jelzett időpontban. A rendezvény neve még változhat, és akár talán picit a koncepciója is, de erről majd biztosan időben hírt ad Szalay Balázs és csapata, akik szervezik majd a rendezvényt. 2017-ben az egyik legjobban szervezett esemény volt a Hungaroring Classic, mi nagyon várjuk már, hogy jövőre mit találnak ki!
A listát végignézve egy gondolat bánt csak minket: lehet lenne értelme szezonbérletet csinálni a Hungaroring klubtagoknak ennyi rendezvény mellett. Az ötlet koránt sem elrugaszkodott: a Red Bull Ring kínál ilyet 2018-ra, két verzióban is, a prémium 700 euró, a sima 200 euróba kerül. Ott ezekért az összegekért a Forma-1 mellett a MotoGP, a DTM, az ADAC GT Masters, az European Le Mans Series, és a Histo Cup versenyeire amúgy is kilátogatni szándékozók örülhetnek egy ilyen kedvezményes konstrukciónak. Mindkét esetben biztosított egy hely a tribünön, illetve parkolóhely is, de csak a drágább bérletnél.
A Renault Sport F1 vezére, Cyril Abiteboul is támogatja azt, hogy a csapata teszt és tartalékpilótája, Szergej Szirotkin kapja meg a Williams versenyülését 2018-ban. A fiatal orosz lehet jelenleg pole pozícióban a jövő évi rajtrács utolsó szabad versenyülésére. Állítólag gyorsabb is volt, mint Robert Kubica a közös tesztjükön, és több pénzt is vinne a csapathoz.
Abiteboul szerint a 22 éves pilóta jó csapattársa lehetne Lance Strollnak, mivel a Renaultnál végzett munkája is mély benyomást tett rá. Ezt el is mondta a motorsport.com-nak:
„Mindig is nagyon elégedettek voltunk Szergejjel. Jó a sebessége, lojális a csapathoz, koncentrált a munkában. Megérdemelné, hogy kapjon egy lehetőséget a Forma-1-ben. Nehéz megmondanom azt, hogy mennyire lenne erős egy F1-es autóban a csapattársa ellen, de egyértelmű, hogy meg kellene adni neki az esélyt.”
Szirotkin hatszor vett részt szabadedzésen a Renaultval az elmúlt két évben, és két tesztnapot is eltölthetett velük. Abiteboul szerint a csapata jó 2017-es fejlődésében is komoly szerepe volt Szirotkin visszajelzéseinek, amiket akár Enstoneban végzett a szimulátorban, vagy egy versenypályán. Erről így nyilatkozott:
„A technikai jellegű visszajelzései mindig is nagy segítség volt. Ez igazán meglepő, ha figyelembe vesszük azt, hogy kevés tapasztalata van Forma-1-es autókkal. Meg tudja mutatni, hogy van sebessége, és azt is, hogy nagyon is érti egy autó működését.”
Sajnos Szirotkin pénteki szabadedzései is az autó technikai problémai miatt olykor meghiúsultak:
„Nem mindig volt szerencséje! Azt hiszem, hogy két vagy három alkalommal is az első szabadedzésen ahol szerepelhetett volna a csapattal, voltak gondjaink az autóval, függetlenül az ő személyétől.”
Reménykedett benne, hogy lesz a Renaultnál is lehetősége versenyezni 2018-ban, aztán a csapat végül Carlos Sainzot választotta, akit a Toro Rosso kölcsön adott, egy évre. Az egyetlen elérhető szabad versenyülés így már csak a Williamsnél van.
A britek januárra halasztották a bejelentésüket. Szirotkin elviekben a fő várományosa az ülésnek, mellette Kubica, Danyiil Kvjat, Paul di Resta és Pascal Wehrlein még azok, akik szóra jöhetnek. Abiteboul így látja ezt:
„Ha őt választja a Williams, az a mi közös munkánknak is köszönhető lesz. Vannak jó képességei, jó a sebessége, de a modern Forma-1-ben ezek nem jönnek ingyen. Ez annak is az eredménye, ha egy csapat erőfeszítéseket tesz egy pilóta érdekében. Azt hiszem, hogy sok kilométert tett meg a jelenlegi és korábbi autónkkal is, és ma már egy más versenyző lett, mint volt egy éve…”
A Ferrari legújabb Forma-1-es alkotása át is ment a FIA frontális tesztjén pénteken, és ez az első 2018-as versenyautó, amely ezt teljesíthette. Az autó 669-es kódnéven fut Maranellóban, és a FIA bázisán Milánó mellett Mattia Binotto irányítása mellett történt az inspekció, melynek a részét képezte egy korábbi kötelező statikus teszt is.
Az olaszok ezt a fázist két hónappal azelőtt érték el, minthogy bemutatnák az új autójukat február 22-én, így rengeteg idejük maradt még fejleszteni. Ahogy a riválisaiknak, a Ferrarinak is meg kell felelnie a meg kell felelniük az új technikai szabályzás kormányzásra és az első felfüggesztésre vonatkozó kitételeinek. Ez meg akarja akadályozni a csapatokat abban, hogy a kanyarokban az autó első része lejjebb kerülhessen. A Ferrari is egyike azon top csapatoknak, akiknek módosítaniuk kell az eredetileg tervezett geometrián, hogy minden kétséget kizárólag legálisnak minősítsék a felfüggesztésüket.
Az új autón Simone Resta főtervező csapata mellett Enrico Cardile dolgozik, fő aerodinamikusként.
1992. december 20-án a Forma-1 nagysága, Ayrton Senna tesztelt a Team Penske autójával, amit akkor Firebird International Raceway néven ismerhettünk, Phoenixben. Soha nem érkezett még a tengerentúli szériába ilyen neves versenyző, aki már a tesztjével ekkora vihart kavart.
Erről a történelmi mérföldkőről készített egy rövid dokumentumfilmet Marshall Pruett motorsport riporter és Travis Long, rendező. Pruett számtalan kulcsfigurával készített interjút a teszttel kapcsolatosan, köztük a csapatvezető Roger Penskevel, és olyan pilótákkal, mint Rick Mears és Paul Tracy. Nem maradhatott ki persze a brazil IndyCar különítmény sem, Helio Castroneves és Tony Kanaan sem, akik Senna nyomdokain haladtak. Ők mind visszaemlékeznek a nagy napra az alábbi 26 perces filmben.
Ismert tény, hogy Senna némileg zsarolta is az akkori csapatát a McLarent a Forma-1-ben ezzel a teszttel. Nigel Mansell frissen igazolt épp az IndyCarba, miután 1992-ben végre világbajnok lett a Forma-1-ben, és világraszóló esemény volt az, hogy leszerződött a Newman/Haas Racinghez. Senna ekkor már háromszoros világbajnokként pontosan tudta, hogy a ha már ő is lelépne az európai gyökerű FIA szériából az IndyCar kedvéért, az a FIA-nak és a rajongóinak világszerte sokkhatás lenne. Így végül a Marlboro, valamint honfitársa, a kétszeres F1 világbajnok Emerson Fittipaldi segítségével egy tesztet szerveztek neki. Senna azt az 1992-es Penske PC-21/Chevrolet vezethette, amivel Fittipaldi a szezonban négy győzelmet is aratott, míg a három napos teszten Emmo és Paul Tracy már a csapat 1993-as versenyautóját vették kezelésbe.
Senna Fittipaldival érkezett meg, bár különbözőképp emlékeznek már erre is: Penske szerint egy bérautó volt, Tracy szerint meg egy limuzin. Tracy mindenesetre 1991 és 1992-ben is vezetett már részben a csapatnak, aztán ’93-ban végül Mears helyére érkezett, miután ő visszavonult. A filmből azonban kiderül, hogy amikor volt Senna tesztje, akkor épp nem állt alkalmazásban. Tracy így emlékezik vissza:
„Volt egy ebédszünetünk, kiszedték az ülésemet, gyorsan berakták Sennáét ennyi idő alatt, és már be is ült. Akkor ezt nagyon menőnek gondoltam, sőt azt hittem, hogy nem lesz versenyzői ülésem jövőre.”
Fittipaldi 20 kört teljesített az autóval, és Penske úr szerint a legjobb körideje 49.7 másodperc volt. Senna aztán ment pár bemelegítő kört. Kérésére kicsit puhábbra állították a hátsó rugókat, és egyből ment is egy 49.09-et. Mears, négyszeres Indy 500 győztes pont 1992-ben vonult vissza, ennyit fűzött hozzá:
„Nem kellett sokáig várni arra, hogy megmutassa hogy micsoda versenyzővel van dolgunk.”
Ő mai napig a Team Penske alkalmazásában áll, mint vezetéstechnikai edző és megfigyelő, és Mears világosan emlékszik még arra, hogy mennyire élvezte Senna az Indy autó vezetését, főleg ha már az akkori technikailag is túlbonyolított Forma-1-es autókhoz képest nézzük.
„Ez volt az, aminek különösen örült, hogy újra vezetnie kellett egy autót. Ahogy fogalmazott: A Forma-1-es autókban már inkább számítógépek versenyeznek egymás ellen, mint pilóták. Ez nagyszerű, újra akarom vezetni!” – idézte fel Senna szavait Mears.
Senna tesztjének a híre hatalmas hullámokat gerjesztett hazájában, Brazíliában. Már ekkor nemzeti hős volt a versenyzésben elért eredményei, valamint a jótékonykodásai miatt. Castroneves, aki háromszoros Indy 500 győztes lett, szintén elismerte, hogy próbálta Senna vezetési stílusát és karakterét utánozni, miközben felnőtt. Akkor 17 éves volt, és pontosan tudja, hogy honfitársa tesztjének micsoda jelentősége volt az ő életében is:.
Kanaan akkor szintén 17 éves volt, eredetileg akkoriban szintén valami európai utánpótlás szériához akart csatlakozni, de aztán visszatért Észak-Amerikába, és előbb Indy Lights autóval versenyzett 1996-tól kezdve, majd már az IndyCarban találjuk. Kanaan is megerősíti azt, hogy Senna nem akart versenyezni is a tesztje után az IndyCarban, de ez az eset is segített neki abban, hogy olyan szerződést tudott kötni a Forma-1-re 1993-ban, ami azt jelentette, hogy versenyenként 1 millió dollárt fizettek neki.
Ezen kívül Kanaan hozzátette, hogy Fittipaldi miatt már kezdett reflektorfénybe kerülni az IndyCar is hazájukban Brazíliában, de Senna jelenléte egy teljesen új szintre helyezte az egészet: „Akkor ez az egész nagyon hitelessé tette az IndyCart, és már engem is az érdekelt, hogy ide kerülhessek. Ez (a teszt) csak megerősített engem ebben.”
Tracy aztán megtudta, hogy biztosított a versenyzése 1993-ban a Penskenél, és beindult a karrierje 1993-ban, amit rögtön öt győzelemmel hálált meg. És ezen sikeréhez is lehet köze annak, amit azon a napon tanult Sennától, amit így elevenít fel Tracy:
„Nagyon másmilyen volt a vezetési stílusa Emersonhoz és Rickhez képest. Nagy sebességgel ment bele a kanyarokba… és az én vezetési stílusom is megváltozott egy kicsit ezen teszt után. Megpróbáltam nagyobb gördülési sebességgel haladni, és a kanyarban is nagyobb volt a belépési sebességem. Ma már mindenki így vezet.”
Penske pontosan tudta, hogy ez a teszt csak egy alkalomra szólt. A csapata készen állt az 1993-as szezonra, és a versenyzői Fittipaldi és Tracy voltak. Tisztában volt azzal is, hogy Senna milyen céllal is vágott neki a tesztnek, és erről így beszélt:
„Senna épp elérhető volt, így próbáltunk valamit kitalálni. Soha nem volt azonban komolyabb tárgyalásunk. Előre tisztáztuk vele, hogy nem tudnánk neki versenyzői ülést biztosítani. Azt hiszem, hogy arra használt fel minket, hogy ezzel is hasson a McLarenes srácokra, és összerakjon egy olyan szerződést ami neki kedvező, és ezt megértettük. Emerson barátja volt, ő pedig kulcsfigurája volt a csapatunknak, a Marlboro egy szuper szponzor volt, és ha az volt az, amivel boldoggá tehettük a partnerünket, hogy Sennának lehetőséget biztosítsunk, akkor ezt örömmel tettük meg.”
Mears szentül hiszi, hogy Senna talán a karriere későbbi alakulása során csatlakozott volna az IndyCar mezőnyéhez, de erre már soha nem került sor. 1994 május elsején Senna Imolában meghalt egy balesetben a Forma-1-es versenyen.
A Penske csapat az 1992-es teszt évfordulójának a tiszteletére restaurálta és újra működőképes állapotúra hozta az eredeti autót. Figyelembe véve, hogy Senna, Fittipaldi és Mears is hajtotta, az autó mérhetetlen jelentősséggel bír, és ahogy a csapatvezető fogalmaz:
„Igazán különleges tehetségek ültek ebben az autóban. Különleges helye van az én életemben is, ez egy kulcsfontosságú történelmi versenyautó minden szempontból nézve.”
Bernie Ecclestone minden évben előállt egy egyedi karácsonyi képeslappal, és ezt a hagyományt úgy fest, az sem szakítja meg, hogy már nem ő áll az F1 élén. Az idein Chase Carey-t állítja ellentétbe önmagával.
A szöveg a következő:
„Chase mindent megtesz, hogy el ne bukjon, úton afelé, hogy hat versenyt rendezhessen az USA-ban.”
„Bernie ezt egy kis segítséggel érte el, a barátai által.”
Max Verstappen és Daniel Ricciardo karácsony alkalmából megajándékozták egymást. Hogy, hogy nem ugyanazt az ajándékot kapták: egy-egy szett „csodálatos” karácsonyi öltözetet.
Röhögésből nincs hiány az alábbi videóban, kiderül, hogy Max még könnyedén emlékszik a gyerekkori karácsonyokra, mivel az mindössze két éve volt; Ricciardo pedig szerencsés amiért Ausztráliában meleg van karácsonykor.
Az is kibukott, hogy Daniel nehezen érzelmezi az összetettebb mondatokat/találós kérdéseket, de van itt kajadobálás is, és Max megcsillantja zenei tudását szintetizátoron.
Biztosan mindenki ismeri azt a szokást iskolából, vagy munkahelyről, mikor mindenki neve egy kis cetlin bekerül egy kalapba, majd mindenki húz egy osztálytársat/kollégát, akit majd karácsonykor megajándékoz.
Valami ilyesmi történhetett a Forma-1-es mezőnyben is. Mindenki kapott valami karácsonyi meglepetést, és ki is kellett találniuk a versenyzőknek, hogy kitől kaphatták a meglepetést, ami olykor humoros, olykor viszont kifejezetten hasznos.
Lewis Hamilton manó jelmezt kapott kutyáinak, valamint egy csillogó kutyatálat. A feladó: Carlos Sainz volt.
Sainz I Love London feliratú cuccokat kapott és egy Muhammad Ali életéről szóló könyvet. Az ajándékozó pedig Kevin Magnussen volt. Sainz meg is lepődött, hogy a dán versenyző honnan tudta, hogy ő Londonban él és kedveli Alit…?
Magnussen egy Oroszországról szóló útikönyvet kapott, méghozzá Felipe Massától.
A másodjára visszavonult Massa „nagypapa papucsot” kapott, egy könyvet arról, hogy mivel ütheti el szabadidejét egy nyugdíjas, és egy pipát is kapott. A feladó Hamilton volt.
Brendon Hartley-nak nem volt nehéz kitalálnia, hogy kitől kapott meglepit, mivel az a Grosjean házaspár frissen megjelent szakácskönyve volt.
Grosjean őszintén örült a gofrisütőnek, amit kapott, és ebből persze azonnal rá is jött, hogy azt a belga Stoffel Vandoorne küldte neki.
A Stoffel maga is gofrisütőt kapott, bár elmondta, hogy ő jobban szereti a palacsintát, nem nagyon rajong a gofriért. A feladó egyébként Lance Stroll volt.
Stroll egy plüss majmot kapott, egy valódi banánnal a kezében, és arra is rögtön rájött, hogy Esteban Ocon küldte neki. A kanadai versenyző elmondta, hogy azért kaphatta ezt, mert a mérnökök mindig majmoknak hívják őket.
Ocon egy kötött Rózsaszín Párduc sapkát kapott Pascal Wehrleintől.
Wehrlein asztali hoki játékot kapott, és külön még elemeket is bele. A küldő Valtteri Bottas volt. Wehrlein felvetette, hogy majd akár játszhatnának is, a tét pedig akár a versenyzői szerződés is lehetne.
Bottas konzerv halat kapott, aminek elmondása szerint macskakaja szaga volt, de nem gond, mert van macskája. Ettől persze a felbontott hal nem élte volna túl a hazautat, így az a kukában landolt. A feladó: Max Verstappen.
Verstappen már azon nevetett, hogy ajándéka olyan csomagolópapírban volt, amin az ő feje van, míg Daniel Ricciardo abban reménykedett, hogy kaja van a csomagban.
A holland versenyző Fernando Alonsotól kapott egy sapkát, annak saját ruhamárkájától.
Ricciardo vágya teljesült, ugyanis olasz tésztát kapott, haverjától, Hartley-tól.
Alonso vicces hosszú szárú zoknit kapott, Ricciardotól.
Marcus Ericsson ajándéka egy „duty free” (vámmentes) feliratú nejlonszatyorba volt „csomagolva”. A csomagban egy doboz Biscotti (olasz sütemény) volt. Az ajándék küldője pedig Pierre Gasly volt.
Gasly egy viking fejfedőt kapott Ericssontól.
Sergio Perez egy Rózsaszín Párducos bögrét kapott és egy rózsaszín karórát.
Nico Hülkenberg egy rózsaszín svájcisapkát kapott Pereztől. Persze ez nem éppen Nico stílusa, így a sapka le is röppent a mélybe.
A szaknévsorból csak a Ferrari két versenyzője, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen maradt ki, nem tudni miért…
A Red Bull Racing tervezőmérnöke, Adrian Newey fejet hajtott Lewis Hamilton idei teljesítménye előtt. A Forma-1 egyik legsikeresebb mérnökeként Newey figyelemmel kíséri Hamilton pályafutását.
Lewis Hamilton idén a negyedik vb címét zsebelhette be a Forma-1-ben töltött 11 éve alatt, valamint az évek folyamán 62 alkalommal álhatott a dobogó tetejére, ezzel mindössze 29 győzelemmel elmaradva Michael Schumachertől.
Bár a számok nem hazudnak, Newey kiemelte Hamilton megbízhatóságát is. „Véleményem szerint Lewis karrierjének a kezdete tele volt hullámvölgyekkel” – mondta a Sky Sportsnak. „De az idei győzelméhez kétség sem fér, bámulatos teljesítmény, az eddigi legjobbja. Nem hibázott, ellenben tudta, mikor kell inkább elengedni a győzelmet, majd beérni pontszerző helyen, mintsem kiesni és nullázni.”