Címke: Forma-1

  • Hamilton x Tommy Hilfiger: mintha a néhai Lotus csapatot látnánk

    Hamilton x Tommy Hilfiger: mintha a néhai Lotus csapatot látnánk

    Idén a Mercedes új ruházati partnere a Tommy Hilfiger divatmárka, köszönhetően Lewis Hamiltonnak. A márka új, autósport inspirálta, Drive nevű kollekcióját nem régiben mutatták be, ma reggel pedig bemutattuk a Hamiltonnal készült promóciós videót is.

    Most azt mutatjuk meg, hogy a kollekció egyes darabjai nagyon hasonlítanak a Team Lotus ruháira, az 1990-es évek elejéről. Ekkor ugyanis a Lotus szponzora volt a Tommy Hilfiger, alább erről is mutatunk képeket.

    A Lotus után, a Hilfiger a Ferrari támogatója is volt.

    A történetben még az is érdekes, hogy korábban a Tommy Hilfiger divatcégben részesedése volt Lance Stroll édesapjának, Lawrence-nek is.

    Mutatunk tehát pár képet a jelenlegi kollekcióból, majd utána a Lotusról:

    Lewis Hamilton, Tommy Hilfiger  Tommy Hilfiger

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Steiner: Már nincs gyenge csapat

    Steiner: Már nincs gyenge csapat

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1 középmezőnyének csatája idén szorosabb lesz, mint valaha.

    „Tavaly a nyolcadik helyen végeztünk, de harcban voltunk a hatodik helyért.” – mondta Steiner a Racernek.

    Úgy véli, a középcsapatok nagyon közel vannak már egymáshoz, így komoly csata várható köztük.

    „Nincs már itt gyenge csapat. Ez az egyik legversenyképesebb szezon az F1-ben, hosszú idő óta. Az első három (Mercedes, Ferrari és Red Bull) ugyan külön meccset játszik, de a többiek nagyon közel vannak egymáshoz.”

  • Hartley szerint Kvyat segítségére lehetne egy kis endurance

    Hartley szerint Kvyat segítségére lehetne egy kis endurance

    A Toro Rosso új-zélandi versenyzője, Brendon Hartley úgy véli, hogy Daniil Kvyat tanulhat az ő esetéből, ahogy némi kitérő után sikerült mégis debütálnia a Forma-1-ben.

    Hartley korábban már tartalékversenyző volt a Toro Rossonál, azonban a Red Bull nem volt megelégedve a junior szériákban nyújtott eredményével és kirakta a Junior Team-ből, így Hartley nem kapott lehetőséget, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben.

    Időközben sikereket ért el a WEC-ben, majd Kvyat menesztésével megnyílt előtte a lehetőség, hogy pótolja ami korábban elmaradt, és Forma-1-es versenyzővé válhasson.

    Kvyat eközben a Ferrari fejlesztő versenyzője lett idén, és egyelőre úgy fest, hogy versenyezni nem fog idén egyetlen szériában sem.

    Mikor arról kérdezték, hogy Kvyat helyzetében egy versenyzőnek célszerű-e megfontolni egy másik, top szériában való indulást, Hartley így felelt az ESPN-nek: „Szerintem igen, én úgy érzem, az endurance versenyzés sokat tanított nekem.”

    A Toro Rosso versenyzője úgy látja, hogy a WEC segített neki mentálisan megérni, és ez segített neki abban, hogy visszakerülhessen az F1 világába.

    „Azt hiszem, a fiatal versenyzők sokszor nagyot hibáznak azzal, hogy az eszközeiket, vagy a csapatot hibáztatják, ahelyett, hogy magukba néznének egy kicsit. Szerintem az endurance versenyzés megtanít arra, hogy mivel két másik versenyzővel osztod meg az autót, nem lehet elfedni semmit és így egymástól is lehet tanulni.”

    „Ott nagyon nyitott a környezet, ha az egyik srác gyorsabb, abba nagyon gyorsan bele kell törődni és elfogadni, hogy ‘igen, ő gyorsabb volt ma’, beszéljük meg, hogy mit csinált és dolgozzunk rajta. Sokat tanított nekem. Tiszteljük egymást, mert mindenki a legjobb teljesítményét nyújtja, minden egyes nap, és elfogadja, ha az adott napon a csapattárs jobb volt nála. Az endurance versenyzés segít abban, hogy komplexebb versenyzővé válj.”

  • Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Mi a hasonlóság a Forma-1 és a Sasszemklinika működése között?

    Kiss Norbi példáján felbátorodva én is ellátogattam a Sasszemklinika orvosaihoz, majd megműttettem a szemem. Számtalan családtag, ismerős és kolléga érdeklődött a műtét sikerességéről, ezért úgy döntöttem, hogy megírom a történetem. Számomra is megdöbbentő, hogy milyen sok párhuzamot vélek felfedezni egy Forma-1-es csapat és a Sasszemklinika működése között.

    hungaroring, vámosi péter
    A cikk írója 1988-ban, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi András

    Az első mérföldkő az volt, amikor az ismert Forma-1-es brit fotóssal, John Townsenddel beszélgettem, és elárulta, hogy bizony ő is Magyarországon műttette meg a szemét, és élvezi azóta is az előnyeit – nyugdíjasként. Ekkor elkezdtem feltenni magamnak a szemrehányó kérdéseket, hogy akkor én miért is nem? Neki a pálya mellett nyilván tökéletes látásra van szüksége a 300 km/órával elsuhanó versenyautók mellett, és jól láthatóan működik a dolog. Továbbra is kerestem a motorsporton belüli példákat, mert elmondhatjuk, hogy itt extrém igénybevételnek van kitéve a szem, pláne autóversenyen, de akár kormány mögött, vagy azon kívül is.

    Minden autóversenyző, főleg a Forma-1-es pilóták roppant hiú emberek is egyben egoisták, de talán ebben a sportban ez érthető is. Épp ezért volt feltűnő, amikor Ralf Schumacher még a Williamses korszakában elsőként merte felvállalni, hogy szemüveget visel a sisak alatt. Az ő szemproblémái témát adtak a paddocknak. Ugyan esetében nem tudni pontosan, hogy megműttette-e a szemét, de tény, hogy 2014 környékén újra szemüveg nélkül lehetett őt látni, láthatóan problémamentesen.

    Peter Muecke, Ralf Schumacher
    Ralf Schumacher, még szemüvegben. Fotó: DTM

    Nico Rosberg is egy ideig láthatóan bevörösödött szemmel erőlködött Lewis Hamilton ellen, de az ő, ilyen jellegű tünetei eltűntek. 2016-ban világbajnok lett, majd be is fejezte az aktív versenyzői karrierjét.

    Az a német pilóta, aki viszont aránylag jól dokumentált ebben a témakörben, az nem más, mint Nico Hülkenberg. Ő 2012 téli szünetében egy lebenyes kezelést választott, és mint elárulta, azóta tökéletesen lát és sokkal könnyebb lett az élete. Ő is kontaktlencsét hordott, mint magyar kollégája, a szintén szemműtött Kiss Norbi, és a pihentetési fázis után mindketten ugyanolyan sikeresen folytatták a pályafutásukat, mint korábban.

    nico hülkenberg, vámosi péter
    Nico Hülkenberggel, 2010-ben, a Hungaroringen. Fotó: Vámosi Péter

    Ezen logikus érvekkel felvértezve, illetve Norbi és Bakó Csabi példáján felbuzdulva végül megnyomtam az Enter-t a Sasszemklinika jelentkezési formján, és vártam a csodát.

    Másnap munkaidőben felhívott a kolléganőjük, és elkezdett kérdezgetni arról is, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelműen kitöltöttem az adatlapon. Kifejezetten furcsa volt, mert ez visszaköszönő elem lett később is. Már kezdtem azt hinni, hogy én fejezem ki rosszul magam, vagy velem van a baj. Utólag persze összeállt a kép: annyira túlbiztosítanak mindent, hogy ez is a része a műtétre felkészítésnek.

    Térjünk is rá a fogadtatásra! Amikor belépsz a Bécsi úti Sasszemklinika ajtaján, úgy érezheted magad, mint egy autóversenyző, aki megkapta élete első Forma-1-es szerződését, és minden csak rólad szól, érted van. Technofilként is meglepett az, hogy klasszikus portás nincs, hanem magamnak kell bejelentkeznem számítógépen és úgy mehetek tovább.

    Mire felérek az emeletre, ott a kedves hölgyek közül az egyik név szerint szólít, és teljesen mindegy, hogy épp műtét előtt, vagy után vagyok, a leglényegesebb dolgokkal velem kapcsolatban képben van, és ennek megfelelően irányít, intézkedik.

    Elképesztő egyébként, hogy mennyien vetik alá magukat a Sasszemkezeléseknek. Ami örömteli, hogy kortól, nemtől függetlenül sokan belevágnak, mert most már közel 100.000 sikeres műtét körül járnak. És újfent hangsúlyozom: inkább bele sem vágnak, ha a legcsekélyebb kockázat is felmerül. Akinek nem javasolják a műtétet, az is elmondhatja magáról, hogy olyan teljes körű vizsgálatsorozaton vett részt, ami szinte példátlan az országban.

    Visszatérve a megérkezésemhez, aránylag hamar asszisztens kezébe kerülünk, vagy autóversenyesen fogalmazva, kaptunk magunk mellé egy mérnököt. Sorra végigmegyünk a szem különféle funkcióit tesztelő gépeken, látásélesség, szemnyomás, szaruhártya-vastagság mérése, szaruhártya domborzati térképének elkészítése, egyedi hibák felmérése stb. Végül be lehet kerülni a „főmérnökhöz”, a főorvoshoz. Annak ellenére, hogy előbb vázoltam, hogy egy jól irányított méhkashoz hasonlít a rendszer, mégis azt kell írjam, az egyén a legfontosabb, hiszen tényleg minden egyes alkalommal kimerítően foglalkoztak velem, és tényleg minden keresztkérdésemre választ kaptam.

    Nagyon fontos megjegyezni, hogy mindenki esete más és más, hiszen kortól, állapottól, sok mindentől függhet, hogy végül melyik lézerkezelést érdemes választani. Nem is szeretem azokat az egyszerű kérdéseket, hogy milyen volt, és mennyibe kerül. Persze, ezekre is lehet válaszolni, de ez nem egy kőbe vésett dolog.

    Amikor több vizsgálat után végül kimondták, hogy műtétre alkalmas vagyok, az tényleg olyan érzés volt, mint amikor közlik az újonc pilótával, hogy mikor vezetheti először élesben a versenyautót. Nem féltem tőle, hanem vártam, hogy megtörténjen.

    Esetemben a FEMTO kezelés lett az előnyös és hatékony. Mint megtudtam, ezt engedélyezte a NASA is az űrhajósainak és az amerikai haditengerészet a vadászpilótáinak. Így gondoltam, nekem is megfelel.

    A műtét napján két órát töltöttem a Sasszemklinika épületében és ebben bőven benne volt a léleksimogató beszélgetés is. Maga a műtét – amikor már beöltözve készültünk a kijelölt nővérrel – is maximum negyed óra volt.

    És akkor jöjjön, ami mindenkit érdekel. A műtőben egy lézermérnök, egy szemsebész és egy műtősnő fogadott mosolyogva. Mindent előre elmondtak, hogy mi fog történni. Nyilván már szemüveg nélkül, felfektetve a műtőasztalra, a fejem egy mélyedésbe került, ami gyakorlatilag rögzítette azt, még ha nem is olyan határozottan, mint egy 5 pontos biztonsági öv. Engem kifejezetten meglepett, hogy a kezem szabadon maradhatott. Innentől dióhéjban elmondva körülbelül annyi történt, mint amit a boxutcában a szerelők kerékcserénél elvégeznek. Ezerszer begyakorolt mozdulatokkal kapcsolgatták ki-be a gépeket felettem, tologatták, beállították. Amikor a lézer elindult, akkor pedig hangosan visszaszámolt a lézermérnök, hogy halljam meddig tart. Egyébként a lézer mindössze pár másodperc alatt elvégezte a szaruhártyám tökéletesre formálását, hogy jó törje a fényt. Később néhány szót váltva a lézermérnökkel, kiderült az is, hogy a lézert ugyanaz a szofver vezérli, mint a haditechnikából jól ismert cirkálórakétákat. Folyamatosan követi a célt a szemmozgásunktól függetlenül. Félelmetes! Teljességgel fájdalommentes a dolog, és inkább meglepő, mint kellemetlen.

    Vizualitásáról: képzeljük el azt, hogy Monacoban az alagút felé tartunk, de eléggé elmosódottan látunk. Bemegyünk az alagútba, majd kapunk egy nem bántó „díszkivilágítást”, azonban nekünk versenyzőként semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak a fényre az alagút végén. Eközben azért mégis csak alagútban vagyunk, így egy villanásnyira sötét lesz, de pontosan ismert a cél és haladunk tovább. Amikor kiérkeztünk az alagútból, ugyan foltokban még, kicsit homályosan, de valójában már azonnal jól látunk!

    Ezt követően, ha pezsgőt nem is kapunk, (és bárminemű alkoholtartalmú italt is pár napig kerülni kell), de járt a keksz, és még válogatni is lehetett közülük!

    Azt is érdemes mérlegelni, hogy annak ellenére, hogy a műtét után akár már 1-2 nap múlva autót vezethetünk és dolgozhatunk, azért a gondos odafigyelés és a maximális precízió elvárt a páciens részéről, ahogy az autósportban is. Mert hiába adott minden jó körülmény, ha a versenyző azt elbaltázza, nem tartja be az orvosi előírásokat.

    Elképesztően fontos ugyanis a műtétet követő fázis, hiszen az első hetekben több szemcseppet kell alkalmazni, pontosan időre adagolva a használatukat, immáron már otthon. Ugyanakkor kímélni kell a szemet. Én épp ezért választottam szintén a téli időszakot, mert nem kellett rohannom sehová, és a borongós idő is segített abban, hogy ne napszemüvegben közlekedjek az utcán.

    Bizonyos terhelések és sportok egy ideig kerülendők, így ezt is érdemes figyelembe venni, amikor az ember beidőzít magának egy ilyen korrekciós műtétet. Azonban a legextrémebb sportokhoz is vissza lehet térni legkésőbb 1 hónap után, legyen az akár ejtőernyőzés, búvárkodás, szörfözés vagy bungee jumping.

    Most, hogy túl vagyok az egészen, sajnálom, hogy idáig húztam. Minimum 10, de lehet hogy 15 évvel ezelőtt már meg kellett volna lézereztetnem a szememet, megkímélve magam pár vesződségtől, indokolatlan bosszankodástól. Még a pedigrés nevű szemüvegmárka is bizony 1,5-2 év alatt tönkremegy.

    Amiről még nem tettem említést, az az, hogy az épület is hozza gyakorlatilag azt az érzést, mintha amikor meghívják az embert egy Forma-1 garázsba (velem már háromszor is megtörtént), és megcsodálható az a katonás rend és patikatisztaság, ami az adott környezetben tapasztalható. Ugyanez mondható el a Sasszemklinikára is.

    https://www.instagram.com/p/Bftm2SKBlfC/?taken-by=petervamosi

    Egy szónak is száz a vége: aki eddig azon dilemmázott, hogy elinduljon-e ezen az úton, csak biztatni tudom, hogy tegye meg bátran! Bízom benne, hogy a cikkem segít abban, hogy az olvasóm – hozzám hasonlóan – meghozza élete egyik legjobb döntését. Ha ezzel akár csak egyetlen emberen is segítettem, már megérte.

    Itt teheted meg az első lépést!

  • Elkészült Lewis Hamilton Tommy Hilfiger promója

    Elkészült Lewis Hamilton Tommy Hilfiger promója

    Nem régiben a Tommy Hilfiger bemutatta Drive nevű kollekcióját, melyet az új, Mercedes csapattal kötött megállapodásuk inspirált.

    Mostanra elkészült egy fotósorozat és egy videós promóció is a csapat négyszeres világbajnokával, Lewis Hamiltonnal.

    „Wow, nagyon izgatott vagyok, hogy a férfi kollekció globális nagykövete lehetek a Tommy Hilfigernél. Megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a családnak és alig várom, hogy lássam a kampányt, melyen olyan keményen dolgozunk…” – írta Hamilton Instagramon.

    https://www.youtube.com/watch?v=OviPLeBljDo

    https://www.instagram.com/p/BgVi38EFjkX/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BgVatFlglwR/?taken-by=tommyhilfiger

  • Horner szerint nem helyes amit a Ferrari a Libertyvel csinál

    Horner szerint nem helyes amit a Ferrari a Libertyvel csinál

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem tartja jó stratégiának azt, hogy a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azzal fenyegeti a Liberty Mediát, hogy az olasz csapat kiszáll a sportból, ha az előzetes tervek szerint módosítanak a szabályokon 2021-től. Marchionne szerint ugyanis a Liberty nem ért az F1 műszaki részéhez.
    „Szerintem ez tiszteletlenség Ross Brawnnal szemben, aki az F1 történetének egyik legsikeresebb mérnöke.” – mondta Horner a spanyol El Confidencialnak. „Szerintem a Liberti jól érti az üzletet és rajtuk áll, hogy eldöntsék, mi a legjobb.”
    A Ferrari és a Mercedes határozottan nemtetszésüket fejezték ki a 2020 utánra tervezett költségvetési sapka kapcsán.
    „Ez talán rossz lehet a Ferrarinak, vagy a Mercedesnek, de a Liberty az aki eldönti, hogy mihez akar kezdeni a Forma-1-gyel.” – folytatta Horner. „Elkerülhetetlen, hogy szembe kerüljenek egymással. A FOM és a FIA hozzák a szabályokat, aztán a csapatokon múlik, hogy részt akarnak-e venni benne, vagy sem.”
    „Mi nem fogunk nyomást gyakorolni rájuk. Ezt a világbajnokságot a FIA és a FOM kezeli és az ő dolguk eldönteni, hogy mit akarnak. Persze mindenki azt akarja, hogy maradjon a Ferrari, és fantasztikus egy ilyen ikonikus csapat ellen csatázni. De nem helyénvaló ilyen módon zsarolni az F1-et.”
  • A Ferrari is az FIA-tól igazolt szakembert

    A Ferrari is az FIA-tól igazolt szakembert

    A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy csatlakozik a technikai csapatukhoz, az eddig az FIA alkalmazásában álló Laurent Mekies. A szakember a kötelező „pihenőidő” után, szeptember 20.-án áll majd munkába új állomáshelyén, ahol a technikai igazgató, Mattia Binotto munkáját fogja segíteni.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is közleményben tudatta, hogy az eddigi versenyigazgató helyettes azonnali hatállyal távozik a posztjáról, és semmilyen F1-et érintő kérdésben nem fog beleszólni, ugyanis a szabályok értelmében legalább fél évig nem lehet a Forma-1 közelében egy olyan ex-FIA szakember, akit egyik istálló leigazolt.

    Mekies 2014-ben az FIA biztonsági igazgatója lett, ő felügyelte és irányította a Halo kifejlesztésének munkálatait, illetve a bevezetését a Forma-1-ben és a Forma-2-ben is, majd Herbie Blash 2016-os nyugdíjba vonulása után átvette tőle a helyettes versenyigazgatói posztot is.

    Forma-1-es karrierje azonban ennél jóval hosszabb. 2001-ben az Arrows istálló alkalmazta, majd egy évvel később a Minardihoz igazolt. 2006-ban a Red Bull felvásárolta a csapatot, és Toro Rosso néven versenyeztek tovább, ahol már főmérnökként dolgozott.

    Az elmúlt időszakban nem ez az első hasonló eset: Tavaly a Renault csalogatta magához Marin Budkowskit, aki az FIA technikai bizottságának a tagja volt. Ez akkor komoly vitát váltott ki a mezőny többi csapatától, hiszen ő komoly technikai információk birtokában volt a többi csapat autóját illetően. Mekis esetében nem várható ekkora jellegű tiltakozás, hiszen ő – a feladatköréből kifolyólag – nincs birtokában olyan értékes adatoknak, mint Budkowski.

    Egy héttel ezelőtt pedig az FIA leigazolta a Ferrari egykori főtervezőjét Nikolas Tombazist.

  • Ricciardo szerint az első versenyek megkönnyítik majd a döntését

    Ricciardo szerint az első versenyek megkönnyítik majd a döntését

    Daniel Ricciardo úgy véli, hogy az első pár futam megkönnyíti majd tárgyalásait a Red Bullal a szerződéshosszabbításról.

    Max Verstappennel ellentétben Ricciardo még nem hosszabbította meg kontraktusát a Red Bullal 2018 utánra. Az ausztrál most kiélvezi, hogy most először van olyan helyzetben, hogy valóban szabad préda lesz a pilótapiacon. Azt is hangoztatta korábban, hogy nagyon szívesen lenne Lewis Hamilton csapattársa, egyelőre azonban nem tudni, hogy a Red Bullon kívül lehet-e más lehetősége 2019-re Ricciardonak.

    Mindenesetre a szezonkezdet megkönnyítheti majd a döntését.

    „Személy szerint én örülök, hogy vége a teszteknek, mivel az nem túl izgalmas, főleg mikor hosszú etapokat megyünk, sok üzemanyaggal.” – mondta. „Várom már Melbourne-t, arra figyelek, hogy jó munkát végezzek majd és remélhetőleg könnyebb is lesz majd kezelni a szituációt ez után. Meg kell néznünk, hogy alakul az első pár verseny.”

    Bármi is lesz a sorsa végül, azzal is tisztában van, hogy nem nagyon teregetheti ki a lapjait.

    „Érdekes lesz és nehéz. Mindenki lépne, és próbál rájönni, hogy mi a terv, nem is erre az évre, bár még ez sem kezdődött el, hanem 2019-re.”

  • A Toro Rosso jobban áll, mint azt várták

    A Toro Rosso jobban áll, mint azt várták

    Miután a McLaren megvált a Hondától, a japán gyártó a Toro Rossóval állt össze, és a szezon előtti tesztek alapján eddig elég jól is megy az együttműködésük. A Mercedes és a Ferrari után a Toro Rosso teljesítette a legtöbb kört.

    A faenzai csapat nehézkes kezdésre számított, így aztán Brendon Hartley szerint különösen biztatóak az eddigi eredmények.

    „Mindenki felszívta magát és pozitív.” – mondta az új-zélandi. „Ami eddig történt azt a szezon során tovább szeretnénk fejleszteni. A Toro Rosso nagyon erősen kezdett neki ennek a szezonnak, még tavaly, és voltak komoly változások is annak érdekében, a szezon során is fejlődni tudjunk.”

    „Az előzetes várakozásunk az volt, hogy Melbourne kemény lesz, de a tesztnapok alapján már túlléptük az elvárásainkat, és határozottan pontokért fogunk csatázni. A cél a pontszerzés. Szerintem a Haas, a Renault és a McLaren is erősnek tűnik. De szerintem mi is ott járunk valahol.”

    Arra a kérdésre, hogy a Honda eddig mutatott megbízhatósága elhallgattatja-e a kétkedőket, Hartley így felelt: „Én is így gondolom.”

    „Amikor egy hónappal ezelőtt bementem a gyárba, mindenki nagyon optimista és pozitív volt a Hondával való, új partnerség kapcsán. Láttam, hogy mindenki milyen keményen dolgozik, szóval magasra tettem az elvárásaimat és meg is felelnek neki.”

  • Licitre kerül Ayrton Senna sárga overálja

    Licitre kerül Ayrton Senna sárga overálja

    Egy újabb Ayrton Senna nevéhez köthető relikvia kerül hamarosan a kalapács alá, és ezen aukciót május 12-én rendezi majd Monacoban az RM/Sothebys. A legendás brazil egyetlen évben hordott sárga overált a Forma-1-ben, 1987-ben. Ez pedig ráadásul az, amelyben megnyerte az első Monacói Nagydíját, akkor még a Team Lotusnak.

    Attól igazán különleges csak, hogy Senna is aláírta, a személyes szponzoránál, a Nacionalnál látható a szignója a legendás brazil versenyzőnek, ettől még értékesebb lesz annak, aki megszerzi a Forma-1 történelem ezen darabját.

    Embed from Getty Images