Címke: Forma-1

  • A 2018-as Williams sokkal agresszívabban néz ki Massa szerint

    A 2018-as Williams sokkal agresszívabban néz ki Massa szerint

    A brazil az elmúlt négy évben a Williamsnél versenyzett, 2014-ben még pódiumos helyezései is voltak, aztán az utóbbi két szezonban már az ötödik helyre csúsztak vissza a konstruktőrök bajnokságában. Az idei Williams lesz az első, ami már Paddy Lowe irányítása alatt készül, és Massa szerint a változások jól láthatóak lesznek:
    „Láttam az új autót a szélcsatornában, és annyi helyen más, hogy az már kifejezetten érdekes. Mindenki ezen dolgozik. Aztán lehet, hogy elmész az első versenyre, és mindenki mindenhol, mindent megváltoztatott az autón. Az autó mindenesetre sokkal agresszívabban néz ki. Teljesen más, és azt hiszem, hogy talán tudnak is majd fejlődni.”

    A Williams nem tudott versenyezni a Force Indiával a negyedik helyért a konstruktőrök bajnokságában, és várható az is, hogy 2018-ban a Renault és a McLaren is erősebb lehet, így Massa is úgy látja, idén komoly pozícióharc várható itt a csapatok között:
    „A Renault fejlődni fog. A McLaren is, így mindenképp fontosak lesznek a fejlesztések. Persze az is kérdés, hogy mire lesznek képesek a versenyzők, de azt hiszem, hogy a csapat egy jobb autót tud a rendelkezésükre bocsátani, mint amit eddig használhattunk.”

    Lowe szerint máris történt előrelépés a 2018-as autójukkal, de még rengeteg a dolog vele az első szezon előtti teszt kezdetéig, tehát február 26-ig:
    „Az embereink nagyon elfoglaltak az új autóval. Sok munka van vele, és kicsit meg is vagyunk csúszva. Nagyon keményen kell dolgoznunk az elkövetkezendő két hónapban. Ha azonban jól végezzük mindezt el, akkor nagyot lépünk előre majd a 2017-es autóhoz képest.”

  • Igaz lett a feltevés: Räikkönen könyv készül!

    Igaz lett a feltevés: Räikkönen könyv készül!

    Pár hónapja már beszámoltunk róla, hogy azt pletykálták az F1-es paddockban, hogy Kimi Räikkönen életrajzi könyve is készülőben van.

    Ez most bizonyossá is vált, köszönhetően a finn versenyző legújabb Instagram bejegyzésének. A finn egy videót tett közzé, melyen nappalijában könyve szerzőjével, Kari Hotakainennel tartózkodik, és a poszthoz a következő szöveget írta: „Elmondom majd nektek a saját történetemet”.

    Úgy fest tehát, hogy az autósport rajongók hamarosan újabb könyvvel bővíthetik könyvtárukat.

    https://www.instagram.com/p/BdkfFz6h-NA/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • Gyorsítani kell a biztonsági fejlesztések bevezetését

    Gyorsítani kell a biztonsági fejlesztések bevezetését

    Az FIA biztonsági tanácsadója, David Lapworth azt szorgalmazza, hogy gyorsabban hajtsák végre a biztonság fokozására szolgáló újítások bevezetését.

    A legújabb ilyen, a Halo az idei évtől lesz kötelező a Forma-1-ben és Formula 2-ben is. A döntés nagy port kavart a teljes motorsport közösségben.

    „Ha a Halohoz hasonló dolgokat be tudunk vezetni, főleg olyan frekventált területen, mint a Forma-1, az eredmény.” – mondta Lapworth az FIA Auto magazinjának. „Az csak segíthet, különféle területeken ténykedő embereket is bevonunk. Minél több ember hirdeti, és győzi meg a kételkedőket a technikáról és a munkáról, ami ebben benne van, annál jobb.”

    Lapworth szerint a biztonságot érintő fejlesztések bevetését fel kellene pörgetni.

    „Ha van egy terület, melyen fejlődünk, de tudunk még jobbak is lenni, jó lenne lecsökkenteni az ötlet csírája és a megvalósítás közti időintervallumot. És nem csak az F1 tekintetében, hanem minden területen.

    „Egyes dolgok – mint például a HANS, mely már 12 éve kötelező – esetében sokszor 10 év is eltelik, mire az első tesztelésektől eljutunk addig, hogy az beépüljön a motorsportba minden országban.”

  • Briatore szerint szégyenletes, hogy Kubica nem térhet vissza

    Briatore szerint szégyenletes, hogy Kubica nem térhet vissza

    Flavio Briatore szerint szégyen, hogy nem történik meg 2018-ban Robert Kubica szenzációs visszatérése.

    Egy Kubicához közelálló forrás szerint ugyanis a lengyel versenyző visszatéréséért tett erőfeszítések eredménytelenül végződtek. A Williams pedig minden bizonnyal orosz elnök támogatását élvező Szergej Szirotkint szerződteti majd le Lance Stroll mellé.

    „Nagyon sajnálom, hogy Kubicániak nem sikerült meggyőznie a Williamset.” – mondta Briatore a Speed Weeknek. „Beszéltem többször is Nico Rosberggel (aki Kubica menedzsereként is tevékenykedik), és tudom, hogy mindent megpróbált, de az orosznak óriási büdzséje van. 20 millióról (euró = több, mint 6 milliárd forint) beszélünk. Kubica 7-10 milliót (euró) tudna összegyűjteni.”

    Briatore azt is hozzáteszi, hogy a közönség így nagyon csalódott lesz.

    „Nagyon sajnálom. Ha Robert visszatérne az F1-be, az jelentős siker lenne a sportnak. Nagyon furcsának találom, hogy az F1 vezetése nem nyújtott neki segítő kezet.”

  • Nicholas Latifi lett a Force India teszt- és tartalékpilótája

    Nicholas Latifi lett a Force India teszt- és tartalékpilótája

    Az indiai istálló hivatalos honlapján jelentette be az új teszt- és tartalékpilótájának a személyét, aki nem más, mint az idei Forma-2-es bajnokság ötödik helyezettje Nicholas Latifi.

    A 22 éves kanadai pilóta egy futamot nyert meg és kilencszer állt dobogóra az elmúlt esztendőben. A Force Indiával a fiatal pilóták tesztjén valamint számos pénteki szabadedzésen fog pályára gurulni.

    „Nagyon izgatott vagyok emiatt a lehetőség miatt. A Sahara Force India konstans fejlődést mutatott az elmúlt években, és büszke vagyok, hogy ezen sikertörténet részese lehetek.” – mondta Latifi.

    A csapat tulajdonosa Vijay Mallya így kommentálta a bejelentést.

    „Nicholas egy erős F2-es szezon után csatlakozott hozzánk, és komoly erősítése a fejlesztési részlegünknek. A szimulátorban fog dolgozni, emellett pedig néhány szabadedzésen lehetőséget is fog kapni. Nagy tapasztalatunk van a fiatal pilóták beépítésében. Nicholas sokat fog nálunk tanulni, ami alatt beilleszkedik a csapathoz, és felkészül egy esetleges Forma-1-es bemutatkozásra is.”

  • Alonso béna politikus Piquet szerint

    Alonso béna politikus Piquet szerint

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Nelson Piquet szerint Fernando Alonso csak magának köszönheti azt, hogy az elmúlt évtizedben nem lett sikeres. 2006-ban Alonso még a sportág legfiatalabb kétszeres világbajnoka volt, de azóta nem tudott bajnoki címet szerezni sem a Renault, se a McLaren, se a Ferrari csapatával. A háromszoros világbajnok Piquet így látja a spanyol helyzetét:
    „Fernando Alonsonak lett volna lehetősége legalább öt világbajnoki címet szerezni, de a valóság az, hogy mindent elront ott, ahol épp van. Ő egy remek versenyző, de rengeteg problémát generál, és a végén az lesz, hogy elhagyja a csapatot.”

    A brazil nyilván tudja hogy miről beszél, hiszen 2008-ban ifjabb Nelson Alonso csapattársa volt, és a La Sexta tévécsatornán tovább feszegette a kérdéskört:
    „Nagyon rossz (sport) politikus csapaton belül. Amikor egy új csapathoz érkezel, először türelmesnek kell lenned, és együttműködőnek ahhoz, hogy később nyerhess velük. Ő azonban azonnal a legjobb kiszolgálást akarja, és ez nem célravezető.”

    A 65 éves Piquet válaszolt arra a kényes kérdésre is, hogy ki a jobb, Alonso, vagy az immáron négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, és ő így látja a párost:
    „Nem hinném, hogy Alonso a jobb. Azt hiszem, ugyanazon a szinten vannak.”

  • Helmut Marko: A rajongóké kell hogy legyen az utolsó szó motor téren

    Helmut Marko: A rajongóké kell hogy legyen az utolsó szó motor téren

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szimpatizál azzal, amit a motorszabályok módosításával kapcsolatban eddig lát, de ennek ellenére úgy véli, a rajongóké kellene, hogy legyen az utolsó szó,

    A 2021-től érvénybe lépő motorszabályok terveit nem régiben mutatta be Ross Brawn és csapata. Ez mondjuk a Ferrarinak és a Mercedesnek nem nagyon tetszik. Marko azonban úgy véli, hogy jó az irány.

    „Ez a megfelelő irány. Egyértelmű, hogy nem maradhat úgy, ahogy eddig volt.” – mondta Marko a Formula1.com-nak. „A szabályok túl bonyolultak. A rajongóknak királynak kéne lenniük (a témában), könnyen érteniük kellene, hogy mi történik, de a jelenlegi motorszabályok mellett ez lehetetlen.”

    A Red Bull motorszállítója, a Renault küszködik a megbízhatósági problémákkal, főleg az MGU-H kapcsán, míg ezen a területen a Mercedes elég profi lett. Így Marko szerint érthető, hogy a Mercedes tiltakozik az új szabályok ellen.

    „Természetesen értem Toto Wolff nézőpontját: ha elveszti az erőforrást, elveszti az előnyét, azért küzd ellene (az új szabályok ellen).” – mondja Marko.

    „Hogy mi lesz ennek a vége? Szerintem technikailag egyszerűbb erőforrásaink lesznek, kevésbé drágák, de hangosabbak. Errefelé tartunk.”

  • Smedley: Massa nyerhetett volna

    Smedley: Massa nyerhetett volna

    A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley úgy véli, hogy Felipe Massa nem is zárhatta volna le jobban a Forma-1-es karrierjét, mint hogy remek versenyeket futott Brazíliában és Abu Dhabiban.

    Smedley több, mint egy évtizeden át dolgozott együtt Massával, előbb a Ferrarinál, majd a Williamsnél, és barátoknak is mondhatják egymást.

    „Nézzék meg, hogy végzett (utolsó versenyein), abszolút jó eredményekkel.” – mondta Smedley az Autosportnak. „16 évet töltött ebben a paddockban, volt, hogy nagyon versenyképes szinten volt, és kis híján bajnoki címet is nyert, és annyira volt versenyképes, amennyire csak tudott azzal az autóval, amit adtak neki.”

    „Annak, hogy a csúcson hagyd abba ezt a játékot, nincs is jobb módja, mint hogy eredményt hozol a csapatnak, pontokat szerzel, futsz egy extra különleges kört a kvalifikáción.”

    „Ő egy népszerű fickó és ez az ő mércéje.”

    Smedley szerint 2017-ben Massa még sokkal több pontot szerezhetett volna, ha nincs a bakui kiesése, és egyéb problémák Spanyolországban és Oroszországban.

    „Minden ember tudja, hogy nyerhetett volna a bakui versenyen. Megnyerhettük volna a versenyt, ez az ő győzelme lett volna, és micsoda pillanat lett volna utolsó F1-e szezonjában! Nagyon a toppon volt azon a versenyen, megbízhatósági problémák jelentkeztek (az autón). Az autó miatt talán a felét elbuktuk azoknak a pontoknak, amiket megszerezhettünk volna.”

    „Hiányozni fog számomra a munkában, de ő a barátom. A feleségeink is barátok, a gyerekeink is barátok, olyan ő, mint egy testvér.” – mondta Smedley Massáról. „Ő része a családomnak, és én is az övének, és ez így is marad, nem változik semmi ezen a téren. De hogy a munkában nem lesz ott, az furcsa érzés. Az, hogy valakivel leüljek egy csésze teára, beszéljünk arról, hogy mennek a dolgok otthon, hogy kiürítsük a fejünket egy nagydíjhétvégén, úgy hiszem, hogy ez fog hiányozni.”

  • Egy német professzor szerint még jók Schumacher esélyei a felépülésre!

    Egy német professzor szerint még jók Schumacher esélyei a felépülésre!

    Michael Schumacher állapotáról hosszú ideje nem hallottunk hiteles információ. A legutóbbi tájékoztatások szerint svájci otthonában tartózkodik, ott egy külön orvosi gárda segíti rehabilitációját. A család biztonsági személyzete pedig gondoskodik arról, hogy senki ne jusson jogosulatlan információkhoz, vagy netán képekhez a versenyző legendáról. Noha van olyan is, akinek van képe Schumiról…

    „Az a munkánk, hogy kövessük az eseményeket.” – mondta egy fotós. „Van pár képünk róla, de úgy döntöttünk, hogy nem adjuk ezeket hozzá az adatbázisunkhoz. Ha közzéteszünk képeket egy ilyen állapotban lévő emberről, az csak árt a közlő hírnevének.”

    Egy elismert német neurológus szerint még mindig van ok az optimizmusra Schumacher állapotát illetően. Azt mondja, a rajongóknak nem szabad feladniuk a reményt, hogy hősük fokozatosan felépülhet.

    „Egy svéd tanulmány szerint a páciensek 30-40 százaléka négy éven belül visszanyerte a tudatát.” – mondta Mark Obermann professzor, az Asklepios-klinika Neurológiai Központjának igazgatója a Daily Expressnek.

    „Sokan vissza tudnak térni a való életbe, és láthatják, hogyan nőnek fel gyerekeik, unokáik.”

    „Azt feltételezi (a tanulmány), hogy a betegek jobban tudatuknál vannak, mint azt korábban lehetségesnek gondoltuk.”

  • Vettel sosem látta Schumachert dühösnek

    Vettel sosem látta Schumachert dühösnek

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher tegnap lett 49 éves. Ez alkalomból rajongók, versenyzők és csapatok egyaránt köszöntötték őt a közösségi oldalak, vagy a sajtó segítségével.

    Legtöbben azonban továbbra is annak örülnének leginkább, ha érkezne hiteles információ arról, hogy milyen állapotban van most a 2013 decemberében síbalesetet szenvedett Schumi. Noha Sabine Kehm menedzser épp a napokban nyilatkozott arról, hogy miért nem tájékoztatja a közönséget.

    „Michael ma lett 49 éves, gondolatban mindig vele vagyunk. #Keepfighting #ForzaMichael” – írta a Ferrari Twitteren.

    „Sosem láttam őt dühösnek.” – mesélte Sebastian Vettel a La Gazzetta dello Sportnak. „Sosem hallottam, hogy olyasmiről beszélt volna, aminek nincs értelme. Mindig mindenre odafigyelt. Nem számított, hogy gokartban ül-e, vagy buggyban a Race of Champions-ön, vagy épp egy Forma-1-es autóban. Mindig az volt az ember érzése, hogy ura a helyzetnek.”