Címke: Forma-1

  • Visszatekintő: Verstappen és Leclerc egy gokartos incidens után

    Visszatekintő: Verstappen és Leclerc egy gokartos incidens után

    2012-ben történt az eset, mikor Max Verstappen és Charles Leclerc egy gokartversenyen még a leintés után is ütköztek. Az eset miatt végül mindkettőjüket kizárták.

    Ezt követően meg is interjúvolták a két versenyzőt, a reakciókból pedig tökéletesen kitűnik, mennyire más vérmérsékletű a két versenyző.

    „Ez nem fair.” – mondta Verstappen. „Én vezetek, ő meg akar előzni, meglök, én visszalököm aztán ő letol engem a pályáról. Ez nem fair.” 

    Arra a kérdésre, hogy mi volt ez az eset Verstappennel, Leclerc csak annyit reagált lefitymálóan: „Semmi, csak egy incidens a versenyen.”

    Idén már mindketten Forma-1-es versenyzőnek tudhatják magukat, noha Verstappennek már van pár F1-es szezon a háta mögött, és talán ütőképesebb autóban is ül, azért mi kíváncsian várjuk, hogy a Forma-1-ben is egymásra találjanak, sőt, még inkább izgalmas lenne, ha becsatlakozna hozzájuk Esteban Ocon is. 😉

  • Alonso nem aggódik a sűrű idénye miatt

    Alonso nem aggódik a sűrű idénye miatt

    Fernando Alonso elmondta, nem érzi, úgy, hogy túlvállalta volna magát azzal, hogy idén a rekordhosszúságú Forma-1-es szezon mellett a WEC-ben is egy teljes évadot fog teljesíteni.

    A Marca című spanyol lap feltette a kérdést a spanyol világbajnoknak, hogy 36 évesen nem lesz-e ez egy kicsit sok, mire Alonso nevetve így felelt: „Nem, nem vagyok még öreg. Fizikailag kiváló állapotban vagyok. Viszont tíz évvel ezelőtt egy ilyet lehetetlennek gondoltam volna.”

    „Most azonban száz százalékig biztos vagyok benne, hogy szembe tudok nézni ezzel. Ezt csak a karrier azon szakaszában lehet megtenni, mint amiben én vagyok. De sokan még így sem képesek erre.” – tette hozzá a spanyol.

    Az előtte álló F1-es szezonról is ejtett néhány szót.

    „Ebben az évben fontos lesz, hogy minden részletet tisztázzunk. Az egész évben majd napról-napra kell terveznünk, azért hogy a novemberi szezonzárón már nagyon erősek lehessünk.” – fejtette ki Alonso.

  • Több csapat is Haas gépeket vásárolna

    Több csapat is Haas gépeket vásárolna

    Gene Haas elmondása szerint más Forma-1-es csapatok keresték meg a Haas csapatot, azzal kapcsolatban, hogy Haas Automation (Haas szerszámgépgyártó vállalata) eszközöket szeretnének vásárolni.

    Haas a NASCAR csapatoknak már szállít eszközöket, és nem csak a Stewart-Haasnak, mióta azonban a Forma-1-ben is jelen vannak, itt is felkeltették gépei a csapatok érdeklődését.

    „A NASCAR-ban gyakori ez, sok versenytársunk használ Haas Automation berendezéseket.” – mondta Haas. „Már Forma-1-es csapatok is érdeklődtek, hogyan lehet eszközt venni tőlünk, ez pedig valószínűleg nem következett volna be, ha nem vagyunk itt (az F1-es mezőnyben). Az, hogy ilyen magas szinten versenyzünk, a Haas Automationnak is meghozza a hírnevet.”

    „Marketing szempontból pedig ügyfeleket hozunk a versenyekre és ez nagyon jól működik, mert – főleg a Forma-1-ben – szinte lehetetlen bejutni a boxokba, hacsak nem ismersz egy csapatot közelről, szóval mi sok kiemelt ügyfelünket elvisszük a versenyekre. Ettől különlegesnek érzik magukat és megmutatja nekik, hogyan kapcsolódnak ezek az emberek az ő iparágukhoz.

    „Nagy az érdeklődés és jó, hogy elkötelezettek maradnak az emberek, nem csak a szerszámgépek oldaláról, hanem a versenyzés oldaláról is, és ezek a dolgok összeolvadnak.”

    Haas azt is elmondta, hogy van információcsere a két különböző versenysorozatban futó csapata között.

    „Van egy NASCAR csapatunk, itt pedig a Forma-1-ben vagyunk. Rengeteg hasonlóság van a technológiák között és nagyon sok emberünk a Forma-1-ből szeretné tudni, hogyan dolgoznak a NASCAR-os srácok, szóval van érdeklődés. Van két sportunk, a stock car versenyzés a nyílt kasznissal szemben, és ezek nagy érdeklődést mutatnak egymás iránt, hogy miként alakultak az évek során, és mit lehet átvenni egymástól.”

  • „Füstmentes” cigireklám kerülhet a Ferrarira

    „Füstmentes” cigireklám kerülhet a Ferrarira

    A Ferrarit már hosszú évek óta támogatja a Marlborót forgalmazó Philip Morris, mely most arra használhatja fel a csapattal való együttműködését, hogy a füstmentes cigarettákat reklámozzaf1.

    A dohányreklám már 2006 óta tiltott a Forma-1-ben, így a Marlboro sem látható az autókon.

    A Philip Morris most bejelentette, hogy „kizárólag a füsmentes világ előtérbe helyezésére összpontosítanak” a partnerség kapcsán.

    A Philips Morrisé az IQOS egy csúcstechnológiás eszköz, mely nem égeti, csupán melegíti a dohányt, így az közel 800 fokon való égés helyett csak 350°C-s hőt kap, és füst helyett “csak” nikotin tartalmú gőz keletkezik.

    A Philip Morris vezérigazgatója, André Calantzopoulos elmondta, hogy a vállalat „elkötelezte magát amellett, hogy minden erőforrását arra használja, beleértve a motorsportos tevékenységeket is, hogy felgyorsítsa a dohányzási szokások forradalmi változását, a dohányzó emberek és a társadalom egészsége érdekében.”

    A részletekről nem nyilatkoztak, de várhatóan „a következő hónapokban” lesz erről információ.

    Ugyan az IQOS kék logója nem igazán passzol a Ferrari színeihez, vélhetően megoldható az integrálása hasonló módon, mint ahogy a Moto GP-s Ducati csapat esetében, ahol szürke felülettel utalna a márkára.

  • Itt van Alonso új McLarenes sisakja

    Itt van Alonso új McLarenes sisakja

    Napvilágot látott Fernando Alonso 2018-as McLarenes sisakja. Részleteket már közölt róla a spanyol versenyző korábban, most azonban kiszivárgott egy kép, melyen teljes egészében látszik a 2018-as sisak.

    Úgy fest, hogy Marcus Ericssonhoz hasonlóan most Alonso is a „retrósabb” minimál dizájn mellett döntött. A sisak alapja a kék, tetején méretes rajtszámmal, oldalán hatalmas Alonso felirat, egyszerű, letisztult betűstílussal, míg a sisak hátulján a spanyol zászló színei jelennek meg. Nincs telenyomva szponzorlogókkal sem. A plexik a Chandon szerepel, oladalt a Petrobras, míg fent Alonso saját márkája, a Kimoa látható.

    • UPDATE: Fernando is kirakott a sisakjáról képet, hivatalosan is.

    https://twitter.com/Fitcho_/status/966279394057641984

  • Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    A faenzaiak máris a pályára küldték a Toro Rosso STR13-ast, ami indokolt is nekik, mert hamar össze kell barátkozniuk a Honda motorokkal. A helyszín és ez a teszt is már ismert volt, és a kiscsapat jó szokásukhoz híven húzzák mindenki idegeit olyan felvételekkel, amelyen az autóból konkrétan nem látni semmit. Ez idén sem maradhatott ki, íme:

    A Sauber sem tétlenkedett, ők pedig már eleve Barcelonában, tehát a szezon előtti teszt helyszínén vannak,. és végzik épp a C37-es shakedown tesztjét, egy filmezős nap keretén belül.

  • A Rich Energy vásárolhatja meg a Force Indiát?

    A Rich Energy vásárolhatja meg a Force Indiát?

    A Rich Energy nevű brit energiaitalos cég állítólag tárgyalásban a Force Indiával, annak 200 milió fontért valü megvásárlásával kapcsolatban.

    A Daily Mail szerint a Force India tulajdonosa, az Indiában korrupcióval és pénzmosással vádolt Vijay Mallya el akarja adni a csapatot.

    A Rich Energy vezérigazgatója, William Storey tárgyal az ügyben, míg állítólag a Newcastle egykori középpályása, Rob Lee is meg van nevezve részvényeként.

    A Rich Energynek már volt kapcsolata a Forma-1-gyel, több alkalommal volt már partnere a Monacói Nagydíjnak. Ezen kívül szállítanak terméket a West Ham United női csapatának illetve a Hilton szállodáknak is.

    A hírt még sem a Rich Energy, sem a Force India nem erősítette meg.

    A Force India az idei szezon előtt nem csak az autó bemutatására de új csapatnév közlésére is készül. Hivatalosan nem közölték, mikor lesz a bemutató, azonban úgy tudni, hogy erre február 25-én, közvetlenül az első tesztnap előtt kerül majd sor.

    https://www.instagram.com/p/BelnantBQzh/?taken-by=richenergy

     

  • Egykori McLarenest igazolt a Williams

    Egykori McLarenest igazolt a Williams

    A Williams csapat új embert igazolt, méghozzá a McLaren egykori főmérnökét, Doug McKiernant. A grove-i csapatnál ugyanebben a pozícióban dolgozik majd.

    McKiernan a csapat technikai vezetőjének, Paddy Lowe-nak jelent majd.

    McKiernan F1-es karrierje 1999-ben indult a McLarennél, mint aerodinamikai elemző. A wokingiaknál töltött idő alatt fő aerodinamikussá, majd az aerodinamikai részleg főnökévé, végül főmérnökké léptették elő, mígnem 2015-ben kilépett.

    „2007 és 2012 között dolgoztam Douggal, biztos vagyok benne, hogy a tehetsége és tapasztalatai jelentősen megerősítik majd a csapatunkat és nagyon örülünk, hogy csatlakozik hozzánk.” – mondta Lowe. „Mióta tavaly visszatértem a Williamshez, világossá vált, hogy annak érdekében, hogy előrébb léphessen a csapatunk, komolyabb mérnöki erőforrásokra van szükségünk. Így kiváló fejlesztésbe kezdtünk ezen a téren, Dirk de Beerrwel is, aki aerodinamikai csapatunkat irányítja.

    „Megtiszteltetés csatlakozni a Williamshez.” – mondta McKiernan. „A csapatnak kiváló tervei vannak a jövőre nézve és nagyszerű látni a munkát, amit az aerodinamikai és mérnöki csapatok végeztek az FW41-en, miközben a jövőbeli autókat is várjuk, és a Williams igyekszik előrébb lépni a rajtrácson. A csapatnak már erős mérnöki részlege van és remélem, hogy hozzá tudok tenni ehhez az FW41 és a jövőbeli autók fejlesztésében.”

  • Itt a Renault csapat mind a négy versenyzője

    Itt a Renault csapat mind a négy versenyzője

    A Forma-1-es Renault csapat ma délután mutatta be 2018-as versenygépét, az RS.18-at. A 2018-as hivatalos fotózásukon pedig a teljes versenyzőgárdájuk részt vett, Carlos Sainz és Nico Hülkenberg mellett elkészültek a képek a tesztpilótákról, Jake Aitkenről és Artem Markelovról is.

    Carlos Sainz, Nico Hülkenberg
    Carlos Sainz, Nico Hülkenberg | Fotó: Renault Sport
    Nico Hülkenberg
    Nico Hülkenberg | Fotó: Renault Sport
    Carlos Sainz
    Carlos Sainz | Fotó: Renault Sport
    Jack Aitken
    Jack Aitken | Fotó: Renault Sport
    Artem Markelov
    Artem Markelov | Fotó: Renault Sport
    Jack Aitken, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg, Artem Markelov
    Jack Aitken, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg, Artem Markelov | Fotó: Renault Sport
  • „Ronnie Petersonos” lesz idén Ericsson sisakja

    „Ronnie Petersonos” lesz idén Ericsson sisakja

    A Sauber svéd versenyzőjének, Marcus Ericssonnak 2018-as BELL sisakjának dizájnját a fiktív F1-es festéseket, sisakdizájnokat tervező Sean Bull készítette. Ericsson Instagram oldalán a következőt idézi a tervezőtől:

    „A jelenlegi sisak dizájnok túl zsúfoltak, bonyolultak és elvesztették ikonikus jellegüket azzal, hogy évről évre és néha versenyről versenyre változtatják azt, így én azt akartam megnézni, hogyan fest, ha a jelenlegi dizájnt letisztultabbá tesszük, minimalistára vesszük és amennyire csak lehet, letisztulttá: megcsináltam a ’70-es évek stílusú sisakok sorozatomat, melyben vettem a 2017-es dizájnokat és leegyszerűsítettem azt amennyire tudtam úgy, hogy közben még felismerhető legyen, hogy melyik versenyzőhöz tartozik. Akkor Marcus felvette velem a kapcsolatot, hogy hasonló stílusban készítsem el a 2018-as sisakját!”

    „Marcus sisakjának tervezésekor a Ronnie Peterson emlékére készült sisakból inspirálódtam, látványos színpalettával és minimál dizájnnal, a jellegzetes, ’70-es évekbeli betűstílussal és a jellegzetes dupla hajszálcsíkkal a sisak alján. A főbb nézőpontok azok voltak, hogy átmentsem és leegyszerűsítsem Marcus korábbi sisakjait és alkossak egy olyat, ami hasonlít a korábbiakra, de egyszerűbb, a ’70-es éveket idézi, nem túlzó, görbülő ívek nélkül, mivel az akkoriban nem volt jellemző. A tetejét végül vastag, ’70-es évekbeli rajtszám díszíti: egyértelmű és hatásos, melyet ‘Petersonos’ betűstílussal díszít Marcus saját neve.”

    „A cél egyértelműen az volt, hogy visszahozzuk az F1 dicső kora sisakjainak látványát és érzését és ez a 2018-as sisak remélem kitűnik majd a többi árnyalt, túlzó, sisakok közül. A kevesebb mindig több.”

    https://www.instagram.com/p/BfaxNq-F4gn/?taken-by=ericsson_marcus