Címke: Forma-1

  • Nem hosszabbított szerződést a Martini a Williamsszel!

    Nem hosszabbított szerződést a Martini a Williamsszel!

    A Martini nem fogja meghosszabbítani szerződését a Williamsszel, miután az a szezon végén kifut, tudta meg a Motorsport.com.

    A Martini, híres, és összetéveszthetetlen fehér-kék-piros csíkjaival 2014-ben tért vissza a Forma-1-be, teljesen megújítva ezzel a Williams csapatot. Úgy tudni azonban, hogy ez az időszak is hamarosan lezárul, noha a Martini tárgyalt hosszabbításról a Williamsszel, valamint más csapatokkal is beszéltek.

    A Bacardi Group, melyhez a Martini tartozik, úgy döntött azonban, hogy felhagy az F1-es támogatással, mivel az már nincs összhangban stratégiai céljaikkal.

    „Tárgyaltunk a 2018 utáni hosszabbításról.” – mondta a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Wiliams. „Bár mindkét fél szerette volna ezt, a Bacardi Group azt mondta nekünk, hogy visszalépnek a Forma-1-ből, miután év végén kifut a szerződésünk. Sok márkával foglalkoznak és változott a stratégiájuk időközben.”

    Az feltételezhető, hogy a Martini távozásában közrejátszik az is, hogy a Williamsnek jelenleg mindkét versenyzője 25 év alatti, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a Martini megfelelően használja őket a márka képviseletére.

  • Jelentős plusz költséget jelentett a Halo

    Jelentős plusz költséget jelentett a Halo

    A Force India becslései szerint a Halo 1 millió dollárral (~ 256 millió forint) drágította meg a 2018-as autók fejlesztését.

    A technikai igazgató, Andrew Green elmondta, hogy ha a tavalyi autót tudták volna tovább fejleszteni 2018-ra, azzal jelentős összeget spórolhattak voltak, a Halo miatt azonban új tervekre volt szükség.

    „Nagyon költséges ez, mert új karosszériát kellett csinálnunk.” – mondta Green a RaceFans-nek.

    „Egy hozzánk hasonló csapat igyekszik két évet kihozni egy kaszniból, ha lehetséges. Szóval ebben a tekintetben hatalmas költsége volt az újrafejlesztésnek, és az új kaszni tervezésének. Több száz, több ezer, ha csak nem millió dollárról beszélünk a Halo kapcsán.”

    Green szerint további gondokat okozott az, hogy későn született döntés a Halo bevezetéséről.

    „Nyár vége, ősz volt, mire ténylegesen megkaptuk az autóra szerelendő Halo specifikációját. És még akkor sem tudtuk, hogyan zajlik majd a homologizációs teszt. Szóval megpróbálni tervezni egy kasznit úgy, hogy nem tudjuk pontosan mi is lesz rácsatolva, annak milyen súlya lesz, az elég nehéz volt.”

    A Halo problémát okozott a minimum súly és a súlyeloszlás kapcsán is.

    „Tervezés szempontjából a súly nagyon lényeges. A súlyhatárt megemelték ugyan, de nem annyira, mint amekkora súlytöbbletet a Halo jelent. Így ez nyomást gyakorolt az autó más elemeinek kialakításában is, hogy optimalizálni tudjuk a súlyt ezeken a területeken.”

  • Hamilton modell barátai „F1-es” Tommy Hilfiger kollekciót mutattak be

    Hamilton modell barátai „F1-es” Tommy Hilfiger kollekciót mutattak be

    Lewis Hamilton elégedett lehet, hiszen csapata, a Mercedes, és modell barátai partnerek lettek a Tommy Hilfiger kapcsán.

    A divatmárka a Forma-1-es csapat új szponzora lett, olyannyira, hogy a Milánói Divathéten új, Forma-1 ihlette kollekciót is bemutattak. Divatbemutatójuk a Tommy Drive Now fantázianevet viselte, és még a kifutó is „versenypályává” változott.

    A ruhákat pedig többek között Hamilton barátai, Gigi és Bella Hadid, valamint Winnie Harlow mutatták be.

    A bemutatón egy F1-es autó is jelen volt, illetve természetesen ott volt Lewis, de még Toto Wolff is.

    https://www.youtube.com/watch?v=Wojs_j31syY

    https://www.instagram.com/p/Bfqs0vLFyby/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BfqDEk3ASaU/?taken-by=gigihadid

    https://www.instagram.com/p/BfpDDxznBJ0/?taken-by=bellahadid

     

  • Alonso barátnője már az esküvőre gondol

    Alonso barátnője már az esküvőre gondol

    Fernando Alonso egy percig sem tud egy helyben maradni, olyannyira, hogy 2018-ra nem volt neki elég a Forma-1 21 versenyből álló szezonja, bevállalta mellé a WEC-et is. Így aztán túl sok ideje nem valószínű, hogy marad barátnőjére, Linda Morsellire, aki olykor szintén külön utakon jár, modellként.

    „Nem lesz probléma.” – vélekedik Alonso ezzel kapcsolatban. „Lesz egy pár verseny, amire velem kell majd jönnie.” – mondta nevetve a spanyol.

    A napokban egy üzlet megnyitóján Linda is pozitívan nyilatkozott párjáról.

    „Ő egy csodálatos, ragaszkodó, nagyon értékes ember, és nagy biztonságot ad nekem.” – idézi Lindát a diariogol.com

    Linda egyébként arra is utalt, hogy feleségül menne a kétszeres Forma-1-es világbajnokhoz.

    „A jövőben igen, a terveim közt szerepel, hogy összeházasodunk.”

    Erre azonban 2019 előtt egészen biztosan nem kerül sor.

    „Fehérben mennék férjhez.” – mondta Linda.” Álmodozó nő vagyok és egyszerű, romantikus, hosszú ruhát szeretnék, szép nyakkivágással és fátyollal, amit imádok.”

    https://www.instagram.com/p/BeHBDxfgjGx/?taken-by=lalindaa

  • Kimi Räikkönen elégedett a Haloval

    Kimi Räikkönen elégedett a Haloval

    Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a Halo, hozzáigazítva autójukhoz, pirosra festve, már jobban mutat.

    „A Halo így teljesen más.” – mondta a finn. „De őszintén szólva tavaly többször is kipróbáltuk és nem okozott nagy különbséget. Hozzászokunk, és nem nagyon veszünk tudomást róla.”

    „Ez az, ami, egy biztonsági dolog. Szóval én örülök neki.”

    2018-as autójuk bemutatója után Räikkönenhez hasonlóan vélekedett a Haloról Carlos Sainz is.

  • Sir Frank Williams suta szerelőnek nézte Sirotkint

    Sir Frank Williams suta szerelőnek nézte Sirotkint

    Szergej Szirotkin vicces sztorit mesélt el első Williamses napjaiból. Történt ugyanis, hogy Sir Frank Williams egy kezdő szerelőnek nézte őt a grove-i gyárban.

    A 22 éves orosz versenyző egy kőhajításnyira lakik Grove-tól, így az elmúlt két hónapban igyekezett a lehető legtöbb időt tölteni a gyárban a Williams munkatársai közt.

    Maga is ki akarta próbálni, hogyan kell kereket cserélni, tudni akarta, milyen ez a csapattagok szemszögéből.

    „Rendszeresen csináltam kerékcsere gyakorlást a szerelőkkel, két-három alkalommal egy héten.” – mesélte a Motorsport.com-nak. „Ott voltam a légkulccsal. Egyik alkalommal, mikor gyakoroltunk, nem voltam csapatruhában és megjelent Frank, én pedig épp háttal voltam neki. Ő nézte, majd azt mondta, hogy ‘ez az új szerelő kicsit zöldfülű, gyakorolnia kell a légkulccsal.’ Aztán mondták neki, hogy az én vagyok. Szóval ez volt az első találkozásunk idén!”

  • Argentína már jövőre visszatérne a versenynaptárba

    Argentína már jövőre visszatérne a versenynaptárba

    Argentína arról tárgyal a Forma-1-gyel, hogy a sport visszatérjen Buens Airesbe, akár már jövőre.

    Az ország egyik legjelentősebb rendezvény promótere, Arturo Rubinstein számolt be róla, hogy Argentína szeretne lenni a harmadik dél-amerikai helyszín az F1-es naptárban, Brazília és Mexikó mellett. A helyi önkormányzat finanszírozná az Autodromo Juan y Oscar Gálvez felújítását, mely versenypályán már rendeztek korábban Argentin Nagydíjat.

    „Tárgyalunk a Liberyt Mediával, hogy futam legyen Argentínában.” – mondta Rubinstein. „Buenos Aires városának önkormányzata támogatja a szükséges munkálatokat annak érdekében, hogy a pálya megfeleljen az F1 és az FIA előírásainak.”

    „A javítási és fejlesztési munkák azonnal elkezdődnek a pályán, amint aláírjuk a szerződést arról, hogy versenyt rendezhetünk Buenos Airesben öt évig, ez pedig kijön 30 millió dollárból.”

    „Szakértői véleménye szerint a munkálatokat hat hónap alatt el lehet végezni.”

    Ha pedig minden Rubinstein tervei szerint halad, már jövőre versenyt rendezhetnek Argentínában.

    Tavaly nyáron az F1 versenyigazgatója, és biztonsági képviselője, Charlie Whiting Buenos Airesben járt és felmérte a pálya állapotát, hogy megállapítsa, mennyi munka szükséges ahhoz, hogy megfeleljen a jelenlegi F1-es előírásoknak.

    „Az elsődleges célunk az, hogy versenyt rendezzünk 2019-ben, a versenynaptár elején, egymást követve Ausztráliával. Nem jelent problémát, mivel vannak transzpoláris járatok. És történelmileg nézve is, az Argentínában rendezett F1-es versenyek a naptár elején voltak.” – mondta Rubinstein. „A másik alternatíva Noveber, a Brazília előtt, vagy után.”

    Rubinstein szerint az Argentin Nagydíj visszatérése 2013 óta tervben van.

    „2014 elején volt az első tárgyalásunk Londonban, Bernie Ecclestone-nal.” – mondta. „Az argentin politikai és gazdasági helyzet nem segített abban, hogy ez létrejöjjön az azt követő években, de ez most a megfelelő idő.”

    „Mivel Argentína újra megjelent a globális piacon a három éve meglévő új kormány reformjainak köszönhetően, a befektetők érdeklődése megnövekedett. Ez növelte a jelenlétünket a globális eseményeken és hálózatépítésben. Például Argentína ad otthont a kétévente ülésező Kereskedelmi Világszervezetnek, a G20-csúcstalálkozónak, és a Nemzetközi Ifjúsági Olimpiának.”

    Az első Argentin Nagydíjat 1953-ban rendezték, míg az utolsóra 1998-ban került sor.

  • Barcelona teszt 1. nap: Ricciardo zárt az élen

    Barcelona teszt 1. nap: Ricciardo zárt az élen

    Daniel Ricciardo zárt az élen a 2018-as szezon előtti tesztek első napján, Barcelonában. Az ausztrál versenyző legjobb idejét még délelőtt futotta a Red Bullal.

    Mögötte zárt Bottas a Mercedesszel és Räikkönen a Ferrarival.

    A legtöbb kört is a Red Bull teljesítette ma, Ricciardo 104 kört tudhat maga mögött. A legkevesebb kört ezzel szemben a Force India teljesítette, Nikita Mazepinnel.

    A nap folyamán a leggyengébb időt a Williams új versenyzője, Szergej Szirotkin futotta.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Differencia Kötök száma
    1 Ricciardo Red Bull Racing 1:20.179 105
    2 Bottas Mercedes 1:20.349 0.17 58
    3 Räikkönen Ferrari 1:20.506 0.327 80
    4 Hülkenberg Renault 1:20.547 0.368 73
    5 Alonso McLaren 1:21.339 1.16 51
    6 Sainz jr Renault 1:22.168 1.989 26
    7 Hamilton Mercedes 1:22.327 2.148 25
    8 Hartley Toro Rosso 1:22.371 2.192 93
    9 Stroll Williams 1:22.452 2.273 46
    10 Grosjean Haas F1 1:22.578 2.399 55
    11 Ericsson Sauber 1:23.408 3.229 63
    12 Mazepin Force India 1:25.628 5.449 22
    13 Sirotkin Williams 1:44.148 23.969 28

     

  • Sainz szerint nem is olyan ronda a Halo

    Sainz szerint nem is olyan ronda a Halo

    Carlos Sainz úgy véli, a Renault jó munkát végzett a Halo integrálásával, és nem is annyira zavaró az új elem. A spanyol szerint pár kör megtétele után meg is lehet róla feledkezni, nem zavarja a kilátást.

    „Szerintem hatékony lehet az eszköz.” – mondta Sainz még a teszt előtt. „Versenyzőként nekünk hozzá kell szoknunk, nagyjából 20 kör elég is erre.”

    „Vizuálisan, szerintem nem néz ki olyan rosszul a Halo, ha már hozzá van igazítva az autóhoz. Mind hozzászokunk majd, és hamar ez válik majd a normálissá.”

    Sainz a Renault R.S.18 bemutatóján idei elvárásairól is beszélt.

    „Persze a fő cél, hogy előre lépjünk, én, mint versenyző is, és az egész csapat. Nehéz most megjósolni, hogy milyen nagy lesz ez a lépés. Én magabiztos vagyok, keményen odatettem magam a tél folyamán és tudom, hogy a gyárban mindenki a tőle telhető legjobbat nyújtja. Meggyőződésem, hogy izgalmas szezon előtt állunk.”

  • Mikor vált nevet a Force India?

    Mikor vált nevet a Force India?

    Már körülbelül fél éve téma, hogy a Force India feltehetően nevet változtat. Ez mostanra volt betervezve, azonban ma csak az új autót mutatták be, csapatnévről – főleg új csapatnévről – szó sem esett. A csapat ügyvezető igazgatója, Otmar Szafnauer azonban azt állítja, hogy még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt meglesz az új név.

    „Nagy valószínűséggel még az idei első verseny előtt meglesz.” – mondta Szafnauer az Autosportnak. „Még dolgozunk rajta, még nem pontosan eldöntött, hogy milyen névre váltunk, de mindig is mondtuk, hogy lesz névváltás. Közeleg a határidő, és mint mindennel kapcsolatban, minél közelebb a határidő, annál keményebben dolgozik az ember a megvalósításon.”

    A névváltoztatást az is nehezítette, hogy korábban minden potenciális domain nevet elhappoltak előlük.

    „Ilyesmi (névváltás) nem történik minden nap, szóval jól kell dönteni, időt kell rá szánni, ahelyett, hogy gyorsan túl legyünk rajta, hiszen ez hosszú időre szól.” – mondta Szafnauer. „Sok érdekelt van ebben a dologban: tulajdonosok, potenciális szponzorok, a FOM, akiket figyelembe kell venni, mielőtt belevágunk.”

    „Ha nem lesz meg Ausztráliára, mindig van következő év. Jobb lenne előbb, mint utóbb, de ahogy mondtam, a helyes döntés fontosabb az időzítésnél, mert hosszú időre szól.”