Címke: Forma-1

  • A McLaren megértette az üzenetet, hogy vége az aranyéletnek

    A McLaren megértette az üzenetet, hogy vége az aranyéletnek

    Oscar Piastri és Lando Norris véleménye eltérő, de a McLaren csapatfőnöke utóbbival ért egyet abban a kérdésben, hogy a csapat autója még mindig kiemelkedően erős-e.

    Norris a szaúdi verseny után arról beszélt, hogy „hozzánk vágják ezt a sok marhaságot, hogy nagy előnyben vagyunk”, és ezt téves benyomásnak tartja. Az öt idei nagydíjból négyet a McLaren versenyzői nyertek meg, de az összességében kevesebbet hibázó Max Verstappen lemaradása így is csak 12 pont a tabellát vezető Oscar Piastritól.

    A küzdelem tehát nyíltnak tekinthető, pláne azt követően, hogy az előző futamon Verstappen meglepően erősen szerepelt, simán tartotta a lépést a győztes Piastrival. Andrea Stella a brit versenyzőjével ért egyet.

    Világos üzenetet kaptunk: csekélyek a különbségek, és tökéletesen kell végrehajtanunk a versenyhétvégéket, ha folytatni akarjuk az erős szezonkezdést – jelentette ki. – A gumik kihasználása terén is szoros a mezőny, ezért olyan apró tényezők is változtathatnak az erősorrenden, mint mint az aszfalt felülete, a gumik használatának módja, a vezetési stílus.

    Már amiatt csalódott a McLaren, hogy nem elég nagy az előnye

    „.A kevés dolog egyike, amit elismertem, hogy úgy néz ki, jól és kíméletesen bánunk a gumikkal, így a futamokon az etapok végén erős tempóra vagyunk képesek. De legutóbb az első etapban Verstappen tempója jobb volt az első etap végén – mutatott rá. – Azért hívtuk ki a bokszba Oscart, mert ennyi volt az autóban, és már annyira koptak a gumijai, hogy már kockáztattunk a Verstappennél korábbi kiállással. Meg kellett lépnünk. Nem számítottunk erre, mert azt gondoltuk, ki tudjuk használni az autónk említett erősségét.”

    Piastri azonban úgy véli, a McLaren még a többiek előtt jár. „Még mindig van előnyünk. Nem gondolom, hogy ez kidomborodik annyira az ilyen burkolatú és vonalvezetésű pályákon, mint a szaúdi, de az autónk még nagyon erős” – fogalmazott.

    A jelek szerint a hőmérséklet is számít, hogy épp a McLaren, a Red Bull, esetleg más csapat autója a legerősebb, és ebből a szempontból az általában meleg Miami talán ismét a McLarennek kedvezhet.

    Piastri „inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Verstappen”

  • Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Az FIA elnöke a rali-világbajnokságban szereplő M-Sport csapatfőnökét, Malcolm Wilsont jelölte a botrányos körülmények között távozó Robert Reid utódjának.

    Két hete mondott le az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid. A Richard Burns navigátoraként 2001-ben rali-világbajnokságot nyerő sportvezető ráadásul nem fogta vissza magát, amikor a lemondása hátteréről nyilatkozott.

    „Amikor elvállaltam ezt a feladatot, az FIA tagjainak szolgálata volt a célom, nem pedig a hatalom szolgálata. Idővel tanúja voltam annak, hogy folyamatosan csorbulnak azok az elvek, amelyek betartására ígéretet tettünk. A döntések zárt ajtók mögött születnek, megkerülve azokat a szervezeteket és embereket, akiket az FIA képvisel. A lemondásom nem személyek miatt történik, hanem az elvek miatt. A motorsport olyan vezetést érdemel, amely elszámoltatható, átlátható és a tagok által irányított. Nem tudok tovább jóhiszeműen egy olyan rendszer tagja maradni, amely nem tükrözi ezeket az értékeket.”

    Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Az FIA elnöke, Mohammed Bin Sulayem most bejelentette, hogy az M-Sport csapafőnökét, Malcom Wilsont jelölte Reid utódjának. Az FIA tagjai júniusban szavaznak Wilson jelöléséről a rendkívüli közgyűlésen és konferencián.

    „Örömmel jelölöm Malcolm Wilsont az FIA sportért felelős elnökhelyettesének. Malcolm kiemelkedő pályafutást futott be a motorsportban, több mint negyven éven át versenyzett a legmagasabb szinten, mind versenyzőként, mint a csapatok technikai partnereként – mondta az FIA elnöke. – Ez a tapasztalat felbecsülhetetlen értékű lesz az FIA számára, miközben tovább fejlesztjük az alulról építkező és professzionális motorsportot, és az innovációt a szurkolók, a versenyzők és a csapatok javára hajtjuk végre” – mondta Sulayem.

    Wilson nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést.

    „Az FIA központi szerepet játszott a karrieremben, és nagyon várom, hogy támogatni tudjam az egész szervezet fontos küldetésében – mondta Wilson. – Sosem volt még izgalmasabb időszak a motorsportban, és első kézből tudom, hogy a sport milyen előnyökkel jár a családok és közösségek számára az egész világon. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak az elnökkel a jelenlegi hivatali ideje alatt, új közönséghez juttassuk el a sportágunkat, és a lehető legjobb bajnokságokat nyújtsuk minden versenyzőnknek.”

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

  • Szabályt szeghettek a szaúdi F1-es futam rendezői, amire még a közvetítés is felhívta a figyelmet

    Szabályt szeghettek a szaúdi F1-es futam rendezői, amire még a közvetítés is felhívta a figyelmet

    Sokan bizonyára nem is tudták, hogy a Forma–1-es trófeára is szigorú szabályok vonatkoznak, amelyek közül egyet a jelek szerint nem tartottak be a Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői.

    Aki esetleg nem tudta volna – bizonyára sokan vannak így –, az F1 sportszabályzata még azt is meghatározza, hogy milyen magasak és nehezek lehetnek a nagydíjak végén átadott trófeák (miként a teljes pódiumceremóniára vonatkozóan is igen részletes megkötéseket tartalmaz), aminek oka vélhetően az, hogy a szezon végén, az FIA díjátadó gáláján átadott világbajnoki serlegek méretükben is elkülönüljenek a futamgyőzelemért járó kistestvéreiktől.

    A múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői azonban a jelek szerint nem tartották be a sportszabályzatban foglaltakat, miként arra egy tiktokker felhívta a figyelmet. A szaúdi futam egyéni és konstruktőri győztesének járó trófea ugyanis 70 cm magas, miközben a sportszabályzatban az áll, hogy a győzteseknek átadott trófea minimum 50, maximum 65 cm magas kell legyen (a második és harmadik helyezettnél ez a két szám a 35 és a 45), a maximális súlya pedig nem haladhatja meg az 5 kg-t.

    De honnan tudjuk, hogy a szaúdi trófea 70 centis? Nos, onnan, hogy a verseny felvezető körének kezdete előtt bevágták a közvetítésbe, amint a Louis Vuitton díszdobozában figyel, a képernyő alján pedig megjelent a felirat, hogy „Ez a trófea a 70 cm-es magasságával a szezon egyik legmagasabbika.”

    Így amennyiben helyes volt a felirat, a szaúdi szervezők szabálytalan trófeát adtak át Oscar Piastrinak és a McLarennek, aminél nagyobb kihágást persze soha ne kövessenek el, de a szabályok azért mégiscsak azért vannak, hogy betartsuk őket.

    Piastri és a 70 centis serleg:

  • Az F1 egyik legnagyobb csalását idézte meg az egyik csapat a szaúdi futamon

    Az F1 egyik legnagyobb csalását idézte meg az egyik csapat a szaúdi futamon

    A Williams kettős pontszerzéssel zárta le az idei első triplahétvégét a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miután Carlos Sainz a 8., Alex Albon pedig a 9. helyen futott be. Hogy bebiztosítsa ezt az eredményt, a grove-i istálló előre megbeszélt taktikát alkalmazott, ám az ezt élesítő üzenetet a csapatfőnök szerint másként kellett volna megfogalmazni.

    A szaúdi verseny második felében a grove-i istálló arra utasította Carlos Sainzot és Alex Albont, hogy egyfajta kötelékrepülést végrehajtva védekezzenek az őket támadó Isack Hadjar ellen, azaz a spanyol engedje DRS-távolságon belül maradni csapattársát, hogy az folyamatosan nyithassa az állítható hátsó szárnyát.

    Ezt a taktikát James Urwin , Albon versenymérnöke Hadjar bokszkiállása után – amivel a Williamsek mögé állt vissza – „potenciális Szingapúr-tervként” jellemezte arra utalva, hogy Sainz a 2023-as Szingapúri Nagydíj megnyerésekor úgy biztosította magának az első helyet, hogy DRS-távolságon belül tartotta magához képest a második helyen autózó Lando Norrist, aki így hatékonyan tudott védekezni Lewis Hamiltonnal szemben. James Vowles, a Williams csapatfőnöke utólag azonban úgy vélte, nem szabadott volna ezt az üzenetet közölni Albonnal, mert a nézők félreérthették azt.

    „A versenyen hallhatták, hogy olyan szavakat használtunk – James nem a megfelelő szavakat használta –, mert azt mondta, »emlékezz Szingapúrra”, de ezt félre lehet érteni” – nyilatkozta utólag Vowles.

    Így védekeztek a Williams pilótái Hadjar ellen:

    A félreértés egyértelműen abból fakadhatott, hogy 2008-ban, az első F1-es Szingapúri Nagydíjon esett meg a sportág egyik legnagyobb botránya, amikor a Renault-istálló úgy biztosította be Fernando Alonso győzelmét, hogy előre kitervelten a falba küldte a kétszeres világbajnok csapattársát, Nelson Piquet Jr.-t.

    Így tervelte ki a Renault a Massa vb-címébe kerülő 2008-as csalását

    Vowles végül tisztába tette, hogy nem erre utalt Albon mérnöke. „Az egyik legelső dolog, amit megláttam Carlosban és eldobtam tőle az agyam, az az, hogy miként menedzselte a távolságot Szingapúrban néhány éve – mondta a Channel 4-nak a csapatfőnök. – Végül megbeszéltük, hogy miként hajtotta azt végre és mit csinált. Ma reggel arról egyeztettünk, hogy ez a pálya azon kevesek közé tartozik, amelyen a DRS-vonat megvédhet. Csak egy előzési pont van, és ha DRS-vonatba kerülsz, viszonylag biztonságban vagy. Úgyhogy már reggel megvitattuk ezt a forgatókönyvet.”

    Vowles szerint a tervet végül „a versenyzők brilliánsan hajtották végre, Carlos finoman visszavett, 0,9 másodperc körül tartotta a távolságot, és ennyi volt.”

    A Red Bull intenzív kurzussal segíti tovább Tsunodát

  • A pályán kívül is hatalmas csapás érte Lewis Hamiltont

    A pályán kívül is hatalmas csapás érte Lewis Hamiltont

    Lewis Hamilton számára nemcsak a pályán, hanem azon kívül sem alakulnak jól eddig a dolgok 2025-ben.

    Nem elég, hogy Lewis Hamilton idei szezonja eddig nem úgy alakul, ahogyan a hétszeres világbajnok és a Ferrari remélte, a 40 esztendős klasszis pedig a Szaúd-arábiai Nagydíj után már egész éven át tartó szenvedést vetített előre, az üzleti életben sem minden történik a brit versenyzőnek kedvezően. Hat év után ugyanis Hamilton kénytelen bezárni 2019-ben elindított vegán étteremláncát, a Neat Burgert, számolt be róla a The Sun. A Leonardo DiCaprióval közös biznisz az összes, Egyesült Királyságban levő éttermét bezárja, ami nagyjából 150 munkahely elvesztését jelenti.

    Hamilton 2017-ben tért át a vegán életmódra, mivel úgy véli, a húsfogyasztás nemcsak az állatokra nézve nem helyes, hanem a globális felmelegedéshez is hozzájárul. A hétszeres világbajnok emellett többször is hangsúlyozta, mennyivel jobb lett az életminősége a vegánná válás óta. Hogy új életmódjából pénzt is csináljon, hat éve DiCaprióval megalapította a Neat Burgert, amely az Egyesült Királyság mellett Milánóban és New Yorkban is nyitott éttermet (utóbbi tavaly nyáron zárt be). „Úgy vélem, egészségesebb opcióra van szükségünk az utcán árusított ételek terén, amelynek csodálatos az íze és valami izgalmasat kínál azoknak, akik mostantól húsmentesen akarnak élni” – mondta Hamilton.

    2023-as adatok alapján a cég jelentős veszteségeket könyvelt el és kénytelen volt bezárni 8-ból 4 londoni éttermét. Akkor a Neat Burger szóvivője azt mondta, hogy a „legjobban teljesítő éttermeinkre koncentráljuk az erőfeszítéseinket, és úgy véljük, hogy olykor szükséges hátra lépni egyet, hogy nagyobb ugrást tehessünk előre.”

    Az idei évre azonban már csak két Neat Burger maradt az Egyesült Királyságban, amelyeket most fognak bezárni. „Jelenleg nincs további hozzáfűznivalónk azon kívül, hogy megerősítjük, azt a nehéz döntést hoztuk, hogy bezárjuk az Egyesült Királyságban levő éttermeket” – mondta a Neat Burger szóvivője.

    Nincs megoldás Hamilton gondjaira, egy teljes évnyi szenvedés vár rá

  • Párja így állt ki Verstappen mellett a büntetés után

    Párja így állt ki Verstappen mellett a büntetés után

    A négyszeres F1-es világbajnok Max Verstappen párja sem hagyta szó nélkül az ötmásodperces időbüntetést, amivel a holland elvesztette az 1. helyet Oscar Piastrival szemben a szaúdi futamon.

    Verstappen érthető módon úgy gondolta, az első kanyarkombináció levágása ellenére jogosan tartotta meg a pozícióját a rajt után, bár nyíltan nem kezdte kritizálni az ítéletet, amit azzal indokolt, hogy sokan túl érzékenyek.

    Nehéz olyan bizonyítékot találni, ami az ő igazát támasztaná alá, mindenesetre párja, Kelly Piquet amellett, hogy bizonyára személyesen is lelki támogatást adott neki, a közösségi médiában is üzent, főleg az őt nem kedvelőknek. Tovább fognak próbálkozni, de nem fognak megállítani téged” – írta kommentben a Verstappen Instagram-oldalán közzétett egyik bejegyzésnél. A pár első gyermeke egyébként nemsokára megszületik, úgy hírlik, már áprilisban világra jöhet a baba.

    Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

  • Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

    Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

    Folytatódik a „Megy vagy marad Max Verstappen?” című szappanopera, és a legújabb epizódban kiszivárgott egy részlet, ami fontos tényező lehet a holland döntésében. Közben a Red Bull csapatfőnöke már készül az esetleges pótlására.

    Az előző versenyen Verstappennek kellemes meglepetést okozott a Red Bull azzal, hogy az edzésen tapasztalt nehézségek után az időmérőre és a futamra sokkal gyorsabbá tette az autót, így a holland talán csak a vitatott időbüntetése miatt bukta el a győzelmet Oscar Piastrival szemben.

    Ennek dacára nem csillapodnak a jövőjére vonatkozó találgatások, amik lassan egy éve foglalkoztatják a közvéleményt, és ennek részeként többször hallottunk arról, hogy a Mercedes és az Aston Martin szívesen lecsapna rá. Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, de ahogy a csapat idő előtt meneszthette Sergio Pérezt bizonyos feltételek esetén, úgy a holland is választhatja a szakítást, és erről kiszivárgott egy új részlet.

    A The Race azt írta magas rangú forrásra hivatkozva, a nyári szünet előtti ponttáblázat alapján Verstappennek joga van távozni és más csapatnál vezetni 2026-ban, amennyiben nem áll a bajnokság első két helyének valamelyikén – márpedig a McLaren pilótái eddig hiába követtek el több hibát nála, az erősebb autóval több pontot gyűjtöttek, vagyis a mostani állás szerint a címvédő elvileg faképnél hagyhatja a Red Bullt. (Öt nagydíj alatt Piastri 99, Norris 89, Verstappen 87 pontot gyűjtött.)

    Ez azonban csak a történet egyik fele, és még mindig nyitva maradna a kérdés, hogy ha nem marad, akkor hova igazol, illetve mikor. Noha Toto Wolff a médiában azt hangoztatja, hogy bár tavaly valóban egyeztetett Verstappenékkel, elengedte a megszerzését 2026-ra, könnyen lehet, hogy ez kamu.

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

    Gyanús is, hogy a jó szezonkezdés ellenére még mindig nem hosszabbítottak szerződést George Russell-lel, így adja magát a feltételezés, hogy kivárnak, hátha mégis elérhetővé válik a holland, és akkor ő lenne Kimi Antonelli csapattársa 2026-ban. Vagy 2027-ben? A The Race-nél ugyanis változatlanul nem zárják ki azt a forgatókönyvet, hogy Verstappen kihagy egy szezont, és azalatt fel tudja mérni, az új szabályrendszerben készült autók közül melyik kínálja számára a legjobb nyerési esélyeket. (Ez esetben Valtteri Bottas visszatérését vetítik előre 2026-ra, egyetlen évre.)

    Az ekkora szabályváltozások gyakran megváltoztatja az erősorrendet, s mivel a motorok működése is jelentősen megváltozik, illetve a Mercedes állítólag megint jól áll a fejlesztéssel, Wolff elvileg bízhat benne, hogy mégis vonzó ajánlatot tud Verstappen elé rakni.

    Mindeközben úgy hírlik, a Red Bull sem tétlenkedik, és megpróbálja bebiztosítani, hogy a holland távozása esetén is legyen legalább egy felső-középkategóriás versenyzője: pont a Mercedestől hoznák el George Russellt, akivel Christian Horner az elmúlt hetekben többször is beszélgetett, igaz, nem tárgyalás jellegű keretek között.

    Miután az előző versenyhétvégén sokadszor is megkapta a jövőjét firtató kérdéseket, Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és az egyik válaszreakciójában finoman odaszólt a brit F1-es közvetítés kommentátorának is.

    Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

  • Hamilton miatt nem aggódik a főnöke, Leclerc a jelek szerint még nem mondott le a vb-címről

    Hamilton miatt nem aggódik a főnöke, Leclerc a jelek szerint még nem mondott le a vb-címről

    Lewis Hamilton az év hátralévő részére is fájdalmas szenvedést prognosztizált, de a Ferrari csapatfőnöke nem ennyire borúlátó.

    A Ferrari ahelyett, hogy a McLarennel együtt a Red Bull és Max Verstappen babérjaira törne idén, gyakran még az erősorrend harmadik helyére sem fér oda. Az előző versenyen Charles Leclerc ugyan megszerezte a csapat első dobogós eredményét 2025-ös nagydíjon, de ehhez azért szükség volt Lando Norris balesetére az időmérőn, és Hamilton botladozása mutatja, hogy bőven van még tennivaló az autóval.

    A hétszeres világbajnok nem találja vele az összhangot, de Frédéric Vasseur, aki fiatal kora óta jó kapcsolatot ápol a brittel, nem tart attól, hogy Hamilton előbb vagy utóbb ne szedné össze magát.

    „Kétezer százalékig mögötte állok, nagyon támogatni fogom. Próbáljuk megtalálni az okokat és a megoldásokat, foglalkozunk vele. De nem aggódom miatta, mert emlékezzünk, Kínában mit ért el [a sprintfutamon övé lett a pole pozíció és a győzelem], vagy Bahreinben mit ért el [Leclerc mögött, az 5. helyen futott be]” – idézte a Ferrari csapatfőnökét a RacingNews365.

    Hamilton a neki szánt biztató szavakat is a földbe döngölte

    Nem drámai a helyzet. Tudom, hogy hangzatos címeket akar adni mindenki, hogy Fred ezt és ezt mondta, de ez egy kib*szott baromság. A versenyzésben mindenkinek vannak hullámhegyei és hullámvölgyei. Amikor felfelé haladunk, nem vagyunk világbajnokok, amikor lefelé, akkor sem tűnünk el a süllyesztőben. Kíváncsi vagyok, Max [Verstappen] esetében is ugyanerre a következtetésre jutottak-e egyesek, amikor hetedik lett.

    „A potenciál adott benne, csak változtatnunk kell az autó egyensúlyán. Ez az a részlet, amivel küszködünk, és ettől túlmelegednek a gumik. De biztosra veszem, hogy megvan az autó potenciálja.”

    A szezon negyedéhez közeledve az körvonalazódik, hogy a McLaren versenyzői és Max Verstappen vívják majd a csatát az idei világbajnoki címért, ám Leclerc szavaiból leszűrhetjük, hogy talán még ő sem mondott le erről.

    „Már több mint 50 pont a hátrányom a bajnokságban, ami jelentős, és nem akarok még nagyobb hátrányba kerülni a következő futamokon – jelentette ki. – Válaszokat kell találnunk arra, hogy mit csinálunk rosszul.” Leclerc hozzátette, hogy „sajnos már két éve küszködünk azzal, hogy az időmérőkön mindent jól csináljunk.Ez pedig természetesen negatívan hat a futamon nyújtott teljesítményükre.

    Az F1-ben küszködik, de máshol szétnyeri magát a Ferrari, pedig a cél nem ez volt

  • Piastri „inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Verstappen”

    Piastri „inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Verstappen”

    Az F1-es pontverseny új éllovasának legnagyobb híve nem szereti azt látni, ami a szaúdi futam rajtjánál is történt Max Verstappen ellen, de tudja, Oscar Piastri már csak ilyen.

    Hát, az anyukák is már csak ilyenek: Nicole Piastri bevallotta, hogy a veszély miatt nem szívesen látja a fiát necces szituációkba keveredni a pályán, márpedig Verstappen ellen csatázni általában ilyen szituációt eredményez.

    „Úgy vagyok vele, hogy Oscar inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Max Verstappen. Szörnyű volt látni, hogy megtette, de ő ilyen, és ilyen is marad – mondta a 4BC Radio műsorában, elismerve, hogy feszülten szokta figyelni a versenyeket. – A veszély, nem Oscar miatt. Sokan mennek körülötte, és nincs megnyugvás, amikor Oscar 300 km/h-val versenyzik.”

    A kérdést a Szaúd-arábiai Nagydíj rajtja kapcsán kapta, ahol az ausztrál pilóta keményen megtartotta a belső ívet és menekülőútra kergette Verstappent. A címvédő háborgott az ezért kapott büntetésen, de nyíltan nem mondta ki a véleményét róla, amit azzal indokolt, hogy sokan túl érzékenyek.

    „Rémisztő volt, ahogy megelőzte Maxot az első kanyarnál, de általában nem kockáztat. Abban viszont nem lehet bízni, hogy mások nem fognak tévedni. Nem építhetünk arra, hogy a körülötte lévők nem fognak kockáztatni. Ahogy láthattuk [az időmérőn] Lando [Norris] esetében, egy pici hiba is veszélyessé válhat, és itt emberek vezetnek. Örülök, hogy Oscar jól teljesít, de nekem az számít, hogy célba érjen és kiszálljon az autóból. Az már csak bónusz, ha jó helyen ér célba” – mondta Nicole Piastri fia manőveréről

    Hozzátette, fia „alapvetően nagyon elővigyázatos, mindent kiszámít”. A szaúdi futam után Verstappen azt mondta az F1-es tabella új éllovasáról, kedveli a nyugodt hozzáállását, ami megmutatkozik a pályán, és emellett kiemelte, hogy alig hibázik.

    A McLaren olyan görcsösen ragaszkodik az egyenlőséghez, hogy a fejlesztések láthatják kárát

  • A Red Bull intenzív kurzussal segíti tovább Tsunodát

    A Red Bull intenzív kurzussal segíti tovább Tsunodát

    A Red Bull kétnapos tesztprogramot írt ki a héten Yuki Tsunodának, hogy még jobban összebarátkozzon az autóval.

    A The Race értesült arról, hogy a csapat kedden és szerdán sem ad pihenőt a japánnak, miután véget ért a Forma–1 idei első triplázása: Tsunoda kedden a szimulátorban, szerdán pedig Silverstone-ban a pályán vezet majd, hogy jobban összecsiszolódjon az RB21-gyel, amelyről a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt azt mondta, még félig sem ismeri. Szerdán a Red Bull 2023-as autóját fogja vezetni.

    Tsunoda egyelőre jobb teljesítményt nyújt elődjénél, Liam Lawson-nál, akit két nagydíj után váltottak le, bár a három futamából csak egyen, Bahreinben szerzett pontot. Ennek megismétlésére jó esélye kínálkozott Szaúd-Arábiában is a rajtpozíciója alapján, de az első körben ütközött és kiesett.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke rámutatott, hogy a Q2-ben futott idejével Tsunoda a rajtrácson hatodik lett volna, és a Pierre Gasly-val történt ütközés nélkül értékes pontokért harcolt volna.

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent