Címke: Forma-1

  • Bottas győzelmekkel akar érvelni maga mellett

    Bottas győzelmekkel akar érvelni maga mellett

    Valtteri Bottas azt szeretné, ha győzelmeket felmutatva tárgyalhatna majd a Mercedesszel, 2019-es szerződéséről.

    Tavaly szerződött a finn a német márkához, és bár Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is az ő helyére pályázik, idén még hosszabbított vele a csapat. 2019-es maradása azonban még inkább múlik majd a teljesítményén.

    „Egy éve még nem tudtam, hogy milyen sokat fogok majd tanulni.” – idézi Bottast a finn MTV.

    Meg is kezdte már a munkát, bizakodóan tekint előre.

    „Voltam már párszor a gyárban és dolgoztam a szimulátoron is.” – mondta. „A csapat jó munkát végez. Minden attól függ, hogy a többi csapat is jól dolgozik-e, de úgy hisszük, hogy a mi autónk jobb, mint tavaly volt. Egy célunk van a szezonra: a bajnoki címért küzdeni. Most már mindenkit ismerek, és tudom, hogy mennek a dolgok.”

    „Talán a legnagyobb változás volt a versenyzői pozíciómban (a Mercedeshez igazolás).” – mondta Bottas már az Ilta Sanomatnak. „Tavaly egész szezon során küzdöttem, de most már megfelelő versenyzői pozícióban vagyok.”

    Egyelőre azonban még csapattársának, Lewis Hamiltonnak sincs szerződése 2019-re. Bár ő aligha igazolna át máshova, távozása esetén vélhetőleg végleg felhagy a Forma-1-gyel.

    „Nekem jó, ha Lewis folytatja. Jól kijövünk egymással, ő gyors versenyző, és kihívás.” – vélekedik Bottas.

    Saját maga számára azonban a finn versenyző úgy gondolja, „A legjobb érv a szerződéshez, ha annyi versenyt nyerek, amennyit csak lehetséges.”

  • Zajongás a franciáknál is: így szól a Renault RS.18-as!

    Zajongás a franciáknál is: így szól a Renault RS.18-as!

    Két videót megmutatott ma a feltörekvő gyári Renault csapat, az egyikből láthatunk valamit abból a környezetből, ahogyan épül az idei versenygépük, a másikban pedig hallhatjuk, hogy miképp szól a benne rejlő motor. A mai napra időzítette hasonló mutatványát a Sauber és a Toro Rosso-Honda is, így akik arról lemaradtak, a linkekre kattintva ezt is pótolhatják.

    Jövő hét keddig azonban még várnunk kell arra, hogy a sárga-fekete csodát hivatalosan is bemutassák, azonban enyhítendő ezt a várakozási időt, nézegessük az alábbi videókat.

  • A Toro Rosso STR13-ban felsírt a Honda RA618H erőforrása!

    A Toro Rosso STR13-ban felsírt a Honda RA618H erőforrása!

    Jól sikerült a mai randija a Toro Rosso és a Honda szakembereinek: immáron az STR 13-asban ad életjelet magáról a Honda legújabb motorja, az RA618H. Ez egy sportpolitikai értelemben is vett új kezdet a japán gyártónak, mert gyakorlatilag a faenzai kiscsapat az ő egyetlen partnerük, ezáltal szinte gyári szintre emelvén őket, így ez teljesen más kapcsolat, mint például a Sauberé az Alfa Romeoval.

    A baljóslatú számsorral ellátott véglegesített STR13-ra egyelőre azonban várni kell, mert a Ferrari is beleköpött a levesükbe, így tényleg csak február 26-n, a szezon előtti Forma-1-es tesztek kezdőnapján leplezik majd le hivatalosan a versenygépüket.

  • Beröffent az Alfa Romeo Sauber is!

    Beröffent az Alfa Romeo Sauber is!

    A Ferrari és a Mercedes után ezúttal egy kiscsapat, a Sauber jelzi a világ felé, hogy bizony, ők is teljesítették a feladatot, és felhördült a motorjuk. Ugyan az új névadó szponzoruk kedvéért Alfa Romeonak nevezik a motorjukat, valójában a Ferrari 2018-as erőforrásáról beszélünk az esetükben is.

    Az idei versenygépüket, a C37-est a svájciak jövő héten kedden, tehát február 20-án mutatják majd meg teljes pompájában a nagyérdeműnek.

    https://www.facebook.com/sauberf1team/videos/1581327085248085/

  • A Haas VF-18 is elkészült – az amerikaiak kitörnének a szürkeségből

    A Haas VF-18 is elkészült – az amerikaiak kitörnének a szürkeségből

    Túl van a Haas a második évén is, ami mindegyik új csapat esetében kritikus. Az amerikaiak kicsit motiválatlanabbul ugyan mint a kezdetekben, de teszik tovább a dolgukat, és egyébként szépen építkeznek.

    Ők is a folytonosságra szavaztak, így maradt Romain Grosjean és Kevin Magnussen is. Ugyan sokan szívesen látnának az amerikai csapatban amerikai pilótát, és a téli szezon alatt volt is emiatt egy remek összezördülés egy meggondolatlan kijelentés miatt, de sikerült a dolgot elsimítani. A Haas a VF-18-assal tovább haladhat azon az úton, aminek a vége az lehet, hogy a Sauberhez hasonlóan privátból, kvázi félgyári csapattá alakulhatnak a Maserati révén.

    Haas VF18 Haas VF18 Haas VF18 Haas VF18 Haas VF18

  • Verstappen megmutatta a 2018-as sisakját!

    Verstappen megmutatta a 2018-as sisakját!

    Nincs komoly változás Max Verstappen sisakfestésében, mondhatni 90%-ban ugyanaz maradt, ami tavaly volt. Kicsit talán elegánsabb lett, a tavalyi harsányabb színekből visszább vettek. A felső rész most már inkább kékesebb, eltűnt a Red Bull piros/sárgája. Oldalt is több lett a fehér, hátul meg markánsabb lett Verstappen „V” logója.

  • Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Megszokhattátok már, hogy minden évben bemutatjuk nektek az aktuális Forma-1-es mezőny „női oldalát”, azaz a versenyzők barátnőit/feleségeit. Ez idén sincs másként, lássuk hát a 2018-as mezőny „oldalbordáit”.

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad. (Az alábbi képen Isabel balról a második lány)

    Bár „rejtegeti”, a 22 éves Pierre Gasly-nek is van barátnője, ráadásul évek óta. A 20 éves barátnő, Romane orvosi pályára készül.

    Charles Leclerc szíve is foglalt már egy ideje, barátnője az olasz Giada Gianni.

    A Forma-1 legfrissebb igazolása, az orosz Szergej Szirotkin is párkapcsolatban él, barátnője Dasha Moshkova.

    https://www.instagram.com/p/BXZ6V6Wl388/?taken-by=sergeysirotkin_official

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, tavaly végzett az iskolában, testnevelés és biológia szakos tanár lett. Három éve ismerik egymást, egy-két versenyre el is kísérte Louise Kevint. Most azonban távolabb kerülnek egymástól, mivel Magnussen áthelyezi székhelyét Dubaiba, míg Louise Dániában marad.

    Brendon Hartley és Sarah Wilson 12 éve alkot egy párt, 2018 januárjában pedig sor került az esküvőre is. Sarah fotós, bár úgy tudni, az utóbbi időben ezzel felhagyott, hogy „teljes munkaidőben” Brendonnal utazhasson, immáron Mrs. Hartley-ként.

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna korábbi Forma-1-es riportermője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.

    Fernando Alonso barátnője az olasz modell, Linda Morselli, aki korábban Valentino Rossi kedvese volt.

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    Emilia Bottas 24 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás.

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki decemberben adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár túl van már az eljegyzésen is, az esküvőjük június elsején lesz.

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában azonban megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla nem régiben írtunk, ezt ide kattintva olvashatod.

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt.

    https://twitter.com/fsg_it/status/939495283850870784

    Stoffel Vandoorne esetében ugyanaz a helyzet, mint tavalyi összeállításunk idején. Hivatalosan nincs barátnője, azonban van egy „haverja”, aki történetesen egy női versenyző, és a pletykák szerint ő lehet a barátnő. Ő Angélique Detavernier, aki a modellkedés mellett tavaly egy Audi R8 LMS volánja mögött elindult a Blancpain GT Sports Club kategóriában a spái 24 órás versenyen, idén pedig már részt vett harmadmagával a 10h FunCup Abu Dhabi-n.

    [poll id=”50″]

  • A rajongók előbbre valók, mint a Ferrari

    A rajongók előbbre valók, mint a Ferrari

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey hangsúlyozta, hogy a rajongói érdekek az elsők, ez pedig nem képezi vita tárgyát, még a Ferrari esetében sem.

    A Liberty Media még nem véglegesítette a 2021-től érvénybe lépő sportszabályokat, a csapatok és a cég elképzelései azonban nem feltétlenül azonosak. Legfőképpen a Ferrari nem ért egyet, ezt kilépéssel való fenyegetéssel is igyekszik nyomatékosítani.

    „A Ferrari különösen fontos, egy legenda, de olyan elbánásban kell részesülniük, mint a többi csapatnak.” – mondta Carey az olasz Corriere della Serának. „Azt akarjuk, hogy ők továbbra is a széria részei legyenek; a sportot akarjuk megváltoztatni, nem a csapatokat.”

    „Meg fog születni az egyezség, de a fő cél nem vita tárgya: a rajongók érdekei az elsők.”

    „Javítanunk kell a show-t a pályán. Az aerodinamika nem fog segíteni ebben és mondtam is, hogy pár pályán ez probléma lesz.”

    Mindemellett Carey elégedett azzal, amit már az elmúlt egy évben véghez vittek.

    „Az elején a legfontosabb a szervezés területe volt, azzal foglalkoztunk.” – mondta. „Aztán fel akartuk frissíteni a környezetet, mivel csak negatív dolgokat hallottunk, mint mikor Bernie (Ecclestone) azt mondta, hogy nem költene pénzt arra, hogy megnézzen egy versenyt.”

    „Most minden nyitottabb, és sok a közösségi tevékenység, a jegyárak lejjebb mentek szórakoztató területeket hoztunk létre a rajongóknak. Mindez gyorsítja a változást.”

  • Fittipaldi most már tényleg vezette a KIA Stingert!

    Fittipaldi most már tényleg vezette a KIA Stingert!

    A KIA Motors Amerika jól felépített reklámkampánya eddig mindenről szólt, csak arról nem, hogy a műsor kedvéért szerződtetett korábbi kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi jól megküldi a Stingert. Ennek most vége, végre közreadták azt a videót is, amelyben az öreg brazil vezetői tudása érvényesülhet, és eláruljuk, hogy nem kellett nagyon csalódnunk. 71 évesen tisztességes tempót tol, némi füst rásegítéssel driftel is az oválpályán, szóval minden olyan kötelező kunszt benne van, amit ettől a kapcsolattól elvárnánk.

    https://youtu.be/S6xqMkvED54

  • Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Az azerbajdzsáni kormány nem biztos abban, hogy a Forma-1 új vezetésével is szerződést kötnek majd. Baku 2016-ban tarthatott először versenyt, Baku utcáin, amelyre még Bernie Ecclestone kötött szerződést. Most sportminiszterük, Azad Rahimov szeretne leülni egyeztetni a Liberty Mediával is majd, a 2018 áprilisi versenyük után.

    A Tass hírügynökségnek így panaszkodott Rahimov:
    „Három hónappal a nagydíjrendezés után választ kell adnunk a Forma-1 vezetőinek, hogy kiterjesztenénk-e további öt évvel a szerződésünket, 2025-ig. Ugyanakkor mindenki tudja azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződésünk elfogadhatatlan. Szerintem ezt megértette az F1 új vezetése is. Beszélni fogunk a kereskedelmi jogokról, a szponzorációs jogokról, és hogy mi ezért mennyit fizetünk. Célunk azonban nekünk, illetve a Forma-1 új vezetésének is az, hogy maradhasson nálunk a verseny.”