Címke: Forma-1

  • Hamilton kedvenc színe a piros, de lojális is

    Hamilton kedvenc színe a piros, de lojális is

    Lewis Hamilton ugyan még nem hosszabbította meg 2018 végén lejáró szerződését a Mercedesszel, több, mint valószínű, hogy ez meg fog történni. Mindenesetre folynak a tárgyalások, állítólag 120 millió dollárt kapna a négyszeres bajnok három évre.

    „Beszélünk róla, de jelenleg nem ez a prioritás.” – idézi Hamiltont a spanyol Diario Sport. „Továbbra is versenyezni akarok, szóval meg kell újítanom (a szerződést) egy ponton, de nem akkor fogom, amikor mások azt mondják. Akkor fogom, amikor minden készen áll.”

    Korábban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, hogy Hamiltont talán csábítja a Ferrari.

    „A piros a kedvenc színem.” – reagált erre Hamilton a La Repubblica szerint. „De jól vagyok ott, ahol vagyok. A lojalitás olyan érték, amit apám tanított meg nekem. Csak kétszer váltottam csapatot (egyszer váltott, két csapatnál versenyzett) a karrierem során, szóval nem vagyok az a fajta, aki ide-oda ugrál.”

    Azonban azt is elismeri, hogy kapott ajánlatot Maranelloból.

    „Igen, de nem kaphatnak meg minden versenyzőt, akit akarnak.” – mondta Hamilton. „Mondom ezt nagy Ferrari rajongóként. Ez egy fantasztikus csapat és imádok ellenük versenyezni. Nem akarok a közeljövőben visszavonulni. Akár 40 éves koromig is versenyezhetek, ha akarok, de azért nem hiszem, hogy így lesz. Maradok még egy évet, vagy kettőt, de ha még akkor is izgatottan várom majd szezonkezdést, akkor nem tudom megmondani (hogy mikor fog visszavonulni).”

  • Hartley be szeretné bizonyítani, hogy az F1-ben van a helye

    Hartley be szeretné bizonyítani, hogy az F1-ben van a helye

    Berndon Hartley a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon szeretné bebizonyítani, hogy helye van a Forma-1-ben.

    „Egy álmom vált valóra azzal, hogy F1-es versenyző lettem.” – mondta az új-zélandi. „De most be akarom bizonyítani, hogy ide tartozom. Ehhez még több kemény munka és elszántság kell, és támogatás a körülöttem lévőktől.”

    Hartley hirtelen debütált a Forma-1-ben tavaly, az Egyesült Államok Nagydíján, miután a Toro Rosso megvált Daniil Kvyattól.

    „Minden nagyon gyorsan történt, nagyon kevés, szinte semmi felkészülési idővel. Másrészről viszont úgy éreztem, hogy egész életemben erre készültem. Nem tudom hányszor repültem át a világot az utolsó két hónapban (2017-ben), de mindig változott az időzóna és minden második nap repülőn voltam.”

    „Fárasztó tud lenni, de nem fogok panaszkodni emiatt. Én hoztam meg a döntést, hogy nem bonyolítom túl, nem gondolom túl, inkább élvezem.”

    „Álommunkám van. Nagy nyomással jár, de mindent megtettem azért, hogy élvezzem az itt töltött időt. Láthatják, hogy ezzel nincs mindenki így.” – célzott Kvyatra. „Van, aki csak a nyomást érzi és nem ad magának időt arra, hogy élvezze azt, amit csinál.”

    Mióta bekerült az F1-be, a 28 éves versenyző még inkább az erőnléte fejlesztésére koncentrál.

    „Fittebb vagyok, mint valaha. De nem titok, hogy a modern Forma-1-es autók brutális erőkkel hatnak a testre. Szingapúr nyirkos útja lesz talán a legnagyobb teszt. Némi edzés hőségben kulcsfontosságú lesz a verseny előtti felkészülésben.”

    Hartley elsődleges célja, hogy a lehető legtöbbször végezzen a top 10-ben.

    „Ez egy csapat sport, így nehéz konkrét számot kitűzni célul. De a cél, hogy rendszeresen pontszerző helyen legyen.”

  • Ki érkezhet 2019-ben a Red Bullhoz, ha Ricciardo megy?

    Ki érkezhet 2019-ben a Red Bullhoz, ha Ricciardo megy?

    Már most érdekesen néz ki a 2019-es Forma-1-es versenyzői piac. Ugyan Sebastian Vettelnek és Max Verstappennek 2020-ig szerződése van, és Helmut Marko szerint Lewis Hamilton is marad a helyén. A másodhegedűs pilótáknál azonban lehet mozgás. A Ferrarinál jelenleg senki nem tudja elképzelni azt, hogy Kimi Räikkönen 2018 után is a csapattal marad, és még egy évet hosszabbítana. Daniel Ricciardo a helyére az első számú favorit. Így viszont a Red Bullnál szabadulna fel hely. A Mercedesnél Valtteri Bottasnak bizonyítania kell, hogy ő a megfelelő pilóta a világbajnoki cím esélyes Hamilton mellé.

    Amennyiben Ricciardo valóban a Ferrarihoz igazolna, és Bottas marad a Mercedesnél, akkor 2019-re öt top ülés a hatból máris foglalttá válna. Elviekben persze a Red Bull helye is foglalt Carlos Sainznak, de ehhez a Renaultnak is lehet még egy-két szava, hiszen náluk is szükség lenne rá.

    Ennyire kőbe vésett lenne a dolog? Erről kérdezte a Motorsport-Total Helmut Marko-t:
    „Nem vennék mérget Sainzra. A Red Bull mindig is jó volt abban, hogy képes versenyzőket előhúzni a varázskalapból. Ricciardo, miután pedig már 10 éve velünk van, megértem ha menne. Van az a pillanat, amikor mindenki azt gondolja, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de egyeztetünk vele. Az a lényeg, hogy mindkét félnek megfeleljen egy további együttműködés. Ricciardoval Barcelonában ültünk össze először jó ideje erről beszélni, és annyit tisztáztunk, hogy milyen időintervallum az, ami idő alatt dönteni kell, ha esetleg másképp döntene. Ez egy olyan optimális határ, amíg adott esetben körbenézhetünk, és több más lehetőséget is kidolgozhatunk akár.”

    A szerződés póker pedig beindíthat egy láncreakciót: Ricciardo persze kivárná azt, hogy a Ferrari hogy dönt, és hogy esetlegesen dobják Räikkönent. A Red Bull ugyanakkor biztos akar abban lenni, hogy Ricciardo döntésének az időpontjában még nem járt le az opciós joguk Sainzra. Amennyiben ezzel nem él a Red Bull, akkor Sainz 2019-ben is marad a Renaultnál. Ez persze csak az elmélet, és Marko bőszen ködösít is:
    „Részletekről nem akarunk beszélni. De biztosítanunk kell magunknak alternatívákat.”

    Ez pedig azt jelentheti, hogy akár Ricciardo/Sainzon is kívül is lehetnek olyan pilóták, akikkel szívesen együtt dolgoznának. A Red Bull ismert arról, hogy mernek nagyot álmodni, és ez akár egy olyan párost is eredményezhet, mint például Verstappen/Hamilton. Marko persze itt is hűti a kedélyeket:
    „Tudomásom szerint Hamilton meghosszabbítja a szerződését a Mercedesszel 2020-ig. És így akkor már nincs is a piacon. Persze, soha ne mondjuk azt, hogy soha…”

    Hasonló a helyzet Fernando Alonsoval is, aki régebben már ajánlkozott a Red Bullnak, és még mindig keresi a nyertes autót, valamint már alázatosabb, mint volt fiatal pilótaként. Markot ez sem hatja meg:
    „Arról vagyunk ismertek, hogy elsősorban fiatal versenyzőket alkalmazunk. Alonso pedig az egyik legidősebb a mezőnyben. Nincs is a radarunkon.”

    Sebastian Vettel visszatérését ugyanakkor el tudja képzelni: „Nem váltunk el egymástól csúnyán. Persze, most ez sem érdekes, hiszen újabb három évre írt alá, amiből még 2 hátra van. Meglátjuk, mit hoz a jövő…”

  • Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Rosberg nem számít kerék a kerék elleni csatákra Hamilton és Bottas között

    Nico Rosberg és Lewis Hamilton gyermekkoruktól kezdődően nagy csatákat vívtak egymással, majd a Forma-1-ben is megtették ugyanezt.

    2014-ben Bahreinben emlékezetesen nagyot meccseltek, két évvel később Barcelonábn már nem voltak ennyire szerencsések: a két Mercedes a rajtnál összeütközött, és mindeketten kiestek.

    Vajon Bottas második Mercedeses évében láthatunk Hamilton és közte zajló szoros versenyzést?

    „Nem, méghozzá az aerodinamika miatt. A mostani autók borzasztó turbulenciát keltenek maguk mögött. Ezen valamilyen módon változtatni kell, akár természetes, akár mesterséges úton. Persze nem olyan mesterséges dologra gondolok, mint ahogy a DRS kinéz néhány esetben” – mondta Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka.

    „Miért szórakoztatóbb a MotoGP? Mert ott nincs (ilyen szintű) aero. A Forma-1 nagyszerű, ám ha feljeszteni tudnának ezeken a problémákon, az hatalmas jelentőségű lenne a sport számára.”

    „Az aerodinamika létfontosságú kérdés a csapatok közötti versenyben, és ez teszi látványügyileg is gyorssá az autókat. Ezen változtatnék, és hiszek benne, hogy a Liberty gőzerővel dolgozik rajta. Mindenkinek más a véleménye, nem könnyű megoldást találni” – tette hozzá Rosberg.

  • Wurz: A halo miatt akár a 450 km/h-s sebesség is elérhető lehet majd

    Wurz: A halo miatt akár a 450 km/h-s sebesség is elérhető lehet majd

    Nem titkoltan nagy rajongója az idén bevezetett fejvédő eszköznek a versenyzők szövetségének (GPDA) elnöke, Alexander Wurz. Szerinte a halo által növelt biztonság miatt a jövőben sokkal gyorsabb autókat is tervezhetnek, és sokkal nagyobb szabadságot kap a kerék a kerék elleni ütközet is.

    Az egykori Forma-1-es pilóta az osztrák Der Standard nevű napilapnak adott interjújában elmondta, hogy ő nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben akár 450 km/h-s sebességgel is száguldjanak majd a Forma-1-es autók. Ehhez azonban fokozott biztonsági megoldások szükségesek, aminek az egyik eleme a halo, ami a rajongók körében is komoly ellenszenvet váltott ki.

    Wurz azt is elismerte azonban, hogy optikailag neki sem tetszik a glória, ugyanakkor ebben a témában nincs visszaút: „A mai társadalmi és jogi helyzetben egy olyan csúcsszervezet, mint az FIA nem hagyhatja figyelmen kívül a biztonsági szempontokat, még ha azok optikailag nem is tetszenek számos embernek.”

    „A rajongók minden fórumon panaszkodhatnak, de a felelősség vállalás már nem megy. Ennek tudatában vagyok és ezért mondtam azt, hogy a biztonsági kérdéseket nem lehet csak az asztal alá söpörni.” – érvelt Wurz.

    Mit is akart ezzel mondani: Ha az FIA enged a rajongók elégedetlenségének, és esztétikai okokra hivatkozva betiltaná a Halot, akkor az komoly jogi következményekkel is járhatna, különösen egy halálos kimenetelű balesetben. Ha bizonyítani tudnák, hogy az FIA által leszerelt halo meg tudta volna menteni az áldozat életét, akkor az rendkívül súlyos, büntetőjogi következménnyel járna a szövetséggel szemben.

    Wurz – aki már az első pillanattól fogva halo párti – optimista azt illetően, hogy a nézők hamar megszokják majd az autók új külsejét.

    „Ha a pályán sok izgalom van, több győztest avatnak egy idényben, és az első és az utolsó közel van egymáshoz, akkor a nézők 99,99 százalékát nem érdekli, hogy van az autókon egy halo.”

    „Ha biztonságosabbá teszik az autókat, akkor az FIA és a versenyigazgató olyan szabályokat alkothatnak, amivel még gyorsabbá és még agresszívebbé tehetik a gépeket. De mindennek az alapja a biztonság.” – tette hozzá.

    A GPDA elnöke felvázolta, hogy milyen jövőt képzel el a száguldó cirkuszban.

    „Ha az autók biztonságosabbak, akkor akár már Monacóban is képesek 400-450 km/h-s sebességre is, az autók könnyen vezethetőek és ha esik az eső, akkor nincs szükség piros zászlóra. Ez az én jövőképem.”

    „A világ megváltozott. Manapság már egyetlen egy iparág vagy sportesemény sem engedheti meg magának, hogy veszélyeztesse az emberek életét. Emberileg pedig mindent meg kell tenni ahhoz, hogy ezeket elkerüljük.” – zárta Wurz.

  • Régi motorhangok is lesznek az F1 zenéjében!

    Régi motorhangok is lesznek az F1 zenéjében!

    A Forma-1 lassan, de biztosan teljesen megújulni és modernizálódni látszik, köszönhetően a Liberty Mediának. Ennek részeként a sport saját zeneszámot is kap.

    A zenét pedig – ahogy arról korábban már beszámoltunk – a világhírű zeneszerző, Brian Tyler komponálja, akinek nevéhez számos hollywoodi mozifilm zenéje is köthető, így például: Vasember 3, Thor: Sötét világ, A Feláldozhatók, Halálos Iramban…

    A zeneszerzővel Jennie Gow készített interjút a Mobil1 The Grid számára, melyben az amúgy maga is F1 rajongó Tyler elmondta, hogy az F1-es zenéhez Lewis Hamilton 2008-as, első bajnoki címének megszerzése volt az inspiráció.

    „Ez a sport tökéletesen illik hozzám.” – mondta Tyler.

    A 45 éves zeneszerző visszaemlékezett Senna korára is: „Engem lekötött a Forma-1 drámája. A szezon, a csapatok, a stratégiák és a rivalizálások.”

    „Az F1 esetében nem volt szükségem hosszas kutatómunkára.” – mondja. „Vasember nem voltam az elmúlt 20 évben, de az F1 itt volt.”

    „Visszanéztem, mikor Lewis Hamilton megnyerte az első bajnoki címét. Lewis érzelmi utazását, azzal a ténnyel, hogy az előző évben egy ponttal maradt csak le, és látva a reakcióját, mikor nyert…”

    „Ez mind hirtelen belém ivódott. Ez nem lehet pusztán csak egy rock zene. A történések érzelmei többet kívánnak. Érzelmek kellenek és hangok és kórus és természetfeletti érzés.”

    A számot az Egyeslt Királyságban, az Air Studiosban rögzítették.

    „Bele akartam építeni az F1-es autókat a zenébe. Különböző érák F1-es autóit. Az F1-es erőforrások történelmét, és nem csupán hangeffektként használtam őket, hanem beépítettem a zenébe. Isteni hang!”

    Mi már nagyon várjuk, hogy halljuk, de Tyler is izgatottan várja, hogy jövőhét végén megmutathassa szerzeményét a közönségnek.

    „Fogalmam sincs, hogy fogok reagálni. Már nagyon várom. A szezonkezdések előtt már izgatott vagyok. Ez pedig hihetetlen megtiszteltetés.”

    „Azt fogom mondani, hogy ‘jó ég, itt a zene!’ Elsöprő hétvége lesz ez számomra.”

  • Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Ez kell ahhoz, hogy Bottas legyőzze Hamiltont

    Lewis Hamilton a tavalyi év végén már negyedik Forma-1-es világbajnoki címét szerezte, és a Mercedes szezon előtti formájából kiindulva 2018-ban is jó esélye lesz arra, hogy az összetettbeli első helyért harcoljon.

    De vajon legyőzhető a brit versenyző? „Tudok valakit, akinek ez sikerült” – mondta mosolyogva Nico Rosberg, 2016 F1-es világbajnoka.

    „Adj magadnak időt és légy türelmes. Valtterinek konstans teljesítményt kell nyújtania, közel kell lennie Lewishoz. Képes erre, megvan hozzá a tehetsége. Tavaly bedobták a mélyvízbe, ami következetlenséget okozhat.”

    Bottas több alkalommal is bevallotta, hogy egyszer sem érezte magát 100%-ig kényelmesen a 2017-es Mercedesben, az év során például háromszor is üléscserét kért.

    „Ezen nevetnem kell! Mindig híres voltam arról, hogy én vagyok az, aki folyton üléscserét kér, szóval most van még egy ilyen versenyzőjük” – reflektálta Rosberg.

    „Emlékszem, hogy milyen szinten hajtottuk egymást Lewisszal, Valtterinek ugyanezt kell tennie. Lewis az egyik legjobb odakint, sőt, ő minden idők egyik legjobbja. Nagyon keményen kell nyomnod, ha le akarod győzni.”

    Vajon Bottas 2019-ben is maradhat a Mercedes versenyzője?

    „Szerintem megtartják Valtterit. Nincs okuk változtatni a csapaton belüli dinamikán. Amíg Lewis győz, nincs probléma.”

    És az igaz, hogy Hamilton komolyan fontolgatta a sport elhagyását, miután 2016-ban a Spanyol Nagydíj rajtjánál összeütköztek Rosberggel?

    „Az összes bennfentes információt meg akarod tudni? Olyan részletekre vagy kíváncsi, mely még nem került napvilágra? Sajnos nem árulhatok el ilyen részleteket. Amit el tudok mondani, hogy intenzív volt és komoly következményei lettek” – felelte Rosberg az Autosport kérdésére.

  • Häkkinen: A Mercedes-Ferrari csata keményebb lesz, mint valaha

    Häkkinen: A Mercedes-Ferrari csata keményebb lesz, mint valaha

    Mika Häkkinen kétszeres Forma-1-es világbajnok szerint ismét csak a Mercedes és a Ferrari között fog eldőlni a bajnokság.

    „A regnáló bajnok Mercedes gyorsnak tűnik.” – írta a finn az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Egy ilyen csapat nem felejti el hirtelen, hogy miként kell győztes csomagot összerakni, miután domináltak a Forma-1-ben az elmúlt négy évben!

    „Egyszer sem teszteltek hypersoft gumikon és elég konzervatívan kezelték a tesztet, ez pedig aggasztó lehet a riválisaik számára. Versenyszimulációkon nagyon jónak tűntek, ami talán senkinek sem meglepő.”

    „A Ferrari keményen nyomja az elmúlt év csalódásai után. Azt remélik, hogy az autó stabilabban versenyképes lesz a különféle pályákon, mint tavaly.”

    „Ez a Mercedes és Ferrari közti csata keményebb lesz, mint valaha!”

    A két top csapatot követően Häkkinen a Red Bullt és a McLarent említi.

    „A Red Bull és a McLaren is győzelmekre hajt idén, így lehetséges, hogy 5-6 versenyző is nyerni tud majd idén. Ricciardo és Verstappen is nyert tavaly és ezt szeretnék megismételni.”

    „Fernando Alonso maga mögött tudhatja a McLaren csalódást keltő Honda kapcsolatát. A koncentrációját az is mutatja, hogy az abszolút harmadik leggyorsabb volt a második barcelonai teszten.”

    „Ha valamit tudok a versenyképes gondolkodásmódról, az az, hogy meg fogja látni a lehetőséget (Alonso) a győzelemre és abszolút mindent belead majd, hogy meg is történjen.”

    „A csapattársa, Stoffel Vandoorne pedig minden egyes lépésénél a nyomában lesz.”

    „Ezt a Red Bull Racing kontra McLaren csatát izgalmas lesz nézni. És arra számítok, hogy a Renault-nál Hülkenberg és Sainz is okoz majd némi meglepetést.”

    Häkkinen azpnban a Haas csapatot sem írja le, sőt.

    „Ismét az az érzésem, hogy a középmezőny nagyon közel lesz egymáshoz. A Haas csapat felkeltette az érdeklődést a teszten mutatott teljesítményével.”

    „Nézzük csak meg az ő erősségüket és a Toro Rosso nagyon stabil teljesítményét, most már Honda motorral.”

    „A Williams, a Force India és az Alfa Romeo által támogatott Sauber csapat is keményen nyomja, idén egy csapatot sem látok igazán gyengének, ami jó hír a sportnak.”

  • Webber: Szorul a hurok Ricciardo nyaka körül

    Webber: Szorul a hurok Ricciardo nyaka körül

    Az egykori Forma-1-es pilóta úgy véli, hogy honfitársa, Daniel Ricciardo karrierje legkritikusabb periódusa előtt áll.

    Ricciardo hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a Red Bull vezetőségével, hogy egyeztessen a szerződésének a
    meghosszabbításáról.
    „Az év első része nagyon fontos lesz Daniel számára.” – kezdte Webber. „Egyértelmű, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ezt ő is tudja.”
    „Minden pilóta életében eljön ez a pont, amikor újra a jövőjéről kell tárgyalnia. Ilyenkor egy kicsit izgatottabb a légkör a csapaton belül. A csapat már mindent lát és mindent mér. Sehova sem lehet elbújni, de ez jó neki, mert ki tudja válogatni a búzát a pelyvából.” – tette hozzá.

    Az ex pilóta minden bizonnyal tapasztalatból beszélt. 2007 és 2013 között volt a Red Bull pilótája, előbb David Coulthard, majd Sebastian Vettel csapattársaként.
    „Én is átéltem már a stabilitást is, meg a bizonytalanságot is, amikor arra vártam, hogy vajon meghosszabbítják-e a szerződésemet. Vagy én vagy a csapat hezitált. Végül azonban, ha a sisakot magadra öltöd, akkor már nem számít, hogy öt éves vagy öt perces szerződéssel rendelkezel, csak bizonyítanod kell és kész.”

    Webber azonban nem érzi úgy, hogy honfitársa Forma-1-es jövője veszélyben lenne.
    „Már egy elég hosszú karrier van a háta mögött, és még sok év is áll előtte. Megérdemli, hogy itt legyen, és a Forma-1-es jövője biztonságban van.” – jelentette ki.

    Ez viszont nem azt jelenti, hogy mindenképpen a Red Bullnál fog maradni, az elmúlt időszakban a Ferrari és a Mercedes érdeklődéséről is lehetett hallani.
    „Most csak az a kérdés, hogy ő 2019-ben egy teljes mértékben tökéletes csapatot szeretne-e, ahol megpróbálhatja kiharcolni az elsőszámú pilóta státuszt. Ez az, amit szeretne elérni.”

    „A Red Bullnál tudják, hogy hogyan kell összeállítani egy bajnok csapatot, kellően ravaszok hozzá. Minden trükköt képesek bevetni, ahhoz, hogy újra egy sikeres korszakot teljesítsenek. Ehhez azonban a Renault motor a kulcs, képesnek kell lenniük arra, hogy teljesítményben és megbízhatóságban felvegyék a versenyt a Mercedesszel egy teljes idény során.” – zárta Webber.

  • Lowe nem reagál bizonyos Kubicás kérdésekre

    Lowe nem reagál bizonyos Kubicás kérdésekre

    Paddy Lowe reagált azokra a feltevésekre, melyek szerint Robert Kubica gyorsabb mindkét jelenlegi Williams versenyzőnél, Lance Strollnál és Szergej Szirotkinnál. Annak ellenére, hogy hét évet kihagyott a Forma-1-ben, balesete miatt.

    Egy ideig volt rá esély, hogy Kubica lesz Stroll csapattársa, végül azonban csak tartalékversenyzői szerepet kapott. Sokan úgy vélik pedig, hogy a lengyel gyorsabb a Williams versenyzőinél.

    „Nem akarok válaszolni erre a kérdésre.” – reagált a felvetésre Paddy Lowe. „Ez egyszerűen nem is érdemes a válaszra.”

    Lowe szerint Szirotkin jobb mérce lesz Stroll számára.

    „Lance még mindig nagyon fiatal, de már teljesen más szinten van, mint 12 hónappal ezelőtt.” – mondta.

    „Szinte túl sok volt neki az a gondoltat, hogy ‘az a dolgom, hogy olyan erős legyek, mint Felipe (Massa)’.”