Címke: Forma-1

  • Todt szerint hülyeség a grid girl témáról beszélni

    Todt szerint hülyeség a grid girl témáról beszélni

    Ez év elején robbant a hír, mi szerint idén már nem lesznek rajtrácslányok, és bár a motorsportban szinte senki nem ért egyet ezzel, mégis ez lett a döntés.

    Most Jean Todt tömören véleményezte a Liberty döntését.

    „Számomra ez nem jelent problémát.” – mondta az Auto Bildnek. „Valójában ez egy buta probléma. Nincs se ingerenciám, se időm arra, hogy a gird girlökről beszéljek. Sajnálom, de túl sokat beszélnek erről az ostobaságról.”

    A napokban másik nőkkel kapcsolatos téma is felszínre került, Carmen Jorda jóvoltából, aki Formula E tesztje után azt találta mondani, hogy a nőknek inkább az FE-t kellene célba venniük az F1 helyett, mert az fizikailag kevésbé megterhelő. Korábban pedig arról beszélt, hogy kellene egy külön F1-es bajnokság nők számára.

    Todt erre is reagált.

    „Támogatom a nőket a sportban.” – mondta. „Kicsit zavar is, hogy nincsenek elegen. De ellene vagyok a csak nőknek szóló bajnokságnak.”

    „Én arra koncentrálok, hogy jó döntéseket hozzunk a jövőben, a sportban úgy általában.”

  • Valóban Hamilton intézte a Tommy Hilfiger szerződést

    Valóban Hamilton intézte a Tommy Hilfiger szerződést

    Lewis Hamilton segített a Mercedes új szponzorszerződésének létrejöttében.

    Ahogy azt erősen sejteni lehetett, a négyszeres világbajnok Hamilton keze is benne volt abban, hogy a Tommy Hilfiger divatmárka leszerződött csapatával.

    „Lewis hozta a kapcsolatot tavaly nyáron.” – erősítette meg a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Szereti ezt a márkát. Aztén sikerült megállapodást kötnünk.”

    A regnáló bajnok csapat több évre szerződött a Hilfigerrel, ez pedig előrevetíti azt is, hogy Hamilton is maradni fog még egy ideig a csillagos márkánál.

    Hamilton 2019-es hosszabbítása kapcsán Wolff a Sky Italiának azt mondta: „A hiányzó részleteken dolgozink, mivel jól akarjuk csinálni.”

    „Attól is függ, hogy hány évet akarunk hosszabbítani, de remélem, hogy le tudunk szerződni még Ausztrália előtt.”

  • Barcelona teszt II/2. nap: Ricciardo az élen, a McLaren ma is megállt

    Barcelona teszt II/2. nap: Ricciardo az élen, a McLaren ma is megállt

    A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo zárt az élen az a második barcelonai tesztsorozat második napján. Mögötte a két Mercedeses, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas végzett.

    165 kör megtételével Ricciardo volt a legaktívabb is a pályán.

    A legkevesebb kört Kimi Räikkönen teljesítette, aki csak késő délután ült autóba, mert gyomorpanaszai voltak.

    A McLaren ma már nem egy, hanem két órát bírt ki, mielőtt megadta magát, ezúttal Alonso alatt. Utólag kiderült, olajszivárgás okozta a problémát. A spanyol versenyző csak délután, az utolsó órában tért vissza a pályára.

    Az esti leintés előtt pár perccel Charles Leclerc látogatta meg a kavicságyat.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Ricciardo Red Bull Racing 1:18.047 165
    2 Hamilton Mercedes 1:18.400 0.353 90
    3 Bottas Mercedes 1:18.560 0.513 85
    4 Vettel Ferrari 1:19.541 1.494 66
    5 Hartley Toro Rosso 1:19.823 1.776 119
    6 Alonso McLaren 1:19.856 1.809 57
    7 Sainz jr Renault 1:20.042 1.995 88
    8 Grosjean Haas F1 1:20.237 2.19 78
    9 Räikkönen Ferrari 1:20.242 2.195 49
    10 Stroll Williams 1:20.349 2.302 63
    11 Hülkenberg Renault 1:20.758 2.711 102
    12 Ocon Force India 1:20.805 2.758 130
    13 Leclerc Sauber 1:20.918 2.871 160
    14 Sirotkin Williams 1:22.350 4.303 80
  • Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Marcus Ericsson tiszteli ugyan Charles Leclercet, de le tudja győzni a nagyra tartott csapattársát. Így nyilatkozott róla:
    „Az a benyomásom, hogy ő egy nagyon jó versenyző lesz elsőre, és jó a személyisége. Ő egy rendes fickó. Kicsit tavaly év végén már megismerhettem, aztán a téli szezon alatt egyre inkább, de főleg az utóbbi hetekben. Nem is kérdés, ő egy tehetséges srác. Ugyanakkor hiszek magamban, és azt hiszem, hogy le tudom győzni. Használnom kell majd a tapasztalatomat, és a képességeimet amikkel felvérteztem magamat az utóbbi években. Azt hiszem, szoros lesz a mi meccsünk.”

    Mint kiderült, a páros hasonló visszajelzést adott a C37-esről a Saubernek, árulta el Ericsson:
    „Tudom, hogy a pálya állapota nem volt annyira jó, és összességében ez megnehezítette a tesztelést. Ugyanakkor mindketten jól érezzük magunkat az autóban. Meglátjuk, hogy ő hogy érzi majd szerdán, de okos srác, hiszek abban, hogy azt fogja mondani, amit valóban érez. Remélem, hogy jó napja lesz.”

    Ericsson tudja, hogy hatással van rá, és fel tudja venni a kesztyűt a gyártók által magasan jegyzett juniorokkal is:
    „Tavaly Pascal Wehrlein közel állt ahhoz, hogy megszerezze a Mercedes versenyülését, aztán végül a Sauberben kötött ki. A teljes szezont tekintve szerintem mi voltunk egymáshoz a legközelebb átlagsebesség tekintetében. Sajnos nem tudtunk az autóból többet kihozni. Nekem viszont jó mérce volt, hiszen közel voltunk egymáshoz. Idén Charles lesz mellettem, aki egyike a nagyra tartott újoncoknak, akik régóta a Forma-1-be készülnek.Ez tökéletes lesz nekem hogy megmutassam a képességeimet, és megmutassam, hogy mire vagyok képes a kormány mögött.”

  • Button is kiakadt Carmen Jordára

    Button is kiakadt Carmen Jordára

    Jenson Button kritikával illette Carmen Jordát legutóbbi Formula E-vel kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.

    Jorda a napokban – miután Formula E autót tesztelt – azt monda, hogy fizikai szempontból könnyebb azokat az autókat vezetni, így sokkal inkább való a nőknek, mint a Forma-1. Jorda mindemellett az FIA női bizottságának tagja, annak érdekében, hogy segítsék a nők helyzetét a sportban. Button szerint azonban Carmen megnyilvánulásai épp nem ezt segítik.

    „Ó Carmen, nem segíted megfelelően a női versenyzőket ezzel a kommenttel.” – írta Button Twitteren. „Kérdezd meg Danica Patrickot azzal kapcsolatban, hogy milyen erősnek kell lenni egy versenyautóhoz! Ő szétrúgná a seggemet az edzőteremben, és valószínűleg van olyan erős, mint bármelyik versenyző a jelenlegi F1-es mezőnyben. Számodra nem a fizikai korlát a probléma, Carmen.”

    Erre Danica Patrick csak annyit reagált Buttonnak: „Köszönöm, öreg barátom.”

    Az IndyCar versenyző Pippa Mann is reagált Jorda újabb megnyilvánulására.

    „Tudja ő, hogy az IndyCar versenyzők testesebbek az F1-eseknél, és nehezebb súlyokat kell emelnünk, mert nálunk egyáltalán nincs szervókormány, de itt is vannak sikeres nők?”

  • Hamilton a legjobb formájában akarja látni Vettelt

    Hamilton a legjobb formájában akarja látni Vettelt

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton azt reméli, hogy legfőbb riválisa, a Ferraris Sebastian Vettel a legkiválóbb formáját hozza idén, ugyanis így szeretné őt idén is legyőzni, mert az „fájdalmasabb”.

    „A legjobb formájában szeretném látni, mert akkor még fájdalmasabb lesz, ha túltejesítem őt.” – mondta Hamilton.

    „Biztos vagyok benne, hogy ha megkérdezik Federert, ő is azt vallja, hogy ha keményen edz és jó formában érkezik, akkor senki nem érhet a nyomába. Meg kell győződni róla, hogy ez a helyzet. Ezért dolgozunk. Nem azért készítem fel magam, hogy aztán azzal számoljak, hogy a másik fickónak problémái vannak, ezt ki tudom használni.”

    Hamilton mindemellett úgy véli, hogy legerősebb formáját láthatjuk majd 2018-ban, célja pedig természetesen az ötödik bajnoki cím.

    „Az én gondolkodásmódom szerint ha a legjobb formámat hozom, akkor nem lehet problémám.” – mondta a brit versenyző. „Ha a legjobb módon készítem fel magam, és a lehető legfittebb vagyok, a legtöbb az energiám és egészséges vagyok, keményen dolgozok, akkor őszintén hiszem, hogy nem lesznek problémáim.”

  • Barcelona teszt II/1. nap: Vettel a leggyorsabb, a McLaren kétszer is megállt

    Barcelona teszt II/1. nap: Vettel a leggyorsabb, a McLaren kétszer is megállt

    A barcelonai szezon előtti tesztsorozat második része kezdődött meg ma. Jelentősen jobb idő, magasabb hőmérséklet és napsütés fogadta a mezőnyt a katalán pályán, mint a múlt héten.

    A nap leggyorsabbja Sebastian Vettel volt a Ferrarival, Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt.

    A legtöbb kört is Vettel teljesítette, 171-et.

    Épp, hogy eltelt egy óra a tesztből, mikor Stoffel Vandoorne alatt megállt a McLaren, mert „áramtalanítódott az autó”, így el is vesztettek minden addig gyűjtött adatot. Ebéd után tudott csak újra pályára hajtani, de csak alig két óra kellett ahhoz, hogy a McLaren ismét megadja magát, ezúttal a hidraulikus nyomás szűnt meg az autóban.

    Vandoorne második megállása után nem sokkal Max Verstappen is csatlakozott hozzá, megállt az egyes kanyarban, újabb piros zászlós fázist okozva.

    Versenyző Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Vettel 1:20.396 171
    2 Bottas 1:20.596 0.2 86
    3 Verstappen 1:20.649 0.253 130
    4 Hamilton 1:20.808 0.412 91
    5 Gasly 1:20.973 0.577 54
    6 Magnussen 1:21.298 0.902 96
    7 Hülkenberg 1:21.432 1.036 48
    8 Sainz jr 1:21.455 1.059 91
    9 Sirotkin 1:21.588 1.192 42
    10 Perez 1:21.643 1.247 93
    11 Ericsson 1:21.706 1.31 120
    12 Vandoorne 1:21.946 1.55 38
    13 Stroll 1:22.937 2.541 86
    14 Hartley 0
  • Magnussen szerint a Halo gond lesz az Eau Rouge-ban

    Magnussen szerint a Halo gond lesz az Eau Rouge-ban

    A Haas dán versenyzője, Kevin Magnussen szerint a Halo továbbra is idegesítő, ronda, és zavaró. Ezen kívül szerinte problémát fog okozni egyes kanyarokban, például Spában az Eau Rouge-ban.

    Halo szempontból különösebb gond nélkül zajlottak le múlthéten az első tesztnapok, ennek ellenére Magnussen továbbra is kritikus.

    „Nagyon idegesítő. Ronda. Nehéz tőle beszállni az autóba, nehéz kiszállni, bonyolult le- és visszatenni a kormányt, ez nevetséges és idegesítő.” – mondta.

    Szerinte azzal nem lesz gond, hogy lássák a versenyzők a lámpákat a Halotól, szerinte inkább egyes kanyarokban okozhat majd gondot.

    „Amikor odaérsz egy kanyarhoz, az rendben van, mert oldalra nézel a középső elem jobb és bal oldalára, így nem vizuálisan nem jelent gondot belátni a kanyart.” – vélekedik Magnussen. „De zavarja a látást az olyan irányváltásoknál, mint a sikánok esetében, mikor át kell vinned a tekinteted az „oszlopon”. Némileg zavaró, de aggodalomra nem ad okot.”

    Mikor arról kérdezték, hogy a kerék-kerék elleni csatában akadályozhatja-e a versenyzőket a Halo, Magnussen az emelkedőn lévő kanyarokat, például az Eau Rouge-t említette.

    „Ha üldözöl valakit az Eau Rouge-ban, nem látod majd, ha az előtted lévő hibázik legfelül, és megpördül, ha te még az emelkedő közepén vagy. Nem fogod tudni, hogy a falban van-e, vagy sem. Ugyanezt gondolom az austini első kanyar kapcsán is, de majd meglátjuk.”

    Eközben az IndyCar másféle pilótafülke-védőt tesztelget, az ő windscreenjük jobban is tetszik Magnussennek.

    „Sokkal jobban néz ki, de ezért sem rajongok. Jobb megoldás, mint a Halo, de szerintem semmilyen nem kéne. Véleményem szerint a Forma-1-esek nyitott autók, nem kellene befedni őket. Szerintem ez rossz a Forma-1-nek.”

  • Brawn szeretné megakadályozni a Ferrari kiszállását

    Brawn szeretné megakadályozni a Ferrari kiszállását

    Ross Brawn elmondta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy találjon egy olyan megoldást, amivel megakadályozhatja, hogy a Ferrari kiszálljon a száguldó cirkuszból.

    A brit szakember jelenleg a Liberty Media alkalmazásában áll, ő felel a Forma-1 sportszakmai dolgaiért. Ugyanakkor a Ferrarihoz is szép emlékek kötik, hiszen ő volt a Schumacher korszakban az olaszok technikai igazgatója.

    Az elmúlt időszakban komoly ellentétek alakultak ki a Liberty Media, és a Ferrari elnöke Sergio Marchionne között, aki azzal fenyegetőzik, hogy 2020 végeztével hátat fordít a Forma-1-nek a csapatával. Brawn szerint a maranellói gárda nagyon fontos a száguldó cirkusznak.

    „Tíz évig dolgoztam náluk, és ők még mindig a szívemben vannak. A Ferrari egy ikon, és remélem, hogy találunk majd egy olyan megoldást, ami mindkét fél számára előnyös lesz. Egy nagyszerű sport mindenkinek nagyszerű, és nem akarjuk, hogy ennek a Ferrari ne legyen a részese.” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    Marchionne által kifogásolt egyik tervezet, az hogy a Liberty szeretné igazságosabban szétosztani a pénzeket.

    „A sport legyen igazságos minden résztvevő számára, beleértve a Ferrarit is. Az igaz, hogy ők vétójoggal rendelkeznek, de tudomásom szerint ezzel még sosem éltek.”

    Ami a versenyzés oldalát illeti, Brawn a MotoGP-vel példálózott, ami ugyan nem olyan gyors, mint a Forma-1, de sokkal izgalmasabb.

    „A motorok a MotoGP-ben harminc másodperccel lassabbak, de még így is hihetetlen gyorsnak tűnnek. Sokkal fontosabb, hogy olyan autók legyenek, amelyek jól néznek ki, de ugyanakkor sokkal jobban tudnak harcolni is egymással. Panaszkodik valaki, hogy esőben 15 másodperccel lassabbak a köridők?” – tette hozzá Brawn.

  • Még márciusban felvásárolhatják a Force Indiát!

    Még márciusban felvásárolhatják a Force Indiát!

    Továbbra sem lezárt téma a Force India felvásárlása: még februárban arról szóltak a hírek, hogy a Silverstoneban székelő csapatot felvásárolná egy konzorcium, amelyet a brit energiaital gyártó, a Rich Energy irányít. A Force India azonban tagadja a 280 millió dolláros üzletet. Az istálló a közleményében ennyit állított: „nincs ajánlatunk leendő befektetőtől, és nem is egyeztetünk senkivel.”

    Pletykák szerint ugyanakkor jó oka van a Force Indiának arra, hogy eltolták a 2018-as névválasztásukat, mivel a leendő új tulajdonosok már idén nevet változtatnának, és ugyanezen forrás állítja azt is, hogy a Rich Energy lehet mégis a befutó, miután nyélbe üthetik az üzletet a hónap végén.

    Megkérdezték erről is Sergio Perezt az El Mundo Deportivoban a napokban, és a mexikói így válaszolt:
    „Azt hiszem, a következő lépés a csapat életében a költségvetés. Az, hogy legyen. Jó dolgok vannak tervben, de még semmit sem erősítettek meg ebből, mert minden a pénz kérdése.”

    Tőkeinjekció nélkül Perez azt gondolja, hogy a Renault és a McLaren is veszélyezteti a Force India pozícióját a bajnokságban:
    „Vigyáznunk kell velük idén, mert nagyot fejlődtek, és emiatt nehéz lesz. Komoly versengés lesz.”

    Végül a csapattársáról is nyilatkozott Perez, és elmondása szerint örül Esteban Oconnak, annak ellenére, hogy 2017-ben pályán és pályán kívül is voltak ütközeteik:
    „Megnőtt Ocon ázsiója, hiszen ő a következő versenyképes pilótája a generációjának, ami büszkeséggel tölt el. Nagyon jó visszajelzés is nekem az, ha egy olyan elit pilótához mérhetem magam, mint Esteban.”