Címke: Forma-1

  • Kiadták az előzetes 2019-es Forma-1-es versenynaptárat

    Kiadták az előzetes 2019-es Forma-1-es versenynaptárat

    A FOM a mai napon nyilvánosságra hozta a Forma-1 2019-re tervezett versenynaptárát, amelyben ismételten 21 futam kapott helyett.

    A korábban kérdésesnek vélt német és japán futamok sorsa eldőlt, mindkettő maradt a programban, így Suzuka és Hockenheim is vendégül látja jövőre a száguldó cirkusz mezőnyét.

    Jövőre jubilál is majd a Forma-1, hiszen megrendezik a sorozat ezredik versenyét, ami az áprilisi Kínai Nagydíj lesz. A Magyar Nagydíj pedig augusztus első hétvégéjén lesz.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy hivatalosan is kiadhattuk a jövőre évre tervezett Forma-1-es versenynaptárat, ami 21 futamot tartalmaz, csakúgy mint az idei. Továbbá, sikerült megeggyeznünk a japán verseny promótereivel, így az új, hosszútávú szerződésnek köszönhetően a mindig lojális és jól tájékozott japán rajongók még sok évig élvezhetik a Forma-1-et.” – kezdte Chase Carey.

    „Szintén örömmel tölt el az is, hogy a Mercedes-Benz, a német automobil klubok és a német közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter hathatós segítségével sikerült megállapodást kötnünk Hockenheim önkormányzatával és a Hockenheim-Ring promótereivel, így a Forma-1 2019-ben is ellátogat majd erre az ikonikus helyszínre. Ez mind azt bizonyítja, hogy a Forma-1 összes szereplője közösen azért dolgozik, hogy a sport hosszútávon biztosítva legyen.” – tette hozzá.

    A 2019-es előzetes versenynaptár

    március 17. Ausztrál Nagydíj Melbourne
    március 31. Bahreini Nagydíj Sakhir
    április 14. Kínai Nagydíj Sanghaj
    április 28. Azeri Nagydíj Baku
    május 12. Spanyol Nagydíj Barcelona
    május 26. Monacói Nagydíj Monte-Carlo
    június 9. Kanadai Nagydíj Montreal
    június 23. Francia Nagydíj Paul Ricard
    június 30. Osztrák Nagydíj Spielberg
    július 14. Brit Nagydíj Silverstone
    július 28. Német Nagydíj Hockenheim
    augusztus 4. Magyar Nagydíj Mogyoród
    szeptember 1. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
    szeptember 8. Olasz Nagydíj Monza
    szeptember 22. Szingapúri Nagydíj Marina Bay
    szeptember 29. Orosz Nagydíj Szocsi
    október 13. Japán Nagydíj Suzuka
    október 27. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
    november 3. Egyesült Államok Nagydíja Austin
    november 17. Brazil Nagydíj Sao Paulo
    december 1. Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina

     

     

     

     

  • Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    augusztus 31., péntek:

    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

    szeptember 1., szombat:

    M4 Sport
    10.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 1. futam
    11.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.10: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam
    16.10: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 2., vasárnap:

    M4 Sport
    9.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 2. futam
    10.45: Forma-2, Olasz Nagydíj, 2. futam
    15.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Porsche Szuperkupa, Olasz Nagydíj

    Digisport 2
    13.40: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 2. futam
    14.40: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam

  • Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Az esőben kezdődő, majd a fokozatosan száradó monzai pályán rendezett nyitó gyakorláson Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadik, ugyancsak a Force Indiával, a francia Esteban Ocon lett.

    A világbajnoki pontversenyben vezető címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 11. eredménnyel fejezte be a tréninget.

    Top 6:
        1. szabadedzés:
    1. Sergio Perez (mexikói, Force Indiai) 1:34.000 perc
    2. Kimi Räikkönen    (finn, Ferrari) 1:34.550
    3. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:34.593
    4. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:35.024
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.207
    6. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:35.438

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
        szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
        vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Räikkönen nem tudja, mennyi ideig képes még a Forma-1-ben versenyezni

    Räikkönen nem tudja, mennyi ideig képes még a Forma-1-ben versenyezni

    Kimi Räikkönent, a Forma-1 2007-es világbajnokát arról kérdeztük az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy véleménye szerint meddig lesz képes a királykategóriában versenyezni.

    38 évével Räikkönen a mezőny legidősebb versenyzője, így joggal merül fel a kérdés, hogy hány évet tervez még az F1-ben.

    „Nehéz megmondani. Nem érzem azt, hogy másképp vezetnék, mint tíz évvel ezelőtt. Úgy gondolom elég jól megy a vezetés, és ez elég nekem. Nem lennék itt, ha azt érezném, hogy nem tudok olyan gyors lenni, mint kellene. Ez alapján mérlegelem a dolgokat és döntöm el, hogy mikor volt elég” – mondta a finn világbajnok.

    „Ki tudja, én nem tudom. Lehet, hogy valamelyik nap felkelek és elfelejtem hogyan kell gyorsan vezetni. Nem gondolom, hogy ez időfüggő, inkább az érzések határozzák meg, érzed saját magadon, hogy jól csinálod a dolgod vagy rosszul. Az emberek mindig azt mondják, hogy idővel csökken a tempód, de én nem éreztem ezt idáig. Lehetséges, hogy valamelyik reggel megváltoznak a dolgok. Ez megtörténhet, de nem gondolom, hogy meg kell határozni egy dátumot vagy életkort” – tette hozzá.

    A Ferrari egyelőre nem erősítette meg Räikkönen szerződéshosszabbítását, így továbbra is csak találgatni lehet arról, hogy a maranellóiak marasztalják-e a finnt, vagy a Forma-2 tavalyi bajnokát, Charles Leclerc-et ültetik a helyére.

  • A Haas nem egyezett bele, hogy a Force India megkapja a jutalompénzét

    A Haas nem egyezett bele, hogy a Force India megkapja a jutalompénzét

    Lehet, hogy a Force India nem kaphatja meg a nekik járó pénz száz százalékát a szezon végén, ugyanis egy csapat még mindig nem írta alá a megegyezés legfrissebb verzióját.

    A RaceFans az előző héten nyilvánosságra hozta azt, hogy mind a kilenc csapat elfogadta, a Force Indiát leszámítva, hogy a csapat továbbra is részesüljön a közös pénzekből az év végén.

    Azonban később kiderült, hogy nem minden csapat adta be az írásbeli beleegyezését, miután kiderült, hogy a Force Indiának egy másik névvel kell újraneveznie a Forma-1-es bajnokságba. Ha egy csapatnak új névvel kell neveznie a bajnokságba, akkor az a csapat nem jogosult arra, hogy az „első oszlop” pénzmennyiségét megkapja. Az „első oszlop” pénzét csak abban az esetben kapja meg egy csapat, ha három Forma-1-es szezonból legalább kétszer képes pontszerező helyen végezni.

    A mai napon kiderült, hogy a Haas az egyetlen olyan csapat, aki nem egyezett bele abba, hogy a Force India továbbra is megkapja az „első oszlop” pénzmennyiségét. Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner árulta el ezt a Race Fans-nak Monzában.

    „Mivel megváltoztatták a nevüket, így nem hagytuk jóvá,” – mondta Steiner. „Az, hogy nem írtuk még alá nem azt jelenti, hogy jól döntöttünk,” – tette hozzá Steiner, aki továbbra is információkat vár az FIA-tól és FOM-tól az eset kapcsán.

    „Amit meg kell értenünk az az, hogy az új nevet miért kellene úgy kezelnünk, mintha az a régi nevük lenne,” – mondta Steiner. „Ezt a dolgot kellene elmagyaráznia valakinek a számunkra, de ez még nem történt meg.”

    Steiner elmondása szerint ő nem tudott arról, hogy a többi csapat már jóváhagyta a feltételeket.

     

  • Vettel soha nem vécézne az autóba, de Räikkönennel már megesett

    Vettel soha nem vécézne az autóba, de Räikkönennel már megesett

    A Forma-1 egy humoros „igaz-hamis” játékra invitálta a Ferrari versenyzőit, Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent. Nem egy megszokott interjú volt, valóban inkább vicces, és a két versenyző is élvezte ezt a fajta faggatózást.

    A videóból – melyet ide kattintva nézhettek meg -, kiderül, hogy Vettelt és Räikkönent is kapták már el gyorshajtásért, bár a német elmondása szerint épp csak néhány km/h-val lépte túl a megengedett sebességet. Kimi pedig azt állítja, hogy ilyen csakis a boxutcában fordult vele elő.

    Arra a kérdésre is mindketten igennel feleltek, hogy csaltak-e valaha teszten, dolgozaton. Räikkönen pedig arra a kérdésre, hogy melyik tantárgyak esetében fordult ez elő, azt felelte, hogy talán mindegyiken.

    Vettel elismerte, hogy szokott énekelni a zuhany alatt, valamint, ha autózik valahova, mikor egymaga van, mivel nem túl jó a hangja. Azt valahogy nem említette, hogy győzelem esetén F1-es Ferrarijában dalra szokott fakadni. Räikkönen, aki amúgy nagy karaoke-kedvelő, azonban azt állítja, soha nem énekelt még zuhanyzás közben. Noha Vettel szerint mindenképp ki kellene próbálnia.

    Räikkönennek felcsillant a szeme, mikor az a kérdés hangzott el, hogy hazudtak-e már betegséget azért, hogy kihagyhassanak egy nyilvános eseményt. Lelkesen helyeselt a finn, Vettel azonban sosem tett ilyet.
    Kimi azonban különféle kamubetegségekkel állt már elő.

    „Most viszont jól érzem magam.” – mondta a finn. „De talán hamarosan majd egy picit megbetegszem.”

    Az is kiderült, hogy mindketten hagytak már figyelmen kívül olyan telefonhívást, mikor a főnök kereste őket. De persze csak a múltban.  😉

    Mindketten hazudtak már csapattársnak, viszont elmondásuk szerint ők egymásnak sosem.

    Azt mindketten cáfolták, hogy történt volna már olyan eset, mikor ők hibáztak, de ráfogták azt az autóra.

    A legintimebb kérdésként az hangzott el, hogy volt-e már rá példa, hogy az autóban „mentek vécére”?
    Vettel határozottan tagadja. El is hisszük ezt neki, hiszen a német nagyon ügyel az ilyesmi, az izzadt overált is azonnal leveszi, és a verseny utáni sajtótájékoztatóra már tiszta ruhában érkezik. Többekkel előfordult azonban már, hogy épp verseny alatt jött rájuk a kis-, vagy nagydolog, utóbbi mondjuk inkább egy gyomorrontás eredményeként.
    Räikkönen el is ismerte, hogy előfordult már vele ilyen „autóba vécézős” eset.

    „Sok versenyző van, aki előadja, hogy ’hú, de nagyon megizzadtam a versenyen’.” – mondja Vettel. „Hát nem biztos, hogy az mind izzadtság.”

  • Verstappen még mindig nem rajong a haloért

    Verstappen még mindig nem rajong a haloért

    Még az sem győzte meg Max Verstappent a haloval kapcsolatban, hogy az Spában egy hatalmas balesetben megvédte Charles Leclerc fejét.

    Közvetlenül a rajt után az első kanyarban történt az incidens, Alonso autója felrepült és ráesett Leclerc kocsijára. A halon található guminyomok arra utalnak, hogy a sokak által nem kedvelt újítás megmentette Leclerc életét.

    Azonban Verstappen így nyilatkozott a Ziggo Sportnak: „Még mindig nem vagyok rajongója.”

    Arra a kérdésre, hogy valóban megmentette-e Leclerc életét, a holland így válaszolt: „Sosem tudhatod. Nem egyszerű megmondani. Ha megnézzük, milyen alacsonyan ülünk a kocsiban, nem tudom, hogy mennyire találta volna el, ha egyáltalán eltalálja. Nem hinném. De nyilván jobb így, hiszen senki sem sérült meg.”

    Verstappen szerint a legnagyobb probléma a haloval az esztétikussága.

    „Rettentően ronda. Mintha egy strandpapucs lenne az autón” – zárta mondandóját.

  • Grosjean visszahozná a tankolást a Forma-1-be

    Grosjean visszahozná a tankolást a Forma-1-be

    A Haas pilótája Romain Grosjean úgy véli, hogy a tankolás újbóli bevezetése számos stratégia lehetőséget kínálna a csapatoknak emellett pedig a show mértékét is növelné.

    A futamok alatti tankolást a 2009-es év végén tiltották be, ami része volt a sportág költségcsökkentési és biztonságosabbá tételi törekvéseinek. Azóta azonban számtalanszor felmerült a Stratégia Csoport ülésein ennek a visszahozatala, de eddig komoly sikerrel nem jártak ezügyben.

    Grosjean szerint azonban a tankolás ismételt engedélyezése kiszámíthatatlanságot és sokkal változatosabb stratégiákat vonna maga után.

    „Erről még nem beszéltem a GPDA-val, vagy másik szervezettel, de személy szerint szívesen látnám, azt, hogy visszahozzák.” – kezdte. „Ekkor a stratégiák kicsit nyitottabbak lennének, most azonban eléggé szűkösek a lehetőségek, előre tudom, hogy hogyan fognak reagálni. Amikor viszont elfogy az üzemanyag, akkor elfogy az üzemanyag, nincs mese.”

    „Azt is szeretném látni, hogy több csapat képes a dobogóért vagy a győzelemért harcolni, mint 2012-ben, amikor az első hét futamon hét különböző győztes volt, nagyszerű volt. Ez most is remek lenne a sportnak, a show-nak és a nézőknek is.” – folytatta.

    A francia pilóta azonban még egy másik „régi” dolgot is visszahozni, méghozzá a gumiháborút. Jelenleg a Pirelli a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, ami a jövő év végéig biztosan így is marad. Ám az FIA már kiírta a tendert a 2020-23-as időszakra, amelyben már benne vannak a 2021-től bevezetett 18 colos gumik is.

    „Nincs túl sok információnk 2021-et illetően. Olvastam a sajtóban, hogy jönnek majd a 18 colos abroncsok, és én őszintén remélem, hogy emiatt a Michelin vagy a Bridgestone visszatér. Számomra az egyik legnagyobb probléma a jelenkori Forma-1-ben a gumik. Nem alkalmasak előzésre vagy egy másik autóhoz való közel haladáshoz, ami egy kicsit szégyen.”

  • Leclerc nem tud újat mondani jövőjével kapcsolatban

    Leclerc nem tud újat mondani jövőjével kapcsolatban

    Az Alfa Romeo-Sauber monacói versenyzőjénél érdeklődtünk Monzában, hogy mikor várhatunk információkat a jövőjével kapcsolatban, ám a Formula-2 tavalyi bajnoka egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni.

    Leclercnek több potenciális lehetősége is van a 2019-es évre. Egyrészt maradhat jelenlegi csapatánál, mely folyamatosan fejlődni tudott a szezon során, de a Haas és a Ferrari gyári csapatának egyik ülésére is van esélye.

    Leclerc mindenesetre nem megy bele a találgatásokba, a megfelelő időben tudatni fogja következő szezonnal kapcsolatos terveit.

    „Jelenleg nincsenek híreim. Ahogy korábban is mondtam, információkra várok és amint megkapom őket, mindenki tudni fogja” – mondta Leclerc.

    Ben Edwards Räikkönennek tett fel egy hasonló kérdést a sajtótájékoztató elején, a finn versenyző Leclerhez hasonlóan reagált: „Nem tudom. Valamikor biztosan. Talán várható valami itt, ahogy korábban is történt. Majd meglátjuk, nem tudom” – válaszolta a finn világbajnok.

    Akár a monzai hétvége folyamán is várható hivatalos bejelentés mind a Ferrari, mind a Sauber részéről, a Racingline.hu pedig természetesen beszámol majd a legfrissebbekről.

  • Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Elég mulatságos dolog az, ha Németországban, Hockenheimben a német kollégánk Christian Danner korábbi Forma-1-es autóversenyzővel beszélget, azonban többször is Magyarországot felemlegetve. Ezen kíméletlenül őszinte interjút olvashatjátok el nálunk most két részben.

    – Christian, ugyan itt vagyunk Németországban Hockenheimben, és komoly az autóiparunk, de a nagydíjrendezés jövője kétséges nálunk. Egy hét múlva Magyarországon lesz a versenysorozat, ahol a futam biztosított, hosszú időkre. Mi a véleményed erről?

    – Csakis elismeréssel beszélhetünk a magyar szervezők és kormányzat munkájáról, és Budapest városáról. Ha megnézzük, hogy itt Németországban milyen problémákkal szembesülünk, röviden annyi, hogy itt nem támogatják a nagydíjrendezést. A versenyre úgy tekintenek, hogy az adott, senki nem támogatja az eseményt, és alig van politikai akarat rá. Ez az a terület, amiben Magyarország sokkal jobban teljesít, mint Németország. Gratulálok ahhoz, hogy egy gazdaságilag relatív gyenge ország hozzánk képest képes rá, hogy egy ilyen nagy nemzetközi sporteseményt évről-évre nagyon is professzionális szinten megrendez. Nincs messze a repülőtér, jól megközelíthető, a versenyt példaértékűen rendezik meg, és remek dolog Budapesten megszállni. Ha összehasonlítom olyan versenyekkel mint a most visszatért francia, vagy Spában ahol rendre elkövetik ugyanazon hibákat, Magyarország minden tekintetben úgy néz ki, hogy tökéletes!

    Magyarországnak komoly múltja van jó autóversenyzők terén, akár a világháború előtti korszakot vizsgáljuk, vagy a modern korszakot. Volt azonban egy tragikus eset. A fiatal Kesjár Csaba egy balesetben hunyt el a német F3-ban, 1988-ban. Egy évvel korábban pedig a Zakspeed csapattal demózhatott a Magyar Nagydíjon, amikor a csapatnál voltál. Mennyire ismerted meg őt, és mit gondolsz a balesetéről?

    – Sajnos nem ismerhettem meg eléggé. A német Formula 3-ban indult Bernd Schneiderrel a Schübel csapatnál, ő az akivel érdemes lenne róla beszélni, hiszen sokkal jobban ismerte. Tudom, hogy vannak furcsaságok a norisring-i balesete körül, pláne hogy egy olyan részén történt a pályának, ahol normál esetben semmi baj nem történhet. Nem követte a normális ívet a Dutzendteich kanyar csúcspontjától kezdve ami a rajt-cél egyenesbe vezet, végül a jobb törésben egyenesen a palánknak ment. Igen, ez egy nagyon szomorú eset.

    – Beszéljünk a német versenyek pénzügyi és promótálási nehézségeiről, valamint a versenyek rendezéséről: mi a véleményed arról, hogy a Nürburgring orosz befektetők kezébe került pár éve, és Németországban senki nem akadt, hogy német kézben maradhasson a terület?

    – Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb nemzeti katasztrófánk. Más országok fenntartják és ápolják a történelmi helyszíneiket, és azokat akár az UNESCO kulturális örökségének is nyilvánítják. Egy olyan autós nemzetnél, mint a német a Nürburgringnek, de itt a régi Hockenheim vonalvezetésnek is is olyan státusza kellene hogy legyen, ami történelmi örökség státuszba emeli. Személy szerint úgy ítélem meg, hogy a Nürburgring eladása egy hihetetlen katasztrófa, úgy kótyavetyélték el, mint egy darab szart, pedig a német történelem egy fontos része került eladásra.

    – Ha már a Nürburgringről beszélünk: pár hete, a Porsche és Timo Bernhard egy látványos új körrekordot állítottak fel a Nordschleifén a 919-es modellel, ami Le Mansban is nyert. Ugyanakkor neked is van egy rekordod a Nordschleifén még a Formula 2-es idődből, jól tudom?

    – Igen! 1983-ban 6:29:19-et mentem a Formula 2-es versenyen a March autójával, amit egy 2 literes négyhengeres BMW 320 lóerős motor hajtott. Ez 197 km/órás átlagsebességet jelent, ami még mindig a legjobb formaautós idő!

    Az interjú második része holnap este lesz olvasható.