Címke: Forma-1

  • A Williamsnél Robert Kubica lehet majd a tartalékpilóta

    A Williamsnél Robert Kubica lehet majd a tartalékpilóta

    Robert Kubica nem tér vissza a Forma-1-be: a Williams hamarosan bejelentheti az orosz Szergej Szirotkint. Véget érhet tehát a lassan fél éve tartó kínos hallgatás, több teszt után, de nem a lengyel lesz az, aki indulhat idén a Forma-1-ben. Minden próbálkozás ellenére nem kapja meg Robert Kubica ezt a lehetőséget, pedig tavaly már újra eljutott a királykategóriába, de mégsem foglalhatja el Felipe Massa megüresedett helyét.

    A Williams most már magasabb fokozatba kapcsol, és gyorsan véglegesítenék Szirotkint Lance Stroll mellé a brit csapathoz.

    Több oka is van annak, hogy nem a 33 éves Kubica lett a befutó: A Williams még mindig aggódik amiatt, hogy nem bírná a lengyel karja a terhelést, amelyik még 2011-ben sérült meg az ismert ralis balesetében. Nyilvánvalóan számított Szirotkin 15 millió eurója amit hozna a csapathoz, de Kubicának problémái akadtak az új Pirelli gumik felmelegítésével is. Mindezt figyelembe véve a 2008-as Kanadai Nagydíj győztesének felajánlották a teszt- és tartalékpilótai szerepkört, melynek keretén belül pár alkalommal indulhat majd a péntek délelőtti edzésnapokon.

  • A Pirelli szerint Kubica megérdemel még némi időt F1-es autóban

    A Pirelli szerint Kubica megérdemel még némi időt F1-es autóban

    Rober Kubicának több időt kell eltölteni aktuális Forma-1-es autóban, hogy gyorsulni tudjon, véli a Pirelli motorsport főnöke, Mario Isola.

    A lengyel versenyző papíron még versenyben a Williams egyik 2018-as ülésére, bár egyre erősebbek a híresztelés, miszerint végül Szergej Szirotkin lett a befutó.

    „Úgy vélem, hogy Robert egy profi versenyző, rengeteg tapasztalattal, annak ellenére is, hogy sok ideig nem vezetett Forma-1-es autót.” – mondta Isola a RACER-nek.

    „Persze megkérdeztem az ő véleményét is a gumikról és pontos ötletei voltak a teljesítményre, a gumikopásra és arra vonatkozóan, hogyan kell vezetni.”

    „Egyértelmű, hogy ha olyan versenyzőt alkalmazol, aki nem vezetett Forma-1-es autót hat, vagy hét éve, annak a mostani Forma-1-es autó most teljesen más, mint az, amit akkor vezetett, mikor abbahagyta, köszönhetően a leszorítóerőnek, a gumiknak, mindennek – bár 2011 elején Valenciában a szezon előtti teszten vezetett a mi gumijainkkal, szóval az nem teljesen igaz, hogy sosem tapasztalta őket -, de gyorsan hozzászokott.”

    „De az ember nem várhatja el bármelyik versenyzőtől ilyen helyzetben, hogy pattanjon be az autóba és legyen gyorsabb annál a versenyzőnél, aki sok teszten és versenyen vett részt (az elmúlt időszakban). Időt kell neki adni, hogy visszaszokjon és megmutathassa a benne rejlő potenciált. Én hiszem, hogy ő még mindig egy nagyon gyors versenyző.”

    Isola szerint Kubica visszajelzései hasznosak voltak a Pirelli számára.

    „Nagyon őszinte véleményt mondott. Nem próbált mellébeszélni. Ha bejön neki a gumi, azt mondja, ‘tetszik ez, de nem tetszik az, ezért, meg ezért.’, és ez tökéletes vélemény számunkra. Tudnunk kell. Nem kell azt mondani, hogy ‘igen, jó, de…’. Mondják csak meg, hogy nem jó, mert azon dolgoznunk kell. És akkor lesz jó, és jó tudni, ha jó a termékünk.”

  • Az eSports-ban tesztelik majd az F1-es szabálymódosításokat

    Az eSports-ban tesztelik majd az F1-es szabálymódosításokat

    A Forma-1 az eSports virtuális világát használja majd a jövőben arra, hogy leszimulálja és tesztelje új szabályait, állítja a Williams korábbi technikai vezetője, Pat Symonds, aki már Ross Brawn szakértő csoportját erősíti.

    „A virtuális környezetet szeretnénk használni arra, hogy teszteljünk pár szabályzást.” – mondta Symonds a MIA’s Entertainment & Energy-Efficient Motorsport (szórakoztató- és energia hatékony motorsport) Konferencián, Birminghamben.

    „Aztán meg tudjuk vizsgálni a statisztikákat. Ez lehetőséget ad arra, hogy könnyen leszimuláljunk dolgokat, amiket máshogy nem tudnánk. Mondok egy példát, mire gondoltunk idén. Az F1-es rajtrács formátuma évek óta ugyanolyan. Tudjuk, hogy az egyik problémánk, hogy a leggyorsabb autók vannak a rajtrácson, és még szét is választjuk őket. Ez nem mindig volt így, volt amikor kettesével egymás mellett álltak az autók, volt olyan – van egy ilyen fotó a tárgyalónkban, Londonban, azt hiszem Monzában készült -, amikor négy autó állt az első sorban.”

    „Mi lenne, ha így tennénk megint? Ez nem olyasmi, amit könnyen lehet szimulálni. De fordulhatunk az eSports csoportunkhoz és mondhatjuk, hogy ‘nézzétek, srácok, változtassuk meg a rajtrácsot, teljesítsünk 20 versenyt’. Nem kell hozzá egy 300 km-es verseny. Minket csak az első három kör érdekel. Aztán meglátjuk, mi történik. Sokkal izgalmasabb lesz az első kör, vagy óriási baleset lesz már az első kanyarban? Ezzel a lehetőséggel statisztikailag megvizsgálhatjuk és értelmezhetjük ezeket a dolgokat. Így bizonyítékok segítségével hozhatunk döntéseket.”

    „Talán még emlékeznek arra, mikor pár évvel ezelőtt valaki, aki már nem részese az F1-nek (Bernie Ecclestone) úgy döntött, hogy jó ötlet lenne módosítani az időmérős procedúrán, és így is történt.” – folytatta Symonds. „Nem volt se szimuláció, se semmi. Bárkinek, akinek két számjegyű az IQ-ja, látta előre, hogy ez katasztrófa lesz, de akkor is bevezették és katasztrófa is lett. Hogy ez megtörténhet-e újra? Ezt nem engedhetjük meg.”

  • Horner szerint az új Pirelli gumik jobb versenyeket eredményeznek majd

    Horner szerint az új Pirelli gumik jobb versenyeket eredményeznek majd

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a 2018-as, tágabb Pirelli választék javítani fog a versenyek izgalmain, és kevesebb lesz az olyan futam, amit a versenyzők egyetlen kerékcserével teljesíteni tudnak.

    A Pirelli két új gumikeverékkel bővítette F1-es kínálatát 2018-ra, Hornernek pedig tetszik a megújult gumikínálat, főleg miután Abu Dhabiban tesztelhettek is velük.

    „Mindkét versenyzőnknek tetszik a leglágyabb gumi, amit bemutattak.” – mondta Horner a Motorsport.com-nak. „Szerintem pozitív volt a fogadtatás, bár még kell dolgozniuk rajta egy kicsit. Amit Abu Dhabiban láttunk (a versenyen), nem a legjobb reklám volt az F1-nek. Oké, a pályának talán vannak hibái, de az egy boxkiállásos versenyek egyértelműen nem segítenek.”

    „Úgy gondolom, hogy a kínálat ‘lágyulása’ csak jobb versenyt eredményezhet és kevesebb egy kiállásos versenyt.”

    A bővült skála lehetővé teszi, hogy az egyes pályákhoz jobban passzoló keverékeket használjanak a csapatok, bár a rajongók szerint a több gumikeverék csak még több zavart okoz majd.

    „Megértem a reakciót, de én abban bízom, hogy ez lehetővé teszi majd a Pirelli számára, hogy a megfelelő gumikat válassza ki az egyes versenyekre, és most már minden helyszínt lefednek. Lehetővé teszi, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek és legalább két-, de akár három boxkiállás is legyen egy versenyen.”

  • A Williams a teljesítmény miatt döntött Sirotkin mellett

    A Williams a teljesítmény miatt döntött Sirotkin mellett

    A mindig jól értesült brit újságíró Andrew Benson szerint a pályán mutatottak voltak az elsődleges szempontok, amiért a Williams Sirotkin mellett tette le a voksát Kubicával szemben.

    Ugyan hivatalosan még nem jelentették be az orosz pilóta szerződtetését, de gyakorlatilag mindenki kész tényként kezeli ezt. A lengyel Sportowe Fakty nevű újságnak elemezte a Williams pilótakérdését Andrew Benson.

    „A csapatnál elmondták, hogy a pályán nyújtottak voltak az elsődleges szempontok, amiért Sirotkint választották. Ezek szerint az Abu Dhabi-i teszt különös fontosságú volt. Olyan információt is kaptam, hogy Kubicának elsősorban az újfajta Pirelli gumikkal akadtak problémái, emellett az egykörös tempója sem volt kiemelkedő. A Williams pedig a jelenlegi helyzetében nem kockáztathatta meg Kubicát.”

    Benson pedig kijelentette, hogy ezzel az elvesztett eséllyel nagy valószínűség szerint sosem látjuk már Kubicát a száguldó cirkuszban. Sirotkin egyébként még a Vlagyimir Putyinhoz köthető SMP Bank támogatását is élvezi, ami körülbelül 20 millió dolláros pénzt hozhat a grove-i istállónak.

    „Robert képes lett volna 8 millió dollárt fizetni az ülésért, de Sirotkin ennek a dupláját is hozza. De ez inkább csak egy bónusz, mintsem döntő szempont. Ha Kubica kétszer olyan jó lett volna a teszten, mint Sziroktin akkor biztos, hogy őt választották volna. Arra viszont senki sem emlékszik, hogy a Renault is hasonló okok miatt mondott le Kubicáról. Ez durván hangzik, de ezek a tények.”

    „Szinte senki sem akarta a paddockban, hogy Robert újra a rajtrácson legyen. Ő a Forma-1 történetének egy legnagyobb be nem teljesedett tehetsége. A Williamsnek jó PR fogás lett volna, a Forma-1-nek meg sok nézőt hozott volna, emiatt is lobbizott érte még az FIA is. Persze ez nem volt egy könnyű döntés a Williams részéről. Most a világ minden tájáról komoly kritikákat kapnak, sokak szerint a Stroll-Sirotkin páros a valaha volt legrosszabb Williamses pilóta felállás. Hogy igazuk van-e? Azt majd az idő eldönti. De a döntések meghozatalakor nincs helye az F1-ben érzelmeknek.” – tette hozzá.

  • Fangio címei veszélyben: beérnék a négyszeres világbajnokok!

    Fangio címei veszélyben: beérnék a négyszeres világbajnokok!

    A Forma-1 két jelenleg is aktív négyszeres világbajnoka elismerte, hogy különleges dolog lenne számukra beérni az F1-es legendát, Juan Manuel Fangio öt világbajnoki elsőségét. Tavaly Lewis Hamilton csatlakozott Sebastian Vettelhez és Alain Prosthoz, akik mindannyian elmondhatják magukról, hogy már négyszer voltak a legjobbak egy adott évben a királykategóriában. Most Hamiltonnak és Vettelnek is az a célja, hogy beérjék Fangiót, akinél már egyedül csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher szerzett több elismerést.

    Fangióval kapcsolatosan a Ferraris Vettel így nyilatkozott:
    „Valójában soha nem leszünk hozzá hasonlítható, mert nagyon sikeres volt rövid idő alatt, és kevés versenyt futva. Akkor teljesen más volt, sok dolognak kellett összejönnie ahhoz az eredményhez, amit ő elért. Az autók megbízhatósága nem olyan volt mint most, amiben ő kiemelkedett és a legjobb volt, ahogy össze tudta magának rakni a dolgokat, és működésre bírt.”

    Ezzel egyetért a Mercedeses Hamilton is: „Azokat az eredményeket, amiket elért, akkor tette, amikor nagyon veszélyes volt a sport, és ő az a versenyző, akit leginkább tisztelt mindenki. Azt hiszem, hogy megérdemelne az eredményei miatt több elismerést is, nem igazán emlegetik szélesebb körökben őt. Talán elmondhatom, hogy sportértelemben véve ő minden pilóta nagyapja.”

  • Brendon Hartley megnősült!

    Brendon Hartley megnősült!

    Brendon Hartley és Sarah Wilson már 12 éve egy párt alkotnak, most pedig össze is házasodtak. A szabadtéri esküvőre a csodás Waiheke-szigeten, Új-Zélandon került sor.

    Az ifjú pár a ceremóniáról stílusosan, egy 1958-as, Porsche 356-tal távozott.

    Úgy tudni, több Forma-1-es versenyző is feltűnt a vendégek között, köztük Hartley jó barátja, az ausztrál Daniel Ricciardo.

    https://www.instagram.com/p/Bd0kU7TAXf1/?taken-by=brendon_hartley

    https://www.instagram.com/p/Bd0hfahA5BL/?taken-by=brendon_hartley

    https://www.instagram.com/p/Bd1OhfQhXq2/?taken-by=haras28

  • Napi retró: Fotó Damon Hill archívumából

    Napi retró: Fotó Damon Hill archívumából

    A mai napi retró fotót Damon Hill szolgáltatja, aki Twitteren tett közzé egy régi képet, amit elmondása szerint rendrakás közben talált. A képen ő maga szerepel, valamint David Coulthard, Martin Brundle, Johnny Herbert és a legendás kommentátor, Murray Walker.

     

  • Átalakulnak a szuveníres sátrak az F1-es helyszíneken!

    Átalakulnak a szuveníres sátrak az F1-es helyszíneken!

    A Forma-1 a merchandise (a megvásárolható F1-es ajándéktárgyak, ruhák) termékeket is megreformálná, amolyan NASCAR mintára.

    2015-ben a NASCAR 10 évre szóló szerződést kötött a merchandise szakértő Fanatics-szel, aki ezentúl az F1-es projekten is dolgozik majd, hogy megújítsák a „szuveníreket”.

    Az elképzelés alapja egy „szupermarket sátor”, melyben minden csapat és versenyző cuccai megvásárolhatók. Az elképzelés bár jónak hangzik, a NASCAR 2017 közepén visszatért a korábbi, népszerűbb megoldásokhoz. Az F1 viszont egyelőre kitart ötlete mellett, Sean Bratches kereskedelmi vezető szerint a jelenlegi rendszer nem ideális az F1 számára.

    „Nem hiszem, hogy vissza fogunk térni az 1970-es évek asztal mögül árulós megoldásához, mikor csak ráböktünk, hogy mit is akarunk (vásárolni).” – mondta Bratches. „Elköteleződtünk a Fanatics mellett, ami piacvezető ezen a területen és komoly tudással bírnak abban a témában, hogy miként lehet eladni a sportesemények termékeit. A következő évben ez is egy élmény lesz. Az emberek maguk is levehetik majd a termékeket a polcról, fel lehet majd próbálni, és akár úgy is dönthet, hogy azonnal hazaküldeti a terméket partnerünkkel, a DHL-lel.”

    Bratches szerint a „sátorban” megtalálhatóak lesznek a csapatok és versenyzők szuvenírjei, de hivatalos F1-es termékek is, és az egyes versenyhelyszínek egyedi termékei is.

    „Szerintünk ezt az élményt keresik a rajongók. Nagyon sok kutatást végeztünk, és minden versenyhelyszínen támogatták ezt az ötletet.”

    „Ha megnézzük a NASCAR-t, az eladásaik 5%-át teszi ki a NASCAR, mint széria témájú dolgok, 30% az „itt jártam” típusú termékek, mint például egy Daytona top, és 65% a versenyzők és csapatok merchandise termékei. A mi márkánk (F1) jobb százalékokat produkálna, de itt is a versenyzők és csapatok a dominánsak. Mi jobb platformot akarunk adni a piacon az ő márkáiknak, termékeiknek, és növekvő bevételeket akarunk generálni.”

  • Mindenki nyugodjon meg: csak szimulátorozni fog Kvjat a Ferrarinál

    Mindenki nyugodjon meg: csak szimulátorozni fog Kvjat a Ferrarinál

    Danyiil Kvjat új munkaköre a Forma-1-ben leginkább a szimulátorozásra fog korlátozódni a Ferrarinál. A híres olasz csapat tegnap jelentette be, hogy alkalmazza a Toro Rossotól kirúgott oroszt, fejlesztőpilótájukként.

    A Tass hírügynökségnek a Ferrari szóvivője nyilatkozott, hogy mégis mi lesz konkrátan Kvjat feladata 2018-ban a csapatnál: „Normál esetben annyi a szerepe, hogy fejlesztő versenyzőként segíti a szimulátoros munkát. A pályán a többi versenyzőnknek kell majd helytállnia.”

    Sokakat meglepett a hír Kvjatról, így van ezzel akár a csapatnál régóta versenyző Toni Vilander is:
    „Értékes tapasztalatokkal érkezik a Ferrarihoz, mert tavaly még aktív versenyző volt. A menedzsmentje talán azt gondolhatta, hogy ez lesz számára a jó megoldás, még ha a szimulátor annyira nem is veszi igénybe egy versenyző képességeit. Persze, nyilván nem marad sokáig tesztpilótai szerepkörben, hiszen minden pilóta célja az, hogy versenyezhessen.”

    Esetlegesen az lehet a cél, hogy a Ferrarihoz közelálló csapatoknál, tehát a Haasnál vagy a Saubernél kössön ki, de erre Vilander enynit mondott: „Valójában nehéz dolga lesz Danyiilnak, de talán tud (ehhez is) némi támogatást szerezni.”