Címke: Forma-1

  • Montoya közelebb áll a tripla koronához mint Alonso, állítja

    Montoya közelebb áll a tripla koronához mint Alonso, állítja

    A korábbi Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya közölte, hogy ő közelebb áll a tripla koronához, mint Fernando Alonso. Aki nem ismerné, ez a ritka hármas a Monacói Nagydíj megnyeréséből, az Indy 500 győzelemből és egy Le Mans elsőségből áll, ami eddig csak egyetlen embernek sikerült a motorsportok világában: Graham Hillnek.

    Alonso nagyon szeretne ebben a legendás brit pilóta mellé bekerülni a motorsportok évkönyvébe, de a kétszeres F1 világbajnoknak még mindig két nagy győzelem hiányzik ehhez, míg Montoyának már csak Le Mans. Természetesen a kolumbiai elmondta a véleményét Alonso ambícióiról:
    „Megvannak hozzá a képességei, de nem lesz egyszerű. A valóság azonban az, hogy én jelenleg közelebb vagyok ahhoz, hogy ezt elérjem, mint ő. Nekem azonban bizonytalan a Le Mans. Meglátjuk, hogy miképp alakul majd a szabályzás a WEC-ben, és ha lesz rá esély, akkor a Penskevel megcsinálhatjuk ezt is a jövőben. Nagyon mókás lenne kipróbálni.”

    A 2003-as Monacói Nagydíj győztese, valamint a Williams és a McLaren korábbi versenyzője azt gondolja, hogy sok a közös vonásuk Alonsoval, hiszen bemutatták hogy mire képesek akár a komfortzónájukon kívül. Montoya versenyképes volt a Forma-1-ben, az IndyCarban, a sportautózásban, de még a NASCAR-ban is. Így látja ezt Montoya:
    „Azt hiszem, mindketten olyan versenyzők vagyunk, akik nem félnek kipróbálni új dolgokat. Nem látok most olyan más Forma-1-es pilótát, aki megpróbálna csak hasonlót is. Amikor fiatal pilótaként a Forma-1-ben vagy, akkor azt hiszed, hogy ezután nincs már semmi.”

  • Magnussen szerint a Haasból lehet Force India is

    Magnussen szerint a Haasból lehet Force India is

    A Haas lehet akár annyira versenyképes is, mint a privát top F1-es csapat, a Force India is, állítja Kevin Magnussen. 2017 még csak a második szezonja volt a „Ferrari B” csapatnak titulált Haasnak, amiről ez a dán véleménye:
    „Szerényen teljesítünk, nehéz körülmények között, de még hiányzik a konzisztencia. Amikor jók vagyunk, akkor nagyon jók vagyunk, ha rosszak, akkor hihetetlenül rosszak. A 2018-as autónkkal nem lesznek ilyen problémák.”

    A 25 éves pilóta szerint csapata tovább fejleszt, és céljuk az, hogy olyan eredményt mutassanak fel pár éven belül, mint a konstruktőr negyedik helyezett Force India:
    „Fiatal még a csapat, de jövünk fel. Ami figyelemre méltó, hiszen még kevés a tapasztalatunk. Összességében ugyanakkor a kis csapatok is jó munkát tudnak végezni, – jó példa erre a Force India. Fényes jövő áll a Haas előtt is.”

  • Leclerc izgatottan várja, hogy bemutatkozhasson

    Leclerc izgatottan várja, hogy bemutatkozhasson

    A Formula 2 tavalyi bajnoka, Charles Leclerc idén debütálhat a Forma-1-ben, Marcus Ericsson mellett, a Sauber színeiben. A monacói versenyző eddig nyolc alkalommal vett rész F1-es szabadedzésen, és teszteken is részt vett már a Sauberrel.

    „Már volt rá lehetőségem, hogy megismerjem a csapatot.” – mondta a 20 éves versenyző a Sauber hivatalos weboldalának. „Az első pillanattól fogva nagyon kedvesek és segítőkészek, komfortosan érzem magam.”

    „Korábban már dolgoztam együtt a Ferrari mérnökeivel. Frederic Vasseur-t pedig ismerem GP3-ból, vezettem a csapatánál, az ART Grand Prix-nél. Jó a kapcsolatunk, várom, hogy ezt tovább fejlesszük az elkövetkező évben.”

    „A 2018-as specifikációjú Ferrari motor nagy lökés lesz a csapat számára.” – vélekedik Leclerc.

    „A céljaim és elvárásaim tekintetében, keményen fogok dolgozni, hogy segítsem a csapatot az autó fejlesztésében a szezon során. Elsődleges célom, hogy folytassam a versenyzői képességeim fejlesztését és annyi Forma-1-es tapasztalatot gyűjtsek, amennyit csak tudok.”

    Leclerc arról is beszámolt, hogy nagyon várja már, hogy Ausztráliában bemutatkozhasson.

    „Csodálatos érzés. Mint minden versenyző számára, az első Forma-1-es szerződés aláírása egy valóra vált álom.”

    Hozzátette azt is, hogy szívesen fogadna tanácsokat tapasztaltabb csapattárástól.

    „Elég könnyű volt összeismerkedni Marcusszal. Ő már az ötödik szezonját kezdi a Forma-1-ben és határozottan tudok tőle tanulni. Különösen az új procedúrákról, amit még csak most tanulok. A fő célom a kettőnk együttműködésével kapcsolatban, hogy konstruktívan tudjuk együtt dolgozni. A lehető legtöbb visszajelzést kell adnunk a csapatnak, hogy a megfelelő irányba fejleszthessék az autót, és mindkettőnknek kielégítő szezonja legyen.” – mondta Leclerc.

  • Alonsonak tetszene az IndyCar festésű McLaren

    Alonsonak tetszene az IndyCar festésű McLaren

    Fernando Alonso elmondta, hogy neki tetszene az, hogy ha a 2018-as McLaren olyan festést kapna, mint az az autó, amivel a tavalyi Indy500-as versenyen állt rajthoz.

    A kétszeres Forma-1-es bajnok pilóta tavaly első alkalommal állt rajthoz a legendás versenyen, és nem is teljesített rosszul a McLaren-Andretti Honda volánja mögött. Összesen 27 kört töltött az élen, és a verseny végén is az élmezőnyben harcolt, amikor motor problémák miatt fel kellett adnia a futamot.

    A Motosport.com kérdezte a spanyoltól, hogy meg van-e már az autó festése: „Nem, még nincs meg, de hamarosan kész lesz.”

    „Én boldog leszek, bármilyen is legyen a festése, de a narancs szín része a McLaren DNS-ének. Akkor lennék igazán boldog, ha olyasmi lenne a festés, mint ami az IndyCarban volt.” – folytatta.

    Ezt követően pedig arról beszélt, hogy szeretne még indulni az Indy500-on.

    „Szeretnék majd még visszatérni, egy remek élményt nyújt. 2018-ban erre nem fog sor kerülni, hiszen akkor Monacóban leszek, de amikor nem lesz ütközés, akkor újra megpróbálnám. Jó lenne úja átélni azokat a különleges pillanatokat. Hogy ez 2019-ben lesz-e, azt nem tudom, de mindent meg fogok tenni, hogy visszatérjek.”

    Nemrégiben a csapat ügyvezető igazgatója Zak Brown elmondta, hogy az egész mezőnyt tekintve a McLaren fog átesni a legnagyobb változáson.

    Már tavaly is jelentősen átalakult kívülről az autó, hiszen szakítottak a Ron Dennis által preferált fekete festéssel és visszatértek a narancshoz.

    Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy milyen is lesz a teljesen megújult McLaren február 23.-áig kell várnunk.

  • Ha a mai versenyzőknek retro sisakjuk lenne…

    Ha a mai versenyzőknek retro sisakjuk lenne…

    Sean Bull dizájner neve más ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, mivel rendre készít F1-es fikciókat, festéseket az autókra, sisakokra… Méghozzá nem is akárhogy! Idei Force India terveit az F1 hivatalos Instagram oldala is közzétette, és a Force India is véleményeztette rajongóival, hogy melyik tetszik nekik a legjobban.

    Ezúttal azonban különlegesebb koncepcióval állt elő: Azt mutatta meg, hogyan nézhetnének ki a mai versenyzők sisakjai, ha azok a ’70-es évek stílusában készülnének el.

    Mutatunk is párat, még több megtekintéséért pedig klikkelj ide!

    https://www.instagram.com/p/BeTA95qFYMD/?taken-by=seanbullliveries

    https://www.instagram.com/p/BeU9yz2Fwzj/?taken-by=seanbullliveries

    https://www.instagram.com/p/BeXSuXGlBZw/?taken-by=seanbullliveries

     

     

     

  • Pascal Wehrlein lesz a Mercedes tesztpilótája 2018-ban!

    Pascal Wehrlein lesz a Mercedes tesztpilótája 2018-ban!

    Nincs nagy meglepetés: Toto Wolff elismerte, hogy Pascal Wehrlein lesz a világbajnok csapat tartalékpilótája idén. A fiatal német versenyző a Manornál mutatkozhatott be a Forma-1-ben, majd a tavalyi Saubernél töltött szezonja után alulmaradt a versenyzői ülésért folytatott harcban.

    Wolff azonban most elárulta, hogy folytatják az együttműködést a 23 éves Wehrleinnel a Mercedes junior programjában. A Sport Bildnek ennyit árult el:
    „2013 óta támogattuk Pascalt, és a Forma-1-ben is bemutatkozhatott, miután 2015-ben megnyerte a DTM-et. Ezt követően két nehezebb szezonon van már túl a Forma-1-ben, előbb a Manornál, majd a Saubernél volt. Velünk marad a versenyzői családunkban 2018-ban is, és felajánljuk, hogy legyen a tartalékpilótánk, így nyitva hagyjuk számára az ajtót, hogy 2019-ben is a Forma-1-ben lehessen.”

  • Misanoban lesz a Toro Rosso-Honda shakedown tesztje

    Misanoban lesz a Toro Rosso-Honda shakedown tesztje

    A Toro Rosso 2018-as autója, az STR13-as első pályára lépése február 21-én lesz Misanoban, egy úgynevezett filmezős nap keretein belül. A csapatoknak van ilyen promóciós eseményre évenként kétszer is lehetőségük, de ezen teszteken nem körözhetnek 100 kilométernyinél többet. Ilyenkor csak a Pirelli demo gumijait használhatják.

    A kiscsapat mindenképp indokoltnak látja azt, hogy még a közös szezon előtti teszt előtt bejárassák az új motorbeszállító partnerük, a Honda termékét. Az STR13-as hivatalos bemutatója azonban négy nappal később lesz majd, Barcelonában. Másnap, tehát február 26-án hétfőn viszont már megkezdődik a négy napos szezon előtti tesztsorozat.

    A Toro Rosso megerősítette, hogy jól haladnak, hiszen már átmentek a FIA kötelező töréstesztjén is.

  • Rossi nagy hatással volt Schumacherre

    Rossi nagy hatással volt Schumacherre

    Az ex-Ferrari mérnök, Luigi Mazzolla arról számolt be, hogy nagy hatással volt Michael Schumacherre, mikor 2004-ben a MotoGP sztár Valentino Rossi először tesztelt a Ferrarival.

    Rossi 2004 és 2010 között több alkalommal is tesztelt az olasz csapat autójával, sőt egy ideig azt is pletykálták, hogy talán rajthoz is állna az F1-es mezőnyben. A Ferrari akkori elnöke, Luca di Montezemolo még azt is mondta, hogy ha a szabályok engednék a harmadik autó indítását, abba beültetné Rossit.

    Mazzola maga is ott volt Rossi első, fioranoi tesztjén, és jól emlékszik arra, hogyan reagált a motoros teljesítményére a csapat és Schumacher.

    „Nem emlékszem pontosan, hogy hány tesztünk volt Valentino Rossival, de hét biztosan.” – emlékezik vissza. „Első alkalommal Valentino kiment a pályára és teljesített úgy 10 kört, és az utolsó körén hihetetlen időt ment. Emlékszem, hogy Michael Schumacher, aki velem nézte a telemetriát, meglepődve nézte, szinte hitetlenkedve.”

    „Nagyon izgalmas nap volt számomra.” – mondta akkor Rossi. „Csodálatos élmény volt F1-es autót vezetni és nagyszerű dolog számomra, hogy egy napra Schumacher nyomdokaiba léphettem.”

  • Forma-1-es komplexum épül Tunéziában

    Forma-1-es komplexum épül Tunéziában

    Tunisia Racing F1 City néven komplett autósport városrészt építenének ki Hammamet városában, Tunéziában.

    A 300 hektáros sportkomplexum fő eleme természetesen egy Forma-1-es pálya lenne, ezen kívül azonban sok minden más is megtalálható lesz ott, ha elkészül. Terveznek még például gokartpályát, múzeumot, nemzetközi kiállító központot, négy tenisz stadiont, nemzetközi golfpályát, focipályát, két darab ötcsillagos és egy hétcsillagos szállodát, nyolc nemzetközi éttermet, strand létesítményeket, technológiai központot, négy luxusszállót, 60 tengerparti villát, 240 iker-villát, 600 tengerre néző apartmant, nemzetközi kaszinót, bevásárló központot, 25 000 parkolóhelyet, valamint zöld területet, kertet.

    Az erről készült bemutató videót a Bitrace Investment tette közzé.

    De honnan is lesz minderre pénz? A befektetési vállalat egészen modern, még szinte ismeretlen formáját választotta annak, hogy előteremtse a szükséges pénzmennyiséget a projekthez. ICO által (Initial Coin Offering) szeretnének pénzhez jutni, mely egyfajta egyvelege a crowdfundingnak, azaz közösségi finanszírozásnak, valamint a tőzsdei részvényeladásnak. Mindez úgynevezett kriptovalutában, azaz virtuális fizetőeszközzel történik, mint például a köztudatba mostanság berobbant bitcoin. Leegyszerűsítve úgy kell ezt elképzelni, mint a zsetont egy játékteremben.

     

     

  • Mansell: Küzdelmes lesz a Forma-1-nek a Ferrari nélkül

    Mansell: Küzdelmes lesz a Forma-1-nek a Ferrari nélkül

    1992 Forma-1-es világbajnoka, Nigel Mansell úgy látja, hogy nagyon fontos a Ferrarit a Forma-1-ben tartani. Az olasz gyártó viszont tovább fenyegetőzik kiszállással a Liberty Mediánál a 2021-től bevezetendő motorformula miatt.

    A maranellói istállóra irányul most komoly figyelem a fenyegetőzéseik miatt, mivel azt állítják, hogy nem éri meg nekik a Forma-1-ben maradni, mivel a széria nem a megfelelő irányba halad. Mansell 31 alkalommal öltött piros tűzálló ruhát a Ferrarinál versenyzőjükként, és szerinte elengedhetetlen az, hogy 2020 után is maradjanak. A Sky Sportsnak így nyilatkozott Il Leone:
    „Egyáltalán nem tudom elképzelni nélkülük a Forma-1-et, és komoly kihívások elé néznek, ha egyetlen gyártót is engednek lelépni. Jelenleg csak 20 autónk van a rajtrácson. Fénykorában a Forma-1-nek 43 autó próbált 26 helyre kvalifikálni. A rajongók világszerte sírnak most is a 26 autós rajtrácsért. Új versenyzők kellenek, vérfrissítés, új gyártók, hogy újra jó legyen a meccs a pályán.”

    A Liberty Mediánál most a költségcsökkentés kulcskérdéssé vált a Forma-1-ben. Mansell reménykedik benne, hogy ez esetleg újabb gyártókat vonzhat a mezőnybe, mert tartja, hogy jó versenyhez 26 autó kellene legalább:
    „Számtalan remek pilótapalánta akarna jönni a Forma-1-be, és több gyártó kellene ahhoz, hogy meglegyen a 26 autós mezőny. Reméljük, hogy a Liberty elő tud állni olyan új szabályzással, amit mindenki el tud fogadni, és nagyobb teret kaphatnak a versenyképesebb emberek is. Valami nagy baj van egy olyan sportágnál, ahol egyszerre jó és rossz példaként ott van egy olyan hihetetlen csapat, mint a McLaren, akik megnyertek egy csomó bajnoki címet. Aztán ott van egy hihetetlen képességekre képes motorgyártó, mint a Honda, és egyszerűen nem tudtak mit kezdeni egymással. Ennyire azért nem kellene, hogy bonyolult legyen.”