Címke: Forma-1

  • Vasseur: Nem 2018 lesz a „legcsúnyább” év a Forma-1-ben

    Vasseur: Nem 2018 lesz a „legcsúnyább” év a Forma-1-ben

    Frederic Vassuer szerint nem az idei szezon lesz a „legcsúnyább” a Forma-1 történetében, még a Liberty Media radikális változtatásainak ellenére sem.

    Sokan úgy vélik, hogy a halo bevezetése és a rajtrácslányok eltávolítása látványilag sokat ront a száguldó cirkuszon.

    A Sauber csapatfőnöke azonban másképp látja a dolgokat: „Ez két különböző dolog. A rajtrács lányokat felváltják a rajtrács gyerekek, míg a halo bevezetése pedig a biztonságról szól, egy súlyos balesetnél sokat köszönhet neki az érintett.” – mondta a svájci Blicknek.

    „A pályán történteket ez nem befolyásolja. Ez csupán marketing. Nem fog ezáltal csökkenni a színvonal.” – tette hozzá a francia csapatfőnök.

    Csapatvezetőkánt a saját istállójáról is beszélt. Elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy minden készen legyen a három hét múlva kezdődő tesztekre.

    „Gyorsabbak leszünk, ugyanis 2017-ben messze le voltunk maradva. Szeretnénk majd a középmezőnyben harcolni, de nem szabad majd elfelejtenünk azt sem, hogy egy hosszú távú projektbe vágtunk bele. 50 új alkalmazottat vettünk fel. Könnyedén tudnak alkalmazkodni a Sauberhez, mint egy vállalathoz. Talán a BMW-s időszak óta, most először lehetnek vérmesebb reményeink.”

  • Így néz ki a 2018/19-es Toyota TS050 Hybrid!

    Így néz ki a 2018/19-es Toyota TS050 Hybrid!

    A Toyota most mutatta meg először az új TS050 Hybrid modelljét, amivel a 2018/19-es hosszútávú világbajnokságon (WEC) indulnak majd. Maga az autó jelenleg ugyanaz, amivel 2017-ben a szezonfinálén vettek részt, viszont a festése már az új. Hagyományosan ez fekete, piros és fehér.

    Az új LMP1-es autója a Toyotának ugyanakkor már két tesztet is maga mögött tudhat. Január elején Aragonban volt az ún. shakedown teszt, múlt héten ugyanitt megvolt már az első hosszabb teszt is. A csapat új pilótája, a Forma-1-es sztár Fernando Alonso is ezen már részt vett, hiszen idén már indul velük a 24 órás versenyen Le Mansban.

    Eddig a Toyota egy autóval tesztelt. A hivatalos WEC prológ verseny április elején lesz Paul Ricard pályáján, a japánok azonban addig még két tesztet szeretnének letudni.

  • Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Juan Pablo egykoron jeleskedett a Forma-1-ben, most egy újabb generáció próbálkozhat, hiszen fia Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari Driver Academy-hez. Idén már az olasz márka programját erősíti a 12 éves srác, aki első teljes gokartos szezonján volt túl tavaly Európában. Az ifjabb Montoya idén az OKJ kategóriában indul az európai kart bajnokságban, ami a Tony Kart program része, és itt 11 versenyző indul majd.

    A Tony Kart kapcsolata a Ferrari versenyzői akadémiájával kifejezetten gyümölcsöző lehet a kis Montoya számára, hiszen versenyzői trénert is kap, illetve segítik a munkáját olyan pályán kívüli tevékenységben is, mint például a diétázás, vagy a médiás feladatok.

    Ezzel a szerződéssel Sebastian gyakorlatilag csatlakozik a Sauberes Charles Leclerc, Giuliano Alesi, Antonio Fuoco és Enzo Fittipaldi mellé a Ferrari 2018-as utánpótlás válogatottjába.

  • Számítani lehetett a Ferrari és a Liberty összetűzésére

    Számítani lehetett a Ferrari és a Liberty összetűzésére

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy elkerülhetetlen volt a Ferrari és a Liberty Media nézeteltérése.

    A Ferrari nem ért egyet a Forma-1 tulajdonosának jövőbeni terveivel, és már azzal is fenyegetőzött a csapat, hogy kiszállnak az F1-ből.

    „Elkerülhetetlen volt a konfrontáció a Ferrari és a Liberty között.” – mondta Brown az AS című lapnak. „A Ferrari meg akarja védeni a pénzt, amit kapnak, mert aránytalanul sokat kapnak.”

    „Mind felismerjük, hogy a Ferrari, mint csapat több értéket tett hozzá a sporthoz, mint bárki más, és ennek megfelelően kell őket jutalmazni. De ez nagyon kiegyensúlyozatlan és a Liberty a legjobbat akarja, és azt is kell akarnia a sportért.”

  • Ramirez: Ez a nők diszkriminálása

    Ramirez: Ez a nők diszkriminálása

    A McLaren csapat egykori koordinátora, Jo Ramirez is bírálta a Liberty Media döntését, mi szerint megszüntették a grid girl-ök szerepét a Forma-1-ben, helyükre pedig grid kids, vagyis gyerekek kerülnek.

    „Az F1 letér az útjáról.” – mondta a 76 éves mexikói a spanyol Cadena Cope rádiónak. „Próbálnak változtatni valamin, hogy történjen valami változás.”

    „De elég lenne csak igényesebben felöltöztetni őket (a rajtrácslányokat), de sok országban eleve népviseletben vannak. Ez a tiltás diszkriminálja a nőket, holnap majd már azt is megtiltják, hogy kijöjjenek a versenypályára úgy egyáltalán. Véleményem szerint a grid girl-ök senkit sem zavartak” – mondta Ramirez.

    A grid girl témában korábbi híreinket ide kattintva olvashatjátok.

  • Nem valószínű, hogy Kyalami visszatér a Forma-1-es versenynaptárba

    Nem valószínű, hogy Kyalami visszatér a Forma-1-es versenynaptárba

    Az utolsó Dél-Afrikai Nagydíj Kyalamiban 1993-ban volt. A pályát komoly mértékben felújították 2014-ben, amikor a Porsche South Africa vette meg, de Christi Kruger elárulta az F1 Fanaticnak, hogy nem tudnának ennek ellenére sem versenyt rendezni, mert drága a verseny rendezési jogdíj:
    „Kyalami örömmel látná vendégül újra a Forma-1 mezőnyét a Kyalami Grand Prix Circuit-en. Azt gondoljuk, hogy van múltunk, és ezt szeretnénk újra átélni. Azt hiszem, hogy az afrikai kontinens is megérdemelné, hogy legyen újra F1-es versenye. Egy ilyen rendezvény megszervezésének azonban tényleg a királykategória magas költségei szabnak határt, mert egyszerűen megfizethetetlen. A jelenlegi pénzügyi rendszerben nem engedhetjük meg magunknak a Forma-1-et.”

    A pályának nincs meg jelenleg a legmagasabb FIA minősítése, ami szükséges ahhoz, hogy a száguldó cirkusz oda látogasson. Minimális változtatások szükségesek csak ahhoz, hogy megfeleljen.

    „Kyalami egy kész létesítmény, és felkészültek vagyunk arra hogy egyeztessünk, fejlesszünk vagy változtassunk a jelenlegi pályán azért, hogy akár fogadhassuk a Forma-1-et is. Második szintű minősítéssel rendelkezünk a FIA-tól jelenleg, és felfejlesztenénk a legmagasabb szintűre, amennyiben hosszú távú szerződése lenne a Forma-1-nek Dél-Afrikával. Ilyen pénzügyi garanciáink azonban nincsenek, így nem tudunk egy  Forma-1-es verseny promótereivé válni.” – szögezte le Kruger.

    nigel mansell, riccardo patrese, kyalami
    Nigel Mansell és Ricciardo Patrese az 1992-es Dél Afrikai Nagydíjon. – Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    1967 és 1985 18-szor látogatott el a Forma-1 Kyalamiba, végül 1992-1993-ban. Kruger szerint a helyi rajongók nagyon is örömmel vennék, ha lenne újra náluk F1:
    „Nem hinném, hogy problémát okozna a jegyértékesítés, amennyiben elfogadható ára lenne egy újabb Forma-1-es versenynek Dél-Afrikában.”

    Pusmognak persze egy utcai versenypályáról is Fokvárosban az ország dél-nyugati részén, mint lehetséges helyszíne a Dél-Afrikai Nagydíjnak. Kruger azonban kételkedik egy ilyen tervben, másrészt szerinte egy versenyrendezés költséghatékonyabb lenne Kyalamiban:
    „Egy utcai verseny Fokvárosban inkább azt hiszem, hogy csak egy vágyálom. Nem hiszem, hogy az emberek megértették, hogy milyennek kell lennie ehhez egy aszfalt felületének. Különleges aszfaltra van szükség, ez nem csak annyi, hogy letoljuk az autókat az útról, és hipp-hopp, máris rendezhetünk versenyt. Csak az infrastruktúra költségei meghaladnák azt amiért kibérelhetnék akár Kyalamit is, és még folytathatnám. Az emberek azt hiszik, hogy csak fogsz egy Forma-1-es autót, felpakolod egy kátrányos útra, – nos nem, ez ettől azért sokkal komplikáltabb.”

  • Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Az amerikai Haas csapat új szponzorral gazdagodott, méghozzá a divat világából.

    Új támogatójuk a dán Jack & Jones, mely Kevin Magnussent már támogatta korábban. Idén azonban már a Haas autóin is feltűnik majd az autó első szárnyán, valamint Magnussen és Romain Grosjean overalljain is.

    „A Forma-1 elkötelezettsége és professzionalizmusa összhangban van azokkal az értékekkel, melyekkel mi megközelítjük a férfi- és farmerdivatot.” – mondta Henning Nielsen, a Jack & Jones e-kereskedelmi és marketing vezetője. „A Haas F1 Team-hez hasonlóan mi is igyekszünk a legjobbak lenni. Ezért támogattuk Kevin Magnussent karrierje során, és ezért döntöttünk úgy, csatlakozunk a Haas F1 Team-hez ebben a szezonban.”

    „Nagyon büszkék vagyunk, hogy bejelenthetjük, új partnerségünket a Jack & Jones-szal.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ez egy olyan márka, mely a kemény munkán és a részletekre való odafigyelésen lapul, gyorsan fejlődött és minőségi termékkel szolgál. Míg mi még mindig viszonylag újak vagyunk a Forma-1-ben, célkitűzéseink és munkamorálunk hasonlatos a Jack & Jones-éhoz. Arra az elismerésre törekszünk mi a Forma-1-ben, mint amit a Jack & Jones elért az ő piacukon.”

  • Pietro Fittipaldi 2018-ban a Dale Coyne Racingnél indul az IndyCarban

    Pietro Fittipaldi 2018-ban a Dale Coyne Racingnél indul az IndyCarban

    A Formula V8 3.5 bajnok Pietro Fittipaldi az IndyCar mezőnyéhez csatlakozik 2018-ban, miután szerződést kötött a Dale Coyne Racinggel. Nem megy ugyanakkor teljes szezont a #19-es autóval 2018-ban a fiatal brazil versenyző, mert csak hét versenyen indul majd, a sikeres sebringi és sonomai tesztjei után a csapattal.

    Kiemelkedő lesz mindenképp az indulási lehetősége az Indy 500-on, amit nagyapja Emerson kétszer is megnyert. Nem véletlenül lelkes Pietro:
    „Egy álmom vált valóra, sőt több, mert mehetek az Indy 500-on is, ahol a családomnak remek eredményei voltak eddig is. Köszönöm ezt a Dale Coyne Racingnek, illetve a fő támogatómnak, a Escuderia Telmex-nek. Ez egy hatalmas lehetőség, és fontos lépés a versenyzői karrieremben. Nem titok ugyanakkor az sem, hogy egy napon a Forma-1-ben akarok versenyezni, de most izgatott vagyok, hogy idén olyan világszínvonalú versenysorozatban indulhatok, mint az IndyCar.”

    Fittipaldi a héten még teszteli a DCR autóját Phoenixben, ahol éles körülmények között majd áprilisban mutatkozhat majd be. Ezen kívül mehet még majd Texasban, Mid-Ohioban, Portlandben és a szezonzárón Sonomában szeptember 16-án.

    Az, hogy kivel osztozik Fittipaldi a #19-es autón még nem ismert. Feltehetően ez nem más lesz majd, mint Zachary Claman DeMelo, aki az Indy Lightsból érkezik, és a napokban együtt tesztelhetett a fiatal brazil pilótával.

  • Wolffot dühítette, hogy a Force Indiások egymással csatáztak

    Wolffot dühítette, hogy a Force Indiások egymással csatáztak

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy dühítette, mikor azt látta tavaly, hogy a Force India versenyzői, Esteban Ocon, a Mercedes támogatottja és Sergio Perez egymással ütköztek. Ez pedig több alkalommal is előfordult 2017-ben.

    Az incidensek után a Mercedes erőforrással bíró Force India csapatutasítással igyekezett rendet tenni köztük.

    Ocon meg is kereste Wolffot tanácsért, hogy miként kellene rendeznie a viszonyokat csapattársával. Úgy gondolta, hogy ha Wolff kezelni tudta a Lewis Hamilton – Nico Rosberg párost, akkor hasznos tanáccsal tudja őt ellátni.

    „Ami minket dühít, az az, hogy a csapaton belüli rivalizálások két sérült autót eredményeznek.” – mondta Wolff az Autosportnak. „És ez nem csak Estebanra vonatkozik, hanem Checora is. Csapatfőnökként ez engem nagyon idegesít.”

    Ocon a 2017-es szezont a nyolcadik helyen zárta, 13 ponttal lemaradva a hetedik helyen végző Perez mögött. Ocon legjobb eredménye egy ötödik hely volt Monacóban, míg Perezé egy negyedik Spanyolországban.

    Wolff szerint azonban idén Oconnak le kell győznie Perezt, hogy folytathassa a fejlődést.

    „Esteban nagyon jól teljesített a nagyon erős Sergio Perez mellett.” – vélekedik Wolff. „Most egyet lépnie kell előre, hogy javítsa a teljesítményét. Ő rendkívül konzisztens, keveset hibázik és nagyon jó a tempója. Idén tovább kell fejlődnie ebben a tekintetben és túl kell teljesítenie Perezt.”

  • A Renault 85%-os kapacitással érné utol a top csapatokat

    A Renault 85%-os kapacitással érné utol a top csapatokat

    A Renault azt tervezi, hogy utoléri a Forma-1- jelenlegi top csapatait, a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt, forrásainak „mindössze” 85%-ának felhasználásával, állítja a csapatfőnök, Cyril Abiteboul.

    A csapat fejlődésnek indult, miután 2015 végén a Renault átvette azt a Lotustól. Növelték az alkalmazottak számát és fejlesztették az infrastruktúrát. Abiteboul szerint a növekedés folytatódni fog 2018-ban

    „Alapvetően azt a kihívást adtam a csapatunknak, mindenkinek, beleértve magamat is, hogy középtávon képesek legyünk a top csapatokkal versenyezni úgy, hogy hozzájuk képest mi 85%-on tudunk működni.” – mondta Abiteboul a Motorsport.com-nak. „Ez a költségvetésre értendő és a létszámra. Nem próbálok egyenlővé válni a Mercedesszel vagy a Red Bullal, de hasonulni hozzájuk.”

    „Ugyanakkor próbálom azt tenni, amit ők is, csak hatékonyabb módon, ami mindig jellemző volt a Renault-ra a Forma-1-ben. Ez nem lehet fegyverkezési verseny.”

    A csapatfőnök azt is hozzátette, hogy a sport tervei a költségvetési korlátra jelenleg némileg akadályozza a csapat növekedését, hiszen nem akarnak most jelentősen tovább bővülni úgy, hogy meg van az esélye, hogy hamarosan a szabályok okán újra le kellene azt építeni.

    „Folytatjuk a növekedést, de lassítunk a tempón, mert a növekedés ugyan nagyon hatásos, de ugyanakkor kihívást jelent mindenki számára a menedzselése. Úgy gondolom, hogy le kell lassítanunk és stabilizálni kell az alapot, megbizonyosodni róla, hogy jól értjük mi működik és mi nem, felmérjük a csapatunk erősségeit és gyengeségeit, miközben fenntartjuk a kapacitásunkat, és növeljük az aktivitást azokon a területeken, melyeken gyengék vagyunk.”

    „Igyekszem értelmes döntést hozni arról, hogy mi fenntartható egy Forma-1-es csapat számára közép-és hosszútávon, anélkül, hogy veszélyeztetnénk a bajnoki címért való küzdelem lehetőségét 2020-21-re. Úgy gondoljuk, 700-750 fővel Enstone-ban már jó partnerek lehetünk a játékban, és működni is fog.”