Címke: Forma-1

  • Hamilton autója már nem lassabb Leclerc-énél; utóbbi extrém beállításokkal zabolázta meg a Ferrarit

    Hamilton autója már nem lassabb Leclerc-énél; utóbbi extrém beállításokkal zabolázta meg a Ferrarit

    Nemcsak a stopper mutatott nagy különbséget Charles Leclerc és Lewis Hamilton között a bahreini időmérő végén, hanem abban is hatalmas volt az eltérés, ahogyan a két versenyző megpróbált mindent kihozni az autójából. 

    Miközben Lando Norris bevallottan nem találja a megoldást arra, hogy miként hozhatná ki a legtöbbet a McLaren idei autójából és jócskán kikapott az időmérőn a Bahreini Nagydíjra a pole pozíciót megszerző Oscar Piastritól, Lewis Hamilton szintén látványosan elmaradt Charles Leclerc-től, és még többet kapott a csapattársától, mint a wokingiak színeiben versenyző honfitársa. Hamilton ráadásul már zsinórban második vereségét szenvedte el időmérőn Leclerc-től, hiszen azóta, hogy a kínai sprintre megszerezte a pole-t, majd a sanghaji kvalifikáción is a monacói előtt végzett, Japánban már 3, most pedig már 6 tizeddel maradt alul.

    Nem csoda, hogy az utolsó Q3-as köre utáni levezető körben a hétszeres világbajnok csak a fejét csóválta, majd az írott sajtónak sem tudott nagyon mit mondani azon kívül, hogy vele van a probléma és bocsánatot kér a csapattól a gyenge teljesítményéért. Kurta válaszaiban Hamilton elismerte, hogy az új padlólemez bevált; az autó elég jó a jobb eredmény eléréséhez; „egyértelműen nem jó érzés” a mostani helyzet, illetve ami fontos, megerősítette, hogy a Ferrari megoldotta azt a problémát, amiről először Japánban beszélt, és aminek köszönhetően eddig körönként 1 tizedet veszített Leclerc-hez képest. Végül azzal zárt, hogy „Igazán nem tudom, nincs sok válaszom nektek, srácok, egyszerűen nem voltam gyors ma.”

    Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

    Eközben Leclerc saját magát is meglepve mindössze 0,15 másodperccel maradt el a pole-tól, majd utólag elmondta, továbbra is kamatoztatni tudja azt az általa már egy ideje próbálgatott beállítási irányt, amivel többet képes kihozni az autóból, ugyanakkor megjegyezte, hogy mindehhez az új gumik jelentette tapadás is kellett. „Elég extrém irányba mentem el a beállítások terén az utóbbi hetekben, ami nagyon-nagyon trükkössé teszi a vezetést, de lehetővé teszi, hogy jelenleg kicsit többet hozzak ki az autóból. Használt gumikon azonban a kocsi össze-vissza viselkedik, és nagyon nehéz mindent összerakni. Úgyhogy, amikor feltettük az új gumikat, csak bíznom kellett benne, hogy minden visszajön.”

    Hamilton eközben szemmel láthatóan nem tud annyira megbízni az autó hátuljában, mint a csapattársa, ami különösen az 5-ös, 6-os, 7-es kanyarban látszott, ahol közel 3 tizedet bukott a monacóihoz képest, miután szinte azonos idővel kezdték meg ezt a részt. Hamilton ezután a 11-es és 13-as kanyarban is jelentős időveszteséget szenvedett el. Hogy neki is hasonló irányba kell-e mennie, mint Leclerc-nek, azt kívülről természetesen nem lehet megmondani, hiszen minden versenyzőnek más fekszik, de valamit ki kell találniuk a csapattal közösen. Ez nem lesz egyszerű és bizonyára gyors folyamat, mivel Leclerc is hangsúlyozta, hogy sokat dolgoztak azon, hogy idáig eljusson.

    „Nem hiszem, hogy ennek az eredménynek az ezen a pályán elért eredményeimhez van köze, hanem rengeteg munka eredménye. A szezon elején nyilvánvalóan nem voltunk ott, ahol lenni akartunk, de második-harmadik verseny óta érdekes irányba mentem el a beállításokkal, ami a jelek szerint segít abban, hogy kicsit többet hozzak ki az autóból. Minden hétvégén ezt próbálom tenni. Egyelőre úgy néz ki, hogy egyre jobb és jobb lesz, ami jól jel a jövőre nézve. Elégedett vagyok a körömmel. Nagyon nehéz volt mindent összerakni, de szerintem megtettem. Nem volt sokkal több az autóban. Nem számítottam rá, hogy ennyire közel leszek a pole pozícióhoz, de a futam nagyobb kihívás lesz.”

    A versenyen Leclerc nem számít arra, hogy meg tudja szorongatni a McLareneket, mert a wokingiaknak „extrém jó” a gumikezelése, de arra igen, hogy a Mercedesszel és a Red Bullokkal „elég szoros” lesz a küzdelem. És arra is kíváncsi, hogy az új padlólemez mit jelent majd nekik egy teljes versenytávon, noha úgy véli, „ez valószínűleg nem a legjobb pálya arra, hogy a maximumot kihozzuk ebből az új fejlesztésből, úgyhogy a következő néhány hétvégén többet láthatunk majd belőle.”

    Leclerc csalással is kikapott Hamiltontól, mert a hétszeres bajnok is csalt (videó)

  • A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    A Red Bull lefokozott pilótája követte el a sokba kerülő hibát, nem technikai probléma lépett fel

    Eltérően sikerült a Bahreini Nagydíj időmérő edzése az előző hétvége előtt helyet cserélő Red Bull-pilótáknak, hiszen míg Yuki Tsunoda hozta, amit várnak tőle, addig Liam Lawson szokatlan hiba miatt bukta el a továbbjutást.

    Miközben Yuki Tsunoda a Japán Nagydíjjal ellentétben ezúttal a Q3-ig jutott a Red Bullban, elődje, az ő helyét a Racing Bullsban átvevő Liam Lawson sokba kerülő hibát követett el a bahreini időmérőn: az új-zélandi 0,125 másodperccel csúszott le a Q1-ben a továbbjutásról, és több mint fél másodperccel bizonyult lassabbnak csapattársánál, a második szakaszban végül a 12. helyen záró Iscak Hadjarnál.

    Miként az a közvetítésből is kiderült, Lawsonnak az első DRS-zónában, azaz a 10-es és 11-es kanyar között lecsukódott az állítható hátsó szárnya az utolsó Q1-es mért körében, ami miatt annyi tempót veszített, hogy enélkül simán továbbjutott volna. A továbbra is mindössze 15. F1-es hétvégjét teljesítő versenyző azt közölte a levezető körén a rádióban, hogy a szárnya magától zárt, majd utólag sem értette, mi történt. „A Q1 addig a pontig rendben volt, de nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim a [DRS-zóna előtti] utolsó kanyarból kifelé, aztán nyitottam a DRS-t, ami ezután tulajdonképpen becsukódott. Elég frusztráló, nyilván. Egyszerűen csak szívás.”

    Utólag azonban a csapat megállapította, hogy nem technikai probléma lépett fel, hanem Lawson idézte elő a szárny záródását. „A nehéz körülmények között Liamnek kipörögtek a kerekei a 10-es kanyarból kifelé, ami kisebb gázelvételt eredményezett, hogy irányítása alatt tartsa az autót. Ez okozta a DRS automatikus záródását, aminek következtében sebességet veszített az egyenesben, ez pedig a Q2-es továbbjutásába került” – összegzett Tim Goss, a Racing Bulls technikai vezetője.

    A DRS ugyanis nemcsak az azt aktiváló gomb ismételt megnyomásával vagy fékre lépéssel, hanem gázelvétellel is deaktiválható. Ebben az esetben a felső határ a 20%, azaz amennyiben a versenyző legalább ilyen mértékben elveszi a gázt, a szárnynak be kell záródnia. A csapatok a határértéken belül azonban szabadon dönthetik el, hogy mekkora gázelvétel csukja a DRS-t, így elképzelhető, hogy Lawson nem vette el ennyire a gázt, és már ezzel is zárta a szárnyat.

    Liam Lawson, Racing Bulls
    Lawson hibáján ment el a továbbjutás / Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Tsunoda folyamatosan javul

    Eközben az új-zélandi pilótát az előző hétvégtől leváltó Yuki Tsunoda a Q3-ba jutott a Red Bull-lal, mindezt úgy, hogy a Q2-ben közvetlenül Max Verstappen mögött végzett. Ezzel az idén a bikás csapat először képviseltette magát két autóval az időmérő edzés utolsó szakaszában, noha ott csak a 7. és 10. helyet érték el, Tsunoda lemaradása pedig közel 9 tizedmásodpercre nőtt csapattársa mögött.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ezzel együtt dicsérte a japánt, mondván „a jó irányba tart” az előléptetése óta. „Az első körét elvették pályaszélesítés miatt, de így sem idegeskedett, hanem nyugodt maradt és folyamatosan javult. Ezt várjuk tőle” – jelentette ki az osztrák, aki Hadjarral is elégedett volt és „nagyon versenyképesnek” nevezte a franciát, hozzátéve, hogy „a pontok továbbra is elérhetők a számára.” Laswsonról kurtán viszont csak annyit mondott, hogy „lassan vette fel a tempót”, de „összességében véve rendben volt.”

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Elfogadom – kezdte értékelését Tsunoda az F1TV-nek. – Nyilván versenyzőként az ember többet akar, de figyelembe véve, hogy mi volt a szabadedzésen, és hogy ez csak a második versenyhétvégém [a Red Bullban], elfogadom a Q3-ba jutást. Egyszerűen csak nehéz, nem könnyű abba az ablakba kerülni, amelyben az autó működik, mert eléggé keskeny.”

    „Sok dologgal próbálkozom, hogy következetesen ebben a tartományban legyek. Természetes, hogy eközben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, ez minden edzésen így volt. De legalább bejutottam a Q3-ba. Nem fogom siettetni a dolgokat, lépésről lépésre akarok fejlődni. Ami a versenyt illeti, a hosszú etapok a második edzésen nem voltak jók, ugyanakkor azóta az autó más lett. Azok az etapjaim nem voltak csodásak, úgyhogy pilótaként és az autóval is kicsit több hangolás kell. A magabiztosságom rendben van. Nem nagyszerű, de rendben van.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

  • Leclerc csalással is kikapott Hamiltontól, mert a hétszeres bajnok is csalt (videó)

    Leclerc csalással is kikapott Hamiltontól, mert a hétszeres bajnok is csalt (videó)

    Lehet, hogy a szezonjuk eddig nem úgy alakul, ahogyan várták, de az kétségtelen, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc remekül kijön egymással, amit egy, a bahreini szurkolói zónában elmesélt közös történet is mutat.

    Az eddig is tudott volt, hogy a hétszeres világbajnok és monacói csapattársa szeret és szokott is sakkozni – az F1 londoni szezonindító eseményén is ezzel ütötték el az időt –, de most elárulták, hogy szabadidejükben online is szoktak egymás ellen játszani. A versenyszellem pedig ilyenkor is hajtja őket előre, úgyhogy természetesen mind a ketten nyerni akarnak, ami a Japán Nagydíj előtt közös csaláshoz vezetett

    Alább a Hamilton és Leclerc által közösen elmesélt történet leirata olvasható:

    Hamilton: Elmondhatom a vicces történetet kettőnkről?
    Leclerc: Melyik történetet? Ja, a sakkozósat? Igen.
    (A monacói ezután inkább maga kezdett bele)
    Leclerc: Az utolsó játszmában voltunk… aztán hagyom, hogy befejezd a sztorit. Szóval ágyban voltunk… Mármint nem ugyanabban az ágyban, mert ő Londonban volt, én pedig Monacóban. Az utolsó játszma döntött, 4-4 volt az állás. Nem akart elmenni aludni úgy, hogy 4-4 marad, ezért mondta, hogy »Játsszunk még egyet!«
    Hamilton: Nem mehettünk ágyba 4-4-nél, játszanunk kellett még egyet!
    Leclerc: De én annyira fáradt voltam, nem akartam többet játszani.
    Hamilton: Amúgy valójában csak ő volt otthon, én egy gépen ültem Japán felé, szóval a levegőben voltam, sikerült internethez jutnom, és így tudtam játszani vele.
    Hamilton: Szóval elkezdtük a következő játékot, és annyira jókat lépett, hogy arra gondoltam, „a francba, erre most mit lépjek?”. Úgy voltam vele, hogy az interneten keresek javaslatokat arra, hogy mi következzen. Úgyhogy megtaláltam ezt a weboldalt, ami megmutatta, hogy mit kell lépnem. Elkezdtem használni, először csak egy lépéshez, de aztán annyira jót lépett válaszul, hogy utána folyamatosan használtam. Aztán megszólalt: „Várjunk egy percet! Most mind a ketten csalunk?”

    A színpadi csevegés következő részletéből pedig az is kiderült, hogy végül ki nyert.

    Leclerc: A legrosszabb, hogy az általam használt program rosszabb volt, mint az övé, úgyhogy még úgy is kikaptam, hogy csaltam, és annyira lehangoltan mentem aludni.
    Hamilton: Szakadtam a nevetéstől a repülőn, potyogtak a könnyeim. Mindketten ugyanakkor kezdtünk el csalni, ami annyira furcsa. Amikor kérdezte, hogy mindketten csalunk-e, azt válaszoltam, hogy „miről beszélsz?”

    A beszélgetés egy részletét az F1 is megosztotta a közösség oldalain:

  • Norristól alkalmazkodást vár a McLaren, de a csapatnak is tükörbe kell néznie

    Norristól alkalmazkodást vár a McLaren, de a csapatnak is tükörbe kell néznie

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesen beszélt Lando Norris küszködéséről a bahreini időmérő után, a brit pilóta pedig kifejtette, hogy senki mással nem foglalkozik jelenleg, csakis azzal, hogy összesimuljon az idei autóval.

    Miután a Q1-ben közel 3 tizeddel megelőzte, majd a Q2-ben már 1 tizeddel kikapott tőle, a világbajnoki pontversenyben vezető Lando Norris végül több mint 4 tizedes hátrányban zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését Oscar Piastri mögött, amivel csak a 6. rajtkockát szerezte meg, miközben csapattársa a pole-ból kezdheti majd a versenyt. A 4-es rajtszámú McLaren pilótája nem is keresett kifogásokat és tőle egyáltalán nem szokatlan módon brutális őszinteséggel ostorozta magát, kiemelve, hogy a McLaren továbbra is a mezőny legjobb autója, és ő csak egyszerűen nem tudja belőle kihozni a legtöbbet.

    Ez pedig egyáltalán nem új jelenség, Norris ugyanis a szezon eleje óta mondogatja, hogy az MCL39-es ugyan gyors, de egyáltalán nem passzol az ő stílusához, és meggyűlik a baja azzal, hogy főleg egy körön gyors legyen vele. „Őszintén szólva ezen a hétvégén minden egyes körben le voltam maradva, nem éreztem magam komfortosan” – jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy nincsenek komolyabb, panaszra okot adó problémái az autóval, egyszerűen csak nem tudja, miként kellene igazán gyorsnak lennie.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    „Csak nem tudom, hogyan közelítsem meg. Nem tudok rájönni. Minden alkalommal, amikor kipróbálok valamit, az jó egy edzés erejéig, aztán a következőre már nem az, mert megváltozott a szélirány. Nem tudok összesimulni az autóval, és amikor ez nem megy, akor nem vagyok nagyon gyors. Csak dolgoznom kell magamon, nem hibáztathatom a csapatot, az autó pedig magasan a legjobb [a mezőnyben]. De világos, hogy jelenleg nem válok eggyé vele” – idézte a brit pilótát a The-Race.com

    Norris ezután kifejtette, jelenleg nem aggódik Piastri miatt, hanem csak saját maga érdekli, csapattársa jó formája a bajnoki versenyfutás szempontjából pedig „nem érdekelhetne kevésbé.”

    „Mint mondtam, magammal törődök, nem érdekel, hogy mit csinálnak a többiek. Mindig tudtam, hogy Oscar jó és gyors pilóta, és elvégzi azt a munkát, amiről tudom, hogy a rendelkezésünkre álló autóval képes rá. Úgyhogy igen, elismerés neki. De jobban aggódom a saját teljesítményem, mint másoké miatt, úgyhogy igen, a többiek nem érdekelnek” – szögezte le.

    Segíteni kell Norrist

    Andrea Stellát, a McLaren csapatfőnökét az időmérő után arról kérdezték, milyen Norris hozzáállása abban a tekintetben, hogy az idei szezon jelenti az eddigi legnagyobb lehetőséget arra, hogy világbajnok legyen.  „Nos, először is azt mondanám, hogy eddig ez a legnagyobb lehetősége [a világbajnoki címre]. Remélem, hogy a jövőben minden évben lehetősége lesz mindkét pilótának harcolni az egyéni világbajnoki címért a McLarennél” – idézi az olasz szakembert a Motorsport Week.

    A csapatfőnök ezután azt ecsetelte, hogy Norris önkritikus természete „egy módja annak, hogy sikeres legyen”, és bizonyos módon tiszteletreméltó ez a hozzáállás, mert a pilótájuk magában keresi a hibát ahelyett, hogy a csapatra mutogatna. Stella szerint nem minden versenyzőben van meg ez a tulajdonság, majd elmondta, „mi értékeljük és köszönjük Landónak, hogy teljes mértékben támogat, teljes mértékben bízik bennünk, és esetenként, mint például ilyenkor, amikor nem rakja össze a kört a Q3-ban, magára vállalja a felelősséget.”

    Lando Norris, McLaren, Bahreini Nagydíj
    Fotó: Steven Tee/LAT Images

    Stella ezután arról beszélt, hogy a McLarennek is tennie kell azért, hogy megszűnjenek Norris autóval kapcsolatos problémái. „A megközelítésem mindenek előtt az, hogy tükörbe kell nézni, a csapatnak a tükörbe kell néznie és azt mondania, hogy »mit tehetünk azért, hogy Lando kényelmesebben érezze magát, és olyan helyzetbe hozzuk őt, hogy kihasználja az elképesztő tehetségét«. Utána pedig, amikor a versenyzőkkel, csapattagokkal, és összességében a csapattal kell foglalkoznod, mindig a párbeszéd a legerősebb eszköz, és az, amelyhez folyamatosan nyúlunk.”

    Hogy pontosan mi hátráltathatja a tavalyi ezüstérmest, arról Stella annyit mondott, hogy tisztában vannak vele, és nemcsak tőlük, hanem Norristól is alkalmazkodást követel meg. „Értjük, hogy mi az. Csak egy kis alkalmazkodást kíván meg Landótól és némi alkalmazkodást a csapattól. De szerintem jól értjük [a problémát], és nagyon optimisták vagyunk azt illetően, hogy meg lesz oldva. És azt is el kell mondani, hogy ennek nincs hatása a versenytempóra. Várjuk a futamot, mert Lando már a szabadedzéseken is nagyon erős volt a versenyszimuláció során, úgyhogy igazán várom, hogy lássam Landót visszaküzdeni magát a mezőny elejébe.”

    A csapatfőnök emellett érezhetően nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több pozitív üzenetet fogalmazzon meg Norrisról.

    „Lando nagyon gyors versenyző, egy természetes módon gyors pilóta elképesztő küzdőszellemmel, és még most, hogy küszködött azzal, hogy jó köröket rakjon össze a Q3-ban, is megmutatta a sebességét a hétvége során. Láthattuk, hogy a Q1-ben azonnal gyors volt, az első szabadedzést pedig nagyjából dominálta. Mielőtt idejöttünk, nagyjából az összes Q2-ben ő volt a leggyorsabb, úgyhogy inkább arról van szó, hogy az nem működött neki nagyon jól, hogy a Q3-ba érve összerakja a kört.”

    „Arról a versenyzőről beszélünk, aki a McLarent az élre vezette Oscarral közösen, és 26 év után szállította nekünk a [konstruktőri] világbajnoki címet, most pedig ebben az átmeneti fázisban van, amelyben az autó határokig hajszolása közben van néhány dolog, ami nem pontosan úgy megy, ahogy arra számít. Amikor megcélzod azt az extra tizedet a Q3-ban, ez láthatóbbá válik.”

  • Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    Max Verstappen nemcsak a bahreini esélyeiről, hanem a teljes idei szezonról lemondóan nyilatkozott azután, hogy csak a 7. rajtkockát szerezte meg az idei negyedik futamra.

    Azok után, hogy a múlt héten a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Japán Nagydíjat, Max Verstappen csak a 7. helyen zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését, 0,582 másodperces hátrányban az első rajtkockát megszerző Oscar Piastri mögött. A címvédőt ráadásul rejtélyes fékprobléma is hátráltatta a kvalifikáción amellett, hogy az autójának nem volt megfelelő a tapadása, így érhető módon igencsak negatívan nyilatkozott a holland újságíróknak.

    „Jelenleg nem a McLarenek a riválisaim, csak részt veszek ebben a világbajnokságban” – jelentette ki, mire az Autosport újságírója visszakérdezett, hogy akkor ezek szerint Verstappen nem látja magát a bajnoki címért harcolók között? „Nem, nem látom” – érkezett a határozott felelet.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Ami az időmérőt illeti, Verstappen „az én előre szóltam” attitűdöt képviselte, kiemelve, hogy jelenlegi formájukban csak akkor van esélyük, ha a többiek nem hoznak ki mindent a lehetőségeikből. „Ha a McLarenhez viszonyított különbségre nézünk, nem vagyok meglepve. Már az itteni téli teszt alatt is megmondtam a csapatnak, hogy a különbség fél másodperc, és most bebizonyosodott, hogy annyi, úgyhogy ebben igazam volt. Ha megnézzük a teljes eddigi szezont, nem gondolom, hogy bármikor is volt igazán esélyünk. Ha mások hibákat követnek el, mint a szuzukai időmérőn, akkor előttük lehetünk. Szuzukában lehetetlen volt előzni, de nem mindig ez a helyzet.”

    Pedig a Red Bull most is teljesen megváltoztatta az RB21-es beállításait péntekről szombatra, de Szuzukával ellentétben ez most nem vezetett eredményre. „Mindent megpróbáltunk az autóval, amit tudtunk és semmi sem működik, szóval nem ez a gond. Ha újra végig kellene csinálnom az időmérőt, fogalmam sem lenne, hogy min tudnánk még változtatni. Mindent megpróbáltunk, aminek ezen a pályán értelme van” – mondta Verstappen, majd a futammal kapcsolatban sem volt valami derűlátó még annak ellenére sem, hogy a pontversenyben őt egy ponttal megelőzve az élen álló Lando Norris is csak a 6. helyről kezdhet.

    „Lando normál esetben az élre fog törni azzal a sebességgel, amivel rendelkeznek. Persze ott egy Alpine (Pierre Gasly), amely visszaeshet, de ettől eltekintve nehéz lesz előbbre jönni, mert mindannyiunknak hasonló a tempója. Megteszem a tőlem telhető legjobbat, de nem tudom, hogy ez a dobogóra vagy a hatodik helyre lesz elég” – mondta Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanakkor kicsit árnyalta a képet, mondván az egyes rajtszámú autót sújtó fékgondok nélkül Verstappen előrébb végzett volna. „[Az időmérő] rosszabb volt a vártnál, mert változtattunk néhány dolgot az autón, amiről azt gondoltuk, hogy javítani fog rajta, de aztán hirtelen jött ez a fékprobléma. Súlyos probléma volt, látták az adatokon, de nem tudjuk, honnan jött – mondta a csak Verstappen autóján fellépő jelenségről az osztrák. – Nem volt sima időmérő, de mindkét autó bejutott a legjobb 10-be, ami jó eredmény. A fékprobléma nélkül a 3.-4. hely is elérhető lett volna.”

    A Red Bull Japánhoz viszonyított visszaesése mindent összevetve ugyanakkor nem meglepő, hiszen az eddigi helyszínek közül a bahreini a leggumigyilkosabb, azaz ez a pálya játszik a legjobban a McLaren erősségére, és domborítja ki az RB21-es hiányosságait.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

  • Michael Schumacher is aláírta Jackie Stewart sisakját, a felesége segített neki ebben

    Michael Schumacher is aláírta Jackie Stewart sisakját, a felesége segített neki ebben

    Noha továbbra is a nyilvánosságtól elzártan éli mindennapjait és igyekszik minél jobban felépülni több mint 11 évvel ezelőtti síbalesetéből, Michael Schumacher így is aláírta Jackie Stewart egykori sisakját, amelyet nemes ügyért fognak elárverezni.

    A háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart a Bahreini Nagydíj előtt bemutató kört fog megtenni a szahíri pályán. A 85 esztendős skót legenda az 1973-as világbajnok Tyrrelljét fogja vezetni az F1-es bemutatkozásának 60. évfordulóján, eközben pedig egy olyan sisakot fog viselni, amelyet alapítványa, a Race Against Dementia (a skót legenda feleségét, Helent 2014-ben diagnosztizálták demenciával) segítésére később elárvereznek. Az alapítvány többek között egy, jelenleg a Cambridge-i Egyetem által fejlesztett új vérteszt finanszírozásán dolgozik.

    A Stewart régi sisakja eredeti darab, amelyet a háromszoros világbajnok élesben is viselt F1-es karrierje során, és amelyen az összes, még élő F1-es világbajnok aláírása szerepel. És igen, ebbe beletartozik a 2013 decemberi síbalesete óta a világtól elzártan élő, régi önmagára családja bevallása szerint sem hasonlító Michael Schumacher is, aki állapota ellenére szintén szignózta a sisakot. „Csodálatos, hogy Michael alá tudta írni a sisakot ehhez a méltó ügyhöz, ami egy olyan betegséget szolgál, amire nincs gyógymód. A felesége (Corinna) segített neki, és ezzel teljessé vált a még velünk levő összes világbajnok aláírásából álló gyűjtemény” – idézi Stewartot a Daily Mail.

    A brit lap beszámolója szerint Schumacher a monogramját, azaz az MS betűket írta rá a sisakra a felesége segítségével. A Schumacher-család szóvivője később a Reuters-nek megerősítette a Daily Mail értesüléseit.

    A monogram sisakon:

    Így összesen 20 F1-es világbajnok aláírása díszeleg a sisakon.

    Ami a nemrég nagypapává váló Michael Schumacher állapotát illeti, a családja továbbra is hétpecsétes titokként őrzi azt, miközben időről időre meg kell küzdenie azokkal, akik mindent megtesznek, hogy információk lássanak napvilágot a hétszeres világbajnokról. Legutóbb egy korábbi biztonsági alkalmazott zsarolta meg a családot, de a hatóságoknak sikerült lekapcsolnia őt és bűntársait, viszont a három férfi közül csak az egyik kapott tényleges börtönbüntetést. Őt három évre zárják rácsok mögé.

    Todt: Michael még most is része az életemnek

  • Súlyos hibát vétett az FIA a bahreini időmérőn, majd elmagyarázta annak okát

    Súlyos hibát vétett az FIA a bahreini időmérőn, majd elmagyarázta annak okát

    Utólag elismerte a hibáját, egyúttal indokkal szolgált az FIA arra, hogy miért nem vett észre egy, a végeredményt befolyásoló pályaszélesítést a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Mint az utóbbi években oly sokszor, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén is előtérbe kerültek a pályahatárok, hiszen számos versenyző veszítette el a körét azért, mert négy kerékkel átlépte a fehér vonalat. Az FIA azonban az egyik esetet nem vette észre, ami nagyban befolyásolta az időmérő végeredményét és így a rajtsorrendet.

    Az észre nem vett szélesítést a Sauberrel Q2-be jutó Nico Hülkenberg követte el a leggyorsabb Q1-es körében, azaz amennyiben az FIA elvette volna ezt az idejét, nem jutott volna tovább a második szakaszba, ellenben a 16. helyen kieső Alex Albon igen. A szövetség ráadásul utólag sem magától jött rá a figyelmetlenségére, hanem azért kezdte vizsgálni Hülkenberget, mert az Aston Martin panaszt nyújtott be, ám mire a döntés megszületett, már réges-régen folytatódott az időmérő, így nem lehetett helyrehozni a bakit.

    Amit tenni tudtak, hogy utólag törölték a Q2-ben a 13. helyen végző Hülkenberg Q1-es idejét, amivel a német visszacsúszott a 16. pozícióba, Albon pedig előrelépett 15.-nek. A Williams felháborodását azonban mindez nem csökkentette, hiszen a thai-brit versenyző úgy érezte, a Q3-ra is elegendő lett volna a tempója – miként csapattársa, Carlos Sainz be is jutott oda –, így viszont nem kapott lehetőséget arra, hogy ezt megmutassa. „Nem egy, hanem sok helyet nyerhettünk volna. Amit szeretnék megérteni, hogy miért történt mindez. Ez ugyanakkor nem fogja kiigazítani a helyezéseket, a pozíciónk már ez lesz, amit a rajtrácson elfoglalunk” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke a Sky Sports-nak.

    Persze elképzelhető, hogy Albon akkor is a 15. helyen zár, ha időben észreveszik Hülkenberg szélesítését, de mivel meg sem kapta a lehetőséget arra, hogy részt vegyen a Q2-ben, kijelenthető, hogy az FIA hibája visszacsinálhatatlanul beleszólt az időmérő alakulásába.

    Alex Albon, Williams, Bahreini Nagydíj
    Albon lett a nagy vesztese az FIA figyelmetlenségének / Fotó: Williams

    Az FIA végül szombaton késő estére szolgált válaszokkal és elismerte, hibázott, mert nem fordított kellő figyelmet a 11-es kanyarra a pályaelhagyások nyomon követésével. „Számos pályahatárokat figyelő pont van, amelyeket folyamatosan monitorozunk élőben. Ezeket precedens alapján határozzuk meg. A korábbi edzések alapján a 11-es kanyart nem határoztuk meg olyan területként, amelyre a pályaelhagyás miatt fókuszálni kell. Utólag nézve előrébb kellett volna legyen a fontossági listánkon ez a kanyar” – ismerték be.

    Mindez azt jelentette, hogy a 11-es kanyart – amelynek az időmérőn a bejáratát kezdték el olyan mértékbe kiszélesíteni a versenyzők, hogy az autó jobb oldalát kitették egészen a kerékvető mögé, és a bal oldali kerekekkel rámentek a fehér vonalra – nem figyelték különleges kamerák, így a normálisnál hosszabb időbe telt meghatározni, hogy Hülkenberg négy kerékkel elhagyta-e a pályát.

    „Sajnos ebben az esetben az ellenőrzés időzítése miatt nem volt lehetséges a Q2 kezdete előtt cselekedni. Amint tudomásunkra jutott az eset, cselekedtünk. A megnövelt erőforrások és továbbfejlesztett rendszeres felé építkezünk. Ez alkalommal tévedtünk” – írta az FIA.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

  • Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    Hiába a pilóták szerint is a leggyorsabb autó Bahreinben a McLaren, mégsem tudták maximalizálni az időmérős eredményt, miután a pole-t szerző Oscar Piastrihoz képest Lando Norris csak a 6. helyen zárt, majd értetlenül állt saját teljesítménye előtt.

    A bajnoki pontversenyt vezető brit hasonló önostorozásba kezdett a szahíri kvalifikációt követően, mint a Ferrarinál Lewis Hamilton is tette, kizárólag önmagát okolva az elvártnál gyengébb eredmény miatt.

    „Úgy érzem magam, mintha még sohasem vezettem volna F1-es autót korábban” – összegezte teljesítményét Norris az F1TV-nek. Eszerint fejben 2017. június 1-je elé ugrott vissza ezen a hétvégén, hiszen az volt első tesztjének napja, a McLaren adott neki lehetőséget a 2011-es MP4-26-os volánja mögött Portimaóban.

    Norris így folytatta bünbánatát: „Minden körben messze voltam [a legjobbamtól] ezen a hétvégén, nem érzem magam otthonosan. Nincsenek különösebb panaszaim, az autó elképesztő, ugyanolyan gyors, mint a szezon eddigi részében volt, szóval nem tudom, mi történik. Jelenleg egyszerűen csak fogalmatlan vagyok a pályán, szükségem lenne egy resetre.”

    Piastri eközben George Russell előtt szerezte meg a rajtelsőséget, ám miután a Mercedes mindkét pilótáját büntetéssel sújtották egy szokatlan csapathiba miatt, Charles Leclerc rajtolhat majd mellőle az első sorból. Az ausztrálnak ez F1-es karrierje második pole-ja, idén Sanghajban szerezte az elsőt, amiből aztán meg is nyerte a futamot.

    „Nem szégyellem kimondani, hogy a miénk a legjobb autó jelenleg. Szerintem helytelen lenne bármi mást állítani. De a különbségek továbbra is nagyon kicsik, csak egy-két tized, és nem kell nagy hiba ahhoz, hogy ennyit elveszítsünk.”

    Piastri a szezonnyitó, esős ausztrál nagydíjon hibázott és veszített pontokat egy kicsúszással, így a tabellán most 13 pont a lemaradása Norrishoz képest – a sajtótájékoztatón pedig máris felvetették neki, hogy jelen helyzetből akár le is dolgozhatja hátrányát.

    „Előbb lássuk, hol ér célba! – felelt a 24. életévét egy hete betöltő pilóta. – Persze jó dolog a pole-ban állni, de alighanem ez idén az első verseny, ahol nem létfontosságú az időmérős eredmény. Persze azért továbbra is fontos, de arra számítok, hogy előre fogja küzdeni magát.”

    Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

  • Russell és Antonelli hátrasorolása lett a következménye, hogy hiányzott egy kulcsember a Mercedestől

    Russell és Antonelli hátrasorolása lett a következménye, hogy hiányzott egy kulcsember a Mercedestől

    Nem maradtak érintetlenül George Russell és Andrea Kimi Antonelli rajthelyei a Mercedes által a Bahreini Nagydíj időmérőjén elkövetett hiba nyomán, mindketten egy-egy pozíciót veszítettek a megszerzett eredményükhöz képest, így Charles Leclerc került az első sorba Oscar Piastri mellé.

    A Mercedes a Q2-ben követett el egy szokatlan vétséget, mialatt Esteban Ocon balesete nyomán piros zászló volt érvényben: túl korán engedték ugyanis ki pilótáikat a garázsból, hogy elsőként várakozzanak a bokszutcai végén, várva a piros lámpa zöldre váltását. A szabálytalanságot azonnal észrevételezte az FIA, a sportfelügyelők pedig vizsgálatot jelentettek be az időmérő utánra, amiért a Mercedes pilótái már az előtt kihajtottak, hogy az újraindítás pontos időpontját bejelentették volna.

    Mint a meghallgatásról készült dokumentumból kiderült, a versenyirányítás először csak az újraindítás várható időpontját közölte a csapatokkal – ez viszont még nem a végleges kezdési időpontot jelenti, és nem is azt a pillanatot, amikortól a versenyzők várakozó álláspontra helyezkedhetnek a bokszutca végén. Az üzenetet a Mercedes bokszfalán ülő mérnökigazgató, Andrew Shovlin értelmezte félre, miután erre a hétvégére ő vette át a távollévő Ron Meadows helyét – ő a sportigazgató, és normál esetben az ő feladata megadni a jelzést a bokszcsapatnak a pilóták kiengedésére. A csapatok sportigazgatói azok a személyek, akiknek munkaköri leírásába tartozik, hogy a szabálykönyv minden apró részletét ismerjék.

    Shovlin elismerte a hibáját, és azzal érvelt az eredményre is hatással lévő büntetés szükségessége ellen, hogy a csapatnak nem származott előnye abból, hogy Russell és Antonelli hajthattak ki elsőként a bokszutcából, hiszen akkor még 11 perc hátravolt az időmérő középső szakaszából.

    A felügyelők ugyan számításba vették az enyhítő körülményeket, ugyanakkor elkerülhetetlennek tartották, hogy a pilótákon torolják meg a történteket: indoklásuk szerint, ha pénzbirsággal meg lehetne úszni egy ilyen vétségét, az a jövőben más csapatokat is arra sarkallhat, hogy amennyiben szorít az idő egy kvalifikációs szakasz végén, a megengedettnél korábban kiküldjék autóikat a garázsból. Hozzátették, nem vehető precedensértékűnek a most kiosztott egy rajthelyes büntetés, az adott körülmények fényében eltérő mértékű lehet a versenyzőket sújtó hátrasorolás.

    Russell a 2., Antonelli a 4. rajthelyéhez képest kerül tehát egy-egy hellyel hátrébb a vasárnapi Bahreini Nagydíj rajtrácsán, amelyre így az élmezőny a következő sorrendben áll majd fel: Piastri, Leclerc, Russell, Gasly, Antonelli, Norris, Verstappen.

    Egy héttel ezelőtt, a Japán Nagydíjon Verstappen győzelmét sodorta veszélybe egy dupla személyzeti csere:

    Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

  • Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

    Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

    Lewis Hamilton csupán a 9. rajthelyet szerezte meg az időmérőn a Bahreini Nagydíjra, majd sűrű bocsánatkérésekbe kezdett. Meglátása szerint kizárólag az ő képességeiből fakad, hogy nem tud gyorsabb lenni a felfejlesztett Ferrarival, amivel Charles Leclerc a 3. helyig jutott.

    A Ferrari pilótái lelkesen várták a szahíri hétvégét, miután a csapat több olyan fejlesztést is hozott a pályára, amelyek a szezon első futamain látott problémák kiküszöbölését és a McLarenhez képesti lemaradás csökkentését célozták. Leclerc képes is volt szemléltetni ezt a fejlődést, hiszen a 334 ezredes lemaradással a pole-t szerző Oscar Piastri mögött a harmadik pozícióban végzett, ami a Ferrari idei legjobb rajthelyét jelenti egy nagydíjon. Hamilton ehhez képest 931 ezredes hátránnyal lett kilencedik, vagyis csapattársától is hat tizedet kapott.

    Az időmérő befejeztével a brit rögtön bocsánatot kért mérnökétől, Riccardo Adamitól a rádióban, amit prózai okokkal magyarázott a Sky Sports kérdésére.

    „A teljesítményem miatt [kértem bocsánatot], ami nagyon gyenge. Nem tudom az okát, egyszerűen csak nem végzem el a munkát.” Majd arra a kérdésre, hogy ez egy „szombati probléma-e” a már tavaly a Mercedesnél is jelentkező alkalmi időmérős nehézségei folytatásaként, így felelt: „Igen, minden szombaton megtörténik.”

    Hamilton a többi kérdező előtt sem volt bőbeszédűbb, több újságírócsoporttól is néhány másodperc és pár rövid mondat után távozott.

    „A pozitívum, hogy az autónk sokkal jobb annál, mint amit én kihozok belőle. Charles szép munkát végzett vele, én pedig bocsánatot kérek a csapattól, amiért nem végeztem el a munkát” – mondta az F1 hivatalos csatornájának.

    Adam Cooper újságíró a következőket hallotta a Hamiltonnal való rövid beszélgetése során: „Nem végzek elég jó munkát, folytatnom kell a fejlődést. Nyilvánvaló, hogy az autó elég jó. Nincsenek válaszaim, csak nem voltam ma elég jó.”

    Az ESPN mikrofonja is jelen volt, amikor a hétszeres világbajnoktól megkérdezték, érzi-e legalább az autóra érkezett fejlesztések hatását, amire igazi önkritikus válasz érkezett.

    „Igen, az autó javult, csak a versenyző nem.”

    Hamilton ferraris szezonkezdetének egyértelmű csúcspontja a sanghaji sprintverseny pole-ból való megnyerése, azt leszámítva viszont látványtalan eredményeket ért el: az időmérőkről egy 5. és két 8. helye volt ezt megelőzően, futamon elért legjobb eredménye a célban pedig a szuzukai 7. hely volt – nem számítva a Kínai Nagydíjon a célban elért 6. helyezését, amitől kizárással utólag megfosztották.

    Piastri behúzta a pole-t, Norris rontott, Verstappen szenvedett a bahreini időmérőn