Címke: Forma-1

  • Wolff kíváncsian várja, mit alkot idén a Liberty

    Wolff kíváncsian várja, mit alkot idén a Liberty

    Toto Wolff szerint 2018 lesz az igazság éve az F1 új tulajdonosa, a Liberty Media számára. A Mercedes főnöke szerint a tavalyi év amolyan türelmi idő volt a Liberty számára.

    „Mindig könnyű az edzőt kritizálni, mert a döntéshozás nem mindig könnyű. De véleményem szerint nem minden döntés volt pozitív.” – mondta Wolff a Stuttgarter Nachtrichtennek.

    Wolff szerint hiba volt megválni a grid girlöktől, és megkérdőjelezi azt is, hogy a Liberty be tudja tartani azon ígéretét, hogy új, izgalmas versenyekkel bővíti a naptárat.

    „Remélhetőleg lesz valami olyasmi, mint New York, San Francisco, Miami, vagy egy kecsegtető európai, vagy ázsiai verseny.” – mondta Wolff. „Remélem ezt látjuk majd a második évben. Csak ezt követően lesz jogos ítélkezni a Liberty felett.”

    Wolff azt is elmondta, hogy némileg hiányolja Bernie Ecclestone-t.

    „Bernie briliáns volt a nagy üzletek megszerzésében. Ha odament egy államhoz, és azt mondta, hogy mindig is egy Szingapúri Nagydíjról álmodott, meg is valósult. Most a jelenlegi menedzsmentnek is meg kell mutatnia, hogy meg tudják tenni ugyanezt.”

    Wolff szerint az is probléma, hogy a Liberty mindenkinek a kedvére akar tenni.

    „Most, hogy Bernie már nincs itt, a Liberty azzal a problémával küzd, hogy promóteri szövetségek vannak a pályákon. Mindenki újra akarja tárgyalni a szerződéseit.”

    2018-ra a Mercedes főnöke a következőt jósolja: „Nem vagyok jó a kristálygömbből való jósolásban. De a tesztekből csak azt tudom megállapítani, hogy egy körön elég kicsit a különbség a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull között.”

  • Ocon szívesen harcolna Verstappennel akár a bajnoki címért is

    Ocon szívesen harcolna Verstappennel akár a bajnoki címért is

    A Force India ifjú sztárja, Esteban Ocon nagyon is szeretne a bajnoki címért harcolni régi Formula 3-as riválisával, Max Verstappennel, hiszen akkor fej-fej mellett küzdöttek. A hollandok reménysége már háromszoros F1-es futamgyőztes, miközben Ocon, a Mercedes protezsáltja még vár az első pódiumos helyezésére a királykategóriában. Kevesen gondolják azt ugyanakkor, hogy a francia ne lenne alkalmas erre. Kell még fejlődnie a Red Bullos kollégájához képest, de a 21 éves Ocon úgy gondolja, hogy előbb-utóbb elkapja Verstappen frakkját. Az Autosportnak így nyilatkozott:
    „Igen, azonnal aláírnám, ha arról lenne szó, hogy a bajnokság végén mi harcolunk, nem lenne ezzel semmi problémám. Charles Leclerc és Max is olyan versenyzők, akik pokolian jók. Láthattam őket versenyezni a kezdetektől fogva. Tudom, hogy milyen jók, és azt is, hogy jövőben újra lesznek meccseink egymással.”

    Ocon világosan emlékszik rá, mennyire intenzív és kérlelhetetlen volt az ő párharca Verstappennel a junior bajnokságokban:
    „2010-2011 körül kezdődött. Nem voltunk barátok. Nagyon keményen harcban álltunk egymással. Olykor kissé túlzottan is, bizonyos esetekben. Ma már nincs bajunk egymással, el is tudunk beszélgetni, ő egy remek fickó. Akkortájt azonban nagyon keménykedtünk egymással.”

  • Whiting szerint nem lesz „vérontás” az újra-rajtokon

    Whiting szerint nem lesz „vérontás” az újra-rajtokon

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint nem okoznak majd gondot az álló újra-rajtok 2018-ban.

    Módosul ugyanis az újra-rajtok szabálya idén. Ha piros zászlóval megszakítanak egy versenyt, az újraindítás nem repülőrajttal zajlik majd a biztonsági autó mögül, hanem újra felsorakoznak a versenyzők a rajtrácsra, és álló rajtot vesznek.

    Ugyanakkor az újraindítások típusa minden esetben a versenyigazgató döntése, figyelembe véve a pálya állapotát.

    A szezon előtti teszten, Barcelonában, a csapatok gyakorolták is az új, újra-rajt procedúrát. Azonban nem ment mindenkinek hibátlanul.

    „Itt vérontás lehet.” – vélekedett a Haas francia versenyzője, Romain Grosjean. „Biztonsági szempontból kicsit aggódom. A rajtnál könnyű eldobni az autót.”

    A francia szerint a fel-le váltások is gondot okozhatnak, előbbi esetében elpörögnek a kerekek, míg utóbbinál könnyen blokkoltak.

    Whiting szerint azonban nem lesz ezzel probléma.

    „Ez egy kicsit fura megjegyzésnek tűnik nekem.” – reagált Whiting Grosjean véleményére. „Egy versenyző sem számolt be nekem erről. Szóval nem aggódom emiatt.”

    A versenyigazgató szerint a bizonytalanságot a barcelonai pálya új aszfaltja okozhatja.

    „Szerintem alapvetően is elég alacsony volt a tapadás Barcelonában. És új gumit sem tettek fel (a rajtgyakorláshoz), mert hirtelen jött dolog volt.”

    „Piros zászlós versenymegszakítás esetén alapesetben a csapatok gumit cserélnek. Szóval nem sokban lesz ez más, mint egy átlagos rajt. Nem nagyon aggódom emiatt.”

  • Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Az FIA elnöke, Jean Todt arról számolt be, hogy őt megdöbbentette az F1-es versenyzők negatív véleménye a Haloról, mivel az az ő kérésükre lett lefejlesztve és bevezetve.

    Nico Hülkenberg szerint például „hülyén” néz ki a Halo, míg Kevin Magnussen szerint „csúnya és idegesítő”, és emelkedőkön még problémát is okozhat.

    „Rövid a memóriájuk és ez a kérés a versenyzőktől érkezett.” – reagált a véleményekre Todt.

    „2015 december 16-án kaptam egy levelet a GPDA igazgatóitól, Jenson Buttontól, Sebastian Vetteltől és Alex Wurztól, akik azt szorgalmazták, hogy oldjuk meg valahogy a versenyzők fejének védelmét.”

    „Azonnal megkértük műszaki embereket, hogy legyen ez a prioritás, nézzük meg, mit lehet ebből kihozni. És 2016 július 27-én volt egy megbeszélésük (a versenyzőknek), és azt mondták: ‘Ne legyen gyenge (a fejvédő). Tartsátok tiszteletben, hogy biztonságot kértünk’.”

    „Szóval mi elköteleztük magunkat amellett, hogy ezt figyelembe vesszük.”

    „Azt kell mondjam, hogy meglepődtem (a reakciókon) és tudják, hogy imádom az F1-et, de ezt a részét utálom. Vannak emberek, akik nem tudják tartani magukat a szavukhoz”

    „Szerintem az életben a legfontosabb dologról van szó: ez a lojalitás és az, hogy tartjuk a szavunkat és hűek maradunk ahhoz, ami mellett elköteleződtünk. Mi ezt tiszteletben tartottuk, de páran elfeledkeztek róla, és most itt tartunk.”

    A versenyzőkön kívül például Toto Wolff is nemtetszését fejezte ki a Haloval kapcsolatban, ő azt mondta, hogy legszívesebben egy láncfűrésszel vágná azt le az autóról.

    „Nem reagálok arra, amit mondott. Ez egyszerűen gyerekes játék.” – mondta Todt.

    „Csak magam miatt mondom el, hogy imádom az F1-et és szerintem mindannyiunknak szeretnünk kellene az F1-et. Szerintem nagyon nem helyénvaló, bárki is vagy, ha a nyilvánosság előtt tagadsz meg valamit, ami be lett vezetve.”

    „Személy szerint a konstruktív kritikát jónak tartom, mert az előre visz. De a nyilvános kritizálás nem tesz jót a sportnak, nem látok értéket benne.”

    „A Halo egy biztonsági eszköz. Emberi jellemző, hogy vonakodunk a változástól, de ha mát ismerjük a változást, és a tapasztalataink, tesztjeink alapján az jó, akkor azt alkalmazni kell.”

    „El tudják képzelni, mit éreznénk, ha történne valami, ami elkerülhető lett volna a Haloval?”

  • Hamilton hamarosan aláírhatja az új szerződését

    Hamilton hamarosan aláírhatja az új szerződését

    Minden jel arra utal, hogy Lewis Hamilton 2018 után is a Mercedes alkalmazásában fog maradni. Mindkét fél nyitott a részleteket illetően, így könnyen lehet, hogy hamarosan bejelentik az új, több évre szóló megállapodást.

    A négyszeres világbajnok 2013 óta erősíti a német istállót, akikkel azóta sikert-sikerre halmoz. Jelenlegi kontraktusa azonban az idei év végén lejár, bár maga Hamilton is elismerte, hogy már gondolkozott azon, hogy meddig folytassa a karrierjét, most nagyon úgy tűnik, hogy még pár évig biztosan a száguldó cirkusz mezőnyében lesz.

    A bajnoki címvédő a La Repubblica nevű lapnak nyilatkozott a jövőjét illetően: „Még semmi hivatalos infóval nem tudok szolgálni, de köztem és a csapat között nagyon nyugodt a légkör. Elkötelezett vagyok a csapat iránt, és ők is irántam, így remélhetőleg hamarosan aláírom az új szerződésemet velük. Ha azonban még nem most, az sem probléma, mert előbb vagy utóbb biztosan meg fogunk egyezni a folyatatást illetően.”

    A brit pilótát tartják az idei év nagy esélyesének is, de főnöke szavaival ő is egyet ért, miszerint a Red Bull lehet idén a sötét ló.
    „Szerintem a Red Bull rendelkezik potenciálisan a leggyorsabb autóval. A frissítéseik az évadnyitóra további két vagy négy tized másodpercet hozhatnak.”

  • Todt: A Ferrari távozhat, ha akar

    Todt: A Ferrari távozhat, ha akar

    A Ferrari szabadon távozhat a Forma-1-ből 2020 után, mondta az FIA elnöke, Jean Todt.

    Több alkalommal is hangoztatta a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, hogy csapata nem szimpatizál a 2020 utánra tervezett szabályokkal és költségvetési korláttal, így ha azok érvénybe lépnek, lehet, hogy kiszállnak a sportból, és helyette talán inkább Amerikában versenyeznének.

    Az FIA azonban tovább „bosszantja” a Ferrarit, Todt szerint ugyanis valószínűleg visszavonják az olasz csapat történelme miatt meglévő vétó jogát.

    „Enzo Ferrari idejében ők voltak az egyetlen csapat, akik kasznit és motort is gyártottak, ezért védelmet kaptak.” – mondta Todt.

    „Változnak az idők.” – tette hozzá.

    A kilépéssel fenyegetésre is reagált az FIA elnöke.

    „Ha a Ferrari távozik, az az ő döntésük. Azt tesznek, amit akarnak. Persze remélem, hogy nem fognak (távozni), de nem kizárható.”

  • Gigi Hadid megautóztatta Hamiltont – és fordítva

    Gigi Hadid megautóztatta Hamiltont – és fordítva

    Lewis Hamilton régóta jóban van Gigi Hadid modellel, most pedig a Mercedes Tommy Hilfiger szerződése okán már promóciós jelleggel is tudnak együtt „bulizni”.

    Az alábbi videóban úgy csinálnak, mintha először találkoznának, méghozzá úgy, hogy Lewis stoppol, Gigi pedig érkezik egy Mercivel és felveszi őt. Miután a modell kiszórakozta magát a volán mögött, átadja azt a négyszeres Forma-1-es bajnoknak, aki megmutatja, hogy is kell ezt igazán jól csinálni.

    https://www.youtube.com/watch?v=KRczGXPFgMY

     

  • Tényleg „tangapapucs” lesz a McLarenen!

    Tényleg „tangapapucs” lesz a McLarenen!

    Mikor kiderült, hogy a Halo felkerül idén a Forma-1-es versenyautókra, mindeni azzal poénkodott, hogy úgy néz ki tőle az autó, mint egy „tangapapucs”, azaz flip-flop papucs.

    A McLaren bár egyelőre még mindig nincs a helyzet magaslatán, legalább humoránál van. A csapat új szponzora ugyanis a brit Gandys – bár csak az Ausztrál Nagydíjra.

    A brit márka egy flip-flop papucs dizájnnal jött létre, Rob és Paul Forkan által, azt követően, hogy szüleik 2004 decemberében cunami áldozatai lettek.

    Később aztán tovább bővült a márka és női és férfi ruházati cikkeket egyaránt gyártanak – és nem csak papucsot.

    A Gandys emellett támogatják az Orphans For Orphans alapítványt, mely egy iskolát hozott létre Sri Lankán. A Gandys bevétele 10%-ával támogatja az alapítványt, így jöhetett létre tavaly egy újabb iskola Malawin, a tervek szerint pedig több iskolát is szeretnének létrehozni, szerte a világon.

    Az Ausztrál Nagydíjon a Gandys márka megjelenik majd a McLaren mindkét autóján, a Halo-n.

  • Abiteboul: Az F1 nem mehet így tovább

    Abiteboul: Az F1 nem mehet így tovább

    Cyril Abiteboul szerint a Forma-1-nek változásra van szüksége, miközben a Renault a negyedik helyet célozza meg idén.

    „Konzervatív megközelítéssel kezdünk.” – mondta Abiteboul a La Gazzetta dello Sportnak. „A fókusz a megbízhatóságon van, mert teljesen új az autónk, új váltóval, felfüggesztéssel, és a többi. Ez hatalmas ugrás. Tavaly a kilencedik helyről a hatodikra javultunk, szóval ezt kell folytatnunk.”

    Azt is elmondta, hogy azonos motort kapnak a partnereik, a Red Bull és a McLaren, közben figyelmeztet, hogy a Renault-nak talán 2020 utánra kellene koncentrálnia.

    „Partnerekként kezeljük a Red Bullt és a McLarent, nem ügyfélként.” – mondta Abiteboul.

    Azonban lehetséges, hogy a Red Bulltól már 2019-ben megválnak, mint ügyféltől.

    Összességében a Forma-1-ről is nyilatkozott Abiteboul, szerinte komoly változásokra van szükség a sportban.

    „Ez nem mehet így tovább. Az nem lehet, hogy már a szezon előtt tudjuk, ki lesz a világbajnok. Ez nem egészséges és senkinek sem jó. Szóval szorosan együtt kell működnünk a Liberty Mediával, de a Ferrarinak Mercedesnek és McLarennek is, és szorgalmazni kell a változást.

    „De mindezt úgy a Forma-1 alapértékeinek megsértése nélkül kell tennünk. A közvélemény megváltozott és az elmúlt évek receptje már nem működik egy olyan világban, ami folyamatosan változik. Most a sportra kell koncentrálni, nem a technológiára.”

  • Ha Ricciardo távozik, Sainz érkezhet a helyére

    Ha Ricciardo távozik, Sainz érkezhet a helyére

    A Red Bull csapatfőnöke, elmondta, hogy ha nem sikerül megegyezniük Daniel Ricciardoval a szerződéshosszabbításról, akkor Carlos Sainz lehet Verstappen régi-új csapattársa.

    Mint ismert, az ausztrál Ricciardo szerződése idén fog lejárni, és egyelőre még nem kezdődtek el a tárgyalások, saját maga azonban azt mondta, hogy az első pár futam sok mindent fog meghatározni. Abban az esetben, ha nem marad a vörös bikáknál, szükségük lesz egy B-tervre, ami jelen esetben a Renault spanyolja lehet.

    „A tervünk az, hogy a jövőben is nálunk versenyezzen. Ha ez viszont nem lehetséges, akkor vannak más alternatíváink is. Remek versenyzőink vannak a junior programunkban, ilyen például Carlos is, aki ugyan most a Renaultnál van, de még mindig velünk áll szerződésben.” – mondta Horner a CNN-nek.

    Horner azonban azt sem tartja lehetetlennek, hogy a szintén lejáró szerződésű Hamiltont megszerezzék.

    „Lewis szerződése is lejár idén. Nehéz elérni, hogy elhagyja a Mercedest, de soha ne mondd, hogy soha.” – tette hozzá a brit.