Címke: Forma-1

  • Norris a kicsúszást kerülte el; Piastri nehéz futamra számít; Verstappen korlátokról beszélt

    Norris a kicsúszást kerülte el; Piastri nehéz futamra számít; Verstappen korlátokról beszélt

    Így értékelt a Katari Nagydíj időmérő edzésének első három helyezettje.

    Oscar Piastri elsőségét hozta a Katari Nagydíj időmérő edzése is, amivel az ausztrál versenyző eddig az összes tétre menő pályára lépés során az élen zárt ezen a hétvégén, és természetesen az lesz a célja, hogy vasárnap a futamot is megnyerje. Ezek után nem meglepő, hogy elégedetten értékelt.

    „Szinte nem változtattunk az autón [a sprint után], mert egész hétvégén minden remekül működött, ezért úgy voltunk vele, hogy ha valami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. A csapat nagyszerű munkát végzett. Kérdéses volt, hogy melyik gumit használjuk, mert a Q2-ben csináltam egy gyors kört a használt gumikon, de a Q3 nagyon jó volt az új gumikon, szóval nagyon elégedett vagyok. A holnapi két kiállással végig keményen fogjuk nyomni, nehéz verseny lesz” – tekintett előre a sprinten a Norrissza szembeni 24 pontos hátrányából kettőt lefaragó versenyző.

    Ami a csapattársát illeti, ő nem tudott mért kört teljesíteni a Q3 végén, mert hibázott a második kanyarban, majd elvette a gázt. „Nem is tudom, egy kis alulkormányzottság lépett fel és lecsúsztam volna a pályáról, ezért félbe kellett hagynom a kört – mondta. – Kár érte, de ez van. Oscar jó kört rakott össze, nagyon jól vezetett, és egész hétvégén jól megy. Nincs mire panaszkodnom, csak nem sikerült megcsinálnom a köröm, de még így is második lettem.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a Sky Sports-nak eközben elmondta, voltak olyan területei az MCL39-esnek, amelyeken tudtak fejlődni az időmérőre.  „A sprint után, illetve a tegnapi sprintdőmérő után is láttuk, hogy van még lehetőség az autó jobbá tételére. Nem volt elég stabil a féktávokon, így azt gondolom, hogy a versenyzők és a mérnökök jó munkát végeztek annak az iránynak a meghatározásában, amivel javítani lehet az autó stabilitását. Ezt ma este Lando és Oscar is kihasználta és versenyképes köröket raktak össze.”

    „Mint gyakorlatilag egész szezonban, úgy most is nagyon szoros volt kettejük között a csata, és végül ezredmásodpercek döntöttek. Oscar a második próbálkozása során javítani tudott, míg Lando megszakította a körét, mert lement volna a pályáról. Megérdemelt pole ez Oscar részéről, és remélhetőleg holnap jó eredményre tudjuk váltani a versenyen” – értékelt az olasz szakember.

    Mivel Max Verstappen lett a harmadik, a három vb-aspiráns indulhat az első három helyről. Ahhoz azonban, hogy a holland az utolsó fordulóra megtartsa matematikai esélyét, le kell győznie Norrist. „Sosem lehet tudni. Az első néhány kör mindig lehetőséget jelent mindenkinek, de utána szerintem már elég egyértelmű lesz a helyzet mindenki számára” – felelte Norris arra a kérdésre, hogy a rajtnál mennyire kell hátrafelé tekintgetnie, Verstappen nyilatkozatában pedig szintén benne volt, hogy a rajt után lesz lehetősége pozíciót fogni.

    „Ez az időmérő egy kicsit jobb volt, de még mindig elég messze voltunk. Jobban éreztem magam, de még mindig vannak korlátok, amik nem engedik, hogy erősebben nyomjuk. De legalább harmadikak vagyunk, és ez több lehetőséget ad, miközben tudjuk, hogy itt elég nehéz előzni. Reálisan nézve ez egy kemény hétvége, egyszerűen nem olyan, amilyennek szerettem volna, de meglátjuk, mit tudunk csinálni holnap” – mondta a négyszeres világbajnok.

    A Katari Nagydíjat magyar idő szerint vasárnap délután 5 órától rendezik.

  • Piastri kihasználta Norris hibáját és megszerezte a pole-t a Katari Nagydíjra

    Piastri kihasználta Norris hibáját és megszerezte a pole-t a Katari Nagydíjra

    A sprint megnyerése után Oscar Piastri az időmérő edzést is az első helyen zárta a Katari Nagydíj szombati napján. 

    Miután a sprintfutamon két pontot faragott az azelőtt 24 pontos hátrányán Lando Norrisszal szemben, Oscar Piastri az időmérőn is remekelt, és legyőzte az utolsó próbálkozásába belehibázó Lando Norrist, aki viszont így is 2. lett. A harmadik rajtokockát Max Verstappen szerezte meg.

    Q1

    Az első 8 percet követően Piastri, Alonso, Russell, Verstappen, Bearman, Tsunoda, Antonelli, Bortoleto, Stroll és Hadjar volt a sorrend az első tízben, míg a két Ferrari csak a 16. és 19. helyet foglalta el, de többen használt gumikon kezdték a Q1-et (a két Ferrari is), így a valós képhez kicsit még várni kellett. A sorrend jelentősen a feje tetejére is állt a kezdeti állapothoz képest, amint mindenki megtett legalább egy mért kört új lágy abroncsokon, ám az nem változott, hogy a két Ferrari a sprinthez hasonlóan csak szenvedett.

    Noha Leclerc és Hamilton is javított, utána elkezdtek fokozatosan visszacsúszni, és a Q1 hajrájára a hétszeres világbajnok csak a 12., csapattársa pedig csak a 15. helyet foglalta el. Eközben az élen Norris vette át a vezetést 1:20,157-es körrel, amivel 0,077 másodperccel előzte Oscar Piastrit és valamivel több mint egy tizeddel George Russellt, akit Verstappen, Antonelli és Alonso követett.

    Természetesen mindkét vörös autónak feltettek még egy szett gumit, amin Leclerc 4 tizedet, Hamilton viszont csak 1 századot javított, így előbbi felugrott az 5. helyre, utóbbi viszont nem lépett előbbre, és végül csak a 18. helyen zárta a Q1-et, azaz a sprintidőmérő után most is az első szakaszban búcsúzott, a rendes időmérőket tekintve pedig zsinórban másodszor tette ezt meg, hiszen Las Vegasban az utolsó helyen végzett.

    Az első szakasz végén az egyik Ferrari mellett az egyik Red Bull is elesett, Yuki Tsunodát az utolsó pillanatban ugyanis Gabriel Bortoleto hátrébb pöckölte, amit a sprintidőmérőn Verstappen előtt végző japán igencsak frusztráltan fogadott. Tsunoda lett az első kieső a 16. helyen, mögötte Ocon, Hamilton, Stroll és Colapinto volt a további sorrend.

    A Q1-et a leintés után befejezett körével (1:20,074) végül Russell nyerte, 0,083 másodperccel előzve Norrist.

    A Q1 végeredménye:

    A második szakaszban a McLaren tovább szárnyalt, de Norrisnál csúszott egy kis hiba a kivitelezésbe az első körben, a bajnoki éllovas körét ugyanis pályaszélesítés miatt törölték, így két perccel a leintés előtt kellett elmozdulnia a 15. helyről. Ez sikerült is neki és 2 tizeddel elmaradva az élen álló Piastritól feljött a 2. helyre, miközben az ausztrál új gumin nem tudta megjavítani 1:19,650-es használt gumis idejét.

    A két papajaszínű autó mögött Verstappen, Russell, Sainz, Hadjar, Hülkenberg, Alonso, Bearman és Gasly volt ekkor a legjobb tíz sorrendje, de még mindenkinek volt egy mért köre, így többek között Antonelli és Leclerc is kikecmereghetett még a legrosszabb ötösből.

    Ez végül mindkettejüknek összejött: az olasz a 4., a monacói a 9. helyen jutott be a Q3-ba, így a kieső helyeken sorrendben Hülkenberg, Lawson, Bearman, Bortoleto és Albon zárt.

    A Q2 végeredménye:

    Mivel sprinthétvégéken nem áll annyi gumi a pilóták rendelkezésére, a Q3-ra csak a két McLarennek, Verstappennek, Russellnek és Hadjarnak maradt két új gumiszettje, míg többeknek csak egy, Charles Leclerc-nek pedig egy sem, lévén mindet ellőtte, hogy egyáltalán eljusson a harmadik szakaszba.

    Az első lövést Norris adta le egy szenzációs, 1:19,495-ös körrel, majd Piastri hiába repesztett lila középső és utolsó szektort, 0,035 másodperccel elmaradt a csapattársától. Verstappen ehhez a tempóhoz nem tudott hozzászagolni és közel fél másodpercet kapott Norristól, így Russell is bejött elé.

    Az első háromban tehát Norris, Piastri, Russell volt a sorrend a végső tűzijáték előtt, majd következett Verstappen, Hadjar, Antonelli, Alonso, Sainz, Gasly és Leclerc.

    Az utolsó próbálkozásokra azonban kicsit várni kellett, Sainz ugyanis a hátsó kerekével felszedte a bevonatot a Williams garázsának padlójáról, majd elhullatta azt a pályán, így némi takarítás idejére piros zászlóval felbeszakították az edzést.

    Leclerc eközben mért kör nélkül várta a folytatást, a mért körén ugyanis bemutatott egy brutálisan nagy megforgást közel 300 km/órás tempónál, de szerencsére nem csapódott neki semminek és vissza tudott térni a garázsba.

    Amikor végre eljött a finálé ideje, Norris jöhetett volna elsőként a pole-ra esélyesek közül, de hibázott a körének elején, ezért inkább visszavett és előkészített egy újabbat. Eközben Piastri lila első szektorral kezdett, Verstappen rögtön elvette ezt tőle. Az ausztrál ezután a második szektorban is „lilult”, majd a harmadik szektorban már az egyéni legjobb sem jött össze, viszont 1 tizeddel így is átvette a vezetést, míg Versrappen Russellt megelőzve a 3. pozícióba ért oda.

    Ekkor már csak Russell volt hátra, Norris ugyanis nem próbálkozott ismét, hanem visszatért a bokszba, a Mercedes britje azonban nem tudott előrébb mozdulni a 4. pozícióból.

    A Katari Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Eldőlhetett, hogy Christian Horner csatlakozik-e az Aston Martinhoz

    Eldőlhetett, hogy Christian Horner csatlakozik-e az Aston Martinhoz

    Brit sajtóértesülés szerint az Aston Martin F1-es istállójának tulajdonosa közölte a csapattagokkal, hogy Christian Horner Silverstone-ban folytatja-e a pályafutását.

    Miután az Aston Martin szerdán bejelentette, hogy meglepetésre 2026-tól Adrian Newey lesz az F1-es istállójának csapatfőnöke, szárnyra kaptak olyan híresztelések, amelyek szerint a már néhány nappal korábban a csapatfőnöki pozíció egyik esélyesének tartott Christian Horner ennek ellenére nem került ki a képből, és a jövőben vezérigazgatóként csatlakozhat a silverstone-i gárdához. Mindez már csak azért is ésszerűnek tűnt, mert a hagyományos felállásban működő Aston Martinnál a csapatfőnöknek számos olyan teendője akad, amit a McLarennél például Zak Brown vezérigazgatóként átvállal, Newey idejét pedig pazarlás lenne olyan dolgokra fordítani, mint az F1-es bizottsági üléseken való részvétel; a szponzorokkal történő kapcsolattartás; a végeláthatatlan mennyiségű médiaszereplés és természetesen az alkalmazottak menedzselése.

    Az Autosport azonban úgy értesült, hogy noha mindezek tükrében abszolút kézenfekvő lehetne a Red Bulltól való elküldése óta a visszatérés lehetőségét inkább felsővezetői pozícióban, adott esetben a csapatban szerzett részesedéssel elképzelő Horner leigazolása, Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa a gyárban tartott szerdai beszédében közölte a csapat dolgozóival, hogy Horner semmilyen minőségében nem jön.

    A kanadai milliárdos tehát szeretne lezárni minden, Hornerrel kapcsolatos találgatást, ami persze nem jelenti azt, hogy Newey-nak a klasszikus értelemben vett csapatfőnöki teendőket kell majd ellátnia, és bizonyos feladatokat ne más végezne helyette. Az Autosport a továbbra is az istállónál levő korábbi csapatfőnök Mike Krack nevét említi, mint erre alkalmas személyt, de úgy tudják, hogy a korábbi McLaren-csapatfőnök, az azóta az Auditól elküldött Andreas Seidl leigazolása továbbra is terítéken van.

    „Mivel az év eleji versenyeken úgyis ott leszek, ez igazából nem változtat különösebben a munkaterhelésemen, hiszen egyébként is ott vagyok, úgyhogy akár át is vállalhatom ezt a részt — azon kívül, persze, hogy most már beszélnem kell veletek” — nyilatkozta Newey a Sky Sports-nak a bejelentés után, ami szintén arra utal, hogy a jelenlegi struktúra átmeneti, hiszen a tervezőzseni csak a jövő év eleji futamokra utalt. A 66 esztendős mérnök ezután elmondta, nem aggódik amiatt, hogy a csapatfőnöki teendői a tervezési feladatai rovására mennének. „Ez az, amit csinálni akarok és kell is [hogy fókuszált maradjak az autó tervezésére]. Ez az, ami felkelti bennem reggel a motivációt. Elhatároztam, hogy ezt nem fogom elengedni” – szögezte le.

    Hogy mindezek után teljes mértékben el lehet-e engedni Horner Aston Martinhoz igazolását, azt nehéz megmondani, hiszen hivatalos megrősítés továbbra sem jött a csapattól ezzel kapcsolatban, és jelen állás szerint leginkább minden attól függ, hogy kinek hiszünk, hiszen a BBC Sport a minap még arról írt, hogy Newey kedden körbevezette Hornert az éjszaka folyamán az Aston Martin gyárában. Amennyiben a BBC-nek és az Autosportnak is hiszünk, úgy gyakorlatilag néhány óra leforgása alatt kellett történnie valaminek ami eldöntötte, hogy Horner nem érkezik, ami persze nem kizárt, de nem is vehető készpénznek.

  • „Sokszor teljes ostobaságokat beszélnek” – Norris visszaszólt Verstappennek és a Red Bullnak

    „Sokszor teljes ostobaságokat beszélnek” – Norris visszaszólt Verstappennek és a Red Bullnak

    Lando Norris a Katari Nagydíj sprinftutama után reagált Max Verstappen hét eleji állítására, miszerint ha ő, mármint a holland vezetné az idei McLarent, a bajnoki küzdelem már több futammal ezelőtt eldőlt volna.

    „Max nyugodtan mondhat bármit, amit csak akar, mert valahol kivívta magának ezt a jogot azzal, hogy négy világbajnoki címet nyert. Nagyon tisztelem őt és szerintem ez általánosságban nagy tekintélyt ad mindenkinek. Hihetetlenül sok mindent elért, sokkal többet, mint amiről az emberek általában álmodni mernek” – kezdte válaszát Norris, majd ezután kicsit keményebb stílusra váltott.

    „Max általában sok mindenben képben van, de van egy csomó dolog, amiről nincs sok fogalma – tette hozzá, majd elmondta, hogy a Red Bullra általában véve jellemző ez a fajta megnyilvánulás. – Ez a Red Bull-féle hozzáállás is, ez az agresszív természet, és hogy sokszor teljes ostobaságokat beszélnek. Attól függ, hogy meg akarod-e hallani és akarsz-e beszélni róla – ahogy ti is imádtok –, vagy azt csinálod, amit mi csapatként: leszegett fejjel dolgozunk tovább, koncentrálunk. Lehet, hogy megnyerte volna [a bajnokságot a McLarenben], de eddig nem tette, és próbálkozik tovább.”

    Verstappen hátránya a katari sprinten 24-ről 25 pontra nőtt Norrisszal szemben, miután egy hellyel a 3. pozícióban befutó brit mögött zárt. Norris ezzel együtt nem dőlhet hátra, hiszen még ez sem ledolgozhatatlan különbség, csapattársa, Oscar Piastri pedig 2 ponttal közelebb került hozzá és már csak 22 pontra van tőle.

  • Hamilton nem érti, hogyan sikerült a Ferrarinak rosszabbá tenni az autóját

    Hamilton nem érti, hogyan sikerült a Ferrarinak rosszabbá tenni az autóját

    Katasztrofális sprintfutamon van túl a Ferrari Katarban, Lewis Hamilton pedig utólag elmondta, rossz irányba indultak el az autóval.

    A két Ferrari csak a 13. és a 17. helyen zárta a sprintet, miközben egyértelműen látszott, hogy mindkét versenyző küzdöt az autójával. Hamilton a célba érés után a rádióban meg is jegyezte Riccardo Adami versenymérnöknek, hogy „nem tudom, miként tettük rosszabbá az autót”, majd a Sky Sports-nak elmondta, egyértelműen nem váltak be azok a változtatások, amelyeket a bokszutcai rajtjának köszönhetően eszközölhettek.

    Hamilton a sokadik időmérős blama után: „Szép az idő”

    „A boxutcából indultunk, mert szerettünk volna kísérletezni és néhány változtatást kipróbálni. Találtak néhány dolgot a szimulátorban tegnap éjjel. Szóval bevezettük ezeket a módosításokat, de az autó teljesen rossz irányba ment el, és valamiért nagyon-nagyon nehéz lett vezetni — ez mindkettőnknél egyértelmű volt” – mondta a hétszeres világbajnok.

    „Egyszerűen nincs semmi stabilitásunk – ment bele jobba a problémák kifejtésébe Hamilton. – Amikor ezt mondom, arra gondolok, hogy a hátsó rész nincs letapadva, úgyhogy csúszkál, hirtelen megindul. Emellett pattog is, szóval amikor olyan kanyarokba érkezel, mint a 10-es, az egész autó elkezd pattogni, rengeteg alulkormányzottságunk van a kanyar közepén, aztán ahogy fordítod a kormányt, hirtelen kitör az autó hátulja és próbálod elkapni. Más a helyzet alacsony, közepes és nagy sebességnél is, és olyan küzdelem, amit el sem hinnél.”

    Leclerc sem érti

    A 9. rajhelyéhez képest a sprinten négy pozíciót bukó, az autója fölötti uralmat több alkalommal is kis híján elveszítő Charles Leclerc nyilatkozata megerősítette a Hamilton által tapasztalt problémákat.

    „Fogalmam sincs, hogy mi történt. A sprintidőmérőhöz képest teljesen megváltozott az autü érzete, és nem igazán tudom, hogy mitől. Ma este az időmérőn meglátjuk, de egyetértek Lewis-zal, hogy a sprint extrém nehéz volt, vagy még annál is rosszabb. Az első körben küzdöttem azzal, hogy a pályán tartsam az autót, 4-5 helyet veszítettem, majd ezután is sokat hibáztam, mert nagyon-nagyon nehéz volt vezetni.”

  • Nagy változások jöhetnek a Red Bullnál a katari kármentés után

    Nagy változások jöhetnek a Red Bullnál a katari kármentés után

    A Red Bull és Max Verstappen sem volt elégedett a Katari Nagydíj sprintje után, az időmérő edzésre nagy változtatások jöhetnek.

    Max Verstappen két pozíciót ugyan javított a rajt után a katari sprintfutamon, de Lando Norrisszal szemben már tehetetlen volt, néhány kör után pedig le is szakadt a McLarenről, hogy aztán a 4. helyen célba érve egy ponttal nőjjön a hátránya a brithez képest a pontversenyben.

    „Eddig ez egy nehéz hétvége. A rajt persze jó volt, és az első három körben egy kicsit jobban nyomtam, mint az előttem lévők, hogy legyen lehetőségem támadni, mert tudtam, hogy előzni nehéz lesz. De utána ugyanazokba a problémákba futottam bele, és minél jobban kopnak a gumik, annál inkább érződik ez a fajta gond. Ez gyakorlatilag meg is akadályozta, hogy kövessem őket; lényegében csak a saját versenyemet futottam” – értékelt a holland a Sky Sports-nak, majd hozátette: „Dolgoznunk kell ezen. Meg kell próbálnunk megszabadulni a pattogástól, rázkódástól, alulkormányzottságtól a hosszú kanyarokban, mert ez még mindig nagy probléma.”

    Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke közölte, hogy nem elégedettek az autóval, és a magyar idő szerint este 7 órakor kezdődő időmérőre megpróbálnak javítani rajta. „Egy kis kármentés volt a sprint. Őszintén szólva nem vagyunk elégedettek az autóval, remélhetőleg tudunk még javulni. Meg kell próbálnunk kisajtolni még egy tizedet vagy többet az autóból. A legjobb négy pilóta elég közel volt egymáshoz, de a mi oldalunkon még van mit tennünk, az optimális teljesítménytartomány pedig kétségkívül nagyon szűk. Nem pihenünk, amíg nem kerülünk ebbe az ablakba, így versenyzünk mi.”

    A sprintfutam tapasztalataival felvértezve nem lenne meglepő, ha a McLarenekkel ellentétben Verstappen autóján nem csak apróságokat módisítanának, hanem komoly változásokat hajtanának végre, hiszen amennyiben az időmérőn a két papajaszínű autó mögött végez, a sprint alapján a futamon nagyon nehéz lesz eléjük kerülnie még akkor is, ha esetleg jobb tempóra lesz képes.

  • Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

    Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

    Oscar Piastri átmentené az időmérőre és a versenyre az eddigi formáját Katarban; Lando Norris nehéz kvalifikációra számít; George Russell pedig örül, hogy kibírták a gumijai. Így értékelt a katari sprintfutam első három helyezettje.

    Nem tartogatott izgalmakat a Katari Nagydíj sprintfutama az első három helyet illetően – sokat mondjuk hátrébb sem –, hiszen Oscar Piastri és George Russell senkitől sem zavartatva teljesíthette a 19 körös távot az első és második helyen, mögöttük pedig Lando Norrisnak is csak Max Verstappen kezdeti próbálkozásait kellett kibírnia. Érdekes, hogy a rajt után Russell-lel kis híján összeérő McLaren pilóta azt mondta, nem is látta a hollandot a tükrében – pedig a 2. körben Verstappen benézett a célegyenes végén –, ami persze lehet szándékos terelés is, elvégre két bajnoki riválisról van szó, az interjút készítő Jolyon Palmer meg is jegyezte, hogy pedig a holland be is próbálkozott egy előzéssel.

    „Egyáltalán nem áttam őt, csak George-ot láttam magam előtt. Próbáltam előzni, a rajtnál eléggé közel kerültünk, de jó volt. Hosszú etap volt, nagyon nyomtuk közben, úgyhogy a holnapi futam kemény lesz. Túl nehéz itt előzni, úgyhogy minden az időmérőn múlik majd” – értékelt Norris, aki 2 pontot veszített Piastrihoz képest, de még így is 22 pont az előnye az összetettben.

    A sprintfutam rajtja:

    „Eddig ez jó hétvége volt, minden simán alakult a sprinten, szóval elégedett vagyok az eddigiekkel, most már csak fenn kell tartanunk ezt – nyilatkozta Piastri. – Ez nyilvánvalóan nagyon más pálya az összes eddigihez képest, sokkal tempósabb, nagyobb a tapadás. Az utóbbi hétvégéken inkább rosszul alakultak a dolgok, és nem a tempó hiánya volt az ok, itt viszont eddig minden simán alakul, és a tempónk is erős. Már a múltban is élveztem ezen a pályán vezetni, és egyértelmű, hogy most is élvezem.”

    Arra a kérdésre, hogy az időmérőre kell-e még gyorsulnia, Piastri így felelt: „Szerintem tudunk még tempót találni, mert a sprinthétvégék alatt mindenki lépdel előre. Megpróbáltunk mindent kisajtolni az autóból, a teljesítményünk viszont eddig is nagyon erős volt, szóval inkább finomhangolásról lesz szó ahelyett, hogy újra feltalálnánk magunkat.”

    „Jó futam volt, örülök a második helynek, mert tudtuk, hogy ezek a srácok igazán gyorsak – vette át a szót Russell. – Az utolsó két körben igazán küszködtem a gumikkal. Ez a pálya annyira gyors, az egyik legszórakoztatóbb a szezonban, és nyilván brutális az abroncsoknak. Örülök, hogy be tudtam hozni az autót a második helyen. Próbáltam menet közben a lehető legtöbbet pihentetni a nyakamat, de minden pályának ilyennek kellene lennie.”

    Magyar idő szerint szombat este 7 órakor az időmérő edzéssel folytatódik a katari hétvége, Norris pedig arra számít, hogy ismét nem lesz könnyű dolguk egy körön sem. „George tegnap majdnem megszerezte a pole-t, és megmutatta, hogy a Mercedes gyors és ő is nagyon jó munkát végez. Szoros lesz, nem lesz könnyű, de a csapat ismét nagyon jó autót adott alánk, ahogy ebben az évben mindig. Elképesztő itt időmérős köröket menni, úgyhogy már várom.”

     

  • Piastri a sprint megnyerésével csökkentette hátrányát a bajnokságban

    Piastri a sprint megnyerésével csökkentette hátrányát a bajnokságban

    Oscar Piastri a pole-ból indulva megnyerte a Katari Nagydíj sprintversenyét, az érte járó nyolc pont révén pedig hajszálnyival csökkentette hátrányát a George Russell mögött a harmadik helyen befutó Lando Norrishoz képest a bajnokságban.

    Piastrival az élen állt fel az év utolsó sprintversenyének a rajtrácsa, közte és fő bajnoki riválisa, Norris között pedig még Russell Mercedese is ott volt a második helyen. A rajtlámpák elé csak 16 autó sorakozott fel, a mezőny végére kvalifikáló Lance Stroll, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Franco Colapinto ugyanis bokszutcai rajtot választottak – a rövid sprinten aligha teremhetett számukra bármi babér, így inkább a hétvége folytatására kísérleteztek a beállításokkal.

    A rajtnál Piastri megtartotta a vezetést, s bár egy pillanatra egymás mellé értek, Russell megtartotta a második helyet Norris előtt. Mögöttük jól rajtoltak a Red Bullok, Tsunoda és Verstappen is megelőzték Alonsót, a japán pedig pár kanyar után maga elé is engedte a bajnoki címért hajtó csapattársát, aki így megkezdhette Norris üldözését.

    A holland néhány körig DRS-távolságon belül volt a McLaren mögött, ám hamarosan két másodperc körülire nyílt a különbség az autók között az első hat helyen, így senki nem volt támadási közelségben.

    Charles Leclerc-nek már a 9. rajthely sem jelentett pontot érő pozíciót, de a rajtnál egészen a 13.-ig esett vissza, ahol Oliver Bearmannal és Liam Lawsonnal bonyolódott csatába a sprint hátralévő részében.

    A sprint utolsó harmadában azért történt néhány mozgás az első nyolc helyen – Antonelli megelőzte Alonsót a 6. helyért, közben pedig Tsunoda túl sok pályaelhagyása miatt összeszedett egy 5 másodperces büntetést, ezáltal a Mercedes pilótája egy újabb pozíciót nyert. Egészen a leintés utáni percekig, amikor Antonellire is kiosztottak egy ugyanilyen büntetést, így a Red Bull és a Mercedes sorrendje visszacserélődött.

    Piastri első helye nem volt veszélyeztetve, az ausztrál az előző két évhez hasonlóan megnyerte a katari sprintet, és az augusztus 31-i Holland Nagydíj óta először szerzett több pontot egy eseményen, mint a most harmadikként befutó Norris: hátrányát 22 pontra csökkentette. Eközben Verstappen a 4. helyen befutva egyet veszített a brittel szemben, így most éppen egy futamgyőzelemnyi különbség, 25 pont van köztük.

    Továbbra is áll, hogy Norris egy vasárnapi győzelemmel bebiztosíthatja a 2025-ös világbajnoki címet, de Verstappent biztosan kizárja a küzdelemből azzal, ha a futamon is előtte végez.

    A sprintverseny pontszerzői:

    Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

  • Amikor a Ferrari élt vele, még kinevették, most bevett szokássá tennék ezt a segítséget az F1-ben

    Amikor a Ferrari élt vele, még kinevették, most bevett szokássá tennék ezt a segítséget az F1-ben

    Carlos Sainz konkrét javaslatokkal állt elő arra, kiknek kellene segíteniük a sportfelügyelők munkáját az F1-es hétvégéken, hogy reálisabb, a versenyzők által is elfogadható döntések szülessenek a vitás esetekben.

    Újra egyre égetőbb, megoldásra váró problémává vált az F1-es versenyzők körében a sportfelügyelők munkássága, azon belül az egyes vitatott incidensek után kiszabott büntetések. A pilóták idén gyakran érezték úgy, hogy nem a megfelelő ítélet született egy-egy ütközés után, s olyasvalaki kapott büntetést, aki szerintük nem érdemelte volna. A legutóbbi emlékezetes eset a Brazil Nagydíjon történt, amikor Oscar Piastri és Kimi Antonelli ütközéséért az ausztrált szankcionálták, de a futam után többen is a McLaren pilótájának védelmére keltek.

    2022 óta létezik egy „versenyzési irányelvek” néven emlegetett útmutató, amely részletesen leírja a pilóták számára, az egyes versenyhelyzetekben hogyan kell teljesen szabályosan eljárniuk. A felügyelők az utóbbi években ebből kiindulva ítélték meg a versenyzők vétkességét az egyes vitás esetekben, ám a pilóták egyre gyakrabban adtak hangot azon véleményüknek, miszerint nem szül helyes ítéletet, ha ezen útmutató betűje szerint járnak el. E hét csütörtökön, Katarban a versenyzők és az FIA tartottak is egy gyűlést ez a probléma kapcsán, amelyen néhány korábbi incidenst is átnéztek a döntéshez vezető folyamattal együtt.

    Carlos Sainz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik igazgatója érdekes ötlettel állt elő: rendszeresen a paddockban mozognak olyan szakértők, akik meglátása szerint az esetek túlnyomó többségében helyesen ítélik meg a vitás szituációkat, ők pedig a Sky Sports és az F1TV egykori versenyzőkből lett szakértői, akik a futamok után mindig alapos videóelemzésnek vetik alá a történéseket, s általában ítéletet is alkotnak róluk a nézők számára.

    Verstappen elárulta, mivel lehet őt már jövőre elüldözni az F1-ből

    „Elég sok incidensről láttam elemzéseket, amelyeket Karun Chandhok, Jolyon Palmer vagy Anthony Davidson végeztek. Ők mind közelmúltbeli versenytapasztalattal rendelkező korábbi pilóták, akik szerintem nagyon jól átlátják a helyzeteket, és helyesen mutatnak rá, ha valakit felelősség terhel, vagy ha egyszerű versenybaleset történt” – mondta Sainz, akit az Autosport idéz. A három expilótának egyaránt volt egy rövidebb F1-es karrierje, de ezen túl is kiterjedt versenyzői tapasztalattal rendelkeznek. Palmert éppen Sainz szorította ki az F1-ből, amikor 2017-ben a szezon közben vette át az ülését a Renault-nál.

    „Egy általam elképzelt ideális jövőben nem versenyzői irányelvek lennének, hanem olyan emberek, akik képesek helyesen megítélni az incidenseket, köztük azzal a három személlyel, akiket említettem” – folytatta a Williams pilótája.

    „Ez csak az én véleményem, de nekem nagyon tetszenek azok a mélyelemzések, amelyeket egyes csatornák csinálnak a versenyek után. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon magas szintű sportfelügyelői munkaként is megállná a helyét. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig 100%-osan egyetértenék ennek a három korábbi versenyzőnek a véleményével, de nagyjából 90%-ban azonos állásponton vagyunk.”

    A tévés szakértők véleményének befogadása egy múltbeli eset okán különösen pikáns lenne: 2019-ben történt, hogy a Ferrari óvást nyújtott be versenyzője, Sebastian Vettel öt másodperces büntetése miatt a Kanadai Nagydíj után, ahol a német elsőként ért célba, ám a Lewis Hamilton leszorításáért kapott utólagos időhozáadás miatt mégsem lett övé a győzelem. Az olasz csapat a döntés felülvizsgálatáért beadott kérelmében éppen Karun Chandhok Sky Sportson tett elemzését csatolta egyik bizonyítékként, az indiai versenyző-szakértő véleménye szerint ugyanis Vettel mozdulata nem érdemelt volna büntetést. Az FIA viszont akkor nem fogadta el egy tévés szakértő véleményét új, döntő erejű bizonyítékként, az F1-es paddockban pedig sokan megmosolyogták a Ferrarit, amiért azt hitte, hogy ehhez az eszközhöz nyúlva célt ér.

    Az FIA F1-es versenyhétvégéken dolgozó sportfelügyelői testületében már jelenleg is van egy olyan tag, aki múltbeli autóversenyzői tapasztalattal rendelkezik, de ha Sainz javaslata meghallgatásra talál, talán hamarosan eljön az idő, amikor egy külön videós elemző is csatlakozik majd hozzájuk. Chandhok mindenesetre egy rövid X-bejegyzésben óvatosan már reagált is a spanyol pilóta számára hízelgő véleményére.

    „Jó lenne együtt dolgozni a versenyzőkkel és a felügyelőkkel a sport jobbá tételéért, de még nem állok készen, hogy felhagyjak a napi munkámmal” – írta mosolygós hangulatjelek kíséretében Chandhok, aki 2010-ben és 11-ben összesen 11 F1-es futamon állt rajthoz, és később megfordult a Formula E-ben is, mielőtt a tévés munkára váltott volna.

  • Katarban nem akar működni az F1, újabb súlyos aggodalmak a sprintfutam előtt

    Katarban nem akar működni az F1, újabb súlyos aggodalmak a sprintfutam előtt

    Bár úgy tűnt, a Pirelli elébe ment a Katari Nagydíj hétvégéje lehetséges gumiproblémáinak azzal, hogy kötelező két kerékcserét rendelt el, a pénteki nap után újabb aggasztó nyomokat találtak az abroncsokon.

    A pénteki sprintidőmérő után a gumigyártó szakemberei átvizsgálták a nap során a versenyzők által felhasznált termékeiket, és azokon mély vágásokat találtak.

    „Az edzések után vágásokat találtunk egyes gumik futófelületén, amelyeket az új sóderágyakra kicsúszó autók által a pályára felhordott kavicsok okoztak” – magyarázta a Pirelli főmérnöke, Simone Berra.

    „Láttam néhány vágást, amelyek elég mélyek voltak. Elérték a szerkezetet is, de szerencsére egyetlen erősítőszálat sem vágtak el. Noha a sérülések nem voltak akkorák, hogy azonnali nyomásvesztést okozzanak, figyelemmel fogjuk kísérni a gumik állapotát a szombati nap folyamán.”

    A losaili pályára idén a 6-os, a 10-es és a 16-os kanyarba helyeztek el új kavicságyakat, valamint meghosszabbították a 14-es kanyarban lévőt – a Pirelli tehát biztos benne, hogy ezek okozták a problémát, Berra ugyanis hozzátette, hogy ezek a kavicsok élesebbek, mint az más pályákon megszokott.

    A Pirelli egyúttal bejelentette, hogy a továbbiakban 1 psi értékkel megnöveli az autók minimális guminyomását, más intézkedéseket azonban egyelőre nem tart indokoltnak. Az FIA közölte, a szombati események előtt nem fognak változtatni a kavicságyakon, amelyeket a Pirelli a vágások felelősének nevezett meg.

    A szombati sprintverseny távja 19 körös lesz, a gumicég pedig korábban már előírta, hogy a vasárnapi versenyen legfeljebb 25 körös etapon lehet majd használni egy gumiszettet, amiből az következik, hogy mindenkinek legalább kétszer kell kereket cserélnie az 57 körös futam során. Ennél is szigorúbb korlátozást vezettek be a 2023-as versenyhétvége közben, akkor az derült ki, hogy a kerékvetők okoznak veszélyes vágásokat a gumikon.